Zöldzug - 15. rész

Hónapok teltek el, míg egy napon ott álltak ugyanannak a rendezvénynek a partyján és a terem két végéből egymást figyelték. Dakota lelkiismeret furdalást érzett, amiért nem várta Jeff-et, amikor elhagyhatta Zöldzugot. Biztos volt benne, hogy fordított esetben a férfi felkereste volna. Most pedig nyilván sértett, amiért ő hallgatott. De nem akarta bonyolítani a dolgokat. Önmagában a mai napig nem tisztázta még, hogy tulajdonképpen mit is érzett a férfi iránt. Igaz, az élet olyan iramban zajlott körülötte, hogy nem is igen foglalkozott ezzel. Talán éppen önvédelemből. Két sérült ember találkozott és támogatta egymást. Ez volt a közös nevező, amely egyszerre összekötötte és szétválasztotta őket. Odabent, abban a zárt és steril közösségben a társa volt, idekint pedig egy tükör lett volna, aki arra emlékezteti, hogy a gyengeségétől próbált megszabadulni. Hogy volt gyengesége. Amikor Mike-al a dolgok olyan maguktól értetődően alakultak, újra egy párt alkottak, félt összezavarni ezt a harmóniát, és most gondolt rá először, hogy elég önző döntés volt ez, hiszen teljesen figyelmen kívül hagyta a férfi igényeit. Talán neki nagyobb szüksége lett volna egy barátra. De nem! Hiszen ahogy ott állt, csak a vak nem láthatta, hogy most tökéletesen rendben mennek a dolgai.

Jeff jól nézett ki. Dakota szeretettel legeltette a szemét a napbarnított arcon, amit kis szakáll keretezett. Istenem! Nem is sejtette, hogy ennyire hiányzott. Legszívesebben  odasietett volna, hogy megölelje, de nem akart újabb rossz pontot szerezni Mike-nál, aki ma valahogy elég nyűgösnek tűnt, és ma már nem először jutott eszébe, mennyire elege van a szinte állandósult durcáiból. Inkább tovább nézelődött. Jeff öltönye valóságos műremek volt és ez a számára szokatlan elegancia megmosolyogtatta. Tulajdonképpen másban szinte nem is látta a férfit, mint talpig fehérben, ezért most ez a viharos égbolt kék szín újdonság volt a számára. Remekül kiemelte a férfi szemét. Látszott, hogy gondos női kezek segítették a készülődésben, figyelve minden apró részletre, és majdnem biztos volt benne, hogy az ügyes női kéz tulajdonosa Lilian Kessel volt, aki ott állt a férfi mellett és boldog mosollyal fogadott el éppen egy pohár pezsgőt. Pezsgőt? – akadt fenn a szeme, de megnyugodva látta, hogy Jeff egy kis üveg ásványvízzel babrál beszélgetés közben. A nőről tudta, hogy ügynök, ezek szerint Jeffé is, de csalhatatlan női ösztönnel valami többet is érzett kettejük kapcsolatában. Nem is kellett sokáig várnia  a bizonyítékra: Jeff karja árulkodó intimitással a nő dereka köré fonódott, ahogy a büféasztalhoz vezette, amely a bár szomszédságában állt. A látvány valamiért a szívébe mart, ezért inkább a saját partnerét kereste a sokaságban.

Dakota megfeszülő arccal figyelte Mike-ot, aki a bárnál türelmetlen gyorsasággal felhajtott két pohár italt, aztán mély levegőt vett, lopott egy lime-ot a pulton lévő tálkából és elrágcsálta a fanyar gyümölcsöt. Mintha őrá való tekintettel nem inna a társaságában. A mai napig zavarosak voltak az érzései ezzel kapcsolatban. Egyszerre érezte figyelmességnek és megalázónak, mint akiből az önuralom szikráját sem nézik ki. Hiába magyarázta, hogy korábban sem az ital ízéért ivott, nem az illata csábította, hanem, mert valami kifacsart logikával azt gondolta, ha eleget iszik, elfelejti a problémáit, és így azok megszűnnek létezni. De már megértette, hogy  hibás volt a feltételezése. Közben a férfi mosolyogva visszasétált hozzá. Az utóbbi hetek legfrissebb nézeteltérései mind ilyen apró jelenetekből fakadtak. Dakota erős volt, a házban nem tűrt meg semmiféle alkoholt. Nem rendezett bulikat, így a vendégeiről sem kellett gondoskodnia. Vizet ittak, frissen facsart gyümölcsök, zöldségek levét, és Mike néha egy kis sört. De időnként vágyott volna valami erősebbre és morgolódva vette tudomásul, hogy Dakota ebben a kérdésben hajthatatlan. Ha időnként kirúgott a hámból a barátaival, viccesnek szánt üzeneteket küldözgetett haza, mint például a legutóbb: „Kicsim, a fiúkkal már az utolsó kör sört fizetjük. Fél óra múlva otthon leszek. Ha mégsem, akkor olvasd el ezt az üzenetet még egyszer.” Másnap aztán zúgó fejjel üldögélt a reggelinél, nem titkolva, hogy a maga részéről szívesen kihagyta volna. Amikor Dakota szurkálódott, hogy aki nem bírja, minek iszik, Mike dacosan vágott vissza: -Én nem vagyok alkoholista, tudom hol a határ.

Dakota sem késlekedett a válasszal: -Én pedig, ha nem vetted volna észre, egyáltalán nem iszom.

-Lehet, hogy éppen ez a bajod. Néha segítene ellazulni, mert időnként olyan komoly vagy,mint egy vakbélgyulladás. Régebben egyébként is sokkal viccesebb voltál, nem ilyen száraz, humortalan. – morogta a férfi a halántékát masszírozva és fájdalmasan jajdult fel, amikor Dakota kiabálva vagdosta hozzá az apró patkó-kifliket, amiket frissen sütött a reggelihez:

-Hát, bocsánat, ha nem alakítom melletted a bohócot, Mike! Egyébként meg menj a fenébe! És ezt most szó szerint mondtam – zúgolódott, aztán ott hagyta a férfit, mert úgy érezte,még egy szó és ténylegesen kirakja a ház elé.

Ezek a közelmúltban történtek mind átfutottak a fején, ahogy a másik férfit figyelte. Vajon Jeff is humortalan, száraz libának nevezné? Még élénken emlékezett a Zöldzug-beli sok nevetésre, ami két komoly beszélgetés között rendre felvidította. Valamit nagyon elszúrt, amikor kijött, és ahogy eze egyre nyilvánvalóbbá vált előtte, most  szívesen elfogadott volna egy nagy pohárral, bármit, ami árt, csak éppen tisztában volt azzal is, hogy semmit nem oldana meg vele. Jeffet látni önmagában is megrázó meglepetés volt. Nem direkt kerülte, de nem is nagyon tett érte, hogy találkozzanak, mert tudta, hogy a Mike-al apránként felépített közös élet egy pillanat alatt hullana darabjaira, ha Jeff-el idekint is szorossá válna a kapcsolatuk. Valami volt Jeff-ben, ami a távolság és az eltelt hosszú idő ellenére is mágnesként vonzotta, és már nem először gondolkodott el rajta, Mike mellett talán valami olyanhoz ragaszkodik, ami nem is érdemes a túlélésre, miközben félredobott valami sokkal értékesebbet. Ahogy elnézte a barátját, akivel egy ideje megosztotta az életét, hirtelen nem is értette, mi tartja mellette. Szinte semmiről nem egyezett a véleményük. 

Mike gyereket akart, most, amíg még nem pörögnek fel Dakota körül az események. Aztán fogadnának egy bébiszittert, aki a gondjaiba venné a kicsit, amíg az anyja meghódítja a világot jelentő deszkákat. De bármilyen szorgalmasan gyakoroltak, a hőn áhított gyermekáldás nem köszöntött rájuk. Éppen tegnap este volt a napja, amikor Mike kissé gyanakvóan kérdőre is vonta, hogy tesz-e esetleg a dolog ellen. Az ötlet annyira meglepte, hogy még megsértődni is elfelejtett. Nem védekezett, hacsak gondolati szinten nem lehet ezt már megoldani. A férfi házasságról beszélt, de Dakota képtelen volt elhatározni magát. Egy házasság olyan végleges döntés, még ha könnyedén fel is bontható technikailag. Nem volt biztos az érzelmeiben... nem tudta, hogy nem keveri-e a hálát a szeretettel, mert hogy nem szerelmes, azt kénytelen volt tudomásul venni, amikor Maddaléna a szemébe nézve megállapította: Ha szerelmes lennél, semmi más nem számítana. Hát, Mike mellett sok minden számított, és ez felnyitotta a szemét. Néha elgondolkodott rajta, hogy micsoda élet áll előtte, ami már a kezdeteknél hazugságokkal, megalkuvásokkal indul, és hogy miért próbálja mégis olyan görcsösen megóvni  ezt a kapcsolatot. Pótszer volt ez, és semmivel sem jobb, mint az ital – erre gondolt, és ilyenkor egy újabb tégla esett ki a biztosnak hitt várfalból, aminek az építésén fáradoztak. 

-Ahhoz képest, hogy állandóan a baba-projektről tartasz kiselőadást, tudhatnád, hogy az apának sem tesz jót az alkohol. – súgta oda a férfinak, aki körülbelül itt jutott önuralma végső határára. A szemeit forgatva rágta a szája szélét és nyeldeste vissza a sorra kikívánkozó szavakat, melyek közül több még a nyomdafestéket sem tűrte volna. ...Dakota képes ezzel viccelődni, amikor hetek óta mást sem tesz, mint elutasítja. Nem akarja őt és nem akarja a gyerekét – ezt még egy vak is felismerné, csak ő keresett állandóan magyarázatokat, mert mégis milyen megalázó lett volna elfogadni a tényt. De ez az előbb elejtett mondat volt az, ami túlcsordította a poharat. Úgy éltek otthon, mint a szerzetesek, rengeteg zöldséget és medencényi vizet fogyasztva minden héten. Dakota a remete-életet választotta, Mike pedig tisztában volt vele, hogy az ő számára éppen a társasági élet hozhatná meg az ismeretségeket, amelyek továbblendíthetnék a pályáján. Nem volt hajlandó elfogadni, hogy ebben a törekvésében teljesen magára maradt. Ha ő képes volt a lány különféle hóbortjait támogatni, cserébe elvárta volna ezt a gesztust Dakotától is. Már az írás sem ment úgy, mint régen, és ez megmérgezte a mindennapjaikat.

-Muszáj itt veszekednünk? – kérdezte fojtott hangon, mire Dakota megrázta a fejét. Nem, nem muszáj. Sőt, sosem lenne muszáj, ha ugyanazokat a célokat tűznék ki maguk elé, de hiába éltek egy fedél alatt, mintha két külön világban éltek volna. Most, hogy Jeff-et látta, a férfit körüllengő szinte már tapintható harmónia már-már sírásra késztette. Miért nem hitte el, hogy nem pillanatnyi fellángolás volt, amit iránta érzett? Miért ragaszkodott mániákusan ahhoz, hogy felmelegítsen egy kapcsolatot, amit most már látott, hogy akkor is halálra lett volna ítélve, ha annak idején a barátnője nem zuhan Mike karjaiba. ...Egy arra haladó pincér tálcájáról leemelt egy pohár narancslevet és Mike-ra nézett.

-Nem, nem muszáj. Mike, az az igazság, hogy döntöttem. Ez nekem nem megy. Tudom, hogy talán váratlan, de kérlek, értsd meg, hiba volt újra megpróbálnunk. Ez nekünk nem megy. Nekem nem megy.

Mike a cipője orrát vizsgálgatta. Napok óta ugyanezeket a szavakat skandálta magában, de nem volt mersze Dakotával beszélni róla. Valami egy ideje már nagyon nem volt kerek a kapcsolatukban, és a szíve mélyén nem is érzett erőt a próbálkozáshoz, hogy újra életet csiholjanak ebbe az elfásult taposómalomba. Mintha folyamatosan elbeszéltek volna egymás mellett és ez inkább fárasztotta, mint bosszantotta. Ez is azt jelentette, hogy már nem volt elég fontos az együttélésük ahhoz, hogy küzdjön érte.

-Oké, megértettem. Akkor azt hiszem, ma éjjel már nem is megyek haza veled. Majd kiveszek egy szobát. Talán éppen itt – biccentett a szálloda előtere felé. –Aztán majd beszélünk és elugrom a holmijaimért. Sajnálom, Dakota, de ez nekem sem pálya így.

-Megértem, Mike, tényleg. Ne haragudj! – suttogta a lány és szeme sarkából vágyódva nézett Jeff és Lilian után, akik a táncparkettre mentek és egy lassú számra ringatózni kezdtek a tömegben. Ez már fizikai kín volt és Dakota egy pillanatra megingott, csak egy pohár... de aztán mély levegőt vett. Nem! Férfi miatt nem fog inni! Most végre egyenesbe jutott szakmailag, soha többé nem puskázza el a lehetőségét. Ahogy Mike eltávolodott tőle, szinte nevetségesnek érezte, hogy egy szakítás ilyen egyszerűen, néhány szóval lebonyolódjon, amikor néhány napja még esküvőn és gyerekvállalás kérdésein vitáztak. Akkor hát ennyi volt!  Kétségbeesés helyett azonban mintha egy szikla gördült volna le a lelkéről, csak színtiszta megkönnyebbülést érzett. 

Jeff megbotlott, ahogy elvétette a ritmust, de annyira odakoncentrált Dakota és a pasija beszélgetésére, hogy a zene alig jutott el a füléig. Hallani persze semmit nem hallott, de a testbeszédük jellegzetesen vitára utalt. Kisebb vagyont fizetett volna érte, ha tudja, min ugrott össze az álompár. Lilian felkuncogott a karjában, aztán forogtak tovább, mintha nem történt volna semmi. Közben Dakota egyedül maradt és Mike visszasétált a bárpulthoz.

Jeff Lilian válla felett Dakotát kereste a tekintetével, hogy lássa, ha esetleg besokall és ital után nyúl, de a lány úgy ácsorgott a parkett szélén, mint aki csak kissé unatkozik. Nyoma nem volt rajta idegességnek, sőt ... mintha az előbbi percek feszültsége is tovaszállt volna, lábával a ritmust verte, aztán egy férfi érintette meg a könyökét és beleegyező mosollyal a karjába kapaszkodva besétáltak a táncolók közé. Gregory Duval volt az a férfi és ettől Jeffet kényelmetlen érzés töltötte el. Újra megbotlott és Lilian most már kíváncsian lesett fel rá.

-Valami baj van? – kérdezte halkan, mire Jeff megvonta a vállát.

-Nem, semmi baj, csak Greg Duvalt láttam. – biccentett a fejével a közelükben forgolódó páros felé.

-Ó, és Dakota Hays-szel! Az ő barátja írta a darabot, amit Greg rendez, és Dakota játssza benne a női főszerepet. – sorolta rögtön Lilian az információkat. -Elég nagy bajban lehetnek, mert Jeremy Papst-ot, a férfi főszereplőt ma autóbaleset érte. Benne volt a déli híradóban. Súlyos égési sérüléseket szenvedett, eltörött a két lába... egyhamar nem tér vissza a színpadra, ha visszatér valaha is. – merengett el az asszony az élet kiszámíthatatlanságán. 

Amíg Lilian beszélt, Jeff le sem vette a szemét a lányról, aki éppen most torpant meg és ijedten nézett Duvalra. Aha, akkor ő is most tudta meg a rossz hírt! A férfi is megállt és gondterhelten bólogatott, miközben a lány szeme szinte váratlanul Jeffre siklott. Megvillant a sötét szempár és szaporán beszélni kezdett Duvallal. A fickó hitetlenkedve rázta meg a fejét, aztán a következő pillanatban ő is Jeffre nézett. Jeff még sosem érezte ezt ennyire, hogy mint egy molekula a mikroszkóp alatt, most vizsgálódás tárgya lett.

Kicsit kiengedte Liliant az öleléséből és megforgatta, aztán újra magához húzta és elfordult a közelükben beszélgető párostól. Tudta jól, hogy Dakota ebben a pillanatban hívta fel rá, mint lehetséges beugróra a rendező figyelmét. Az első gondolata a büszke dacé volt, ő bizony nem fog pótlékként felkerülni egyetlen szereplőlistára sem. Nem kell az alamizsnája egy olyan pasinak, aki egyszer már elhajtotta. És nem kell Dakota közbenjárása sem. Nem, arra végképp nincs rászorulva! A következő gondolat pedig egy izgatott várakozás volt, vajon Duvalnál végképp lejáratta-e magát annak idején, vagy szavaz még neki bizalmat a fickó, még ha most kényszerből is tenné. A választ elég hamar megkapta.

-Bocsánat! – kocogtatta meg a vállát az ismerős hang, és próbált úgy tenni, mintha momentán fontosabb lenne a szórakozás, mint egy régi ismerőssel való csevegés. Megállt ugyan és Liliant maga mellé húzta, de a tekintetében – ezt erősen remélte – nem volt sóvárgó várakozás. Dakota ott állt a rendező mellett és szebb volt, mint valaha. Borvörös ruhája a csípőjére simult, a dekoltázsában egyetlen apró rubint csillant meg. Egyszerű volt és elegáns, ahogy karcsú nyakát kiemelte a sötét, rövidre vágott frizura. Jeffnek minden önuralmára szüksége volt, hogy ne bámulja megszállottan.

-Duval! – erőltetett ki magából egy mosolyt és csillapítóan megszorította Lilian karját, aki már túláradó szívélyességgel akarta üdvözölni a másik párost. Dakota szeme megrebbent, ahogy elkapta ezt az apró mozdulatot, amint a férfi hosszú ujjai  az idősebb nő köré fonódnak. A szemük találkozott és a lányé tele volt kérdéssel, amiket Jeff most nem tudott, de nem is akart megválaszolni. Mit mondhatott volna? Hogy Liliant öleli, mert akit szíve szerint vonna magához, az valaki mást választott? Hirtelen szinte nevetségesnek érezte, ahogy Lilianba kapaszkodik és próbált ellazulni, miközben az asszony éppen Duvallal váltott néhány szót. Aztán a rendező Jeff felé fordult.

-Lilian mondja, hogy most éppen alkalmas lehetne...egy óriási szívességre szeretnélek megkérni.

-Szívességre engem? – mosolyodott el kesernyésen Jeff. Istenem, de jó lenne most gúnyosan visszautasítani bármit, amire kérni akar - gondolta, de tudta, két kézzel fog kapni a lehetőség után, amit a férfi mindjárt felajánl neki. 

-Talán már hallottátok, de a főszereplőmet ma reggel borzasztó baleset érte és sajnos kiszámíthatatlanul hosszú ideig nem is reménykedhetünk a visszatértében. A darabnak azonban egy hónap múlva bemutatója lesz. ... A múltkor arról beszéltél, hogy szívesen kipróbálnád magad a színpadon. Én most szeretném ezt a lehetőséget felkínálni neked.

Jeff némán állt, Dakota szemét kereste, de a lány kerülte a pillantását. Ízlelgette még magában a rendező korábban dölyfös hangjának megalázkodóra szelidült hangzását, ironikusan megállapítva, hogy a fickó van olyan tehetséges, hogy akár ő maga is beugorhatna Jeremy szerepébe. Aztán mint aki még nem biztos a döntésében, Gregoryra nézett.

-Hát, ez így elég váratlanul jött. Az sem biztos, hogy megfelelnék... vagy éppenséggel nekem tetszene a darab. Átküldenéd a szövegkönyvet még ma? És akkor holnap reggelre megadom a választ. – villant a szeme és Greg Duval megértette, megvan a főszereplője, de még kényszeresen futja a kötelezőnek hitt kis köreit, mert képtelen beismerni, hogy ennél jobb ajánlatot nem kaphat pillanatnyilag ebben a városban. Egy kicsit ő maga is tartott tőle, hogy a múltbéli tapasztalatok után milyen lesz a munka Jeff Palmerrel. De Dakota biztosította róla, hogy ez a Jeff Palmer egy egészen más Jeff Palmer, mint akire emlékszik. A lánynak hajlamos volt hinni, miután ő maga is katartikus átváltozáson ment keresztül az elmúlt időkben.

-Köszönöm. – biccentett egyszerűen, aztán megszorította Dakota kezét és sajnálkozva elbúcsúzott. -Maradnék még, mert ez a tánc igazi élvezet volt, de a kollégánk feladatot osztott rám, és sietek teljesíteni. Mire hazaérsz Jeff, a szövegkönyv ott lesz a postafiókodban. Addig pedig Dakota talán elmondhatná a rövid összefoglalót és hogy mi az elképzelésünk a színpadra állításáról. – mondta, azzal megfordult és elsietett.

Lilian közben kíváncsian vizsgálgatta a fiatal színésznőt, akiről már sokat olvasott, de személyesen még nem volt alkalma beszélni vele. Aztán Jeffre nézett és a váratlan felismerés valósággal letaglózta. A férfi úgy nézte Dakotát, mint aki jelenést lát, de a tekintetében nem a friss zsákmányra való vadászat izgalma lobogott, hanem egy régi, jó ismerős öröme. Ezek ketten ismerik egymást! – gondolta szívszorongva, aztán beleborzongott az elképzelésbe, amikor ők talán még szeretők is lehettek. Pedig Jeff egészen eddig a pillanatig minden alkalommal úgy reagált, amikor a lány felbukkant valamelyik újságban, mintha soha nem látta, ismerte volna. Ó, színház az egész világ! – idézte magában Shakespeare szavait némi csalódással, amiért Jeff így bolonddá tudta tenni. Itt állva a ragyogó szépségű, fiatal nő mellett, korának minden éve súlyos koloncként nehezedett a szívére. Vele aztán nem veheti fel a versenyt!