Gitárhúrok 33. / Befejező rész

A meleg május eleji napsütésben ragyogóak voltak a színek. Az ég tökéletes azúrkékséggel borult a méregzöld falevelek fölé, és még ebben a benzingőzös városban is virágillat érződött. A várakozás időtlennek tűnő perceiben arra gondolt, vajon mi mindent látott már a templom kis szobája, ahol készülődött. Hány menyasszony gondolta itt meg magát az utolsó pillanatban? Na persze, ő nem állt be ebbe a sorba. Bolond is lett volna, hiszen  az a férfi vár rá az oltár előtt, akit a szíve és a teste akar, amióta csak ismeri. Egy pillanatra átfutott a fején az az időszak, amikor elhagyta. Abba kicsit belehalt a lelke, de kénytelen volt, mert akkor úgy érezte, a kapcsolatuk nem tart sehova. Hazárdjáték volt, tisztában van vele, soha többé nem is merné újra megjátszani azt a kártyát, de akkor nem tehetett mást. Más kérdés, hogy akkor azt hitte, a férfi hamar észhez tér… úgy, mint most Dekker, de Alex előtt nem volt példa, amiből tanulhatott volna, ezért mindkettőjüknek meg kellett járniuk a poklot, mielőtt megnyílhat előttük a mennyország. … Aztán az ablakon túli tomboló tavaszt nézte, a könnyű ruhákban siető emberek áradatát, akik egy pillanatra mintha megtorpantak volna a patinás épület előtt, hogy ha csak egy szívdobbanásnyi időre is, de részesei lehessenek az ódon falak sugallta történelemnek. 

Olivia a tükör előtt állva hitetlenkedve nézte magát, ahogy a krémszínű csipke esküvői ruha egyetlen ráncot sem vetve simul a testére. Olyan volt benne, mint egy manöken, és ettől alig ismert önmagára. Haját a huszas évek stílusában lágy loknikba sütötte a fodrász és a fülében csillogó gyöngyön kívül csak az egyedi tervezésű nyaklánc vonta el a figyelmet erről a műremekről, amit Naomi választott ki a számára hihetetlen jó érzékkel a sok habos-babos hófehér ruha közül. Nem akart fehéret. Talán nem is lett volna helyes, hiszen a fiuk is ott lesz ezen a megismételt esküvőn, de nem tudott, nem akart lemondani a hercegnői megjelenésről. Legalább egyszer el akarta kápráztatni a férjét, és Naominak hála, ez ma egészen biztosan sikerül is. A nyakláncot pedig Alex tette le elé tegnap a fürdőszobában, ahogy lefekvéshez készülődtek. Kinyitotta a bordó négyzet alakú dobozt és elakadt a lélegzete a bársonyon fekvő szépséges ékszer láttán. A dobozban volt egy összehajtogatott papírlap is, amely ismerős volt, túlságosan is ismerős.

Néhány héttel ezelőtt látta, hogy a férfi firkálgat egy füzetbe, de valahányszor a közelébe ment, Alex becsukta a füzetet és gondoskodott róla, hogy ő ne láthassa, mit írt vagy rajzolt. Eleinte arra gondolt, talán egy új számon dolgozik és nem akarja idejekorán megmutatni a szöveget, aztán azt hitte, a fogadalmát fogalmazza, de néha a mozdulatok olyanok voltak, mintha nem is írna, hanem rajzolna. Kínozta a kíváncsiság, de Alex állandóan résen volt és egy idő után eltűnt a füzet, nem tudta kideríteni az igazságot, aztán meg is feledkezett róla.  Tegnap aztán láthatta, hogy a nyaklánc volt rajta, az ékszerész ennek alapján készítette el, és ettől az amúgy is tetszetős darab szívszorítóan kedves darabbá nemesedett. Megérintette, aztán egy mély sóhajjal elindult, hogy igent mondjon újra a férfinak, akit az eltelt évek könnyei ellenére sem szűnt meg soha szeretni.

A Lexington Avenue-n  a St.Vincent Ferrer templom hatalmas rózsaablakán besütő napfény aranyos ragyogásba borította a templom belsejét. Az oldalsó ablakok csodálatos üvegképei szinte életre keltek a délutáni tavaszi fényben. Naomi nagy pocakkal ült az első sorban, már csak napok voltak hátra a szülésig, és izgatottan tekergette a nyakát, hogy Dekkert keresse, aki a kis Rickyvel fedezte fel az oldalhajó érdekességeit. Az ölében ott feküdt a kis párna, amin az egyszerű karikagyűrűk feküdtek. Dek szerint Rick csodálatos gyűrűhordozó lesz, ő azért aggódott egy kicsit, hiszen a gyerek még csak két éves volt. Lelki szemeivel már látta maga előtt a képet, ahogy a gyűrűk szanaszét gurulnak, vagy a kicsi veri ki a huppot, mert nem hajlandó megválni a játékszereitől. Mellette Greg ült Julie-val, akivel az emlékezetes szilveszteri koncert óta együtt voltak. A férfi olyan felszabadultan sugdolózott a szerelmével, mintha nem várna még rá fontos feladat hamarosan. Ugyanolyan könnyed volt, mint az életben mindig, és Naomi szinte irigyelte tőle ezt az adottságot. A gitárja Dek ülésének döntve várta, hogy a ceremónia elkezdődjön.

Cliff vezeti majd az unokahugát az oltár elé, ahol Alex mély jógalégzésekkel próbált úrrá lenni a zavarán és idegességén. Az öltöny úgy állt rajta, mintha rá öntötték volna, elegáns volt, mint egy őrgróf, de csizmát viselt hozzá, és képes volt rövidre nyírt tincseit is kellőképpen összeborzolni ahhoz, hogy mindenkit emlékeztessen arra, hogy többnyire azért nem ilyen a megjelenése. Naomi már előre vigyorgott, ahogy elképzelte, milyen lesz Alex arca, ha megpillantja a régi-új menyasszonyát. Olivia olyan elragadó volt az alakjára simuló csipkeruhában, hogy szabályosan irigy volt rá… már csak a hihetetlenül vékony dereka miatt is, simogatta meg a maga darázsderekát, amelyet a pocaklakó focistákat megszégyenítő igyekezettel rugdosott éppen. 

Alex ideges volt. Már órák óta nem látta Oliviát, és néhányszor átfutott a fején az a kósza gondolat is, hogy a végén hoppon ne maradjon az oltár előtt. A menyasszonya ugyanis hajlamos volt váratlan és meglepő húzásokra, és csak remélni tudta, a mai napon nem rukkol elő ezek valamelyikével. Ez az esküvő semmiben sem hasonlított az előzőhöz, kivéve a menyasszony személyét. Most mindent meg akart adni Oliviának a csodás ruhától, a gyémánt gyűrűn át a templomi szertartásig és az azt követő fogadásig. Olyan emlékeket, amiket majd nagymama korában is élete nagy pillanatai között emlegethet. Mosoly kúszott az arcára, ahogy eszébe jutott a tegnap este, amikor Olivia rájött, hogy a szép és meglehetősen drága ékszert ráadásul leendő férje tervezte csakis az ő számára. Állt a fürdőszobai tükör előtt, mint egy habok közül kikelt Vénusz, bőre még párásan meleg volt a zuhany forró vizétől, és kissé elnyílt szájjal, szapora szívveréssel hagyta, hogy ő a nyakába akassza a láncot, amit az ékszerész tökéletesen álmodott a nemes anyagba az ő rajzai alapján. Aztán csak nézték egymást a tükörben, és ebben a szempárbajban benne volt minden, amit szavakkal el sem tudtak volna mondani, vagy ha igen, talán túlságosan banálisan hangzott volna. Pedig minden kimondatlan szó igaz volt. 

Eredetileg csak szűk körben akarták lebonyolítani az esketést, aztán híre ment a dolognak, most pedig a hatalmas templom zsúfolásig telve várta, hogy Alexander Maitland és Olivia Bennett másodszor is kimondja a boldogító igent. Nem is gondoltak vendégekre, hiszen már hosszú évek óta bebizonyosodott, hogy csak ők vannak egymásnak, az együttes; barátokra nem maradt energiájuk, de most a várakozás perceiben Bach Air-jének az ódon falak között szárnyaló dallamai a  bizonyság rá, hogy nagyon sok barátjuk van. Zenészek, akik annak ellenére, hogy a könnyű műfajban ismert a nevük, azért nem jönnek zavarba, ha komolyzenét kíván az alkalom. Amikor híre ment az eseménynek, egymást érték az ötletek, végül komplett zenei főiskolás csoportok, együttesek versengtek érte, hogy fent a karzaton arctalanul, de annál bensőségesebben zenés varázslatot bocsássanak a vendégekre. A szervezést végül átengedte Naominak, úgyhogy kicsit tartott tőle, miféle meglepetések érhetik a nő szárnyaló fantáziáját ismerve.

Ebben a pillanatban megjelent a pap és várakozóan fordult a bejárat felé. Alex mély levegőt vett, az izgalom még egyszer, utoljára végighullámzott a szívén és a gyomrán, aztán arcán izgatott türelmetlenséggel várta az ő asszonyát. Greg felállt a helyéről és Alex mellé telepedett egy székre, aztán játszani kezdte Pachelbel Canon-ját. A templom bejáratában pedig felbukkant Olivia, aki egész egyszerűen varázslatosan nézett ki a krém színű menyasszonyi ruhájában. Senkit nem izgatott a tény, hogy korántsem szűzies ez a ruha, hiszen ez a második esküvője, és a kisfia is ott feszít az első sorban, ráadásul a vőlegény is ugyanaz volt, mint az elsőn.

Alex idegessége abban a pillanatban múlt el nyomtalanul, ahogy Olivia, unokatestvére karjába kapaszkodva megindult feléje a padsorok között. A lágy selyem és a csipke mesebeli hercegnőként ölelte körül, a sminket pedig boldogsága és zavara pótolta, ragyogó pírt varázsolva az arcára. A lányt láthatóan meglepte a nagy tömeg, de eltökélten haladt a férfi felé, aki ismeretségük első órája óta az egyetlent, az igazit jelentette a számára. Ahogy elérte, Cliff Alex kezébe helyezte a lány kezét és ők egymásra mosolyogva fordultak a pap felé. Az esketés kezdetét vette.

Dek a kellő pillanatban odavezette a fiukat, aki mintha megérezte volna a pillanat nagyszerűségét, nem akarta megtartani a kezébe nyomott kis párnát és a csillogó gyűrűket, hanem Dekker karjában hagyta, hogy a szülei leoldozzák azokat és egymás ujjára húzzák a fogadalmaik elmondása után. Amikor megcsókolhatták egymást, a csók hosszú volt és szenvedélyes, emlékezetes nemcsak az ő számukra, de a jelenlevők mindegyike megilletődötten sóhajtott. Aztán Alex a karjába kapta a fiát és a felesége kezét fogva vigyorogva kifelé indult. Ebben a pillanatban az oldalhajókban két oldalról zenésztársak csaptak a húrok közé és a Canon fergeteges rock változatával üdvözölték a barátjukat.

Mire a násznép kitódult a templom elé, már az utcán is kíváncsian álltak meg a járókelők a bentről kihallatszó szokatlan, mégis ismerős zenére, és az ünneplő tömeg nevetve, tapsolva szórta nemcsak az ifjú párra, de rájuk is a rizsszemeket. A kocsi mellett állva Olivia eldobta a csokrát, amely a boldogan kacagó Julie kezében landolt, aztán Alex bekötötte a gyereket a bébiülésbe, és bepattant a kormány mögé. Kocsija mögött konzervdobozok serege zörgött, ahogy a gázra lépve  kilőtt a járda mellől. 

-Mrs.Maitland! El sem mondhatom, milyen boldog vagyok! – mosolygott Oliviára, aki a gyerekülésben hadonászó Rickre nézett. A férfi is belenézett a visszapillantó tükörbe és kiszaladt a száján a mondat, ami ugyan egy ideje már foglalkoztatta, de amit ma nem akart szóba hozni: -Ugye tudod, hogy kétszer úgysem üthet be ugyanoda a mennykő? Megpróbáljuk Livi, és talán lesz egy lányunk is emellé a lókötő mellé.

Az asszony hirtelen elkomorodva nézett rá.

-Alex! Ne kísértsük a sorsot!

-Ez nem kísértés. Harper prof is megmondta, nem feltétlenül örökölné a baba a betegséget, és vannak már vizsgálatok, amik kiszűrnék még idejekorán... és hát nyilván elég nagy a májam még egy kölyöknek – kacsintott a feleségére, aki viszont ezt nem tartotta olyan vicces dolognak.

-Nem Alex! Nem kockáztatok. Soha többé nem akarom a te életedet sem kockáztatni. Túl sokszor kerülgetett minket a baj, nem akarom, értsd meg! Nem merem! Nem! – gyűltek könnyek a szemébe.

-Oké! Nem kellett volna szóba hoznom. Nem ma. – szólalt meg gyengéden a férfi, magában átkozódva, amiért képes volt tönkretenni a vidám hangulatot, és letörölte az első kibuggyanó könnycseppet a selymes arcról.. -Nem erőltetünk semmit, de ha valaha úgy alakul, akkor nem fogunk meghátrálni... így oké? – nézett rá Alex, aztán befordult a Hotel Pláza elé, ahol az esküvői fogadást tartották.

*

Olivia fáradtan mosolygott a többiekre, miközben a gyönyörű ruhára jócskán hullott a morzsából, ahogy Rick az ölében ülve majszolt egy pogácsát. Tony nem jött el. Csak telefonált még reggel, a készülődés amúgy sem izgalommentes perceiben. Azt mondta, bármennyire is örül a boldogságának, azért neki fájdalmas lenne végignézni, ahogy egy másik férfinak fogad örök hűséget. És ő megértette. Sajnálta, hogy elveszített egy jó barátot, hiszen amúgy sem sok volt belőlük, de megértette, hogy a férfinak jobb, ha nem emlékezteti lépten-nyomon arra, hogy mit veszített el. 

Dekker és Naomi egymás kezét fogva beszélgettek az asztal mellett. Volt mit megbeszélniük és boldog volt, amiért köztük legalább rendbe jöttek a dolgok. Dek persze még rettegett, de legalább ez már a várakozás rettegése volt, nem a lemondásé. Greg és Julie összesimulva táncoltak. Jó volt őket nézni; még akkor is, ha  a szőke szépség nem is olyan régen még ráhozta a szívbajt, hogy esetleg a férjét akarja. Cliff volt csak magányos. Ugyan Julie megpróbálta összehozni egy barátnőjével, de hát nyilván nem lángolt fel a szikra kettőjük között, mert az első találkát nem követték továbbiak. De most ő is jól érezte magát, zenésztársak vették körül és bőven volt közös témájuk.

Alex pedig… néhány lépésnyire ült tőle és egy zenész kollégával beszélgetett élénken gesztikulálva, de közben folyamatosan őt nézte. A tekintete tele volt ígérettel, és Olivia alig várta, hogy ezek egy részét behajthassa rajta. A férfi közben elbúcsúzott a beszélgető partnerétől, aztán hozzájuk lépett és felnyalábolta a fiát, aki álmosan pislogott. Aztán a mikrofonhoz lépett egyik kezében a gyerekkel, a másikban egy pohár pezsgővel, amit nem győzött Ricktől megmenteni.

-Egy kis figyelmet kérek! – kocogtatta meg a mikrofont, amíg mindenki rá figyelt. –Nagyon köszönöm nektek, hogy velünk ünnepeltétek életünk egyik legszebb napját. Nekünk most el kell mennünk, mert a trónörökös már álmos, de érezzétek jól magatokat, és minden pohárnál gondoljatok ránk. Jaj, nem, ez nem volt jó ötlet, mert akkor egész este csuklani fogunk… - nevette el magát, ahogy néhányan beleéljeneztek a csendbe. -A terem és a fogyasztás rendezve van, bár ha valaki összetörné a berendezést, azt utólag behajtom rajta. De komolyra fordítva a szót… nem is tudom, mit mondhatnék… a társaimról mindig tudtam, hogy képesek nagy meglepetést szerezni, de az a  zene a templomban… nincsenek rá szavak, mennyire megható volt… és Steve, ha jogi akadálya nincs, azt a rock-canon-t szívesen felvenném a műsorunkba, fantasztikus volt, kösz! – emelte a poharát a hosszú hajú tetovált gitáros felé, aki válaszul az utolsó akkordokat most is megpengette.

Alex lehajtotta az italt, aztán kézenfogta a feleségét. A gratulálók sorfala között elindultak, de fél szemmel még látta, ahogy Naomi Dekkerhez hajol és szájon csókolja. Helyes! Akkor az a válóper most már biztosan elmarad. …Boldog volt, maradéktalanul boldog, és szinte megijesztette, hogy egy évvel ezelőtt erre a boldogságra még a legszebb álmaiban sem mert gondolni. Az élet kacskaringóinak ez a váratlan és sorsfordító alakulása rémülettel töltötte el, mert a jövőjüket féltette a kiszámíthatatlan változásoktól. A kocsiban még fogva tartották ezek a gondolatok, csendben autóztak az otthonuk felé, de aztán ránézett a feleségére, aki most már papíron is ismét annak vallotta magát, és akinek gyémántgyűrűs keze éppen az ő elegáns öltönynadrágjára csúszott ingerlően. Elmosolyodott és türelmetlenül várta, hogy a kapu kinyíljon és behajthasson a háza előtti parkolóba. Elkapta Olivia kezét és belecsókolt a tenyerébe, aztán a keze közé fogta az arcát és a templombeli csókhoz hasonló mély, szenvedélyes csókban forrtak össze. Rick türelmetlen gagyarászására engedték csak el egymást. 

-Rendhagyó nászéjszaka lesz. – mosolyodott el a férfi, aztán kiszállt és kiszabadította a fiát a biztonsági gyerekülés fogságából.

-Vele akarsz aludni? – nézett rá Olivia gunyorosan.

-Nem igazán. Én az anyjával akarok aludni. A feleségemmel. – nézett mélyen a szemébe a férfi, amitől az asszony úgy érezte, mintha a csodás ruha rongyként foszladozna le a testéről.

-Nem muszáj ma megfürdetni. – búgta sejtelmesen, mire Alex ádámcsutkája megugrott a nyeléstől, ahogy az információban rejlő lehetőségeket latolgatta.

-Hé, haver! Akarsz fürödni? – csiklandozta meg a gyereket, aki fáradtan megrázta a fejét. Olivia kuncogva zárta be mögöttük az ajtót.

-Oké, akkor ma kivételesen ilyen maszatosan mehetsz az ágyba. – indult nagylelkűen a gyerekszoba felé Alex, és hamarosan Rick már pizsamában, a mackóját ölelve csukta le a szemét. A férfi lázas sietséggel indult a hálószobába.

-Hé, asszony, akarsz fürödni? – húzta le a cipzárt a ruha hátán, mire Olivia megrázta a fejét.

-De zuhanyozni szeretnék – tette hozzá halkan, mire Alex elvigyorodott.

-Oké, akkor ma kivételesen már a fürdőszobában összemaszatollak – csókolta meg a centiről centire előbukkanó selymes bőrt. 

Olivia megfordult a karjai között és sietve gombolni kezdte a férfi elegáns alkalmi ingét.

-Boldognak tűnsz. – cirógatta meg a férfi állát, aztán a száját körberajzolva Alex végül ráharapott az ujjára.

-Mert az is vagyok. Aznap, amikor elváltunk… azt örökre el akartam felejteni. De látod, mégis igazán emlékezetes marad és még örülni is tudok neki, hiszen akkor hoztuk össze ezt a lókötőt. Komolyan gondoltam Livi, ha úgy alakul, hogy idővel meg tudlak győzni … én tényleg szeretnék Ricknek egy tesót.

-Nem ma éjjel! – emelte fel figyelmeztetőn az ujját az asszony, mire Alex ráharapott.

-Nem ma. Ma csak az élvezetért tesszük meg, amit meg kell tennünk. – morogta éhes tekintettel, mire Olivia elvigyorodott.

-Kell? Én ugyan nem erőltetem a dolgot.

-Én viszont annál inkább. Olyan gyönyörű voltál a templomban, egész idő alatt azon járt az eszem, hogy ez a csoda az enyém, és hiába nézi a sok szájtáti csorgó nyállal, én leszek az, aki megölelheti, ha eljön az éjszaka… úgyhogy megköszönném, ha nem terelnéd el a figyelmem, mert szándékomban áll elhálni ezt a nászt, még mielőtt feljön a nap… akár többször is.

-Most hencegsz vagy fenyegetsz? – bökte mellbe a férfit Olivia és közben a fürdőszoba felé botladoztak.

-Csak alázatosan könyörgök… - súgta a férfi, miközben kezével fürgén fejtette le a nőről az izgató fehérneműt, aztán megnyitotta a vízesésszerű zuhanyt, és Mrs.Maitlandot a csempének nyomva gondoskodott róla, hogy a nap izgalmát lemossák magukról. Természetesen azután, hogy előbb alaposan összemaszatolja.

VÉGE!