Túl az Óperencián 27.

Alex úgy vigyorgott Olivia háta mögött, mint maga az ördög. Amikor az asszony megfordult, ideje sem volt mondani semmit, mert a férje elkapta és úgy csókolta meg, mint amikor annak idején még egy-egy ilyen csóktól várta, hogy beadja a derekát és hajlandó legyen újra feleségül menni hozzá. A hatás nem is maradt el, az asszony lába megroggyant és szabályosan kényszerítenie kellett magát, hogy ne ráncigálja be a fiuk szeme láttára és követeljen tőle még többet.

-Boszorkány vagy! – lehelte a férfi a szájába, amikor végre hagyta levegőhöz jutni. –Az Isten legyen irgalmas annak, akinek a háta mögött te összeesküvést szervezel. Tony úgy kapta be a csalit, mint egy kiéheztetett halacska, esélye sem volt veled szemben, te bősz anyatigris. – fogta két keze közé az asszony arcát. Olivia mosolyogva nézett fel rá.

-Azt ne mondd, hogy hallottad, hogy miről beszéltünk! Épp a héten panaszkodtál, hogy kezded érezni a régi  nagy ricsajozás hatását és sokkal rosszabbul hallasz, mint illene ebben a korban. – nézett rá talányosan az asszony.

-Életem, attól függ, hogy miről van szó. Amikor romlott a hallásom, valami olyasmit magyaráztál éppen, hogy ideje lenne elmennem fát vásárolni. Nekem meg semmi kedvem nem volt, mert az idén a többiek sem jönnek át, Rickre se számítottam, én beértem volna két ággal, amit itt a kertben lekapok valamelyik fáról. – kacsintott Alex, aztán a feleségét a hóna alá húzta.  –Na, áruld el, hol van Sabrina, hova kell ezt a töketlen óvodást  eligazítani?

-Európában van, vagy hát konkrétan a Kanári szigeteken. Puerto de Mogan-ban foglaltak szállást. Apró szépséghiba, hogy ott még én is tudom, hogy nincsenek nagy szállodák, csak fent a hegyoldalban, de oda Tony biztosan nem megy, ha vízpartra vágyik, így aztán fogalmam sincs, hogy hol fogja megtalálni őket. Ráadásul, ha egy kis házat bérelnek, akkor ugye ott vannak Tonyék is, és szülők melletti szobában békülni... hát, nem a legideálisabb megoldás.

-Tonyék mellett csak összeveszni lehet, az biztos – húzta el a száját a férfi, mire Olivia oldalba bökte.

-Ne bántsd, mert megérzi és kivágja a fiadat, ha ott találja az ajtaja előtt. Most mindenkinek a jóindulatára szüksége van. 

-Kinek van jóindulatra szüksége? – jelent meg mögöttük Rick is, és fázósan húzta össze magán a kapucnis melegítő felsőt. Elszokott már a kemény new yorki telektől, és bár megvolt ennek is a szépsége, legalábbis itt a kertben, azért sóvárogva gondolt valami melegebb éghajlatú helyre, akár még San Franciscóra is.  Már alig várta, hogy túl legyenek a Szentestén, az első géppel megy is vissza, hátha ennyi idő is elég volt, hogy meglágyítsa Sabrina szívét és újra szóba álljon vele.

-Neked fiú! – csapott a vállára Alex, aztán Oliviára mosolygott. –Akkor megyek, szétnézek, milyen gépek repdesnek arrafelé...

-Már megint miben mesterkedik? – nézett az apja után a fiú.

-Együtt mesterkedünk, mert egyikünk sem bírja nézni a bánatos képedet. És mivel most már te is tisztában vagy vele, hogy hülyeséget csináltál, próbálunk kihúzni a csávából, már amennyire ebben mi segíteni tudunk. Felfoghatod karácsonyi ajándékként is.

-Lehetne, hogy ne rébuszokban beszéljetek? Mert nekem mostanában bizonyítottan gyenge a felfogóképességem és meglehetősen hosszúra nyúlik a reakcióidőm. – morgott Rick.

*

A gép elkanyarodott az afrikai partokról, már csak fél óra volt hátra a leszállásig, de Ricknek még fogalma sem volt, ha végre szilárd talaj lesz a talpa alatt, akkor mi a fenéhez kezdjen. A terv csak idáig volt készen. Mindenesetre bőven volt ideje gondolkozni, amíg New Yorkból Madridba repült és onnan ide Las Palmasba. Volt az útnak egy olyan szakasza, ahol a légörvények kicsit megdobálták a gépet és akkor kissé kesernyés mosollyal jutott eszébe, hogy ha nincs szerencséje, akkor a Jósiten se kérdezi meg tőle, van-e kedve a megmártózni az óceánban. Más kérdés, hogy ennek a kérdésnek már nem is lenne sok értelme, tekintve a közel 10ezer lábnyi utazó magasságot. 

Még mindig nem egészen tért napirendre a tény fölött, hogy az anyja vette kézbe az elbaltázott magánéletét és képes volt kockáztatni az apja esetleges rosszallását is, hogy  felhívja Tonyt, csak hogy kiszedje belőle, merre induljon tökéletlen fiacskája a barátnőjét keresni. A fickó nyilván nem lesz boldog, ha meglátja majd őt az ajtó előtt, de hát nem azért repüli át a fél világot, hogy ezek után hagyja magát elhajtani. Sabrinát pedig nem olyannak ismerte, aki ezek után ne hallgatná meg. Persze, ehhez előbb meg kellett találja, de bízott benne, hogy a regényes hangzású Puerto de Mogan nem olyan nagy hely, hogy képtelenség legyen megtalálni benne egy amerikai családot. Sabrinát ismerve egyébként is főleg a tengerparton kell keresgélnie. És itt el is érkezett a küldetés legnehezebb részéhez. Richard Benjamin Matiland! Ne hozz szégyent a fejedre! – vett mély levegőt. Ez az alant csillogó kékeszöld víz valaha a legjobb barátod volt. Sosem csalódtál benne, mindig azt nyújtotta, amit ígért. Nem hazudott! Amit még te sem mondhatsz el magadról.  Amikor a veszélyt kínálta és ti elfogadtátok, akkor csupán benyújtotta a számlát. De nem ő tehet róla, hogy Jeremy már nem lovagolhatja meg a hullámait. Tulajdonképpen elégedett volt magával, amiért az agysejtjei már elfogadták ezt az igazságot. Már csak  agyának egy rejtett, máig lázadó zuga kell, hogy higgyen benne, Jeremy volt az utolsó áldozat. Soha többé nem lesz olyan felelőtlen, hogy feleslegesen kockáztasson! 

Végignézett az izgatottan készülődő utasokon. Egy csomó fiatal, akik alighanem a bulizás és az otthoni télből a nyárba menekülés miatt vannak itt. Mivel késő este lesz, mire odaér, nyilván ezzel kell kezdje... felderíteni Mogan éjszakai életét.  Ha szerencséje van, már első este belefuthat Sabrináékba valami vacsorázóhelyen vagy egy discóban. Nem mintha ez az utóbbi túl valószínűnek látszott volna, de hátha Tony így akarja feldobni a lány hangulatát. Mindenesetre nem árt, ha fegyelmezi magát és ha valakinek a karjában találja, akkor nem rendez jelenetet. 

A gépből kiszállva meglegyintette a száraz meleg levegő, és a lépcső tetején szétnézett. Amerre a szem ellátott, kies pusztaságot látott, a távolban a hegyeket borította csak növényzet. Első pillantásra kicsit zordnak tűnt a hely, de hát végül is nem túrázni érkezett; a tengerpart egészen biztosan látványosabb lesz, és ha a dolgok jól alakulnak, lesz alkalmuk felfedezni a sziget belsejében rejlő természeti szépségeket.

Elcsípett egy taxit és az olajos bőrű férfi készségesen bólintott, ahogy megadta neki a távoli úticélt. Aztán hátradőlt az ülésen, mert tisztában volt vele, hogy majd két órás autózásra számíthat. Lehunyt szemei mögött az eltelt hetek, hónapok történései pörögtek, kezdve az elválásuktól, a kórházban töltött napoktól, de leginkább a viszontlátásuktól. Abban a pillanatban, amikor a szülei házában elmerült a lány testében, az olyan volt, mintha valami végetérni nem akaró utazásról mégiscsak hazaérkezett volna. Szíve szerint úgy maradt volna örökre, a vékony, de izmos karok és combok fogságában, ahogy a hevesen dobogó szívük ritmusát el sem lehetett különíteni. Ott tényleg egy test, egy lélek voltak. 

Eszébe jutott a másnap reggel, amikor beverte David orrát. Egy pillanatig sem érzett miatta lelkiismeret-furdalást, bár talán elégtételt sem. Sokkal inkább a nőstényét védő hím agresszivitását érezte még mindig a zsigereiben, és megtette volna újra és újra, ha bárki veszélyeztette volna Sabrinát. De nem voltak viharfelhők, nem voltak a területét veszélyeztető más hímek, egyedül csak ő maga volt, aki a rontást hozta erre a kapcsolatra. Egyetlen átgondolatlan ötlet eltörölte a napok, hetek tündérmeséjét, amikor gondtalan szerelemmel élték a mindennapjaikat. A reggelek szerelemmel kezdődtek, az esték szerelemmel végződtek és közben alig engedték el egymás kezét. Kies lakása a lány jelenlététől meleg kis zuggá változott, ahová jó volt hazatérni, és melengető volt az érzés, hogy annyi lélektelen, csak szexre épülő kapcsolat után jól érzi magát egy kis tündér mellett, aki otthon varázsol köré. Nem a szülői ház biztonságát, de valami nagyon hasonló, éltető és támogató erőt, amitől mégsem érzi magát kisfiúnak, hanem olyan férfinak, aki nemcsak az ölelését adhatja egy kapcsolatba, hanem annál sokkal többet, amit pillanatnyilag még nevén nevezni sem tudna, csak arra emlékezett, hogy azt az érzést akarja újra megélni.

A dolog ott romlott el, amikor ő megpróbálta egyedül lerendezni a tenger és a közte lévő „vitát”.  Már majdnem sikerült, olyan közel volt hozzá, hogy megtegye az első lépést... magától. Már majdnem büszke volt, amikor az a gyerek ordítani kezdett a kisvízben, ő pedig úgy állt ott, mint aki szoborrá merevedett ... félelmében.  Azt a pillanatot olyan szégyen követte, amit más talán meg sem érthetett. Az a beszari alak ott a homokon nem ő volt... ezt próbálta elhitetni magával, mert elfogadni a tényt, hogy ilyen gyenge is tud lenni, mindennél nehezebb volt. Rettegett tőle, hogy Sabrina megismeri ezt az oldalát és csalódik benne. Nem akar majd együtt lenni valakivel, aki ennyire kiszolgáltatott az érzéseinek és nem tud ura maradni az akaratának. Kitalálta azt a hülyeséget, aminek – most már látta – nem is volt létjogosultsága. Csak a lány szerelmes hite nem leplezte le idő előtt. És ettől kétszeresen szégyellte a történteket, mert nemcsak hazudott, de be is csapta. Fájón tisztában volt a két dolog közti különbséggel és azzal, hogy mindkét vádpontban vétkes. 

Látta maga előtt Sabrina elgyötört arcát, ahogy a képébe vágja, hogy nem akarja látni, és nagyot nyelt. Nem volt hívő, de most jó lett volna az égiek segítségét kérni, hogy a lány szívében már ne égjen olyan fájón az a seb, amit akkor okozott. ... A folyamatos agyalás és vetítés közben hirtelen azt vette észre, hogy az éjszakában lassul a rohanás és a szűk kis utcácskákon elérik a kikötőt. Fizetett, kiszállt és kivette a csomagtartóból a hátizsákját. Ahogy lecsapta a csomagtér tetejét, a taxis már el is porzott. Tanácstalanul nézett szét a  kikötő vízén ringatózó hajók sora előtt ácsorogva. Szállást nem foglaltak, mert az anyja addig nyomozott, amíg kiderítette, hogy a városka szinte valamennyi szállása csak utazási irodákon át érhető el. Ők pedig nem akartak alkalmazkodni egyetlen turnushoz sem. 

Felkapta a zsákját, hogy az első étteremnél érdeklődjön, amikor a háta mögül egy fiatal férfi hangja hasított bele az éjszakába erős spanyol akcentussal fűszerezve az angol szavakat.

-Hé, haver, nincs szállásod?

Megpördült és az egyik hajón egy rövidnadrágos, fehér inges fickót látott, aki lustán pöckölte bele a csikket a kristálytiszta vízbe.

-Nem, még nincs – mondta neki, és hunyorogva próbálta kivenni a férfi arcát a gyenge világítás mellett.

-A rendőrök nem fogják értékelni, ha a parton alszol, de ha megfelel a fedélzet, akkor itt lefekhetsz – intett a tágas fedélzet irányába a férfi.

-Kösz, de azt hiszem, megoldom. – bökte ki végül Rick. Elég sokat olvasott arról, hogy itt a szigeteken a melegek nyíltan felvállalják magukat, ha netán ő is egy ilyen próbálkozóba futott bele, jobb nem bonyolítani a dolgokat.

-Oké, ha mégsem... akkor csak keresd Julio Montezt és az Aranyladikot – intett a hajó neve felé a férfi, aztán visszamászott a kajütbe. Rick itt döntötte el, hogy akár ülve alszik egy hajnalig nyitva tartó kávézóban, de az Aranyladikot kihagyja. Nem is kellett messzire gyalogolnia, amikor az utolsó sor hajó mögött megpillantotta a félig vízen úszó éttermet, ahol az asztalokon – mint megannyi kis szentjánosbogár – mécsesek villództak, a hangszórókból pedig hangosan szólt a zene. Egy pillanatra eltűnődött rajta, hogy milyen érdekes az akusztikája az öbölnek, mert csak itt a közelben hallotta hangosnak a zenét, az előbb még – azzal a Julio-val beszélgetve – nem is tűnt fel neki. Mielőtt belépett, megnézte a cégtáblát, hajnali 4-ig nyitva vannak, remek. Leült, rendelt egy tenger gyümölcseivel gazdagon kevert spagettit és egy nagy sört, aztán a lábait kinyújtóztatva a ringatózó stégen túli vízivilágot fürkészte.  Eddig eljutott. Nemsokára már a gyomra sem lesz üres. Ha felkel a nap, akkor pedig meg fogja találni Sabrinát. Meg kell találnia!