Zöldzug - 10. rész

Jeff benyitott a házba és nagyot sóhajtva nézett körül. Mindenen vastagon állt a por, pontosan tükrözve egy elhagyott és elhanyagolt lakás állapotát. Na igen, ez a hátulütője, ha valaki titokban távozik és érkezik, és nincs senkije, aki haza várja. Kinyitott néhány ablakot, hogy az áporodott szagot magával sodorja a kinti balzsamos levegő. A hálószobában automatikusan bekapcsolta a laptopját és meglepve vette észre, hogy életre kel. Valaki töltőre tette, és biztos volt benne, hogy nem ő volt az. Mellette ott feküdt a telefonja, pedig volt valami halvány emléke róla, hogy nem így hagyta itt. Ezek szerint Lilian járt a lakásban, - vélte megtalálni a megoldás kulcsát. Egyedül az asszonynak volt kulcsa a házhoz, de egy takarítást nyilván nem szervezett meg, nem tudva, mikor tér vissza. Pedig biztos volt benne, hogy a levelében utalt rá, egy tízhetes kurzust választott. Ezek szerint Lil nem volt meggyőződve róla, hogy ilyen rövid idő alatt sikeres lesz a próbálkozása. Ez azért rosszul esett neki. A fürdőszobába ment, ahol valami gusztustalan sötét kupac hevert a mosdóban. A haja! Az emléktől még mindig megborzongott. Ezek szerint Lilian vagy nem járt idebent, vagy így akarta megbüntetni azért a baromságért. Undorodva fogta ujjai közé a kupacot, ami valaha a rajongók imádatának tárgya volt és a szemetesbe kotorta. Kiöblítette a mosdót, aztán ha már itt volt, a szekrényből új fogkefét vett elő és megmosta a fogát. Egy kicsit frissebbnek érezte magát. 

A szobában levetette magát az ágyra, gondolatban feljegyezve, hogy takarítókat kéne hívnia, aztán megnyitotta a levelezését. Megállíthatatlan sorokban érkeztek az üzenetek, amiknek nagy része persze érdektelen reklámanyag volt, de most még ezek is érdekelték. Tíz hét hosszú idő volt, vajon mi minden újdonság történt azóta? Akkurátusan megkereste a legrégebbi levelet és olvasgatni kezdett. Annyira ki volt éhezve a külvilág híreire, hogy még a könyvüzlet hírleveleit is aprólékosan végig böngészte. A negyedik vagy ötödik levélnél eszébe jutott, hogy mennyivel kellemesebb lenne, ha közben kortyolhatna valamit. Kiment a konyhába, de egy bebüdösött hűtőszekrényen kívül semmit nem talált. Az üres üvegek eltűntek a pultról, nem mintha akár csak beleszagolni is akart volna. Fogott egy poharat, a csapnál jól kieresztette a vizet, aztán nagy kortyokban mohón nyelni kezdte a vizet. Nem is olyan az íze, mint odabent - állapította meg fintorogva, aztán a maradékot a lefolyóba öntötte. Oké, valami iható löttyről gondoskodnia kell, mert hozzászokott, hogy folyamatosan nedvesen tartsa a torkát. Talán ezért is evett kevesebbet odabent, mert a sok víztől állandóan jóllakottnak érezte magát. 

Visszaült a gépe mellé és egy darab papírra jegyzetelni kezdett, kiket kell visszahívjon és miért. A nap már nem sütött be a szobába, innen tudta, hogy dél jócskán elmúlt, amikor az utolsó levelet is bezárta. A barátja, Montgomery kereste többször is, de most nem vágyott a nagyívó társaságára. Végignézett a rövidke listán, amit firkálgatott és kissé keserűen állapította meg, hogy elég könnyedén túltették magukat az ismerősei a tényen, hogy nem válaszolt a leveleikre. Senki nem fejezte ki az aggodalmát, amiért hallgatásba burkolózott, és ez fájdalmasan ébresztette rá a kapcsolatai sivárságára. De egy barátja mégis csak van – jutott eszébe Dakota könnyes arca. Utólag kicsit bánta, hogy nem írt neki őszintébb és jóval terjengősebb levelet. Írhatott volna ezekről az érzésekről is, mint ez a mostani, amikor a hiánya szinte fáj. Az alkohol hiánya fájt így az első napokban Zöldzugban. A hasonlatról aztán eszébe jutott, hogy vajon egy-két hét múlva már a lány sem fog hiányozni neki? 

Megkereste a takarítócég elérhetőségét, akik akkor jártak itt, amikor beköltözött. Azóta Lilian szerzett egy takarítónőt, de őt most nem akarta sokkolni ekkora munkával. Az első csengetés után egy dallamos, kissé spanyolos akcentus szólt bele. Udvarias örömét fejezte ki, amiért rájuk gondolt és már másnapra ígérte a takarítókat. Jeff felkelt és lehúzta az ágyneműt, nemtörődöm mozdulattal az ágy mellé szórva a poros huzatot, aztán a szekrényből tiszta lepedőt szedett elő és gyakorlott mozdulatokkal felhúzta az új huzatot is. Ez is olyan, mint a biciklizés – gondolta fintorogva. Elég sokszor fordultak meg nők az ágyában ahhoz, hogy ezzel a művelettel ne várhassa meg a hétvégi takarításokat vagy a szállodai ágynemű-cserét, így aztán gyakorlottan, gyorsan végzett. A gyomra megkordult, úgyhogy kikotorta a slusszkulcsot az előszobai szekrényke fiókjából és vásárolni indult.

A bevásárló központban néhány – a gyerekét jobb híján szabadon eresztő – háziasszonyon kívül nem sokan voltak, úgyhogy nyugodtan, ráérősen válogatott a polcokon. Amikor a húsos pulthoz hívták a számát, még fogalma sem volt, hogy mit vegyen. A hentes a tanácstalanságát látva ajánlgatni kezdte neki a steak-eket, ő pedig beleegyezően bólintott. Elszokott a nehéz kajáktól odabent, de majd grillez hozzá egy rakás zöldséget. Az italok előtt megállás nélkül sikerült eltolnia a kocsiját, aztán berakott néhány karton lúgosított szénsavmentes ásványvizet. A pénztárhoz tartva vetett egy vágyakozó pillantást a vörösborok irányába, de aztán fizetett és odakint felszabadultan vett mély lélegzetet. Az első próbát kiállta.

*

A takarítók gyorsan, hatékonyan sürgölődtek már két órája és láthatóan a munka befejezéséhez közeledtek. Éppen ideje volt! – tornáztatta meg a nyakát, amely már egészen elgémberedett a kényelmetlen kerti ágyon, ahol olvasgatni próbált. Néhány forgatókönyvet talált a laptopja mellett, nyilván Lilian hagyta itt őket. Igazából egyik sem tetszett. A katonai témájú filmek távol álltak az érdeklődési körétől. Nem akart olyan produkcióban részt venni, ahol a látvány, a robbanások és kiöntött belek vonják magukra a néző figyelmét, nem az ő játéka. Montynak igaza lehet, ő egy régi vágású színész, egy olyan generáció filmjein nőtt fel, akiktől tanulni még érdem volt és hasznos tapasztalat... a szépséghibája csak az volt ennek az egésznek, hogy ma már senki nem volt kíváncsi erre a fajta játékra. 

Egy olajos bőrű fiatal férfi tartott feléje, elnézést kérve, amiért megzavarta, aztán az orra alá tartotta a munkalapot és ő szinte oda sem figyelve aláfirkantotta. Kiengedte őket a kapun, aztán – egy esetleges reklamációhoz kissé megkésve ugyan – végigjárta a lakást. Rá sem lehetett ismerni. Minden felület csillogóan verte vissza a napfényt, a helyiségeknek friss méhviasz illata volt, a konyhai csempe is mintha új életre kelt volna a tegnapi vacsorakészítés után. Az ágyneműje kimosva száradt a mosóhelyiségben; a kiszáradt szobanövények eltűntek. Sosem jutott eszébe, hogy locsolgassa őket, Lilian könyörült meg rajtuk már korábban is, de most mégis hiányoztak.

Kis tétovázás után a telefonjáért nyúlt és felhívta az asszonyt. Már az idejére sem emlékezett, amióta együtt voltak. Ő bábáskodott az első amerikai sikerei felett és ez szoros szövetséget kovácsolt közöttük. Megbízott benne, mintha csak az anyja lett volna, és most kis lelkiismeret furdalással gondolt rá, hogy még nem hívta fel. A telefon kicsöngött és hamarosan Lilian vidám hangja hallatszott a túloldalról.

-Nem hiszem el! Mondd, hogy már otthon vagy! ... Istenem, Jeff! Tudod, hogy a frászt hoztad rám? Idejöttem, a lakásodban a kupi, te meg sehol... már azt hittem, annyira kiütötted magad, hogy ... de ne haragudj, nyilván nem ezzel kéne fogadnom téged, igaz? – hadart az asszony. –Jól vagy?

-Szia, Lil! Jól vagyok igen. Már egy ideje kint vagyok, csak ahogy te is mondtad, elég nagy kupi volt a kégliben, úgyhogy előbb ezekkel a dolgokkal foglalkoztam. De ha most ráérsz, átjöhetnél... sütök valami húst, megebédelhetünk, és ...

-Tudod mit? Ne fáradj most ezzel! Én hívlak meg annak örömére, hogy visszakaptalak. – vágott a szavába az ügynöke. –Nyílt egy isteni jó hely lent a parton. Kagyló a neve, mert az étlapon szereplő ételek nagy része abból készül, de nyugi, neked is találnak valami szaftos húst.

-Jó lesz a kagyló. – szúrta közbe Jeff. A tegnap esti szaftos hús eléggé megülte a gyomrát. Talán azért, mert kívül égett volt, belül nyers, vagy csak elszokott a nehezebb ételektől.  –Mondd meg hova menjek és mikorra! – nyúlt egy tollért, aztán elköszönt és lerakta. Kagyló!... A francba! Ennyire azért talán nem kellene életformát váltania. De már nem akarta visszahívni a nőt, hogy találkozzanak inkább egy Kentuckyban és egyenek csirkét. 

Lilian Harrods izgatottan forgolódott a bejárat előtt. A Kagyló felkapott hely volt, de azért egy telefon a megfelelő személynek megtette a maga hatását. Viszont, ha Jeff még sokat késik, lehet, hogy kénytelen lesz lemondani a kivételezettként kapott asztalról. A férfi ebben a pillanatban bukkant fel. Kicsit ideges volt, de veszettül vonzó. A mosdóban látott haj alapján Lilian mindenféle őrületre felkészült, de Jeff haját ügyes kezek nemrég nyírhatták. Rövid volt ugyan, de olyan vonzó, mint a legjobb időszakában.

-Bocs, de beszart a kocsi, ráadásul olyan helyen, ahol még egy taxit sem tudtam leinteni, meg odébb is kellett tuszkolnunk egy kicsit, bár talán így is elvontatják majd. Nem is érdekel, sosem szerettem ezt a dögöt. – morgott a hatalmas subra gondolva, amit egy gyenge pillanatában vett meg, arra gondolva, hogy majd kutyát és szörfdeszkát fuvaroz a rakodó térben. Végül egyikre sem került sor, a járgány viszont rendszeresen megtréfálta. Kár, hogy ezt a fajta humort ő nem igazán tudta értékelni.

-Semmi vész, még éppen időben vagyunk – nyitotta ki előtte Lilian az ajtót, amit aztán Jeff megtartott és a nőt maga elé engedte. Nem ismerte a járást, hagyta a nőt érvényesülni. 

-Jól nézel ki. – mosolygott rá az asszony, mire Jeff a szemét forgatta.

-Ez nekem illett volna mondanom rólad. – Az asszony tényleg nagyon csinos volt, láthatóan őszintén örült neki, hogy előkerült, és ahogy itt sugárzott, senki nem mondta volna meg róluk, hogy majd tíz év korkülönbség van köztük.

-Lehet, de én tíz héttel ezelőtt is pontosan így néztem ki, te viszont akkoriban egy mosogatóronggyal mutattál rokon vonásokat. – kacsintott rá Lilian, és most tényleg úgy nézett ki, mint egy játékos kedvű fiatal lány.

-Kösz! Tudtam, hogy te aztán nem fogod elrejteni a véleményed. – fintorgott Jeff, és arra gondolt, hogy az a régi énje igazából már önmaga előtt sem túl szimpatikus.

-Miért tenném, Jeff? ... A világért sem akarom az érdemet magamnak tulajdonítani, de éppen eleget magyaráztam neked, hogy egy sehova nem vezető úton tartasz a teljes megsemmisülés felé.

-Ez így elég ellentmondásos, nem? – szakította félbe a férfi. Lilian zavartan ráncolta a homlokát.

-Micsoda?

-Hogy sehova nem vezet... aztán mégis a teljes megsemmisülés van a végén.

-Oké, úgy látom, bármit is csináltál az eltelt majd három hónapban, alaposan kipihented magad. – nevetett felszabadultan Lilian. Nagyon tetszett neki ez a kisimult arcú, összeszedett férfi az asztal túloldalán. Érettebbnek is tűnt, mint néhány hónappal korábban. Igen, a változás határozottan előnyére vált Jeffnek. Tudta, hogy össze-vissza fecseg, de annyira örült, hogy végre újra maga mellett tudhatja ezt a svihákot. Amikor azon a szívszorító napon megtudta, hogy önkéntes száműzetésbe vonult Zöldzugba, egyszerre érzett megkönnyebbülést és valami mélyebb, maga előtt is tagadott érzést. Ha addig nem ismerte volna el, hogy a védencében egy ideje a férfit is kedveli, akkor azon a napon be kellett ismerje. Szabályosan szerelmes lett belé, amiért a józanságot és a jövőt választotta. Egy olyan jövőt, amiben talán ... na igen, ezen a talánon törte majd tíz hete a fejét... Lehet-e közös jövője egy nála jóval fiatalabb férfival, aki ráadásul az ügyfele?  Minden ez ellen a kapcsolat ellen szólt, csak a saját érzései nem. Egy apróság még hiányzott a teljes sikerhez. Nevezetesen, hogy Jeff is beismerje, szüksége van rá. Ha pedig szüksége van rá, akkor egy idő után egészen biztosan értékelni fogja a közelségét, a nőiességét, a gondoskodását.

Amíg a nő a maga gondolataival volt elfoglalva, Jeff felmérte a helyet és az első gondolata az volt, vajon Dakota eljönne-e vele ide, ha kijöhet Zöldzugból. Hiszen barátok. És a barátok időnként összefutnak, egy vacsora mellett beszélgetnek. Aztán észrevette, hogy Lilian kíváncsian vár a válaszára, így aztán mesélni kezdett, színezgetve a benti színtelen életet és egyetlen szóval sem említve Dakotát.

*

Egy hét telt el a Kagylóban elköltött ebéd óta. Lilian a tőle megszokott tempóval vetette be magát, hogy Jeff-et visszavezesse a köztudatba. Meghívók egész sorát szórta elé és rábízta, melyiket választja, amennyiben Jeff is enged és hagyja magát egy kisebb átalakításon átesni. Ez egész pontosan fodrászt, manikűröst, kozmetikust és ruhapróbákat jelentett, a végeredmény pedig egy sugárzó világsztár lett, akit a sajtó éhes tekintettel követett. Az este tökéletesen sikerült. Akik korábban sajnálkozva tárták szét a kezüket, amikor munka után érdeklődött, most rendre megérintették a könyökét, hogy felhívják magukra a figyelmét. Filmes ötletekről, forgatókönyvekről és küszöbön álló meghallgatásokról beszéltek neki, miközben belé karolva, mosolyogva fordultak a társasági eseményt megörökítő fotósok felé. Jeffet visszafogadta az elit, csak éppenséggel őt ez nem igazán érdekelte. Lilian a kezét tördelve figyelte, ahogy védence kedvesen, de határozottan hárítja az érdeklődőket.

-Mi a fenét művelsz? – sziszegte a fülébe, amikor végre egy kicsit magukra maradtak.

-Mit csinálok? – nézett rá értetlenül a férfi. –Ebben víz van. – emelte Lilian felé a poharát.

-Azt tudom, mert figyeltelek. De ha nem tudnám, azt hinném, tök részeg vagy.  Végre érdeklődnek irántad, te meg sorban hajtod el őket. Mi a frászt akarsz? – mosolygott a nő egy mellettük elvonuló producerre, leplezve a már-már indulatos beszélgetést.

-Hát, ha komolyan kérdezed, Lil... akkor... színházban szeretnék játszani. – forgatta a fény felé fordított poharat a kezében Jeff, és a kristály fénytöréseiben próbálta meglelni a választ a kérdésére, vajon mennyi esélye lehet ezen az új terepen.