Mindent átgondoltam, mindent megcsináltam, minden rendben! Aztán úton a Balaton felé rádöbbenek, csak az Apeh felé a TB bevallás maradt el. Most már mindegy, lesz ami lesz! Nóra, kuss… meg ne szólalj! a naptáron ugyan ott állt nagy betűkkel, de ki néz a naptárra, amikor mindjárt nyaralni indul.
augusztus 2. szombat
Ebéd utáni indulást terveztünk, de az idő ólomlábakon vánszorog. Párom füvet nyír a pihenés jegyében, én naplóírásba fogok. Anyósom könnyes szemekkel forgatja a fasírtokat, nála a mi nyaralásunk mindig dráma. Lassan kezdem megérteni, bár én könnyebben túlteszem magam a fiókák szárnypróbálgatásain.
A határra érve már viharos szél és csepergő eső, nem túl ideális az utazáshoz a „házzal” a hátunk mögött. Viszont meglepő módon szinte egyedül hasítunk az éjszakában. Fel sem eszmélünk és máris Olaszhonban rójuk a kilométereket. Húsz éve járunk erre rendszeresen, mégis képesek lennénk rossz helyen lejönni az autópályáról, de még időben kanyarodunk, hogy aztán belefussunk egy izmus buli-dugóba. Jesolóba sietnek a helyi fiatalok bulizni, a város határában azonban a rendőrök drog-razziát tartanak. Csak úgy röpködnek ki a nyitott ablakokon a kis csomagocskák. Nem is akarom tudni, mi lehet bennük. Rajtuk túljutva percek alatt a célnál vagyunk. Éjfél előtt járunk, irány a tenger. Egy pohár sörrel a kezünkben sms-t írunk az otthoniaknak, aztán lepihenünk a lakókocsiban, észre sem véve a folyamatosan érkezőket.
augusztus 3. vasárnap
Nincs szerencsénk, a helyünk még foglalt. De még mennyire, mintha haza se akarnának menni. Igaz, délig maradhat, de az utolsó napon ez igazán nem szokás, mindenki igyekszik hazafelé. Nos, ő nem. Dél van, mire bemehetünk. Villámgyorsan berendezkedünk, bár a végére már a gutaütés kerülget a forróságban. Gyors zuhany és langyos italok, aztán irány a strand. A víz isteni! Orvosság minden szervi és lelki problémára. De a homok brutálisan forró. Első bringatúránkon zárva találjuk a kellemes kis borászatot, de odébb veszünk szőlőt, bort és odahaza nekiállunk grillezni. Kicsit később kisámfázva küzdünk az álmossággal.
augusztus 4. hétfő
Lustálkodunk, reggelizünk, vásárolgatunk. Kivételesen külön-külön. Párom a kempingboltban pótolja az otthon felejtett grill-alkatrészt, én egy fehér műanyag klumpával lepem meg magam. Hiába na, nincs itthon a macska, cincog az egér. Ebédünk nem túl bonyolult, de a fullasztó melegben mégis kellemes, sós hal, tonhal, paradicsom és fehér hagyma, meg persze a könnyű bor. Itt még a köszvény sem panaszkodik az elemeiben igen csak dús purintartalommal bíró menüre.
Este látogatás a szomszéd kempingben. Nóráék is rendben megérkeztek. Nóra nem hazudtolta meg magát, házi süteménnyel, borral, jó könyvvel várt. Az esti mozizást megfúrta a laptop, mert a dvd-lejátszója pont most, pont itt adta meg magát. Nem különösebben bánjuk, úgyis belealudtunk volna.
augusztus 5. kedd
Este még izgatott telefon Gyurmától, elaludt a bojler őrlángja, akkor ő most fel fog robbanni? Hát, ezt innen tudjuk a legmegnyugtatóbban megoldani, de tényleg. Kösz gyerek! Viszont az elsején gyakornokként kezdő kiskölköt meg ma már véglegesítették is járulékkal, juttatásokkal, magasabb fizetéssel. Ha ilyen tempóban tör előre, mire hazamegyünk, már átveszi a szálloda vezetését.
A mai reggelire vendégünk is érkezett, egy óriási tücsök (párom szerint szöcske, de mint tudjuk, neki nem erőssége a flora és fauna világa). Rövid úton átküldtem a hivatlan vendéget a söprűvel a szomszédba, zenéljen ott. Remélem, nem tudja a visszautat, vagy a szomszédnak nincs seprűje.
A ház ura kikerekezett a kedvenc borászatához és isteni Pinot Grigiot hozott, azaz Szürkebarátot. Pincehidegen, csatos üvegben. Idei nagy találmányom a termosz és termoszbögrék helyes használata, azaz a strandon a verőfénnyel a napernyő alatt dacolva jéghideg könnyű borocska szopogatása. Az élményt tetézte Nóra sós rudacskáinak ropogtatása. azért egy idő után visszavonultunk összes termeinkbe és egy gyors sótlanító zuhanyt követően fantasztikus látványú és ízű kis szendvicseket gyártottam.
Nóráékkal találka a saját salvataggiojuk tornyánál délután háromkor. A tegnapi talpégésből okulva ma a vízben araszolunk feléjük 25 faktoros naptejjel bekenve. A vártnál közelebb találtuk meg őket, ami a hőségre való tekintettel nagyon jó hír volt. Üldögéltünk, pancsoltunk, beszélgettünk. Ennek a bő órányi programnak köszönhetően most igazán nevetséges csíkok sültek a hasamra.
augusztus 6. szerda
Ma kirúgtunk a hámból, a délelőttöt a közeli bevásárló központban kezdtük és megleptük magunkat egy jutányos árú 6 személyes kávéfőzővel. A vásárlást leginkább az indokolta, hogy a mienket párom még a nyár elején hirtelen felindulásból kivágta a szemétbe. A 6 személy egyébként relatív, mert azt leginkább abból a méregerős és picsnyi csészében felszolgált fekete léből értik, amiben megáll a kanál. Ez a mi olvasatunkban max. három csésze, igaz jóval hígabb. Ha már ott voltunk, a csatorna szélén vettünk két szép szelet tengeri pisztrángot. Salátával valami isteni eledel lett belőle nem is sokkal később.
Este Nóráék jöttek át beszélgetni, és ennek kapcsán sok mindenre fény derült. Például nem hagyják magukat féktelen csipegetés áldozatává válni, pedig próbálkoztam a csábítással némi carpaccio, olívabogyó, ringli, koktélparadicsom, sajt és mindezekhez mediterrán chips formájában. Viszont a piros pezsgő jól fogyott.
augusztus 7. csütörtök
Lassan gondolni kéne már egy velencei kirándulásra, mert Nóráék rövidke ideje nemsokára lejár. A férje ellenáll, az enyém benne lenne, de az indulás még mesze nincs eldöntve. Délután át is jöttek megbeszélni. érkezésükkor én a strandon, párom a lakókocsinál szundikáltunk. Hiába na, strapás dolog a nyaralás. Egyszer csak eltalált egy kis gumilabda. Első ébredező gondolatom az volt, a fiúk jópofáskodik, de aztán egy német sporttárs bocsánatkérő tekintetével találkozom. Ahogy megbocsátón hanyatlok vissza, szemet szúr mellettem egy ismerős narancsszínű strandtáska, majd egy ismerős kék-fehér napernyő, végső sugallatként egy szintén ismerős fehér klumpa (ami más, mint az enyém) és a napernyőn lengedező nagyon ismerős pillangós kendő. Itt végre derengeni kezdett valami napszívta szürkeállományomban, és látnom kellett, ahogy barátnőm kicsi fiával a vízben vigyorogva várják végleges magamhoz térésemet. A legény aztán bement lazító páromhoz és az utasításokat pontosan végrehajtva finom kapucsínókkal tértek vissza. Aztán megegyezés született a másnapi velencei kirándulásról is, amely a lehető legjobban alakult, hiszen se férjek, se gyerek, csak mi ketten, meg a nagy kaland!
augusztus 8. péntek
Párom elvileg a nagy meleg miatt passzolt, de később bevallotta, nem akart láb alatt lenni. Folyamatosan magyarázva, hogy nekünk is így lesz jobb. Tényleg az volt!
Már a 8 órás hajóval elindultunk. A Sóhajok hídja teljesen beállványozva. Helyes, csak gondozzák! De aki először és utoljára látja, annak valószínűleg nagy csalódás. A San Marcon kicsit tébláboltunk és a korai időpontra való tekintettel csináltunk néhány igazán ritkaságszámba menő turistamentes fotót. Én végre (20 éve először) szembe állhattam a mórokkal, akiket eddig a tömeg mindig eltakart előlem, és családdal súlyosbítva az ember lánya mégsem csámboroghat el megkeresni őket. Utána az 1-es vaporettón az orrüléseken lövésre kész fényképezőgépekkel bementünk a Rialtóig. Jöttünk-mentünk, régi kedves helyeket keresgéltünk, kávéztunk, végül áthajóztunk a St. Michelere. Onnan visszatérve irány a Frari. Oh, a Frari… nehéz szavakba foglalni vagy bármi közhelyszerűt mondani rá.
Kis vízbe-láblógatós eszegetés a piac mellett. Jártunkban keltünkben mennyi látnivaló. A papos naptár – ó, Március – női szem nem marad szárazon ennyi veszteség láttán! A Goldoni színház, a csodás Bovolo. Közben az ég egyre inkább beborul. A San Marcon jégeső szorít be bennünket az árkádok alá. A Campanile lábazatán szinte porzik az égi áldás. Araszolunk a Dózse palotáig. Az idő már menthetetlen, vajon mit éreznek, akik most érkeznek… de mi boldogan vigyorgunk, hogy ezt is megélhettük. Bugyiig elázva jutunk fel a hazainduló hajóra, de a farban kapunk helyet és vidáman vihorászva búcsúzunk a szívünknek kedves várostól. A parton Nóra aggódó férje fogad, párom otthon erősíti meg az elősátor cövekeit. A tombolás már otthon ér, a végén már csak az úgynevezett viharhevederek képesek a földön tartani az elősátrat. Éjjel még esik, hogy reggel aztán szikrázó napsütésre ébredjünk.
augusztus 9. szombat
Az idő csodás, a tenger finom, a tegnapi városnézést a napernyő alatt a legjobb kipihenni. Közben mesélek, párom nem győzi követni az izgatott bakugrásokat az élménybeszámolóban.
augusztus 10. vasárnap
Reggel lecuccolunk a partra, de jő a német megszállás. Ezer herkentűvel felszerelkezve népes család pakol le elénk. Hanyag eleganciával majdnem a vízbe pakolnak le, mert a vízhez közel lenni jó. Hogy innentől a lábam ujja majdnem a fülébe ér, nem érdekli, húzzam be. Legalábbis, ha nem akarom, hogy a lábujjaim közé szúrja le a napernyőjét, ami mellesleg rám vet árnyékot, de én nem reklamálok ezért.
30 faktoros Delia naptejüktől csillognak a tűző napon, hogy néhány hét múlva malacpirosra sülve távozzanak a dolgos hétköznapokba. Rosszmájú vagyok? Lehet, de nem csípem őket. A többséget. Mert erőszakosak, hangosak. Európa „egyenrangú” polgárai lennénk, de olyan fensőbbséggel néz el a reggeli Morgen-em mellett, hogy legszívesebben belerúgnék. Csak azért is köszönök minden reggel bájosan mosolyogva a bunkójának. Mert nem Én vagyok AZ a barom, aki a műfüve alá nylont terít, hogy aztán az első esőnél bokáig álljon a vízben. Persze, erre is van megoldása. Vízelvezető árkokat ás a szélrózsa minden irányába,m hadd ázzanak a szomszédok is.
Este csendes búcsúbuli Nóráékkal. Némi Camparisoda és pezsgő, néhány önmarcangoló mondat és már vége is. Ők utaznak, mi maradunk.
augusztus 11. hétfő
Én a Hold áldását nyögöm, párom önfeláldozóan egyedül indul útnak a napi betevőért. Halat, vadat, s mi jó falat… induláskor még nem volt benne biztos, hogy a grillcsirkés vagy a halas felé veszi-e az irányt. amikor megérkezik, látom a grillcsirke győzött.
A szomszédból a cseh fiatalok elutaztak. kedveltük őket. A csendességüket, a találékonyságukat – ahogyan kempingeztek a régi jó kemping-hagyományok szerint. Üdítő élmény volt, hogy ilyen fiatalok is vannak még. Eddig néhány tétova hello-ra futotta csak, de ma indulás előtt egyikük átjött és angolul elbúcsúzott. Igazán jólesett és végképp megkapták a képzeletbeli piros pontot.
Vacsorára levágtuk Dezsőt! Ez talán némi magyarázatra szorul. Évek óta egy időben nyaraltunk egy osztrák családdal. A családfő megjelenése ellenére egy ritka kedves ember volt. Évekig jópofizott a magyar Pick szalámiról, mire tavaly megleptük egy rúddal. Szegény, egészen beleszakadt a szó, amikor a kezébe nyomtuk. Az idén is hoztunk neki egy más fajtát, de ha jönnének, akkor már itt lennének, szóval… mivel nem valószínű, hogy találkozunk, ezért aztán levágtuk Dezsőt.
augusztus 12. kedd
Ha semmi másra, de arra máris jó ez a napló, hogy a napokat követni tudjam. A nagy lustálkodás ideje ez egybefolyó órákkal, napokkal, hetekkel.
Estefelé hirtelen lendülettel lebontottuk az elősátor elejét és elpakoltunk pár feleslegesnek ítért dolgot. Ebből az éber szomszédok máris levonták a téves következtetést, hogy na, már a magyarok is mennek haza. Pedig mekkora tévedés! Csak levegőre vágytunk.
Az otthoniak néhány semmitmondó „minden ok” sms-sel szúrják ki a szemünket, amitől persze rögtön ideges is lesz az ember.
augusztus 13. szerda
Egész nap hullámos volt a tenger, emlegettük is a gyerekeket, annak idején mennyire élvezték ezt. Estefelé gyors zápor áztatta el a tábort, de aztán megkönyörül a népen és az esti Aida-előadást is megtarthatták. Nagyon jó zenéje volt!
augusztus 14. csütörtök
Este a gyerek írt sms-t, miszerint ne zaklassuk az otthonlevő dolgos népeket, élvezzük a nyaralást és egymást. Mire gondolhat ez a gyerek?
Reggelire bruschettát csináltam. Előtte megkérdeztem a zöldséges lányokat, melyik fajta paradicsomot ajánlják hozzá, mire pergő vitába kezdtek egymással, majd alig tíz perccel később az általam lucullusnak azonosított fajtát pakolták a zacskóba. Friss bazsalikomleveleket dobtak még mellé. Így kellene élni mindig!
Este egyébként Ferragosto lesz a kempingben. Ez helyi viszonylatban evős-ivós-táncolós népünnepélyt jelent Mária mennybemenetele alkalmából, de párom jó szokása szerint már húzza is a száját. Én meg nem erőltetem, mert ma úgyis kihúztam nála a gyufát. A tengerben ellazulva előadtam neki a „tervemet”, miszerint ha egyszer lesz új kutyánk (tekintve, hogy a mostani ugyebár már 12 éves), és ha az a kutya egyáltalán alkalmas lesz rá, akkor esetleg szívesen csinálnék vele végig egy tanfolyamot, ahol segítő kutyának képeznék ki, vagy nevezzük inkább terápiás kutyának, akivel óvodába, iskolába, idősek otthonába lehetne menni. Na, ebből jött a heveny mosolyszünet. Nem vártam, hogy rögtön megérti a gondolataimat, de erre a heves ellenállásra se számítottam. Egy ideig próbáltam érvelni, de abszolút falba ütköztem. Végül nem erőltettem a dolgot, mert a dologban úgyis annyi a HA és az esetleg, hogy kár már most ezen drámázni.
Visszatérve a Ferragostora, a jónép talán még le sem nyelte az utolsó falatokat, amikor leszakadt az ég, és elmosta az egész esti programot.
augusztus 15. péntek
Újabb váratlan látogató, egy óriási csiga, akit megint nekem kellett áttessékelni a szomszédba. Bringázás és a szomszéd kemping melletti „örökbefogadott” golden retriverünk meglátogatása. Totál depressziós szegénykém, negyed óra gügyögés tudta csak előhívni belőle az ugatást. De micsoda hörgő, öreges, sípolós ugatás volt ez. Ehhez képest Morc megkopott hangja is úgy zeng, mint a Campanile harangjai. Ettől az utolsó gondolattól könnybe is lábadtam, amivel párom kritikáját is sikerült kivívnom, miszerint ez már a giccs mélypontja, jobb ha gurulunk is tovább.
Délután újabb eső. Jópofa látvány, ahogy minden esőszünetben kirajzanak a népek a mosdók vagy az üzlet irányába. Én a „tengernyi” tócsákat fotózom, a szomszéd a kocsiját törölgeti szárazra. Kettőnk ténykedése közül az övé a tök felesleges.
augusztus 16. szombat
Ez az utolsó nap lehangoló. Egyrészt menni kell, másrészt pakolni és pillanatnyilag még mindig vizes. Ezektől pedig én garantáltan feszült leszek. Tőlem meg a párom. Aki viszont tudja a saját megoldását, elmegy kerekezni. Itt egy grillcsirke, ott egy kis bor, meg az asszony kívánságlistája. Elvan, szó szerint. Én meg rinyálok a kupi tetején ülve. Magamnak, a papírnak, a majdani olvasómnak, így telnek az utolsó órák. Közben dörgésnek hallom a szomszéd lakókocsi hétköznapi zörejeit,a repülőgépek zaját és szép csendben megeszem egy kiló mézédes szőlőt. Feszültségoldásként, mondhatni. Estére azonban szép lassan minden a helyére kerül, szokásos módon felesleges volt a sok idegelés, a dolgok mindig megoldódnak.
augusztus 17. vasárnap
Csepergésben indulunk, de egy idő után megkönyörülnek rajtunk az égiek. Ausztriában a benzinkutas már messziről lestoppol: nem ég a jobb oldali fényszóró. Nem kötjük az orrára, hogy ilyen nagy esők után hajlamos némi öntörvényűségre, inkább csodálkozunk. Ragaszkodik hozzá, hogy így nem lehet továbbmenni, ő kicseréli. Párom csitítja, hogy nem olyan egyszerű művelet ez, és ezt majd ő is kénytelen lesz belátni, de hajlíthatatlanul lelkes. A sportos eleganciában feszítő kutas félóra múltán már nyakig koszos, de a csere sikerül, az égő is megembereli magát, most éppen világít. Lelkesen konstatálja, hogy ehhez 16 éve nem nyúlt senki, ez az igazi minőség, nem az, amit havonta cserélgetni kell. Ebben igaza van. Természetesen nem fogad el cserébe semmit, ez a munkája. Mondjuk, néhány hazai kutas orrba verné ezért a mondatért, ő viszont szimpatikus.
Még nem vagyunk magyar területen, amikor már fogni tudjuk a magyar nyelvű rádiót és az olimpiai híreket. Éppen Rafa döntőjét közvetítik, ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Nadal nyer, olimpiai bajnok! Nem hiába csípem a srácot, és így már értelmet nyer a minapi lógó orrú Federer fotó is az újságosnál.
Zamárdiba fél hatkor érkezünk, a kapun majdnem észrevétlenül manőverezzük be az alkotmányt, Morc annyira figyel valamit a szemközti utcán, hogy majdnem nekem szalad, ahogy feléje lépdelek. Óriási öröm, itthon vagyunk!
1 megjegyzés:
De könyörgöm: miért pont NÓRA??????? :-O :)
Megjegyzés küldése