Egy lélek útja 19.

Gaby elgondolkodva figyelte Julia Carpenter Minettit, ahogy energikus léptekkel a repülőtér kijáratához megy. Elmosolyodott, ahogy a másik nő a szabadba kilépve megtorpant és szemét lehunyva nagyot szippantott a sós párából. Tagadhatatlanul szép! Talpraesett! Érzékeny! Egy igazi szabad szellem! Akár alkalmas jelölt is lehet. Robert mindenesetre – tőle egészen szokatlan módon – felfigyelt rá, bár ebben a figyelemben most még semmiféle szexuális töltet nem volt. Annál inkább bizonytalanság. Egy férjezett nő, aki ugyan egy rossz házasságban él, de mégis foglalt. Ez az egyetlen komoly akadály. Robert sosem fog kezdeményezni, amíg a reménybeli nőnek tisztázatlan a családi állapota. Csak remélni merte, hogy Julia végre felismerte, hogy a házassága végképp zsákutcába jutott, és lépni fog. Most még nyilván nem úgy tekint Robertre, mint egy következő fejezetre az életében, de a férfi éppen eléggé kíváncsi lett, hogy ne veszítsék túlságosan szem elől egymást a jövőben. Sajnos Juliát nem tudta visszatartani, így Robert hiába kereste fel a csodás farmot egy látogatásért. Nem baj! Ennél nagyobb  akadályokat is képes volt már leküzdeni, még ha a lányokkal való kísérletezés nem is egészen úgy sült el, ahogy számított rá. Most úgy döntött, hogy hagyja a Sorsot, befolyásolja ő a jövőt. Robertben láthatóan megszületett már a továbblépés gondolata. Beletörődően sóhajtott. Hosszú idő után végre az első jel, hogy a férje a gyógyulást útjára lépett.

*

A lányok már csak e-mailen keresztül tartották a kapcsolatot. Ennek csak részben volt oka, hogy szétszóródtak a nagyvilágban. Még a Los Angelesben élők sem találkoztak, mert most mindannyian új életük megalapozására koncentráltak. Mintha azt a néhány furcsa, magyarázatot a mai napig nélkülöző hetet és hónapot mindannyian feledni akarták volna.

Maddalena nehéz évet tudott maga mögött. Elkötelezetten tette a dolgát a hajléktalan kórházban. Nővérként már korábban is sok szenvedő lelket látott, néha elesett testeket is, amelyeknek a jó szó és néhány falat kenyér jelentette a megváltást, de itt, a Fény Városában mintha a testek még rászorulóbbak lettek volna. A drog elképesztő számban szedte az áldozatait azok között is, akik anyagilag meg sem engedhették maguknak az önsorsrontás luxusát. Ők a bűnözés mezején vélték megtalálni a pillanatnyi boldogulást, hogy aztán ráébredjenek, csak egyre mélyebbre süllyednek a mocsárba. Kizsigerelte a munka, lelkileg és testileg is, Clark pedig sokszor mondta is, hogy hagyja abba, mert csak tönkreteszi magát, de képtelen lett volna cserbenhagyni a rászorulókat. Egy napon azonban egy bedrogozott gondozottjuk pisztollyal fenyegette új barátnőjét, Angelikát, aki vesztére ellenállt és nem nyitotta ki a gyógyszeres szekrényt. A fickó lelőtte a kétgyermekes fiatal nőt. Ez pedig összetörte Maddalena áldozatra termett hitét. A kezei között haldokló asszony gyerekeire gondolt, hogy adhatna nekik megnyugvást bármilyen vigasztaló szó is ebben az értelmetlen erőszakban. Aznap engedett Clark gyengéd unszolásának és ott hagyta a kórházat. És ez volt az a nap is, amikor a férfi segítségével összepakolta kevés holmiját és beköltözött a házába. Beletörődően hagyta, hogy a férfi állást szerezzen neki egy öregeket gondozó magánklinikán, ahol rendezettek voltak a körülmények és hálásak a rájuk bízott idős emberek. Megértette, hogy egy kapcsolatban az is fontos szempont, hogy a másik biztonságban tudja. Nem voltak nagy szavak, vallomások és ígéretek. Egyszerűen csak a törődést érezte, és ez boldoggá tette. A férfi még csak meg sem kérte a kezét. Mégis biztonságban érezte magát mellette, és nyugodtan várta, hogy mit hoz a jövő.

Adriana néni kártyavetése mostanra igazolódni látszott. Maddalena életében ez volt hát a gyökeres változás. A valaha apácának állt leány megerősödve, önállóan hozott döntéseket, amiket Agatha főnökasszony alighanem rosszallással fogadott volna, ő mégis teljességgel helyesnek érzett. Nem élt bűnben, még ha házasságlevél nélkül osztotta is meg az ágyát egy férfival. Hogyan is lehetett volna bűn egy tiszta, őszinte, szeretetteljes kapcsolat? Esti imáiba már belefoglalta a férfit is. Biztos volt benne, hogy az, aki előtt elszámolással tartozott tetteiről, nem ítéli el. Ennek bizonyságát látta a rájuk mosolygó napsugárban, ölelkezésük örömében, abban a belső békében, amit a lelke mélyén érzett.

Clark érdeklődését és segítségét – a lányok figyelmeztetése ellenére - képtelen volt gyanakvással fogadni. A férfi folyamatosan jelen volt az életében, de nem kapkodott. Felismerte, hogy egy ritka kincsre lelt és türelemre intette magát. Maddalena olyan nőnek tűnt, akire érdemes várni. Energiáit a munkájába ölte és a találkozásaikra megmaradt a jóbarát szerepkörénél. Egészen addig a napig, amíg egy tragikus nap estéjén a lány félénk csókkal búcsúzott tőle a lakása ajtajában. Clarkban az óvatos csók valóságos tűzijátékot lobbantott lángra. Szenvedélyében ott volt annak a napnak minden félelme és aggodalma is. Mohón csókolta az engedékeny ajkakat, s végül homlokát a lányénak támasztva suttogta:

-Küldj el, mert még néhány perc és nem fogok tudni uralkodni magamon!

-Nem akarlak elküldeni! – vallotta be a lány mély pirulással. Úgy gondolta, most kifejezetten fesletten viselkedik, de már hetek óta szerette volna megtudni, mi az, ami miatt a szerelem költőket ihlet meg. Éjszakánként Clarkkal álmodott, az érintései után sóvárgott, nemes egyszerűséggel arra vágyott, hogy az okos dolgokat mondó ajkak végre némán csak vele foglalkozzanak, esetleg butaságokat suttogjanak a fülébe arról, hogy szépnek, kívánatosnak tartják. Most ráadásul azt is remélte, hogy a férfi érintései elfeledtetik vele az átélt borzalmat. Clark pedig megadta magát ennek a félénk hívogatásnak.

*

Chiara már bedobozolta eddigi életének minden olyan darabkáját, amelyről úgy gondolta, hogy segít otthont találnia az óceán másik oldalán. Izgatottan készülődött, hogy elfoglalja a felkínált állást, amely egyszerre várta új kihívásokkal, ugyanakkor hű maradhatott szeretett szülővárosához is. 

Lucia visszament a Casinóba, ahol alig egy hónap elteltével nagy meglepetés érte. A főnöke felmondott és a helyére őt találta a legalkalmasabbnak a vezetőség. El sem hitte, hogy annyi év munkája végre beérni látszott. Új pozíciójában erősnek, magabiztosnak érezte magát, és ez megmutatkozott a magánéletében is. Egy nap egy elegáns férfi szólította meg, ahogy a vaporettóhoz sietett. Signore Palmetti a helyi kórház főorvosa volt és már korábban felfigyelt a mindig csinos, eltökélten céljához tartó nőre, akivel már többször utazott együtt. Meghívta egy kávéra, és ahogy azt ilyen esetben mondani szokás, a többi már történelem. Találkáik nap nap után üdítő perceket jelentettek, s szép lassan bontakozott ki közöttük egy kapcsolat, amely mindkettőjük számára kielégítőnek bizonyult. Lucia egy jólszituált, magára sokat adó, művelt férfit nyert, aki cserébe egy csinos, értelmes, önálló nőt. Adriana nagyi kártyája pedig csupa jót jósolt a jövőre nézve.

Theresa néhány hét után engedett Alberto unszolásának és elfogadta a felkínált állást egy szomszédos szállodában. Búcsút vett a családjától, hogy ő is a tengerentúlon keresse a szerelmet. Alberto szívéről pedig nagy kő esett le, hogy választott új hazájában is hű maradhatott a gyökereihez egy barátnő személyében.

Franca volt talán az egyetlen, aki nem bírt szabadulni a múlttól. A kérdések számára még ma is kérdések voltak, melyek válasz után kiáltottak. Már nem Robert Cranston személye volt számára érdekes, hanem a történtek, melyekre azóta sem lelt magyarázatot. Adriana néni annak idején a Főpapnő kártyáját fedte fel előtte, a bölcsesség reményét. Semmi másra nem érzett késztetést, mint hogy beteljesítse a kártya jóslatát. Visszament az asszonyhoz és tanítványául szegődött. Mintha minden korábbi különcsége ennek az útnak az előszobája lett volna. A fekete ruhák, feltűnő ékszerei, többnyire búskomor külseje egészen hasonlatossá tette az asszonyhoz. Falta a jóslásról, boszorkányságokról szóló könyveket. Ő akart lenni a modernkori jó boszorkány, és úgy tűnt, eddig lappangva ugyan, de ott rejtőzött benne a képesség, mely csak egy hozzáértőre várt, hogy előtörjön, kibontakozzon. Adriana óvatosan kezdett a tanításához, mert tisztában volt vele, hogy a túlzott sietség akár rossz irányba is terelheti a lányt. Sokáig azt hitte, unokahúga lehet az utóda, de az idő eldöntötte, hogy Lucia más utat jár majd. Ez a nyitott, fogékony kis elme azonban szivacsként szívta magába a tudást, ő pedig örült, hogy nem kell a sírba magával vinnie a tudományát. 

Egy napon a Zatterénél a hajóállomáson Franca felfigyelt egy fiatal nőre, aki az állomás vezetőjével beszélgetett. Feltűnő jelenség volt, ahogy derekáig érő tűzvörös hajával játszott a Giudecca szellője. Eszébe jutott Gabriela Cranston, majd Maddalena hirtelen döntése a hajfestéssel, és egy pillanatra átfutott a fején, vajon az ismeretlen is részese lenne a varázslatnak? De akkor miért nem csatlakozott hozzájuk korábban? Ki ő? A nő közben egy magánhajóra szállt és saját kezűleg vezette ki lassan a Dogana irányába. Franca sokáig követte a tekintetével, valami különös vonzást érezve vele kapcsolatban. Végül úgy döntött, az élénk, feltűnő színű haj zavarta össze. De gondolataiban időnként visszatért a látomás, mint egy hatalmas kirakós újabb – még sehova sem illő – darabja. 

Adriana néni kérésére a Librériában töltötte szabadideje nagy részét és az asszony útmutatása alapján kutatásokat végzett. Babonákat, Velence régi titkait kutatja, a középkori boszorkányok nyomait. Vajon rálel-e valaha néhány jelre, mely hasonló volt az ő helyzetükhöz? 

Gaby kíváncsian tartott vele. Érezte saját ereje gyengülését, mely volt férjéhez kötötte, de képtelen volt egyszerűen hátraarcot csinálni, hogy a Hanggal tartson végre, és magukra hagyni a lányokat is, miután úgy felkavarta az életüket. A maga módján segíteni próbált. Így történhetett, hogy egy-egy érdekesebb kötet valósággal Franca lába elé hullott, vagy meglepő módon pont ott nyílt ki, ahol válaszokat kereshetett. Egy napon úgy érezte, megtalálta a magyarázatot. A Libreria egy eldugott zugában régen porosodó középkori kódex lapjain egy hajós holt kedvese hamvait szórta a lagúna vizébe. A történet szerint öt hajadonra szálltak át a kedves legfőbb jellemzői, akik aznap mind merítettek a lagúna vizéből. A hajós pedig közülük választott, s egyikük iránt ébredt új szerelemre. Hát, ez történt! De a mondába hiba csúszott, hiszen Robert egyiküket sem választotta. Az eredeti történetben a többi lány az esküvő napján visszakapta régi életét, de ők még rabjai voltak Gabriela Cranston hagyatékának. A kötet végén erre is ott állt az orvosság: Egy boszorkánynak különleges varázsitalt kell készítenie, amit, ha újra összegyűlve megisznak, Gaby lelke elhagyja őket.

Egy percet sem késlekedett, azonnal levelet írt a lányoknak, idézve benne a kódexben olvasottakat.