Egy lélek útja 18.

Alexander Carpenter mozdulatlanul várt, amíg az ügyvédje és régi jó barátja mögött bezárult az ajtó. Norman gondoskodni fog róla, hogy Jeremy ne foszthassa ki a lányát, és a lehető leghamarabb ráüsse a bíró a válási papírokra a pecsétet. Úgy sejtette, a sietség a férfinak is érdeke, mert legújabb hódítását, az anyja korabeli Martha Stevensont egészen biztosan nem akarja elszalasztani. A hírek szerint az idős asszony minden baráti és családi rosszallás ellenére maga mellé akarja emelni ezt a kígyót. De ez már legyen az ő problémája, a lényeg, hogy Julia minél hamarabb megszabaduljon tőle. Eszébe jutott Robert Cranston váratlan felbukkanása a születésnapi partyn. Egyáltalán nem úgy viselkedett, mint egy felkapott sztár. Egész idő alatt igyekezett a háttérben maradni, hogy az ünnep fénye valóban az ünnepeltre hulljon. Sylvia valósággal bele is habarodott. Szokásos zárkózottságát levetkőzve egy időre külön is vonult a férfival, de később senkinek nem volt hajlandó mesélni a beszélgetésükről. Gyerek létére titoktartóbb volt, mint bárki más, akit ismert. Szimpatikus figura volt a színész. - Igen, de színész! – rázta meg a vészcsengőt veleszületett óvatossága. - De nincs elszállva magától – fogalmazta meg röviden a védőbeszédet. Persze, azért nem hagyta, hogy az emberismerete esetleg éppen egy ilyen fontos dologban csalja meg és megkérte Normant, nézzen utána a fickónak. Az eredmény most itt feküdt előtte egy dossziéban. Mutatóujjával fellibbentette a dosszié fedelét és ráérősen végigfutotta a legfelső lap tartalmát, mintha nem hajtaná a kíváncsiság, majd rövid pillantást vetett a fotóra, valamint a szűkszavú összefoglalóra. A lényeg egyetlen sorban ott virított: Özvegy és nem szerepel a bulvárban, legalábbis nem a botrányai kapcsán. Azt pedig ő látta személyesen, milyen érzelemmel teli pillantást vetett a lányára. Talán ő lehetne a megoldás Julia jövőjére. És akkor végre megszületnének azok az unokák is, akikre már annyira vágyott. Sylvia fiatal kora ellenére felnőttként élt közöttük; ő pedig közeledve élete alkonyához, még látni akarta az apró gyerekeket, akik vér szerint a Carpenter vagyon örökösei lehetnek. De hogyan tudná ő befolyásolni ennek a két embernek az egymásra találását? Elsőként is nem ártana információkat szerezni a férfi társasági életéről, aztán talán a pénze és kapcsolatai révén elérheti, hogy az óceán túlpartján is keresztezzék egymás útját.

*

Julia önfeledten fürdette az arcát a kellemes tengeri szellőben. A vízitaxi hasította a lagúna haragos zöld vízét, ahogy a Marco Polóról Pellestrina felé száguldott, fehér fodrokat hagyva mögött, melyek lágyan nyaldosták az útjukat kijelölő cölöpcsokrok korhadó lábait. Imádta ezt a várost, az édesanyja szülőföldjét; különösen azt a csendes zugot, ahol az otthona és a műterme volt. A Pellestrina-sziget a Lidónál is keskenyebb hosszú lagúna-gát volt tulajdonképpen. A tenger felőli oldalt a még a Serenissima által emelt védőgát, a Murazzi védte. A nyugodt kis halászsziget igazi menedék volt a turistáktól hemzsegő város után. Bár ez volt a velencei csipkeipar egyik szülőhelye, mára ennek már nem sok nyoma maradt. A szakma még ma is tevékeny örökösei Buránón öltötték a finom kis csipkéket a maguk gazdagodására és a turisták örömére. Fillérekért jutott hozzá a hatalmas telken álló magányos épülethez, amely talán ötven méterre feküdt a tengertől. A szabadban és a műhelyként használt fészerben pedig ott magasodtak az alkotásai. Legalábbis azok, amelyek valamilyen oknál fogva nem találtak vevőre. Némelyiket sötét órák dühe szülte és ezeket nem is szerette volna eladni, még ha volt is irántuk érdeklődő, mert nem akarta, hogy felzaklatott idegeinek lenyomatát magával vigye valaki a nyugodt életébe. Itt nem zavart senkit és őt sem zavarta senki. Az egyetlen ember, akivel megosztotta volna ezt a helyet, Jeremy volt. Az a Jeremy, akinek megismerte. És aki soha nem jött el ide, fensőbbséges gőggel lenézve a művészetét. Ma már meg sem tudta volna fogalmazni, mi volt az, amiért apai tiltás és minden észérv ellenére Vegasba ment a férfival, hogy a Graceland kápolnában kimondja a boldogtalanító igent. Ó, persze! Voltak szerelemtől ittas hetek, hónapok, amikor jóformán el sem hagyták a hálószobát. Aztán lecsillapodtak és már fogalmuk sem volt, mit keresnek egymás mellett. 

Juliát anyja korai halála ragaszkodóbbá tette. Mentegette a férje gyengeségeit, megszállottan törekedve a házasságuk megóvására. De mostanra el kellett fogadja, ez sosem volt olyan mély kapcsolat, mint az anyjáé és az apjáé. Imádta hallgatni az édesapja néhol elérzékenyülő meséjét egy nagy szerelemről, mely ebből a mesevárosból Kaliforniába repítette a menyasszonyt, ahol boldogan élt férje oldalán, amíg meg nem halt. Most pedig a lányuk visszatért az ősi gyökerekhez, megvalósította a mama álmát, aki feladta a magáét, mégsem érezte sosem áldozatnak. A művészi hajlam úgy öröklődött át anyáról lányára, hogy erről egyikük sem tudott. Julia a temetés másnapján nyúlt először a könnyen formálható agyag után, hogy idővel férfiasan kemény anyagokba álmodja a figuráit.

Félresöpörte a Jeremyvel kapcsolatos dühős érzéseit. Ő komolyan vette a hazugság városában kimondott holtodiglan-holtomiglant. Hajlandó lett volna visszaköltözni Kaliforniába, ha ez lett volna az ára a házasságuk megmentésének. És képtelen volt tudomásul venni a nyilvánvalót, akármennyire próbálta egy ideje mindenki felnyitni a szemét. De már nem kell ezen törnie a fejét. Jeremy a múlt, bár, meglehetősen dicstelen múlt része lett. A rá váró feladatok jelentik a jövőt. De rossz lesz egyedül! – sóhajtott szerelemre éhes szíve, és teljesen váratlanul megjelent előtte egy másik férfiarc. Robert Cranston. Őt nem befolyásolta a férfi hírneve. Csak egy szimpatikus, sőt ... vonzó férfit látott benne, akit szívesen megismert volna közelebbről. De a férfi idejekorán távozott az ünnepségről, még mielőtt lerázhatta volna magáról a férje árulása miatt érzett sokkot, és megnyílhatott volna egy új ismeretségre. Sylvia attól a pillanattól kezdve áthatóan figyelte, ahogy megérkezett. Tőle tudta, hogy a férfit egy árny kíséri. De részleteket nem volt hajlandó elárulni a kislány, aki többnyire felnőttesebben viselkedett, mint az őt körülvevő felnőttek. A gyerek viselkedése azonban minden másnál beszédesebb bizonyítéka volt annak, hogy Robert figyelemre méltó férfi.

Apjára hagyta, hogy a válást lebonyolítsa. Megvoltak erre is a jól bejáratott emberei. Tudta, hogy siettetni fogja a dolgot, most, hogy végre a lánya is döntésre jutott. Már nem érzett semmit Jeremy iránt. Sem csalódást, sem haragot. Bár, megszületett a fejében egy terv egy szoborról, ami nem túl hízelgően ábrázolja majd. Már az elképzelés is jobb kedvre derítette.

*

Egy év telt el azóta, hogy öt velencei lány felkerekedett, hogy a világ másik végén egy férfi elé állva próbálja megtudni, hogyan lehetséges az, hogy az életük egyik napról a másikra fenekestül felfordult. Robert ugyan eleinte kételkedett az általuk vélt összefüggésekben, de a nyilvánvalót látva ő is elbizonytalanodott. Gaby vajon tényleg visszatért ezt az öt testet használva közvetítőként? Már a kérdés is abszurd volt, de minél többet gondolt rá, annál valóságosabbnak látta. Ennek ellenére egy rövid találkozó után anélkül vált el a lányoktól, hogy egy újabb találkozó esélyét tervezgették volna. Csak azt tudta nekik is javasolni, hogy próbálják meg elfelejteni mindazt, ami történt velük, és közösen próbáljanak megnyugvást találni Gaby még holtában is nyughatatlan lelkének. Persze ezt könnyebb volt mondani, mint teljesíteni. Annál is inkább, mert egyiküket rendszeresen láthatta Clark Ruffalo oldalán, de tudta, hogy még ketten visszatértek Los Angelesbe. Ők nem keresték, és ő sem igyekezett felvenni velük a kapcsolatot. Azt hitte, ha soha többé nem beszél Gabyról, akkor idővel elhalványul a vonzása, az emléke. Nem tudhatta, hogy ez önmagában nem vezetett volna sikerre. És még nem jutott el a felismerésig, hogy a Julia Carpenterrel való találkozás volt az a pont, amely megindította a gyógyulás útján. 

Időnként azért még érték furcsa, megmagyarázhatatlan élmények, amelyek feltépték a lassan hegedő sebet. New Yorkban járva meg mert volna esküdni, hogy látta azt a kutyát, amelyik miatt a baleset bekövetkezett. Tudta, hogy teljesen irreális a gondolat, hiszen az alatt a néhány trgaikus pillanat alatt ideje sem volt megfigyelni alaposan a bolhást, aki derékba törte aznap éjjel az életét. Őrültség! – legyintett magában. Mégis, valami megmagyarázhatatlan rossz érzés kerítette a hatalmába, ahogy egy alig észrevehető pillanatra a szemébe nézett és ott pontosan azt a fásult, beletörődő tekintetet vélte felfedezni, mint amely néhanapján vele nézett farkasszemet a fürdőszobai tükörben. Már nem gyászolt. Egyszerűen csak nem tudott továbblépni. Gaby arca egyre halványult, már nem érezte a rosszallását sem. És egyre gyakrabban jutott eszébe egy másik tűzvörös hajkorona, ahogy a csalódástól haragosan átkozódik, hogy néhány perccel később a legkiválóbb színészi alakítást nyújtva öleljen magához egy tízéves gyereket, akinek a szemében Robert egyszerre látta meg a saját múltját, és talán a jövőjét is. Talán hiba volt olyan gyorsan elköszönnie arról a partyról, de a kislány olyan áthatóan figyelte, és olyan megdöbbentő dogokat mondott neki az őt kísérő árnyékról, hogy nem volt képes tovább ott maradni és kínpadra feszíteni az érzéseit. Később egy elszalasztott lehetőségként gondolt arra a délutánra. Julia Carpenter figyelemre méltó nő volt. A házassága éppen a szeme előtt múlt ki. Talán nem kellett volna olyan gyorsan feladni az ötletet, hogy kettejük között akár szövődhetett is volna egy új, mély kapcsolat. Néhány hét múlva megpróbálta megkeresni, de már nem is csodálkozott rajta, amikor a házvezetőnő, aki felvette a telefont, közölte vele, hogy a kisasszony visszautazott Európába. Ha a szimpátiájuk kölcsönös lett volna, a nő talán marad... vagy küld valami jelet, hogy merre kövesse. De Julia nem jelentkezett, ő pedig belemerült a munkájába és a magánéletét ismét parkolópályára helyezte.