Túl az Óperencián 16.

Sabrina felébredt. Kényelmetlen volt a matrac, idegen helyen egyébként is éberebben aludt, mint a saját ágyában. Még nem kelt fel a nap, de már vörösen izzott a látóhatár széle, jelezve az érkezését. Ahogy megmoccant, a tagjait valami szokatlan, de jóleső izomláz zsibbasztotta és egy boldog mosoly kúszott az arcára, ahogy az emlékek elősorjáztak még mindig önmagán csodálkozó agyának mélyéről. Fogalma sem volt róla, honnan jött az a már-már kihívó bátorság, ami elöntötte, ahogy a fiút meglátta a fürdőszobából kilépve. Ahogy ott ült és őt nézte… nem is látta a szemeit, csak érezte a pillantás hevét és ettől a gátlásai lehullottak róla, mint a két keze, melyekkel takargatni próbálta a mezítelenségét. …A fiú felé fordult, aki egy új világgal ajándékozta meg és olyanokat suttogott a fülébe, ahogyan ő sosem lett volna képes önmagára gondolni. Rick mellett istennőnek érezte magát, akit egyszerre csodálnak és hódítanak meg. Pedig ő semmi mást nem akart, csak önmagát adni végre a férfinak, aki már olyan régen elrabolta a szívét. Most pedig már a testét is, mert ez után az éjszaka után még a gondolatot is elutasította, hogy valaha valaki mással is képes legyen ágyba bújni. 

Mellette Rick az ágyat uralva aludt. Épp olyan kitárulkozóan, mint ahogy szeretkezni is képes volt. Nem volt sötétség és takaró alatt bujkálás. Ó, nem! A fiú mindent látni akart és mindent megmutatott, a szégyenlősség pedig úgy olvadt le a lányról, mint egy vékony filmréteg a tűző napfényen. Testének minden porcikája zsibongva emlékezett az éjszakai csatározásra, melynek egyetlen célja volt, hogy minél tökéletesebb örömöt éljenek meg együtt. Ha néhány hete, amikor még csak álmodozott egy ilyen éjszakáról, arra gondolt, hogy majd finom, óvatos mozdulatokkal fedezik fel egymást, hát, óriásit tévedett. Rick korábbi bizonytalansága abban a pillanatban ítéltetett halálra, ahogy ő odakúszott hozzá és kigombolta a nadrágját, aztán lassú mozdulatokkal lesodorta róla az alsónadrággal együtt. Mire végzett, a fiú már messzire repítette magáról az apja ingét, és ott állt egyetlen beletörődő, de ugyanakkor vágyakozó sóhajba öltözve, szerelemre készen, még mindig félve a következő percek következményeitől. Ő pedig a kezei közé fogta, simogatta, majd elhátrált előle, hogy Rick is mellé mászhasson a matracra. A fiú lenyomta Sabrinát a párnák közé, foglyul ejtve a csuklóit a feje fölött, és éhes tekintettel pásztázva végig a testét a torkától a bokájáig. 

Hányszor képzelte el ezt a pillanatot, aztán meggyőzte magát, hogy többet ér a kettőjük közti barátság, mintha engednének a szenvedélyüknek. Most először érintette meg a szívét a gondolat, hogy talán megkaphatja úgy is ezt a csodát, hogy az övé maradjon a lány barátsága is.

Sabrinának már nem maradtak gondolatai, hogy a helyzetüket elemezgesse. Abban a pillanatban, ahogy Rick mellé feküdt, az agya kiürült és semmi másnak nem maradt hely, mint az örömnek, hogy eljött ez a pillanat. A tengerpartról úgy ismerte a fiú testét, mint a sajátját… gondolta eddig, de most rá kellett ébredjen, hogy a látvány az érintés csodájával kiegészülve egy egészen más dimenziót nyit meg előtte. Például sosem sejtette, hogy a fiú mellkasán göndörödő szőrszálak, az izgalom verítékétől csillogva, a saját testével összesimulva ilyen felvillanyozóan hatnak rá. Mintha a viharos tenger fölött villódzó villámok sisteregtek volna kettőjük között, szinte érezte a villamos kisüléseket bőrük minden centiméterén, ahol csak összeértek. És szoros ölelkezésüknek hála, jó néhány ilyen pont akadt. Kezét a fiú mellére tette és egy gyerek ártatlan csodálkozásával ismerkedett az új érzéssel, ami szegényes tapasztalata révén ismeretlen volt a számára. Amikor rájött, hogy ezzel a mozdulattal megtorpanásra késztette a másikat, ijedten kapta el a kezét és a fiú nyakát karolva vonta közelebb magához.

-Nem kell megtenned! – suttogta neki Rick, aki valóban azt hitte, az az apró tenyér a szíve fölött távol próbálta tartani, mert időközben Rina rájött, hogy mégsem akarja ezt az egészet.

-Jézusom, bele is halnék – motyogta vissza Sabrina… - csak a szíved dobogását „hallgattam” az ujjaimmal. – mosolyodott el a saját megfogalmazásán.

-Orgona illatod van – mormolta megkönnyebbülten a nyakába a fiú, aki úgy szimatolt ott, mint egy kölyökkutya, miközben a kezei lassú cirógatással fedezték fel a lány testét. –Tényleg, olyan, mint otthon, apámék kertjében a májusi orgonavirágzás illata egy langyos estén.

-Nem is voltál otthon májusban, amióta én ismerlek. Honnan tudhatnád? – kötekedett vele játékosan a lány.

-Húsz évig éreztem azt az illatot, hidd el, tudom, miről beszélek. Olyan vagy, mint a virágzó orgona. – döntötte el a kérdést a fiú, aztán hanyatt fordult és magára húzta a lányt. -Most te mondd el, én mire emlékeztetlek!

-A tengerre! – sóhajtott habozás nélkül a lány, aztán szomorúan látta, hogy a hasonlattól a fiú szemei elfelhősödnek. Ó, jaj, nem akarta elrontani a pillanatot! –Tudod, sós a bőröd… - nyalta meg a fiú kulcscsontját… - de igazából a belőled áradó őserő emlékeztet a tenger erejére. A szemed mélye, ahogy magával ragad. A lágy ringatás a karjaid közt, mintha a hullámok ringatnának. 

Rick magához szorította, aztán a lány fejét a mellére vonva elgyötört hangon megszólalt.

-Csodás hasonlat… lenne, ha Jeremyvel nem történt volna ez a szörnyűség... a tengeren …

-Csssss! – emelte meg a fejét Sabrina és a gyönyörű szürke szemekbe mélyedve halkan megszólalt.

-Igen, néha a tenger kegyetlen is tud lenni. Te is voltál már az, és biztosan leszel is még, de akkor is a szépre asszociálok, ha a tengerre, vagy rád gondolok. A napfényre, a viharra, a sötét mélységre, a csillogó felszínre, a végtelen gazdagságra, a sérülékenységre… és ezek mind megvannak benned is.

-Hééé, nekem kéne ilyen szépeket mondanom! – nyújtotta a száját egy csókra a fiú, de az árnyék még ott ült a szemében, ezért Sabrina úgy döntött, igyekszik nem foglalkozni a hasán érzett reszkető mocorgással, amíg be nem fejezi az előbbi gondolatmenetét. Egy gyors csókot nyomott a fiú szájára és két keze közé fogva az arcát újra beszélni kezdett.

-Te még mindig azt hiszed, tehettél volna bármit is, hogy elkerüld a tragédiát, de nem… tehetetlen voltál. Mint ahogy én is tehetetlen voltam, amikor láttalak a szobatársammal eltűnni az éjszakában. Haragudni akartam rád, ahogy te most haragszol önmagadra, aztán rájöttem, hogy mindenki a saját döntéseinek viseli a következményeit. Nem szóltam, nem engedtelek magamhoz, tagadtam a nyilvánvalót önmagam előtt is. Te pedig máshoz fordultál. Gyáva voltam és haragudtam érte magamra és… rád is. De már rájöttem, hogy a döntés mindvégig az én kezemben volt. Megbocsátottam magamnak és neked is, amiért akaratlanul is fájdalmat okoztál. Nem tudhattad. Most pedig te veszed magadra más hibájának a következményeit. Ne tedd! Bocsáss meg Jeremynek, amiért ezt tette magával, …amiért ezt tette veled! Tapasztalatból tudom, hogy a megbocsátás a saját szabad akaratodból fakadó lehetőség. És amikor megteszed, mázsányi tehertől szabadul meg a lelked. De ez a döntés csak rajtad múlhat, más nem tudja megtenni helyetted. De ha mersz változni, akkor a világ is kitárul előtted. …Annyi csoda vár még rád, Rick! Csak annyi kell, hogy akard meglátni…

-Miért van az, hogy okosabb vagy nálam, pedig én vagyok az idősebb, az erősebb és a nagyobb? – simított végig a fiú a lány hátán, lassan, le a fenekén, és ha lehet, még közelebb vonta magához. –Ha téged hallgatlak, olyan egyszerűnek tűnik minden. De ez a fájdalom bennem erősebb még,  mint én, és félek, nehogy megund velem a vergődést. Ugyanakkor a fél karomat adnám, ha mellettem lennél és segítenél megbirkózni vele.

-Oké, nagyfiú! Én benne vagyok, feltéve, ha megígéred, hogy többé nem zárkózol magadba. Ha fáj valami, elmondod, ha boldoggá tesz valami, az értésemre adod; őszinte leszel és akkor őszinteséget kapsz cserébe. Áll az alku?

Egy hirtelen mozdulattól most Rina került alulra, és Rick a könyökére támaszkodva próbálta nem agyonnyomni, bár a lánynak nyilvánvalóan nem volt kifogása a rá nehezedő súly miatt.

-Áll az alku! – csókolta a szájába a választ, aztán már csak a mozdulataik, a testük beszélt, de ezek elmondtak mindent, még olyan titoknak hitt vallomásokat is, amelyeket eddig még önmaguknak sem mertek bevallani; és mire rájuk köszöntött a reggel, a legjobb barátokból a legjobb szeretőkké váltak, akiknél jobb barátja egyiküknek sem volt.

*

Alex és Olivia izgatottan toporogtak a Kennedy repülőtér 2-es termináljának érkezési csarnokában. Igazából csak Olivia volt izgatott, Alex valami belső megérzéstől hajtva inkább szórakozottan figyelte a chicagói járat kifelé szállingózó utasait, így aztán mindent értően mosolyodott el, ahogy a fiatalok egymást átkarolva ballagtak kifelé. Rick vagy visszatért közéjük végre, vagy a legjobb amatőr színész, akit csak látott. A fia arcáról boldogság sugárzott, ahogy figyelmesen hallgatta, amit apró útitársnője magyarázott élénken. Mivel nem beszélték meg, hogy kijönnek eléjük, nem is néztek körbe, hogy várja-e őket valaki, ezért úgy döntött, hogy elcsípi őket, mielőtt még leintenek egy taxit. De a fiatalok nem rohantak a bejárat előtt sorakozó kocsik felé, hanem a csomagot maguk mellé ejtve átölelték egymást és a körülöttük kavargó tömeg közepén elvesztek egy csókban, aminek láttán Alex önkéntelenül is nyelt egyet. Olivia is felfedezte őket és máris futólépésben indult volna meg feléjük, amikor az utolsó pillanatban még elkapta a karját. 

-Ne zavard még őket!

-Te, te nagy kerítő! Akkor ezért drukkoltál az elmúlt két napban? – nézett rá az asszony nagy nevetős, kerek szemekkel, aztán boldogan simult a férje ölelésébe és olyan önfeledten csókolózni kezdtek, mint az a fiatal pár tőlük nem messze.

Rick nagy nehezen elszakította a száját és a tekintetét Sabrina ajkáról és már majdnem lehajolt a csomagjaikért, amikor a közelükben egy idősebb párt vett észre, akik legalább olyan élvezettel csókolóztak, mint ők tették pillanatokkal korábban. Elismerően elmosolyodott, aztán a mosoly lefagyott az arcáról és elképedten figyelte a párost, akikben a szüleire ismert. Nahát, ez már mégis csak… az ő korukban! – botránkozott meg halkan olyan látványosan, hogy Sabrina önkéntelenül is követte a pillantását. Lágy kuncogással költözött vissza a fiú nyakába.

-Apád fia vagy! 

Az emlegetett ebben a pillanatban engedte el a feleségét, aztán a piruló asszony fenekére csapva, nevetve indult meg a nyomában a „gyerekek” felé.

-Sziasztok! Meglepetés! – mosolygott rájuk Olivia ezer wattos ragyogó mosollyal, még mindig tündökölve az előbbi szenvedélytől és értetlenül nézte a fiát, aki rosszallóan csóválta meg a fejét.

-Nem is igazán vagyok meglepve. – morogta a fia. –Állandóan nyaljátok-faljátok egymást, mint a tinédzserek.

-Csak egy puszi volt – motyogott az anyja, mire Alex hörrent fel a háta mögött.

-Ez sértés! Én igazán mindent beleadtam. Ennyire nem jöhettem ki a gyakorlatból.

Sabrina kuncogására Rick is megpróbált komoly képet vágni. Na igen, a szülei… végül is nem erre vágyik ő maga is? Sóhajtott egy nagyot és témát váltott:

-Hát, hazajöttünk.

-Vártunk. – kacsintott rájuk az apja és megindult a parkoló felé. –Na, menjünk haza, és ha akartok, meséltek, ha nem, akkor meg majd mi mesélünk – fogta meg a felesége kezét és titokzatos mosollyal az arcán átvágott a taxik között, a parkolójegy automatához.