Egy lélek útja 22.

Robert feladta, hogy a kezeit a feje alatt összekulcsolva feküdjön és valami közeli víz tükröződésének játékát figyelje a hajnali derengésben a falon. A tenger túl messze volt ahhoz, hogy azt láthassa, de érkezéskor nem vett észre más vizet a ház körül. Vajon mi lehet? Úgy döntött, nem hallgatja tovább a kabócák ciripelését és nem bambulja a vékony függöny repdesését sem. Felkelt és magára rántotta a kissé megviselt Dior-nadrágot, majd az inget nyitva hagyva kióvakodott a szobából. A házban csend volt. Elhúzta a kertre nyíló tolóajtót a nappaliban és kilépett a teraszra. Varázslatos volt a távolban ébredező nap narancsos ragyogása a nyugodt tenger felett. Olyan nyugalom ült a tájon, amilyenben már régen volt része. Az énekesmadarak csicsergése mosolyt csalt az arcára. Eszébe jutott a villódzás és a sarok felé került, hogy megnézze, mi tükröződött a szobája falán. Megtorpant, ahogy a méretes madáritatót meglátta. Ez nem a lány munkája volt, mert a törzse már zöldült a rátelepedett mohától, de teljesen beleillett a közelben álló szobrok világába. Julia azt mondta, ezek rossz idők szülöttei, de ő csak a szinte selymesen letisztult formákat látta. Aztán rájött... Julia munkái minden részletükben kidolgozottak voltak, ezeknek a szobroknak azonban csak jelzésértékű volt az arcuk. Nem árulkodott mimika a karakterükről, mintha még a lány sem tudta volna eldönteni kedvelje vagy gyűlölje őket. Az esti homályban nem véletlenül érezte őket valóssággal vészt jóslóaknak. De a madáritató élettel teli volt, máris ott fürdőzött egy sárgás mellényű kis énekesmadár. Meg nem tudta volna, milyen fajta, mert az ornitológia – épp úgy, mint a növények ismerete – nem volt az erőssége. De jó volt látni a parányi testet, ahogy valósággal élvezkedik a langymeleg vízben. A látványt pedig a hajnali párában felerősödött illaúű jázminbokrok tették teljessé. Tényleg ilyen lehet a mennyország! Gaby! Szerinted is ilyen? – nézett fel a máris kéken ragyogó égboltra. Aztán nagyot sóhajtott. Miért éppen most jutott eszébe a felesége? Itt egy másik nő otthonában, akivel együtt töltött egy éjszakát, anélkül, hogy lefeküdt volna vele. Sőt, lefekvés előtt még csak meg sem csókolta. Kicsit zavarban voltak mind a ketten, amikor a lány felvetette, hogy aludjon itt, mintha mindketten többet gondoltak volna a puszta szavak mögé. Végül magára csukta a vendégszoba ajtaját és hosszú percekig vívódott, hogy kinyissa-e újra, vagy térjen végre nyugovóra. 

A gyenge szellő egy illatos virágszirmot sodort az arcába, valóságos simogatás volt ez, és lehunyta a szemét. Mintha Gaby küldte volna finom válaszként, csak azt nem tudta eldönteni, hogy a felesége azzal ért-e egyet, hogy a mennyország is ilyen varázslatos hely, vagy bátorítás volt-e ez tőle, hogy élvezze nyugodtan ennek a nyugtalanítóan érdekes másik nőnek a vendégszeretetét.

Julia a kávéfőző felett a férfit figyelte, ahogy arcát a kelő nap felé fordítva lehunyja a szemét. Annyira békésnek, annyira ide illőnek érezte, hogy valósággal fájt a gondolat, hogy hamarosan elválnak. Merthogy Robert el fog menni, ebben biztos volt. Talán tetszik neki ez a hely, talán még rokonszenvvel is viseltetik iránta, de az élete az óceánon túl várja, nem maradhat. A fél éjszakát annak a kérdésnek a megfejtésével töltötte, miért is kérte, hogy maradjon itt éjszakára. A praktikusság csak halvány álca volt, a szíve mélyén azt remélte, hogy az átbeszélgetett este után egy mozdulat, egy röpke csók ... és megváltozik az élete. De még a csók sem érkezett el, amikor jó éjszakát kívánva elváltak. Furdalta a kíváncsiság, vajon miért? Érezte az érdeklődést, és igen, érezte a szexuális vonzalmat, ahogy a férfi magában csalódottan felmorrant, amikor ő a vendégszobát ajánlotta. 

Lehet, hogy az égiek csak egy barátságot mértek ki rájuk szigorú mértékletességgel osztogatott boldogság-kelyhükből? Nem mintha az olyan csekély ajándék lett volna, de ő többet remélt. Többet akart! Kinyitotta a hűtőt és számba vette a gazdag kínálatot. Vajon Robert is olyan férfi, akit a hasán keresztül lehet megfogni? Kipakolta a pultra a sonkát, a csípős pecorinót, egy tálka apró golyócska mozzarellát, nagy szemű olívát, lefedve egy szép darab tonhalat, amit tegnap Massimo hozott, a szomszéd halász, aki maga készíti el, és néhány illatos paradicsomot a kertje végéből, ahol saját kezűleg ültette el azt a néhány tövet, amit Marietta, Massimo felesége adott neki. A nap érlelte, lédús paradicsomot a nap bármely szakában imádta, mintha csak egy almát rágcsált volna el. 

A kávé lefőtt, az asztal megterítve állt, a férfi pedig még mindig a tenger felé fordulva ácsorgott, mint a szobrai egyike. Komolyabb összeget áldozott volna rá, hogy megtudja, vajon min járhat az esze. A külseje mindenesetre éppen olyan volt, mint egy nemrégiben látott férfi parfüm-reklám főszereplőjéé. A hanyag elegancia, férfiasság, időtlenség, szexualitás – csupa olyan jelző jutott eszébe, amelyek közül bármelyik megbolygatta volna az érzékeit, most pedig karöltve indultak csatába meghódítani a benne élő magányos, szeretetre éhes nőt. 

Robert pedig nem tudva a háta mögött folyó készülődésről, halványan elmosolyodott, ahogy halkan megkordult a gyomra. A vetítés utáni fogadáson csak pár falatot kapott be, Juliával pedig néhány kocka sajton kívül mást nem csipegettek el beszélgetés és borozás közben. Éhes volt. Talán a jó levegő tette, talán az előző napi koplalás, de most úgy érezte, végig tudná enni a szállodai étlap reggeli kínálatát. Az a bor! – sóhajtott fel elismerően, ahogy ínye még emlékezett az esti kényeztetésre. Bársonyosan olvadt el a nyelvén és szinte felismerni vélte a sommelierek által felsorolt erdei gyümölcsök aromáit, mégis elsősorban szőlő volt, ízes vörös, az istenek itala, jófajta toszkán Antinori Tignanello. Nem is emlékezett rá, hogy ivott volna valaha ilyen jót. Testes volt, mégsem fájdult meg tőle a feje. De talán a társaság tette. Juliával könnyedén pergett a beszéd, őszintén tárták fel életük legsötétebb időszakának titkait, s ami meglepő volt, önként, mert mindketten kellőképpen szemérmesek voltak ahhoz, hogy indiszkrét kérdéseket ne tegyenek fel a másiknak. Mégis, mintha már annyira feszítette volna őket a sok titok, hogy egyszerűen felszínre törtek, mert tudták, a másik sosem fog visszaélni az információkkal. Mire teljesen levetkeztek lelkileg, valósággal belefáradtak az érzelmi hullámvasútba, és a lány a vendégszobához vezette. Hiányérzet maradt benne az este befejezését illetően. Egy búcsúcsók mindenképpen illett volna a meghitt beszélgetéshez. Egy csók, aminek ha nem is lett volna folytatása, de jóllakatta volna a kíváncsiságát, hogy milyen ízük lehet a halvány rúzstól fénylő ajkaknak. Saját gyávaságát okolta, mert érezte, hogy a lány nem vágta volna pofon, nem rótta volna fel neki, hogy visszaél a bizalommal, amellyel otthonába fogadta. Ő maga futamodott meg, hogy aztán álmatlanul vágyakozzon az elszalasztott alkalom után. 

Vajon Julia a későn kelők közé tartozik? – nézett drága IWC karórájára. Egy bolond ötlettel vette néhány éve, arra gondolva, hogy egy napon majd fia születik, és tizennyolc évesen ezt kapja tőle a születésnapjára, mint apai hagyatékát. És a fiú ezt többre fogja értékelni a millióknál, amik a bankban lapulnak. Ám a fiú nem született meg, s már Gaby sincs, akitől azt a gyereket mindennél jobban akarta volna. Nem is értette, hogyan jutott eszébe ez a gondolatmenet, miközben a nyugodt tengert nézte, mintha csak a jövőbe próbálna belesni. Julia Carpenter Minetti – futott át agyán a nő teljes neve. Annyi mindenben hasonlít Gabyhoz, és mégis annyira más. Annyira vonzó, s a maga nemében mégis annyira félelmetes. Meg fog sebezni – gondolta fanyarul. Elsőként Gaby halála óta. Talán már meg is tette, hiszen a nő elérhetetlensége volt az, ami miatt nem kezdeményezett tegnap este. Ennek a kapcsolatnak hogyan is lehetne jövője, ha ő Kaliforniában él, Julia pedig itt alkot? Pedig összeillő párosnak érezte kettőjüket, de a fizikai távolság előbb-utóbb magával hozná az érzelmit is, és már nem mert egy újabb veszteséget megkockáztatni. 

A beszélgetésükre gondolt, ahogy a nő nyíltan mesélt a volt férjével való kapcsolatáról. Aztán megmutatta a műtermét, ahol csodálkozva ismerte fel a Sylviának vitt baba párját. Amikor megdicsérte a baba pazar jelmezét, a lány szerény csendességgel ismerte be, hogy a kemény anyag mellett a varrás is az erősségei közé tartozik. Ugyanis ő maga készítette el a baba csodás, velencei karneválokat idéző ruháját és álarcát.

-Két éve a Biennáléra készítettem az elsőt – mesélte Julia. –Jó két méteres volt és ennek megfelelően rengeteg anyagot használtam fel a ruhájához is. Egy évig ott állt a San Marcón, a Harangtorony tövében, de az időjárás tönkretette a ruháját, a sós tengerár pedig lemarta róla a krómot. Most restaurálom, mert a városnak adom – a Rezzonicóban lesz kiállítva.

-És ebből meg lehet élni? – tette fel a kérdést, amire máris megfogalmazódott benne a válasz. A lány megteheti, hogy a kedvtelésének éljen, így aztán alaposan meglepte a válasza:

-El sem hinnéd! De nem minden szobrom visel karneváli jelmezt, persze ezek a legkelendőbbek. Van, amelyik fűszoknyát, nyakkarikákat kér rájuk az afrikai szafarija emlékére. És biztos, hogy nem ússza meg olcsóbban az illető, mintha hozott volna egy eredeti szantálfa szobrot, de valamiért a fémhez vonzódnak.

-Viccelsz!

-Nem én! Nézd! – kapott elő egy fényképalbumot, amelyben a korábbi munkái voltak, a Forma 1-es versenyzőtől a japán gésáig. –Még síremléket is kértek már tőlem. Azt már én magam is hátborzongatónak találtam.

Robert egy villanásnyi időre arra gondolt, vajon őt is megörökíti-e a nő egyszer, és kíváncsi lett volna, milyen vonásait tartja kiemelésre érdemesnek. Ő pontosan tudta, hogy mi fogta meg Juliában. A nőiességében rejtőző határozottság, a csinos felszín alatt lakozó mély érzések. Egyformán vonzotta őt fizikailag és pszichésen is. 

Isteni kávéaroma töltötte be a virágillat helyét az orrában.

-Nem tudtam biztosan, hogy szereti, de láttam este a fogadáson, hogy cukor nélkül, kevés tejjel kérte. Remélem, ízleni fog! – szólalt meg mögötte Julia kissé rekedtes hangja. Robert úgy fordult feléje, mint aki álomból ébred. Lám, még azt is megjegyezte, hogyan szereti a kávét. Ez azért jelenthet valamit, nem?

-Igaza volt! – szólalt meg, miközben a párolgó bögréért nyúlt. Belekortyolt és elismerően bólintott. –Finom!

-Miben volt igazam? – hörpintett bele Julia is a magáéba.

-Hogy napfelkeltekor olyan ez a hely, mint a mennyország. Békés, ragyogó, illatos. Legalábbis ilyennek kell lennie. ... A madáritató vizének csillogására ébredtem, a dalukat hallgattam, aztán nem tudtam ellenállni a kísértésnek és kijöttem. Akármeddig el tudnám nézni itt körben a semmit, ami mégis valahogy minden, amiért élni érdemes.

-Szerintem hagyjuk a magázódást! – kuncogott a nő. –Ha valaki ennyire az én szememmel látja ezt a helyet, az a legkevesebb, hogy tegeződjek az illetővel. Pontosan Így érzek én is ezzel a hellyel kapcsolatban. Nincs itt semmi különleges, mégis maga a hely az. Itt békére lel az ember lelke – mondta a tenger nézve és bögréjét koccintásra emelte. Robert viszonozta a mozdulatot:

-A békére! – válaszolta és mindketten ittak egy újabb kortyot. 

-Lassan vissza kéne indulnom – szólalt meg a férfi, de a vontatott mondat árulkodott: semmi kedve nem volt útra kelni.

-Csináltam reggelit – válaszolta Julia, mire Robert úgy döntött, ez egyben a marasztalást is jelenti. Jó jel!

-Farkas éhes vagyok – válaszolt.

-Akkor gyere! Ilyet a szállodában úgysem kapnál – kacsintott rá a lány, és Robert tudta, minden szava igaz. Ha nem ehetné együtt Juliával azt a reggelit, akkor úgyis csak száraz fűrészporként élne később az emlékeiben.

*

Gaby elgondolkodva egyensúlyozott a madárkák szomszédságában az itató szegélyén. A felső kisebb tányérról alácsorgó víz apró cseppeket fröccsentett a színes tollakra, de az ő ruhája mintha vízhatlan lett volna, légiesen libegett körülötte.

A közeledés, ha lassan is, de nyilvánvalóan megkezdődött a másik két ember között. Egyszerre volt örömteli és kínszenvedés látni, ahogy Robert mindinkább megadja magát a vonzásnak. Ínycsiklandó falatokkal kényeztették a férjét, értelmes beszélgetéssel az elméjét, nyugalommal a lelkét, mi mást kívánhatna még. Julia Carpenter úgy szerezte meg a férjét, hogy igazából a kezét sem kellett kinyújtania érte. Amit ő boszorkányos praktikákkal próbált elérni, azt a Sors természetes egyszerűséggel vitte végbe. Az ő feladata itt véget ért. 

-Elégedett vagy? – dörögte a hang, ahogy a távolban a város felett a sötétszürke égbolton hófehér viharfellegek gyülekeztek.

-Igen is, meg nem is – vallotta be Gaby. –Én akartam eldönteni, kivel essen szerelembe, és ez nem sikerült.

-Ez nekem se sikerült volna – mondta vidáman a Hang. –De talán az általad kavart kis közjáték kellett ahhoz, hogy levetkezze a gyászt és megnyíljon a továbblépésre.

-Talán – sóhajtott Gabriela. –Mondd, hogy kellett! Mondd, hogy miattam boldog újra! – kérlelte a Hangot.

-Ne akard hazugságoktól jobban érezni magad! – intette az kedvesen.

-Akkor legalább azt mondd meg, hogy most tényleg ... igazán boldog?

-Te mit gondolsz?

-Azt hiszem, igen – ismerte be Gaby.

-És ez bánt? Úgy érzed, elfeledett? – kérdezett rá a legnagyobb félelmére a Hang.

-Nem. Tudom, hogy nem. Már nincs erőm mindig vele lenni, de tudom, hogy valaha annyira szeretett, amit nem moshat el az idő – reménykedett Gaby.

-Igazad van. Most újra boldog, bizakodik, de Téged sem felejt el soha. Szeretett téged és jó ember – vigasztalta a Hang.

-Igen, az. És ezt szerettem benne a legjobban. Rögtön a csodás szürke szemei után – kuncogta el magát a nő.

-Ha megnyugtatlak, hogy ez a Julia is az embert szereti benne, akkor végre csatlakozol hozzánk? – kérdezte a Hang és érezhetően türelmetlenné vált. Ritkán engedett az ehhez hasonló kéréseknek, és itt volt már az idő, hogy Gaby is tudomásul vegye a történteket.

-Muszáj? – kérdezett vissza a nő sóvárogva. Annyira szeretett élni! Most úgy érezte: Roberttel vagy akár nélküle is, de az Életnél nincs fontosabb. És ő még alig élt. Annyi terve volt, amikre nem maradt már idő!

-Tulajdonképpen van egy másik lehetőség is – mormolta a Hang, ahogy távolodott a város fölül a vihar. –De figyelmeztetlek, ez nem jelenti azt, hogy visszakaphatod. Sőt! Éppenséggel az a feltétele, hogy új életet kezdesz, nélküle. Nem keresed sosem! Hagyod, hogy ő is élhesse az új életét. Ha ezt el tudod fogadni, van egy módja annak, hogy még valóra válthasd az álmaidat.

Gaby elnémult. Ezt akarta! Ezt akarta? Élni akart!

-Elfogadom a feltételeidet!