Túl az Óperencián 12.

Sabrina arra ébredt, hogy  meleg levegő cirógatja az arcát. Kipattantak a szemei és Ricket látta maga előtt olyan közel, hogy szinte összeért az orruk. A fiú a kora reggeli fényben rövidlátó módjára vizsgálta az arcát.

-Tényleg itt vagy! – jelentette ki hitetlenkedő hangon, mire Sabrina felnyögött.

-Tényleg itt vagyok. És már megint piszkosul elfeküdtem a karomat.

-Ez tényleg te vagy! Ezt a zsörtölődést már hallottam. – mormolta a fiú, aztán a hátára fordult és plafont nézve megszólalt:

-Apámék ideráncigáltak, mi? Azt hiszik, még a végén valami őrültséget követek el, így aztán idehoztak, hogy majd te visszatartasz. Nem tudom elhinni, mi mindenre képesek, csak hogy „normálisan” viselkedjek végre. Miért nem lehet megérteni, hogy gyászolok? 

Sabrina úgy döntött, nem lesz partner ebben az önsajnálatban, és kicsit felpaprikázva válaszolt.

-Úgy látom, nincs veled semmi baj. Tudod, hogy miért érzed rosszul magad és csak időre vágysz, amíg csökken a fájdalom. De nekem… tudod, el kellett jönnöm San Franciscóból, mert ...bedrogoztak és majdnem megerőszakoltak. Nem lett volna biztonságos, ha ott maradok, úgyhogy…

-Micsoda??? – ült fel hirtelen a fiú, megfeledkezve róla, hogy hosszú ideje a külvilágnak egyetlen híre sem érdekelte. A hirtelen mozdulattól a lány ijedten kapott utána, mert vészesen közel került az ágy széléhez. Rick automatikusan nyúlt érte és húzta magához. –Miket beszélsz? Jézusom, Rina! Mi történt?

-Hát, hosszú történet, majd elmesélem. De az az igazság, hogy tegnap, amikor megérkeztem, nem is ettem, sőt nem is zuhanyoztam, úgyhogy előbb azt hiszem majdnem ebben a sorrendben kicsit összekapom magam. Muszáj lemosnom magamról Frisco bűzét és még inkább ennem kell valamit, mert azonnal éhen halok. Ha érdekel a történetem, akkor odakint találkozunk! Szia! – nyomott egy puszit a fiú orrára és a következő pillanatban már kívül is volt az ajtón. Ott aztán lehunyt szemmel nekidőlt a falnak és mély levegőt vett.  Rickhez eljutott, amit magáról mondott, és ez az esti áramszünethez hasonló viselkedéséhez képest máris óriási előrelépés volt. Rámosolygott az éppen előbukkanó Oliviára, aztán csak annyit mondott:

-Kicsit rendbe szedem magam, aztán talán ehetnénk valamit… azt hiszem, Ricknek is rakhatunk egy terítéket. - …és Olivia sugárzó arccal, még pongyolában, máris a konyhába szaladt, hogy a fia kedvenc csemegéit az asztalra pakolja.

*

Rick bizonytalanul pislogott az ajtó irányába. Reggeli? Érdekes módon a gondolatra az elmúlt napok önkéntelen éhségsztrájkja  után először  mintha éhséget érzett volna. Ledobta magáról a takarót és a fürdőszobába ment és levetkőzött. Sabrina itt van! Tagadhatatlanul összezavarta ez a váratlan fejlemény, nem mintha az elmúlt napok eseményeiről különösebben tájékozott lett volna, de Rina felbukkanása úgy hatott rá, mint egy alapos szellőztetés egy áporodott szagú szobában. A tükörben szinte érdektelenül nézett végig meztelen, szikár testén, amelyen már elhalványultak az északon szerzett sebek is. Fülében még ott csengett Sabrina keserű hangja: bedrogoztak és majdnem megerőszakoltak, …annyira hihetetlenül hangzott, de hát nyilván ilyesmivel nem viccelne a lány. Összeszorult a gyomra, ahogy arra gondolt, mi történhetett volna ezzel a tündéri lánnyal. Utálta ezt a mocskos világot, és valahol a szíve mélyén halvány lelkiismeret furdalást érzett, amiért magára hagyta. Egy barátját már elvesztette… Sabrinára vigyázni fog, döntötte el, aztán beállt a zuhany alá, és hosszú idő után először érezte, ahogy valami elszánt tenni akarás éledezik benne.

*

Néma csendben ülték körül a reggeliző asztalt. Alex kíváncsian kapkodta a tekintetét a két fiatal között. Nem tudta, hogy Sabrina mivel vette rá a fiukat, hogy előbújjon a barlangjából, de ilyen rövid idő alatt ekkora eredményt elérni, ebben a legvadabb álmaiban sem mert reménykedni. Már-már majdnem olyan volt a szituáció, mint egy normális családi reggeli. Halkan zörögtek az evőeszközökkel, Olivia gondoskodóan tálalta fel az illatozó, habkönnyű omlettet, miközben Rick már a második kávéját kortyolta el. Sabrina kezdte a beszélgetést, rákényszerítve a fiút a válaszadásokra.

-Mióta ilyen rövid a hajad?

-A forgatáson vágták le. Állandóan búvárruhában voltunk és egyszerűbb volt így.  – mormolta Rick, miközben már az illatos házi málnalekvárt kenegette el művészi módon a pirítósán. Úgy evett, mint az éhező, aki hosszú idő után végre terített asztalhoz ülhet. Lényegében így is történt. 

-Talán még sosem hasonlítottál ennyire apádra, mint így – nézett a lány a fiúról az apára, aki majdnem elpirult a pillantás súlya alatt. A felesége halkan kuncogva helyeslően bólogatott.

-Ez azt hiszem, nekem bók… már ha ettől fiatalabbnak tűnök – kacsintott vidáman Alex, miközben jó étvággyal tüntette el a harmadik apró szendvicset az omlett után. Olivia a kezére csapott, amikor a következőért nyúlt.

-Elég lesz! Már ha nem akarsz ettől kicsit kövérebbnek is tűnni. – tette hozzá mézesmázas mosollyal, mire még Rick is elmosolyodott az asztal túloldalán. Jó volt ez a régről ismerős kedves, családias hangulat, amelyben most még a szülei is játékosan évődtek. Kicsit visszarepítette a múltba, amikor még nem vetett rájuk árnyékot tragédia és fájdalom. 

Sabrina nézte a fiú nyúzott arcát. Szemei, mintha állandó kötőhártya gyulladással bajlódna, még könnyesek és vörösek voltak. …Amíg a reggelihez készülődött, arra gondolt, hogy ő nem szívesen társulna a fiút megadóan kényeztetők sorához. Nem! Ő felrázni akarta. Ha fájdalmas lesz, azon is hamarabb túl tudna jutni, mintha csak ül magába roskadtan és a megváltoztathatatlan múlton rágódik.

-Tudtad, hogy Jeremyt Chicagóban temették el? – kérdezte ártatlan tekintettel, mire az asztal alatt kétfelől is bokán rúgták. A korábbi szinte már kedélyes hangulat a pillanat tört része alatt zuhant fagypont közelébe. Alex is, Olivia is megrökönyödve néztek rá az asztal felett, de ő csak a fiúra koncentrált, aki ráemelte a tekintetét.

-Ott élnek a szülei, egyértelmű volt, hogy ott temessék el. …Még a temetésén sem voltam ott. – sóhajtott nagyot Rick. A fájdalom, amiről rövidke időre megfeledkezett, most újult erővel tért vissza. A temetés. Nem is gondolt rá, …mintha a földi létnek nem logikus befejezése lett volna.  

-Elmenjünk? Viszünk virágot a sírjára és meglátogatjuk a szüleit. – nézett Sabrina komoly, kérdő tekintettel a fiúra, aki láthatóan meglepődött az ötleten, de nem vetette el azonnal, sőt, mintha gondolkozni kezdett volna rajta.

Alex és Olivia eközben hatalmasra tágult szemekkel várta a vihart, megdöbbenve, de némán pislogva a lányra, aki mintha azzal játszana, hogy égő gyufát tart a benzines kannához. 

-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – szólalt meg végül halkan Olivia. –Nézz rá, még mindig csak árnyéka önmagának, … és Jeremy szülei elé állni… nem tudom…

-Miért ne? – vonta meg a vállát Sabrina. –Rick nem oka a szerencsétlenségnek. És Jeremy szüleinek biztosan jól esne, ha a fiuk barátja beszélne nekik az ott töltött napokról. Talán választ kapnak pár olyan kérdésre, amit senki más nem is tudna megválaszolni nekik.

Alex ráhunyorított a feleségére, aztán a fiához fordult.

-Ha úgy érzed, nem probléma gépre ülni, máris keresek nektek helyet. Akár már holnap útnak indulhattok. És talán neked is segít túljutni a nehezén, ha el tudsz búcsúzni a barátodtól.

-Apa! Kérlek, ne beszélj úgy velem, mintha te is a terapeutám lennél, oké?! – csattant fel Rick. -Attól, hogy viszek pár szál virágot Jer sírjára, még nem fogom elfelejteni, hogy teljesen értelmetlenül halt meg, amikor még előtte volt az élet.

-Nem is kell, hogy elfelejtsd! – nézett rá szúrósan az apja. –A halála lebegjen a szemed előtt, amikor a következő meggondolatlan ötletnek engedelmeskedve valami veszélyes hülyeségbe egyezel bele!

-Alex! – tette a karjára a kezét csitítóan Olivia. –Rick tisztában van vele, hogy hibáztak, amikor vállalkoztak arra az útra. Ez a hiba mind a kettőjüknek az életébe kerülhetett volna. Hidd el, senki sincs ezzel jobban tisztában, mint a fiad.

-Nem kellett volna meghalnia. Ha egy kicsit jobban figyelek rá… - suttogta maga elé meredve a fiú.

-Akkor talán te maradsz ott – szólt közbe Olivia. –Egyébként nem kellene úgy kezelned Jeremy emlékét, mintha egy pelenkás kölyökről beszélnél. Felnőtt volt, önálló akarattal és döntésekkel. Nem te beszélted rá erre az egészre. Teljesen értelmetlen, hogy magadra akarod venni az ő felelősségét is, csak azért, mert te nem maradtál ott. …Lehet, hogy te nem foglalkoztál a hírekkel egy ideje, de egyébként a médiahatóság is foglalkozik már az egész forgatással. Túl látványos, túl pörgős részeket akartak és a végletekig kihasználtak titeket. Csoda, hogy csak Jeremy hagyta ott a fogát, mert bármelyikőtök így járhatott volna. Lehet, hogy le sem vetítik a sorozatot a tv-ben, bár ennyire azért nem lennék optimista. Nyilván kifizetik a büntetést, aztán minden megy tovább, mintha mi sem történt volna. Itt csak egyetlen embert kínoz a lelkiismeret, téged, akinek a legkevesebb köze van a történtekhez. 

Rick megvakarta a fejét a hirtelen keletkezett össztűzben. Már régen nem beszéltek hozzá ennyien és ennyi mindent. Idő kellett, hogy megeméssze a hallottakat. Aztán az apjára nézett, aki éppen távozni akart az asztaltól.

-Apa! Megköszönném, ha foglalnál két helyet valamelyik gépre. Addig megyünk el, amíg meg nem gondolom magam.

Az apja némán bólintott, aztán negyed órával később a kezébe nyomta a kinyomtatott jegyeket.

-Csak egy szavadba kerül, és elkísérünk mi is, de ha úgy érzed, Sabrinával is menni fog… én bízom benned.

Rick csak bólogatni tudott, aztán megölelte az apját és csak annyit mondott: Köszönöm!