Távol a világ zajától 11.

Sofia az anyja kezét fogta, miközben kereste a beszélgetés fonalát. Az anyjával nehezen találta a megfelelő szavakat. Nem mert aggodalmaskodó lenni, mert tudta, a mama azonnal lehordaná. Akit csak ismert, mindenki imádta Mona Bennettet, csak vele volt mindig olyan kevéssé megértő. Nem tudta ennek az okát, de egész gyerekkorát végigkísérte az érzés, hogy nem tud megfelelni az édesanyja elvárásainak. Mindig is az apja állt közelebb hozzá, azért is nem gondolkozott egy pillanatig sem, amikor a papa a segítségét kérte. De az olyan pillanatokban, mint ez a mostani is, kételkedett benne, hogy jól tette-e, hogy engedett a hívó szónak. 

-Paul megnősült – mondta éppen az anyja, mintha a jelen helyzetben ez fontos információnak számítana. Ezzel a tőmondattal aztán sikerült is feltépnie a régi sebet.

-Tudom – válaszolta halkan. Paul azért szakított vele annak idején, hogy elvehesse a város első lányát, az akkori polgármester szemefényét, a középiskolai szépségkirálynőt, Jennifer Bukowskit. Így lett Paulból már a diplomája kézhez vétele előtt komoly pozíciót betöltő városi hivatalnok. Ambiciózus volt, így aztán mára már ő szállt versenybe a polgármesteri székért, mint a valaha volt legfiatalabb jelölt a városban. A szépséges Jennifer azonban már nem tartott vele ezen az úton. Második gyerekük születése után embóliát kapott és meghalt. Paul nem sokáig búslakodott, már oltár elé is vezette a város legnagyobb cégének, a Monroe bútorgyárnak egyetlen örökösét, Melaniet. Sofia önkínzó módon követte volt szerelme politikai pályájának és magánéleti hullámvölgyének felfelé ívelését. A Monroe lánnyal azonban Paul alaposan mellényúlt, bár a pénze nyilvánvalóan nagy segítség volt a jelenlegi kampányban is. Az akaratos, elkényeztetett lánynak eszében sem volt férje politikai karrierjét segíteni. Önálló elképzelése volt a saját jövőjéről, melyet a színi pályán remélt kiteljesíteni. Az ezt kísérő kisebb botrányokkal tarkított hétköznapok azonban elbizonytalanították Paul követőit is. Ha a saját feleségét nem képes irányítani, hogyan lehente alkalmas a város vezetésére? Sofia némi kárörvendéssel vegyes kíváncsisággal követte az ezzel kapcsolatos bulvárhíreket. 

-Veled jobban járt volna – suttogta az anyja a mondatot, amit már ő is megfogalmazott. Néha, ha nagyon magányosnak érezte magát, eljátszott a gondolattal, mit tenne, ha a férfi megkeresné ..., aztán újra és újra elakadt a képzeletbeli válasz megfogalmazásában. Lelkének egy része még mindig – minden korábbi megaláztatás ellenére is – rajongott a jóképű férfiért, aki az első pasi volt az ágyában, és ezzel soha nem múló emlékként égett bele a lelkébe. És nagyon hosszú ideig az utolsó is, mert a gerinctelenségétől eltekintve mindenkit hozzá mért.

-Mama, Paul már a múlt! – sóhajtotta, reményei szerint elég határozottan. Igazság szerint még beleborzongott, ha a képernyőn a fickó szemeibe nézett, vagy bénítóan kellemes baritonját hallgatta, ahogy a város felvirágoztatásáról beszél, de ugyanakkor nem akarta elhinni önmagáról, hogy ennyire az emlékei és az érzékei rabja lenne. Ilyenkor emlékeztette magát a férfi szenvtelen, már-már gúnyos hanghordozására, ahogy annak idején kiadta az útját, és lerázta magáról a bűbájt, mint kutya a vizet.

-Sziasztok! – lépett be ebben a pillanatban az apja és Sofia önkéntelenül is megkönnyebbült. A papa majd eltereli a mama figyelmét Paulról. Igazság szerint, fogalma sem volt róla, miért izgatja a mamát az a sakál. Annak idején ő maga nevezte becstelen alaknak, aki elvette a lányától, amit csak elvehetett, hogy aztán cserbenhagyja.

-Hogy vagy? – lehelt egy gyengéd csókot a felesége homlokára Charlie, miközben a szeme Sofiát kérdezte. A lány megvonta a vállát. Nehéz volt a mamán kiigazodni. az egyik pillanatban roppant elesettnek tűnt, a következőben pedig beindult, mint akiben elemet cseréltek.

-Egyformán – vonta meg a vállát Mona és a szeme árulkodóan lezárult, miközben mélyet sóhajtott. Fájdalmai vannak! – értette meg az apró hazugság lényegét a férje. Nagyot nyelt, majd a lányához fordult:

-Sok a munka? – A mosolyába csomagolta a fájdalmat, amit a szeretett asszony elkínzott, meggyötört arca láttán érzett. Az nem lehet, hogy most veszítse el! Még nem! A kezelések nagyon megviselték és Mona épp tegnap fakadt ki, hogy úgysincs semmi értelme kínoznia magát. Az a régi harcos tűz kiveszni látszott belőle és Charliet megijesztette a gondolat, hogy a felesége talán már fel is adta a küzdelmet. Akkor pedig semmi esélyük sincs a győzelemre.

-Megjött Morgan doktor utóda. Hallotta hírét, hogy valami kezdő, kotnyeles fruskát bíztak meg a helyettesítéssel, ezért aztán korábban jött, mint vártam – csillant meg egy könnycsepp  a lány szemében. –Pedig ez nagyon jó munka lett volna – sóhajtott. –Na mindegy, majd csak találok egy rendelőt a környéken, ahol nincsenek előítélettel a női állatorvosok iránt – szipogott halkan. Igazságérzetét rettentően bántotta az alig titkolt tény, hogy pusztán a neme miatt háttérbe szorulhat egy állásinterjún. Be sem bizonyíthatja a rátermettségét, mert a tény, hogy nőnek született, az esélytelenek csoportjába lökte. –Csak így kicsit tovább venném igénybe a kanapétokat – próbálta elviccelni a komor bejelentést.

-Hát, tulajdonképpen lenne egy ötletem – húzta be a nyakát Charlie, felkészülve a női tornádó tombolására.

*

Robert a két gyereket nézte, akik a kutyákat húzták-vonták, készen rá, hogy közbeavatkozzon, ha eldurvulna a játék. De még a kis Lizzy is pontosan érzékelte, meddig mehet el Gombóccal szemben. Charlie egy halom dolgot hozott magával a kutyák mellett, tálakat, pórázokat, tápot, sőt még egy nagyméretű kutyaágyat is, amiben – állítása szerint - a két eb együtt alszik majd.  Ehhez képest az előbb rajtakapta Jeremyt, ahogy becsalogatja a gyerekszobába a szőrösöket. Árnyékot nem is nagyon kellett noszogatni, úgy pattant az ágy tetejére, mint akinek világéletében ott volt a helye, a kicsit pedig a kisfiú segítette fel a barátja mellé. Egy pillanatra ellenkezés ébredt benne, hiszen nem sokkal korábban még odakint játszottak a porban, de aztán megvonta a vállát. Gyerekként ő is imádta volna, ha lett volna egy bundás barátja, akihez kedvére bújhatott volna. Ennek a két gyereknek ez most megadatott. Legfeljebb majd sűrűbben mossák az ágytakarót, döntötte el mosolyogva, ahogy Gombóc a négy lábát az égnek tartva kapálózott. Igazán mókás jelenség volt, és Lizzy gyöngyöző kacagása többet ért, mint a patyolat ágynemű. 

Kíváncsi lett volna, hogy a karót nyelt doktornő mit szól majd a saját apja által közvetített meghíváshoz. Ő még nem tudta eldönteni, hogy teljesen megőrült-e, amikor az ötletet felvetette. Eddig két alkalommal találkozott a nővel, aki egyszer a földig lehordta, a második alkalommal pedig keményen ellenállt neki még akkor is, amikor a legnagyobb felelősségtudatról igyekezett meggyőzni. Végül – meglepő módon – az apja nyomására elküldte hozzá a kutyákat. Ezt roppant következetlen lépésnek érezte, mert abban egy pillanatig sem bízott, hogy Sofia Bennett részéről ez volt a békejobb.

Amikor biztos volt benne, hogy néhány percre felügyelet nélkül hagyhatja a gyerekeket, benyitott a vendégszobába. A mennyezetét annak is megcsinálták már, a falak is megszáradtak a friss festést követően és a szoba látszólag kész volt rá, hogy betöltse funkcióját. De a bútorokat még vastagon borította a por, mert elővigyázatlanul csak egymás mellé tornyozta őket, de elfelejtette letakarni. Ha Charlie esetleg meggyőzi a lányát, hogy költözzön ide, nem várhatja el tőle, hogy ő maga tegye rendbe leendő lakását. A fürdőszobában sem volt jobb a helyzet, és nagyot sóhajtva döbbent rá, hogy az egész napja el fog menni a takarításra akkor is, ha a két gyerek nem hátráltatná. Márpedig hamarosan ráunnak majd a játékra a kutyákkal és akkor még őket is le kell foglalnia. Washingtonban elég lett volna egy telefon egy takarító céghez, de itt az emberek maguk tartották rendben a környezetüket. Itt tartott a gondolataiban, amikor a ház előtt kerekek alatt csikordult meg a kavics. A kutyák ugatva száguldottak ki a házból, és erről eszébe jutott, hogy még az ő nevelésükkel is lesz tennivalója. Becsukta maga mögött az ajtót és ő is a bejárat felé indult. 

Odakint valósággal földbe gyökerezett a lába. Sofia Bennett állt odakint, égbeszőkő lábait kiemelő szűk farmerben és egy tarka kockás blúzban. Hosszú szőke haja lófarokban lógott a hátán és a házat vette éppen szemügyre, miközben a két kajla eb a lábai körül ugrált.

-Jó napot! – jött meg a hangja Robertnek, ahogy a csinos nő látomását végre helyén tudta kezelni. Most egy cseppet sem tűnt távolságtartónak, hanem pontosan annak a fiatal nőnek, aki nyilván a jobb napjain volt. A szigorúság álcája nélkül határozottan vonzó volt, még ha pillanatnyilag ez volt az utolsó, amire gondolnia volt szabad. Sofia Bennett a házában fog ugyan lakni, de nem azért érkezett, hogy ő nap mint nap megcsodálhassa modell-alkatát.

-Jó napot! – érkezett a kissé bizonytalan válasz egy halvány mosoly kíséretében. –Apa előadta a kis tervüket. Nem voltam meggyőződve róla, hogy ez jó ötlet, de megígértem, hogy eljövök és megnézem a házat. No, meg erre a két égedelemre is kíváncsi voltam – paskolta meg Árnyék fejét, aki szinte rajongva nézett rá a gyengéd érintésért cserébe.

-Pont most néztem meg én is a háznak azt a részét. Sajnos még nem volt időm kitakarítani a felújítás óta – vakarta meg a fejét a férfi. –Nem a legjobb formáját mutatja, mert még semmi nincs a helyén, viszont por borít mindent.

-Tudom, apa ezt is mondta. Azért is jöttem ilyen korán. Ha megfelel, akkor szívesen segítek a takarításban is, hiszen végül is, miattam kell ezzel foglalkoznia. De valami nem volt egészen világos abban, amit apa mondott. Mégpedig a lakbér. Úgyhogy először erről kellene beszélnünk – nézett félre zavartan a nő.

-Én nem gondoltam pénzre – vallotta be Robert. –Tudja, nekem a legnagyobb segítség az lenne, ha a gyerekekkel tudna foglalkozni, amikor éppen nem dolgozik. Hamarosan állást vállalok én is, legalábbis volt néhány ígéretes visszajelzés, úgyhogy nekem elsősorban az ő felügyeletük okoz gondot. Persze tudom, hogy maga is elfoglalt, ott az ebtelep... de talán össze tudnánk hangolni az időbeosztásunkat. A lyukakra pedig felfogadnék egy bébiszittert, ha találok a környéken.

-Itt profi bébiszittert nem talál. Talán inkább egy házvezetőnőben kéne gondolkodnia – mutatott rá az elgondolása első buktatójára a nő.

-Amíg nincs valami jól fizető állásom, az túlságosan megerőltető lenne ... anyagilag – vakarta a fejét Robert. Igazság szerint azért is reméltem, hogy a szoba fejében magát tudom igénybe venni.

-Nos, akkor szerencséje van. Ugyanis már nincs munkám az ebtelepen. Csak ideiglenes állás volt, és megjött a doktor, aki a jövőben ott dolgozik. Kicsit hamarabb, mint reméltem, de hát ez van. Ez itt nem Washington, itt az emberek jobban bíznak egy férfi orvosban, mint egy nőben – sóhajtott keserűen. Robert azonnal megszánta. Washingtonban is nehezebben boldogultak a nők, bár tagadhatatlanul fényévekkel a vidék előtt jártak. El tudta képzelni, a tanult, talpraesett Sofiát mennyire bántja a neme miatti megkülönböztetés. És amit kínálni tud neki, az csak a nőkkel kapcsolatos sztereotípiát erősíti. 

-Hosszú távon akkor nem is itt képzeli el az életét? – kérdezett vissza és remélte, hogy a nő ezt a kérdést a gyerekek miatti aggodalma jelenként értékeli, nem bizalmaskodásként.

-Igazság szerint jobb lenne itt élnem. Gondoltam is rá, hogy nyitok egy önálló praxist, legalább próbaként, hogy tényleg meg tudom-e vetni a lábam ebben a férfiak uralta világban. Ha alkalmat adnának rá, bebizonyíthatnám, hogy ugyanúgy boldogulok egy macskával, mint egy tehénnel vagy lóval. De ehhez pénzre van szükségem, úgyhogy kénytelen leszek alkudozni magával. Adjon fizetést egy teljes állásos házvezetőnői szerepre, én pedig méltányos bérleti díjat fizetek a szobáért. A különbözetből pedig előbb-utóbb összejöhet a kezdőtőke egy vállalkozáshoz. Nos, ez az ajánlatom, gondolkodjon el rajta! – nézett a már megszokott keménységgel a szemébe. Robert értékelte az egyenességét és úgy döntött, hogy ennél jobb ajánlatot úgysem kapna.

-Rendben, azt hiszem, elfogadható az ajánlata. De mielőtt véglegesen döntenénk, nézze meg a birodalmát, hogy egyáltalán megfelel-e – mutatott a ház belseje felé, és Sofia megindult, nyomában a két kutyával. Robertben egy pillanatra felvillant a kép, ahogy a nő „hazatér”, mint aki ugyanúgy ehhez a házhoz tartozik, mint ő a két gyerekkel és a két kutyával. Aztán megrázta a fejét, hogy a képzelgést száműzze és a valósággal foglalkozzon. A valósággal, amelyben a két gyerek tátott szájjal állt az ajtóban és a fiatal nőt nézte. Aztán hátraarcot csináltak és beszaladtak a házba, el az üdvözlésre nyújtott kéz elől. Nem kedvelik Sofiát – ismerte fel a dacos ellenállás jeleit.