Perlekedők 9. fejezet

Anna gondolatai azóta jártak Simon körül, amióta a férfi a kocsiban felajánlotta a tegeződést. Talán ez az etikett szerint a nő előjoga lenne, de ugyanakkor tisztában volt vele, hogy egy A-listás sztártól ez egy kedves, közvetlen gesztus volt, valami fura bizalom megtestesülése. Más kérdés, hogy egyelőre nem állt rá a szája. A gyors átöltözés után azonnal az istállóba vitték őket, ahol teljesen nyilvánvaló volt, hogy Simon nem boldog a gondolattól, hogy ezeknek a gyönyörű lovaknak a valamelyikére fel kell üljön. Mintha ez meglepetés lett volna, pedig milyen jól állt neki a jelmeze! – sóhajtott a lány álmodozva, ahogy a lóháton ülő férfit leste a napszemüveg takarásából. Miután túltette magát azon, hogy ilyen rangon aluli munkát bíztak rá, kezdte élvezni a feladatát. Végül is mikor kerül egy egyszerű lány egy ilyen pasi közelébe? Olyan közel, hogy minden apró részletét alaposan megfigyelheti? Oké, nyilván van, aki ilyen közel kerülhet, de most arra nem is akart gondolni. Meg aztán ott volt ugyebár a férfi barátnője, akivel nem is olyan régen szakított. Sokak szerint, végre. Nem is értette a színésznőt, hogy tudta megcsalni? Minél tovább volt mellette, minél több alkalma volt alaposan megnézni, annál inkább meg volt róla győződve, hogy ilyen tökéletes példánnyal még nem találkozott. Egyszerűen minden a helyén volt rajta, formás fej, sehol egy rossz helyen lévő forgó, a haja még így rövidre vágva is szinte hívogatta, hogy túrjon bele, ujjaival kövesse végig a határozott állkapcsot és rajzolja körbe azt a formás szájat, amin az a lélekbe bemarkoló hang jön ki, a szédítően hosszú szempillákat, a vakító fogsort, ami tökéletessé teszi a mosolyát... Nézte a gyeplőt szorongató kezeket és a hosszú ujjakról, a hosszúkás körmökről alig tudta elszakítani a tekintetét. Igazságtalanság a sorstól, hogy az egyiknek ennyi mindent ad, amíg másoknak a töredéke sem jut – filozofált a kérdésen, de igazából eszébe sem jutott ezért reklamálni. Ha van is a pasin szabálytalanság, mint például az orra, az valahogy csak még tökéletesebbé teszi az összképet – állapította meg. És azt is el kell ismerje, hogy ritka béketűrő fickó, mert például egy Anna Stein nevű nőtől mostanában még ő maga is idegbajt kapott volna. A magassága mellett szinte eltörpülni érezte saját magát, de még ez is tetszett benne. Bezzeg Adél, ő ha felvesz egy elegáns cipőt, talán van is olyan magas, mint Simon. Mindig is mondták neki, hogy manöken-alkat. Soha nem keveredtek olyan helyzetbe, amikor egymás vetélytársai lehettek volna a kiszemelt hímneműnél, Adél most ráadásul boldogan éldegél Josh oldalán, úgyhogy még a gondolat esélyét sem kellett megadja annak, hogy a férfinak esetleg mégis inkább a karcsú, magas lányok jönnének be, hiszen a párja is egy alacsony kis csaj volt. Elpirult, ahogy ráébredt, hogy merrefelé kanyarodtak a gondolatai. Nem is értette magát; Simon… filmes, angol és két hónap múlva felszáll az első repülőre, mégis mi a fenéről álmodozik ő itt?

Nézte a gyakorlókat és elismeréssel adózott a kitartásért, amivel a tűző napon ezredszer is elpróbálták a leszállást, felszállást, a könnyű galoppot és a hirtelen fordulást. Világ életében kedvelte a kosztümös filmeket, a pasik nem is sejtik, milyen jól áll nekik a 16-18. század. Már, akihez kegyes volt a sors és előnyös alkatot kapott a teremtőtől. Gerard Philippet juttatta eszébe és a Királylány a feleségem című filmet, amelyik az egyik kedvence volt, ha szirupos régi francia filmekre vágyott. Örült, hogy a férfinak nincs hosszú, copfba fogható haja, mert akkor végképp elvesztette volna a fejét. Észrevette, hogy Simon már akkorákat nyel, mint akinek gombóc akadt a torkán, ezért aztán kikapott két citromos ásványvizet a hűtőtáskából és átbújt velük a korlátok között. Andrásnak is jól fog esni – gondolta vidáman és nem aggódva a hatalmas állatok közelségétől, feléjük nyújtotta az üvegeket.

*

Simon először jó mókának tartotta a lovak úsztatását. Lassan beléptettek a tó meleg vizébe, aztán egyre beljebb és beljebb, majd András intésére hagyta, hogy lecsússzon a biztonságot adó lóhátról. Tudott úszni, szeretett úszni, mi több, imádott úszni, medencében, tóban, tengerben, sőt az óceánban is, de ez egy teljesen új élmény volt. A bőrnadrág átitatódott és úgy tapadt a testére, hogy azt hitte lereped róla minden mozdulatnál. Az ing ott lebegett körülötte és a csizma..., lábujjait szinte begörbítette, hogy el ne hagyja őket tempózás közben. Az oldalának verődő kard már igazán csak a hab volt a tortán. Szerencsére Alma, a lova békésen tempózott a közelében, mert vele már végképp nem tudott volna foglalkozni, örült, hogy önmagát a víz színén tudta tartani ebben a felszerelésben. A part felé fordultak, aztán megküzdve a partmenti sárral, a szárazra evickéltek. András vigyorogva bíztatta és a lovakra felülve, még kétszer lejátszották ugyanezt. Amikor végre a szakállas inkvizítor közölte, hogy egyelőre ennyi, Simon úgy terült el a füvön, ahol Alma nyugodtan legelészett mellette, mint akinek jártányi ereje sem maradt. Aztán felült és a vízzel telt csizmákat lerángatta a lábáról. Az öltözékéhez sehogy sem illő fehér sportzoknikat is lehúzta és kicsavarta a belőlük a vizet. Végül a vizes inget is áthúzta a fején, aztán visszadőlt a meleg fűre.  Kinyújtózott és átadta magát a nap meleg sugarainak.

Anna néhány lépés távolságból megigézve figyelte, miközben Andrással egyeztették a további edzés menetét. Szemét képtelen volt elszakítani a vizes felsőtestről, a mezítelen lábakról, ahogy zihálva lélegzik és ahogy a lapos has süllyed-emelkedik, miközben a köldöke felett kezdődő vékony szőrcsík eltűnik a rátapadó, és a víztől minden részletet feltáró  bőrnadrág szegélye alatt. Nincs ez a munka nekem eléggé megfizetve! – döntötte el magában, ahogy az izgalmas férfitestet nézte, és nyelt egy nagyot. Miért nem tudta ilyen izgatottan nézni egyik fiút sem, akit elé sodort az élet? Miért éppen ezt az elérhetetlen pasit kell hangosan zakatoló szívvel lesnie?

-Annaaaa!!! – kiáltott éppen az elérhetetlen pasi utána lehunyt szemekkel élvezve a megérdemelt pihenést és a napsugarakat, a nyár illatú rét ölelését. –Van még abból a citromos löttyből? Most igazán jól esne, ha másért nem, hogy kiöblítsem a számból ezt a poshadt tavat – nyöszörögte a nap hőse, aki a szövegkönyv szerint rettenthetetlen hősként harcol majd meg hölgye kezéért és a birodalom biztonságáért. Anna jót vigyorgott rajta, aztán előhalászta a vizet és odasétált hozzá.

*

A közös vacsora alatt a stáb tagjai zajosan beszélgettek, Simon pedig a székén hátradőlve szinte kívül rekedt ebből a közegből. Az egész napi fizikai igénybevételtől most úgy érezte, valamennyi izma szakadni készül, ő pedig képtelen lesz holnap reggel lábra állni. Aki azt ígérte, hogy az edzőtermi kínlódással karban tarthatja magát, az nyilvánvalóan hazudott. Amit ma csináltak, arra semmi nem készíthette fel, annyiszor szállt fel és le a lóról, hogy a combjai már az ellen is tiltakoztak, amikor a szobájába vezető lépcsőn felvonszolta magát. Egy jó masszázs talán segítene, de itt vidéken aligha tudnak keríteni valakit. András ugyan adott neki valami balzsamot (lóbalzsam – olvasta megrökönyödve a tégelyen), de nem nagyon bízott benne, hogy lenne ereje és főleg kedve önmagát masszírozni. Csak az első jelre várt, amikor asztalt bontanak végre, és máris ledőlt volna szobája mélyén a hűvösnek ígérkező lepedőre szenvedni. Ráadásul most még a farmer is törte a vizes ruhától és a lovaglástól meggyötört bőrét, úgyhogy leghőbb vágya volt tőle mielőbb megszabadulni.

Észre sem vette, hogy mekkorákat sóhajtozik és grimaszol, amíg Anna az asztal túloldaláról feléje nem fordult.

-Bekented az izmaid a  krémmel, amit András adott?

-Nem. Őszintén szólva nem túl bizalomgerjesztő az a trutyi, ráadásul a neve alapján is inkább a lovat kéne bekenni vele.

A lány elnevette magát.

-Lehet, hogy be is kenték, de ez tényleg használna neked is. De ha szeretsz szenvedni...

-Az az igazság – hajolt hozzá közelebb a férfi - , hogy olyan helyeken is be kéne kenni, ahol el sem érem, úgyhogy hacsak nem ajánlkozol egy kis elsősegélyre, akkor ne tegyél szemrehányást, amiért elhanyagolom magam. Ha ezt tudtam volna, kikötöttem volna a szerződésben egy masszőrt is.

Anna a két kezébe hajtotta a fejét. Kellett neki megszólalni! De végül is, miért ne? Izgalmas volt a gondolat, hogy bekenje a férfi hátát, csak hát, ezt valahol máshol kéne csinálniuk, nem Simon szobájában, mert másnapra már azzal lenne tele a stáb, hogy ő is megvolt a pasinak. De amikor felemelte a fejét, hangosan csak annyit mondott:

-Oké, hozd le azt az átkozott ragacsot, majd én bekenem a hátadat. Kimegyünk a kertbe és majdcsak találunk egy helyet, ahol nem szúrunk szemet senkinek.

Simon összehúzott szemekkel figyelte, aztán bólintott és nehézkesen felállt.

-Mindjárt hozom.

A kertben az alkonyati fények játékos mintákat rajzoltak a falakra, a szellőtől mozgó lombok árnyát,  és az épületből kiszűrődő fények a gyepre. Kicsit távolabb néhány szék állt körben, ahol még reggel tartottak egy röpke stáb-megbeszélést. A férfi azok felé tartott, majd az egyik széket megfordítva leült és előre hajolt a háttámlára.

-Ez jó lesz!

Fájdalmas mozdulattal felemelte a karjait és a fehér trikót áthúzta a fején, aztán újra előre dőlt.

-Szolgáld ki magadat!

Anna nézte a sima bőrt, a széles vállalat, amiket megkapott a nap, a terpeszben megfeszülő combokat a nadrág szorításában; aztán lassan lecsavarta a tégely kupakját.

-Hol fáj?

-Egyszerűbb lenne megmondani, hol nem – nyögte a férfi. –A vállaim, a karjaim, a combjaim; és most már a fejem is, bár az alighanem egy enyhe napszúrás, vagy csak a fáradtság.

Anna az ujjaival kikotort egy adagot a hűs krémből és óvatos mozdulatokkal gyúrni kezdte a férfi vállát. A férfi bőre szinte lángolt az ujjai alatt, ő pedig a saját izgatottságától észre sem vette, ahogy Simon megfeszíti a testét az érintésére. Mindketten nagyot nyeltek a köztük lezajlott korábbi pengeváltásokhoz képest váratlanul erotikus helyzetre.

-Szólj, ha fáj, nem vagyok egy gyakorlott masszőz, lehet, hogy túl erősen csinálom – motyogta Anna és örült, hogy a férfi nem láthatja, ahogy az arca égővörös pírban ég.

-Kislány, olyan az ujjaid érintése, akár egy lepkéé, a szállodában van egy nagy darab fickó, na annak az érintését most alighanem túl sem élném. Azt a puha ágyat úgy gyúrta ki belőlem, hogy azóta nem merek panaszkodni semmire – suttogta válaszul Simon, mert ezt a mostani hangulatot még egy hangosabb szóval sem akarta megzavarni.

Anna kuncogva dögönyözte tovább, aprólékosan haladva, minden érintést kiélvezve, újabb és újabb adagot kenve el a fájós testrészeken. Amikor már a férfi bicepszét is átgyúrta, széttárta a kissé remegő karjait.

-Eddig tartott a jószolgálati tevékenységem. A combjaidat magadnak kell kezelésbe venned.

Simon elvigyorodott és megengedett magának egy kis viccelődést, óvatosan figyelve, nem lő-e túl ezzel is a célon.

-Pedig mennyivel hatásosabb lenne, ha te csinálnád.

A lány visszatekerte a kupakot, meglepő módon nem szólt semmit, de a tégelyt a kezébe nyomta, aztán két lépést hátrált, mint aki attól fél, ha túl erős a kísértés, még engedelmeskedni fog. Aztán megrázta a fejét és a félhomályban is jól láthatóan szikrázó szemekkel odasziszegett neki:

-Tudom, hova akarsz kilyukadni, de én nem vagyok a filmesek lotyója. Ahol viszket, megvakarod, ahol fáj, bekened. Ennyit tudtam érted tenni – azzal hátat fordított és sietős léptekkel bement a házba. Simon magára rángatta a trikót és meglepve tapasztalta, hogy a mozdulat máris könnyebb, mint a zuhanyozás után volt. Aztán a fejét csóválva ő is a ház felé indult. Óvatosság és viccelődés ide vagy oda, azért csak sikerült újra magára haragítania Annát. Akkor reggel nyilván megint egy túlédesített lötty vár rá egy életmentő kávé helyett. Bravó Carmichel! Hoztad a formád, mint mindig. Bár, talán nem is baj, mert mire a lány végzett a karjai masszírozásával, azok készültek önálló életre kelni és magukhoz ölelni az alkalmi nővért. Az pedig végképp nem vezetett volna semmi jóra. Illetve dehogynem, csak erről még Annát is meg kéne győznie.

A balzsam hatott, a fájdalom enyhült,  fáradt is volt, mégsem tudott aludni. Kinyitotta az ablakot és a tó felől hallatszó béka-brekegést fülelve a két lány közti különbségen gondolkodott.