121.
Anna kimerülten szedegette fel a
földről a kis puffancsokat, amiknek a zacskóját éppen most tépte szét Lana,
mert képtelen volt kivárni, hogy az anyja kivegyen neki egyet. Maci és Ben
hálásak lehetnek ennek a kis átoknak, mert így már csak nekik viheti haza a
friss péksüteményeket.
-Lana, fejezd már be! Soha többet
nem hozlak el magammal, ha ilyen rossz vagy! – csattant a hangja, ahogy a dzsip
csomagtartójába készült átemelni a súlyos papírzacskókat, amikben a bevásárlás
zsákmánya dudorodott. Mindig így járt, elindult néhány apróságért, aztán
megtöltötte a csomagtartót. A kicsi a lábait kalimpálva rágcsálta az egyetlen
megmentett süteményt. Amikor Anna végre mindent bepakolt, a bevásárló kocsit is
visszatolta a helyére, aztán kiemelte Lanát, hogy kézenfogva visszasétáljanak a
kocsihoz. Megtehette volna, hogy a gyereket előbb beköti a gyerekülésbe, de a
közelmúltban a város egyik bevásárló központjában úgy raboltak el egy
gépkocsit, hogy a gyerek már benne ült, ezért nem merte megkockáztatni. Lana
már egész magabiztosan totyogott mellette.
Ez amúgy nem kevés bonyodalmat
okozott otthon, ahol a medence körüli építkezés mindennél jobban érdekelte a
kislányt, és amióta mobilizálta magát, pillanatok alatt totyogott oda, hogy
veszélyesebbnél veszélyesebb szerszámok keltsék fel az érdeklődését. Anna néha
már úgy érezte, hogy a hátán is szeme nőtt, de még így is sokszor tudta a kicsi
az őrület közelébe sodorni. Simon ilyenkor kaján vigyorgással, csendes
szörnyülködéssel hallgatta az élménybeszámolóit, aztán megölelte a pici lányát
és elismerése jeléül igazi apás puszit nyomott a kerek arcocskára. Számára a
gyerek hajmeresztő ötletei annak az ékes bizonyítékai voltak, hogy igazi
életrevaló kölyök, és szívesen dicsekedett vele a barátaik előtt.
Most azonban viszonylag simán
elérték a kocsit, a közelben egyetlen gyanús alak sem ólálkodott, így nyugodtan
beköthette a gyereket a bébiülésbe, aztán beült és indított. A motor egy erőtlen
nyekkenéssel megadta magát. A francba! A világítás rajta maradt és hát Lanával
a vásárlás sosem villámlátogatás. A nyomorult akkumulátornak volt ideje
kipurcannia – csapott ingerülten a kormányra. Simont hiába is hívná, a
stúdióban van – kotorászott a táskájában a telefonja után. Aztán eszébe jutott,
hogy odabent Lana kezében volt, mert türelmetlenkedni kezdett, amíg a húsos
pultnál a sorukra vártak. Amikor elvette tőle, csak a blézere zsebébe dugta.
Előkapta a készüléket és miközben próbálta eldönteni, kitől kérjen segítséget,
a sötét kijelzőre nézett. Na ne! Azt nem lehet, hogy ez a vacak is lemerült! Tanácstalanul
nézett a kicsire, aki úgy döntött, unja már az egy helyben ácsorgást és
tornázni kezdett a gyerekülésben. Anna nagyot sóhajtva döntésre jutott.
Visszamegy az üzletbe, megkéri, hogy hívjanak egy taxit és majd kitalálja, hogy
kerüljön haza a kocsi is, de nem ücsöröghetnek itt a lassan kiürülő parkoló
közepén. Kiszállt a kocsiból, és Lana biztonsági övét kezdte kicsatolni, amikor
egy csodálkozó hang harsant fel mögötte:
-Mrs. Carmichel?
Megperdült és egyenesen Dennis
Helmsworth vidáman mosolygó szemébe nézett.
-Ó, Dennis, az ég küldte erre! –
sóhajtott megkönnyebbülten. Aztán maga sem tudta miért egy könnycsepp gördült
le az arcán. A férfi a meglepettségtől zavartan önkéntelen mozdulattal törölte
le a selymes arcról a kis árulkodó nedvességet.
-Mi a baj? Lana? – nézett be a
kocsiba, de ott csak a kis rosszaság huncut tekintetével találta szembe magát,
amint valami pépes gusztustalanságot kotort ki éppen a szájából.
-Lemerült a telefonom, és
lemerült a kocsi aksija is, én olyan szerencsétlen vagyok. Itt ülünk a napon
egy ideje és megromlik a tej a csomagtartóban. Nekem meg fogalmam sem volt róla,
hogy keveredjünk haza, mert Simon is dolgozik … - ömlött a szó összefüggéstelenül
az asszonyból, mire a szőke óriás felemelte a kezét és ujját gyengéden az
asszony szájára nyomta.
-Nyugalom! Itt a felmentő sereg.
Mindjárt ide állok a kocsija mellé és bebikázzuk, már csak egy picit legyen
türelemmel – mondta neki megnyugtatónak szánt mély hangon, mire Anna elpirult,
mert végre eljutott a tudatáig a meglepően bizalmas mozdulat ténye is.
Önkéntelenül is elfordult.
A férfi az orra alatt mosolyogva
ment a kocsijához, beült, aztán egy lendületes mozdulattal úgy kanyarodott Anna
mellé, hogy a két akkumulátor a legközelebb lehessen egymáshoz. Az áruházi
kínálatot megszégyenítő tartalmú csomagtartóból rövid keresgélés után két kábelt
húzott elő. A hatalmas csipeszekkel megállt a nyitott motortér fölött, aztán
miután a saját kocsijára rácsíptette, Annához fordult.
-Üljön be és ha szólok, próbálja
beindítani. De előtte kapcsoljon ki mindent, ami korábban bekapcsolva
maradhatott, világítás, rádió, légkondi…
Anna hevesen bólogatva beült és a
hatalmas műszerfalat vizsgálta, ami most sötéten ásított vissza rá. Hát, ebből
nem fogja kideríteni, mi volt bekapcsolva. Talán a rádió igen – nyomta meg a
kérdéses gombot, és a világítás is, kapcsolta ki azt is, a légkondit pedig ha
nem volt muszáj, már a gyerek miatt sem használta, így ahhoz nem nyúlt.
Biccentett Dennisnek, aki várakozóan figyelte, aztán látta, hogy a férfi a
motortérben tesz-vesz, végül a hangját hallotta: -Most!
Elfordította az indító kulcsot és
a motor halk duruzsolással életre kelt. Hálás mosollyal szállt ki a kocsiból és
várta meg, hogy a férfi a kábeleket felcsavarja és elpakolja. -Nagyon köszönöm,
hogy segített! – nyújtotta a kezét a férfinak. –Nem is kérdeztem, hogy került
ide, de a legjobbkor jött.
-Vacsorának valót akartam venni,
mert mára végeztünk a kertben.
-Ó, akkor jöjjön vissza velem! Az
a legkevesebb, hogy meghívjam vacsorára. És ígérem, nem kell túlórában a
kerítéssel foglalkoznia – mosolygott rá Anna őszinte megkönnyebbüléssel, aztán
amikor a fickó tétovázni kezdett, játékos kis mozdulattal mellbe lökte: -Ne
kéresse már magát! Minden megmentőnek jár jutalom.
-Oké, akkor kanyarodjunk vissza
mind a ketten! Legalább szemmel tarthatom, hogy épségben hazaérnek – vigyorgott
rá a férfi, aztán egy játékos összepacsizás után beültek az autókba és Anna
vezetésével hazafelé vették az irányt. A cigaretta szünetét töltő fiatal lány
kárörvendő grimasszal nézte a felvételeket, amiket az elmúlt percekben készített
a telefonjával. Ha elég gyors lesz, ezért egészen biztosan jó pénzt fizet egy
újság. Persze gondosan kell válogatni, mert egy autós segítségnyújtásban semmi
érdekes nem lenne.
*
Manuela Ortega számára nem volt
elég a búsás összeg, amit a magazin ígért a képekért, amikor az egyik képet
mutatóba elküldte nekik. Mire a válasz és a többi kép iránti kérésük
megérkezett, ő már megosztotta a nő férjének egyik rajongói oldalán a képeket. Ha már nem
gazdagszik meg rajtuk, legalább irigyelje őt mindenki. Innentől pedig
pillanatok kérdése volt, hogy az egész világban láthatóak legyenek a fotók.
Annáék még haza sem értek, amikor a világhálón már ott elemezték a
nyilvánvalóan beszédes jeleneteket, amelyeken játékosan „flörtöl” a férfival.
Erről mit se tudva, Dennis végül mégiscsak a medence mellett dolgozott, miután
behordta a konyhába a papírzsákokat, amíg Anna a konyhában a vacsorát
készítette. Néha kinézett a kertre, kicsit elmélázott a kidolgozott izmokkal
tevékenykedő szőke férfin, aztán a fejét megrázva Lanára nézett, aki mellett
ült a földön és lassan az egész szekrényt kipakolta.
-Szerencsénk volt, kicsim! Dennis
bácsi nélkül még mindig ott ülhetnénk a pusztaságban és egy autómentőre
várhatnánk.
*
Simon ezalatt egészen más
jelzőkkel illette Dennis bácsit. A
kurva életbe! Sejtette már abban a pillanatban, amikor kimászott a hülye
kocsijából, hogy ez a szőke adonisz még zűrt okoz majd. Természetesen alig
végzett, máris volt valaki, aki finoman az értésére adta, hogy érdemes lenne
megnéznie egy pletykaoldalt. Először azt hitte, róla írkálnak megint valami
baromságot, de a fotókat látva azonnal elkapta a harci ideg. Ez a pasas még
nincs egy hete a házában és már rá meri tenni a koszos mancsát a feleségére, és
ami még meglepőbb, Anna is őrá. Mi a fasz ez? Beült a kocsiba, hogy
hazaszáguldjon és magyarázatot követeljen, aztán egy hirtelen ötlettel mégis a
másik irányba fordult ki a parkolóból. Megállt az első bár előtt, ami ezen a
korai órán is már fogadta a vendégeket, és a slusszkulcsot zsebre vágva belökte
az ajtót. Odabent rajta kívül csak egy jó ötvenes fószer támasztotta a pultot,
nyilvánvalóan jóval korábban érkezve, mert már az is nehezére esett, hogy a
csaposra koncentrálja a tekintetét.
Kért egy vodkát és újra
megnyitotta a telefonján az előbbi oldalt. A képet nézve lehúzta a pohár
tartalmát, aztán intett a pultosnak, hogy kitöltheti a következőt.
*
Anna bocsánatkérően nézett a
férfira, aki már kezet mosott és az asztalnál ült. -Ne haragudjon, hogy egyedül
kell ennie, de én megvárnám a férjemet. Talán hamarosan itt lesz már. Próbáltam
hívni, de nem vette fel, úgyhogy biztos vezet. Igen, mindjárt itthon kell
legyen!
Még ő maga is érezte, hogy ez a
kínos habogás és mentegetőzés csakis azt a célt szolgálja, hogy önmagát
megnyugtassa. Simonnak már jóval korábban meg kellett volna érkeznie. És a mai
napig soha nem mulasztotta el felhívni, ha valami közbejött és késett. Dennis
kedvetlenül turkálta az ételt. Nem az ízével volt baja, hanem a körülményekkel.
Azt hitte, egy kedélyes vacsorára számíthat, de az asszony olyan ideges volt,
mint egy felhúzott íj és ha a tény, hogy neki egyedül kell ennie, nem vette
volna el az étvágyát, az a feszültség, ami sugárzott a nőből, az az ő gyomrát
is megfeküdte. Nem tudta, mi a baj, hiszen a parkolóban történt váratlan gyengédség
nyilván nem oka ennek az egésznek, hiszen amióta hazaértek, egészen jó
hangulatban kapott egy citromos sört odakint, munka közben. Hazaértek? –
merengett el a megfogalmazáson. Az asszony meg a gyerek, ők igen, de ő? Ez nem
az ő háza, nem az ő asszonya, úgyhogy jobb, ha nem képzel ebbe a kedélyes
konyhai jelenetbe többet, mint ami. A nő
gyengéd mozdulata nyilván a megkönnyebbülésnek szólt, hogy nem kell a gyerekkel
kiszolgáltatottan valami megoldást találnia, mert megérkezett ő, a megmentő
lovag. Aki bárki más is lehetett volna. Ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése