Túl az Óperencián 11.

Alex Maitland átnézte a leveleket és a számlákat, amik a fia lakásában a levélnyílás túloldalán egy kisebb halomban hevertek. Magához vette a befizetnivalókat, aztán bezárta a lakást, elköszönt a szomszédasszonytól, Mrs. Hoppertől; és Joe kocsmája felé vette az irányt. Egyrészt szívesen megivott volna egy sört, másrészt az öreget is meg akarta kérdezni, van-e elintézetlen ügye Rick-kel. Még fogalma sem volt róla, hogy a fia mikor térhet vissza, mert amilyen állapotban mostanában volt, sok jóra nem számított.  A barátja halála nagyon megviselte, önmagát hibáztatta, és ők Oliviával tehetetlenül, rémülten figyelték, ahogy egyre inkább elmerül ebben az érzésben, és az önmarcangolás csapdájában vergődve csak súlyosbodik az állapota.

Az idős férfi megértően bólogatva hallgatta az apát, aztán meghívta egy sörre és a fiúnak mielőbbi jobbulást kívánva elbúcsúzott. Alex forgatta a kezében az üveget, amikor a mellette ülő szakállas fickó megszólította.

-Nem is kell, hogy mondja, első látásra is biztos voltam benne, hogy Rick Maitland apja.

-Ismeri a fiamat? – nézett rá Alex.

-Futólag. Van egy közös barátunk, Sabrina Brighton.

-Sabrina? – húzta fel Alex a szemöldökét. A fickó nem úgy festett, mint a lány csoporttársai, vagy bárki a baráti köréből… már akiket ismert.

-Hívjon meg egy sörre, aztán majd kint megisszuk! – nézett a szemébe a férfi és Alex értett a szóból. A pultos felé intve rámutatott az üvegére és ügyesen elkapta a pulton felé csusszanó újabb üveget;  a pultra dobott némi pénzt, aztán a fickó után ballagott, aki addigra már az ajtón kívül volt.

Tallis Harmon tudta, hogy a srác szülei New Yorkban élnek. Az apa úgy nézett ki, mint aki elég hamar megérti majd, mit vár tőle.  Ha a fickó most hazamegy, magával vihetné Sabrinát is, hogy ne történjen baja, ha itt elszabadulnak az események, gondolta elégedetten, amiért a megoldás ilyen hamar kézzel foghatóan adódott. Amikor a férfi mellé telepedett a sörrel, elvette a kezéből, meghúzta, aztán beszélni kezdett.

Alex egyre szűkülő gyomorral hallgatta a másik férfit. Damien Stielman ennyire be lenne pöccenve rá? Ez már beteges. Fel kellett volna jelentse, amikor az egyetem udvarán megfenyegette, és akkor Sabrinával nem történt volna, ami, de ő szerencsétlen módon kivárt, hátha nem komoly a fenyegetése. Hát, most már nem fog tétlenkedni. Őszintén megválaszolta Tallis  kérdéseit, aztán felállt, megköszönte a segítségét és megígérte, hogy mindent elkövet, hogy a lányt magával vihesse.

*

-Megyek már! Mi olyan sürgős? – érkezett az ajtón túlról az ingerült kiabálás és Alex elmosolyodott. Hát, aki nem tudja, hogy egy apró kis lány van odabent, a hang alapján egy amazont is elképzelhet magának. Az ajtó kitárult és Sabrina bosszús, majd egyre inkább csodálkozó tekintetének kereszttüzében besétált a lány lakásába.

-Szia! – köszönt a lánynak, aki még mindig az ajtóban állva nézte a jelenést. Mintha Rick sétált volna be, csak pár évvel idősebb kiadásban. A farmerje ugyan a sajátja volt, de a kockás, kissé gyűrött inget, amely a fehér pólója felett libegett, a kölyök szekrényéből emelte el. Sabrinának nem volt nehéz elképzelnie, milyen szívdöglesztő pasi lehetett, amikor annyi idős volt, mint most a fiacskája. 

Alex leült és az ajtó felé intett: -Nem akarod becsukni? – és a szádat is, tette hozzá magában mulatva, ahogy a lány elképedt tekintetét nézte. Nem tudta hirtelen, mi képesztette el jobban Sabrinát, a hasonlóságuk a fiával, vagy a váratlan felbukkanása, esetleg a közvetlenség, amivel bevonult, mindegy is volt. A hasonlóságukon aligha akadt ki ennyire, hiszen már számtalanszor találkoztak, bár az is igaz, hogy ő olyankor a korának megfelelő eleganciában feszített, most pedig laza volt, mint a biciklilánc. Rick szekrényéből öltözött fel, mert lehengerlő akart lenni, hogy a lány mindenképpen beleegyezzen az utazásba, nem hagyva neki kiskapukat, amikkel kibújhatna alóla.

-De, persze. – motyogta a lány és becsukta az ajtót. –Csak meglepett, hogy itt találtalak az ajtóm előtt. Miért jöttél? Rick jól van?

A férfi vidám tekintete egy pillanat alatt borult árnyékba, ahogy a kérdés elhangzott.

-Hát, igazából a dolgait jöttem rendezni, számlákat, ilyesmit. – mormolta.

Sabrina égett a kíváncsiságtól, hogy a fiúról halljon, de előbb jó házigazda módjára megkérdezte. –Innál valamit?

-Nem, kösz. Most söröztem együtt Tallis Harmonnal. – kis szünetet tartott, hogy a lány  megértse ennek a mondatnak a jelentőségét. Látta, ahogy elsötétedik Sabrina tekintete, úgyhogy folytatta. -Elmesélte, mi történt veled. Óriási mázli, hogy jókor volt jó helyen. Stielman miatt is, de az a barátod is megéri a pénzét. …Azt hiszem, amíg haza nem érek, jobb ha nem iszom egy kortyot sem. A végén még a piára fogná mindenki, ha valami esztelenséget tennék, de kedvem lenne kitekerni a kis nyavalyás nyakát. …Nagyon sajnálom Rina, hogy a múltam miatt te kerültél ilyen helyzetbe! El sem tudom mondani, mennyire bánt. De Damien Stielman ezt nem viszi el szárazon, ígérem neked. – grimaszolt a férfi. Basszus, már így is túl sokat mondott, és nem kell, hogy a lány megérezze, őt akarja eltávolítani a városból. Nagy levegőt vett, miközben eldöntötte, hogy megpróbál Rina együttérzésére és a fia iránti érzelmeire apellálni, hátha az utazást élből elutasítaná. -Azért jöttem, hogy kérjek tőled egy nagy szívességet.

-Szívességet? Tőlem? – visszhangozta  csodálkozva a lány és várakozóan figyelt rá.

-Rick nagyon rossz állapotban van, Rina. Jeremy halála teljesen összetörte. A terapeutája  sem boldogul vele, már arra gondoltunk, elvisszük máshoz, de azt sem akarja. Csak ül a szobájában és néz maga elé napszámra. Nem eszik, alig alszik, nem beszél senkivel. Csak ül maga elé meredve, alig reagál valamire. Egyszer ment el otthonról, akkor is csak véletlenül találtam rá késő este. A huga sírjához ment a temetőbe, ott feküdt a fűben. A frász jött rám, már azt hittem, kárt tett magában. ...Szüksége van egy barátra, és nálad jobb barátja sosem volt. Kérlek, segíts neki!

Sabrina megrendülten hallgatott. Mennyit hibáztatta a fiút, amiért elfeledkezett róla, pedig csak a maga érzelmi poklát járja a barátjuk halála óta, egyedül. Alex még jóformán be sem fejezte a mondandóját, amikor ő már előrángatott egy sporttáskát és dobálni kezdett bele pár ruhadarabot, amikben egy nagyvárosban is kimehet az utcára. Aztán felnézett és a férfi megkönnyebbült arcára nézve csak annyit kérdezett:

-Mikor indul a gépünk?

*

Tony felháborodottan kiabált a telefonba, amikor Sabrina felhívta a szüleit, hogy szóljon nekik, New Yorkba utazik Alex-szel. Addig nem is tágított, amíg el nem érte, hogy a lány átadja a kagylót a férfinak.

-Alex! Mégis mi a fenét képzelsz, hogy a lányomat magaddal viszed? – harsogott a vonal túlsó végén Tony hangja. –Eddig még elhittem a mesét, hogy csak barátok, mert el sem akarom képzelni, ahogy a te fiad az én lányommal hetyeg, de ez már mindennek a teteje, hogy házhoz viszed neki ezt a kis libát.

-Tony! A szentségit! Fogd már be! – dörrent rá a férfi ingerülten. –Fogalmad sincs róla, mi zajlik az orrod előtt, csak attól tartasz, hogy egy Maitland már megint lecsap a kezedről egy nőt. Basszus, a lányodat majdnem megerőszakolták! – ordított bele a telefonba, mire a túloldalon hirtelen csend lett.

-Kicsoda? – nyelt nagyot a férfi. –Ha a fiad…

-Na, ezt meg se hallottam, mert akkor kénytelen lennék odamenni és beverni az ostoba képedet. – hörgött a felháborodástól Alex. –Legyen elég annyi, hogy Sabrina véletlenül került olyan helyzetbe, ahol valaki, aki nekem akart ártani, drogot csempészett az italába. Szerencsétlenségére egy olyan sráccal volt aznap este szórakozni, aki hajlamos lett volna kihasználni a helyzetet. De a lányodnak vannak még jó barátai, és az egyikük vigyázott rá. Most azonban szükségem van rá, mert a fiam teljesen összezuhant egy közös barátjuk halála miatt, és talán Rina ki tudja rángatni abból az apatikus állapotból, amiből senki más. Úgyhogy most magammal viszem, mert ő is jönni akar, szóval, teljesen feleslegesen hergeled magad. Az erénye mellettünk biztonságban van, barátok. Tudod, mint te és Olivia… vagy esetleg gondoljak másra? – próbálta elviccelni a dolgot, de a másik férfi halk szitkozódásából tudta, hogy nem ért célt. –Fel fogunk hívni, nyugi. – mondta még neki, aztán röviden elbúcsúzott és kinyomta a telefont.

-Hát, most se könnyebb vele szót érteni, mint húsz évvel ezelőtt. – sóhajtott elnézést kérően a lányra, aki halványan elmosolyodott és megcsóválta a fejét.  Pasik! Teljesen mindegy, hogy huszonévesek, vagy dupla annyik... a kakaskodás a lételemük.

*

Olivia mosolyt erőltetett az arcára, amikor Alex és a lány megérkezett, de aztán hamar lehullott az álarc és Sabrina láthatta, milyen az, ha az asszony szíve megszakad, amiért képtelen enyhülést találni a fia fájdalmára. Olivia csak a fiú szobája felé intett a fejével és egy mély sóhajjal annyit mondott:

-Ne haragudj meg rá, ha esetleg olyasmit mond, ami fájni fog! Aki odabent emészti magát, az nem az igazi Rick. Menj be hozzá, addig én előkészítem a szobádat! Ott lesz mellette, ha az megfelel. Van még egy a folyosó végén, ha esetleg…

-Nem, persze, jó lesz.- bólogatott Sabrina és máris indult a fiú szobája felé. Bekopogott, aztán válaszra sem várva, benyitott.

-Megmondtam, hogy nincs szükségem senkire és semmire! – hallotta a fáradt hangot, ami az ágy felől érkezett a félhomályban. Sabrina egy pillanatra elbizonytalanodott. Eredetileg úgy tervezte, hogy sokkolni fogja a fiút, felkapcsolja a villanyt és addig kiabál vele, amíg össze nem szedi magát és be nem mászik a zuhany alá, de ez a lemondó, elgyötört hang megállította a lendületét. 

Rick az ágyban feküdt. Fehér pólója beleolvadt a hófehér ágyneműbe, arca színtelen folt volt a derengésben, csak a haja sötétlett a párnán. A fiú feléje sem nézett, nem reagált rá, hogy megzavarták a magányát, ezért úgy döntött, odamegy hozzá. Halkan becsukta maga mögött az ajtót, aztán lassan az ágy felé araszolt, léptei neszét elnyelte a puha szőnyeg. Amikor odaért, leült a fiú mellé, aztán lassan eldőlt, fejét a másik feje mellé fektetve elhelyezkedett és megfogta Rick kezét. Nem szólt egy szót sem csak fogta a vékony kezet, amely még mindig érdes volt a nehéz kétkezi munkától. De Rick nem nézett rá még mindig, csak feküdt, mint aki kilépett ebből a dimenzióból és észre sem veszi, hogy a világ körülötte él és mozog. Egy ideig feküdtek néma csendben, aztán Sabrinát legyőzte a fáradtság és elaludt. 

A halk szuszogás annyira valóságos volt… mintha egy kiskutya mászott volna fel az ágyra, de Rick tudatalattijában egy pillanatra fény gyúlt, amely tudatta vele, hogy kutya utoljára ebben a házban Elmo kölyke volt, aki öt évvel ezelőtt eltávozott a Szivárvány útra. Az emlék, amikor az öreg és betegeskedő Nortont a kezük között tartva el kellett altatni, hogy megkíméljék a további szenvedéstől, könnyeket csalt a szemébe, és felemelte a kezét, hogy letörölje a vékony kis erecskét, amely megindult a szeméből. Azaz csak emelte volna, de valami súly nehezedett rá, amely ugyan nem akadályozta meg teljesen a mozgásban, mégis valami meglepő dolog volt, amely  visszazökkentette a valóságba. Valaki feküdt mellette. Valaki, aki teljesen valószínűtlen volt, hogy itt legyen vele, de mégis eleven, lélegző test volt és valóság. Óvatosan kibontakozott a lány kapaszkodásából, beljebb húzódott az ágyban és finoman a lányt is magával húzta. Fogalma sem volt róla, hogy került ide, talán mégsem volt valóságos, ezt most nem is akarta eldönteni. Ha csak álmodja, hogy itt van, úgy is jó. Most ő fogta meg a lány vékony csuklóját és a saját arcára fektette az övéhez képest apró tenyeret, aztán ebben a „simogatásban” lehunyta a szemét és elaludt. Hosszú idő után tényleg elaludt, nem csak feküdt szinte katatón állapotban.

*

-Mit csinálhatnak odabent? – tördelte a kezét Olivia az ajtó előtt Alexet nézve, aki  mélyet sóhajtva megvonta a vállát.

-Nem tudom, de szerintem jó jel, hogy Rina még nem jött ki.

-Gondolod, hogy kellemetlen lenne, ha rájuk nyitnék? – próbálkozott szinte engedélyt kérni az asszony, mire a férje elmosolyodott.

-Nem hiszem, hogy egymásnak estek volna, Livi. Rick talán még fel sem fogta, hogy látogatója van. Nyugodtan nyiss be, ha akarsz, de inkább bízz benne, hogy csend van és nyugalom. Majd Rina kijön és elmondja, amire kíváncsi vagy. Lehet, hogy csak holnap reggel, de hát már napok óta csak lábujjhegyen járkálunk itthon, úgyhogy ennyit talán még kibírsz, kicsim.

Leültek a vacsorához, ahol ott volt még két teríték, ha netán csoda történne, aztán belenyugodva, hogy a csoda ma sem jött el, Olivia elmosta az edényeket. Talán majd reggel! Aztán elvonultak a hálószobájukba, hogy az a reggel minél előbb rájuk köszöntsön. Az elmúlt napokban nyitott ajtónál aludtak, sőt Olivia néha Rick ajtaját is kinyitotta, mint régen, gyerekkorában… hogy hallják, ha felkel, ha mocorog. Most halkan kattant a zár a férfi mögött és amikor a felesége rá akart szólni, csak annyit mondott:

-Már nincs egyedül, Rina ott van vele. Akár barátok, akár többek lesznek annál, lehet, ez a dolog most dől el odabent.