2008. szeptember

Hétvégei ez+az …  A szombat úgy kezdődött, hogy azzal keltem: ma valakivel nagyon összerúgom a port. Apropó semmi, célszemély senki, csak az a végletesen hullámzó hangulat. Morc kezdte a sort, annyira lihegett, muszáj volt vele veszekednem egy sort. Nagggyon értelmes dolog volt, belátom. Aztán jött a párom, aki mélyen elítélhető módon mosogatni akart, amiről pedig tudja, hogy nem bírom, amikor ott szöszmötöl. Újabb nagyon értelmes apropó ... de azért majdnem sikerült jó kis balhét kreálnom belőle. Aztán anyós telefonja, miszerint ő vidéki rokonoktól igazi, ehető csirkét rendelt, amit majd ma hoznak is, de érte kell menni Ürömre. Mikor? Majd valamikor. Na, talán ez az egyetlen ok, ami miatt jogosan akadhattam ki, mert így az egész nap arról szólt, hogy "majd telefonálnak". Délben (35 fok árnyékban) kiskölök diplomaosztója, ahol még sikerült moderálnom magam, bár a nagy lelkesedéstől, hogy majd jól megörökítem az eseményeket, egy lyukon át néztem az ünnepséget, ahelyett, hogy átadtam volna magam a hangulatnak. Sikerült is pár képet összehoznom, csak az átadásról magáról nem - bár ennek kapcsán lenne pár barátságtalan gondolatom azoknak, akik tekintet nélkül más rajongó szülőkre, képtelenek voltak fotózáshoz alkalmas pozíciójukat feladni (pedig nem is voltak érintettek az adott pillanatokban). Szóval, ez már csak a hab volt azon a bizonyos (romlott) tortán. Délután kiskölöknek be kellett mennie a munkahelyére mindenféle fotók elkészítése céljából. Ehhez engem is felkért kísérőnek, mivel az öltönye és a fotósfelszerelése hordár után kiáltott. "Úgyis csak egy fél óráról van szó, várj meg!" A második óra után már kicsit morózusan nézegettem a napsütötte Duna-korzó közönségét. Sikerült 500 forintért vennem egy fél literes ásványvizet (reggel még egy karton másfél literest cipeltem haza ennyiért). Aztán végre hazamentünk. És a telefon még mindig néma. Este nyolc után aztán hívtak, hogy akár indulhatok is a csirkékért, de sietősen, mert fáradtak, korán feküdnének. (anyós napközben többször érdeklődött a dolgok állása felől - csak a hangulatom szinten tartása végett) Sötétben kibóklászás az ismeretlen címre, csirkék be, anyóshoz fel, onnan haza és mire hazaérek, még azt is meg kell tudnom, hogy nagy kedvencem az esőszünet ellenére eléggé vesztésre áll teniszben. Hiába na, az én drukkolásom hiányzott szegénynek! De végre vége a napnak!

Vasárnap szerencsére az előző napi hangulatnak már nyoma sincs. Az élet megint szép. Család érkezik ebédre, nagyfiúék is befutnak, a fejem se füstöl már, állítólag az idő is lehűl majd, szóval talán mégsincs még itt a világvége

*** 

Dilemma … Most mit mondjon az ember, ha pedagógus pályán megőszült anyósa a kiskölök jeles diplomája láttán családi körben azt képes taglalni, hogy lám a kicsi mennyi szorgalommal érte el ezt a jelest, a nagyfiú pedig csúszott másfél évet, mégis négyesre végzett.

Ért hozzá a nagyi, hogy a fiúkat közel hozza egymáshoz, mert egy emberként stoppolták le, hogy itt fejezze is be az eszmefuttatást...

*** 

Hajas-reklám … Nézem a tévében a Hajas-szalon reklámját és arra a következtetésre jutok, nyugodtan levághatom magamnak a hajam. Ha nem sikerül, legfeljebb azt mondom, a Hajas-szalonban csináltattam

*** 

Otthonszülés … Hír: dr. Geréb Ágnes bírósági tárgyalása októberben kezdődik. Én meg nem is értem a kialakult indulatokat. Ez az orvosnő hisz az otthonszülésben, a saját lánya is nála szült. Vannak, akiknek az otthoni környezet fontos; akik úgy érzik, amit a dédanyáink meg tudtak tenni, arra mi is képesek vagyunk. Engedtessék meg nekik a választás, rendben. Csak ha baj van, ha a dolgok félremennek, akkor aztán ne másban keressék a hibát, fogadják el a természet döntését! Viselje minden nő a döntése következményeit, éljen együtt a tudattal, hogy ami történt az részben az Ő döntésén is múlott!

Személy szerint én sem éreztem különösebben a szülés oly sokat hangoztatott felemelő érzését a kórházi körülmények között. Kis túlzással, ha a sarki rendőr arra járt, hát ő is megvizsgált, elmondta a véleményét a dolgok állásával kapcsolatban. Mindkét terhességem abszolút problémamentes volt az első pillanattól kezdve. A türelmetlenségtől eltekintve élveztem minden percét. Aztán eljött az idő és sehol semmi. Mivel a végtelenségig nem lehet várni, megindították a szülést és mindkét alkalommal császármetszéssel voltak kénytelenek megoldani a helyzetet. Nem divatból, nem az orvos időbeosztása miatt, egyszerűen így alakult. Amikor ilyen vehemensen érvelnek az otthonszülés mellett, belegondolok, velem, velünk mi történt volna, ha ... A terhességem zavartalan lefolyása senkit nem készített volna fel ilyen végkifejletre. És ha akkor kell kapkodva orvos és kórház után futni, amikor a dolgok már beindultak... mennyivel stresszmentesebb szülés lett volna ez? Hogyan tudtam volna a tükörbe nézni, ha a kényelmem, a saját Anyaságom előtérbe helyezése miatt Vele/velünk történik bármi? Én egyértelműen a maximális biztonság mellett voksolok. Miattuk. Értük. (és végeredményben magamért is)

*** 

Olvasás-Írás …  Bódis Kriszta "Van élet a Nyugat után" című írását olvasva, mint hamvábaholt "írópalánta" gondolkodtam el saját grafomániámról. Igen korán megnyilatkozott ez nálam, hiszen 9 évvel idősebb unokabátyám sorkatonai szolgálata idején jómagam alig voltam tíz éves, de igazából csak rám számíthatott, mint aktív levelezőtársra. És Ő erre a kétéves időszakra - mint szép élményre - majdnem kizárólag a leveleim miatt emlékezik. Tudósítottam én mindenről, családi hírekről, iskolai eseményekről, a szomszéd kutyájáról, bármiről, amiről a 60-as évek vége felé egy tízéves írni tudott. Érdekes módon a kezdeti sikereket nem követte a naplóírás elfojthatatlan vágya. Pedig megpróbáltam, de valahogy gyerekfejjel is túl kitárulkozónak, ennek hiányában őszintétlennek ítéltem meg a műfajt és éppen ezért unalmasnak. A rendszeresség pedig a kötelezőség érzetét keltve vette el tőle a kedvem. Levelezni persze később is szívesen próbáltam bárkivel. A viszonzatlanság azonban hamar kedvemet szegte.

Sokáig lappangott a parázs a hűlő hamu alatt, aztán évtizedek (Jézus!) múltán érkezett ez a névnapi meglepetés, a BLOG. Vele párhuzamosan az e-mailek világa, több-kevesebb sikerrel papírra vetett nyaralások "élménybeszámolói", amiken a baráti kör fanyalgott vagy derült kedve és hangulata szerint. Írni ugyanis jó! Egyfajta terápia, ami kiragadja az embert a hétköznapokból (akár csak arra a pár percre), ahol elhitetheti magával, hogy alkot. Ahogy Bódis Kriszta fogalmazott:

"Az írás (csakúgy mint az alkotás joga) közös emberi jog és lehetőség. Fontos, hogy felfedezzük magunkban az alkotás élményét, tanuljunk egymástól, viseljük az alkotás felelősségét, ismerjük meg képességeinket és azok határait, ébredjünk rá az alkotás gyógyító és örömszerző, életet gazdagító lehetőségeire. Az írás nem a kivételezettek előjoga. Az írás lehetősége rádöbbent az önkifejezés örömére."

Megjegyzem: még ilyen kicsiben is, mint a blog.

*** 

Virágpiacon … Nóra Kátya esküvőjére való készülődésében elcsalt a virágpiacra. Mert valakinek le kell fogni az ő kezét, hogy ne vegyen "nélkülözhetetlen-felesleges" dolgokat. Nos, az Ő kezét sikerült lefogni, az enyémet viszont nem fogta le senki, így aztán gazdagabb lettem egy hatalmas üveg virágzást segítő muskátli táppal (a legjobbkor, a sarkon már ordítanak a jegesmedvék), egy citrom-narancs-barack gyertyával, egy csomag organza-gyorskötöző-masnival (ez mekkora találmány!) és néhány hűtőmágnessel, amik a közelgő Mikulásra való tekintettel szintén nélkülözhetetlenek (csak majd megtaláljam, amikor aktuális lesz). Viszont az utolsó pillanatban sikerült lebeszélnünk magunkat az örömanyának és az ötye tagjainak kinézett fekete tollboákról - minden észérv ellene szólt, de mint Buli, óriási lett volna Mellesleg megrendeltük a virágokat is

*** 

Vívódás a szekrény előtt … Szombaton lesz Kátya esküvője. Mint rendes örömanya-barátnő készülődök is rendesen. Most éppen A ruha kiválasztása a probléma. Merthogy mennyire kell elegánsnak lenni, mennyire lazának? A fekete nagyon ciki, túl sötét, túl ünnepélyes...? A kis fekete ugyan egy majdnem földig érő muszlin szoknya oldalt térdig kivillanó lábakkal és egy tulajdonképpen teljesen átlátszó felsővel. Mindezeket ellensúlyozandó felkapom hozzá a saját örömanyás pezsgő színű kabátkámat. Az összhatás nem rossz, csak ebben mulatni..., hát,  nem is tudom. Második variáció kék, virágmintás lebbenő "fenesetudja" anyagú szoknya, világos felsővel, a kabátka ehhez is passzol (nagyjából), esetleg a saját pöttyös örömanyaruhám a kabátkával (ezt valahogy mégse szeretném); cipő, táska - mondjuk - ezekhez rendben. Ezenkívül már csak abszolút kánikulára tudnék "alkalmian" felöltözni, az meg ugye nem valószínű... Jégeralsós összeállításom egyértelműen nincs! Azt hiszem, vendégnek nehezebb öltözni, mint örömanyának

***  

Mert egy csecsemőnek minden vicc új … Tegnap véletlenül kapcsoltam a Tégla című filmhez. Aztán úgy maradtam. Mocskosszájú, brutális, de óriási film. Akiknek köszönhető: Leonardo di Caprio, Jack Nicholson, Martin Scheen, Matt Damon, Mark Wahlberg, Alec Baldwin és nem utolsó sorban a rendező, Martin Scorsese

*** 

Müller Péter a szerelmi házasságokról …  "A házasságról csak annyit: lehet ugyan szerelem az alapja, de ez hamar átalakul, mivel már nem két ember ügye! Egy Nagy Szerelembe nem férnek bele a gyerekek. Annak ott kéne végződni az esküvőn, amikor kimondják: igen. Függöny. A szerelem két lélek ügye. Ha ebből család lesz, az már nem szerelmi történet. Más minőségű szeretetnek kell belépni ahhoz, hogy ebből család legyen! Ezt főleg azoknak mondom, akik szerelemből nősülnek, s utána már nem tudnak mit kezdeni az egésszel. Nem fedezik fel, hogy egy óriási műfajváltozás történt. A mai ember őrületes tévedésben van, amikor azt hiszi, hogy a szerelem biztos alapja lehet egy jó házasságnak. Szó sincs róla! Indulhat szerelemmel - de nem folytatódhat vele, mert egészen másról szól már az egész."

***

Müller Péter a házasságról … "A házasság: sorsközösség. Alapja ennek is a férfi-nő kapcsolat, de ez hamar kiszélesül, s lesz belőle gyerekszeretet, rokonsági viszonyok, munkakapcsolatok, küzdelmek a megélhetésért, főleg egymásért. Manapság még egy újabb frontot is kell nyitni: harcolni kell egy beteg társadalom ellen, mely az ilyen sorsközösségeket, éppúgy, mint a lelkünket, föl akarja dúlni. Őrült világban élünk. A mai életünk soha nem tapasztalt módon vált egocentrikussá. Kemény lett, durva, anyagias és önző. A családról csak papolnak - valójában olyan zaklatott, kaotikus, rohanó világot kényszerítenek ránk, amely szétrombolja azt. Lényünket olyan mértékig önzővé neveli, hogy szeretet-képtelenné válunk. Én-pánikban élünk. Én-görcsben. S ha önmagunkkal rossz viszonyban vagyunk, hogyan éljünk bárkivel jó viszonyban? "

 *** 

Müller Péter a szerelemről … "Ez a szó: szerelem, csakis a magyar nyelvben létezik. Más nyelveken a love, a liebe, az amore ugyanúgy jelen szeretet, mint szerelmet. A magyar szerelem a mi szakrális nyelvünk egyedülálló nagy szava. A szerelem: duál szeretet. Két félbetört lélek találkozása és egymásra ismerése. Ennek a szónak a nagy titka, hogy senki más nem fér bele. Sem anya, sem apa, sem gyerek, sem barátok... Senki. Csak Te. Ez Ádám és Éva magánügye. A jelképes Édenkertben ketten voltunk. A szerelem ennek az elfelejtett ősállapotnak a sejtelme."

***   

Esküvői készülődés … Csak azért mentünk a templomba, hogy felmérjük a díszítendő környezetet. Aztán ott ragadtunk a misére. Aztán észrevettük, hogy ki akarják dobni a még csodásan virító csokrokat. Mi felajánlottuk, hogy majd kidobjuk, és egyúttal kölcsön is kértük a tálakat, amiben még kidobáshoz túl jó állapotban voltak az alapok is. A sok izgalomra aztán enni is kellett néhány falatot.

És aki dohányos, az nem tudja kihagyni az ilyenkor "kötelező" slukkot. Egy meg nem nevezett személy, aki a blogol.hu-n is megtalálható, alkotókedvéről és kiváló kézügyességéről ismert, és egyébként kifejezetten anti-dohányos, csak a füstölgő cigi láttán jött rá, hogy a füstszűrőt gyújtotta meg. A továbbiakban pedig "hozott anyagból" ikebana készítése következik. Csak holnap rá ne ismerjenek a templomban! A munkálatokat kissé lassítja az időközben elfogyasztott védőital, az elmúlt órák történései kapcsán felharsanó állandósult vihogás, valamint a tény, hogy lassan aludni kéne menni. Örömanya és barátnői akcióban.

*** 

Esküvői gondolatok …

- nemcsak felettem múlik az idő, de az arának határozottan jobban áll a változás

- az ötyék 30 éve is ugyanilyen lököttek voltak, csak akkor még nem tűnt fel senkinek (megnyugtató, hogy a fiúk se komolyodtak túl sokat)

- két hapsi - ha régen találkoztak - legalább annyit tud dumálni, mint két nő

- örömanya kicsit hazudós; azt mondja: alig áll a lábán; mégis ő az, aki egész éjjel szünet nélkül ropja

- a tortavágásra hova tűnt el az észbontóan jóképű pincerfiú?

- esketés zajlik, de a násznép jelentős részét (a nőneműeket) az a kérdés izgatja leginkább, mit jelent egy világian jóképű fiatal katolikus pap jobb gyűrűsujján a karikagyűrűnek látszó csillogó aranytárgy?

- csak olyan esküvőre menj, ahol te vagy az ara vagy a vőlegény, vagy amit otthon rendezel, vagy vállal valaki, hogy hoz-visz, vagy vállalja a sofőrszolgálat, hogy megkeres az éjszakában és hazafuvaroz (ha egyáltalán rá mered bízni a család kicsi kincsét); különben fancsali képpel nézheted mások martinis vagy pezsgős poharát, viszont garantáltan kávémérgezést kapsz

- ne is próbáld meg az este elhangzottakat papírra vetni, mert a poénok csak ott, csak akkor, csak abban a "félszavakból-is-megértjük-egymást" társaságban ülnek

- ne töröld le a készült fotókat csak azért, mert te ramatyul nézel ki rajta, lehet a többieknek szerencséjük volt