Az orvos még a kezét törölgette, amikor kilépett a műtőből,
aztán a papírtörlőt elgondolkodva hajította a szemetesbe. Talán nem is látta az
odakint idegesen várakozókat, így aztán Alex szinte felöklelte, ahogy
rárontott.
-Mennyire sérült meg? – kérdezte köszönés nélkül, bár nem
lett volna ember, aki ebben a percben felrója neki az udvariatlanságát. Dr.
Worley sem ütközött meg rajta, bár meghökkenve nézte a filmvászonról ismerős
arcot, aki a vele készített interjúkban a higgadtságáról és
kizökkenthetetlenségéről volt híres. Most egyik jelzővel sem illethette volna.
Nyilvánvalóan fontos volt neki a csinos modell, aki odabent feküdt sokkoltan. Ő
maga csak értetlenül állt a helyzet előtt, és már éppen azt tervezte, hogy a
késői órára való tekintet nélkül felhívja a nő kezelőorvosát, amikor a színész
nekirontott. Megfogta a férfi könyökét
és magával húzta vissza a műtő előtti kis szobába. Amit mondani akart neki, az
semmiképpen nem tartozott avatatlan fülekre.
-Nyugodjon meg! A golyót kiszedtük és szerencsére nem ért
létfontosságú szervet. A barátnője – lesett óvatosan a férfira, hogy kikéri-e
magának a feltételezést – a körülményekhez képest jól van. ... És a baba is. –
tette hozzá tétovázva.
-Alex elsőre fel sem fogta, mit hall, mert csak a véráztatta
fehér ruhát látta, amit nyilvánvalóan levágtak Kate-ről, és most itt hevert egy
széken, hogy a rendőrség bizonyítékként magával vihesse majd. Aztán a félelem
lila köde lassan tisztulni kezdett az agyában, és helyet adott az orvos
szavainak.
-A baba? – suttogta önkéntelenül is túllépve a legfontosabb
üzeneten, hogy Kate jól van. Annyira valószínűtlen volt, amit az orvos mondott,
hogy muszáj volt támasz után kapnia. Az orvos kihúzott egy széket, és hellyel
kínálta a férfit, akit láthatóan már alig tartottak meg a lábai.
-Igen. Ezek szerint Ön nem tudta? Ez megmagyarázza, hogy a
barátnője meglehetősen elutasítóan állt a hírhez. Enyhe nyugtatót kellett
adnunk neki, mert zokogva ismételgette, hogy neki nem lehet gyereke. Kérem, ne
zaklassa fel azzal, hogy számon kéri rajta a terhességet, még ha nem is
tervezték ezt a gyereket. Bár közel jár a tizenkettedik héthez, még van
lehetőség a megszakításra, ha semmiképpen nem akarják megtartani – mondta
szigorúan, és hangjában ott bujkált a neheztelés, amiért ez a pár is előbbre
helyezi a maga érdekeit egy apró élet esélyeinél.
Alex felnevetett, bár legszívesebben orrba vágta volna a
derék sebészt, aki ennyire félreértette a helyzetet.
-Nem! Félreérti az egészet! – vágott közbe a fejét fogva.
-Kate tényleg úgy tudta, hogy nem lehet gyereke. Az maga lenne a csoda, ha
mégis – nyelt nagyot Alex, aztán hirtelen zokogásban tört ki. Michael ebben a
pillanatban nyitott be, és rémülten nézett az orvosra, aki kissé meglepetten,
de derűsen lapogatta Alex vállát. Mi a franc történt? – zsibbadt bele a
gondolatba, hogy Kate esetleg ... de akkor minek örül ez a fehér köpenyes
mészáros? – nézett viszolyogva a műtéttől foltos ruhára. Alex közben lassan
megnyugodott és hősiesen próbálta visszaszerezni az önuralmát.
-Nincs semmi baj! – nyugtatta meg a barátját, ahogy
megismételte az orvos szavait. –A golyót kiszedték, de jól van ... ő is ... és
a baba is. – csuklott el újra a hangja a hitetlenségtől. Michael olyan bambán
nézett rá, hogy már ezért megérte hangosan kimondani ezeket a csodás szavakat. Aztán
az orvos bólogatásából rájött, hogy Alex nem beszél félre. Elnevette magát és
belebokszolt a barátja mellébe.
–Sosem hittem a csodákban, de itt az ideje, hogy megváltoztassam
a véleményem.
-Bizony! Ez egy valóságos csoda! – ragyogott Alex szeme,
aztán visszabokszolt Michael elegáns mellényébe: -Ezennel vedd úgy, hogy
megkérünk, legyél majd a keresztapja. –
vigyorgott felszabadultan. Az orvos megcsóválta a fejét. Celebek.
-Ha esetleg a kismamát is meg akarják kérdezni ezzel
kapcsolatban, akkor egyikőjük öt percre bemehet hozzá. Én addig felhívom dr.
Morgant. Azt hiszem, ez a fejlemény őt is érdekelni fogja. – biccentett, aztán
a fogason lógó zöld köpenyek felé intett. –Ezt ne felejtsék el felvenni, és a
cipővédőt sem! – figyelmeztette őket, aztán kilépett a folyosóra. Micsoda
éjszaka!
*
Alex lábujjhegyen osont be a résnyire nyitott ajtón, aztán
megtorpant, ahogy a pityegő műszerek között megpillantotta Kate-et. A vállán
hatalmas hófehér kötés fehérlett, az orrába oxigéncső vezetett, és egy gondos
nővér még a haját is befonta egy laza fonatba, amely minden lélegzetvételre
meg-megemelkedett a mellén. Testét egy vékony lepedő takarta csupán, mely alól
elektródák kígyózták a műszerek felé. Egyszerre volt ijesztő és csodálatos
látvány. Az ajtó nyílására odakapta a szemét és olyan bizonytalan félelem
csillogott benne, hogy Alexnek szinte fájt.
-Mondta az orvos? – suttogott halkan a lány, és Alex meg sem
próbált úgy tenni, mintha nem értené, miről beszél.
-Mondta. – bólogatott meghatottan. –Ez egy valóságos csoda!
-Te elhiszed? – kérdezett vissza Kate még mindig
hitetlenkedve. Talán fél óra is eltelt, mióta az orvos a letaglózó hírt közölte
vele, de még mindig nem merte elhinni, hogy nem álmodik. Vagy ha igen, akkor
sosem akart felébredni. Most már egészen biztosan nem, hiszen Alex is megjelent
az álmában.
-Hajlok rá. – vonta meg a vállát vidáman a férfi. –Mégiscsak
neki van orvosi diplomája. Nyilván tudja, miről beszél.
-De hát Dr. Morgan azt mondta... – dadogott Kate.
-Dr. Morgan se a Mindenható. – szakította félbe Alex. –Aki
ebben az ügyben illetékes, nyilván úgy gondolta, hogy most az egyszer
megváltoztatja az első döntését. Ne keresd az okokat, csak fogadd el, hogy így
történt! – simított végig a könnyes női arcon.
-Akkor gyerekem lesz! – sóhajtott lehunyt szemmel Kate, és
érezte, hogy a férfi ujjai megmerevedik a szája szegleténél. Kipattant a szeme
és egy nagyon komoly szempárral találta szemközt magát, amely teljes ellentétben
állt a korábbi örömteli hangulattal.
-Nemcsak a tied! – jelentette ki máris halvány
sértettséggel a hangjában, amiért Kate
ki akarja sajátítani ezt a bébit, amit bizony ketten hoztak össze, és nem is
szándékozott lemondani a maga felelősségéről és öröméről ebben az ügyben.
-Igen, bocsánat... gyerekünk lesz... – mosolygott fel rá a
lány és Alex ujja folytatta az édes cirógatást a puha arcon.
-Na, így már jobb! – dorgálta meg lágyan, mire Kate a
simogató tenyérbe hajtotta a fejét.
-Azon a napon, amikor innen kiengednek, összeházasodunk! –
jelentette ki a maga megszokott energikusságával a férfi. Kate nem válaszolt.
Tudta, hogy most bármiféle ellenkezés rosszul
érintené Alexet. Hagyta, hogy szövögesse a terveit, bár magában
elhatározta, nem fog igent mondani, ha csak a kötelességtudattól vezérelve
akarna gyűrű húzni az ujjára. Különben is, egy esküvőt megszervezni lehetetlen
néhány napon belül. Az ő sérülése pedig nem olyan komoly az orvos szerint, hogy
hosszabb ideig lenne a kórházi létre kárhoztatva.
-Persze, ha te mondod. De egyébként nem kell feleségül
venned csak azért, mert gyerekünk lesz. – hunyta le a szemét fáradtan, mire
Alex ijedten a keze után kapott.
-Jaj, ne haragudj, én itt lerohanlak a terveimmel, miközben
az orvos is megmondta, ne idegesítselek fel, és egyébként is csak öt percet
engedélyezett. – hadart, ujjait összefonva a lányéval. -Szeretlek! Most aludj,
és én itt leszek, amikor felébredsz! – nyomott egy csókot a lány halvány
ajkára, aztán ha már ott volt, hát elidőzött. Egészen addig, amíg a gép a füle
mellett hangos csipogásba nem kezdett. Egy nővér jelent meg szinte futva, aztán
látva, hogy a beteg és látogatója a legjobb egészségnek örvendenek,
tapintatosan visszavonult, ám ez a kis közjáték is elég volt hozzá, hogy Alex
fegyelemre intse magát.-Mennem kell! Pihenj és ne is gondolj rá, hogy mi volt
néhány héttel ezelőtt. Most ez a helyzet, és ehhez kell felnőnünk. A dokiddal
egyébként is azt hiszem, ezekben a percekben közlik, hogy eldobhatja a
diplomáját. ... Még mindig alig tudom elhinni, azt hiszem, ma úgysem tudnék
aludni, úgyhogy hazarohanok, átveszek valami kevésbé pingvineset, aztán
visszajövök ide. Talán meg tudok vesztegetni valakit, hogy veled tölthessem az
éjszakát. – hajolt újra a lányra, de most már csak óvatos puszit nyomott a
homlokára... aztán amikor fel akart egyenesedni, egy hirtelen ötlettől
vezérelve a hasa fölé hajolt és oda is nyomott egyet az érzéki pusziból. ...-És
csak hogy félre ne értsük egymást... – folytatta – egyetlen percig se gondold,
hogy a kicsi miatt teszem. A bemutató után akartam feltenni a nagy kérdést, és
ha nem történik ez a szörnyűség, már rajtam röhögne egy teli bálterem, ahogy a
tömeg közepén térdepelve csinálok majmot magamból... az egyetlen nőért, akiért
megtenném. – Azzal megfordult és kilépett a szobából.
*
-Mike!Óriási szívességre kérlek – karolt bele a barátjába,
miközben máris kifelé siettek az épületből. –Találj nekem holnap valakit, aki
jövő szombatra megszervez egy esküvőt. Nem kell, hogy nagy felhajtás legyen!
Ott lesztek ti és mi. Meg valaki, aki hivatalosan is összeadhat bennünket. Sok
virág és romantikus hangulat. Bea segíthetne, hogy hol érdemes valami ruhát
keresnem, ő egyébként is jobban tudja, hogy egy nő minek örülne. – sorolta az
utasítással felérő kéréseit. Michael megtorpant és ezzel megállásra késztette a
barátját is.
-Biztos, hogy jó ötlet? Nehogy az legyen a vége, hogy Kate
megorrol, amiért nem rendeztek egy fényes fogadást.
-Kate? – nevette el magát Alex. –Tudom, hogy szeret. Tudja,
hogy imádom még a lába nyomát is. És tudja azt is, hogy csak ez számít, nem a
flanc és a felhajtás. Hiszen ezért szeretem az életemnél is jobban. Most semmi
más nem fontos, mint ez a fantasztikus fordulat az életünkben. Csak az oly
sokat emlegetett kispolgári vaskalaposságom szeretné, hogy a feleségemként
adjon életet a gyerekünknek, hiszen mindketten tisztában vagyunk vele, hogy nem
a papír tart össze bennünket. Úgyhogy egy pillanatig se aggódj, csak szerezz
valakit, akiről utólag nem derül ki, hogy nem volt igazi a ceremónia, amit
lebonyolított. Egy héten belül papírt akarok róla, hogy Miss Kate Bigelow Mrs.
Alexander Carpenterre változtatja a nevét. Különben is, csak a feleségedre
akarok tekintettel lenni, hogy még a szülés előtt vállalhassa Kate mellett a
tanú szerepét.
*
Kate félálomban lebegett valami puha felhőn és agyában
felzaklató képek kavarogtak. Még álmában is tisztában volt vele, hogy aminek
„szemtanúja”, az mind csak az álom része, bármilyen valóságosnak is látszott.
Nők hosszú sora állt egy kordon mentén, sikítozva, Alex képeivel hadonászva,
valóságos extázisban. Köztük egy sötét hajú nő, akinek már a nevére is
emlékezett: Miriam. A megmentő, aki pirulva hárította el a köszönetét ott a
tiranai kórházban. A lány talán a leghangosabban kiabált mind között, és amikor
mindketten feléje néztek, lobogó sötét haja kígyók tucatjává változott, melyek
sziszegve nyújtózkodtak egy apróság
felé. Egy gyönyörű gyerek felé, aki mindkettőjük legjellemzőbb küllemjegyeit
hordozta, és aki zokogva nyújtotta apró kis karjait az apja felé. Alex csuklói
azonban meg voltak kötve. Szó szerint is.
4 megjegyzés:
Na hess innen csunya alom, nincs itt keresnivalod, hess!
Jucus mindennek van hatara, ezt mar ne gondold tovabb, es ebreszd fel gyorsan Kate-et! ;)
Egyebkent tetszett! :P
Szia! :) Utálom magam ismételni, és lehet már Te is unod, de szép lett volna ez a történet egy örökbefogadott gyerekkel is... Vagy ne adj Isten, gyerek nélkül. :) Ja, és már az előzőnél üzenni akartam Kate-nek, hogy egy doki nem doki. Miééért nem ment máshoz is??? :) Puszi, Porcica
Szia :)
Igen, én is gondoltam rá, mármint az örökbefogadásra, aztán így alakult, de ki tudja, mi történik még ... ;)
Te tudod! ;)
És remélem, csak tévesen villog a vészjelzőm...
Jó volt ezt a két részt így egyben olvasni!
Tetszettek!
K&P
Megjegyzés küldése