Gépelési hiba 24. fejezet

-Kényelmesen ülsz? – igazította el rajta a biztonsági övet a férfi, és Selena megcsóválta a fejét.

-Jash, semmi bajom! Ne ugrálj körbe, mintha valami életmentő nagy műtéten estem volna túl! – csattant fel idegesen. Nem a férfival volt baja, tudta ő maga is, de már egész éjjel feszítette egy érzés és tudta, hogy nem halogathatja tovább... már régen meg kellett volna tennie, minél tovább húzta az időt, annál több magyarázkodni valót gyűjtött csak össze.

-Csak azt kérdeztem, kényelmesen ülsz-e. Ez még nem körbeugrálás. – mondta kissé sértődötten a férfi. -… Elvileg minden van otthon, amire szükséged lehet, de ha gondolod, megállhatunk még vásárolni. – tette hozzá, miközben óvatosan kikanyarodott a kórház parkolójából.

-Van egy kis időd? – kérdezte Selena, figyelmen kívül hagyva a férfi kérdését.

-Persze. Ma délelőttre direkt nem vállaltam senkit. Hacsak valami balesetes be nem fut, a tied vagyok. Mit szeretnél csinálni? – mosolygott rá a férfi és Selena a gyomra mélyéig elzsibbadt ettől a mosolytól, még akkor is, ha arról, amire gondolt, még néhány hétig szó sem lehetett.

-Szeretnék beszélni anyuval! – motyogta halkan, mire Jash felvonta a szemöldökét, de hangosan csak annyit mondott: -Oké! – aztán kifordult a főútra, amely Jonas Anderson farmjára vezetett. Biztos volt benne, hogy Lorna Jamest ott találják.

*

-Fiam! Volt róla szó, hogy ma kijön? – sietett Jash elé az idős gazda, aki érkeztükre feléjük fordult a karámtól, ahol éppen legújabb szerzeményét, egy hatalmas szürke bikát figyelt, amint új lakhelyével ismerkedett; aztán a homlokát ráncolva a terepjáró túloldalán kikászálódó lány felé fordult. Kinyílt a szája, aztán némán be is csukta. Tudta, hogy kit lát, de elképzelni sem tudta, mi ennek a váratlan látogatásnak az oka. Lorna azt mesélte, a lánya Los Angelesben él, és nem említette, hogy várható a látogatása.  Csak nincs valami baj? És miért az orvossal érkezett? Csak nincs köze a fiatal állatorvoshoz?

-Nem, Jonas, de nem is magához jöttünk. Selena szeretne beszélni az édesanyjával… ha itt van. – nyugtatta meg a fiatal férfi Jonast, hogy a feledékenység még nem érte utól.

-Persze, itt van. Hol lenne másutt? – kacsintott a lányra az idős férfi, aztán a kezét nyújtotta. –Talán maga nem is tudja, ki vagyok. Jonas Anderson… az édesanyja jó barátja. …Menjen csak be, a konyhában tesz-vesz… lepje meg! Nekem úgyis eszembe jutott, hogy ha már itt van, akkor mutatnék valamit a doktor úrnak – intett a hosszan elnyúló istálló felé a férfi.

Jash kérdőn a lányra nézett, hátha bátorításra van szüksége, de Selena egy halvány félmosollyal alig láthatóan megrázta a fejét. Jobb, ha a férfi nem lesz a tanuja, ahogy beismeri az édesanyja előtt, hogy mint már annyiszor, most is neki volt igaza. Mennyire óvta a Los Angeles-i kalandtól, és lám, itt van újra Wichitában, eltékozolva az apai örökségét. A gyerek-dologban még nem volt egészen biztos, hogy beszéljen róla, de aztán döntött, itt az ideje, hogy befejezze a bujkálást és ködösítést a családja és a legközelebbi barátai előtt. Jobb, ha őszintén elmesél mindent, és holnaptól tiszta lappal kezdi újra az életét.

*

-Meglepetés! – próbált könnyed hangot megütni, ahogy meglátta az anyját, amint elmélyülten kavar valamit a tűzhelyen. Egészen fiatalosan nézett ki a rövid halásznadrágban és a bő szabású, tarka blúzban, amelynek az ujjait felhajtotta. Selena nem is emlékezett, mikor látta az anyját utoljára nadrágban, de most elismeréssel állapította meg, hogy még mindig irigylésre méltóan jó alakja van. Az esküvőn még kontyba feltűzött haja most divatosan rövidre vágva, vidáman összeborzolva  szinte idegenül hatott, de el kellett ismerje, az anyja legalább tíz évvel fiatalabbnak néz ki, mint amikor utoljára látta. Lorna James meglepetten kapta rá a tekintetét, aztán hirtelen mozdulattal elzárta a gázt és karjait ölelésre tárva a lánya felé indult.

-Selena! Istenem! Micsoda meglepetés! Szervusz, kicsim! Minden rendben? Olyan sápadt vagy! Beteg vagy? Nagyon kifáraszt a sok sztárpalántáról való gondoskodás? – dőltek belőle a kérdések, miközben máris magához ölelte a távolba szakadt leánykáját, és úgy simogatta meg a fejét, mintha még vigasztalásra szoruló kislány lenne. Igazság szerint most annak is érezte magát. Nem is tudta eddig, hogy mennyire hiányzott az édesanyja – régebben túlzónak érzett – aggódása. Selena elszégyellte magát. Már hetek óta itthon volt és még egy telefont sem eresztett meg, így aztán nem csoda, ha az édesanyja azt hiszi, egyenesen a reptérről érkezett. Nem túl jó előkészítés a nagy vallomáshoz. 

-Mama, az az igazság, hogy egy ideje már itthon vagyok, csak  Jash mesélte, hogy Te és Jonas… és nem akartam rosszkor zavarni, szóval … - bonyolódott bele a habogásba, mire az édesanyja elpirulva felkacagott.

-Jézusom! Ne hozz zavarba! Még hogy nem akartál zavarni… ez nem olyan dolog, hogy bármikor … meglepnél bennünket… valami közben. – forgatta a szemét. A szex az ő korukban már nem arról szólt, mint a fiatalsága idején, amikor a férjével kihasználtak minden adódó alkalmat. Az őszinte kifakadástól Selena is elpirult. Nem akarta ezt a témát tovább boncolgatni, mert azért jó két hétnyi késlekedést még a tapintat sem indokol.

-Anyu! Szeretnék neked elmondani valamit, de azt hiszem, jobb lenne, ha leülnénk egy kicsit. Persze, csak ha nem zavarok.

-Selena! Ilyen bevezető után sejtheted, hogy ha zavarnál, akkor se engednélek el addig, amíg el nem mondod. Na gyere, kimegyünk a teraszra, iszunk egy kis limonádét és elmeséled, mi ez a nagy titokzatosság!  - kapta fel a tálcára kikészített üdítőt és poharakat az asszony, aztán megindult a terasz felé, ahonnan a ház mögötti veteményesre esett a kilátás. …Leültek, Lorna kitöltötte az italokat, aztán figyelmesen a lányára nézett, aki zavartan forgatta ujjai között a poharat. 

-Terhes vagy? – kérdezte halkan, megkönnyítve a vallomást, mire Selena szeme könnybe lábadt és szipogva megrázta a fejét. Na tessék… a mama és az ő megérzései … persze, mi másra gondolhatna, amikor ilyen baljóslatúan kezdett bele a vallomásba.

-Nem. Már nem. Elment a baba. – nyelt nagyot. Kórházban voltam, és most engedtek ki, Jash  …

-Itt voltál kórházban és nem is hívtál fel? – szikrázott fel az anyja tekintete. Próbált nyugodt maradni, nehogy belefojtsa a lányába a mondandóját, de igazság szerint a szíve annyira fájt, hogy a lánya nem tartotta fontosnak bevonni életének ebbe a fontos epizódjába, hogy szíve szerint sírva fakadt volna.

Selena szipogva nézett fel rá és halkan csak annyit mondott: -Ne haragudj!

-És az apja? Kicsoda? Valami híresség? És nem akarta felvállalni? – sorjáztak a keserű kérdések Lorna keskenyre húzott szájából.

-Jaj, nem! Mama! Hát olyan vagyok én, akinek egy híresség el tudja csavarni a fejét, csak mert villogni lehet vele? ...Tudod… még itthon megismertem Jasht, és ő…

-Jash? Ki a fene az a Jash? – ráncolta a homlokát Lorna. Már harmadszor hangzott el ez a név, nyilván fontos valaki lehet a lánya életében, még ha neki hirtelen senki nem is jutott az eszébe, akinek az arcához köthetné a nevet, aztán a felismerés szinte letaglózta:… -dr. Jash Henning? Az állatorvos? Akivel Clayton esküvőjén voltál? De hát nem is mondtad, hogy ilyen közelről ismeritek egymást. És ha szerelmesek voltatok egymásba, akkor miért mentél Los Angelesbe? Azért vetetted el, mert ő nem akart utánad menni? Jaj, kislányom! – kapta a szája elé a kezét, hogy a további sopánkodást szinte erőnek erejével tartsa vissza. Selena csak rázta a fejét és várta a kedvező pillanatot, amikor közbeszólhat.

-Nem, ez sokkal bonyolultabb. Én gyereket akartam és amikor Jasht megismertem… úgy alakult, hogy amikor együtt voltunk, nem védekeztem, és terhes lettem. De aztán valami baj történt és elment a baba.

-Állj! – tette fel az anyja a kezét, mint egy edző, aki időt kér a meccs alatt. –Te nem akartad Jasht, csak a gyereket? Egyedül? Ott messze? …Eszednél vagy drága lányom? És hogyhogy mégis a doktorral jöttél? Mert az ott az ő kocsija, nem? – mutatott a letaglózó hírektől még kissé remegő kezével a ház előtt parkoló kocsi felé az asszony.

-De, igen, az az ő kocsija. Időközben úgy alakult, hogy mind a ketten rájöttünk, hogy talán ez mégis csak több, mint egyetlen éjszaka és … szóval, érted? – nézett rá kínban égve a lánya.

-Nem, nem értem. Selena James! Erre tanítottalak? Ilyen helyzetbe hozni egy férfit?

Oké, a mama hozza a formáját. Miután megnyugodhatott, hogy a lányával minden rendben, máris talált magának valakit, akiért aggódhat. Néhány perce még Jasht tartotta kalandornak, aki ártatlan lányokat ejt teherbe és nem vállalja a felelősséget, mostanra a saját lánya vált kalandornővé. Igazából kezdte szórakoztatni a gondolat.  -Én megmondtam neki, hogy nem kell felelősséget éreznie irántunk! – szúrta közbe a lány, mire Lorna a saját hajába markolt.

-Kislányom! Én valamit nagyon elrontottam a nevelésednél, már látom. Mi az, hogy nem kell felelősséget vállalnia értetek? Az a gyerek attól még a vére lett volna! Ha rendes ember, akkor ez azért jelentett volna neki is valamit. És egyébként is... ha híre ment volna, hogy van egy gyereke ... feleség meg sehol... ez egy viszonylag maradi város, Sel ... itt az emberek könnyen ítélkeznek a szabad életet élők felett, és dr. Henningnek a praxisát is érinthette volna a dolog. Gondold csak meg, melyik anya merné elengedné hozzá a lányát a család kiskutyájával, hogy aztán egy gyerekkel jöjjön haza.…Most nagyot csalódtam doktor Henningben. – motyogta maga elé meredve egy újabb gondolati bakugrást követően az asszony, mire Selena a keze után kapott. Ideje, hogy tisztára mossa a férfi nevét, mielőtt az anyja egy Casanovát csinál belőle. 

-Mama! Jashra ne haragudj, ő az első pillanattól kezdve mellettem volt, és ragaszkodott hozzá, hogy majd a gyerekről is tudhasson.

-Még szép! De akkor is, belemenni egy ilyen dologba! – jajdult fel az anyja.

-Hát, lehet, hogy kicsit félrevezettem… az elején – motyogta bíborvörösen a lánya.

-Jézusom, Sel! Nem merek a doktor szeme elé kerülni. Az én lányom! És ilyeneket művel!

-De már mindegy, mama! Időközben mind a ketten rájöttünk, hogy több van közöttünk, mint az a terhesség, és azért jöttem vissza Wichitába, hogy együtt lehessünk. Csak aztán jött ez a vetélés…

-És? – nézett rá értetlenül az anyja.

-És arról még nem beszéltünk, hogy mi lesz ezután. – fejezte be Selena a mondatot.

-Mi lenne? …Vagy te csak a gyerek miatt? – ráncolta értetlenül a homlokát az asszony. Igazán igyekezett megérteni a lány észjárását, de most sem volt egyszerűbb, mint hároméves korában.

-Nem, dehogy... őszintén kedvelem Jasht... és azt hiszem, ő is engem. Most nála lakom.

-És mi van Los Angeles-szel? Ott hagytál csapot-papot, mert rájöttél, hogy szerelmes vagy?

-Hát, nem egészen így történt. Amikor kiderült, hogy terhes vagyok, a főnököm sajnálkozva ugyan. de a tudomásomra hozta, hogy a cég imidzsébe nem illik bele egy pocakos alkalmazott. Aztán a háziúr is felmondott, mondván, azokban az apartmanokban gyereket és kutyát tartani tilos. És hiába kerestem munkát, amikor megtudták, hogy gyereket várok, sehol nem akartak szóba állni velem. Úgyhogy nem is volt más választásom, mint hazajönni. És az az igazság, most, hogy itt vagyok, már nem is akarok visszamenni. Nem váltotta be az álmaimat az Angyalok városa. Vagy csak akkor jöttem rá, hogy a szívem mélyén mit szeretnék, amikor Jash eljött értem.

Lorna James elgondolkodva nézte a lányát. Ilyennek még nem látta. A tekintete mélyén, ahogy az álmairól beszélt, most először látta azt a csillogást, amit ha korábban felfedez magában, talán megspórolhatta volna a Los Angeles-i kitérőt. De már azt is jó jelnek vélte, hogy Selena eljutott eddig a felismerésig. Felállt és a kezét nyújtotta a lányának.

-Na, gyere! Nézzük meg, mit csinálnak a férfiak!

Selena rosszat sejtve követte.

-De mama, ugye nem akarsz kellemetlen kérdéseket feltenni Jash-nak?

-Én? – nézett rá megbotránkozva az anyja. –Én? Hát olyannak ismersz te engem? – idézte a lánya korábbi szavait, aztán elnevette magát, ahogy Selena buzgón bólogatva a szemeit forgatta.