16.
Hajnalodott, amikor Anna halk
gitárpengetésre ébredt. Szeme még a lehunyt szemhéj mögött is majd szétrobbant,
fejében vattaszerű köd volt, a szájában pedig maga a Núbiai sivatag. És
kegyetlenül kellett pisilnie, de a zsongító gitárhangok még marasztalták egy
kicsit. Aztán a hangok felerősödtek, és ettől úgy érezte, mintha a fejére esett
volna egy szekrény.
-Héééé, csak finoman, halkan! –
motyogta, mire a gitáros elvigyorodott.
–Szia!
-Szia! ... Nem akarok
udvariatlannak tűnni, de mi a fenét keresel te itt?
-Hosszú, majd beszélünk, de
szerintem van neked most ennél sürgősebb dolgod is.
-Ah, kár volt szóba hoznod, bocs,
már megyek is ... – tápászkodott fel és alig érzékelve, hogy még szinte éjszaka
van, a félhomályban kissé bizonytalan léptekkel eltűnt a fürdőszobában.
Percekkel később vizes kezeit rázva bukkant fel. Végigsimított az arcán is, a
vizes bőrt jótékonyan hűtötte a hajnali könnyed légmozgás. Csodálatos látvány
volt a kelő nap fényében fürdő Margitsziget, az ébredező város ezer neszét
sodorta feléjük a szél, de a lányt most egyetlen kérdés foglalkoztatta: Simon
vajon hogy került ide?
Mire kiment, a férfi már egy új
számot pengetett. Nem is nézett rá, ahogy beszélni kezdett:
-Jól bírod a piát, nem is
hánytál.
-De igen, még az elején...,
örülj, hogy nem láttad, nem volt egy szép látvány. És ezzel el is érkeztünk az
ezer dolláros kérdéshez: Mit keresel itt? És egyáltalán, hogy jutottál be a
lakásba?
-Azt mondták az Irish Catben, hogy
beteg vagy. Nem akartam, hogy egyedül legyél. És végül vehetjük is úgy, hogy
valóban beteg voltál. Nőt ennyire részegnek még nem láttam, de aranyosan
csináltad. És te engedtél be – tovább pengetett és várta az elkerülhetetlen
kérdést, és nem is csalódott, Anna már kijózanodott annyira, hogy feltegye.
-Akkor tényleg részeg lehettem. Miért
nem akartad, hogy egyedül legyek?
-Nem tudom – nem mondott többet,
mert tényleg nem lett volna képes megfogalmazni. Egyszerűen csak nem akarta,
hogy a lány egyedül legyen, ha bajban van, pedig akkor még nem sejtette, hogy a
testvére őt is felvilágosította, és ettől ilyen állapotba került.
-Elmondta – suttogta maga elé
Anna. Nem mondta ki a nővére nevét, nem fűzött körmondatokat aköré, hogy ki és
mit mondott el, de a fiú sem csinált úgy, mint aki nem tudja, miről van szó. A
lány arca amúgy is beszédesebb volt mindennél. Ilyen keserűnek, csalódottnak még
sosem látta.
-Sejtettem – pengetett tovább a
húrokat bűvölve.
-Gyűlölöm – nyögött fel a lány.
-Gondolom. Ez az első egészséges
reakció. Én is így éreztem, de már jobb. Te meg ráadásul a testvére vagy,
úgyhogy biztosan meg fogsz neki bocsátani. Csak azt tette végül is, amit akkor
helyesnek érzett. Végül is, egyikünk sem tudhatja, hogyan élte meg azokat a
napokat. A tudomány szerint sokszor maguk a nők sem tudják később felidézni a
döntésük pontos körülményeit. Biztosan belehalt ő maga is a döntésbe, nem lehetett
egyszerű. És az a baj, hogy ebben senki más nem adhat tanácsot, úgyhogy talán
jobb is, hogy nem vont bele minket is, levette rólunk a terhet. - Még önmagát
is meglepte azzal, hogy szinte mentséget keres Adélnak, de jól tudta, milyen
nagy szüksége van az embernek egy szerető testvérre, és nem akarta, hogy Anna
és a nővére között tovább mélyüljön a szakadék. Önkéntelenül is egy gyorsabb
ritmusra váltott, ahogy túlestek a legmeredekebb témán.
-Megtennéd, hogy lerakod végre a
gitáromat?! – morrant rá a lány, mire Simon elvigyorodott és megrázta a fejét.
-Bocs, de egész éjjel
virrasztottam és összehaverkodtunk, nem dobhatom egyik pillanatról a másikra
miattad.
-Azért ez egyszer már sikerült –
motyogta a lány fájdalomtól karcos hangon. Simon összerázkódott, de úgy
döntött, nem reagál az alig bujtatott szemrehányásra.
-Szeretem a hangját, még jobb,
mint az én gitáromé – mondta inkább halkan.
-Miért vagy ilyen megbocsátó? Így
könnyebb? – a lány hangja támadó volt, ahogy visszatért közös problémájukhoz, de
Simon úgy érezte, a lányban a bizonytalanság erősebb, mint a csalódottság
szülte harag.
-Az igazat akarod tudni? Igen,
így könnyebb. Nem gyűlölhetem, mert a testvéred. Igen, azt hiszem, miattad nem
akarom gyűlölni. És ha lehetek egy kicsit profán, akkor egy csomó bajtól
megkímélte azt a gyereket. Én egészen biztosan nem voltam még elég érett egy
kölyökhöz. Ha megkeresett volna, akkor sem hiszem, hogy Adéllal maradok a bébi
miatt. Úgy meg kinek lett volna jó az a helyzet?
-Huh, ez elég önzően hangzott.
-Nem tudom, lehet, de csak
őszinte akarok lenni.
-Most már az vagy? Érett egy
kölyökhöz?
-Most se.
-Az leszel valaha?
-Remélem.
-Le akartál feküdni velem?
A kérdés derült égből lórúgásként
érkezett, de a férfi belement a szójátékba és rávágta a választ, amit szíve
mélyén igaznak érzett. Más kérdés, hogy ezzel körülbelül tizenkilencre húzott
lapot. Lehet, hogy pillanatokon belül páros lábbal rúgják ki innen.
-Igen.
-És most már nem akarsz?
De, igen. De nem most. Majd, ha
nem érezzük úgy, hogy ezzel rajta állunk bosszút. Amikor kétség sem férhet
hozzá, hogy egymást akarjuk.
-Jézus, te tényleg felnőttél és bölcs
és megfontolt lettél! – forgatta meg a szemeit Anna, aztán le is hunyta őket,
mert a forgás folytatódott. Fájdalmas volt és lassan a gyomra is csatlakozott a
körhintához.
-Nem vagyok az, csak félek. Veled
nem akarom elszúrni… - motyogta halkan a férfi, aztán kicsit hangosabban
hozzátette: -Egyébként azt hiszem, itt volt a barátod. Csak őt nem engedted be.
-Milyen barát? – húzta össze a
szemöldökét Anna zavarodottan.
-Magas, vékony srác. Elég
dühösnek látszott.
-Jaj!... Tom… - masszírozta a
homlokát elkeseredetten. -Ezt nehéz lesz kimagyarázni.
-Komoly?
-Már nem, de beszélnünk kellett
volna. … Jézusom, a fogorvos…, azt is elfelejtettem. És persze Adél céges
buliját is, bár, meglepne, ha ő elment volna. … Te tényleg Metallicát játszottál az előbb?
Simon a hirtelen témaváltástól
elmosolyodott. –Ahogy én játszottam, az altatódalod is lehetett volna –
nevetett, és végre félretette a gitárt. Aztán felugrott és elkapta a lányt, aki
a hirtelen rátörő zokogástól a korlátnak tántorodott.
Simon úgy döntött, nem mond
semmit, ebben a helyzetben okosakat úgysem lehetett volna. Csak állt és
szorította magához Annát, akit már hosszú percek óta rázott a zokogás. Érezte,
hogy az inge és a pólója is átázott már, és szinte biztos volt benne, hogy a
lány könnyein túl lesz azon minden más is, de nem igazán izgatta. Egyszerűen
csak szerette volna, ha a lány könnyei elfogynak és megnyugszik. Magával húzta
a kanapéhoz és leroskadt rá, óvatosan tartva a lányt. A háta mögé kotort néhány
párnát és hátradőlt, Anna ernyedt testét pedig húzta magával. Az órájára
nézett. Ma már forgatni fognak, ő pedig nem aludt szinte semmit, de hát
majdcsak túl lesznek ezen a napon is. A sminkesek amúgy is csodákra képesek. Már
csak abban bízott, hogy Anna rendbe jön annyira, hogy vele tart, mert nem
szerette volna magára hagyni ebben az állapotban. Amíg ezen gondolkodott, a
lány lassan megnyugodott, és a halk szipogásból, a lelassult légzésből észrevette,
hogy elaludt. Lehunyta a szemét és megpróbált egy kicsit ő is aludni.
*
Anna füle alatt egy erőteljes
szív dobolása adta a ritmust, egy lassan süllyedő, emelkedő mellkas a
ringatást, és jóleső közvetlenséggel bújt közelebb a megnyugtató hanghoz. Aztán
megmerevedett, ahogy az ismerős illat is az orrába kúszott. Jézus az égben! Ez Simon!
Mi a fenét műveltek ők, hogy itt a saját teraszán összegabalyodva alszanak és a
nap lassan már szó szerint is a hasukra süt. Ijedten kipattant a szeme és a
férfi maszatos fehér pólóját nézte az arca előtt, aztán óvatosan felemelte a
fejét, amitől beleszúrt a fájdalom a halántékába. Basszus! A mozdulatra a férfi
is felriadt és két kézzel kapott utána, mint aki attól fél, hogy a másik
leesik.
-Szia! – nyögött fel Simon és hunyorogva
nézte a lányt, aztán az őket körülvevő fényáradatot. Basszus! Hány óra lehet?
Lenyúlt és a farmerjében kotorászva megkereste a telefonját, miközben a másik
karjával még mindig Annát ölelte. Tíz óra! Alaposan elaludtak, miután hajnalban
végre sikerült egy kicsit megnyugtatni Annát. Egy sor nem fogadott hívása volt,
de mivel levette a hangot még éjjel, ez nem is volt csoda. Most megnyomta a
visszahívó gombot és viszonylag éberen beleszólt.
-Bocs Jeremy, elaludtam, mert
levettem ennek a vacaknak a hangját. Azonnal indulok.
A rendező, aki az elmúlt fél
órában már a főszereplőjének egész családfáját elkívánta a fenébe, kicsit
megnyugodva válaszolt:
-Oké, ha harminc percen belül itt
vagy, akkor még nem ment szarni az egész napunk. Küldjek érted egy taxit? Mert
a drágalátos asszisztensed is úgy eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Esetleg
nem tudod, őt hol találom? – tette hozzá kissé szarkasztikusan, és a hangjából
érezni lehetett, elég pontos elképzelései vannak a lány hollétéről.
Simon egy grimaszt vágott, ahogy
a kérdéses hölgy elgyötört, szemfestéktől maszatos arcát nézte, aki éppen úgy
csodálkozott rá a napfényben fürdő új reggelre, mint egy csecsemő, hitetlenkedő
elfogadással; aztán őszintének tűnő hangon válaszolt: -Fogalmam sincs, már én
se tudtam este elérni. De mintha mondott volna valamit korábban, hogy
szülinapot ülnek, vagy valami ilyesmi. Biztosan a testvérénél aludt. Már
elindultam, Jeremy, és tényleg sajnálom.
-Oké, oké, csak siess! – tette le
a telefont a rendező. Simon halkan káromkodva óvatosan kibontakozott Anna még
mindig őt ölelő karjaiból.
-Elaludtunk. Már régen kint kéne
lennünk a Városligetben. Anna! Térj magadhoz, mert nekem mindenképpen el kell
indulnom! Ha nem jössz, szerintem írj nekik egy üzenetet, hogy félig hulla vagy
vagy ilyesmi.
-Nem, nem, jövök én is –
dörzsölte meg a halántékát a lány. -De legyen a tiéd a fürdőszoba, aztán majd
jövök utánad egy másik taxival – suttogta halkan, mert egyrészt millió kérdése
volt, amikre most nem kaphatott választ, másrészt a feje még mindig hasogatott.
-Hát, azt most kihagyom, mert ha
nem érek oda időben, Jeremy a végén kiherél. Vigyázz magadra! Ott találkozunk!
– mormolta a lánynak, miközben az ujjait végig húzta Anna szemöldökén, aztán az
ujjai lekalandoztak a lány szája felé. -Szia!
A következő pillanatban már kívül
volt a lakás ajtaján. Anna megrendülten nézett utána. Az arca még zsibongott
ott, ahol a férfi ujjai érintették. A meghitt mozdulat a lelke mélyéig hatolt. Itt
volt vele! Egész éjjel itt volt! – nézett a mellettük heverő gitárra, amiről
eszébe jutott a rögtönzött koncert. Két bögrét is talált a földre állítva, és ő
elhúzta a száját még a fekete lé szagára is. Bevitte a bögréket a mosogatóhoz
és a lefolyóba öntötte a löttyöt, amit Simon kávénak nevezett, aztán fintorogva
nézte a pultra állított pálinkás és boros üveget. Huh, ütős egyveleg volt!
Bebotorkált a fürdőszobába és rövidesen már a zuhany alatt állt. A víz
jótékonyan mosta le róla az éjszaka gyötrődését, de ő csak azt sajnálta, hogy a
férfi gyengéd érintéseit is. Adél jutott eszébe, a nagy vallomás, ami ehhez az
egész őrült éjszakához vezetett. És Simon mindezek ellenére itt volt vele. Jó
lett volna ebbe a részletbe kapaszkodni, de sajnos nem tudott túllendülni azon
a gyomorszorító tényen, hogy a férfi és a nővére valaha ennél sokkal intimebb
éjszakát töltöttek együtt. Ez pedig az ő számára egyelőre felülírt minden más
álmodozást.
*
A forgatás nyögvenyelős volt, a
sminkes nem győzte eltüntetni az árkokat a szeme alól, ő minden erejét bedobva
igyekezett nem elszúrni a jelenetet, de hol egy szó, hol egy rosszul időzített
mozdulat miatt egyre másra leállították; és persze Jeremy első megjegyzése is
az elevenébe talált:
-Jesszusom, ember, nővel voltál,
mi? De a ruhádban aludtál, vagy mi történt, mert úgy nézel ki, mint aki a híd
alatt aludt?
-Zenéltem – zárta le a témát,
hátha a fickó ennyiből is megérti, hogy olyankor nem számít a ruhatár, a
kényelmes ágy, olyankor csak az ital van, meg a hangok, de ez a próbálkozása
ott fulladt teljes kudarcba, amikor kis késéssel befutott Anna taxija és a lány
hasonlóan gyűrött korpusza keveredett elő a mélyéről. Jeremy mindent értő
grimasszal fordult feléje és megcsóválta a fejét. A lány mosogatórongy
kinézete, és az ő pirulása, ami még a smink alatt is jól látható volt, csak
ráerősített a suttogásra, aminek egy ideje már ők ketten voltak a tárgyai.
-Nem az van, amire gondolsz –
morogta oda a rendezőnek, aki azonban a fejét csóválva az operatőr felé indult,
de egy pillanatra megtorpanva még válaszolt neki:
-Engem nem érdekel, ha dugtok,
csak ne menjen a munka rovására!
Simon lehunyt szemmel szentségelt
magában. Még egyetlen forgatásán sem könyvelték el megbízhatatlannak, de
Annának hála, itt lassan már az megy meglepetés számba, ha nem kell őt
figyelmeztetni valamiért. Nem vitatkozott, nem mentegetőzött tovább, csak
bólintott egy aprót, miközben a megjegyzés abszurditásán merengett. Ha még
dugtak volna...
*
Anna újra és újra előhalászta a
zsebéből a telefont, mert várt olyan hívásra, amit feltétlenül fogadni akart.
Adél nem tartozott azok közé, akiknek a hangját hallani akarta volna, így őt
egyre-másra kinyomta. De a nővére hajthatatlan volt, újra és újra megcsörgette,
sms-t írt neki, és néhány email is beérkezett már tőle. Időre volt szüksége,
hogy higgadtan tudjon beszélni vele, hogy az árulását feledni tudja, vagy
legalább átértékelni. Nem a vetélytársat gyűlölte benne, hanem a titkolózó
testvért. Tisztában volt vele, mennyire irracionális azért érezni iránta
haragot, mert együtt volt Simonnal valamikor régen, amikor ő még azt se nagyon
tudta, hogy a fickó a világon van. De igazából valami fura, felfoghatatlan
módon azért neheztelt rá, mert olyan lehetőség volt a kezében, ami neki talán
soha nem adatik meg, és a nővére – bármennyire józan döntéssel is – de
mégiscsak eldobta magától azt a gyereket, Simon gyerekét.
Tegnap reggel még azzal sem volt
tisztában, hogy mit érez a férfi iránt. Hol idegesítette, hol elbűvölte, most
már az éledező szerelem klasszikus tüneteinek látta a sok apró csatározásukat.
És érezte, hogy nem közömbös ő sem a férfinak, mostanra már egészen biztos volt
benne. Ha semmi mást, a közös zenei érdeklődésüket jó alapnak látta egy ...
mihez is? Barátsághoz? Vonzalomhoz? Azok a gyengéd érintések éjjel nemcsak a
részegségének szóltak. A férfi azért volt mellette, mert ő elesett volt,
segítségre szoruló. Ez sokat elárult a néha dölyfös pasiról, akiről most már
tudta, hogy a szíve mélyén egy érzékeny, figyelmes férfi. Ha Gergő lett volna a
férfi helyében, akkor tuti, hogy az állapotával nem törődve gerincre vágta
volna, hogy aztán később még ezt is az orra alá dörgölhesse. Ha Tomi..., nos, ő
biztosan kioktatta volna, hogy nő így nem viselkedik akkor sem, ha éppen
darabokra szakad a lelke. De egyikük sem volt ott, csak Simon.
A következő hívó neve ismerős
volt, Jackson Roth... az a fickó a sörözőből, akivel Simon ott volt a
koncertjén. Fogadta a hívását és szorgalmasan jegyzetelt, miközben a fickó
beszélt. Simon még az elején szólt, hogy a barátja üzeneteit mindig adja át, és
most nem bízott - mostanában amúgy is – ementáli lyukacsosságú emlékezetében.
*
Simon legszívesebben eldőlt
volna, mire a felvételekkel végeztek. Hiányzott az éjszakai pihenés, hiányzott
a reggeli, és hiányzott egy napindító jó kávé is, de most nem akarta Annát
ugráltatni, mert látszott rajta, hogy csak a szentlélek tartja ébren őt is. Elvigyorodott,
ahogy arra gondolt, hogy az első közös éjszakájuk anélkül merítette ki
mindkettőjüket, hogy ebben különösebben örömüket lelték volna. Délután három
volt, ő jószerivel az ájulás határán volt az éhségtől és most hirtelen fogalma
sem volt róla, hogy szóljon-e a lánynak, hogy tartson vele ebédelni vagy sem.
Nagyon törékeny volt köztük a béke, mert azzal azért tisztában volt, hogy az
éjszakai virrasztás ellenére Annának elsősorban az Adéllal közös múltja ugrik
be, ha ránéz. Éppen ezért meglepte, amikor a lány – vörös szemeit
napszemüveggel álcázva – elé tolt egy papírlapot. De nem a saját üzenete, hanem
egy telefonos értesítés állt rajta. Jackson kereste! Amíg arra várt, hogy a
barátja felvegye a telefont, a saját gyomrának korgását hallgatta, aztán pont
akkor sikerült rászólnia, hogy Pofa be!,
amikor Jack a túloldalon belehallózott.
-Neked is szép napot! –
vigyorgott Jack, aki azonnal kihallotta Simon hangjából a Tele van a tököm a mai nappal!
hangulatot. Ismerte jól ő is ezt az érzést.
-Bocs, csak éhen halok és a
gyomrom már hangosabban dumál, mint én – sóhajtott Simon a telefonba.
-Dolgozol? – kérdezte a barátja,
és Simon az orrnyergét masszírozva nézett éppen egy kis csoportosulás felé,
ahol mintha valami kajaosztás folyt volna. Bizonytalanul arrafelé indult,
készen arra, hogy könyörögjön egy falatért, bármi legyen is az.
-Most végeztünk, már a taxit
várom, aztán irány a szálloda, mert kemény éjszakám volt. És nem mellesleg
mindjárt elájulok az éhségtől.
-Ohó, ez érdekesen hangzik, csak
nem a kis dalos pacsirta volt műsoron az éjjel? – érzett rá Jack azonnal a
lényegre.
-Nem, nem a dalos pacsirta –
forgatta Robert a szemét, miközben telefonját a válla és az álla közé szorítva
kezeivel pitiző mozdulatot tett Hanna, a fodrászlány felé, aki valami süteményes
tálcát kínált körbe a többiek között. Aztán válaszra képtelen tele szájjal
kellett végig hallgatnia, ahogy a barátja kiröhögi.
-Nekem ne sumákolj! Ahogy nézted
azt a csajt, mostanra már be kellett kerítsd, különben hírét viszem a nagy Los
Angelesbe, hogy egy végtelenül béna pasi vagy, ha nőkről van szó.
-Tényleg az vagyok, ezzel nem
mondanál semmi újat – nyögte Simon, ahogy az utolsó falatot is sikerült
lenyelnie. Ebből a hűs, puha krémes valamiből most a fél tálcát be tudná falni,
pedig különösebben nem rajongott az édességekért.
-Nana, Jack bácsinak nem
hantázunk! Igazam van, vagy igazam van?
-Részben igazad van, de ez hosszú
sztori és egyébként sem itt a többiek előtt akarnék dumálni róla – morogta Simon
elfordulva a vidáman csámcsogó bandától. Így viszont éppen Anna került a szeme
elé, aki a járda szélén ülve, az ujjait szopogatva és a szája széléről lenyalva
az édes krémet, mosakodó macskára hasonlított, és ettől a meleg úgy csapta meg,
mintha hőhullám vágtázott volna végig rajta. Közben megérkezett a kocsija és
szinte futott, hogy a kísértő látomástól mielőbb szabaduljon.
-Ha adsz egy órát, kicsit
rendbe szedem magam, aztán jó lenne enni valamit. Gyere át, aztán vagy leülünk a
szállodában, vagy ha tudsz egy jó helyet, akkor ott, csak egyet kérek, ne az
Irish Cat legyen!
17.
Anna a városligeti forgatás
befejezése után még éppen elkapta Simon nyurga alakját, ahogy egy taxiba
vágódik és elviharzik. Kicsit csalódott volt, amiért nem beszéltek az éjszaka
történtekről, de aztán arra gondolt, biztos a férfi is fáradt, éhes, egy jó
zuhanyra vágyik, puha ágyra, aztán ha kipihente magát, akkor úgyis találkoznak
még eleget ahhoz, hogy kibeszéljék a történteket. Meg hát, nyilvánvalóan nem
itt kellene beszélniük, ennyi ember előtt. Ő is összekaparta fáradt korpuszát és
Ritával meg Lacival beültek a fiú kocsijába. Már csak otthon, a ház előtt riadt
arra, hogy hazahozták. A barátai még kacarásztak rajta egy sort, hogy mennyire
elhajolhatott a nővére céges buliján, ő meg remegő gyomorral gondolt a valóságra,
ezért gyorsan elbúcsúzott és felbotorkált a lakáshoz. Leült a teraszon és
felhívta Tomit, bízva benne, hogy a fiú egyáltalán fogadja a hívását.
*
Jack érdeklődve nézte a barátját,
aki egy kóbor farkas kiéhezettségével vetette magát rá a hatalmas adag
marhasültre. Amikor a tányérjáról az utolsó falat is elfogyott, még a párolt
kelbimbó is, amit ő személy szerint utált, Simon hátradőlt és úgy csorgatta le
a torkán a nagy pohár hideg sört, hogy szinte a gigája sem rezdült. Jack
elismeréssel adózott a mutatványnak.
-Jézus, ember, te aztán tényleg
kivoltál, de eddig tartott a türelmem, most már vagy beszélsz, mi volt az a
titokzatos megjegyzés a telefonban, vagy itt hagylak.
Simon még egyszer, utoljára
végigpörgette magában az elmúlt nap történéseit, miközben körülnézett az
étteremben. -Ne itt, valahol, ahol biztos, hogy nem hallja meg senki …
Jack ennyi paranoiától a szemeit forgatva a számlát
kérte, aztán az étterem előtt leintett taxisnak egy papírlapot nyújtott oda.
-Ide, legyen szíves! – a fickó bólintott, aztán a gázra lépve kifelé indult a
városból. Simon kérdőn nézett a barátjára: -Hova megyünk?
-Nyugi, én már voltam ott, nagyon
hangulatos hely, bár elég sok arrafelé a turista, de lent a Dunaparton eléggé
el lehet tűnni a nép elől.
Simon nyugtalanul nézte a
mellettük elsuhanó tájat. A városból kifelé tartottak, és amikor majd húsz perc
autózás, és a Szentendre feliratú tábla elhagyása után Jack mutogatva irányította a sofőrt a
folyópart felé, Simon kénytelen volt elismerni, hogy a barátja tényleg szép
helyre hozta. Az ártérről visszahúzódott folyó partján a kavicsok között már vadvirágok,
fűcsomók nőttek ki, és egy termetes kidőlt fa lógott be a vízbe. Arrafelé
tartottak, odaérve levették a cipőiket, feltűrték a farmer szárát, és
begázoltak a folyó hideg vizébe, hogy a fa törzsére feltelepedve eltűnjenek a
kevés arrajáró szeme elől.
-Na, mondjad! – nézett rá Jackson
egy lélekbúvárnak is becsületére váló pillantással.
-Annának van egy nővére – kezdett
bele Simon, és a barátja értetlen tekintetét látva elmosolyodott. -Nyugi, nem
az van, amire gondolsz, illetve nem úgy…, szóval, van egy nővére…, és én már
találkoztam azzal a csajjal három évvel ezelőtt.
-Jézus! – sóhajtott Jack, aki
azonnal levette a probléma lényegét. –Tesókkal összejönni, ilyet is csak te
tudsz – vigyorgott rá minden együttérzés nélkül, talán még némi irigységgel is
a hangjában, de a halkan folytatódó történettől lefagyott a mosoly az arcáról.
-Jézus! – a döbbenet
nyilvánvalóan sugárzott Jackről.
-Mellettem lassan átmész mélyen
vallásosba… - grimaszolt Simon.
-Öreg, ne csodálkozz! Ennél
nagyobb hírt nem tudnának rólad szétkürtölni az újságok, max. ha bejelentenéd,
hogy meleg vagy, de ezek után már azt sem hinné el senki.
-Nagyon vicces – komorodott el Simon.
-És… most tartasz tőle, hogy a
lányok kitálalnak valakinek? – kérdezte a barátja óvatosan és majdnem
felnevetett, ahogy Simon őszinte felháborodással nézett rá.
-Nem.Fognak.Kitálalni! Ha ebből
bármi bárhol megjelenne, akkor is tudni fogom, hogy nem nekik járt el a szájuk.
-Mire fel ez a nagy bizalom? És
akkor afölött próbálok elegánsan elsiklani, hogy konkrétan engem gyanúsítanál
meg a pofázással, mert ha jól sejtem, én vagyok az egyetlen, akit megtiszteltél
a bizalmaddal.
-Tényleg csak neked mondtam el,
és hidd el, nem mondtam volna, ha tartanék tőle, hogy eljár a szád. De
senkinek, még Sheilának se, érted!? Senkinek nem mondhatod el! Csak már
egyszerűen képtelen voltam magamban rágni, valakivel beszélnem kellett róla,
mert túl sok volt ez így egyedül – dörzsölte fáradtan a halántékát.
-És… most hogyan tovább?
-Nem tudom. Anna… rendkívüli
lány, nagyon szeretném jobban megismerni, és szerintem lehetne köztünk valami
jó és erős, de ezek után nem tudom, a nővérével történtek azt hiszem örökre ott
állnának köztünk. Képzelj el egy családi összeröffenést, ahol Annát ölelem
magamhoz, szemben pedig a nővére áll és nézi. Bassza meg, nem tudom, nem kell
ez nekem! Egyet tudok, hogy amióta megismertem őket, én sem vagyok az, aki
voltam. Képtelen vagyok a munkámra figyelni, hibát hibára halmozok. Á, ez nem
vezet sehová, vagy legalábbis nem a jó irányba. Hagynom kéne az egészet a
fenébe, kérni egy új asszisztenst és azt is elfelejteni, hogy valaha találkoztunk,
de az az igazság, hogy ez olyan képtelenség, amit még én is felfogok. Tudod, az
a baj, hogy a mai éjszaka után nem is tudnám megtenni vele. Borzasztó érzés
volt látni a szenvedését; nő így még nem zokogott a karomban, és volt benne
valami szívbe markoló, ahogy kapaszkodott belém. Ha most lecseréltetném, az
cserbenhagyás lenne, és már éppen eléggé megviselte a nővére árulása, túl sok
lenne, ha most én is …
-Simon! Állj le! Nem vagy felelős
érte! Ez az egész jószolgálati gondolkodásod egy baromság. Amit a nővérével
műveltetek három éve, az a kettőtök ügye. A nővér döntése pedig a magáé.
Most már. Én egyébként lehet, hogy ezerszer jobban berágtam volna a helyedben,
amiért kihagyott az egész buliból, az a kölyök ugyanis nemcsak az övé volt.
Oké! – tartotta fel a kezét, ahogy Simon közbe akart volna szólni – tudom, a te
életedben sem lett volna helye, felfoghatjuk úgy is, hogy jót tett veled, bár, erről sem vagyok meggyőződve. Ez csupa feltételezés,
és ezeknek nem sok értelmük van. De ha Anna rosszul érzi magát a nővére döntése
miatt, azon te nem tudsz változtatni. Nem is kell változtatnod! Ez a kettőjük
meccse, és jobb is, ha kimaradsz belőle! Szerintem egyébként sehova nem vezet
ez az egész közöttetek, és most befejezni talán még kevesebb fájdalommal járna,
mintha még elmélyedtek benne egy kicsit, aztán lelépsz. Hagyd abba most!
-Az eszemmel tudom, de bassza
meg, olyan jó érzés volt, ahogy bizalommal telve hozzám bújt vigasztalásért.
-Részeg volt, bárkihez hozzábújt
volna – jegyezte meg kíméletlenül Jackson, és Simon egy pillanatra
elgondolkodott rajta, nem követett-e el hibát azzal, hogy beszélt neki erről az
egészről, mert ennél azért sokkal több támogatásra és egyetértésre számított. Jack
már nős volt, igazán átérezhette volna a dolog női oldalát.
-Nem tehetem, nem rúghatok bele
még én is pont most.
-Ó, Jézusom, az irgalmas
szamaritánus! Simon! Akkor ne tedd! Bújjatok ágyba, hogy kielégítsd a
kíváncsiságodat, hogy valóban több-e ez, mint egy sima vágyakozás egy formás
test után. Csak könyörgöm, még egyszer ne játssz közben orosz rulettet! De
néhány hét múlva mindenképpen elmész, és akkor sokkal rosszabb lesz, mert még
több mindent kell magad mögött hagynod. És neki is. De a te döntésed, én csak
elmondtam a véleményemet, ha már megkérdezted. Na, gyere, mert nekem lassan
készülődnöm kell, holnap korán reggel megyek haza Sheilához és a kicsihez, és
még össze sem pakoltam. De előtte igyunk egy kávét valahol a városban, legalább
meglátod te is, milyen hangulatos kis hely ez.
A főtér egyik kávézója előtt
leültek a napernyők árnyékába. Simon a szemébe húzott baseball sapkában és
sötét napszemüvegben, kezében az asztalról felmarkolt idegenforgalmi
tájékoztatóval ki sem lógott a többi turista közül, akik az összes világnyelvet
képviselve körülöttük zsibongtak. Jack megrendelte a kávékat, aztán a
telefonjával csinált néhány képet a környező épületekről, miközben Simon az
ismertetőt böngészte. A szemüvege felett körülnézve próbálta beazonosítani a brossúrában
látottakat.
-Te tudtad, hogy itt mennyi
látnivaló van? Ez tisztára egy kis kulturális aranybánya. Kiállítások, koncertek,
néprajzi múzeum, Skanzen, mindenféle kultúra keveredése és az egész ilyen kis
zegzugos csomagolásban. Te, ez tetszik nekem! Kár, hogy már hazamész, mert ide
visszajöhettünk volna.
-Biztos találsz valakit, aki
elkísér, de könyörgöm, gondolj rá, hogy miről beszélgettünk az előbb! –
kacsintott rá Jack, és Simon átmeneti lelkesedése ettől zuhanó repülésbe
kezdett. Lecsapta az eddig érdekesnek tartott kis füzetkét, aztán ahogy
felnézett, elsápadt és gyorsan lehajtotta a fejét. Jackson figyelmét nem
kerülte el a hirtelen beállt fagyos csend és körülnézett. Ah, a kis dalos
pacsirta! És valami colos szőke sráccal. -Hát, akkor Simon, a dolog innentől
már aligha kérdéses – húzta el a száját, ahogy a barátja keserű vonásait nézte.
*
Anna feje még mindig zúgott egy
kicsit, legszívesebben aludt volna két fájdalomcsillapítóval alábélelve, de fel
kellett hívja Tomit, a srác meg azt javasolta, beszéljenek itt Szentendrén,
ahol annak idején az első randijukat töltötték. Útközben annyit már elmondott
neki néhány megismételt bocsánatkérést követően, hogy Adéllal volt nagyon
komoly nézeteltérése és nem szépítette azt sem, hogy keserűségében alaposan
felöntött a garatra. Simon szerepéről a tegnap estében és éjszakában nem
beszélt, mert kettőjük szempontjából ennek nem is volt jelentősége. A valóságos
problémát sem akarta teljesen kifejteni, ez végül is családi ügy, és ha Tominak
már amúgy is a szakítás jár a fejében, akkor ehhez végképp nincs is semmi köze.
Engedelmesen bandukolt mellette a parkolótól idáig, aztán a napszemüveg mögött
hunyorogva a kávézó felé intett, hogy üljenek le ott. Értette Tomi problémáját,
de őszintén szólva már nem érezte annyira fontosnak a kapcsolatukat, hogy
változtatni próbáljon a saját viselkedésén. Már csak azt szerette volna, ha
békében, barátokként válnának szét, hogyha valaha összefutnak, ne kelljen
kényelmetlen érzéssel átmenni az utca túloldalára, hogy elkerüljék a találkozást.
*
Simon mogorva tekintettel
figyelte a nyurga, szőke srácot, akivel a kapu előtt összefutott. Felelőtlen
barom! Gondolhatott volna rá, hogy Annának valami baja van, mégis ott hagyta.
Most meg itt játssza a jó fiút – nézte, ahogy régimódi udvariassággal a lány alá
igazítja a széket. Hamarosan két kávé gőzölgött előttük is és halkan
beszélgetni kezdtek. A téma nyilvánvalóan nem volt vidám, mert a párocska
komoly arccal, néha már-már indulatosan suttogva tárgyalt valamiről. Végül Anna
széttárta a karját, mire a srác hátradőlt és lehunyta a szemét. Mi van seggfej?
Mit mondtál neki Anna, ami nem tetszett Rómeónak? – motyogott magában, mire
Jack bokán rúgta az asztal alatt.
-Mennünk kéne!
-És szerinted hogy húzunk el
innen úgy, hogy ne szúrjanak ki? – grimaszolt Simon.
-Miért? Mi van, ha kiszúrnak? Ők
egy pár, haver. Mi meg barátok vagyunk. Összefutottunk itt távol a város
zajától. Ennyi. Nem.A.Te.Dolgod! Ha
akarsz, odaköszönsz, de ha nem, azt sem róhatja fel neked senki. Nem vetted
észre őket. Na, nyomás!
Simon próbálta a magáévá tenni
Jackson kemény szavait, de nagyon nem akaródzott. Ennek ellenére felállt és a
barátja mögött a kijárat felé indult, ami szerencsétlen módon éppen Annáék
mellett nyílt a kis térre. Odaérve elővette a telefonját, és mintha hívása
lenne, valamit a süket telefonba hablatyolva kifelé sietett. A mereven ülő
párocskáról tudomást sem véve.
*
Anna felkapta a fejét az ismerős
hangra, ami az angol nyelvvel közösen eltéveszthetetlen volt mára a számára. Ez
Simon! És az a barátja, Jackson, aki délelőtt kereste. Észre sem vette, hogy a
férfi látványára mosoly kúszik az arcára, ami aztán ahogy jött, úgy le is
lohadt, amikor a férfi nyilvánvalóan nem vette észre. A dolog csak Tominak
szúrt szemet, aki a fejét csóválva a számlát kérte. Azt hitte, hogy ez a
környezet, ahol annak idején egymásra találtak, majd segít rendbe tenni köztük
a dolgokat. Ő elmondta, hogy mi a problémája, Anna viszont nyilván nem erőlteti
a békülést. Még ez a bájgúnár is jobban érdekelte, aki az előbb kiment innen,
mint az, amiről idáig beszélt neki. Furcsán ismerős volt a fickó, de igazából
nem érdekelte, csak azért nézett utána, mert Anna rámosolygott, amit a pasi
nyilvánvalóan nem vett észre. Nos, ő nem fog itt tovább megalázkodni előtte.
Visszamennek a városba, és megpróbálja elfelejteni a lányt, meg a problémás
életét.
*
Simon egy mély sóhajjal kinyomta
a telefont. Huh, ez elég kínos hebegés volt, de szerencsére a fickó a vonal
másik végén nem erőltette a magyarázatot. Elfogadta, hogy szeretne egy másik
asszisztenst, és bár megkérdezte, hogy mi a baja Annával, de nem feszegette a
dolgot, amikor rávágta, hogy tulajdonképpen semmi, csak mégis, ha lehet, akkor
szeretne valaki mást. Így visszagondolva elég hülye helyzet, olyan, mintha valami
személyes ügy miatt kényelmetlenné vált volna a munkakapcsolat. Végül is,
pontosan így volt.
Tudta, hogy fel kellene hívnia a
lányt és megmondani neki, hogyan döntött, de ha egyszerűen akarna fogalmazni,
gyáva volt ehhez a híváshoz. Nem tőle fogja megtudni a cserét, és piszok mérges
lesz miatta, csalódott, értetlen és sértődött – gondolta. És ragyogni fog a
szeme, szikrázni, ahogy szitkozódik majd – képzelte maga elé a látványt
élénkebben, mint valaha is, aztán talán a zenében keres menedéket. Ő maga is
ezt tenné. Remélhetőleg a múlt éjszaka után nem az alkoholban – gondolta kicsit
bizonytalanul, érezve, hogy ő viszont most nagyon be tudna rúgni, de már azt
sem merte megkockáztatni, hogy a holnapi forgatásról emiatt késsen el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése