A dublőr - 19. rész

Julia szomorkás mosollyal nézte a férfit, ahogy túláradó boldogsággal egy üveg behűtött pezsgőt igyekszik kibontani, aztán pedánsan letörölgeti a pultot, ahova kipezsgett a nemes ital, mielőtt koccintanának. Hát, rosszabb is történhetett volna vele, minthogy Mr. Tökéletes megkéri a kezét, egy olyan menekülési lehetőséget biztosítva ezzel, ami garantáltan megvédi a következő hetek, hónapok hisztériájától. Még ha egyelőre névleg is, de hozzá köti az életét egy időre, talán örökre. Már régebben, a munkakapcsolatuk során észrevette, hogy Edward tökéletes a világ szemében, ám kissé kényszeres az övében. De úgy döntött, erről a rossz szokásáról Afrika egészen biztosan leneveli majd. A férfi meg sem próbálta titkolni, hogy mennyire boldoggá tette, amikor igent mondott a terveire. Mire hazaértek, Edward már arról is gondoskodott, hogy a virágfutár ott várja őket az ajtó előtt egy hatalmas csokor vörös rózsával. Ez is olyan sablonos volt, de Julia megrótta magát – inkább értékelnie kéne a romantikusnak szánt gesztust. Edward szégyenlős mosollyal ugyan azt mondta, hogy csak az ünnepi hangulat kedvéért rendelte, de az étteremben előadott szenvedélyes monológja után Julia biztos volt benne, hogy ez is a meggyőzésére tett erőfeszítései része. 

Ha meg is lepte a férfi ötlete, el kellett ismerje, hogy tökéletes volt az időzítése és még inkább az érvei. Adam Corbin ugyanis faarccal vett részt a hatósági meghallgatáson. Egyetlen pillanatra sem esett ki a szerepéből, ahogyan már-már közönyösen, tényszerűen beszélt az elmúlt hetekről. Nem nézett rá, hogy kilesse a reakcióit, nem szólt közbe, amikor ő beszélt. Mint egy végzetesen elhidegült házaspár a válóperes ügyvéd előtt, olyanok voltak. Julia a puszta jelenlététől érzékenyebbnek érezte a bőrét, valósággal hallucinált, ahogy első és egyben utolsó együttlétük pillanatai villantak be az emlékezetében. Érezni vélte a férfi nyirkos bőrét, a lélegzetét, szőrös lábszárának érintését, amely mintha elektromos kisülések tucatjait galvanizálta volna. Alig bírt koncentrálni, mert ujjbegyei szinte bizseregtek a férfi dús hajának érintéséért. Adam azonban csak előre nézett, kerülte vele a szemkontaktust. Egész viselkedéséből az sugárzott, hogy a mostaninál sokkal fontosabb dolgaitól kénytelen rabolni az időt.  Amikor végeztek, érzelemmentesen rázott vele kezet és sok boldogságot kívánt visszakapott életében. Szürke szeme, amely oly szenvedélyesen tudott csillogni, most hidegen, közönyösen tekintett rá. Egyetlen szóval, egyetlen pillantással sem utalt rá, hogy abban a boldog jövőben esetleg ő is helyet kér magának. Miért is tette volna? Adam Corbin láthatóan lezárta már magában azt az időszakot, amikor egy zavarodott nő érte hazudva próbált boldogságot csempészni mindkettőjük életébe. Így aztán Julia is megkönnyebbülve vette tudomásul másnap hajnalban, hogy az együttlétük nem járt következményekkel. 

Tudta, hogy most, hogy a hivatalos eljárás lezárult, óhatatlanul is meg kell tegyék a bejelentést Jenna Langdon halottá nyilvánításáról. Biztos volt benne, hogy a hír bombaként fog robbanni. Ezernyi kérdés merül majd fel az ő személyével kapcsolatban, és Edward javaslata pontosan azt a menekülőutat kínálta, amiben nem is reménykedett. Mert abban az első pillanattól biztos volt, hogy képtelen lenne úton-útfélen nyilatkozatokat adni a történtekről. Gyáva dolog volt Adamot magára hagyni ezzel az egész zűrzavarral? Igen. De a történtek után hogyan is állhatott volna mellette? Ezt a szerepet majd eljátssza Rush és a többi jól fizetett segítője. Nem féltette a férfit. Egész biztosan a maga javára tudja majd fordítani ezt a hihetetlen csavart, mint ahogy már azért is piedesztálra emelték, ahogyan kitartott súlyosan sérült barátnője mellett. Julia lesz ebben a történetben a támadható, és nem érzett magában erőt a mentegetőzéshez, a becsületéért vívott harchoz. Ha Adam mellett állhatott volna... de a férfi betartotta a szavát. Nem tűrt meg több hazugságot az életében. Ami pedig valós volt, azt is felülírta Julia hazugsága. Magának köszönheti a bajt. Nem, a legjobb dolog, ami történhetett vele, hogy Edward szinte megszökteti a várható bolondokházából. Hogy ehhez egy névházasságot is kell kötniük, ez nem különösebben rázta meg. Az a férfi, akinek teljes szívéből igent mondott volna, nyilvánvalóan az életben nem fogja feltenni neki a nagy kérdést. Akkor meg nem teljesen mindegy, hogy ki legyen az? Edward jó ember, még ha nem is a nagy Ő, de már beletörődött, hogy nagy Ő-k csak a romantikus történetekben léteznek. Igent mondott, és a férfi azóta ünnepi hangulatban lebegett a föld felett. Ő maga nem volt meggyőződve róla, hogy helyesen cselekedett, egészen addig a pillanatig, amíg Adam hátat nem fordított neki és Rush, valamint két ügyvédje  oldalán el nem hagyta a tárgyalás helyszínét. 

Kissé fáradt mosollyal vette át Edwardtól a csiszolt poharat a benne gyöngyöző jéghideg pezsgővel és koccintásuk egyben a visszaszámlálás megkezdése volt. Napokon belül elintézik a házasságkötést, aztán már repül is velük a gép a fekete kontinensre. Utoljára diákként gondolt rá, hogy Afrikában mennyi feladat várna felkészült orvosokra. Hát, most ő is egyike lesz ezeknek az elhivatott gyógyítóknak.

*

Adam Corbin az utóbbi hónapokat részben vendégként, részben vendéglátóként a világ legeldugottabb helyein töltötte. Rushra bízta a hivatalos bejelentés megszervezését, ő pedig jegyet vett az első gépre, hogy még a bomba robbanása előtt elhagyja Amerikát. Abban bízott, hogy a nagy bejelentés utáni várható őrület is lecseng néhány nap, esetleg néhány hét alatt. Rush és az ügyvédek vállalták, hogy képviselik őt és Jenna érdekeit minden fórumon. Ha itt maradna, csak zavarná őket a munkában, mert még azzal is foglalkozniuk kéne, hogy ő mit nyilatkozik. Nem mintha lett volna kedve, hajlandósága bárkivel beszélni az elmúlt hónapokról. Biztos volt benne, hogy ez az időszak életének egy olyan epizódja lesz, amit évek múlva egy pszichiáter díványán kell majd kibeszéljen magából. Esetleg hipnózisban, mert éberen aligha lesz képes újraélni ezeket a hónapokat. Egyelőre azonban csak menekülni akart. Menekülni a hisztéria elől, és menekülni Julia Blight bársonyos tekintetének emléke elől. A hatósági meghallgatás alkalmával színészi eszköztárának valamennyi kellékét felvonultatta. Meggyőzően alakított a közönyöst, miközben a szíve a torkában dobogott és legszívesebben kiráncigálta volna a lányt egy másik helyiségbe, ahol csak kettesben lehettek volna. Ilyen nagyszámú hallgatóság előtt nem akarta szóba hozni elválásuk körülményeit, így azonban valósággal betege lett a ki nem mondott bocsánatkérésnek. Még most is úgy érzete, hogy Julia megérdemelte a leckét, csak éppen a lecke mikéntjéről változott meg a véleménye. Ahogy távolodott a kontinenstől, úgy próbált meg eltávolodni az egész szituációtól is, de ez is csak arra volt jó, hogy a saját hibáját nagyította fel. Úgy döntött, hogy a hirtelen jött szabadságot kulturális töltődéssel tölti. Magányos sétákat akart, elmélyülést történelemben és művészetekben, hogy a ráömlő információáradatban elveszve szabaduljon meg a nyomasztó gondolatoktól. Egyedül a sajtó képviselői hiúsíthatták volna meg a nagy elhatározást, de résen volt. Londonban még megtalálták a fotósok és riporterek, de mire elviselhetetlenné vált volna a nyomás, már tovább is állt. Éjjelente utazott, időnként kocsit bérelt és más városokból utazott tovább. Nem volt konkrét útiterve. Arra indult, amerre a pillanat vezette, és addig maradt, amíg a kedve tartotta. Ha nem érezte már a magány felszabadító, megnyugtató burkát, továbbállt. Egy hirtelen szeszély már újabb repülőn találta, útban újabb kalandok felé. Tökélyre fejlesztette a bujkálást, akárcsak berobbanó népszerűsége idején. 

Aztán Szicíliában utolérte a végzete. Annyi látnivalót sejtetett az útikönyve, hogy végül egy utazási irodán keresztül felfogadott egy helyi idegenvezetőt, hogy az vezesse végig Siracusán. Az illető egy gyönyörű, sötét hajú szépség volt, aki anyanyelvi szinten beszélte az angolt, így egyetlen pillanatig sem voltak nyelvi gondjaik. Egyetlen másodpercre vesztette el mellette a kontrollt és jött zavarba, amikor a lány bemutatkozott: Julietta Mazzorbo. ... Julietta, Julia ... Pedig már azt hitte, sikerült magában lezárnia a történteket. De igazság szerint gyakran álmodott a lánnyal. Ezek az álmok meggyötörték, mert rendre happy enddel végződtek, nem olyan dicstelen módon, ahogy a valóságban. És leginkább nem hagyták behegedni a sebet, újra és újra eszébe juttatták, vajon mi lehet vele? Vajon a segítőkész doktor azóta már beédelegte magát az ágyába? Olyan oltalmazóan kísérgette a lányt, hogy csak a vak nem látta, hogy fülig szerelmes belé. Ilyen önzetlen szerelemre pedig biztosan fogékony volt Julia is. Legalább látni fogja, hogy milyen a gyengédség és milyen a düh a hálószobában – gondolta utálkozva, arra az éjszakára emlékezve. Mogorván elhessegette magától a lány felzaklató emlékét és megpróbálta osztatlan figyelmét a szép olasz lányra fordítani. Juliettában minden adottság megvolt, hogy sikerrel járjon. Amikor néhány nap alatt kimerítették az idegenforgalmi látványosságok kimeríthetetlennek tűnő tárházát, Adam meghívta a lányt vacsorázni, és ő lepődött meg a legjobban, amikor Julietta igent is mondott. Kiderült, hogy édesapja a Stefano pizzéria-lánc tulajdonosa, s mint ilyen megengedhette magának, hogy egyetlen lányának a lehető legjobb neveltetést biztosítsa. Így aztán Julietta Svájcban végezte az idegenforgalmi iskoláit, s a diplomája kézhezvétele után néhány évet Kaliforniában töltött szakmai gyakorlaton. Ismerte Adamot a filmjeiből és őszinte érdeklődéssel hitette el vele, hogy mint férfi is elnyerte a tetszését. Az együtt töltött napok alatt a kapcsolatuk minden tekintetben elmélyült, Adam már nem álmodott a másik lányról, már nem jutott eszébe egy-egy apropó kapcsán, hogy Julia vajon hogy reagálna, mi lenne a véleménye; s végül úgy utazott vissza az Államokba, hogy Julietta mellette ült az első osztályon. Az apja ugyan nem tudott leánykája jövőjére vonatkozó merész terveiről, de ez a fiatalokat nem aggasztotta. Adam bízott benne, hogy nem a helyi maffiafőnök lányát szöktette meg, Julietta pedig boldog volt, szerelmes és igen, már a szíve alatt hordott egy törékeny kis életet, bár ezt még akkor nem tudta.

Amikor az örömhírről Adam is értesült, emlékezetes nap volt. A Los Angeles Times éppen címlapon emlékezett meg a városból elszármazott orvosházaspár áldozatos munkájáról az éhínség sújtotta Szomáliában. Adam nézte Julia meglehetősen gyenge minőségű fotóját és arra gondolt, már nem Jennát látja benne. Julia éppen egy fekete kis bébit ölelt magához, óvón, gyengéden; talán sosem látta ilyen szépnek. És ilyen elérhetetlennek. A nő boldognak tűnt, mint aki megtalálta helyét a világban. A vacsoraasztal mellett Julietta Adam elé tolt egy borítékot. Először azt hitte, talán egy újabb számla, mert a lány szívesen élt a bankkártyája által biztosított nagyvonalú lehetőséggel. De nem. Egy orvosi lelet volt benne, amely feketén-fehéren tudósított róla, hogy a siracusai éjszakáik valamelyike nem maradt következmények nélkül. Végül is nem bánta. A lány szerette a luxust, amit biztosított neki, és szerette őt is a maga dél-olasz, szenvedélyes és hűséges módján. Ennyinek elégnek kell lennie! – döntötte el és nevetve csókolta szájon a jó hír hozóját. A hétvégén Vegasba mentek és férj-feleségként tértek vissza. A bulvár tombolt és bizonyítva kiapadhatatlan fantáziáját, nyilatkozatok híján véget nem érő találgatásokba kezdett. A hírek persze eljutottak a leendő nagyapához is, aki először puskavégre akarta kapni a vejét, végül aztán atyai öleléssel fiamnak szólította, ahogy az első géppel Amerikába érkezett.

*

Gabriel Mazzorbo Corbin a szülei legelőnyösebb vonásait örökölte. Anyjától fénylő sötét haját, mediterrán vérmérsékletét, apjától sugárzó szürke tekintetét. A kicsi kedvenc témája volt a bulvárnak, mert Julietta nem volt hajlandó bujdokolva élni, kivitte a közeli játszótérre és az újságokban gyakran jelentek meg a kicsi fotói, ahogy kortársaival egymás fejére szórják a homokot. Adamnak tulajdonképpen tetszett a dolog, bár folyamatos aggodalom volt az élete, amióta fia és örököse a napvilágra küzdötte magát. Nehéz szülés volt, Julietta hosszú időre el is utasította a férje közeledéseit, félve egy következő terhességtől, mígnem egy átvitatkozott hétvége után, Adam nehezen kiharcolt beleegyezésével befeküdt egy klinikára, hogy örökre megoldja a fogamzásgátlás kérdését. Az életük innentől szinte vitamentessé vált. Adam kedvére hódolhatott kedvese szépsége és szenvedélyes adakozása előtt, a gyerekük pedig kivételes helyet foglalt el a szívében. Boldog volt. 

Néha azonban elmerengett rajta, ahogy a feleségét és a fiát figyelte, hogy a szülei között nem ilyen kapcsolat volt. Az anyja nem kényeztette feleslegesen, akár az apjával is szembeszállt, ha az egyszerűbbnek látta ráhagyni, hogy valami őrültséget kövessen el. Ugyanakkor kevés engedékenyebb anyát ismert nála. Minden tettével az életre nevelte őt, nem csinált belőle mama pici fiát, mint amin Julietta szorgoskodott Gabriellel. Ha az anyja megharagudott valamiért, nem lehetett egy csecsebecsével kiengesztelni; ha az apját – amíg élt - gond gyötörte, az anyja őszintén érdeklődve próbált segítő tanáccsal szolgálni. Nemcsak férj és feleség voltak, egy Adam nevű kisfiú szülei, hanem társak, ... és a saját házasságából ez az érzés hiányzott. De aztán úgy döntött, Juliettában egy becsületes nőt kapott házastársul, és ez máris több volt, mint amiben a múlt után reménykedni mert. Megbeszélték, hogy mielőtt a fiú elérné az iskolaköteles kort, Julietta annyi forgatásra kíséri el a gyerekkel, amennyire csak lehet. Úgyis eljön majd az az idő, amikor ritkábban lehetnek együtt, használják hát ki az időt, ami még megadatott nekik. ... Hogy ez mennyire sorsszerű döntés volt, akkor még egyikük sem tudhatta.

Az egyiptomi forgatás már rosszul indult. A kicsi az utazás előtt belázasodott, nem is tudtak együtt útnak indulni. Utólag már égi jelnek látta a férfi ezt az epizódot, akkor még csak apró bosszúságnak tűnt. Végül egy hét késéssel megérkezett a felesége és a fia, és azt hitték, minden a legnagyobb rendben van. Aznap este Adam valamelyik helyi ételtől gyomorrontást kapott. Még másnap reggel is a fürdőszobában töltötte az ideje legnagyobb részét, a szállodaorvos különböző injekciókkal próbálta felerősíteni, hogy mielőbb a kamera elé állhasson. Julietta azonban úgy döntött, hogy ha már itt van, akkor megnézi magának a várost. Ha Adam rendbe jön, akkor úgyis többnyire a forgatásra kísérik majd ki, úgyhogy ügyet sem vetve a figyelmeztetésekre, kimerészkedett a bazárba. A kicsi a bébiszitterrel az Adammal szomszédos szobában játszott. Így ő volt az első, aki a fiatal nő rémült kiáltását meghallotta. Azt hitte, a gyerekkel történt valami, ezért kissé remegő lábakkal, de határozottan nyitott rájuk. 

A gyerek a szőnyegen hasalva tologatott egy játékautót, amit az apjától kapott érkezésük örömére, Marietta pedig a szájára szorított kézzel, sokkoltan meredt a csendben villogó képernyőre. Adam a homlokát ráncolva nézte a híradást. Először azt hitte, Olaszországban történt valami tragédia, az viseli meg a fiatal olasz lányt. Aztán meglátta a fejetlenül rohangáló tömeget, az ismerős helyszíneket, ahol néhány napja még ő maga is járt. A Nagybazár bejáratát, ahol mentőautók sürögtek villódzva. Eszébe jutott a körülbelül fél órája hallott durranás, amiről azt hitte, csak halucinálta. Szinte személytelen nyugalommal hangosította fel a készüléket. A pergő, hadaró arab nyelv nem nyújtott eligazodást, de szerencsére hamarosan megjelentek az angol nyelvű feliratok. A terrortámadás, az öngyilkos merénylő felfoghatatlan tette, negyven perccel ezelőtt borította vérbe a Bazár egyik legsűrűbben látogatott részét. Pont azt a helyet, ahol ő maga is járkált néhány napja, és amit javasolt Juliettának is, ha gyönyörű kéziperzsa szőnyeget akar választani a ház előszobájába. Az nem lehet! – döntötte el tagadva még a feltételezést is. Ez velük nem történhet meg! Ez vele nem történhet meg újra! – mantrázta magában, mintha ezzel meg nem történtté tehetné a tragédiát. Automatikusan a farmerzsebében lévő telefonért nyúlt és Julietta számát hívta. A készülék kicsöngött, de senki sem vette fel.