Én már csak azt nem értem, hogyan ébredhet valaki azzal a gondolattal, hogy a marhák és a mágneses mezők közötti kapcsolatot kellene kutatni?
***
Alvás-kutatás … Kanadai tudósok húszezer ember alvási szokásait vizsgálva megállapították, hogy a nők a férfiaknál átlagosan 11 perccel többet alszanak. Viszont a gyengébb nem képviselői nehezebben alszanak el. Nem meglepő, hogy a munka mennyisége befolyásolja az alvásidőt, az viszont talán az, hogy a többet dolgozók alszanak kevesebbet, és persze nem az időhiány, hanem a fokozott stressz miatt. Csekély vigasz, hogy a tehetősebbeknek sem könnyű. A gazdagabbak éjszakái átlagosan 40 perccel rövidebbek, mint az üres (lapos) zsebbel, ám nyugodtabban pihenőké. A végkövetkeztetés: a gazdag nő rosszabbul alszik.
Nos, én alszom, mint a tej, mint a bunda, mint a maci a barlangban, azaz ...
***
Takarítás … Egészséges a szinte steril lakás? Német higiénia-szakértők szerint elegendő annyi takarítás, ami a látható koszt megszünteti. Se több, se kevesebb. Több vizsgálatból is kiderült, hogy a reklámok nagyítói alatt mocorgó baktériumok folyamatos és agresszív tisztítószerekkel való bombázása több szempontból sem hasznos. Az állandó fertőtlenítés a különböző hatóanyagoknak egyre ellenállóbb törzseket eredményez, a vegyszerek irritálják a bőrt és a nyálkahártyát, akadnak közöttük bizonyítottan rákkeltő anyagok is és egyértelműen szennyezik a környezetet. A túlságosan steril környezet nem jó a gyerekek fejlődő immunrendszerének sem, amely a természetes baktériumflórán gyakorolva válhat(na) igazán edzetté. A legfontosabb hagyományos tisztítószerek: az ecet, a szódabikarbóna, a forró víz és egy egyszerű szappan. A legjobb légfrissítő valószínűleg a szellőztetés, esetleg egy csokor levendula. Nem kell túlzásba vinni a takarítást!
Én már szót fogadtam
***
Ördögi ... Nem aludtam jól, többször fel is ébredtem; most aztán fáj a fejem. Az első alkalommal 4:44-et mutatott az óra, aztán 5:55-öt. Még jó, hogy 6:66-ot nem tud
***
Vészhelyzet … Vasárnapi ebédfőzés. A helyzet anyós-születésnapi aktualitással súlyosbítva. És akkor... a főzés lényegében első fázisánál (csak a húsleves van odatéve, a többinek most látnék neki + a reggeli romjainak eltakarítása) ... a mosogató szifonja szétmegy, kellemesen sikamlós lével árasztva el a konyhát, valamint a mosogatószekrényben fellelhető ezernyi bizbaszt. Telefonos segítségkérés férjtől, aki haverokkal focizik (hát, ezt valóban nem lehet csak úgy otthagyni); 79 éves papától, aki viszont futva érkezik a város másik végéről, ahol éppen dolga volt. Én meg blogolok, mert a hirtelen jött lomtalanítás és a konyha többszöri felmosása után úgyis várni kell, mire újra munkába lendülhetek. A kérdés már csak az, hogyan készül el legkésőbb fél egyre a bakonyi sertésszelet, a vadas, valamint a rétes? A dekoráció stílszerű megoldása adott, ugyanis a konyha egyben az étkező is; legfeljebb kölcsönkérem kiskölök szobájából a paravánt. A mosógép már megy, benne a háztartás összes színes frottírlepedőjével, amelyek a hirtelen jött árvizet voltak hivatva felitatni. Szép nap ez!
***
Magambanéző … Miért vagyok gonosz? Mert tuti az vagyok, ha kiakadok azon, hogy anyós is szeretne az unokáiról újabb 50-100 képet. Mert az egy dolog, hogy én magam fénykép-buzi-mániás vagyok. Meg akarom örökíteni a világot, hazavinni, nézegetni; legyen szó őszi erdőről, nyári tóparti csobbanásról, a kölkökről, barátokról vagy egy csodás épületről. A Mama más, ő csak és kizárólag az unokáit akarja hazavinni, de állandóan az én fényképalbumomból. Ismerve a mániámat, rendszeresen rá is kérdez, van-e valami új fotó, én meg nem titkolózom, megmutatom, ha van. Aztán a vége az, hogy neki ebből is kell, meg abból, meg persze amabból is. Ja, hogy album is kellene hozzá... És nem finomkodik, simán közli, hogy plö az esküvői képekből leginkább azokra vágyik, amin csak az unokája látható és nem zavar bele a képbe az ifjú ara; meg persze kiskölökről minden kép érdekli, nagyfiúról már csak egy-kettő (a pártatlan nagyi). Mindezt úgy, hogy a felek ott ülnek mellette. Persze kap képeket, bár azok rövidesen egy fiók mélyén végzik, a kapott album pedig a polcon figyel - üresen. Nemrég egy hétig vidéken volt a testvéreinél. Képeket csak pár darabot vitt, hiszen csak nem fog egy egész albumot cipelni (ami ráadásul ugyebár még mindig üres); de akkor legalább ne hergelne azzal, hogy ma megint megkívánta az albumomat
Ja, magambanéző poszt volt? Nem? Na, mindegy, akkor legyen inkább mérges poszt.
***
Szeretem az őszt! Mert az ősz szép. Lehet gesztenyét szedni, színes leveleket; méghozzá úgy, hogy közben nem fagyunk meg (mint mondjuk hóemberépítés közben). Egy kiadós avarrugdosás után (annak idején még a gyerekre se szóltam rá emiatt) elővehetjük a teáskészletet, a mécseseket, gyertyákat. Ihatunk bort, akár már forralva is, faraghatunk tököt, gyárthatunk gesztenye-figurákat (akkor is, ha a "gyerek" időközben már nem várja csillogó szemekkel a végeredményt, esetleg a látogatásakor mosolyogja meg a gyerekkori emlékeket). Ha a napsugár is társul szegődik, az ősz a legszebb kirándulások ideje. Ma ilyen nap volt. Ma nagyon szerettem az őszt.
***
hipo... Rég nem látott ismerős meséli, hogy a szemével operálták és képzeljem, x-nek is pont ugyenez a problémája. Régen ebbe a dologba simán belevakult a páciens, ma már lézerezhető, meg szemcseppekkel karban tartható. Sorolja a tüneteket és minő meglepetés, nekem is rángat a szemhéjam, napok óta visszatér a fejfájásom. Még szerencse, hogy nem vagyok hipochonder, így aztán tuti, hogy glaukómám van
***
Porig alázva … Ugyan hétfő van, de szép az idő, nemrég voltam fodrásznál, pihent vagyok és üde. Még a ruhatáram is sikerült a hangulatomhoz illően magamra kapni, fiatalnak érzem magam, fiatalosnak látom magam, ballagtam is vidáman nagyfiúhoz, hogy várjam a kéményseprőt. Múlik a délelőtt, végre hangok az ajtó előtt. Kipattanok, nehogy túlszaladjon rajtam a maestro. De nem ő áll az ajtó előtt, hanem a szomszéd néni és (neve után ítélve) menye. A meny nálam úgy tíz évvel lehet idősebb (és akkor még jó is voltam hozzá). Ha már így összefutottunk, bemutatkozom. Nem kellett volna. Meny rám csodálkozik és megkérdi: Csak nem a B.néni húga tetszik lenni? Anyád!
B.néni az anyósom, aki 77 éves és bármilyen jól is tartja magát, hetvennek azért kinéz. Nos, ha én kicsit késői húg lennék is, akkor is mennyinek nézett? Hatvannak? A hasonlóság teljes hiányáról itt most szó se essék.
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem ...
***
Olvasni jó … Olvasni jó. Viszont rengeteg a zavaró tényező. Plö mostanában szemüveg kell hozzá. Ez azért is kellemetlen, mert egy könyvet még csak kiguberálok a buszon a táskámból, de "öltözködni" már lusta vagyok. Arról jobb nem is beszélni, mekkorát perecelnék, ha szemüvegben probálnék leszállni az utolsó pillanatban. Mert az utolsó pillanat garantált, ha egy jó könyvet olvasol. (meg esetleg még egy-két nem tervezett pluszmegálló)
***
Emlékek könyve… Volt? Megvan még? Dobozban lapul a padláson? Keresd elő és emlékezz! Hány évesen nyomtad mindenki kezébe, hogy írjon bele valamit? Mi volt a kedvenc és mi a legfelejthetőbb? A szöveggel együtt az íróját és elfelejtetted?
A sajátomat valamikor tízéves korom táján kaphattam. Persze az összes osztálytárs és a tanárok jó része is helyet kapott benne. Volt egy kislány, emlékszem, mindenkinek lovat rajzolt. Eszméletlen jó lovakat tudott már tízévesen rajzolni, pedig nem is a Nagy indiánkönyvemből másolta, amit azóta se kaptam vissza tőle. Aztán persze írtak bele a rokonok és természetesen a szüleim is. Aput soha nem láttam rajzolgatni, mégis olyan kutyát rittyentett bele, hogy talán efölötti csodálkozásomban felejtettem el egy igazit kérni. A rajztanárnőnk szerette az itókát, ezt már gyerekfejjel is felfogtuk, viszont nem egészen 5 perc alatt olyan vízfesték-virágcsokrot festett a könyvbe; ha nem sajnálnám kitépni, már rég keretben virítana a falon. És írt bele a földrajztanárnőm is, aki még akkor nem tudta, hogy a leendő menyének az emlékkönyvét tartja a kezében. Soha senkit nem sikerült lebeszélnem a "titok"-sarok behajtásáról, mert a legfontosabb gondolatot mindenki titokként akarta beleírni. És természetesen mindenki ugyanazt: "engem soha el ne felejts!"Az általános iskolai ballagással aztán az emlékkönyv is feledésbe merült, mostanáig.
***
WC-deszka … Minden az ivararánnyal kezdődött. Amikor még köztünk volt Buksi, a tacskó (bár ennek a történet szempontjából nincs kiugró jelentősége) és Nagyfiú még gyerek-státuszban tengette iskolás éveit, 5:1 volt a fiúk javára. De hogy a címhez visszakanyarodjak, soha nem értettem a (többségében amerikai) filmek nagy és házasságot próbáló problémáját, tudniillik, hogy a wc-deszka fel van-e hajtva, avagy nincs (fogkrémes tubust ki hol nyomja ...). Nálunk mindig fent volt, én pedig nem lázadtam, tulajdonképpen soha nem is foglalkoztam vele. De... A napokban Kiskölök (ki tudja, miért) tette szóvá a kérdést az ő édes jó papájának. Azóta pedig egyre ingerültebben veszem tudomásul, ha a deszka nincs a helyén. Mire az én életem párja meglepő ellenlépést határozott el: nemcsak a deszkát, de a tetejét is lehajtja. Ezzel az új renddel már végképp nem tudok azonosulni. Mert ha menni kell, hát menni kell; és nincs annál kellemetlenebb, ha a nagy igyekezetben egy zárt ülőalkalmatosságon landol az ember lánya. A wc-deszka tehát felkerült a napi morgolódások listájára. Bár addig talán nincs nagy baj, amíg azon a listán ilyen nagy horderejű kérdések szerepelnek ...
***
A teljesség igénye nélkül … Pénteken lesz a Magyar Dal Napja. Erről nekem sok minden jutott eszembe, aminek ugyan nincs köze a Kodály-Bartók-féle zenei világhoz, de (szégyen ide vagy oda) annál jobban hatott rám. Emlékszem Huszka Jenő Bob hercegének minden dalára, amit (köszönhetően Nagy Gábor kislányszíveket megdobogtató alakításának) kívülről fújtam "Londonban sej, van számos utca...". Aztán jött egy másfajta London az Illéstől "By,by, my London-don-don, good by" és ott voltak persze a hatvanas évek táncdalfesztiváljai. Én alig 6-7 évesen, nagynéném fiatal lányként bújtam, bújtuk a táncdalszövegekkel kiadott füzetkéket és persze fújtuk a dalt "Almát eszem, ropog a fogam alatt", "Gedeon bácsi, a nők bálványa", "Nem leszek a játékszered", "Más ez a szerelem", "Hol jár az eszem", "Amikor én még kislány voltam" ... és csak sorolni lehetne hosszan a még ma is fülembe csengő sorokat. És persze ott vannak a Csinibaba-korszak óriási slágerei, pl. a "Kicsit szomorkás a hangulatom máma" vagy a "Reszket a hold a tó vizén", a "Táskarádióról" már nem is beszélve. Voltam Bergendy, Generál rajongó, de hallgattam a "Petróleumlámpát" az Omegától és az Első Emeletet meg az R-got. És csíptem az Eddát, Zoránt, Koncz Zsuzsát és Ákost. A gyerekekkel Halász Jutka rajongók voltunk. Nem hagyott hidegen A Nox, de a BonBon vagy Szekeres Adrienne sem vagy... és lehetne sorolni vég nélkül az előadókat. Szerettem a magyar előadókat és a magyar dalokat. Biztos közrejátszott ebben az angol nyelv ismeretének hiánya, de magyarul annyira jól ki lehet fejezni hangulatokat, érzéseket!
Szóval, holnap lesz a Magyar Dal Napja. Várom, pedig nosztalgiázás aligha lesz. De igenis jó a friss felhozatal is. Hogy hányan fognak majd húsz év múlva ezeken nosztalgiázni? Hát, ezt majd az idő dönti el. Addig is fújjuk a dalt...
***
Mindenszentek és Halottak Napja
Ez a hétvége most Róluk szól. Róluk, akiket fizikai valójukban elvesztettünk, de szívünkben itt élnek velünk. Ezért ez a hétvége mégsem róluk szól. Hiszen nem csak most emlékezünk rájuk. Velünk vannak minden nap.
"Mindazokért egy-egy gyertya égjen..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése