Perlekedők 30. és 31. fejezet

30.

Sheila Nikkivel üldögélt a kávézó napsütötte teraszán. Mellettük a napernyő árnyékában Monroe aludta az igazak álmát a kocsiból kiemelt bébiülésben. Nikki a lelkiismeretes keresztmama szerepében elfoglaltságától függően kikövetelte magának, hogy ezt az édes kis porontyot kényeztethesse. Még az Emlékezetkiesés forgatásának az elején keveredtek jó barátságba, és mostanában úgy tűnt, hogy igazából csak ez a barátság lesz képes túlélni a sorozat befejeződését. Vágyakozó szemmel törölte le a pici szája sarkából a kicsurranó nyálcseppet. Ha csak rajta múlt volna, már ő is egy ilyen édes kis apróság boldog mamája lett volna, de a baby-projekt egyelőre egy újabb forgatás miatt bizonytalan ideig ismét elnapolódott. Sheila a kávéját kevergetve ránézett a napszemüvege felett.

-Te hallottál valamit Simon új filmjéről?

-Milyen új filmről? – élénkült meg Nikki még mindig a srác neve hallatán, pedig annyi év után, főként, mint boldog, ifjú asszony, már nem lett volna szabad ilyen furcsa borzongást éreznie. Még a forgatás elején futottak pár kört együtt, és azokat a heteket nem tudta, nem is nagyon akarta kiverni a fejéből. Simon jó srác, és neki nem kellett volna feladnia, amikor Cyntiában felébredt a versenyszellem a fiúért való küzdelemben, mert sokkal kiegyensúlyozottabb kapcsolatot tudott volna nyújtani neki, mint a primadonna valaha is. Jó barátnők voltak Cyntiával, de Simon felbukkanása tönkre vágta ezt a barátságot, és ő csak későn ismerte fel, hogy a barátnője pusztán hiúsági kérdésből csapta le a kezéről a fiút, vagy mert talán ő is elhitte, hogy a vászon után a valóságban is ők az álompár. Kicsit megrázta a fejét, hogy szabaduljon a múlttól és Sheilára figyelt inkább, aki nyilván többet tudott, mint amennyit a kérdése sugallt.

-Jacko mesélt valami sztorit… egy pasi néhány év eltéréssel egy testvérpár másik felébe szeret bele, nem tudva, hogy testvérek; és azt sem sejtve, hogy a nővér annak idején a kis románcukat követően terhes lett, de elvetette a babát.

Nikki összevont szemöldökkel gondolkozott. Nem hallott ilyen forgatókönyvről, pedig szívesen jelentkezett volna bármelyik szerepre, már csak Simon miatt is; de igazából semmilyen filmterv nem rémlett a városban, aminek a sztorija csak egy kicsit is hasonlított volna erre. -Nem hallottam erről a filmjéről, de majd utánanézek. Ki tudja, hátha nekem is van benne egy testhez álló szerep – kacsintott Sheilára, aki megcsóválta a fejét.

-Ne kísértsd a sorsot! Most, hogy összerúgta végre a port Cyntiával, még a végén eszébe juttatod, hogy mit hagyott veszni pár évvel ezelőtt. Csak aztán  Paul rá ne jöjjön, miket forgatsz a fejedben!

-Á, dehogy, az már a múlt, nem vagyok hülye tönkre tenni a házasságomat. Egyébként meg, olvastam valami kis apró hírt este a srácról. Európában forgat, ott, ahol a Szépségemet. És részt vett valami show-ban, ahol alaposan befűtöttek neki, mert képeket toltak az orra alá, ahogy valami helyi bigével kirándulgatott nagy édes egyetértésben. A képek alapján nem egy sima idegenvezető volt. Te is tudod, hogy mennyire utálja, ha a magánéletéről kérdezik, ott meg nem finomkodtak, faggatták könyörtelenül. De majd utánanézek annak a csajnak, mert azt írták abban a cikkben, hogy filmes berkekben dolgozik, van egy nővére, aki egy időben fotómodellkedett is, és hát tudjuk, hogy Simon járt már korábban Budapesten…, úgyhogy elég sok itt a véletlen egybeesés a sztorival, amiről beszéltél. Akár még igaz is lehet, és nem is film, hm? Hah, micsoda kis kópé a srác, ki se néztem volna belőle. Vajon Cyntia tudta? Hogy amíg ő arra készült, hogy utána menjen és együtt ünnepeljék a születésnapját, addig a srác vidáman becsajozott? És most – amilyen figura – ha valaki, hát ő képes véletlenül összejönni az akkori csaj húgával. Ha… véletlen volt. Ó, Sheila, ennél izgalmasabb kideríteni valót nem is adhattál volna! Fizessünk, aztán nézzünk körül kicsit a világhálón, hátha belefutunk valamibe, ami közelebb visz a megoldáshoz!

*

Adél és Josh a személyzeti kantinban kortyolgatták a forró kávét, amit Ulf, a nagydarab német főszakács hozatott az egyik lótifutijával mindhármuknak. Este érkező vendégük speciális étrendjét beszélték meg éppen, bár a nő már visszatérő kuncsaft volt, hiszen a korábbi forgatásakor is a ház vendége volt. A dolgot azóta azonban pár dolog tovább árnyalta, bár ezeket a gondolatait Adél nem akarta Ulf előtt megvitatni. Szerencsére a fickónak hamarosan mennie kellett, és amikor végre magukra maradtak, egy űzött vad tekintetével nézett a nő Joshra.

-Mondd meg, mit csináljak? Amióta összejött Simonnal, nem hajlandó velem beszélni. De te is láttad a műsort. Simon nem vállalta be, hogy a barátnője lenne, így meg olyan, mintha a kurvája lenne. Csak ma hárman állítottak meg, hogy igaz-e a hír… És mit mondhattam volna?

-Nézd, én értem a fickó indokait. Nyilván így próbálta megvédeni a média-felhajtástól, bár a fotók miatt szerintem erre esélye sincs. Akkor már jobb lett volna, ha azt mondja: igen, együtt vagyunk… már így is-úgyis rájuk fognak szállni. Szerintem szereti a húgodat. Láthattad, kereste a szavakat, hogy hárítson, miközben őrá is próbált tekintettel lenni. Bár, a végén nem igazán sikerült. De már megmondtam neked, ez az ő életük és fel kellene már hagynod a próbálkozással, hogy befolyásolni próbálod a húgodat! Néha már azt hiszem, a féltékenység beszél belőled – vonta össze a szemöldökét a férfi, mire Adél megütközve nézett rá.

-Oké, akkor ezt inkább meg sem hallottam. Micsoda képtelenség!

-Nem, nem az! Annyit agyalsz kettőjükön, hogy lassan észre sem veszed, egy ideje köztünk sincs más téma, mint a testvéred szerelmi élete.

-Tényleg nem vettem észre, ne haragudj! – suttogta megsemmisülve a férfi ingerült hangjától a nő. –De hidd el nekem, csak Annát féltem, Simon a múlt, a kettőnk szempontjából semmi jelentősége nincs.

-Próbálom elhinni, tényleg, komolyan, de nem könnyíted meg a dolgomat – morogta a férfi, aztán felállt. –Most mindenesetre próbáljunk a barátunk los angelesi barátnőjére koncentrálni, mert ő viszont fizető vendég, oké?

-Oké! – motyogta Adél, miközben arra gondolt, hogy vajon Anna tudja-e, hogy Meg Row személyében komoly vetélytárs érkezését várják.

*

„Itt vagyok” – jelent meg a telefon kijelzőjén az sms-üzenet, mire Simon lerakta a laptopot az öléből és felállt, hogy átmenjen a szomszédos szállodába. Meg megérkezett. Most kifejezetten szüksége volt a barátnője megnyugtató, mindent megmagyarázni tudó társaságára, ugyanis Annával már két napja nem tudott zöldágra vergődni. Tegnap este még a lakásához is elment, de hiába csöngetett, a lány nem nyitott ajtót. A telefonját pedig nem vette fel. Végül a kihalt utcán lesétált a Dunapartra és az alsó rakparton, a víz mellett ácsorogva arra gondolt, hogy csak nincs éppen szerencséje, vagy itt az ideje, hogy felfogja, Anna rövid úton lapátra tette?

Amikor ott hagyta Tihanyban, azt hitte, sikerült tisztáznia a dolgokat, azóta pedig nem történt tudomása szerint semmi, ami miatt a lány így befordult volna. Kicsivel élénkebb lett az érdeklődés irántuk, de csak ennyi történt… már, amiről ő tud. Ahogy ott ácsorgott, egy magányos alakot vett észre a padon kuporogni, közvetlenül a víz mellett. Az illető felhúzott lábait átölelve ücsörgött, és a sötétben egy cigeratta parázslott fel az ujjai között. A fején egy megfordított baseballsapka. Mintha csak önmagát látná, attól eltekintve, hogy egy ideje erővel próbált ellenállni a kísértésnek, hogy a kis bűzrudacskát a szájába tolja. Inkább letette az elektromos cigit is, mert az illúziót nem adta meg, csak buzisnak érezte tőle az amúgy is sokszor nőies kézmozdulatait. Aztán ahogy jobban megnézte, a szíve akkorát dobbant, mintha követ dobott volna a gyors folyású vízbe. Anna! Odasétált hozzá, megállt mellette, aztán egy hirtelen mozdulattal kivette az ujjai közül a cigit, s egy pillanatra megbódult az orrába kúszó füsttől, majd a folyóba dobta, ahol a csikk aprót sercintve elúszott. Aztán a sapkát levette a lány fejéről, és a sötét fürtök megszabadulva a fogságból, súlyosan hulltak lá a lány farmerdzsekis vállára. Egy pillanat alatt visszakapta az ő Annáját, ahelyett az öcsi helyett, aki magában búslakodott. Bár az ő igazi Annája nevetett és boldog volt, ebből a lányból itt mellette pedig sütött a boldogtalanság. De most csak örült, hogy egyáltalán megtalálta. Úgy látszik, van valami láthatatlan szál, ami elvezette hozzá.

-Kerestelek.

-Megtaláltál.

-Csak véletlenül. Nem mondták még neked, hogy a dohányzás káros az egészségre, és sárgítja a fogakat? – mormogta, miközben még mindig nem nézett a lányra, csak leült mellé a padra.

-Nem mondták még neked, hogy ne szólj bele kéretlenül mások dolgába? – dobta vissza a kérdést Anna, és Simon vett egy nagy levegőt, hogy megnyugodjon. A beszélgetés határozottan rosszul kezdődött.

-Miért nem veszed fel, ha hívlak?

-Nincs nálam a telefon. Tudod, mostanában sokan hívnak olyanok, akikkel inkább nem beszélnék.

-Anna, sajnálom!

-Tudom, nem a te hibád. Nem tehetsz róla, hogy most kellett rádöbbennem, hogy micsoda közegben élek…, hogy a kollégáimnak nincs jobb dolguk, mint a hátam mögött sutyorogni arról, milyen felvágós kis liba vagyok, ugyanakkor meg elég egy hollywoodi szépfiúnak felbukkannia és máris szétdobom a lábam. Megjátszós vagyok, beképzelt, felvágós és leginkább csak egy hülye kis kurva.

-Anna! Ne csináld ezt! Ha elkezded komolyan venni az irigyeid hangját, abból csak te jöhetsz ki rosszul. Hagyd őket a fenébe, ne foglalkozz  velük!

-Nos, mától nem is kell, mert felmondtam – vonta meg a vállát a lány.

-Ennyire rossz volt? – szisszent fel a férfi, ahogy próbálta elképzelni a lány helyzetét ebben a leginkább férfiak uralta világban. Az a kevés nő, aki a forgatásokon dolgozott, meg nyilván már besárgult az irigységtől, hogy Anna a középpontba került és rajta verték le a frusztráltságukat. –Sajnálom, annyira sajnálom! Nem lett volna szabad belekezdeni ebbe az egészbe! Tudtam, hogy csak rosszat hozok rád vele. Már az egész eleve, ahogy indult, tudnom kellett volna, nyilván nem volt véletlen, hogy ez a kavarás már az elején benne volt; előjel volt, amit nem vettem komolyan. Nagyon sajnálom!

-Te most szakítani akarsz? – nézett rá Anna végre.

-Tényleg nem tudom, akartam, de az eszem azt mondja, talán még nem késő, de a szívem azt, hogy már régen elkéstem vele. Csak rettentően bánt, hogy nem tudlak megvédeni ettől az egésztől,  magamtól, meg ami velem jár – mondta keserűen a férfi, egyenesen a gyorsan sodródó vízhez beszélve. Egy pillanatra átfutott az agyán, milyen jó lenne, ha ezek a dolgok, amik most velük történnek, ugyanilyen gyorsan válnának múltidővé, ha a folyó sodra magával vinné ezeket is, de szinte biztos volt benne, hogy nem így lesz. Ha nem vetnek véget ennek az egésznek, akkor csak egyre rosszabb és rosszabb lesz, amíg csak el nem jutnak arra a pontra, amikor egyikőjük besokall.

-Hagyd már abba! Nehogy azt hidd, nem tudnám magam megvédeni tőled, ha akarnám. Azt mondanám, öreg, kopj le, jobb nekem nélküled! De hát nyilván nem így van, ezért nem is vagyok képes ezt mondani –csattant fel Anna. Idegesen kotorta ki az arcából a haját, amit a dunai szél újra és újra a szeme és a szája elé sodort, mígnem kirántotta a férfi kezéből a sapkát és a fürtjeit alágyűrve legalább ettől az idegesítő aprócska epizódtól megszabadult. Őszintén sajnálta, hogy a többit nem tudja ilyen flottul megoldani.

-Feljössz? – nézett Simonra, aki nem számított erre a kérdésre, ezért meglepetten ránézett és az egyetlen kósza tincset, ami még a szél  játékszereként táncolt, egy gyengéd mozdulattal a füle mögé simította.

-Miért is ne? Ki tudja,még mennyi idő jut nekünk, de fent a teraszodon legalább kicsit kizárhatjuk a külvilágot. Itt maradhatok egész éjszakára?

-Ameddig csak maradni akarsz – hajolt hozzá a lány és egy forró csókot nyomott a férfi szájára, aki csak most vette észre, hogy Anna arca nedves a hangtalan könnyektől. Magához ölelte, aztán felálltak és hazafelé indultak.

*

Csodás éjszakát töltöttek együtt. Eddig minden alkalommal volt valami édes vadság a szeretkezéseikben, de most olyan finomak voltak a mozdulataik, mintha attól félnének, hogy a másik törékeny porcelán, amelyben egyetlen óvatlan érintés is kárt tehet. Nemcsak a testük szeretkezett, de a lelkük is. A férfiban mégis egész idő alatt valami furcsa érzés motoszkált, mintha Anna ezzel az éjszakával búcsúzni akart volna tőle. Reggel nem mert rákérdezni a különös hangulat okára, csak ölelte magához, mint aki a bőre alatt akarja magával vinni az illatát, az érintéseit, a hangját, a csókjait, az ölelését, a gyönyört, amin osztoztak, aztán egy utolsó gyengéd simogatással belépett a rá várakozó liftbe és elindult lefelé. Csak a legnagyobb önuralommal tudta megállni,hogy a földszintre érve ne nyomja meg újra a negyedik emelet gombját, de amikor kilépett a kora reggeli nyüzsgő utcára, úgy érezte, mégis inkább azt kellett volna tennie.

A fotós angolul kiabált oda neki, a régi jól bevált módszer szerint arról érdeklődve, izgalmas volt-e az éjszakája, csak hogy megörökíthesse az indulatot az arcán az alatt a négy hosszú lépés alatt, amíg a rá várakozó taxihoz sietett. Az Annától kölcsönkért sapka és a sötét napszemüveg takarásában lehajtotta a fejét és keserűen csak arra tudott gondolni Miért nem hagyjátok, hogy boldog legyek végre?

31.

Simon a hallba lépve azonnal megpillantotta Meget, aki Adéllal és egy nagy darab fickóval beszélgetett. Kedvetlenül vette feléjük az irányt, mert ha valakivel most nem akart találkozni, az éppen Adél volt. Azóta nem találkozott vele, amióta Anna tetőteraszán olyan keményen helyretette a múlttal és az Annához fűződő érzéseivel kapcsolatban. De a kellemetlen találkozásról egy pillanat alatt feledkezett meg, ahogy a háttal ülő férfit felismerte. Donald!

A nőkkel kicsit udvariatlanul ugyan, de a régi jó barátnak kijáró szeretettel először a férfi vállára csapott, aki mosolyogva nézett fel rá, aztán máris kutatva vizsgálta a vonásait. Istenem, mennyi időt töltöttek együtt! Néha már úgy érezte, nem is egy fizetett testőr, hanem egy barát, egy nagybácsi kíséri, óvja a lépteit. Senki nem is sejtette, a férfi mennyi titkát ismeri, és benne még sosem csalódott, Donald soha nem élt vissza ezzel a bizalommal. Most is egy pillanat alatt levette, hogy valami nyomasztja, ezt jelezte a férfi felhúzott szemöldöke, de mivel nem voltak egyedül, meg sem szólalt.

Üdvözölte Meget is, végül egy tartózkodó jó estéttel Adélt is köszöntötte, aki kissé felhúzott szemöldökkel, de fogadta a köszönését. Meg a maga néha szeleburdi módján a nyakába borult, majd egy csicsergős csókot nyomott a szájára. Ez volt a mániája, távolságtartó angol énje eleinte nem tudta hova tenni a dolgot, később megszokta, Meg ilyen. A csóknak émelyítő eper íze volt, de ezen már nem is csodálkozott. El sem tudta képzelni, hogy a lány smink nélkül hogy nézhet  ki egy álmos reggelen, mert bár sokan gondolták, hogy vannak erről közvetlen tapasztalatai, de az igazság más volt. Meg azon kevesek egyike volt, akikkel Hollywoodban igazi barátságot kötött és ápolt, mert  bár a felszínen különbözőek voltak, de a mélyben olyan sok közös vonásuk volt, mintha testvérek lettek volna.

-Szerencsés vagy, hogy a jó öreg Donald vigyáz rád! – mosolygott mindkettőjükre, figyelmen kívül hagyva Adél szúrós tekintetét, amivel a csókot követte.

-Rám ugyan nem… - nevetett Meg és a szomszéd asztalnál kávézó kétajtós ruhásszekrény felé intett. -Bryan az én hűséges őrangyalom, csak most egy kávényi szusszanást engedélyeztünk neki, hiszen itt van a barátod, szükség esetére.

-De hát hogyan…, akkor te…? – nézett kérdőn a testőrre, aki csak egy szót formált a szájával: Stephanie. Így már minden világos volt. Steph nyilván tud a show-ról, és nem kellett sok hozzá neki sem, hogy elképzelje, mi indulhat el napokon belül. Hálás volt a figyelmességéért, mert Donald mellett soha nem érezte korlátozva magát és tényleg adott valami megfoghatatlan biztonságérzetet a jelenléte.

-Nem vacsorázunk együtt? – fordult a barátnője felé, aki sajnálkozva tárta szét a kezét:

-Oh, édes, én mennék veled bárhová, de ma este megjelenésem van valami partyn, mint díszvendég… Viva Comet vagy mi a bánat, bár, megegyeztünk, hogy nem énekelek, de azért emelem majd a show fényét a jelenlétemmel – vágott játékos grimaszt. Simon szerette benne ezt az öniróniát, amit csak nagyon kevesen tudtak a lányról, a többség beérte a felszín csillogásával és extravaganciájával. –Tényleg, nincs kedved velem jönni? A szervezők biztos, hogy nem akadnának ki, ha pont téged vinnélek magammal, sőt, azt hiszem, hosszú időre a lekötelezettjeim lennének – kacsintott Simonra, aki ez alkalommal kivételesen nem volt nevetgélős hangulatban. Persze Meg is hallott  a balul sikerült show-műsorról, és kíváncsi is volt a valóságra a háttérben, de ez az este most nem volt alkalmas egy baráti beszélgetésre.

-Nem, inkább nem… - hárította el Simon az ötletet -, de tudod, hol találsz, ha ráérsz, egyik este leülhetnénk beszélgetni.

-Igen, hallottam, hogy lenne miről – kacsintott újra az a hatalmas műszempilla és Simon végre elmosolyodott, amikor arra gondolt, hogy lehet, meg sem ismerné a lányt, ha a maga természetességében jelenne meg egyszer előtte.

A szomszéd asztalnál Bryan felállt és szinte láthatatlanul jelzett a nőnek, hogy indulniuk kell, Meg pedig engedelmesen követte a finom jelzést. Jól összeszokott páros képét mutatták, Donald is elismerően hunyorított a kollégája akciójára, aztán ő is felállt és a kölcsönös búcsúzkodás után, ahogy Meg elindult a kijárat felé, Simonra nézett: -Mehetünk?

-Egy pillanatot tudsz várni? Nekem még beszélnem kell a hölggyel – biccentett Simon a fejével Adél irányába, mire Donaldnak alig láthatóan megemelkedett a szemöldöke. –Nyugi, nem lesz hosszú, csak négyszemközt szeretnék mondani neki valamit – motyogta Simon, ahogy rádöbbent, tulajdonképpen fogalma sincs, mit akar mondani Anna testvérének. Talán csak annyit szeretett volna elérni, hogy próbálja megbékíteni, mert a lánynak most mindenki másnál nagyobb szüksége lesz a családjára. Donald szófogadóan átült Bryan helyére, Simon pedig a nőhöz fordult és halkan, hogy még a szomszéd asztalhoz se hallatszódjon át, beszélni kezdett.

-Próbálj beszélni vele! Nagyon egyedül van és ebben a helyzetben nagy szüksége lesz a testvérére.

-Mármint úgy érted, amikor elutazol? – nézett rá a nő szúrósan.

-Akkor is, de addig is. Most, hogy Meg is itt van, egy csomó hülyeség megint napvilágot lát majd és nem akarom, hogy azt higgye, egyetlen egy sornak is van alapja. Meg nagyon jó barátom. Ennyi.

Adél felnézett és Josh figyelmeztető tekintetét elkapva, dacosan, a száját húzva válaszolt: -Azt hiszem, Josh eléggé kiakadna, ha én úgy üdvözölnélek, mint Meg tette.

-Meg ilyen, ez a stílusa, ő lesmárolná még az elnököt is, az sem zavarná, ha akkor találkoztak először. – rántotta meg a vállát a férfi. –Egyszerűen csak nem kell mögé többet képzelni, mint ami a valóság. Basszus, nem is értem, mi a fenének mentegetőzöm itt, miért nem lehet rólam néha valami jót is feltételezni?

-Oké! … És mit vársz tőlem? Nem fogadja a hívásaimat, szerintem olvasatlanul törli az üzeneteimet, mit kellene még tennem, hogy a húgocskám szóba álljon velem?

-Nézd, nem tudom, te ismered, de menj el hozzá és érd el, hogy meghallgasson! Nem buta lány ő, csak most nagyon sok minden zúdult a nyakába. Meg fogja érteni a döntésedet is és leginkább azt, hogy miért nem beszéltél róla senkinek. Most kezdi ő is érezni, hogy néha az embernek akaratlanul is lesznek titkai. Egész egyszerűen azért, mert úgy a legegyszerűbb.

-Neked is vannak? - kapta fel a fejét a nő.

-Olyan, ami őt érintené, egy sincs – nézett a szemébe egyenesen a férfi és Adél úgy döntött, hisz az őszinte szürke szemeknek.

-Majd megérdeklődöm, mikor dolgozik…

-Nem dolgozik, felmondott, mert a kollégák…, szóval, beindultak a beszólogatások és lehetetlenné tették a helyzetét. Azért mondom, most nagyon egyedül van, kell valaki, aki mellette áll akkor is, ha én éppen nem tudok.

-És aki segít átvészelni azt a pár hónapot, amíg túlteszi magát azon, hogy valaha azt hitte, melletted megtalálta a boldogságot? – szúrta tövig a kést Adél és Simon akkorát nyögött, hogy Donald ijedten kapta oda a tekintetét.

-Nekem se lesz könnyebb – hajtotta le a fejét a férfi, mire a nő egy gúnyos kis hanggal lebiggyesztette a szája szélét.

-Na, persze, neked sem…  Mennyi idő alatt felejtetted el azt a délutánt, hm? Egy nap, egy hét, egy hónap?

-Ez azért nem ugyanaz! – csattant fel a férfi. Aztán a nő szemébe nézve halkan, hogy csak ő hallja, szenvedélyesen suttogni kezdett. –Adél! Az a nap a szexről szólt, azt elfelejti az ember, legkésőbb abban a pillanatban, amikor szerelmes lesz. A hugodba szerelmes vagyok, úgyhogy mindenkinek jobb, ha azt a napot te is törlöd az emlékezetedből, ha már a következményét olyan könnyedén tudtad. – Ez utóbbi megjegyzést nem akarta az orra alá dörgölni, de az ellenségessége miatt úgy döntött, visszaszúr. Adél azonnal meg is roggyant.

-Nem volt könnyű döntés, de mit tehettem volna? Várjam meg, amíg szánakozóan rám nézel és megkérdezed, hogy mégis mit gondolok..., tőled van egyáltalán, vagy csak simán közlöd, hogy te nem akarsz gyereket… ?

-Nem tudhatod, hogy mit mondtam volna, úgyhogy ne add a számba a szavakat! Azt biztosan nem mondtam volna, hogy menj és vetesd el.

-De nem is vállaltad volna… apjaként…

-Nem, valószínűleg nem.

-Hát, legalább őszinte vagy. Kár, hogy pont a húgommal jöttél össze, csak túlságosan bonyolulttá teszi a dolgokat…

-Nem bonyolult. Csak legyél mellette, amíg kitalálom, hogy mi legyen a megoldás…

-Én mellette leszek, akkor is, amikor Te rájössz, hogy nincs megoldás erre a helyzetre. Csak nem biztos, hogy akkor majd maga mellett akar-e tudni egyáltalán bárkit is.

-Oké, nekem most mennem kell. Olyan fura hangulatban volt reggel, beszélni akarok vele – állt fel a férfi, és Adél ott maradt a gondolataival, amelyekben mostanra már csak a színtiszta aggódás maradt a kishúga iránt.

*

Simon ingerülten csapta le a telefont. Nem igaz, hogy mostanában képtelenség Annával beszélni! Pedig mindenképpen el kell mondja neki, hogy váratlanul megváltozott az időbeosztásuk és a hét végén már véget ér az itteni munka, Londonba mennek egy stúdióba, ahol felveszik a hiányzó jeleneteket. Nem telefonon akarta ezt megbeszélni, találkozni akart Annával, hiszen annyira kevés idejük maradt. De hol a fenében lehet, hiszen ő maga mondta, hogy felmondott, akkor nem a munka miatt van kikapcsolva?