Perlekedők 26. és 27. fejezet

26.

Reggel Simon kábán ébredt. Erősek ezek a magyar borok! – hunyorgott kicsit, várva az ismerős fejfájást, de igazából nem volt semmi baja, csak fáradtnak érezte magát, ami tekintve a tegnapi programját, nem is volt csoda. Az első gondolata az volt, hogy fogalma sincs, most éppen hol van. Aztán megérezte maga mellett a lány meleg testét és már nem volt kétsége, hogy ott, ahol lennie kell. Annánál. A lány már ébren volt, de jólesően kucorgott az ölelésében. Az esti fürdőzés, aztán a zuhany alatti játszadozás alaposan kivette az erejüket és szinte azonnal álomba merültek, ahogy ágyba kerültek. És a reggel abban az ölelésben talált rájuk, ahogy elaludtak.

Szia! – suttogta Anna sötét fürtjeibe és félrevonta egy tincset, hogy a vállára és a nyakára csókokat adhasson. Teste azonnal ébren reagált, amihez alighanem jócskán hozzájárult az is, hogy a lány a csókokat azonnal azzal honorálta, hogy a fenekét a férfi ágyékához nyomta. Nem is kellett több biztatás ahhoz, hogy összeolvadjanak, miközben a férfi egyik keze beborította a lány mellét, aztán elindult lefelé, hogy megtalálja azt az apró kis gombot, amely garantálja majd a lány örömét. Anna belehomorított a rátörő gyönyörbe, aztán kicsit csalódottan morrantott, ahogy érezte, hogy a férfi nem tart vele, sőt kihúzódik belőle. Ezt játszották el már éjjel a tóparton is. Felé fordult és kérdőn nézett rá, mire a férfi elmosolyodott, és bocsánatkérőn megrántotta a vállát.

-Semmi baj, csak … kifogyott a készletem. Tegnap kevesebb bort kellett volna innunk, akkor nem felejtek el utánpótlásról gondoskodni.

­-Ó, istenem! Nekem eszembe sem jutott! – hunyta le a szemét a lány, ahogy egy pillanatra átfutott a fején, hogy micsoda malőr lenne, ha … A leggyönyörűbb malőr – vágott apró grimaszt, és egy pillanatra megkísértette a gondolat, megnyugtatja a férfit, hogy ő védekezik. Aztán még időben visszatért a józan esze és nem kezdte a napot egy hazugsággal. Tudta, hogy az többet ártana a kapcsolatuknak, mint egy véletlenül összekalapált kis szürkeszemű.

-Éhes vagyok! – szólalt meg kicsivel később a férfi, mire Anna elvigyorodott. A követelőző nagyfiú!

-Oké, akkor kapjuk össze magunkat, majd útközben reggelizünk valahol! – pattant ki az ágyból. Nem sokkal később pedig már úton voltak Nagyvázsony felé. Leparkoltak, aztán Anna kézen fogva vezette a férfit a Vár felé. Mielőtt elérték volna, befordult vele egy kis utcába, és megállt a Kemencés udvar feliratú szépen faragott tábla előtt.

-Remélem, ízleni fog! Itt reggelizünk! – vigyorgott a férfira, aki az utolsó kilométereken már türelmetlenül kérdezgette, hogy messze mennek-e még, mert farkaséhes. … Tamás bácsi felesége, Ilonka néni már befűtötte a búbos kemencét és az első adagok is illatozóan sültek. Szerencséjük volt, hogy az elsők között értek ide, mert nem kellett sokat várniuk az éppen elkészült langallókra. Simon érdeklődve szaglászta a majd huszonöt centi átmérőjű pizzára hasonlító ételt. A forró burgonyás, kovászos házi kenyér tésztából készült korongon hagyma, húsos szalonna darabkák és rengeteg sajt illatozott ínycsiklandóan. Óvatosan beleharapott, aztán a forró tésztát lehelve feltartotta a hüvelykujját. –Ez fantasztikus!

Jóllakottan, egymást átölelve sétáltak el a 15. századból itt maradt várhoz. Anna mesélt Kinizsi Pálról, Mátyás király idejének nagyerejű, péklegényből lett várkapitányáról, aztán elsétáltak a közeli Szent Mihály kolostor romjaihoz, amelynek templomában temették el a vár urát is, akinek vörös márvány sírköve összetörve és hiányosan, de nagyobb részben megkerült a török hódítók elől lerombolt kolostor romjai közül. Simon már az idejére sem emlékezett, amikor utoljára múzeumokat, várromokat járt volna és úgy élvezte a kirándulást, mint egy kamasz. Megsimogatott minden történelmi falat, amely őrizte a valaha élt hősök emlékét és szinte szégyellte, hogy micsoda paródiáját adja ő a valamikori lovagok egyik alakjának. Nézte a vár alatti lovardában nyugodtan legelésző pompás lovakat és szilárdan eltökélte, hogy a forgatásra visszatérve megpróbálja sokkal több korhűséget és ügyességet belecsempészve hozni a saját figuráját is. Nem azért, mert így a film jobb lehet, nem azért, mert a nézők jobban szórakoznak…, azért, mert ezek az emberek, akik évszázadokkal korábban éltek, szerettek és harcoltak, egész egyszerűen megérdemlik, hogy az utódaik ne űzzenek gúnyt belőlük a maguk sutaságával.

Az északi partra visszatérve autóztak tovább Badacsony felé, ahol a kocsit a parkolóban hagyva, nekivágtak a meredek emelkedőnek, fel a Kisfaludy ház felé. A mellettük elsuhanó régi, kiszuperált dzsippekből vidáman integettek a turisták, nem is sejtve, hogy a tűző napon bandukoló páros férfi tagjáról most akár vagyonokat érő fotókat készíthetnének. Az utolsó kanyarnál Anna végül mégsem a híres vendéglő felé vette az irányt, hiszen még csak nemrég ettek, hanem letért a Laposa Pincéhez vezető kis útra. Simon engedelmesen, a tájban gyönyörködve követte. Tetszett neki ez a kirándulás, a normál életnek olyan illúzióját keltette, amit szinte már el is felejtett az elmúlt években. A gondolataiban elmerülve fogta a lány kezét és csak arra tért vissza a jelenbe, hogy Anna mérgesen füstölögve morgolódik.

-Mi a baj? – nézett körül. A látvány nem volt különösebben régi borospincéhez illő, valami modern csupa beton-csupa króm terasz terült el előttük, ahonnan viszont fantasztikus panoráma nyílt a tóra. A távolban vitorlások egész serege szelte a habokat, és erről eszébe jutott  a tegnapi hajózás azzal az operatőr gyerekkel. Igazán szerencsés találkozás volt.

-Az a baj – füstölgött még mindig a lány –, hogy amikor legutóbb itt jártam, itt szőlőlugas alatt árnyékos asztalok és padok várták a kirándulókat, most meg nézz körül, minden csupa szürke meg króm, meg beton, perzsel a nap és sehol egy kis árnyék, oké vannak napernyők, de csukva; szerintem, ha le akarnék ülni, rásülne a fenekem a székre; á, ezzel a modern dizájnnal teljesen elvesztette a vonzerejét, pedig az egyik kedvenc helyem volt, de ide semmi kedvem leülni, hiába isteni a boruk…

Simon együttérzően nézte az isteni popsit, amit az a veszély fenyeget, hogy rá találna sülni a fém-műanyag kombó formatervezett székre, aztán a vállát megrántva visszafelé húzta a lányt az út felé.

-Akkor menjünk tovább, szerintem találunk még éppen elég más látnivalót menetközben, te úgyis vezetsz, csak vizet ihatnál, én sem akarok egyedül inni, a borukból meg kaphatunk az üzletekben is, nem?

*

Már Szigligetre értek, amikor Anna még mindig morcos volt a pincebeli kudarc miatt. De aztán bekanyarodott a várhoz vezető útra, és a felfelé vezető ösvényt elérve leparkolt. Simon kicsit kedvetlenül nézte a tűző napon felfelé vezető meredek utat. Egy újabb várrom, úgy látszik, ilyenből bőven akad errefelé. Odahaza a legtöbb kastélyt, régi várat helyreállították, ilyen romokat talán csak Skóciában látott. De ha Annának ennyire fontos, hogy ő lássa ezeket a régi köveket, akkor jó képet fog vágni a dologhoz, ha itt köpi ki a tüdejét, akkor is. A lány máris csillogó szemekkel indult felfelé, miközben a szája be nem állt. -Ez egy 750 éves vár, amit úgy is hívnak, hogy a Balaton vára, majd meglátod, miért.

Néhány perces ziháló hegymászás után, amikor is játékosan tolták-húzták egymást felfelé, ott álltak a vár bástyáján és Simonnak elállt a szava. Ahogy körbeforgott, tökéletes körpanoráma tárult elé, aminek egy jelentős része a csillogó tavat foglalta magába. Magához húzta a lányt és együtt nézték a lélegzetelállító látványt. Aztán Annához hajolt és egy csókot nyomott a szájára: -Köszönöm!

A következő állomás Sümeg volt. Anna kicsit csalódottan könyvelte el, hogy a várjátékokról most lemaradnak éppen, de aztán annál nagyobb várakozással indult útnak, hogy mielőbb Tapolcára érjenek. A Malom-tó partján először megebédeltek, egymás tányérjáról lopkodva a finom falatokat, aztán hallgatták még egy kicsit a vízimalom kerekének jellegzetes hangját, majd Anna titokzatoskodva nógatni kezdte Simont, hogy a következő látványossággal elkápráztathassa. A normál utcai házsorban viccesen hatott a tábla, amely a ház falán egy tavasbarlangot hirdetett, de aztán a kapun belépve Simonnak ma már sokadszor tátva maradt a szája. Anna lelkesen kezdett bele a barlang történetébe.

- Közép-Európában egyedülálló látványosság. 1903-ban fedezték fel kútásás közben, és tíz évvel később már a látogatók számára is megnyitottak. Ez volt az első villanyvilágítással ellátott, és az idegenforgalom céljára is használt barlang. A barlang vízutánpótlása két úton történik, amiknek a geológiai rejtelmeibe most inkább nem mélyednék bele, de a lényeg, hogy az egyik helyről a napjainkra kihunyt tűzhányók utóvulkáni működésének köszönhetően az oda lejutó víz kb. 40 oC-ra felmelegszik, majd repedéseken keresztül feláramlik és keveredik a hideg karsztvizekkel. E két forrásból származó, egymással keveredve immár 18-20 oC-os víz alakította ki a járatokat, amely a mára már nagyrészt száraz Kórház-barlang felől, északi irányból áramlik lassan a Malom-tó forrásai felé. Így jött létre maga a Malom-tó, és a duzzasztás következtében csónakázhatóvá vált a tavasbarlang. A barlang különleges klímájának gyógyhatását régóta ismerik... Simon zúgó fejjel tapasztotta a tenyerét Anna be nem álló szájára, aztán amikor elhallgatott, nevetve hozzáhajolt.

-Ne mondj többet, mert már a felét elfelejtettem annak is, amit eddig mondtál. Csónakázzunk körbe, hagyd, hogy a látvány magáért beszéljen, és a szádat inkább arra használd, hogy megcsókolsz – suttogta a szájába. A csónakázás viszont nagy élmény volt, már csak azért is, mert nem a férfinak kellett eveznie és mindkét kezét arra használhatta, amire egy ideje különösen szerette, Annát ölelte.

A túra végén ismét kocsiba ültek és most már megállás nélkül robogtak egészen Herendig. A több mint 185 éves porcelán manufaktúra múzeumát végigjárva, csodás alkotásokban gyönyörködhettek, és a programot az a néhány perc koronázta meg, amikor a készítés folyamatába is bepillantást nyerhettek. Simon megbűvölten figyelte a magabiztos asszonykezet, ahogy a tökéletes mintát a tálra rajzolja és érzett némi lelkiismeret-furdalást, amiért nyilvánvalóan aprópénzre váltott művészi teljesítményt lát, s közben ő maga meg vagyonokat vihet haza egy összehasonlíthatatlanul könnyebb élet ajándékaként. Bár Anna már türelmetlenül indult volna vissza Tihanyba, végül még majd egy órát töltöttek azzal, hogy a Porcelángyár üzletében kiválasszák Simon édesanyjának a tökéletes teás-készletet. Mire hazaértek, már rájuk esteledett, de a Ferenc pincénél még ettek egy könnyű halvacsorát, aztán lezuhanyoztak és végre meztelenül leheveredtek az ágyra. A pőreségük ellenére nem nyúltak azonnal egymás után, csak beszélgettek a nap élményeiről, Simon visszakérdezett pár dologra, aztán amikor elfogytak a kérdései, az éjjeli szekrényről felemelte a kis kötetet, amit magával hurcolt mindenhova, amióta csak az eladónő a kezébe nyomta. Az angol nyelvű versek sokszor segítették már át Anna hiányán, máskor pedig még égetőbbé tették a magányát. Még a hortobágyi álmatlan éjszakák egyikén talált egyet, ami különösen megfogta és most fellapozta, hogy Annával felváltva felolvassák a  versszakokat. Annyira a saját vágyairól szólt, mintha az írója kileste volna titkon az álmait. Rábökött az első versszakra: -Kezdd te!

Anna kételkedve egyezett bele az ötletbe, imádta Simon hangját, már az a Kosztolányi vers is valóságos érzéki élmény volt, nem akart ő ezzel vetélkedni, de aztán az első pár sor után rájött, hogy ez nem vetélkedés, ez vallomás és képtelen lett volna megtenni, hogy nem olvassa fel a saját gondolatait, amit egy ismeretlen ismerős vetett papírra. Így aztán egyre inkább elszoruló torokkal és remegő szívvel, egymást ölelve, kölcsönvéve a rímeket meséltek egymásnak az érzelmeikről.

Anna: Álmodj velem egy éjszakán, Ha gond gyötör, ha bánt magány,

Álmodj, ha szíved összetört, Hogyha a bánat meggyötört,

Simon: Álmodjál velem, és ne félj, Bújj közel hozzám és mesélj,

Mondd el, mi lelkeden a súly, Ha a rosszkedved szele fúj,

Anna: Álmodj velem, ha üres az ágy, Álmodj velem, ha kínoz a vágy,

Álmodj, ha szerelemtűz éget, S álmodban átölellek Téged,

Simon: Álmodd, hogy kebled csókolom, Álmodd hasadra homlokom,

S hogy tárt combodon két kezem, Mert tested ízét élvezem,

Anna: Álmodd, hogy szerelem éhe hajszol, Eperszín ajkaiddal felajzol,

Térdelsz, s karom magamhoz láncol, Ujjbegyem a hajadban táncol,

Simon: Álmodd azt, hogy forr a vérem, Hogy szerelemittasan kérem,

Nyílj meg nekem, és úgy szeress, S álmodj magadba engemet!

Anna: Álmodd kezedet a karomra. Álmodd fejed a mellkasomra,

És a csendben hallhatod, Hogy szívem érted dobog!

Simon: Álmodd, Benned feszülök, várva, Hogy körbefonsz, magadba zárva,

És elkap a vágy újra meg újra, Vonaglunk ketten egybeforrva,

Anna: Álmodd, hogy álmod véget ér, Felébredsz, s szíved arra kér,

Váltsam valóra álmaid! (Gary Hun)

Ahogy Anna az utolsó szót kiejtette, Simon félredobta a könyvet, hogy aztán valóra váltsák a vers minden sorát.

27.

-Ez egy beképzelt barom! Megjátssza magát, ugráltatja az embert, pedig hallottam Jeremyt, ahogy kiosztja, mert nem elégedett vele – hallotta éppen az asszisztense sipítozós hangját Simon, ahogy  benyitott a kantinba, s a vérnyomása azonnal kétszáz lett, de aztán erőnek erejével igyekezett lehiggadni. Tényleg egy idegbajos barom módjára viselkedett mostanában, és Jeremy valóban nem dicsérte meg. A levegő megfagyott, ahogy belépett, mert nyilvánvaló volt, hogy ha mást nem is, de az utolsó mondatot mindenképpen hallhatta. Az asszisztense olyan vörös lett, mint aki azonnal gutaütést kap, Ő viszont mosolyt varázsolt az arcára és úgy tett, mintha fogalma sem lenne a róla kialakult képről.

-Szép napot mindenkinek! Visszatértem és remélem, mostantól a munka is menni fog, mert nagy elhatározásra jutottam a hétvégén… - a dermedt csendben vigyorogva befejezte a mondatot: -mostantól profi színészként fogok viselkedni, mert La Purdue lovagunk forog a sírjában, ha a töketlenségemet látja. Tartozom neki annyival, hogy nem rombolom tovább a róla élő képet, hanem a legjobb formámat hozom. Munkára fel! Anna, legyen olyan kedves, jöjjön, van pár apró kérésem és Rita egy perc múlva a tied vagyok.

A megszólítottak sűrű pislogás közepette követték a lendületesen kiforduló férfit. Anna szinte futva igyekezett utána. -Jól sikerült a hétvégéje?

-Igen köszönöm, minden szempontból kielégítő volt – vigyorgott a férfi. - Rengeteg szép történelmi emléket láttam az utam során, még több történetet hallottam és olyan jókat ettem, mint már régen nem. Maga szereti a halat?

A nő elképedve megrázta a fejét. A halat? Utálja a halat. Ez szívott valamit, vagy mitől ilyen viháncolós már az érkezése első pillanatában? Ráadásul itt az alkalom, hogy kikérje magának, amiket ő mondott róla, de a férfi láthatóan már el is felejtette a kínos közjátékot.

-Megkérdezhetem, mitől javult így fel a hangulata? Amikor legutóbb találkoztunk, kissé ingerült volt – kérdezte óvatosan, mire a férfi ránézett és megfejthetetlen tekintettel csak annyit mondott:

-Kérem, felejtse el az udvariatlanságomat! Kék az ég, zöld a fű, boldog vagyok, mert fantasztikus munkám és kollégáim vannak. És isteni ez a behűtött víz is, köszönöm, hogy gondolt rá. Kell ennél több? – azzal hellyel kínálta a még mindig pislogó nőt és diktálni kezdett. A röviddel később érkező Ritát is elbűvölte egy pillanat alatt. Mindennel elégedett volt, amit a lány csinált és megbízta, hogy mondjon köszönetet, bárki is érdemli, aki rendbe szedte a jelmezét és gondosan kitisztította. Aztán a belépő Jeremyt megölelte és csak annyit mondott neki: -Köszönöm! A rendező is kissé meglepve fogadta a gesztust, aztán egy köhintés után bólintott és megjátszott szigorúsággal annyit mondott: -Akkor, kezdhetünk is! - Aztán mindannyian kicsit értetlenül kivonultak a föld fölött közlekedő főszereplő nyomában.

*

Simon a késő éjszakáig tartó forgatás után fáradtan zuhanyozott, és máris bebújt az ágyába. Nem akart senkivel beszélgetni, egyetlen vágya csak az volt, hogy Anna cd-jének a dallamaira nyomja el az álom. A rekedtes, mégis nőies hang jólesően burkolta be és csak egy pillanatra tépázta meg a magára erőltetett nyugalmat, amikor eszébe villant a lány könnyes szeme, ahogy búcsúzóul megcsókolta, beült a  kocsiba és kiporzott a kapun. Még a kompon volt, amikor máris hiányzott neki, és csak a legnagyobb koncentrációval volt képes az autópályán a vezetésre és a forgalomra figyelni.

Visszatérve az itteni fogadtatására, bár nyilván nem az ő fülének szánták, de kifejezetten szar érzés volt szembesülni vele, hogy a stábtagoknak milyen rossz véleményük van róla, és magában megesküdött, hogy mire hazamegy, mindenki csak a legjobbakat mondhatja majd. Nem lesz könnyű, mert a délutáni önmaga előtti erőfitogtatás, miszerint az élet Anna nélkül is megy tovább, a munka gördülékenyen zajlik, mostanra kicsit már repedezni kezdett, de remélte, hogy reggelre megint összekaphatja magát, és játszhatja a profit, még ha nem is érezte magát annak pillanatnyilag. Mert ha őszinte akar lenni, momentán nem volt más, csak egy csupa érzelem srác, aki semmi másra nem vágyott, csak a kedvesével lenni.

*

A tv-s interjú, valamint az élő show-műsorban való részvétel már azóta lefixált program volt, amióta az országba érkezett, sőt nyilván már előtte is. Eddig nem foglalkozott vele, most azonban túlságosan fegyelmeznie kellett magát a forgatás alatt, és ezek a plusz megpróbáltatások hirtelen felesleges koloncként tűntek fel a szemében. A riporternő kérdéseit megkapta előre, így legalább fel tudott készülni. Megnyugodva látta, hogy ha nem térnek el tőle, akkor végül is a forgatásról és a várható munkáiról akarja majd kérdezni. Utálta, amikor cinkos összekacsintások kíséretében a magánéletére terelték a szót annak ellenére, hogy ezt Steph többnyire már a szervezés időszakában kiköti, hogy nem tehetik. Eddig még soha nem utasított rendre senkit, bármennyire is felhúzták olykor a kíméletlen és tapintatlan faggatózásokkal, legfeljebb mellébeszélt egy kicsit, mint aki meg sem hallotta a tényleges kérdést. Eddig bevált. Csak az utazással elvesztegetett időt sajnálta, és bocsánatkérően tárta szét a kezét, amikor Jeremy is húzta a száját a külön program miatt.

-Tudod jól, hogy nem én szervezem ezeket, és végül is a filmünket fogom népszerűsíteni, úgyhogy nyugi! – szólt ki még a kocsiból, mielőtt a sofőr a főváros felé vette volna az irányt. Az utazás alatt bőven volt ideje, hogy azon gondolkodjon, mennyire lecsillapodott körülötte az őrület, ami annak idején mindenhová elkísérte. A forgatáson nem lebzselt megannyi rajongó, megzavarva a felvételeket, nem kellett testőr sem, bár Donald megszokott társasága  és fanyar humora, amit annyira kedvelt, sokszor hiányzott. De most itt volt Anna, akivel kéz a kézben járkálhat, mint egy átlagos huszonéves és az elmúlt hetekben szinte mindenki átnézett rajtuk.

Titkon arra gondolt, hogy talán Annáék már visszatértek a városba, és vele is összefuthat, de a lány nem vette fel a hívását, nyilván dolgozott, de azért hiányzott a hangja és néhány szerelmes semmiség, amit játékosan elsuttoghattak volna egymásnak. Ennél fogva meglehetősen feszülten és kedvetlenül érkezett meg a stúdió elé. A hangulatán az sem javított sokat, hogy a beszélgetés hátterében korábbi filmjeiből szinte kivétel nélkül az Emlékezetkiesés képeit vetítették, mintha csak az az egy szerep állna a háta mögött. Pedig mostanra azt hitte, már maga mögött hagyta a kezdeti botladozásokat és a hisztériát kiváltó történetet.

Végül a nő tartotta magát a megbeszéltekhez és próbált szakmainak tűnő kérdésekkel kirukkolni. Már ismerte korábbról, Hollywoodban is csinált már vele néhány riportot, sőt Cannesben is összefutottak. Egyetlen egyszer terelte a magánéletére a beszélgetést, mire ő feltartotta a kezét és leállította a felvételt. A nő bocsánatot kért, aztán finoman győzködni kezdte, hogy adjon valamit a rajongóknak a száraz filmes híreken túl, mire azt a felelőtlen kompromisszumot kínálta fel, hogy a nő egyet kérdezhet, de jól gondolja meg mit és hogyan, mert ő csak nemmel vagy igennel hajlandó válaszolni. Jellemző módon éppen ő maga volt az, aki nem gondolta végig ennek a csapdáját. Így aztán az egyetlen magánéletére vonatkozó kérdés, ami utolsóként hangzott el a riportban, az volt:

-Igaz-e, hogy szakításuk után minden kapcsolatot megszakított Cyntiával?

Mire ő rávágta az igazságot: -Nem!... – és kicsit most sajnálta, hogy nincs alkalma bővebb magyarázatot fűzni a dologhoz.

A nő befejezésül még elmondta, hogy a riport csak másnap kerül majd adásba, mert a show-műsor csatorna-házigazdája nem akart a saját produkciójuknak egy sima filmes hírműsorral konkurenciát csinálni, aztán megköszönte a beszélgetést; és Simon megnyugodva, fellélegezve elbúcsúzott.

A show-műsor felvételére a város másik végén lévő stúdióba szállították. Kapott ebédet, amit a láthatóan népszerű műsorvezető társaságában fogyasztott el, beszélgetve az előttük álló felvételről. A fickó nem köntörfalazott. Elmondta neki, hogy az ő műsora nem az intellektualitásáról híres, nem fog a filmjei mondanivalójáról fejtegetésekbe bocsátkozni, sokkal inkább az interjúalanyai körüli érdekességekre, botrányokra, mondjuk ki, bulvárhírekre kíváncsi. Simon még nem tudta, hogy a korábbi kompromisszum is mennyi galibát okozhat majd, így aztán itt is beleegyezett egy kérdés-felelek játékba, a maga igen-nem válaszaival. Végül is, mit kérdezhetnek? Los Angeles messze van, bármit hablatyolhat itt, az aligha jut el az óceánon túlra, a Cyntia téma is kifújt már, nem lesz semmi gubanc.

A felvételre belépve a sikítás ismerős közege fogadta, a zömmel női közönség tombolva tapsolt és ez visszarepítette a nem is oly rég múltba, amikor a Dior-ral kötött szerződése értelmében egy olyan férfi-parfüm arca lett, amit nem is használt. A cég egy meglehetősen erotikusra sikerült reklámfilmmel rukkolt elő, amit már a megjelenése előtt is felfokozott várakozás övezett. A kampány bejelentését követő időszakban pedig a filmje hisztériáját felülmúló őrület következett. Pedig nem csinált semmit, csak levette az ingét. Atyaisten! Micsoda szenzáció! Anna mesélhetne róla, hogy mennyire nem az... bár, talán jobb, ha nem mesél az együtt töltött napjaikról – vörösödött bele még a füle is. Aztán megkezdődött a vesszőfutása, amire még legvadabb rémálmaiban sem készült fel.

Beszélgettek mindenféléről, végül egy képet vetítettek mögéjük és kötelező udvarias mosolyával odafordult, hogy megjegyzést fűzzön hozzá, aztán lefagyott. A képen Anna volt és ő, kézenfogva, felszabadultan mosolyogva …, oké, meg tudod magyarázni – mantrázta magában, bár még fogalma sem volt róla, mi is legyen a magyarázat, de a következő képek visszavettek a magabiztosságából… Annával felfelé másztak arra a gyönyörű panorámás várromra, aminek a neve most eszébe sem jutott. A kuncogás jól hallható volt, ahogy a fenekénél fogva tolta maga előtt a lányt, aztán odafönt összetapadva csodálják maguk körül a tájat, miközben a kezei a lány formás idomaira tapadnak. Pedig akkor meg mert volna esküdni rá, hogy senki nincs odafönt rajtuk kívül, de hát nyilván nem  a külvilággal volt elfoglalva, hanem azzal, hogy néhány órára egy normális huszonéves életét élheti. Az illúzió most bebizonyította, mennyire hamis volt. A meglepettsége és zavara szinte tapintható volt és a műsorvezető kéjes álnyájassággal kérdezte meg, hogy még ezek után is készen áll-e a kérdezz-felelek játékra. Beletörődően bólintott, hiszen élő adásban nem csinálhat cirkuszt. Már csak Anna miatt sem.

Jézusom, Anna! Ő mit fog szólni, ha ez az egész eljut hozzá is, hacsak nem ül most is egy tv-készülék előtt. Végül mégis ebbe a képbe kapaszkodva próbálta túlélni az estét és a kérdéseket. A végén nem volt biztos benne, hogy sikerült-e...

MV: -Látom, kellemesen telt a hétvégéje. A Balaton-felvidék csodás hely, remek kirándulásokat lehet ott szervezni, én magam is voltam már a Szigligeti várban a családommal. Kár, hogy nem most, mert akkor a lányom nem rághatná tovább a fülem, hogy mutassam be neki magát…  Feltéve, ha az a vidám fickó ott maga, Simon…

S: -Igen – mormolta idegesen várva a fejleményeket.

MV: -Oké, látom, komolyan veszi az igen-nem válaszokat, ebben egyeztünk meg,  de hát akkor az én kötelességem, hogy úgy kérdezzek, hogy ezekkel a válaszokkal is minél többet tudjunk meg ezeknek a képeknek a hátteréről. Ön most a Hortobágyon forgatja éppen legújabb filmjét, ha jól tudom?

S: -Igen.

MV: -A képek a Balaton egyik távoli pontján készültek, nem a Hortobágyon.

S: -Igen.

MV: -Akkor most mondhatjuk úgy, hogy Ön a szabadnapját töltötte a kirándulással?

S: -Igen.

MV: -A hölgy egy kollégája?

S: -Nem.

MV: -Netán a  tolmácsa? Asszisztense?

S: -Nem.

MV: -Ismerőse?

S: -Igen.

MV: -Közeli ismerőse a jelek szerint, legalábbis a feleségem alighanem kitépné a maradék hajam, ha egy távoli ismerőst a fenekénél fogva tolnék fel bármilyen meredek emelkedőn. És alighanem hiába bizonygatnám a segítő szándékomat. (nevetés)  … Igaz, hogy korábban munkakapcsolatban álltak? – csapott le a fickó a következő kellemetlen kérdéssel.

S: -Igen.

MV: -De a hölgy akkor már nem dolgozik magával?

S: -Nem.

MV: -Ki kezdeményezte ennek a munkakapcsolatnak a felbontását. Ön?

S: -Igen.

MV: -Akkor ez egy magán jellegű kapcsolattá alakult az idők során?

S: -Igen.

MV: -Meghatározná ezt a jelleget közelebbről?

S: -Nem.

MV: -Oké, igaza van, ezt nem lehet igennel vagy nemmel megválaszolni és én csak ennyit kértem. Akkor másképpen kérdezem: A kérdéses hölgy az aktuális  barátnője?

S: (kissé hosszúra nyúlt gondolkodási idő után egy kelletlen grimasszal kibökte): -Nem.

MV: -Nem könnyíti meg a rejtély megoldását, Simon! De ha gondolja, én részemről feloldom az egyszavas válaszadás önként vállalt kötelezettsége alól….

S: -Nem igazán szeretnék erről beszélni. Ez egyrészt nem csak engem érint, másrészt a magánéletemet soha, semmilyen formában nem osztom meg a nyilvánossággal, régi gyakorlat.

MV: -Huh, milyen kerek mondatok… Titkolni való ez a kapcsolat? Netán a hölgynek más irányú elkötelezettsége is van?

S: -Nem.

MV: -Honfitársunk a hölgy?

S: -Igen.

MV: -Oké, nem kínzom tovább barátom, csupán gratulálni szerettünk volna, ha nemcsak hazánk természeti és kulináris élvezeteiben találná meg az örömét. Higgye el, itt mi mindannyian tudjuk, hogy nehéz időszak áll maga mögött és mindannyian úgy érezzük, megérdemel egy kis lazítást. Hölgyeim és uraim! Simon Carmichel volt a vendégünk, és büszkén mondhatjuk el magunkról, hogy egy csinos magyar lány gondoskodik róla, hogy a legszebb emlékekkel hagyja majd el kis országunkat, amikor új filmjének forgatása véget ér. Köszönöm!

A felcsattanó taps és izgatott suttogás már alig jutott el a füléig, melyben csak egy gondolat dörömbölt. Most azonnal beszélnie kell Annával! Akár látta, akár nem, tudnia kell erről a riportról, mert egészen biztosan az orra alá dörgöli valaki, és a legkisebb rossz ebben az esetben, ha az a valaki ő maga lesz.  A beszélgetés a hagyományos showkhoz hasonlóan semmitmondó volt, csak arra volt alkalmas, hogy az újságírók és fotósok éhes hordáját zúdítsa a nyakukba a következő időszakban. Határozottan nem segített az amúgy is bonyolult helyzetnek, és kicsit attól félt, csak rombolt.