2009. április

Moziba viszem a páromat. Ugyanis nyertem a Nők lapjával két jegyet ma estére a Kettős játék c. film vetítésére. Egyelőre csak a főszereplőket ismerem és a filmről annyit, hogy krimibe oltott romantikus film, amely az ipari kémkedés kulisszatitkaiba avatja be a nézőt.

Párom kicsit aggódik. Bár, ha belegondolok, hogy legutóbb a Bűbáj c. "mesefilmre" nyertem két jegyet és őt gyanútlanul magammal cipeltem…

*** 

aj, és megint jaj...

Szóval a dolog már az utcán kezdődött, mert a mozi szinte a szomszédban, tehát odasétálunk. Mit sétálunk, andalgunk. Én egyszer csak eltűnök a látómezőből. Most sem tudnám megmondani, mi történt, én elfeküdtem. Nem, nem emlékszem, hogy a bokám kifordult volna, igazából nem történt más, mint hogy csendben elfeküdtem. Nagy röhögések közepette rendezem a soraimat, még csak nem is sántítok. 

Moziban jó helyre ülhetünk, ami ilyen ingyenes előadásnál már eleve ritkaság. A Film... Nos, lehet, hogy az elmúlt napok hagytak nyomot az agyamon; lehet, hogy az esés... Annyi volt a filmben a csavar, hogy időnként azt se tudtam, most éppen mi van. Történés van, aztán visszamennek az időben 5 évet, aztán megint a jelen, aztán vissza két évet, aztán jelen, aztán 18 hónap, jelen, aztán 15 hónap, jelen, aztán 3 hét, jelen, aztán 12 óra, jelen... Jelen ez egyáltalán??? Két multicég kémkedik, de még a legvégén se tiszta, hogy tulajdonképpen ki kinek az embere (és ez nemcsak a főszereplőkre vonatkozik). Úgy tűnt, a végén a főszereplők kicsit pofára estek, de ez igazából el se keserítette őket. Ja, és Julia Roberts öreg, mint az országút. Csúnya a szeme, a szája, a bőre, viszont még mindig fantasztikus a mosolya. Kár, hogy ebben a filmben talán egyszer nevette el magát, amúgy Juliásan teli szájjal. Clive Owen pedig szerintem jobb figura lett volna 007-esnek, mint Daniel Craig. Az öltöny mindenesetre nagyon angolosan áll rajta. És egy szál törölközőben pedig még jobban mutat. Bár időnként egészen muján tud nézni, de ez Craignek is sikerült. 

A film alatt a bokám, lábam nem is fáj. Amikor ráállok, hoppá... nem is olyan egyszerű dolog az. Erősen sántítva  kapaszkodom uramba és támaszomba, viszont hazáig röhögök, hogy az nem létezik... az nem létezik, hogy megint, ... az egyszerűen nem lehet, hogy megint egy ilyen ártatlan mozdulattól hat hétig gipszet hordjak. Ugye nem? Hát, reggelre mindenképpen kiderül...

*** 

"A föld-, a víz-, a tűz- és a levegő-periódusok közül mi jelenleg a víz korszakát éljük. A víz alakítja, formálja a természeti jelenségeket. Ezért számunkra ebben a korszakban a forma a legfontosabb: a nők csinossága, egy autó formatervezése, a bútorok, a ruhák divatossága, a művészeti műfajok szépsége. És közeledik a tűz-korszak. Amikor minden értékek csúcsa a gyorsaság, amikor információk áradata zuhan ránk minden pillanatban, amikor egy percig sem tudunk egyedül maradni magunkkal. Nézed a tévét: tömegsír, táncegyüttes, diktatúra valahol, ünnepi beszéd, akasztás, bűvész, vallásos félóra ... Végül már semmire sem reagálsz. Védekezésül fanatikussá vagy közönyössé kell válnunk, amikor már semmi sem érint meg igazán sem a világból, sem a társadalmi-politikai történésekből, még az istenből sem, talán csak a biliárd meg a foci meg a szeretkezés ... Az bírja ki a tűz periódusát, aki beiktat időnként egy-egy levegő-korszakot, egy kis belső csendet, befelé és fölfelé figyelést, türelmes várakozást, üres edénnyé válást - hátha az istenek vagy a tudattalan belecsöppent valamit. Ha nem, az se baj. A gyógyító-megnyugtató hatás nem marad el." (Popper Péter)

*** 

Abody Rita írása Templom és kavics címmel. Minden különösebb komment nélkül álljon itt néhány részlet az írásból. Engem megragadott.

"... A legősibb franchise a kereszténység.  Azelőtt senkinek nem jutott eszébe, hogy egy gondolatot, egy eszményt, egy átfogó érzületet megpróbáljon testvériesen megosztani másokkal, idegenekkel, hogy a világot egy egységként kezelje, amelyben talán ugyanazok a természeti és emberi törvények uralkodhatnak. Senkinek nem jutott eszébe azelőtt a képtelenül zseniális ötlet. hogy épp a szeretetet, ezt a világi érvényesülésre teljesen alkalmatlan, csakis a közvetlen hozzátartozók közt ismeretes haszontalanságot állítsa a középpontba abból a célból, hogy mindenkinek jó legyen.

Útra készülődünk. A család izgatott. Engem nyugalom ringat. Akár itt ülök a nap alatt, akár egy bármilyen templom csöndjében, mindenhol ugyanaz a béke fogad: az én belsővé lett csöndem. Lehet, hogy a kezemben lévő kavicsot nagyobb erők formálták, mint a templomot a hátam mögött, de a kettő valahol mégis ugyanaz. Nem mondhatnám, hogy könnyen jutottam el idáig. Ahányszor csak meghalt valaki a szeretteim közül, szenvedve, elhagyottan, szükségtelenül és ostobán: mindig elvesztettem abbéli meggyőződésemet, hogy a Teremtésben rend van.  ... Ez volt ez én világom: együttérzésre és irgalomra vágytam, nemcsak a magam, hanem mindenki számára; igazságosságra, átható jóságra és arra, hogy egyben lássuk: semmit, amit tudván tudok, ne kelljen letagadnom és elhazudnom azért, hogy hihessek.  Nem könnyű dolog ez. Számtalanszor láttam üresnek az eget és vele hiábavalónak minden láthatót. Számtalanszor bizonygattam magamnak riadtan: amit Istennek nevezünk, az a mindenség rendjét jelenti, maga a Rend. Amivel összehangolódni kell, a parancsoló és könyörülő Erő. Ebbe a Rendbe olvad vissza, aki meghal, oda megy haza, aki elvész. Ez az igazságos Törvény, ez tanít helyesen kezelni kicsinységet és nagyságot egyaránt. Aki nem a szeretet országában lakik, sürgősen költözzön el, rossz helyen vert tanyát."

Boldog Új Évet!

2009. március

Hát, volt itt némi pánik meg ez meg az, de most már olyan jól állnak a dolgok, hogy végre mesélhetek Hegykőről is, az ott töltött hétvégéről...

Szóval, barátosné tavaly ott volt a férjével, Hegykő-Tornácos panzió. Nekem őszintén szólva nem sokat mondott, de jó helyen van, a Fertő tó közel, Sopron közel, Ausztria közel, programot lehet bőven csinálni, feltéve, ha erőt vesz magán az utazó és kimászik a thermálvizes masszázs medencéből és hajlandó az elemekkel dacolva felderíteni a környéket. Biciglis túrával még kellemesebb lehetne, de a metsző szélben erre se kedvünk, se esélyünk nem volt.

Március 8. vasárnap és mellesleg Nőnap, amiről sehol nem emlékezett meg senki

A reggel a szokásos módon indult. Morc már 4 órakor a kertbe kéredzkedett. Kivételesen párom vitte le. Rögtön dolga is akart, mert az éjszakai viharos szél egy szatyornyi műanyag flakont (eredete ismeretlen) szórt szét a járdát övező bokrok aljában. A hajnali szelektív hulladékgyűjtés után mindannyian mély álomba merültünk és fél nyolcig ájultan aludtunk. Kistesó viharos belépőjére ébredtünk fel, miszerint reggelizni kéne. Én előbb elvittem Morcot sétálni. A reggelivel a fiúk olyannyira megvártak, hogy nekem kellett megcsinálni. Szép kis Nőnap! Közben kiteregettem a mosógépben maradt ruhát, beágyaztam, összepakoltam a bőröndöt. Életem párja addig elugrott az üzletbe, mert elfelejtette kiírni, hogy zárva lesz, illetve némi eurót vett magához.

Aztán még az apuéknak beadtunk egy kis csomagot, elsoroltuk az összes tudnivalót a távollétünk idejére, Morc és Kistesó kaptak még egy-egy búcsúpuszit a kobakjukra, aztán a tervezettnél kicsit később, de fél tízkor végre elindultunk. Tankolás, autópálya-matrica és már suhantunk is az M1-esen. A szél továbbra is gorombán fúj, a Voyagert rendesen lökdösi, de legalább nem esik az eső és időnként még a nap is átverekszi magát a felhőkön.

Utunk első állomása Győr. Az egy csoda, megérne egy külön kirándulást. A barokk belváros szépségei mellett rabul ejtett a Kreszta-ház kulináris művészete.

Az első, amibe belebotlunk, a győri Árkád áruház. Szép dolog a turizmus igen, de a csábítás nagy,  párom ráadásul a sapkáját otthon felejtette, az időjárás pedig sejteti, hogy arra azért szükség lenne, tehát vegyünk sapkát. Arrabona – ahogy az ókori rómaiak hívták Győrt – már évezredek óta kereskedelmi és kulturális központja a térségnek. Mi csak ezt a hagyományt követjük, amikor belépünk a C&A-ba. Irány a férfiosztály. Kicsit Helmut Schmidtére hasonlító sapka különböző színekben, ez a pillanatnyi kínálat, de mivel nem is áll rosszul, kosárba vele. És igazából nem tetszik nekem ez a kabát, amiben a párom pompázik, most lesz a szülinapja, nézzünk már körül egy kicsit. Hopp, hogy ez milyen jól áll! Rendesen kistafírozva távozhat. A kijárattal szemben kellemes kávézó, ünnepeljük meg a sikeres vásárlást! Ekkor veszem észre, hogy egy emelettel lejjebb ott a női szakasz. Nosza, oda azért még benézünk. Nem, én nem is akarok semmit venni, de azért ha már itt vagyunk.. Elsőnek egy műbőr, de bőrhatású kis kabátkán akad meg a szemem. Kicsit barna, kicsit Nagy Ferós szegecses, szeretném is meg nem is, de párom úgy rajong körül, hogy végül megveszem. Bár előtte hősiesen próbálom felkelteni a figyelmét egy kis piros velúr kabátkára. Próbálgatom, magamnak nagyon tetszem, szerinte egy kicsit túlzás, a barna előnyösebb. Magamban csendben elhatározom, hogy itthon azért még utánanézek ennek a kis pirosnak. Fizetünk, már éppen lépnénk ki az üzletből, mikor észreveszek egy pár barna csizmát. Utolsó pár mélyen leárazva. Ááá, az nem létezik, hogy pont az én méretem lenne. De az! Felpróbálom, a kabátkával tökéletesen illenek egymáshoz! És ennyiért igazán nem lenne szabad itt hagyni! Erre most a párom vendége vagyok. Na, éppen itt az ideje a távozásnak, mielőtt még minden pénzem ebben a bűnös üzletházban hagyom!

Irány a Belváros. A középkori városmag a 16. századtól a Rábca-Rába-Duna torkolatánál, három oldalról a vizek által jól védve, Komárom után az utolsó Bécs előtti erődítmény volt. A romantika és klasszicizmus jegyeit viselő házak között sétálni igazi élmény, ugyanis a 18. századtól a gazdag polgárság és az egyház gyönyörű építmények sorát emelte az aránylag szűk területre. Rövid megállónk alatt igazából csak a barokk Belváros épületeit csodálhattuk meg dacolva az elemekkel. Ami szinte megdöbbentő volt, hogy vasárnap lévén egy embert nem láttunk az utcákon. Jó, elismerem, a helybélieknek akad más vasárnap is, amikor az őket körülvevő szépségeket kedvükre nézegethetik. Egyszer csak egy már kívülről is roppant hangulatos kis házon akadt meg a tekintetem, a Kreszta Vendéglőn, ahol elég sűrűn nyílt az ajtó, így aztán mi is közelebb merészkedtünk. Naná, az ajtó melletti táblán halászlét ajánlanak harcsahússal. Lehet ennek ellenállni? Úgyis már ebédidő van. Nos, odabent ha lehet, még hangulatosabb a légkör. Először is, nem fúj a szél! De a viccet félretéve, a falakon rengeteg kis kép, a berendezés századfordulósra hajaz, a kirakatokban rengeteg virág, a személyzet előzékeny, figyelmes és a halászlé… csak szuperlatívuszokban lehet róla írni. Életem legjobb halászleve, annyi harcsahússal, hogy már ez után az adag után jóllakva távozhatnék. A lé íze is isteni, de benne a halhús… négy nagy szelet harcsa.. ízletes, finom, omlós, szálka még mutatóba sem. Amikor elégedetten hátradőlök, a pincér már veszi is el előlem a tányért, miközben azt kérdezi, ízlett-e? Még hogy ízlett.. ha nem szégyellném (és nem rendeltem volna egy rántott harcsát), kérnék még egy adagot. Szinte azonnal érkezik a rántott harcsa. Hófehér húsa ropogós bundába rejtve, forrón… én még ilyen finoman soha az életben nem ettem. Félek, nem is fogok. Életem párja a Rácz-harcsájával hasonlóan elégedett, de néha kívánósan-kíváncsian pislog a tányéromra, így aztán kap belőle kóstolót. Hüledezünk, hogy még vannak helyek, ahol a szakács ilyet és így tud alkotni, ráadásul földi árakon. Amikor már szuszogni képesek vagyunk, kibotorkálunk a rendületlenül fújó szélbe és lassan visszasétálunk a főút közelében hagyott autónkhoz. A kocsihoz kisebb kerülővel tértünk vissza, mert pillanatnyilag – és a szél ellenére – a függőleges helyzet a legelőnyösebb. Közben beleszerettünk egy házacskába. Lelki szemeink előtt az alsó szinten bélyegüzlet működik, a felette levő lakásban éppen telefonon asztalt rendelek a Kreszta vendéglőbe. Aztán visszatérünk a földre, és irány Hegykő.

Hegykőre délután 4 körül érkezünk. Lili útmutatása alapján nem aggódom, hogy lassan már kiérünk a faluból, így aztán majdnem elsuhanunk a Tornácos portája előtt.  Azonnal megkapjuk a kulcsként funkcionáló mágneskártyákat és a tudnivalókat. Odafönt az egyik kártyával áram alá helyezzük a „lakást” és egy pohár pezsgő, némi felfrissülés után a wellness-részleg felé vesszük az irányt. Két hófehér köntössel átmenetileg gazdagodva (kár, hogy vissza kell adni, olyan szép) felszaladunk fürdőruhát húzni. Most örülök csak igazán, hogy indulás előtt sikerült azt a helyes kis darabot kifognom. Ebbe a környezetbe a régi, tengervíz szívta darabbal be sem lehetne lépni (bár, volt aki az ilyes gondját úgy oldotta meg, hogy semmit sem hordott). A medencében a „sziklafalról” zubogós és a fenékről feltörő dögönyözős, illetve az oldalfalakról masszírozós hihetetlenül kellemes. Direkt jó, hogy nincs tele a panzió, hiszen így nem kell tömegnyomorban élvezkedni az amúgy aprócska masszázs-fürdőben. Sajnos jóképű salvataggio sehol, csak két leányzó, de ők sem dögös fürdőruhában, hanem fehér nadrágban és pólóban. Rendületlenül törölgetik a vizes padlót és töltögetik a tea-automatát. Illetve hát csak a vizet, hiszen a teát mindenki magának készítheti el ízlés szerint különböző Naturlandos gyógyteákból. A szaunában szembesülök az idő múlásával, mert már én sem bírom úgy, mint régen. A pucér fiatalember még alig helyezkedett jógaülésbe a felső „polcon”, amikor rólam már folyik a víz és vörösödik a fejem, így aztán távozom. Nem a hidegvizes medencébe, mert azt  alighanem infarktus nélkül ki sem bírnám, hanem a zuhany alá, ahol inkább a melegvízre szavazok. Utána irány a fürdőköpeny és a tea. Forró csipkebogyó tea barna cukorral. Közben a kényelmes nyugágyon lábamat feltéve újságot olvasgatok. Azt hiszem, így tudnék élni az év minden napján. A vacsorához fél nyolc körül mentünk le. Félpanziónkkal kapcsolatban azt hittem, ez azért majd meglátszik a vacsorán az ala carte étkezéshez viszonyítva. Hát, nem. 12 féle 3 fogásos menüből lehet választani. És nem gyerek adagok ám! A bőséges ebéd után – sport ide vagy oda – szinte kínszenvedés a finom falatokat végigenni. Már a bőséges és tartalmas húsleves után úgy érzem, itt a vég, és még csak akkor érkezik a vasalt csirke gombás rizottóval és zöldségekkel. A wellnesshez igazodva elég sok zöldséget kínálnak a főételekhez, de ez nem baj, legalább azzal áltatja magát az ember, hogy egészségesen étkezik. Ja, este nyolckor 3 fogásos menü!? Amikor már végképp úgy érzem, hogy az étel bennem a fülemig ér, érkezik a forró és illatos almás rétes. Tantaluszi kínok. Nagyon visszafogottan hörpölgetjük a ház kimért borát, a soproni kékfrankost, ami meglepően finom (az utolsó nap meg is boltoztam a  pincérfiúkkal és a panzióban található boltossal, hogy ebből haza is viszünk). A szobánkban már mindenféle felesleges mozdulatot kerülünk, levetkőzve, hanyatt fekve próbálunk némi levegőhöz jutni. Hiába a könyv, teletömött szervezetünk csak a tv-vel képes megbirkózni, azzal se sokáig. Éjszaka aztán jöttek az álmok. Bár bika nem kergetett, a teli gyomornak alighanem szerepe volt abban a sok marhaságban, amivel reggelre lefárasztottam magam.

 Március 9. hétfő

 A nap, amikor egyfolytában el vagyunk tévedve, azt hisszük vasárnap van, pedig nem, mások dolgoznak, csak nekünk van ilyen jó dolgunk.

Borzasztó éjszaka volt.  Egész éjjel vadabbnál vadabb álmokkal kínlódtam, amikre jórészt reggelre már nem is emlékeztem, csak a szemem alatt sötétlő karikák emlékeztettek. A hajnali órákban jól idomított gazdaként ébredtem, de Morc sehol, így azonnal álomba ájultam megint. Ébredéskor az ablak felé lesve a függönyön túl ködöt sejtettem, aztán a függönyt félrehúzva „csak”  csepergő esőt láttam. Hentergés, tv-zés, még reggelizni is nehezen indultunk. De végül is, ezt otthon is megtehettük volna, ha már eddig eljöttünk, induljunk útnak! A bőséges svédasztalos reggeli után elégedettünk láttuk, hogy a szél elfújta az esőfelhőket, sőt már fel is szárított mindent. Így aztán az új csizmában és kabátkában indultam meghódítani Ausztriát. Ausztriában elsődleges szempont volt elkerülni az autópályát. Ott ugyan jól lehet haladni, de mivel csak kisebb távolságra terveztünk és elsősorban látni szerettünk volna, nagyon is megfeleltek a kisebb utak. Másrészt pedig matricánk sem volt, hiszen egy 50 kilométeres túráért nem akartunk 10 napos matricát vásárolni. Az első, ami 100 méterrel a határ átlépése után már szembeötlő volt a a hihetetlen különbség az utak, utcák, házak, porták állapotának tekintetében. Nincsenek sáros, kerékvájta nyomok az út szélén,  a fűsávokon, mindenütt rend és tisztaság. Érthetetlen, hogy a magyar oldal miért olyan amilyen. A szél továbbra is kellemetlenül erős, így aztán csak Eisenstadtban állunk meg.  Eisenstadt, vagy számunkra kedveltebb nevén Kismarton, 1925 óta Burgenland tartomány székhelye. 1648-tól magyar város volt 1920-ig, amikor is Burgenlandot Ausztriához csatolták. A város nevezetessége az Esterházy hercegek egykori kastélya, a Kálvária templom (benne Joseph Haydn sírjával), a zeneszerző egykori lakóháza és a ferences templom (benne az Esterházy család sírboltjával).  A közelben van Forchtenstein, magyar nevén Fraknó vára, a Mattersdorf grófok egykori székhelye. Eisenstadtban megállni nem is olyan egyszerű dolog. Félórányi eredménytelen keringés után úgy döntünk, vállaljuk az óránként 2 eurós parkolási díjat és a kastély alatt kiépített mélygarázsban próbálkozunk. A városka bájos és kihalt. Hétfő lévén az emberek valószínűleg dolgoznak, kisgyermekesek, nyugdíjasok pedig a metsző szél elől bújnak meg otthonaikban. Irány Sopron.

Sopron szép, az idő továbbra is kellemetlen.  A város azonban még így is magával ragadó. Lenne. Ugyanis két óránként pénzt dobálni a parkoló automatába maga a városnézés halála.

Az első világháborút követően a soproniak szavazhattak a város Magyarországhoz vagy a szomszédos  Ausztriához tartozzék-e.  Ők Magyarország mellett döntöttek, ezért hívják Sopront a hűség városának. Délben egy hangulatos sörözőben talán életünk legnagyobb és legfinomabb óriási bécsi szeletét kapjuk krumpli-salátával. Nagy találmány: a köret rögtön maga a savanyúság is, és igazán finom. A parkolóórára figyelve sajnos nincs sok időnk a város építészeti szépségeiben elmerülni. Pedig látnivaló lenne bőven. A Tűztorony kapuján át lépünk a Főtérre, ahol múzeumok és műemlékek tömkelege fogadja  a nézelődőt. Kihagyhatatlan látnivaló a Fabricius-ház, a Storno-ház, amely annak idején Mátyás királynak  is szállást adott. A Belváros közepén, az úttest alatt alig ismert, bár látogatható római emlékek rejtőzködnek. Számtalan kőfaragvány tanúskodik arról, hogy Scarbantia fontos, falakkal körülvett kereskedelmi központ volt már a rómaiak korában. Európa-szerte ritkaságnak számít az Új utcában 1300-ban épült Ó-Zsinagóga. Mintegy 50 évvel később követte ezt az Új-Zsinagóga, amelyet a Habsburg hercegek pénzügyeinek intézője, Izraeli bankár emelt. Ugyancsak a Fő téren áll a Kecske templom – 13. századi építészetünk egyik legkiemelkedőbb alkotása. Egykor a ferenceseké volt, ma a bencéseké. És hogy miért Kecske? A legenda szerint a Sopron környéki dombokon kecskenyáj legelészett. Az egyik  állat szarvával a földbe túrva egy arannyal teli kincsesládára lelt és a helyiek ebből a talált pénzből építették fel a templomot. Az igazság kicsit más, A városban élt a gazdag Gaissel család (nevük magyarul kecskét jelent). Az egyik családtag gyilkossági ügybe keveredett. Mivel az eljáró bíró távoli rokon volt, nem ítélte halálra, hanem arra kötelezte, építsen a városnak egy templomot. Az elítélt eleget tett a bíró akaratának, de a család kérésére a család címere is felkerült a templom bejárata fölé, így aztán azóta is Kecskés templomként emlegetik. A Lábas-ház, a Cézár-ház, a Szent György templom, a Zichy-Mesko palota .. mind-mind kihagyhatatlan látnivaló, a Lővérekbe való kirándulásról most itt szó se essék.

Azt mondják, aki Magyarországot meg akarja ismerni, annak Sopront mindenképpen látnia kell. A fentiekből is látható, hogy Sopron nem egynapos város, így aztán el is határozzuk, hogy egy soproni kirándulás még mindenképpen aktuális. Hiszen még a Gyógygödörben sem jártunk.. A kocsihoz az utolsó pillanatban érünk vissza. Az idő még fiatal, így Nagycenk felé vesszük az irányt. Nincs szerencsénk. A legnagyobb magyar szülőháza hétfőn zárva, a Mauzóleum pedig csak előzetes egyeztetéssel, helyi kísérővel látogatható. A kastéllyal szemközti hársfasor szép időben kellemes sétát kínálna. Szép időről azonban szó sincs, így fájó szívvel hagyjuk magunk mögött a majd 3 km hosszú védett fasort, melyet Széchenyi Antal neje Barkóczy Zsuzsanna telepített 1752-ben és amelynek végén a Széchenyi család két tagja, gr. Széchenyi Béla és gyermekágyi lázban fiatalon elhunyt felesége, Erdődy Hanna nyugszik.

Ennyi sikertelen próbálkozás után kicsit elkedvetlenedve megyünk vissza a panzióhoz, de a szauna, pezsgőfürdő és a gyógytea újra formába hoz minket. Egészen a megint bőséges vacsoráig. Utána megint teljesen elpilledve átadjuk magunkat az alvás gyönyörűségének.

Március 10. kedd – rövidke szabadságunk utolsó napja

Állítólag beszélek álmomban! Mindenesetre nyilvánvaló, hogy ezek a bőséges esti vacsorák nincsenek jó hatással az éjszakai pihenésre. A két elmúlt nap eredménye hízás és izomláz (a pezsgőfürdő masszázsának köszönhetően olyan helyeken is, ahol álmában sem gondolná az ember). Napsütésre ébredünk és teljes szélcsendre. Naná, hiszen ma megyünk haza, mikor legyen jó idő, ha nem az utolsó napon.

Reggeli most nem svédasztalos formában, hanem étlap szerint. Búcsúzás előtt sikerül szert tenni arra a különlegesen finom vörösborra is, majd még egy utolsó séta a panzió körül, hiszen az elmúlt napokban örültünk, ha mielőbb az ajtón belül kerültünk. Így aztán az utolsó napon tudjuk meg, hogy a szomszéd kemping fürdőjét 1434 méter mélyről feljövő 58 fokos, magas sótartalmú thermálvíz táplálja. Erős a gyanúnk, hogy a panzió fűtését is alighanem ez a víz biztosítja. Most kell megtudjam, hogy a víz mozgásszervi bajokra, törések utókezelésére kiváló, sós páráját belélegezve légúti panaszok orvosolhatóak. Na nem baj, itt lesz még jövőre is!

Hazafelé Fertődön állunk meg. A kastélytól meglehetősen távol, az iskola mellett parkolunk le. A kastély hátsó bejáratáig elhanyagolt, kiöregedett fasor vezet, a sétányt többnyire sár borítja. A kapun belépve mintha valami rossz vicc elevenedne meg. A park bokrai gúlára, gömbre nyírva, szinte egymásba érnek. Hatalmasra nőttek és a külső takaró levélkék alatt az ágak szinte kopaszak. Ijesztő és egyben nevetséges látvány a kusza össze-visszaság. Az útikönyv szerint e barokk-rokokó park természetvédelmi terület. Háát, nem tudom… A kastély homlokzata pedig kétségbeejtő. Hullik, romlik a vakolat bármerre is nézünk. Megkerüljük a kastélyt és a főbejárathoz érünk. A következő pofon: a téli nyitva tartás éppen a hét végén változik, addig csak szombat-vasárnap látogatható a kastély, hétköznap zárva. Azért a kertben körbesétálhatunk. Az első homlokzat láthatóan új, még a színe sem egyezik a hátsóval. Kicsit ugyan túlzónak érezzük az útikönyv megfogalmazását, miszerint a fertődi Esterházy-kastély hamisítatlan barokk pompával fogadja a látogatót. (csak nehogy rossz felől közelítsen a kedves látogató!) . Miután elég csalódottan visszabaktatunk a nyaktörő járdán a kocsihoz, sok-sok gondolat forog a fejünkben, egyik sem túl hízelgő a magyar műemlékvédelem e emblematikus épületének fenntartóira nézve.

Ez hát a vége ennek a kirándulásnak. A múzeumokra kiéhezett utazó éhesen térhet haza, a fogyókúrára szoruló haspók pedig igazi kulináris élvezetekkel a tarsolyában. De nem is baj, ez az éhség újabb utazásokra hív és erős bennünk az elhatározás, hogy a most elmaradt élményeket bepótoljuk.

***

Ma este romantikáztunk. Na, nem egészen úgy, ahogy anyós pajti elképzelte, amikor az ajándékba kapott két személyes Hollóházi teáskészletét nekem adta. Meg nem is egészen úgy, ahogy a rózsaszín regényekben az lenni szokott, de nekem ez igazán bejött. Ugyan a tenyeremen van néhány hólyag meg seb is, de romantika, az volt dögivel. Ugyanis kertrendezésbe kezdtünk. Egészen konkrétan a szomszéd által felkopasztott fenyőfa kert sarkában felhalmozott ágainak kupacát égettük el. Csak zárójelben jegyezném meg, hogy hatalmas mennyiségről volt szó. Az egész egy újságpapírral és két szál gyufával kezdődött, aztán az egyik dologból jött a másik, a végén már rendes kis máglyát rittyentettünk. A többi lakó, a lakásokból kiszűrődő fények alapján heveny tévénézésbe kezdett, de nem is baj, legalább nem kellett  megkínálni őket a finom soproni kékfrankossal. Hopp... Itt egy kicsit előreszaladtam... Ugyanis mire az összes tűzrevaló elégett, nagyon helyre kis parázsunk lett, amin vétek lett volna nem szalonnát sütni. Így gyorsan vágtam két ágacskát, odafönt előkotortam a frigó mélyéről a finom sós kenyérszalonnát, hagymát nyomtam a végére, zsebemben két bicska, az olivás kenyér maradékát és némi csemege uborkát egy doboz sörrel egyensúlyozva visszasiettem páromhoz, aki a tűz őrizője volt ez alatt az idő alatt. A sör a nagy melegben hamar elfogyott, így most Mr. Golden szaladt fel, lehozta a féltve őrizgetett soproni kékrankost két pohárkával és Morccal, aki azonnal kitalálta, hogy neki itt a szalonnabőrke eltüntetése lesz a feladata. Amíg a parázs csendesen szórta ezerarcú fényét, a bor is elfogyott. Morc egész idő alatt éberen őrködött, aztán eloltottuk az utolsó kis zsarátnokot is és felmentünk füstmentesíteni magunkat. Azt hiszem, ez a hétvége már jól sikerült, történjen bármi vasárnap!

*** 

Azért van abban némi pikantéria, ha az adóhivatal pont a születésnapodra időzíti az értesítést, miszerint Kiválasztott lettél. Na ja, kiválasztott egy kis adóellenőrzésre. Nem most, majd. Egy éven belül valamikor. Ha jól hallom, ez másoknak is rosszul esett, pedig nekik lehet, nem is volt szülinapjuk. Csak az a stílus... mert az aztán van nekik. Alapállásban is Te vagy a hunyó, bár még nem vizsgáltak semmit, de máris felhívják a figyelmedet, ha kellőképpen összerottyintottad magad a levél kézhezvételekor, akkor nosza, önellenőrzéssel még könnyíthetsz a lelkeden (nem mellesleg elismered, hogy tényleg hunyó vagy). Hiába, na... egy ilyen levél megfogalmazására is születni kell (bár, én örülök, hogy nem abba a családba) ...

2009. február

Kicsik voltak még és mi megpróbáltunk mindent megadni, amit csak lehetett. Lécet kötöttünk a lábukra és ugyan még a mi tudásunk sem volt tökéletes, de mindenképpen próbáltuk nekik is átadni a siklás örömét, szépségét. Sose felejtem el a kis háromévest, aki naptól és hidegtől csípett pofival kiabált, miközben - hóekét felejtve - "száguldott" felénk: "Nem bííírok elesni!" És tényleg nem esett el. Vagy ha igen, az is része volt az élménynek. Ahogy az ötéves szétnézett a csúcson és még gyereklelkét is megérintette a látvány csodája. A szinte megérinthető szikrázó kék égbolt, a havas bundába öltözött fenyőerdők, a jég alól hirtelen előbukkanó kis patak. Nem számított a hideg, a sícipő kényelmetlensége, a néha összeakadó lécek okozta huppanás. Ez így mind együtt a Játék volt. Velünk.

Eltelt húsz év és ők megint úton vannak a csodák földjére, mint azóta már annyiszor, de már nélkülünk. Az elmúlt napokban azonban elő-előbukkant az a kis három- és ötéves, tele izgatott készülődéssel, mert valahol mélyen biztos, hogy ott van bennük az a ragyogó téli nap, ami azóta is visszacsábítja őket, legyen bár hóesés, köd vagy napfény.

***

Kiskölök tegnap este érkezett. Ők Svájcban voltak síelni, elég vegyes társasággal, nem volt így utólag elájulva, mert szereti a barátja szüleit, de egy hét  sok volt belőlük. Azt mondja, olyan kirakat- síelők, szuper cuccok, nagy felhajtás, aztán 2-3 óránál többet nem akarnak odakint lenni. Főleg, hogy ott elég viharos szél volt meg hideg, de ez egy fasza gyerek, azt mondja, ez a síeléssel jár, a többiek meg inkább a völgyben kirándulgattak, mert ott nem volt akkora cúg. Persze azért nem volt egyedül. Összeismerkedett valami német társasággal is, sok boardos volt köztük, aztán azokkal is csúszkált. Mindenesetre ebben az összeállításban nem akar többet menni, inkább úgy, mint tavaly - négy srác, egész napos síelés, esti lazítás, azt jobban élvezte. Tiszta szőrösen érkezett, ami nála pelyhedző szakállt, bajuszt jelent, fura ilyen szőrösen, de egész jól áll neki. Más kérdés, hogy a szállodába így nem lehet bemenni, szóval lesz itt ma még borotválkozás. És mivel "nem mozgott eleget", most el is ment edzésre. Aztán vajon mitől nem hízik ez a kölök?

Egyébként a gyerekmentes napokat nem nagyon használtuk ki. Én gépelgettem, párom a honlapját buzulta, kicsit tévéztünk közösen (ez azért nagy szó, mert általában ő csak fél szemmel les a tv felé, másik szeme a monitoron), nagyon visszafogottan kajálgattunk, ennyi meg egy bambi. Viszont Hegykőt már lefoglaltam márc. 8-10. között.

Valahogy a hétvégén  a takarítás teljesen hidegen hagyott, ez a szél szétfújja az agyamat, lökött Morcnak bezzeg tetszik, hogy belefúj a szél a seggébe. Egyébként is egész héten porszívóztam, majd minden nap, mert amit a kutya felhordott, az nem volt közönséges.
Na, megyek, mert tegnap nem voltam túl hatékony a gépelésben, pedig szeretnék lenullázódni, de addig még sokat kell verni a billentyűt, viszont nem akarom hagyni felgyűlni a dolgokat.

*** 
"Kalóznőt fogtak a Mammutban! A hölgy az egyik esti vetítésen videokamerával kezdte rögzíteni a Mamma Mia c. nagy sikerű filmet, ám rajtakapták. Egy csúcsidős mozijegy árának a duplájáért ugyan megvehette volna dvd-n, vagy - amennyiben ragaszkodik az illegális beszerzéshez - letölthette volna az internetről, még mindig jobb minőséget kapva, mint így. -  Közhely, de ilyen híradások mellett érdemes leírni: a filmipart megingató kalózkodás ma már zömmel az interneten zajlik, így talán nagyobb értelme volna egy társadalmi kampánynak, amely a letöltés illegalitását hangsúlyozná. Persze ez igen nehéz egy olyan országban, ahol az a trendi, ami ingyen van" (Csákvári Géza)

Nos, kedves Csákvári Géza és mindenki, aki ebben a kérdésben oly nagyon izgatja magát! Szerintem téved abban, hogy trendisége miatt kalózkodnának oly sokan a neten. Nem trendi, olcsó! Legalábbis a horribilis mozijegyárak mellett olcsónak tűnik. És én személy szerint el sem ítélem, amennyiben nem kereskedik vele az illető. Ugyanis az írható lemezek árába egyszer már beépítettek egy ún. "jogdíj"-illetéket. Másrészt fizetem a gépem kopását, az áramot, tehát ingyen semmiképpen nem jutok hozzá. Viszont eldönthetem, hogy a film minősége alapján rászánok-e egy jelentősebb összeget, hogy profi körülmények között élvezzem. Mert nagyon sok film után úgy áll fel a néző, hogy kár volt rá kidobni a pénzt.  Ha tetszett, és többször is szeretném megnézni (mint pl. egy Mamma Mia esetében ez valószínűleg így van), akkor igenis megveszem az eredeti dvd-t, így volt ez az Üvegtigrist első részével is és a Valami Amerikával is, hogy most magyar vizekre evezzek. De nem lesz így a második részekkel, ahol kicsit csalódott voltam és ha harmadik részre vetemednének, biztos, hogy előbb egy kalózverziót néznék meg, hogy érdemes-e egyáltalán a mozi felé vennem az irányt. Belegondolt már valaki a filmforgalmazók közül (egyáltalán érdekli-e őket), hogy egy négytagú család beül egy filmre, esetleg popcornnal és colával felszerelkezve, akkor az mekkora érvágás a családi kasszán?

Másrészt nagyon sok mindenhez nem is jutna hozzá az élvezkedni kívánó néző, ha nem kalózkodna. Egyik legnagyobb musical-élményem a netről letöltött Notre Dame de Paris, amihez itthon valószínűleg hozzá sem jutnék. A Blackmore's Night-ról pedig így a februári koncertjük előtt aligha tudnék valami sokat, ha a neten nem akadok rá korábbi felvételeikre. Szóval, az illető hölgy valószínűleg egy lúzer, de a netes letöltést a hétköznapi felhasználóktól kéretik nem félteni. Egyébként a dolgok messzire vezetnek, talán azon is érdemes volna elgondolkodni, kell-e sztárszínészeknek tengeren túl és innen horribilis összegeket fizetni felejthető alakításaikért... és ezt velünk megfizettetni? Uff, én szóltam ...

*** 

Idézetek a tegnapi tv-műsorból: "Ezek a tanyasi tojások akkor láttak tanyát, amikor a keltető üzem biztonsági őre dobott egy hátast a reggeli pálesztől"

"A snidling egy hagymafajta, aminek ha levágják a végét, újra nő. Olyan, mint a haj, csak jobban mutat az ételben."

*** 

Vettem golyós szemkörnyékápolót. Újdonság! A dobozon a kérdés: Megfelelő-e számomra a G...N...Golyós Szemkörnyékápoló koffeinnel? És rögtön a válasz: Igen, ha nehezen szabadul meg a szem alatti táskáktól és karikáktól, amelyek fáradttá teszik a tekintetét. Ilyenkor egy hagyományos szemkörnyékápoló már nem elegendő.

Na, kérem, akkor pontosan erre van szükségem! A szemránckrémeket egyébként sem bírom, mindig könnyezek tőlük. Ráadásul a felirat is megnyugtató: A Koffeint mindig is használták a nyirokkeringést serkentő és zsírfelszabadító hatása miatt. Apróbb betűkkel ugyan még ott áll, hogy: Rendszeres használatával a karikák és táskák láthatóan csökkennek. Áááá, tudtam, hogy itt a bibi, a készítmény mikro-kiszerelés, makro-árban, viszont a rendszeresség a döntő, tehát még sok ilyet kell vennem, mire csökkennek a karikák és táskák. Én meg már reménykedve ácsorogtam a tükör előtt a kellő hatásra várva.

Viszont már korán reggel megalapozta a nap jó hangulatát. Ugyanis nagylelkűen felajánlottam életem párjának, nyugodtan használja ő is, hiszen táskák tekintetében legalább olyan jól áll, mint én (legalábbis a szeme alatt). A koffeintől a szeme friss lesz, és a környéke sima, mint a babapopsi. Viszont inkább reggel használja, nehogy éjszaka nyitott szemmel aludjon a fene nagy frissítő hatásnak köszönhetően. 

*** 

Ma itthon felejtettem a telefonom, így aztán volt végre egy nyugis napom. Igaz,mások emiatt elég sokat idegeltek. Hát...sorry

Miért van az, hogy a háztetőről csurgó hólé akkor is a nyakamba tud csorogni, ha garbó van rajtam és sál?

Ma olyan ásítós napom van. Ha a szemembe süt a nap, azért; ha árnyékban vagyok, akkor meg azért. Morc persze már ötkor lekéredzkedett a hóba, de ez az álomkór már hétfő este óta rajtam van. Tavaszi fáradtság? Akkor minek van ez a sok hó az udvaron?

*** 

Mr.Golden egy jó fej. Az amúgy alapvetés, de a minap is mit csinált...

Neves szálloda esküvői terítékén az asztal közepén tükör, rajta virág, mécsesek és sok kis csillogó "kavics". Nekem nagyon tetszett. Erre üveges baráttól szerzett nekem kerek tükröt. A többi kiegészítőből úgyis van otthon, így aztán esténként ezerfelé szórja játékos fényét a gyertya. Ahogy Ő mondja, ez még mindig egyszerűbb dolog, mintha egy nercbundára vetettem volna szemet

*** 

Talán elcsépelt, de elgondolkodtató a régi vicc: A férfi és a nő azért nem értheti meg egymást soha, mert mindkettő mindig mást akar. A férfi a nőt, a nő a férfit.

Ehhez kapcsolódik Gabriel Garcia Marquez mondata is: "Nem azért szeretlek, aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted."

És alighanem ez visszafelé is igaz, amikor haragszunk valakire, tulajdonképpen nem is feltétlenül azért haragszunk, amit tett vagy mondott, hanem az azzal kiváltott reakciónk miatt. Házasságunk elején, sőt még a gyereknevelésben is elhangzott "rikácsolós korszakomban", hogy "utállak, amiért a legrosszabbat hozod ki belőlem". És tényleg, nem is az bántott, amin a veszekedés kirobbant, hanem az, ahogyan én azt nem tudtam kezelni. Óriási szerencsém volt (és talán nem kevés megalkuvás is szerepet játszott a dologban), hogy idővel megtanultam kezelni ezeket a helyzeteket, éreztem a visszavágás szükségszerűségét vagy feleslegességét,  helyes arányait, a békülésre való hajlamot. Most már a fiaim vannak abban a korban, amikor egy párkapcsolatban szembetalálják magukat ezzel a problémával. És kicsit félve ismerem be, hogy nem biztos, hogy meg tudtam tanítani nekik ezeket a technikákat. Gyerekként aligha figyelték a módszert, amivel egyszer csak kisimultak a viharos hullámok, kamaszként melyik szereti, ha szülői jó tanácsokkal látják el. Felnőttként pedig ... alighanem nekik is el kell követniük saját hibáikat, hogy azokból tanuljanak. (Azt itt nem részletezem, hogy mennyire nehéz ebbe most nem beleszólni) Mindenesetre tudják, hogy a hátország, amíg csak élnek, erős hátországuk marad. És nemcsak azért, mert ahogy Bill Cosby mondta: "Az ember az egyetlen élőlény a Földön, amelyik visszaengedi az utódait az otthonába."

*** 

Hát, még így nem jártam. Tegnap este rulett volt nálunk. Baromi nagy készülődés, kajahegyek, piahegyek, mert ugye a tapasztalat az,  hogy itt mindig alig játszunk, helyette van a nagy zebe-zaba. Erre hárman nem tudtak jönni, a többiek meg olyan visszafogottan fogyasztottak, hogy ma is azt esszük, sőt még a gyerekeket is hívtam, meg délután az apuékat, de ez lesz még vacsorára is. Ráadásul kiolvasztottam csirkemellet, azt végképp nem is kellett volna.
Nagyjából két napja csak mosogatok meg terítek, éppen ideje lesz elhúzni itthonról.

Drága anyósom telefonált, hogy akkor mikor  is megyünk, én mondom reggel 9 körül, mire az úr hangja a gépből kiszól, hogy inkább délben. Hát, azt hittem lebokszolom. Mondom, lehet, hogy te délben indulsz, de én már reggel elmegyek. Mert elment a kedve Pozsonytól. Mintha eddig én akartam volna odamenni. Akkor nem lesz Pozsony, majd Győrben sétálgatunk, nézelődünk, ezer éve nem voltam ott és a barátok, valamint az útikönyv szerint is van ott mit csodálgatni. Persze nem ártana, ha közben nem szakadna az eső és fújna a szél, de ez részletkérdés. Baromira tervezem a sétálgatást, pedig közben tegnap már a lábamra nem tudtam ráállni, nem tudom, mi volt. Talán az egész napos ácsorgás a sütő előtt meg a járkálás. Estig szerintem nem is ültem le, de úgy bedurrant valami a bal lábamban, sírni tudtam volna, úgy fájt. Este (éjjel) a vendégek után már úgy mosogattam el, hogy közben csillagokat láttam. Reggelre jobb lett, de megint rátettem egy lapáttal, mert párnáért elugrottam az ikeába és persze busszal, metróval, mert végül is háztól házig megy a fuvar. Ott aztán lehet csellengeni, de érdekes módon ott nem fájt. Nem is értem. Vettem egy üvegtálat 490,-ért, baromi jó salátának meg akárminek és jópofa is, meg ennyiért még a hülyének is megérni, hát még nekem. Meg persze mécsest  vettem, meg párnahuzatot, szóval igen nagy önuralomról tettem tanúbizonyságot. 

Szóval, elvagyok mint a befőtt ezekkel a gondolatokkal, miközben itt a világválság, nem vagyok normális, lehet. És mivel nemcsak költeni kellene a pénzt, hanem dolgozni is érte, most szépen be is fejezem itt a szómenést, nektek is dolgozni kell, nem engem olvasni a melóhelyen és nekikezdek a gépelésnek, mert aztán szép kis elmaradásom lesz, hiszen anyósom már a jövő hétre beszervezett nekem egy félnapos rokonhurcolászó programot és ugye keddig valószínűleg nem írok egy sort sem. Hacsak be nem pakolom a ketyerét, aztán Hegykőn két pezsgőfürdő között nem azt írom.