122.
Dennis már elköszönt és Anna
tanácstalanul nézte meg vagy századszor a telefonját. Újra és újra hívta a
férjét, de a telefon kicsengett ugyan, ám senki nem vette fel. Elhagyta
volna? Lanát már megfürdette és lefektette,
amikor végre eszébe jutott a megoldás, Donald!
A férfi a második csörrenésre már
bele is szólt. Ezt sosem értette, mert még soha nem tudta úgy hívni, hogy
hosszabb ideig várnia kellett volna, mintha a férfi örökös készenlétben, fél
kezében a telefonnal élte volna az életét.
-Ne haragudj Don! De Simon…, nem
tudod, merre jár? Már olyan régen itthon kellene lennie, de sehol… és hívtam,
semmi…, aggódom, mindig hazaszólt eddig, ha valami közbejött.
-Nem, nem tudom, de remélem,
hamarosan megtudom – mormogta a férfi és a laptopjához ment, hogy a Simon kocsijában
lévő jeladó jelét megkeresse. A kis piros pötty egy helyben pislogott, a
belvárosban. Mi a frászt csinálsz te arrafelé? – gondolta magában, aztán
megnyugtatta Annát, hogy a kocsi mindenesetre megvan, és ő most odamegy és
utánanéz a dolgoknak. Nyugodjon meg, hamarosan jelentkezik. A kocsiban már
korántsem volt olyan derűs, mint ahogy a nőnek igyekezett előadni magát. Az a
környék tele van bárokkal és olyan helyekkel, ahol Simonnak a világon semmi
keresnivalója nem lenne. Nagyon remélte, hogy nem valami titkos légyotton kapja
ezt a marhát, mert akkor – tartott tőle, hogy – egy atyainak szánt pofont is
kioszt esetleg neki. Arra, hogy esetleg túladagolva hever egy hátsó
helyiségben, gondolni sem akart. Eddig nem nyúlt a szer után, most, hogy
egyenesben az élete, csak nem hagyta magát rávenni valami őrültségre.
Hamarosan ráhajtott a széles
utcára, melynek mindkét oldalán bárok kínáltak a folyékony és a kézzel fogható
portékáikat. Az egyik előtt hamarosan felfedezte a férfi kocsiját. A közelben
leparkolva hosszú léptekkel a bejárathoz ment, és belépett. Odabent füst és
emberszag terjengett. Olcsó parfümök, némi fű és kemény italok. Remek, te
gyerek, a legjobb helyen, hogy valami szarságba keveredj! – nyögött fel
gondolatban, és körülnézett. Már majdnem megnyugodott, hogy mégsem itt kell
keresnie a férfit, amikor észrevette a pult végénél, ahogy egy idősebb fickóval
folytat alighanem egyetemes világmegváltó társalgást. Már alig álltak a
lábukon, ez ebből a távolságból is jól látható volt. Amennyire szálfa termete
lehetővé tette, igyekezett feltűnés nélkül Simon mellé lépni. A csaposra
nézett, hogy a védence tartozik-e még valamivel, mire az megrázta a fejét.
Akkor aztán nemes egyszerűséggel belekarolt és a kijárat felé indult vele. Simon
a részegek öntudatával tiltakozott a kivezetés ellen, mire megszorította a
karját.
-Ha nem akarod, hogy holnap az
elázott fejeddel legyenek tele az újságok, akkor most befogod és jössz! – Mire Simon
a választ megfogalmazhatta volna, már kint is voltak az utcán.
-Hol a slusszkulcsod? – állt meg Donald,
Simon pedig tétován kotorászni kezdett a zsebében. Aztán vigyorogva előhúzta a
kérdéses tárgyat. Közben a telefonját is előkapta és Donald orra alá dugta.
-Nézd csak meg, milyen aranyos!
Gyüjti a barátokat, mint más a bélyeget. Agyam eldobom, hogy a lányommal megy
pasizni. De tényleg aranyosan csinálta, nem?
Donald megforgatta a szemét. Oké,
akkor nyilván a féltékenysége miatt kötött ki itt ez a szerencsétlen. Kivette a
kezéből a telefont és a kulcsot is, mielőtt a járda melletti csatornába ejti,
aztán kinyitotta az ajtót és a hátsó ülésre belökte Simont. Beült és indított. …Már
majdnem otthon voltak, amikor a srác a háta mögött megszólalt:
-Állj meg, mert kidobom a
taccsot! – Donald vészfékezéssel húzódott az út mellé és már hallotta is nyílni
a hátsó ajtót. Elfintorodott, ahogy a hangok a tudtára adták, nem volt
felesleges a megálló.
-Mennyit ittál? – nézett a visszapillantó
tükörbe, amikor az ajtó becsukódott.
-Nem tudom. Sokat. Egy idő után
már nem számoltam. Adtam a srácnak egy százast és mondtam, majd szóljon, ha
elfogy. Még nem szólt, de fogalmam sincs, mennyit adnak ennyi pénzért.
-Praktikus – dörmögte Donald az
orra alatt, miközben bepötyögött egy sms-t Annának. „Megvan, hozom. Totál kész, mert valami van a neten rólad.”
-Hogy találtál meg? – próbált a
srác ráfókuszálni az őrangyalára, bár még nem tudta eldönteni, melyikre, mert a
kocsinak mintha több sofőrje is lett volna pillanatnyilag.
-A jeladó – adta meg a rövid és
lényegretörő választ Donald, mire Simon grimaszt vágott.
-Ez is elég praktikus. Az
elektromos póráz. Eddig azt hittem, a telefon az, de már rájöttem, hogy ez a
szar. Az ember még elbujdosni sem tud.
-És miért kellene neked
elbujdosnod? – nézett rá a férfi őszinte értetlenséggel.
-Igazad van! Nem nekem kellene.
Hanem annak a … mondhatom Annára, hogy ribanc, vagy kikéred magadnak a nevében?
– nézett kissé kancsalítva Deanre.
-Ezt te sem gondolod komolyan, és
jobb, ha ki sem ejted a szádon, mert holnap rettentően fogod utálni magad érte
– mondta egy grimasszal a férfi. –Jól vagy? Mehetünk tovább? Mindjárt otthon
vagyunk.
-Otthon? Milyen otthon az, aki
nem is biztos, hogy örülne neki, ha hazamennék.
-Hát, ebben az állapotban ne is
csodáld. Eléggé sikerült kiütnöd magad. És valószínűleg tök feleslegesen.
-Don! Lehet, hogy hülye vagyok,
de azok a fotók még egy hülyének is nyilvánvalóak.
-Ahogy mondod, egy hülyének. …
Rólad is készült már pár olyan fotó, ami alapján bármit el lehetne rólad hinni.
Ha ma nem volt szerencséd és a bárban volt olyan, aki annyira józan volt, hogy
fotózzon, akkor például akár azt is, hogy drogozol. Nem messze tőled a pulton
hevert ugyanis egy füves cigi, meg valami tasak is, amiben szerintem nem a
kávéhoz kapta az illető a cukrot.
-Az James-é volt… vagy Jason-é,
vagy Johnson-é… basszus, hogy hívták a barátomat? Nem tudod?
-Nem tudom, Simon, de az a pasi
nem a barátod volt, csak egy másik beszívott lúzer, aki azt hitte, hogy a pia a
megoldás a gondjaira.
Simon a homlokát ráncolva
próbálta felfogni a férfi szavaiban rejlő kritikát. -Azt mondod, én is egy
lúzer vagyok?
-Nem, Simon, azt már tisztáztuk,
hogy Te egy hülye vagy – dünnyögött halkan a férfi, miközben bekanyarodott a ház
elé. Beütötte a kódot, aztán szorosan a bejárat elé állt. Mire kiszállt, hogy
kisegítse Simont, a ház ajtaja kinyílt és Anna sápadt alakja jelent meg.
Kapaszkodott az ajtófélfába, de nem lépett közelebb. Megvárta, amíg a férje
felbukkan a kocsi túloldalán, mert persze nem ott szállt ki, ahol Donald az
ajtót tartotta neki. A kocsira támaszkodva körbearaszolt, aztán rávigyorgott
Annára és elbotladozott mellette. A felesége az égre nézve próbált türelmet
erőltetni magára.
-Köszönöm, Don, hogy hazahoztad.
-Nincs mit. …Maradjak? – intett a
fejével befelé, de az asszony megrázta a fejét.
-Kösz, nem kell, boldogulunk, remélem.
Hívok egy taxit.
-Nem kell, kösz, majd gyalogolok
egy kicsit, mert úgy be van szívva, hogy a kocsiban szerintem már én is passzív
alkoholgőzös lettem. Majd leintek egy taxit, hogy vigyen vissza az enyémhez. De
menj, mielőtt ez a mafla még felébreszti Lanát. Sziasztok! – intett búcsút és
fájó szívvel nézte, ahogy Anna még akkor is az ajtóban áll, amikor mögötte
lassan újra becsukódott a kapu.
*
Odabent Simon a konyhában
támasztotta a falat és egy üveg ásványvizet engedett le éppen a torkán, amikor
Anna belépett.
-Vendégünk volt? – intett a még
terített asztal felé.
-Igen. Meghívtam Dennist
vacsorára, ha már volt olyan kedves és kisegített, amikor bajban voltam.
-Milyen bajodból tudott téged a
jó Dennis kisegíteni? …Arra eddig itt voltam én.
-Nem akarom tudni, hogy éppen
mire gondolsz a mocskos fantáziáddal, de lemerült a kocsi aksija, amikor
Lanával bevásárolni voltunk, ő meg éppen arra járt és bebikázta. Rád nem
számíthattam, mást meg kit hívhattam volna, de végül is pont jókor érkezett.
Egy vacsorát mindenképpen megérdemelt.
-Ahogy láttam, kapott ő mást is –
dünnyögte halkan a férfi.
-Mi mást, Simon? Mondd ki, a fene
egyen meg! Ne csinálj úgy, mint egy szemérmes kis ministráns fiú. Mondd ki, hogy
arra gondolsz, lefeküdtem vele egy motorindításért cserébe. Mert erről vagyok
híres. A múltkor letört a cipősarkam és egy pasi segített elbicegni a kávézóig,
ahonnan felhívtalak, de nyilván, amíg megérkeztél, én elmentem vele egy körre
hálából… Vagy amikor a lányod a
játékával sikeresen megbénította a bevásárló központban a mozgólépcsőt, akkor a
biztonsági őrnek voltam nyilván túláradóan hálás; aki az utamba kerül, annak én
hálás vagyok, és hogy tud egy nő hálálkodni, nyilván, ha lekapja a bugyiját
vagy térdre esik. Nem tudom, hogy neked így szoktak-e hálálkodni, de akkor azt
kell mondjam, eltérek az átlagtól, nekem eddig nem volt szokásom, de ha ebben a
városban ez részedről úgyszólván elvárás, akkor majd elgondolkodom rajta.
Simon feje majd szétesett, a
felét sem tudta követni annak, amit a felesége szikrázó szemekkel összehordott,
de a hangsúlyból azért megértette, hogy Anna sértve érzi magát és gúnyolódik.
-Utáltam, hogy hozzád ért… és,
hogy te is hozzáértél.
-Jézusom, Simon! Ezek emberi
gesztusok. Ez a férfi ráadásul nem is egy idegen volt, egy hete itt dolgozik a
házban, ismerjük, már téged is hallottalak vele viccelődni. Én
megkönnyebbültem, hogy nem kell autómentőt hívnom, amikor tele a csomagtartó és
mellesleg a lányod is ott rosszalkodik mellettem. Amikor elindult az a dög
kocsi, örömömben összepacsiztam vele. Nagy dolog. Emberek tucatjai teszik ezt minden
percben a munkahelyen, sportpályán, családban, baráti társaságban. … Tudod,
ilyenkor úgy érzem, kidobott pénz az a terápia. Lószart sem fejlődtél! Te Nem
Bízol Bennem! – hangsúlyozott minden szót, miközben minden hangsúlynál megbökte
a férje mellét.
Simon kiegyenesedett és
megdörzsölte a mellén a bökések hegyét. Anna az indulattól elég jó erőt vitt
bele. -De bízom, csak néha … hülye vagyok.
-Simon! Ez nem lehet mentség
mindenre! Felnőtt férfi vagy! Azt mondtad szeretsz, de minden tetteddel csak
azt bizonyítod, hogy annyira azért nem, hogy hinni tudj bennem.
A férfi utána nyúlt, hogy magához
húzza, de Anna ellépett előle.
-Most jobb lenne, ha gondolkoznál
és a vendégszobában aludnál! – mondta, azzal megfordult és bement a hálóba, az
ajtót pedig becsukta maga mögött.
Simon állt bizonytalan lábain a
nappali közepén és körbenézett. Egy újabb bizonyíték a balfaszságára. Még a
kényelmes ágyából is kipaterolták. A kanapé melletti alacsony szekrénykéből
kivett egy takarót, felkapta az egyik díszpárnát, aztán a gyerekszoba felé
vette az irányt. Egy gyerek nem vádaskodik. Ha Anna nem tudja elviselni a
közelségét, akkor Lanával alszik. Még hogy vendégszoba. Ő itt itthon van!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése