Túl az Óperencián 10.

Rick a kotrástól zavaros vízben felnézett, ahogy egy sötét árny úszott el a közelében. Biztos volt benne, hogy nem a tenger valamely lakója látogatta meg őket, hogy szemügyre vegye, mit turkálnak a birodalmában. Nem, ez egy ember árnya volt, az állatok távol tartották magukat a hívatlan betolakodóktól. Ma nem a szokásos mélységben kutakodtak, hanem mélyebbre merültek, sokkal mélyebbre. Ehhez a mélységhez még ő sem volt hozzászokva, de tisztában volt a biztonsági előírásokkal. Állandóan az óráját és az oxigénmérőt figyelte. Tisztában volt vele, ha túl gyorsan emelkedne a felszínre, könnyen embóliát kaphatna. A keszonbetegség az elsők között volt az iskolai tananyagban és az elmúlt években a szünidei alkalmi melóknál volt alkalma megtapasztalni az enyhébb formáit, úgyhogy tudta, mire kell vigyáznia. 

Jeremy tőle nem messze lassú mozdulatokkal „söpörte fel” a tengerfeneket, hogy minél kevésbé kavarja fel a homokot. Odaintett neki, hogy figyelmeztesse, valamelyik őrült szerencsevadász itt körözik körülöttik. De a barátja nem figyelt rá. Mostanában egyre ritkábban figyelt rá. Őt is elkapta az arany utáni abnormális vágyakozás. Túl sokat dolgozott már meg érte, túl sokat kellett szenvednie a dermesztő vízben ahhoz, hogy hagyja kicsúszni a markából a már-már biztosnak érzett nyereséget. Ricket nem kerítette hatalmába a kapzsiság. Sőt… ha rajta múlt volna, már összepakolt volna és hazautazott volna. De hiába próbálta Jeremyt lebeszélni a folytatásról, a barátja maradni akart, ő meg nem hagyhatta magára. 

Újra megérezte az árnyat az oldalánál és odafordult. Steve úszott el mellette, de a mozgása furcsa volt. Nem a talajra koncentrált, csak keringett, mint egy cápa. Rick kiengedte a keze közül a szerszámot és a férfi felé fordult. Mutogatva próbálta felhívni magára a figyelmet, de Steve mintha észre sem vette volna, egy hirtelen mozdulattal megfordult és távolodni kezdett tőle. Rick agyán átfutott a gondolat, hogy a férfi esetleg a felszerelésében akart kárt okozni és csak a pillanatot várta, amikor elég figyelmetlen ahhoz, hogy lecsaphasson. Aztán megcsóválta a fejét. Túl sok hülye filmet nézett mostanában, hogy elűzze az esték unalmát, amíg az álom le nem gyűrte. 

Visszament a korábbi helyére és folytatta a munkát, amikor eszébe jutott, hogy ez a közjáték is értékes perceket vett el a víz alatt tölthető idejéből. Már éppen az órájára nézett, hogy lássa, itt az ideje, hogy felmenjen a felszínre és szólni akart Jeremynek is, akivel nagyjából egyszerre merültek alá, amikor a barátja hirtelen, szinte pánikszerű gyorsasággal tört a felszín felé. Rick ijedten úszott utána, hogy visszatartsa, de túl távol volt tőle ahhoz, hogy időben elkaphassa. Ha ilyen tempóban emelkedik, egészen biztosan rosszul lesz, futott át az agyán. Elérte az első pihenő pontot, konstatálta a nyomásmérőn, és tétovázni kezdett, …ha Jeremy után megy, ő is veszélybe kerül. A barátja láthatóan teljes önkontroll nélkül egyre emelkedett felfelé és Rick tehetetlenül nézte, ahogy távolodik tőle. 

Az elmúlt években rengetegszer merült, valamennyire hozzászokott a nitrogén-narkózishoz, megtanulta felismerni és kontrollálni a mélységi mámort. Tudta, hogy a biztonsági megálló kihagyása súlyos problémákat okozhat. Kétségbeesetten nézte a műszert a karján, kicsit előbb indult, bár szinte biztos volt benne, hogy ez a várakozás már eldöntötte Jeremy sorsát. Érezte, ahogy a szíve dörömböl a mellkasában, ahogy egyszerre próbálja menteni önmagát és sutba vágni az óvatosságot. Végül az életet választotta, de a döntéstől szinte megfagyott legbelül. 

*           

Jeremy már eszméletlen volt, amikor a felszínre bukkant. Mire kipecázták a testét és a túlnyomásos kabinban végre oxigént kapott, már késő volt. A partra érve az orvos megállapította a halál beálltát és jelentette a hatóságoknak a balesetet, akik hivatalból boncolást rendeltek el. Az eredményt pedig a teljes stáb előtt nyilvánosságra hozták, hogy a többiek okuljanak a szörnyű tragédiából. Persze mindenki tisztában volt vele, hogy milyen jelekre kellett volna figyelniük, magukon és a társaikon egyaránt, de tudták mindannyian, hogy tudatosan hagyták figyelmen kívül a jeleket, ami most egy társuk életébe került. A baleset néha egészen apró dolgokon múlik, pl. egy stresszes helyzet, fáradtság, apró hiba; és ezek közül jócskán volt részük mindegyikben. 

A sebtében előkerített pszichológus mindannyiukkal elbeszélgetett, Rickre különös gondot fordítva, hiszen az ő társa, barátja volt a halott fiú, de hiába érvelt, hogy a búvár elsősorban a saját biztonságáért  felelős, és mindenkinek ismernie kell képességei, képzettsége határait, ettől a fiú lelkiismeret-furdalása nem csökkent. Észre kellett volna vennie a barátján a jeleket, nem lett volna szabad hagynia, hogy merüljön! Egy csomó volna…, aminek semmi értelme nincs! – figyelmeztette az orvos. Már napok óta érezték mindannyian, hogy elfáradtak, teljesítőképességük határára értek, de nem álltak le, nem tartottak szünetet, hogy a szervezetük kis pihenőhöz jusson. Már szinte mindannyian produkáltak tüneteket, melyekből sejthető lett volna, hogy az egész csapatot pihentetni kell. Jeremy halála is megelőzhető lett volna, ez volt a legelkeserítőbb tanulság az egészben. Fokozottan kellett volna figyelniük a testük jelzéseire, bár a tünetek nem specifikusak, mindig arra a szervre jellemzőek, amelynek a vérellátása nem megfelelő, és ez egyénenként eltérő lehetett. A panaszok legkülönfélébb kombinációi lehetségesek: pl. bizsergő bőr, fájdalom, zsibbadás, bénulás, szédülés, érzékszervi kiesések. A korai felismerésnek, mint minden betegség esetén, itt is óriási lett volna a jelentősége. Nem éri meg bagatellizálni a fájdalmakat, hiszen ha a víz alatt rosszul lesznek, az  akár halállal is végződhet. 

Mindezt tudták, mégis kockáztatták az életüket néhány aranyrög miatt, a hírnév miatt, a kaland miatt. Teljesen mindegy, hogy melyiküknek mi volt az indoka, a felelőtlenségük és a felelősségük tagadhatatlan volt. És ezt a felelősséget most Rick magára vette, pedig a szíve mélyén tudta, hogy Jeremyn múlott minden. Az ideutazásuk, hogy nem dobták még be a törülközőt és végül a baleset is. De nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy talán megmenthette volna. Az a néhány perces lebegés a vízben, amíg arra várt, hogy folytathassa a felszín felé az útját, most kősziklaként nyomasztotta a lelkét. Ha utána megy, talán visszatarthatta volna. Amikor bejelentette, hogy ott hagyja a felvételeket, nem is emelt kifogást senki. A produkciónak nem hiányzott még egy baleset. Bár a részéről is hajlandó lett volna lemondani, de végül – nyilván megelőzendő egy kártérítési pert - kifizették, sőt a Jeremy részére járó összeget is. Rick mind a kettőt a barátja szüleinek a címére utaltatta át.  Egy fillér nélkül érkezett meg az anchorage-i repülőtérre, ahol az apja már várta és magával vitte a teljesen összezuhant fiút New Yorkba.

*

Sabrina Oliviával tartotta a kapcsolatot. Tőle tudta, hogy a fiú apja elment északra, hogy haza vigye. Annyira szeretett volna mellette lenni, de tudta, hogy Ricknek most elsősorban a családjára van szüksége. Még a saját problémáján sem tette igazán túl magát, lehet,nem is lett volna olyan jó ötlet még a fiúét is átélnie. Vagy talán éppen erre lenne szüksége, hogy ne agyaljon állandóan azon az éjszakán. Össze volt zavarodva és majd belepusztult, hogy nincs mellette egy igazi barát, akivel megbeszélhetné ezt az egész őrületet. Joe kocsmájához karikázott, mintha már maga a hely is visszaadhatna neki valamennyit Rickből, ami persze merő naivitás volt. 

A pultnál ott találta Tallis Harmont, aki kíváncsian mérte végig, amíg az ananászlevére várt.

-Jól vagy? – kérdezte meg halkan a férfi, mire csodálkozva rápislogott. Ennyire látszana rajta, hogy kétségek gyötrik?

-Jól, köszönöm. Miért kérdezed?

-Nos, a legutóbb eléggé kivoltál. Az a kis köcsög, aki a kocsijához cipelt… először azt hittem, ő rakta az italodba a drogot, de megesküdött mindenre, ami fontos neki az életében, hogy nem ő volt. Még hülyének is nézett, hogy egyáltalán eszembe jutott. Azt mondta, csak alaposan beszívtál. Pedig aranyom, én messziről kiszagolom, ha egy lányt randi-droggal itatnak meg. Mindenesetre azt hiszem, ha nem szedem ki a kocsijából, azért bepróbálkozott volna, hogy kiélvezze a váratlan ajándékot.

-Micsoda? – vékonyodott el Sabrina hangja. Teljes zagyvaságnak tűnt első hallásra a dolog, de ahogy jobban belegondolt…. egyik pillanatról a másikra vesztette el a kontrollt a teste fölött, és néhány pórul járt lánytól már hallott róla, hogy ilyenkor az egész éjszaka kiesik az emlékezetükből. De David nem lehetett!... kutatott az emlékei között, amelyek ott értek véget, hogy Damien Stielman megjelent az asztaluknál;  és hirtelen teljes bizonyossággal tudta, hogy a férfi  tehetett valamit az italába. Csak éppen az okát nem értette.

Tallis érdeklődve figyelte a lány arcát, amely beszédesebb volt egy rádiójátéknál. Értetlenség, felismerés, düh és ijedtség… az érzelmek széles skálája felvonult a csinos arcon.

-Mégis ő volt? – kérdezte, készen rá, hogy előkerítse a kis nyavalyást és utólag még elbeszélgessen vele a dologról, de a lány megrázta a fejét.

-Nem, nem hiszem, hogy ő volt. De volt ott egy férfi… aki haragszik a barátom apjára valamiért, és talán ő… nem tudom, nem egészen értem, miért tette volna… olyan erőltetettnek hangzik a magyarázat… - motyogta Sabrina és megnyugodva látta, hogy Tallis nem nézi őrültnek, hanem feszülten figyel.

-Mondd csak ki hangosan, én meg majd eldöntöm, őrültség-e – biztatta halkan a lányt.

-Van ez a férfi… Damien Stielman…, aki ott volt akkor este a parton is; Rick apjára haragszik valami régi dologért, ami a nővérével volt kapcsolatban. És még meg is kérdezte, hogy dobtam-e Ricket, amiért Daviddel látott a bárban. Én meg azt válaszoltam, hogy nem is jártunk, mert Rick olyan nekem, mintha a bátyám lenne. Azt mondta, így talán még jobb …nem is értettem, mire gondol … és tudod az jutott az eszembe,  hogy talán ezért… az ő nővére… és én mintha Rick huga lennék, hogy ez lenne a párhuzam… hogy így próbált bosszút állni. …De David… honnan tudhatta Stielman, hogy David kihasználja majd az alkalmat? Én sem képzeltem volna róla soha.

Tallis mély levegőt vett. Damien Stielman. Egyáltalán nem hangzott őrültségnek. Egy ideje már figyelte a fickót, együtt lógott vele és a bandájával, tudta jól, hogy a fickó a drogok széles tárházából válogathat, ha valakit ki akar csinálni. Sabrinával személyesen nem volt baja, ezért „csak” bekábította, hogy ezzel a Maitland családnak okozzon fájdalmat… jól számított, az a kis görény véghez is vitte volna, ami a sóvár képéről lerítt, szemrebbenés nélkül kihasználta volna a lány kiszolgáltatott helyzetét. Már egy percig sem sajnálta,  amiért kénytelen volt egyértelműen elmagyarázni a jólfésült kis ficsúrnak, hogy még a gondolatért is kedve lenne megbüntetni. …Úgy döntött a lány megérdemli, hogy őszinte legyen vele.

-Gyere ki a csehó elé, leülünk a homokra, mesélek valamit, de nem itt, ahol még a falnak is füle van. – biccentett a pultos felé, aki nem messze tőlük törülgette a pultot, és Sabrina hevesen dobogó szívvel követte a férfit.

Odakint aztán Tallis leült egy felfordított csónakra, amely lassan már szétkorhadt a napon, hiszen évek óta csak a kocsma előtti homok dekorációját volt hivatva szolgálni, nem eresztette vízre már senki, aki száraz lábbal akart visszatérni a partra. Megpaskolta maga mellett a még ép részt, ahova Sabrina is leereszkedett.

-Figyelj! Elmondok neked valamit, de az életem múlhat rajta, hogy ne fecsegd ki senkinek, oké? 

A lány kábán bólintott, mire a férfi belekezdett:

-Nem őrültség ez a Stielman-es dolog. A friscói rendőrség már régen felfigyelt rá. A fickó drogban utazik és én utána nyomozok, azért lógunk együtt egy ideje, hogy végre valami nagyobb dolgot a nyakába varrhassunk és eltüntethessük az utcákról. Simán elképzelhető, hogy ő dobta az italodba a tablettát, hogy bajba keverjen, és így álljon bosszút a barátod családján. Mindig nagyobb a fájdalom, ha azt bántják, akit szeretsz és nem téged. David csak ki akarta használni, hogy nem nagyon tudsz magadról. Nem túl szimpatikus vonás a sráctól, szerintem alaposan félreismerted a sima képét, de neki elmagyaráztam, hogy ez nagyon rossz ötlet lenne a részéről és ha valaha még meglátnám a közeledben, akkor a kezébe adom a mogyoróit. Azt hiszem, megértette. Aztán hazavittelek, és mivel folyamatosan azt sóhajtoztad, hogy meggyulladsz, leszedtem rólad a ruhákat. Aztán fázni kezdtél, akkor betakartalak. Egy ideig ott üldögéltem nálad, és amikor láttam, hogy onnantól elég lesz egy kiadós alvás, elmentem. Nem tudtam, mit fogsz szólni, ha otthon ébredsz, ezért nekiálltam, hogy írok valamit, de közben felhívtak, mennem kellett, és végül csak egy szó lett belőle, amivel bármit kezdhettél volna. „Sajnálom” – ezt akár az a kis hülye is írhatta volna. Fogalmam sem volt róla, mit szokás ilyenkor mondani valakinek, akinek amúgy sem lesznek emlékei az éjszakáról. Így utólag még ez a szó sem hangzik túl ötletesnek. Sokat agyaltál rajta? 

Sabrina megkönnyebbülten elmosolyodott, ahogy végre az elmúlt napok értelmet nyertek. Szóval David ki akarta használni az önkívületét? Ez fájdalmas hír volt, főleg annak fényében, hogy korábban képes volt elgondolkozni rajta, akár járhatna is vele; de legalább ott volt az elégtétel, hogy Tallis fenyegetésének hála, a srác komolyan tart tőle, hogy valaki megbüntetheti. A férfira nézett, aki mindig is biztonságosabbnak hatott, mint bárki más, akinek a társaságában látta. Már értette, hogy a parton is a védelmükre kelt volna, ha úgy alakulnak a dolgok. Nem tudta, hogyan, de biztos volt benne, hogy nem hagyta volna, hogy bajuk essen. Hálás volt neki és még mielőtt meggondolhatta volna, mit tesz, előrehajolt és egy puszit nyomott a férfi arcára: -Köszönöm!

A keménykötésű, marcona fickó zavartan pislogott, aztán  biccentett:

-Nincs mit, de jó lenne, ha a barátod minél hamarabb visszatérne, hogy ő vigyázzon rád. De ha meg akarsz látogatni valakit az ország másik felén, az lenne most a legjobb. Lehet, hogy a következő hetekben itt egy kicsit eldurvulnak majd a dolgok, nem lenne rossz, ha nem lennél itt a közepében. Nem kell, hogy Stielmannek eszébe jusson, ismer valakit, akivel sakkban tarthatná a hatóságokat.

Sabrina bólintott és innentől már végképp csak egy gondolata volt, hogyan tudna Rick mellett állni most, amikor a legnagyobb szüksége lehet rá? El kellene jutnia New Yorkba!