Zöldzug - Befejező rész

Az ebéd olyan volt, mint egyszer egy régi, talán sosem volt álomban, amikor Zöldzug elegáns hófehér burkában hajoltak össze két tányér színes zöldség felett. Most is az volt a tányéron, bár a férfi egy félig átsült steaket kért mellé, amelynek kissé véres leve rózsaszínre festette a köretet, ahogy belevágott.

-Barbár! – fintorgott Dakota, aztán a tekintete ellágyult, ahogy a férfi száját nézte, aki energikusan rágta a finom falatot. Életében nem látott még egy hétköznapi cselekvést ennyire szexinek. Jeff nem is figyelt rá, teljesen elmerült az étel élvezetében.

Már nem is emlékezett rá, mikor falt ilyen jó étvággyal, már-már gátlástalanul. És mindez miért? Mert végre úgy érezte, kerek a világ körülötte. Pedig csak egy próba volt, nem is előadás, de olyan energiáit szabadította fel, amelyeknek létezéséről még ő maga sem tudott. Egyszerre játszott és beszélt őszintén, nem rágódva rajta, hogy a vallomása célba ér-e. Elég volt neki a lány csillogó szeme, ahogy szinte itta a szavait, és a ködös tekintet, mintha minden egyes mondatával megrészegítette volna. Nem kutatta, hogy a valós érzelmeit tükrözi-e vagy csak remek színésznő. 

Összhang volt közöttük, felszabadító és pezsgett a vére az elégedettségtől. Ez a pezsgés még most sem csitult, túl a színpadot megvilágító fényeken, ahol a szürke hétköznapok világa vette körbe őket. Nem is akart bizonyosságot. Most tökéletes volt a világ, nem akarta holmi észérvekkel tönkretenni.

Dakota összerezzent, ahogy valahol a távolban csörömpölve a földre hullott néhány porcelán és a teremfőnök kínosan merev, ideges suttogással utasította a személyzetet a rendcsinálásra. De legalább kizökkentette ez a hang abból a bűvkörből, melybe a férfi akaratlanul is vonta. Pedig amióta elhagyták a színház épületét, nem tett ezért semmit, csak itt ült mellette, egészséges farkasétvággyal pusztítva a sültet, aprókat kortyolva hozzá a jeges vízből, melynek jégkockái mintha soha nem akarnának elolvadni a kristálykancsó szikrázó öblében. Fogalma sem volt róla, hogy mi mindent tesz kockára akkor, amikor kibuktak belőle a szavak, mint valami oroszrulettben, amikor a töltény a cső elé kerül, de képtelen lett volna magában tartani tovább:

-Le akarok feküdni veled! 

Jeff nem válaszolt, rá sem nézett. Csak óvatos, halk koccanással letette az evőeszközt, a külső szemlélő számára is egyértelművé téve, hogy bármennyire is jól esett, most befejezte az étkezést. Megtörölte az ajkát a finom damasztszalvétában, nem törődve a folttal, amit hagyott, ujját a magasba lökte a számlát kérve, majd a lány csuklójára fonódtak az ujjai. Nem hagyott neki időt, hogy a kiszakadó szavakat visszaszívja. Oda sem figyelve, aláfirkantotta a számlát, majd felállt , magával ragadva Dakotát, aki még mindig a saját merészségétől megrettenve szinte futva ment mellette. Nem tudta, nem tudhatta, hogy eltűnve a figyelő tekintetek elől, mi lesz Jeff következő lépése. Odakint akarja-e elutasítani vagy bevágódnak az első taxiba és valamelyikük lakására sietnek.

Jeff még mindig nem mondott semmit, amikor a járda mellé simuló taxi hátsó ülésére betolta és szorosan a nyomában bepréselődött ő maga is a szűkös hátsó ülésre. Hosszú percek óta meg sem szólalt, mintha egyetlen szó is szétzúzhatná  ezt a váratlanul ölébe hullott lehetőséget, amelyben már néha nem is reménykedett. Amióta tudta, hogy Dakota és Mike szakítottak, az járt a fejében, hogyan udvarolja körbe, hogyan értesse meg a lánnyal, hogy kettőjük sorsa már régen összefonódott. Úgy tűnik, a lány hamarabb jutott el a felismerésre, vagy csak egyszerűen bátrabb volt, mint ő a kezdeményezéshez. Bemondta a címét, aztán két keze közé fogta Dakota arcát, melyben hatalmasra nyíltak a sötét szemek. Mélységük majd elnyelte a férfit, aki zakatoló szívvel hagyta magát az örvény kénye kedve szerint sodortatni. A sofőr kezébe nyomott százas nyilvánvalóan elég jó ok volt a sietségre, mert hamarosan a háza előtt fékeztek. Kézenfogva igyekeztek a bejárathoz, és hamarosan már a hűvös előtérben ölelkeztek a bejárati ajtónak dőlve. 

-Ezt az egyetértésed nyilvánvaló jeleként értékelem. – suttogta Dakota, amikor végre levegő után kaphatott. Jeff megrázta a fejét. Reménytelen volt, hogy kijózanodjon, de egy próbát megért.

-Az eszemmel tiltakozom az ötlet ellen, de az összes többi  porcikám mélységesen egyetért. De nem foglak bevinni a szobámba, ha ez csak erre az egy alkalomra szól.

-Akkor itt fogjuk csinálni az előtérben?  - kérdezte Dakota, mire Jeff keze úgy szorult meg a karján, hogy kis híján feljajdult.

-Ne játssz velem! Vagy beleadsz mindent, vagy kiraklak a ház elé. – sziszegte önuralma utolsó cérnaszálaiba kapaszkodva. Szeretett volna erősebb lenni és nem behódolni a lánynak, ha az mégsem tervezett hosszabb időre. De tisztában volt vele, hogy önmagával szemben is vesztésre áll. -Ezt a pillanatot vártam az álmaimban és nem hagyom, hogy egy sima numera szintjére süllyeszd. Ha lefekszünk egymással, akkor az nem a következő egy órára szól, hanem örökre. – mormolta szenvedélyesen.

-Örökre? – csuklott el a lány hangja és a kis nyikkanásból nem volt egyértelmű, hogy nevet vagy sír az ultimátumon. –Örökre? Az végtelenül hosszú idő.

-Pontosan. ...A barátom lettél odabent és én ennek a barátságnak a pókhálójában vergődtem, mert nem mertem többet akarni. Ha most te önként felajánlod azt a többet, akkor az annyi legyen, amennyi megér egy barátságot. 

-Mit akarsz cserébe? – súgta a vágytól erőtlenül Dakota.

-Téged. Huszonnégy órában. Egyetlen dologban dönthetsz utána szabadon, hogy itt vagy nálad. Csak hogy lásd, hajlandó vagyok kompromisszumokra. – morogta Jeff a lány nyakának finom bőre felett, de egyelőre megfosztva az érintéstől, a csóktól, egy érzéki harapástól.

-Ha ma még áthozom a fogkefémet, az elég meggyőző lenne? – kuncogott fel a lány, mire Jeff lehunyta a szemét. Győzött!

-Ráérsz holnap áthozni. Majd jövök veled, mert mire holnap lesz, annyi erőd sem marad, hogy cipeld a fogkefédet. – súgta érzékien, aztán felkapta Dakotát, mintha csak könnyű pihe lenne és a hálószobájába masírozott vele.

Az első együttlétük pontosan annak a viharnak volt a folytatása, amit egyszer réges-régen már közösen éltek át Zöldzug labirintusának bejáratánál, és amelyről mindketten azt hitték, káprázat volt csak csupán. A testük – annak ellenére, hogy most simult egymáshoz meztelen bőrük először – régi ismerősként üdvözölte a másikat, két összeillő darab találta meg végre a másik felét.

*

Egy hónap telt el, melynek minden napján ünnepelték új életük nyitányát. Tegnap este learatták végre a sikert, amelyre már oly régen vágytak, és amely teljessé tette a boldogságukat. A premier osztatlan sikert aratott. A nézőtér állva ünnepelte őket, a kritikusok pedig – talán a közelgő karácsony is közrejátszott ebben – megfeledkeztek szokásos fanyalgásaikról és egyöntetű elismeréssel írtak róluk.

A premiert követő partyn máris megkörnyékezték őket a filmes világból is, kis ígéreteket próbálva kicsikarni belőlük, de sorra nemet mondtak az ajánlatokra. Ez egy jó közeg, családbarát közeg – mondta Jeff, nem titkolva, hogy a nő, akinek a derekát szorongatja, a magánéletében még fontosabb számára, mint odafönt a színpadon. Dakota egyetértően bólogatott. Ő már tudta, amit a teste még alig jelzett, hogy erre a családbarát közegre hamarosan igen nagy szükségük lesz. Gyereket várt. Ő, aki Mike-tól nem akarta azt a bébit és nem akarta az elköteleződést sem, Jefftől azonnal, talán azon az első őrült délutánon elfogadta. A teste döntött helyette, és egyetlen pillanatig sem érzett emiatt kelletlenséget. Akarta máris azt a kis életet a szíve alatt, és biztos volt benne, hogy a férfi, aki nap mint nap biztosította róla, hogy szereti, ugyanígy örülni fog. Karácsonyi meglepetésnek szánta a hírt, amikor a bizonyosság már nem kergettet vele esetleg hiábavaló álmokat. 

Ma pedig egy színházi gyereknapon vettek részt. Ők is felléptek az egyszerű kis történetben, melyet gyerekek írtak, és amelyben egy csomó apró kölyök volt a partnerük. Olyan izgatottsággal várták ők maguk is a bemutatót, mint a kicsik. Dakota álmodozva figyelte Jeffet, aki egy sötét hajú kisfiút lovagoltatott a térdén, elterelve a gyerek figyelmét az apró bakiról, amit előadás közben vétett. Türelmes volt, játékos, egyszerre egy nagyra nőtt kölyök és egy gondoskodó felnőtt. Ha nem imádta volna máris, ezért a pillanatért is szerelmes tudott volna lenni bele. Dakota máris biztonságban érezte magát és a születendő gyermeket mellette.

A tegnap este a siker mellett másik nagy adománnyal is járt, a környezetük által sugárzott bizalommal és támogatással. Nem volt titok senki előtt, hogy mindketten megjárták a maguk poklát és közös erővel igyekeztek kikeveredni belőle. Kettejük ereje pedig összeadódva bármivel szemben ellenállóvá tette őket. Elhalkult az izgatott sustorgás, amikor levették a maguk poharát a pezsgős tálcáról, aztán együtt emelték üdvözlésre a többiekkel. Egyetlen jelképes kortyot hörpintettek belőle, azt is egy csókban osztották meg egymással, aztán már le is tették a poharaikat, és azok, akiknek különösen fontos volt a normális kerékvágásba jutott életük, büszke mosollyal figyelték őket. Ott volt természetesen  Maddaléna is a férjével, Mike, mint a darab szerzője, és ott volt Lilian is, bár ő a háttérbe vonult egy elegáns, őszes férfi karján.

Mike kicsit feszülten gratulált, nem titkolva, hogy sokkal boldogabb lett volna, ha ez kettejük közös sikere lehetett volna. De nem volt botrány, még Jeff is kierőszakolt magából néhány elismerő mondatot, mire viszonzásul Mike is képes volt megcirógatni az egoját, az alakítását dicsérve. Lilian  fülig pirosan gratulált, néhány mély sóhajjal nyugtatva felindulását, mely még mindig elfogta, ha Jeffre pillantott.

Éjjel pedig a szobájuk magányában ünnepeltek a maguk módján. Már számtalanszor ölelték egymást, de a szenvedély még nem kopott meg, a láng lobogott, nem is hagyták, hogy erejét veszítse, mindig új szikrával táplálták a tüzet, melyből minden alkalommal főnixmadárként keltek életre újra és újra.

*

Jeff házában éltek, mert egész egyszerűen ezt mindketten szerették. Dakota kedvére változtatott a berendezésen, most éppen karácsonyra dekorált nagy lelkesedéssel, hogy a ház minden részlete megújuljon nőies ízlése segítségével. Pulykát sütött életében először, mint ahogy ebben a kapcsolatban mindketten rendre újabb és újabb dolgokat tanultak.

Amikor már minden készen állt, még egyszer végignézett a díszesen megterített asztalon és elégedetten indult a háziasszonyt is átváltoztatni végzet asszonyává. Nagy nap volt a mai, azt akarta, hogy minden tökéletes legyen. Jeff már megelőzte a fürdőszobában és tudta, hogy az ünnepi vacsora elkészültéig van még annyi ideje, hogy elcsábítsa a férfit. Már a gondolatra is összerándult a bensője a vágyakozástól.  Jeff morgolódva tisztogatta  a gyantától ragacsos kezét a víz alatt, de a karácsonyfával való küzdelem kétesélyes pillanatait azonnal száműzte a fejéből, ahogy Dakota megjelent a tágas zuhanyban.

-Spórolunk a vízzel? – kérdezte éhes farkas mosollyal és feledve a ragacsos foltokat, kalandozni kezdett az asszony testén.

-Aligha. – nevetett Dakota, ahogy eszébe jutott, legutóbb is milyen hosszasan folyatták a melegvizet, hogy még véletlenül se zavarja meg a szenvedélyüket a hűvös levegő. 

-Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? – kérdezte rekedten Jeff, ahogy féltérdre ereszkedett a lány előtt, a combjait simogatva. A csúszásmentes kövezet kényelmetlen volt ugyan, törte a térdét kegyetlenül, és nem először jutott eszébe, hogy rendszeresíteniük kéne valami puha anyagot a közelbe a víz alatt bonyolított érzéki játszadozásaikhoz; ugyanakkor semmi sem tarthatta volna vissza attól, hogy most és itt újra a szerelemnek hódolhasson Dakotával.

Egyszerűen istennőként tekintett rá, aki egyetlen bátor mondatával lerombolta a köztük lévő falat, és megszabadította a bátortalansága béklyóitól. Tisztelte és becsülte érte, hogy nő létére ki tudta mondani a vágyát, és ezt azóta már el is tanulta tőle. Nem voltak titkok, sejtetések köztük, csak az az apró, amit ma akart tisztázni és utána – úgy remélte – már soha az életben nem állhat közéjük semmi.  De most még a ma este megpróbáltatására sem akart gondolni, minden sejtjével a lányra figyelt, aki ugyanígy csak őt látta, csak őt érezte és nem titkolta el, hogy ez mekkora élvezetet jelent a számára.

Jóval később elégedetten, az átéltektől felpezsdülve fürdették meg egymást, aztán lassan, ráérősen készülődni kezdtek a vacsorához. 

Mire Dakota, kezében szorongatva az apró csomagot megjelent az asztalnál, ott már égtek a gyertyák és két karcsú kristálypohárban aranyló ital gyöngyözött. Jeff a telefonján olvasgatott valamit, így észrevétlenül odacsempészte a férfi tányérjához a kis dobozt, elégedett mosollyal látva, hogy őróla sem feledkeztek meg. Aztán a sütőből kivéve a hatalmas állatot, büszkén tolta a zsúrkocsit az asztal mellé. Addigra Jeff is teljes figyelmével felé fordult és elismerően csóválta a fejét.

-Fantasztikusan néz ki. Ha az íze is ilyen jó, akkor szilveszterig ezen elélünk. – szaladt mosolyba a ránc a szája szegletében. –Anyámnak írtam üdvözletet… hazamehettünk volna az ünnepekre, de az öregem már megint a rosszabbik formáját hozza, úgyhogy inkább kihagytam. Sosem fogom megérteni, mi tartja mellette, de képtelen vagyok asszisztálni hozzá.

Dakota közben felvágta a húst és pakolt a tányérokra, aztán amikor végzett, elfogadta a poharat, amit Jeff nyújtott feléje.

-Szénsavas szőlőlé, de illúziónak majdnem tökéletes. – grimaszolt vidáman Jeff, aztán magához húzta a lányt. –Boldog karácsonyt! Ez életem talán legboldogabb napja, csodás volt veled az előbb a víz alatt. 

Dakota a szemét forgatva, nevetve siklott ki a karjai közül.

-Hogy beszélhetsz szexről a karácsonyfa mellett?

-Ha rajtam múlna, alatta is szexelnénk. – vont vállat Jeff, aztán elvigyorodott, ahogy a gondolatot magában lejátszotta. –Igen, azt hiszem, az idén kipróbáljuk ezt is. …Na, de üljünk asztalhoz, mert akinek ilyen tervei vannak, azt jól kell tartani!

Csendben falatoztak, fél szemüket a teríték melletti apró csomagokon tartva.

-Hiba volt nem előtte kinyitni. – bökött a villával Jeff a kis csomag felé, mint akinek már lyukat fúrt az oldalába a kíváncsiság, és Dakota elmosolyodott. Ki tudja, ha nem jól mérte fel a férfi vágyait, talán még az étvágyát is elvette volna. …Amikor végeztek, Jeff felpattant és a tányérokat kivitte a konyhába.

-A desszert istenien néz ki, de nem bírok tovább várni. Nézzük meg az ajándékainkat, aztán majd nassolunk is! – ült vissza az asztal mellé. A gyertyák fényében Dakota csábítóan nézett ki a könnyű kék ruhában. Haja már újra a nyakába ért, Manolo ravasz vágásának köszönhetően könnyen megzabolázhatóan. A férfi ágyéka életre kelt, ahogy eszébe jutott, nem sokkal korábban hogyan tapadt arra a karcsú nyakra a zuhany rájuk záporozó vize alatt. 

Dakota némán, a gyertyafényben gyanúsan csillogó szemekkel nézte őt. Jeff a nyitott nyakú fehér ingben és sötét nadrágban egyszerre volt vonzóan elegáns és ugyanakkor feszülten várakozó. Nem volt körülöttük zajos, ünneplő család, de a hangulat minden intimitása mellett kifejezetten ünnepélyes volt. Az első napra emlékeztetett, amikor az étterembeli csendesség hamarosan viharos szenvedélynek adta át a helyét, amikor aztán végkimerülésig hajszolták egymást a gyönyör felé. A levegőben most is ott érződött az illatos hús mellett ennek az izgatott várakozásnak az illata.

Jeff nyúlt először a csomagjáért és türelmetlen mozdulatokkal bontogatni kezdte. Amikor felnyitotta a normál esetben ékszert vagy elegáns órát rejtő dobozt, a mozdulata megdermedt és zavart, kérdő tekintettel lesett a lányra. A színes cumi olyan sok mindent jelenthetett. 

-Ez utalás arra, hogy kapjam be? – kérdezte vidoran. –Már megint mivel húztam ki a gyufát?

Közben Dakota is kibontotta a maga dobozát és reszkető kézzel emelte ki a lángok fényében felszikrázó csodálatos gyűrűt a bársonyról.

-Igen, arra való utalás, amennyiben ez itt utalás arra, hogy rabigába akarsz hajtani.

-És ha megígérem, hogy nem lesz rabság? Vagy ha igen, akkor kizárólag én leszek a rab? – sandított rá várakozóan a férfi. Sosem gondolta volna, hogy a szíve zakatolása majd megsüketítheti, de még a háttérben szóló halk zene sem jutott el hozzá, csak az izgatott dörömbölést hallotta a dobhártyáján.

-Nos, akkor elgondolkozom az ajánlaton, már ha ez az akart lenni… - próbálta leplezni Dakota az örömét. –De mielőtt igent mondanék, gondold át még egyszer… akkor is feltennéd a kérdést, ha tudnád, hogy gyereket várok? 

-Az enyémet? – kérdezte halálos komolysággal a férfi, miközben szívét majd szétvetette a boldogság.

-Ki másét? – húzta fel magát Dakota azonnal a kérdésen, mire Jeff hangosan felnevetett.

-Akkor nem is kérdés. Akarlak téged, mert te vagy a legjobb barátom, a titkaim ismerője, a jobbik énem, és ezek szerint a fiam anyja is.

-És ha lány lesz? – incselkedett vele a lány, hevesen zakatoló szívvel, amit a férfi szavai váltottak ki belőle.

-Akkor is! – emelkedett fel Jeff a székéről és lassan megkerülte az asztalt.

-Én is akarlak téged, ahogy talán még senkit! – motyogta Dakota, mint aki hipnózis alatt áll, és talán úgy is volt, ahogy a férfi ezüstösen csillogó szemeibe révedt.

-Talán? – kuncogott Jeff és felhúzta magához.

-Egészen biztosan! – sóhajtott Dakota, aztán már nem volt helyük a szavaknak, a csókjaikkal pecsételték meg a szövetséget, amit ezen az estén kötöttek. A karácsonyfa alatt.

VÉGE!