Sofia az anyja kezét
fogta, miközben kereste a beszélgetés fonalát. Az anyjával nehezen találta a
megfelelő szavakat. Nem mert aggodalmaskodó lenni, mert tudta, a mama azonnal
lehordaná. Akit csak ismert, mindenki imádta Mona Bennettet, csak vele volt mindig
olyan kevéssé megértő. Nem tudta ennek az okát, de egész gyerekkorát
végigkísérte az érzés, hogy nem tud megfelelni az édesanyja elvárásainak.
Mindig is az apja állt közelebb hozzá, azért is nem gondolkozott egy pillanatig
sem, amikor a papa a segítségét kérte. De az olyan pillanatokban, mint ez a
mostani is, kételkedett benne, hogy jól tette-e, hogy engedett a hívó szónak.
-Paul megnősült –
mondta éppen az anyja, mintha a jelen helyzetben ez fontos információnak
számítana. Ezzel a tőmondattal aztán sikerült is feltépnie a régi sebet.
-Tudom – válaszolta
halkan. Paul azért szakított vele annak idején, hogy elvehesse a város első
lányát, az akkori polgármester szemefényét, a középiskolai szépségkirálynőt,
Jennifer Bukowskit. Így lett Paulból már a diplomája kézhez vétele előtt komoly
pozíciót betöltő városi hivatalnok. Ambiciózus volt, így aztán mára már ő
szállt versenybe a polgármesteri székért, mint a valaha volt legfiatalabb
jelölt a városban. A szépséges Jennifer azonban már nem tartott vele ezen az úton.
Második gyerekük születése után embóliát kapott és meghalt. Paul nem sokáig
búslakodott, már oltár elé is vezette a város legnagyobb cégének, a Monroe
bútorgyárnak egyetlen örökösét, Melaniet. Sofia önkínzó módon követte volt
szerelme politikai pályájának és magánéleti hullámvölgyének felfelé ívelését. A
Monroe lánnyal azonban Paul alaposan mellényúlt, bár a pénze nyilvánvalóan nagy
segítség volt a jelenlegi kampányban is. Az akaratos, elkényeztetett lánynak
eszében sem volt férje politikai karrierjét segíteni. Önálló elképzelése volt a
saját jövőjéről, melyet a színi pályán remélt kiteljesíteni. Az ezt kísérő
kisebb botrányokkal tarkított hétköznapok azonban elbizonytalanították Paul
követőit is. Ha a saját feleségét nem képes irányítani, hogyan lehente alkalmas
a város vezetésére? Sofia némi kárörvendéssel vegyes kíváncsisággal követte az
ezzel kapcsolatos bulvárhíreket.
-Veled jobban járt
volna – suttogta az anyja a mondatot, amit már ő is megfogalmazott. Néha, ha
nagyon magányosnak érezte magát, eljátszott a gondolattal, mit tenne, ha a
férfi megkeresné ..., aztán újra és újra elakadt a képzeletbeli válasz
megfogalmazásában. Lelkének egy része még mindig – minden korábbi megaláztatás
ellenére is – rajongott a jóképű férfiért, aki az első pasi volt az ágyában, és
ezzel soha nem múló emlékként égett bele a lelkébe. És nagyon hosszú ideig az
utolsó is, mert a gerinctelenségétől eltekintve mindenkit hozzá mért.
-Mama, Paul már a múlt!
– sóhajtotta, reményei szerint elég határozottan. Igazság szerint még beleborzongott,
ha a képernyőn a fickó szemeibe nézett, vagy bénítóan kellemes baritonját
hallgatta, ahogy a város felvirágoztatásáról beszél, de ugyanakkor nem akarta
elhinni önmagáról, hogy ennyire az emlékei és az érzékei rabja lenne. Ilyenkor
emlékeztette magát a férfi szenvtelen, már-már gúnyos hanghordozására, ahogy
annak idején kiadta az útját, és lerázta magáról a bűbájt, mint kutya a vizet.
-Sziasztok! – lépett be
ebben a pillanatban az apja és Sofia önkéntelenül is megkönnyebbült. A papa
majd eltereli a mama figyelmét Paulról. Igazság szerint, fogalma sem volt róla,
miért izgatja a mamát az a sakál. Annak idején ő maga nevezte becstelen
alaknak, aki elvette a lányától, amit csak elvehetett, hogy aztán
cserbenhagyja.
-Hogy vagy? – lehelt
egy gyengéd csókot a felesége homlokára Charlie, miközben a szeme Sofiát
kérdezte. A lány megvonta a vállát. Nehéz volt a mamán kiigazodni. az egyik
pillanatban roppant elesettnek tűnt, a következőben pedig beindult, mint akiben
elemet cseréltek.
-Egyformán – vonta meg
a vállát Mona és a szeme árulkodóan lezárult, miközben mélyet sóhajtott.
Fájdalmai vannak! – értette meg az apró hazugság lényegét a férje. Nagyot
nyelt, majd a lányához fordult:
-Sok a munka? – A
mosolyába csomagolta a fájdalmat, amit a szeretett asszony elkínzott,
meggyötört arca láttán érzett. Az nem lehet, hogy most veszítse el! Még nem! A
kezelések nagyon megviselték és Mona épp tegnap fakadt ki, hogy úgysincs semmi
értelme kínoznia magát. Az a régi harcos tűz kiveszni látszott belőle és Charliet
megijesztette a gondolat, hogy a felesége talán már fel is adta a küzdelmet.
Akkor pedig semmi esélyük sincs a győzelemre.
-Megjött Morgan doktor
utóda. Hallotta hírét, hogy valami kezdő, kotnyeles fruskát bíztak meg a
helyettesítéssel, ezért aztán korábban jött, mint vártam – csillant meg egy
könnycsepp a lány szemében. –Pedig ez
nagyon jó munka lett volna – sóhajtott. –Na mindegy, majd csak találok egy
rendelőt a környéken, ahol nincsenek előítélettel a női állatorvosok iránt –
szipogott halkan. Igazságérzetét rettentően bántotta az alig titkolt tény, hogy
pusztán a neme miatt háttérbe szorulhat egy állásinterjún. Be sem bizonyíthatja
a rátermettségét, mert a tény, hogy nőnek született, az esélytelenek
csoportjába lökte. –Csak így kicsit tovább venném igénybe a kanapétokat –
próbálta elviccelni a komor bejelentést.
-Hát, tulajdonképpen
lenne egy ötletem – húzta be a nyakát Charlie, felkészülve a női tornádó
tombolására.
*
Robert a két gyereket
nézte, akik a kutyákat húzták-vonták, készen rá, hogy közbeavatkozzon, ha
eldurvulna a játék. De még a kis Lizzy is pontosan érzékelte, meddig mehet el
Gombóccal szemben. Charlie egy halom dolgot hozott magával a kutyák mellett,
tálakat, pórázokat, tápot, sőt még egy nagyméretű kutyaágyat is, amiben –
állítása szerint - a két eb együtt alszik majd.
Ehhez képest az előbb rajtakapta Jeremyt, ahogy becsalogatja a
gyerekszobába a szőrösöket. Árnyékot nem is nagyon kellett noszogatni, úgy
pattant az ágy tetejére, mint akinek világéletében ott volt a helye, a kicsit
pedig a kisfiú segítette fel a barátja mellé. Egy pillanatra ellenkezés ébredt
benne, hiszen nem sokkal korábban még odakint játszottak a porban, de aztán
megvonta a vállát. Gyerekként ő is imádta volna, ha lett volna egy bundás
barátja, akihez kedvére bújhatott volna. Ennek a két gyereknek ez most
megadatott. Legfeljebb majd sűrűbben mossák az ágytakarót, döntötte el
mosolyogva, ahogy Gombóc a négy lábát az égnek tartva kapálózott. Igazán mókás
jelenség volt, és Lizzy gyöngyöző kacagása többet ért, mint a patyolat ágynemű.
Kíváncsi lett volna,
hogy a karót nyelt doktornő mit szól majd a saját apja által közvetített
meghíváshoz. Ő még nem tudta eldönteni, hogy teljesen megőrült-e, amikor az
ötletet felvetette. Eddig két alkalommal találkozott a nővel, aki egyszer a
földig lehordta, a második alkalommal pedig keményen ellenállt neki még akkor
is, amikor a legnagyobb felelősségtudatról igyekezett meggyőzni. Végül –
meglepő módon – az apja nyomására elküldte hozzá a kutyákat. Ezt roppant
következetlen lépésnek érezte, mert abban egy pillanatig sem bízott, hogy Sofia
Bennett részéről ez volt a békejobb.
Amikor biztos volt
benne, hogy néhány percre felügyelet nélkül hagyhatja a gyerekeket, benyitott a
vendégszobába. A mennyezetét annak is megcsinálták már, a falak is megszáradtak
a friss festést követően és a szoba látszólag kész volt rá, hogy betöltse
funkcióját. De a bútorokat még vastagon borította a por, mert elővigyázatlanul
csak egymás mellé tornyozta őket, de elfelejtette letakarni. Ha Charlie esetleg
meggyőzi a lányát, hogy költözzön ide, nem várhatja el tőle, hogy ő maga tegye
rendbe leendő lakását. A fürdőszobában sem volt jobb a helyzet, és nagyot
sóhajtva döbbent rá, hogy az egész napja el fog menni a takarításra akkor is,
ha a két gyerek nem hátráltatná. Márpedig hamarosan ráunnak majd a játékra a
kutyákkal és akkor még őket is le kell foglalnia. Washingtonban elég lett volna
egy telefon egy takarító céghez, de itt az emberek maguk tartották rendben a
környezetüket. Itt tartott a gondolataiban, amikor a ház előtt kerekek alatt
csikordult meg a kavics. A kutyák ugatva száguldottak ki a házból, és erről
eszébe jutott, hogy még az ő nevelésükkel is lesz tennivalója. Becsukta maga
mögött az ajtót és ő is a bejárat felé indult.
Odakint valósággal
földbe gyökerezett a lába. Sofia Bennett állt odakint, égbeszőkő lábait kiemelő
szűk farmerben és egy tarka kockás blúzban. Hosszú szőke haja lófarokban lógott
a hátán és a házat vette éppen szemügyre, miközben a két kajla eb a lábai
körül ugrált.
-Jó napot! – jött meg a
hangja Robertnek, ahogy a csinos nő látomását végre helyén tudta kezelni. Most
egy cseppet sem tűnt távolságtartónak, hanem pontosan annak a fiatal nőnek, aki
nyilván a jobb napjain volt. A szigorúság álcája nélkül határozottan vonzó
volt, még ha pillanatnyilag ez volt az utolsó, amire gondolnia volt szabad.
Sofia Bennett a házában fog ugyan lakni, de nem azért érkezett, hogy ő nap mint
nap megcsodálhassa modell-alkatát.
-Jó napot! – érkezett a
kissé bizonytalan válasz egy halvány mosoly kíséretében. –Apa előadta a kis
tervüket. Nem voltam meggyőződve róla, hogy ez jó ötlet, de megígértem, hogy
eljövök és megnézem a házat. No, meg erre a két égedelemre is kíváncsi voltam –
paskolta meg Árnyék fejét, aki szinte rajongva nézett rá a gyengéd érintésért cserébe.
-Pont most néztem meg
én is a háznak azt a részét. Sajnos még nem volt időm kitakarítani a felújítás
óta – vakarta meg a fejét a férfi. –Nem a legjobb formáját mutatja, mert még
semmi nincs a helyén, viszont por borít mindent.
-Tudom, apa ezt is mondta.
Azért is jöttem ilyen korán. Ha megfelel, akkor szívesen segítek a takarításban
is, hiszen végül is, miattam kell ezzel foglalkoznia. De valami nem volt
egészen világos abban, amit apa mondott. Mégpedig a lakbér. Úgyhogy először
erről kellene beszélnünk – nézett félre zavartan a nő.
-Én nem gondoltam
pénzre – vallotta be Robert. –Tudja, nekem a legnagyobb segítség az lenne, ha a
gyerekekkel tudna foglalkozni, amikor éppen nem dolgozik. Hamarosan állást
vállalok én is, legalábbis volt néhány ígéretes visszajelzés, úgyhogy nekem
elsősorban az ő felügyeletük okoz gondot. Persze tudom, hogy maga is elfoglalt,
ott az ebtelep... de talán össze tudnánk hangolni az időbeosztásunkat. A
lyukakra pedig felfogadnék egy bébiszittert, ha találok a környéken.
-Itt profi bébiszittert
nem talál. Talán inkább egy házvezetőnőben kéne gondolkodnia – mutatott rá az
elgondolása első buktatójára a nő.
-Amíg nincs valami jól
fizető állásom, az túlságosan megerőltető lenne ... anyagilag – vakarta a fejét
Robert. Igazság szerint azért is reméltem, hogy a szoba fejében magát tudom
igénybe venni.
-Nos, akkor szerencséje
van. Ugyanis már nincs munkám az ebtelepen. Csak ideiglenes állás volt, és
megjött a doktor, aki a jövőben ott dolgozik. Kicsit hamarabb, mint reméltem,
de hát ez van. Ez itt nem Washington, itt az emberek jobban bíznak egy férfi
orvosban, mint egy nőben – sóhajtott keserűen. Robert azonnal megszánta.
Washingtonban is nehezebben boldogultak a nők, bár tagadhatatlanul fényévekkel
a vidék előtt jártak. El tudta képzelni, a tanult, talpraesett Sofiát mennyire
bántja a neme miatti megkülönböztetés. És amit kínálni tud neki, az csak a
nőkkel kapcsolatos sztereotípiát erősíti.
-Hosszú távon akkor nem
is itt képzeli el az életét? – kérdezett vissza és remélte, hogy a nő ezt a
kérdést a gyerekek miatti aggodalma jelenként értékeli, nem bizalmaskodásként.
-Igazság szerint jobb
lenne itt élnem. Gondoltam is rá, hogy nyitok egy önálló praxist, legalább
próbaként, hogy tényleg meg tudom-e vetni a lábam ebben a férfiak uralta
világban. Ha alkalmat adnának rá, bebizonyíthatnám, hogy ugyanúgy boldogulok
egy macskával, mint egy tehénnel vagy lóval. De ehhez pénzre van szükségem,
úgyhogy kénytelen leszek alkudozni magával. Adjon fizetést egy teljes állásos
házvezetőnői szerepre, én pedig méltányos bérleti díjat fizetek a szobáért. A
különbözetből pedig előbb-utóbb összejöhet a kezdőtőke egy vállalkozáshoz. Nos,
ez az ajánlatom, gondolkodjon el rajta! – nézett a már megszokott keménységgel
a szemébe. Robert értékelte az egyenességét és úgy döntött, hogy ennél jobb
ajánlatot úgysem kapna.
-Rendben, azt hiszem,
elfogadható az ajánlata. De mielőtt véglegesen döntenénk, nézze meg a
birodalmát, hogy egyáltalán megfelel-e – mutatott a ház belseje felé, és Sofia
megindult, nyomában a két kutyával. Robertben egy pillanatra felvillant a kép,
ahogy a nő „hazatér”, mint aki ugyanúgy ehhez a házhoz tartozik, mint ő a két
gyerekkel és a két kutyával. Aztán megrázta a fejét, hogy a képzelgést száműzze
és a valósággal foglalkozzon. A valósággal, amelyben a két gyerek tátott
szájjal állt az ajtóban és a fiatal nőt nézte. Aztán hátraarcot csináltak és
beszaladtak a házba, el az üdvözlésre nyújtott kéz elől. Nem kedvelik Sofiát –
ismerte fel a dacos ellenállás jeleit.
3 megjegyzés:
Kicsit fura, hogy bár bébisintérként lesz alkalmazva, mégis a kutyák felől érdeklődik először. Oké, hogy állatszerető de azért mégis no ...
Bár asszem ezt a rossz sorrendet érzik a gyerekek is, ezért spuriztak be olyan villámgyorsan.
Hat akkor kezdődjék a komédia! :P
Hát erre nagyon-nagyon kiváncsi leszek :) Egyelőre nem igazán tudom elképzelni őt mint bébiszittyó, de állok elébe! :) Egyetértek Gabóval, fura, hogy a gyerekek nem is jöttek szóba, csak a kutyókák. Na mindegy, lássuk mit tartogatsz még nekünk! :)
Köszönöm, pusza
igazából ő leginkább a lakás miatt jött :) de igazatok lehet... a gyerekek meg lehet azért utálják, mert nem engedte haza velük elsőre a kutyusokat :D
Megjegyzés küldése