Náthailag majd meghalok, most már köhögök is elég rondán. Holnapi esküvő is úgy hiányzik, mint púp a hátamra, mert ilyen állapotban még a családdal se lehet jópofizni. Pofám ég, hány ember lesz esetleg miattam beteg, viszont ha nem megyek, az is hülyén jön ki.
Ráadásul itthon ülök, mert a kéményseprőt várom, aki 9-re ígérte magát, igaz, az se mondta, hogy melyik évben jön… hrrr… Gábor tegnap nélkülem ment fel a Várba a Borfesztiválra. Barátokkal volt, én is szívesen mentem volna, de úgy tüsszögtem, meg fújtam az orrom, hogy utáltam magam hallgatni. Biztos nem sikerült rosszul, mert volt vagy 11, mire hazakolbászolt. A rengeteg délutáni teától még éjjel 2-kor sem tudtam aludni, szóval ez megint egy durván jó éjszaka volt. Még jó, hogy legalább Gyurmával szót tudtam érteni. A munkából hazafelé jövet hozott Morcnak kaját, este levitte sétálni és időnként még engem is megkérdezett, hogy tud-e valamit segíteni. Nem tudott, de értékeltem, hogy legalább eszébe jutott. Na, bontok egy újabb százas papírzsepi csomagot és csendben reménykedem, hogy a herpeszem nem jön ki az állandó orrfújástól.
***
szeptember 12.
Kutya a frászt hozta ránk. A farkán jelent meg egy elég méretes daganat, mi persze máris temettük szerencsétlent. Ehhez persze az is kellett, hogy ez a közeli állatorvos, aki nyugodtan nevezhetné magát sintérnek is, jól rám hozta a ritka frászt. Másfél méterről ránézett és közölte, hogy ezt bizony alighanem csonkolni kell. De egy vérvizsgálat kell mindenképpen. Levette a vért, utána közölte, hogy 11.700 forint. Aztán este vissza kellett vinni szövetminta-vételre. Szerencsére másik doki volt, aki a kedves kollégáról se volt valami nagy véleménnyel, mindenesetre megnyugtatott, hogy ez egy sajnálatos szépészeti probléma, az egészségét nem befolyásolja. Ennek örömére aztán jól megölelgettük ezt a szőrös családtagot, aki most nem is érti, hogy miért ez a könnyes ölelgetés. Kis hülye. Imádjuk, aztán rossz volt belegondolni, hogy esetleg valami nagy a baj.
***
szeptember 15.
Bár, valószínűleg senkit nem igazán érdekel, azért elmesélem pár szóban, mi volt a múltkor az esküvőn.
Szóval, a polgári esküvő még valamikor júliusban volt. Vicc, hogy nem tudom, oda ugyanis csak az egészen szűk család volt hivatalos. A templomi volt most Bálinton, mivel ugyebár a családnak mindenféle kötődése van ide, ráadásul a mamának az első esküvője is itt volt. Nem utolsósorban meg azért, mert az itteni plébános egy kedves, aranyos atya, nem egy undok vénember. Az utazás a fél városon keresztül a fóti Károlyi kastélyhoz, ahol a vacsora volt, hát, elég érdekes volt. Elvileg konvojban ment volna a majd negyven autó, de mindig volt valaki, aki belekavart a menetbe, így aztán fel is bomlott hamar. Persze, nem volt fehér szalag sem a kocsikon, így honnan is tudhatta volna a többi sporttárs, hogy ez egy összetartozó menetoszlop. De aztán előbb-utóbb mindenki odatalált.
A kastély a park felől szép, odabent elég lelakott formáját hozta. A 110 fős vendégsereget két egymásba nyíló teremben helyezték el. Az italokat kérni kellett (akárcsak a mi esküvőnkön), ami egyrészt gátat szab a nagy alkoholizálásoknak (elvileg), másrészt meg elég kellemetlen, hogy egy pohár vízért is a pincért kell abajgatni. Drága Döme unokaöcsém, a menyasszony öccse valahol azért szert tett némi alkoholra, mert az este viszonylag korai szakaszában a papa odakint élesztgette a friss levegőn. Elég fura volt ebben a nem kifejezetten hősi pózban látni. Én a náthától alig láttam, drága Gáborom meg velem szolidarított, vagy csak az allergiája tört rá, de egész este könnyben úszó szemekkel, csöpögő orral próbálta jól érezni magát. Nem is maradtunk sokáig, és mivel az anyuékat is mi fuvaroztuk, rájuk lehetett verni a balhét, hogy miattuk indulunk viszonylag korán. J
A fiatalok szépek voltak, milyenek is legyenek ezen a nagy napon? A menyasszonyi ruha egy elegáns csontszínű darab volt, a vőlegény feketében csontszínű mellénnyel. A csokor is ilyen csontszínű rózsákból állt, először azt hittem művirág, annyira tökéletes volt. De aztán megtapiztam, igazi volt. J Nem volt csokordobálás, amit az eladósorban lévő lányok meglehetősen nehezményeztek. Úgy volt, hogy nem lesz menyasszonytánc sem, aztán egyszercsak belekezdtek. Aztán a férj megszöktette a menyasszonyt, de még fél óra múlva sem tudta senki, visszajönnek-e egyáltalán. A vacsora viszont finom volt. Hortobágyi palacsinta, újházi tyúkhúsleves gazdagon, vegyes húsos tálak. De a torta… Hát, az gáz volt. Egy hatalmas, tök lapos Eszterházy torta fehér cukormázzal, rajta zöld betűkkel az ifjú pár neve. Tisztára mint egy Fradi-torta, pedig az egész család MTK-drukker. J
Hát, ennyi meg egy Bambi… tanultunk belőle, ha nálunk valaha lesz ilyen esemény, akkor miket nem szabad elkövetni.
***
szeptember 18.
Hétvégén lent voltunk a telken, bezártuk a bazárt, az idén már aligha megyünk újra. Természetesen lesétáltunk a partra is, ahol Gábor nem küldte be a kutyát a vízbe, nem… csak megmutatta neki, hogy jé, mennyi kacsa meg hattyú úszkál a vízen. Sőt, talán még ezt se tette, mivel megfenyegettem, hogy hazamegyek, ha beküldi… csak bemászott a kövekre megnézni, mennyire hideg a víz. Jé… a kutya meg követte. Nahát, milyen kis huncut. És milyen jó kis büdös a vizes bundája. Hrrr…
***
szeptember 20.
Tegnap már aludtunk, amikor Gyurma szólt, hogy nézzük már meg a tv-ben, mintha épp az üzlet környékén zúznák a várost. És tényleg. Hát, nem aludtunk nyugodtan. Reggel aztán Gábor húzott is befelé, mert benne volt a pakliban, hogy esetleg a kirakatot is beverték, aztán nekünk meg megélhetés annyi. Hát, a kirakat megrepedt, de ennyivel megúsztuk. Hacsak azt nem nézem, mibe fog kerülni az üvegcsere.
Tegnap egyébként Gyurma sem nagyon akart hazaérni időben. Néztem, edzőcucca itt, akkor hol a fenében lehet? Felhívtam. Először sumákolni akart, de aztán győzött benne valami halvány emlék a nevelésemből, meg hát elég jól is ismerem, belekérdeztem a tutiba, így aztán be is vallotta, hogy a Krisztit érdekelte a tüntetés, egyedül meg csak nem hagyhatja a városban kószálni, ezért most éppen a Kossuth téren vannak. Na, mondtam is neki, hogy akkor most szépen kézen is foghatja és húzhatnak haza, de ezerrel. A meglepő az volt, hogy szót is fogadtak. Nem hiányzik az egyikünknek sem, hogy a kórházakban kelljen keresgélnem, vagy a rendőrségtől kiváltanom, csak mert rosszkor volt rossz helyen. De már csak ezért is villámgyorsan normalizálódhatna a helyzet, mert nem tudom, meddig tudok még hatással lenni rá és mikor dönt úgy, hogy elég nagy már hozzá, hogy eldöntse, hova akar menni.
***
szeptember 26.
Tiba-gyerek ismét felrakott egy élménybeszámolót a blogjára. Ennek kapcsán még a kedves apuka is könnybelábadt tegnap este. Kérdeztem is, hogy amikor Gyurmát kell simfölni, akkor az az én nevelésem eredménye etc, etc… de amikor elérzékenyül a kisebbik fia újonnan felfedezett szép tulajdonságain, az akkor vajon kinek a nevelésének az eredménye? Az igazat megvallva, én is elgondolkodtam már rajta, hogy miért kellett 4 ezer kilométer távolság a gyerek egyes újdonságnak ható tulajdonságai felfedezéséhez. A nagy mellett meg kiállok úgyis, mert egyrészt a „mi kutyánk kölyke”, másrészt meg nagyon rendes gyerek ő is, csak még nem nagyon kényszerült önálló helyzetbe. Amikor igen, akkor tudta kezelni megfelelő módon. Például a betörés idején igazán férfiasan viselkedett. Nem szabadna az apjának ezeket a dolgokat lebecsülnie csak azért, mert egyébként hétszám itt látja lébecolni. És hiába példálózik, ha valaki, hát én tudom, hogy mentünk mi is moziba éjszakai műszak helyett. Áááá… tele van a fejem gondolatokkal ennek kapcsán, de a tizedét sem tudom (értelmesen) papírra vetni, így meg elég zaklatottnak fog tűnni, amiket itt összeírok. Na, megyek is, összeszedem magam egy kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése