"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2019. február 11., hétfő

Néhány személyes gondolat


Sokszor beszélgettünk már erről a barátnőmmel, akit szintén megvert a sors a maga közléskényszerével, hogy minket valamiféle átok sújt, mert képtelenek vagyunk interakcióba bonyolódni az olvasóinkkal. Ha önmagában nem lenne egyértelmű az adott poszt alatti kommentelő lehetőség, néha – minden korábbi eltökéltségem ellenére – én magam szoktam kérni, hogy írjatok. Írjatok, hogy tetszett-e, ha nem, mi nem? Hogy mi érdekelne esetleg?
Valamikor régen ez még működött, de az utóbbi években valahogy mintha az olvasók még jönnének az aktuális részletekért, de arra már nincs idejük, kedvük, hogy megosszák a véleményüket. Sajnálom, mert ebből sokat tanulhatnék én is.

Ettől függetlenül, azt szoktam mondani, hogy ezek az írások elsősorban miattam íródnak. Megszületnek az első képek, s végül én magam vagyok az, aki ezekből kíváncsian kibontogat egy rövidebb-hosszabb lélegzetű történetet. Ha más is örül ennek a próbálkozásnak, az már csak a hab a tortán. Úgyhogy ne érezzétek szemrehányásként az első sorokat, bár, a magam részéről nagyon örülnék, ha idővel visszatalálnánk egymáshoz néhány szó erejéig, hogy ne csak a statisztika nyugtasson meg a blog olvasottságát tekintve.

Na, de félre a komor gondolatokkal! Itt az ideje egy új írás nyilvánossá tételének. Még nincs készen, ami azt jelenti, hogy a fejezetek felkerülésekor még én magam sem tudom, hogyan jutunk el a végkifejletig.

Ez a mostani történet, a Testvéri hangok egy moziélmény kapcsán kapta meg az önálló életét. Egyébként is általában a saját mozimként látom magam előtt a történeteimet, de most nem tagadom, az a bizonyos mozi nagy hatással volt rám, és nyilván mindenki tudni fogja, mi is volt ez, ha megnézi, hogy kiket látok magam előtt a történet írásakor a főbb szerepekben.
Nem is szaporítom tovább a szót… a lényeg, hogy hamarosan belevágunk a Connick testvérpár életének egy epizódjába.
Brad „szerepében” Bradley Cooper, Dean „szerepében” Jeffrey Dean Morgan, Blue „szerepében" pedig Jennifer Lawrence. Na, látjátok … ez is érdekes kérdés lehet, hogy Ti is el tudjátok-e képzelni őket az adott karakter bőrében? Hamarosan kiderül!



Nincsenek megjegyzések: