Zöldzug - 13. rész

Eseménytelen egy hónap volt mögöttük, ami alatt a barátságuk – ha ez egyáltalán lehetséges volt – még tovább mélyült. Minden napjukat együtt töltötték, bármilyen foglalkozásról vagy munkáról is volt szó. Beszélgettek. Mindenről, mindenhol. Már úgy ismerték egymás gondolatait, hogy bármikor befejezhették volna a másik ki nem mondott mondatait. De annak az őrült csóknak és az azt követő kusza érzéseknek az emléke mintha elhalványult volna, az érzéki borzongásokat jóleső melegség váltotta fel, ha együtt voltak. Az utolsó közös reggelinél Jeff a kezei közé szorította Dakota ujjait és nagyot sóhajtott.

-Már értem, milyen lehetett, amikor itt hagytalak. Pedig én se maradok itt örökre, de az a néhány hét nagyon hosszúnak ígérkezik máris. Mivel kezded odakint?

-Nem tudom. Maddaléna jön értem. Ezt megígérte még akkor, amikor a kezembe nyomta a „beutalómat”. Akkor haragudtam rá, mert nem éreztem jogosnak a félelmeit. De mire átléptem Zöldzug kapuját, már tudtam, hogy talán az utolsó esélyt adta meg nekem ezzel egy boldog életre. Ha nem lépett volna, talán magamtól sosem ismerem fel ennek a szükségszerűségét.  A legnagyszerűbb ember, akit csak ismerek.

-Még nálam is nagyszerűbb? – kacsintott rá játékosan Jeff, mire Dakota elnevette magát.

-Ó, te beképzelt pasi! Nem, nálad senki sem nagyszerűbb! Egyformán nagyszerűek vagytok, csak másban. Így megfelel?

-Köszönöm, így már megfelel. – bólintott nagy komolyan a férfi.

-Mennem kell! – állt fel a lány és Jeff ülve maradt. –Ki sem kísérsz?  - kacérkodott vele Dakota, mire Jeff megcsóválta a fejét.

-Nem, mert akkor én is bevágódok a hátsó ülésre. Búcsúzzunk el itt!

-Itt? Mindenki előtt? – nézett körbe a lány, ahogy megérezte néhány kíváncsi tekintet erejét. Nem volt titok a barátságuk, bár sokan gondolták úgy, hogy csak egy jól álcázott szerelmi játszmának a szemtanui.

-Ki mindenki? – nevetett Jeff. –Én nem látok itt senkit. – mondta vidáman, hátat fordítva a többieknek, ahogy felállt és mackós ölelésébe rejtette a barátnőjét. –Mégis, miért lenne baj, ha látnák, hogy nehéz nekem elengedni téged? – kérdezte dörmögő mély hangon,mely megrezgette Dakota gerincét.

-Kívánj nekem sok szerencsét! – bontakozott ki Dakota. Jeff először arra gondolt, a lány fél a kinti világ kísértéseitől, aztán rádöbbent, hogy valami egész másról beszél.

-Felhívod Mike-ot. – mondta a férfi egy rosszul titkolt grimasz kíséretében. Nem kérdezte, kijelentette, hiszen tudta, hogy Dakota ennek az ötletnek a megszállottja egy ideje. Szíve mélyén nem örült ennek, bár mint barát, nyilván úgy kellett volna tennie. Nem kereste az okát, csak eldöntötte, ez számára nem jó hír. Igazából ő is félt, hogy mit hozhat az ő számára ez a beszélgetés.

-Ennyivel tartozom neki. – mentegetőzött a lány. Ebben a kérdésben soha nem lesznek közös véleményen Jeff-el, ezt már kezdte belátni.

-Nem tartozol neki semmivel, de te tudod. Csak ne hagyd, hogy úgy viselkedjen veled, hogy utána a pohár után akarj nyúlni! Rendben? – mondta aggodalmasan Jeff. –Mert akkor alaposan el kell majd lássam a baját, ha végre én is itt hagyhatom ezt a helyet.

-Rendben. Neked... ígérem meg, hogy nem fogok inni. Sem Mike miatt, sem semmi más miatt.

-Köszönöm. – mondta nagy komolyan Jeff és valóban... úgy érezte, Dakota ezzel az ígérettel valami nagyon fontosat akart a tudomására hozni. Nem a szavakkal, hanem a mögöttük megbújó jelentéssel.

*

Dakota megkönnyebbülten csukta be Maddaléna mögött az ajtót. Az asszony egész úton győzködte, hogy az első napokat töltse velük, de  sikerült elfogadtatnia vele, hogy most éppen egy kis magányra van szüksége, hogy átgondolja az odabent történteket és hogy egyáltalán ...mik a tervei a jövőre. Megígérte, hogy másnap jelentkezik, aztán határozottan becsukta az ajtót. Hálásan húzta végig kezét a bútorokon. Maddaléna annyi más mellett még erre is gondolt, a ház kitakarítva, a hűtőszekrény feltöltve várta. Bekapcsolta a laptopját, és fintorogva vette tudomásul, hogy a hosszú eltelt időhöz képest nincs is olyan sok levele, üzenete, mintha a világ megfeledkezett volna róla. A legtöbb Mike-tól jött, aki megszállottan kereste. Még emlékezett rá, hogy az intézetbe való bevonulása előtt is sokszor figyelmen kívül hagyta a hívásait. Valami dobozt keresett rajta, és most eltolta a hatalmas szekrényajtót, hogy megkeresse. A doboz, amiről nagyon is jól tudta, hogy mit rejtett, nem volt a helyén. Összeszorult a gyomra, ahogy próbálta az emlékei között felkutatni, hogy vajon ő maga szabadult-e meg tőle egy keserű hangulatú napon. Nem igazán emlékezett rá. 

Visszaült a gép elé, hogy megfogalmazzon egy sajnálkozó levelet, amikor észrevette, hogy még nem  olyan régen is írt neki a férfi. Megnyitotta és miután elolvasta, nagyot sóhajtva letette az öléből a gépet, hogy kézbe vehesse a fényképet, amiről Mike a levél végén kérdezte. Szóval, itt járt! Ő vitte el a dobozt, amiben egy színpadi szövegkönyv volt, amire évek óta nem talált érdeklődőt. Úgy látszik, érdemes volt megőriznie, mert most Greg Duval kíváncsi lett rá. Ha megvenné, Mike útja végre megnyílna a hírnév felé, amire oly nagyon vágyott. Emiatt a vágyakozás miatt nem értette meg Dakotát, akinek kijutott a rivaldafényből, mégsem tudott jó képet vágni hozzá. Mike még nem tudja, hogy a hírnév milyen csalóka és tünékeny dolog.

Mike nem köntörfalazott, rákérdezett, hogy azok után, hogy kirúgta,miért őrizgeti azt a nevetséges fotót az ágya mellett. Még ma sem tudott volna erre válaszolni. Hiszen minden közös fényképet elégetett a szakításuk után, aztán hiányozni kezdett, hogy egyetlen kép sem emlékezteti a közös időkre és gyártott magának egyet. Gyerekes, nevetséges dolognak tartotta, de akkor is volt benne néhány pohárral, amikor fabrikálta, aztán valahogy nem is foglalkozott vele, hogy ott van a kisszekrényen. Annyi más kis vicik-vacak között, ami adott pillanatban fontosnak tűnt a számára, aztán meg is feledkezett róluk. Most az egészet belesöpörte egy üres cipős dobozba, aztán a fényképet a tetejére fektette. Nem azért, mert lemondott arról, hogy valaha együtt mosolyogjanak a kamerába, csak ez a pótlék zavarta. Igazit akart, ami a boldogságukat híven tükrözi. 

Fogalmazni kezdte a választ, aztán meggondolta magát, kitörölte az egészet. A telefonjából már kitörölte a férfi számát, de majdnem biztos volt benne, hogy jól emlékszik még rá. Bepötyögte, aztán heves szívdobogással várta, hogy a férfi a túloldalon beleszóljon. Amikor meghallotta a hangját, nagyot nyelt és mielőtt túl hosszúra nyúlt volna a csend, megszólalt:

-Szia! Dakota vagyok!

Beszédes volt a csend, melyet válaszként kapott. Már majdnem azt hitte, a férfi leteszi, amikor Mike végre beleszólt.

-Szia! Hol voltál? Milliószor kerestelek. Aztán mivel nem értelek el, és nagyon fontos lett volna, hogy a dobozt elhozzam, betörtem hozzád. A leander alatt megtaláltam a pótkulcsot és emlékeztem a riasztó kódjára is. De semmi mást nem hoztam el, ha emiatt...

-Nem, nem emiatt hívtalak – vágott közbe Dakota. –Nem akartam szemrehányást tenni, nyugi. A doboz a tied volt. ...Szóval, esélyes, hogy színpadra állítják?

-Hát, Greg azt mondta, kicsit át kell írni... most ezen dolgozunk. De nem heréli ki, csak szerinte ez inkább filmes szövegkönyv volt, nem színpadi. ...Egyébként szereplőket keres. Nem akarod megpróbálni? Hiszen tudod, hogy lényegében neked írtam.

Dakotának eszébe jutott a beszélgetése Jeff-el. Színház? A férfi álma volt. Vajon mit érezne, ha neki jönne össze? Összejönne egyáltalán? ... Erővel elhessegette magától a kishitűséget. Miért ne jöhetne össze?

-Lehet, hogy megpróbálom. Jó történet volt, Mike; sosem értettem, miért nem kaptak utána két kézzel. 

-Figyelj! – szólalt meg a férfi és Dakota felkészült rá, hogy most elegánsan elnézést kér tőle és leteszi, mondván, hogy sürgős dolga van, de Mike egész másba kezdett bele.

-Olyan személytelen így telefonon dumálni. Nincs kedved lejönni a partra? Beülünk valahova, eszünk valamit és közben beszélgetünk. Elmesélheted azt is, hová tűntél ilyen hosszú időre. Olyan régen volt már, hogy a kiabáláson túl volt mondanivalónk egymásnak.

-Nem is tudom. Nem akarom, hogy Natalie... – húzta el a száját a lány már a barátnőjének az említésére is.

-Már nem vagyok együtt Natalieval. – ismerte be Mike. –Az az egész egy óriási hiba volt, ... nézd, nem akarlak téged hibáztatni, de őszinte szeretnék lenni. Most egészen másként beszélsz te is velem. Ezt a Dakotát nem bántottam volna meg soha. Azt, aki akkoriban voltál, talán tudatosan is bántani akartam, mert annyi fájdalmat okozott nekem.

-Tudom. – sóhajtott a lány. –Nézd, én ... egy elvonón voltam. Nem tudom, ismered-e Zöldzugot. Hát, ott. Mike! Én soha többé nem akarok olyan báb lenni, aki nem a maga ura, hanem az alkoholé. Már nem iszom. 

-Dakota! Ez nagyszerű! – lelkesült fel a férfi hangja. Sok mindenre számított, de erre a jó hírre nem. Most már értette, mi volt furcsa a lány hangjában. Korábban mindig ott volt annak a halvány szalonspiccnek az érzete a szavai, a hangja mögött, amit egy idő után már kifejezetten taszítónak érzett. Most viszont egy olyan Dakota volt a vonal túlsó végén, aki még a távolból is jól hallhatóan józan és tiszta volt. Már nem is emlékezett rá, mikor hallotta ilyennek. –Nos, mit mondasz? Egy találkozó?

-Rendben. – egyezett bele a lány megkönnyebbülten. Ez egyszerűbben ment, mint ahogy számított rá. Azt hitte, sokkal több megalázkodásra lesz szüksége, ígéretekre és mentegetőzésre. De a férfi szavaiból csak az érződött, hogy örül a felbukkanásának. –Akkor, fél egy? Stefanonál?

-Fél egy. Stefanonál. – ismételte meg a férfi. –Foglalok asztalt. ... Dakota! Tényleg örülök! – fűzte még hozzá, aztán bontotta a vonalat. A lány állt, mélyeket lélegzett, aztán felrántotta a szekrényt. Meg fogja mutatni, hogy nemcsak józan, de nőies is tud lenni, gondolt vissza a madárijesztőre, aki az utolsó időkben volt. Kiválasztott egy tarka ruhát, ami tökéletesen megfelelt Stefano tengerparti éttermébe és egy esetleges sétához a homokon, aztán dudorászva bevette magát a fürdőszobába, hogy csodát tegyen Zöldzug kertjében meggyötört kezeivel és napszívta hajával.

*

Mike Harris kicsit aggodalmasan leste az óráját. Dakota késett. Talán elhamarkodottan javasolta ezt a találkozót? Kíváncsi volt, oly sok idő után milyennek fogja látni a lányt, akit valaha nagyon kedvelt, de mégis képes volt megcsalni, amikor kiderült róla, hogy messze nem olyan hibátlan, mint amilyennek hitte, vagy amilyennek látni szerette volna. Szeme átsiklott egy csinos kis fruskán, aki szexi ruhájában és felzselézett, rövid sötét hajával olyan volt, mint egy divatos modell. Aztán hitetlenkedve visszafókuszált rá. Dakota! Felpattant, majdnem felborítva a kancsó vizet, amit a pincér az előbb tett le elé, citromkarikákkal bőven ízesítve. A lány arcán elégedett mosoly suhant át, mint aki örül, hogy a remélt hatást érte el.

-Istenem! De jól nézel ki! – sóhajtott Mike, miközben előre hajolt és egy gyengéd puszit nyomott a lány arcára. –Ez a haj! Nagyon jól áll! Azt a sötét kócot kerestem. Mikor szabadultál meg tőle?

-Hónapokkal ezelőtt. Majdnem kopaszra levágattam, de azt hiszem, mostanra érte el azt a hosszt, ami nekem is igazán tetszik.

-Eszméletlen jól áll! – bólogatott Mike és Dakota elhitte, amit mondott, mert a szavakat olyan tekintet kísérte, ami után régen talán rögtön hazafelé vették volna az irányt. Leültek, megvárták, amíg a pincér Dakota elé is letesz egy étlapot, aztán ahogy magukra maradtak, Mike a lány kezéért nyúlt. 

-Amikor a telefonba mondtad, hogy már nem iszol, azt gondoltam, ma talán nem... de most hogy látlak... Dakota, hihetetlenül büszke vagyok Rád. Most pontosan olyan vagy, mint amikor beléd szerettem.

A lány elpirult. A tempó valahogy túlságosan gyorsnak ígérkezett. Érzelmekről ma még nem akart beszélni.

-Csak régen láttál. – vonta meg a vállát.

-Ilyennek valóban nagyon régen. – ismerte el Mike. –Tudod, az a fotó a hálószobában nyitotta fel a szemem, hogy ugyan szakítottunk... pontosabban két lábbal rúgtál ki az ismert okok miatt – de talán még nincs veszve minden. Rettentően sajnálom, hogy nem álltam jobban melletted. Nekem kellett volna elérnem, hogy meg akarj gyógyulni, és nem pedig Natalieval...

-Cssss – tette az ujját a lány Mike szájára, hogy belefojtsa a szót. –Nem tudtál volna rávenni. El sem ismertem volna, hogy baj van, hiszen mindig is ez volt a probléma közöttünk, nem? Amikor a szemembe vágtad, hogy savanyú alkoholszagom van, még én sértődtem meg. Amikor lehetetlenül viselkedtem egy partyn, fel sem fogtam, hogy szégyenbe hozlak téged is. Bántásként éltem meg minden figyelmeztetésed, és Maddaléna anyai pofonja kellett, hogy rádöbbenjek, mit művelek az életemmel és mit műveltem kettőnk kapcsolatával. ...Oké, az azért mocskos húzás volt Natalieval, de talán éppen az kellett, hogy felébredjek... az is... 

-Huh! Erre mind a Zöldzugban jöttél rá? – kacsintott Mike boldogan. Rá sem ismert erre a komoly önvizsgálatot tartó és beismerésekre képes nőre.  –Mert akkor bármennyibe is került ez a „nyaralás”, minden fillért megért.

-Jó hely volt. – ismerte el a lány. -...és remek emberek vettek körül.  Barátok. Igazi barátok.

-Ismerhetek én is valakit? – kérdezte Mike és Dakota már majdnem válaszolt, amikor visszanyelte Jeff nevét.

-Nem hiszem... de nem is lényeges. Akik ott voltak, szabadulni akartak a régi énjüktől; úgyhogy ha ismerted is őket, azt javaslom, ismerd majd meg az új személyiségüket inkább.

Az étkezés végéig hasonló hangnemben beszélgettek. Dakota nem is emlékezett rá, hogy mikor töltött el Mike-al egy ilyen fesztelen ebédet, de most élvezte minden pillanatát. Köztük azokat a hosszúra nyúlt perceket is, amikor a férfi szeme csodálóan siklott végig rajta.

-Szedtél fel valamennyit. – szólalt meg Mike.

-Kösz, szóval kövér vagyok? – incselkedett a lány, mire Mike a szemeit forgatta.

-Jézusom, ti nők! Nem, nem vagy kövér. Egyszerűen csodásan nézel ki. Korábban kifejezetten sovány voltál. Itt – simított végig a lány vállgödrén – valóságos sótartók voltak. Most pedig sima, aranybarna bőr, telt alak, izmok, a fénytelen szemed most ragyog... az átváltozás tökéletes. Már nem is emlékeztem rá, hogy milyen gyönyörű vagy. 

-Ez most udvarlás akar lenni? – ráncolta zavartan a homlokát Dakota. –Nem mintha ellenemre lenne, csak azt hiszem, elszoktam ettől is.

-Igen, azt hiszem, udvarolni próbálok. – ismerte be a férfi. –Dakota! Próbáljuk meg újra! Én még emlékszem, milyen szép volt, amíg el nem romlott. De már tudjuk, mi volt a baj és erősebbek vagyunk...

Dakota hallgatott. Ebben reménykedett, mégis...most, hogy Mike nyilvánvalóvá tette az érdeklődését, kicsit megrettent a tempótól. Vajon Jeff mit mondana ebben a helyzetben?

Mike várakozóan megfeszült. A válasz késett és ez nem sok jót jelentett. Amikor Dakota felhívta, eszébe sem jutott volna, hogy a találkozásuk így végződhet. De aztán meglátta és a múltjuk boldog hónapjai varázsütésre mind leperegtek a szeme előtt. Szerette ezt a lányt, akit aztán még a szerelmével sem tudott visszatartani az önpusztító életmódtól, de a sors a segítségére volt. Dakota most tiszta, ezt a vak is láthatta, ő pedig reménykedve nyújtotta ki érte a kezét. Hiszen annyira szép páros voltak...

-Oké! – suttogott a lány halkan és megszorította Mike kezét az asztalon. –De csak apránként... néha egy-egy program, idővel majd talán több... mintha csak most ismernénk meg egymást... ha ez így neked is rendben van. – mondta óvatosan és Mike megkönnyebbülten bólintott. Rendben lesznek!