Géplési hiba 29. fejezet

-Martha! Vár rám valaki ma reggel? – kérdezte Jash idegesen a telefonban, miközben fél kézzel kormányozta a nagy terepjárót a külvárosi utcákon. Selena félig kilógott az ablakon, tekintete a kutyákat kereste, hunyorogva vizsgálva a bokrok alját; az asszisztens nevének hallatán elhúzta a száját. A drága Martha! Aki szegény doktort akár az otthonában is körbeugrálta volna, ha akkor ő nem tipeg le egy szál semmiben az emeletről. És az aggódáshoz a csinos asszisztens épp egy férfivadító miniruhát választott. De mivel néhány órával ezelőtt a lehető legbensőségesebb lánykérésben volt része, nagylelkűséget tanusított és inkább némi szánalommal, mintsem féltékenységgel gondolt a csinos nőre. Érthető, hogy Jashra gerjedt, de nem volt szerencséje, mert érthetetlen módon a férfi Selena James-et akarta. Ennyinek elégnek kell lennie elégtételként. 

Már harmadik órája köröztek a környéken egyre bővülő sugárban, de a kutyáknak nem volt nyomuk. Már majdnem azt javasolta, hogy forduljanak meg, amikor mintha… igen, az ott előttük a városi ebtelep begyűjtő kocsija volt. Talán ők láttak valamit. Némán megbökte Jasht, aki még a telefonra figyelt és előre mutatott. A férfi gyorsított, aztán röviden bontotta a vonalat, majd a másik kocsi nyomába eredt. …A rácsos platón szállítódobozok sorakoztak egymás mellett. Jash dudált, mire a másik sofőr félreállt az út szélére.

-dr. Henning! – ismerte fel a középkorú férfi az állatorvost. –Miben segíthetek?

-Jó reggelt, Tobias! Eltűntek a kutyáim és azt reméltem, esetleg maga begyűjtötte őket.

-Mikor tűntek el?

-Valamikor a tegnap délután folyamán.

-Akkor ha össze is szedték őket, akkor az Pete volt, a váltótársam. Én csak most kezdtem a munkát, és a Jameson tanyára megyek, mert riasztottak, hogy egy kóbor kutya riogatja az aprójószágot. De csak egy kutyáról beszéltek.

-Saraht már felhívtam, de ő azt mondta, nem kerültek be tegnap egyszerre befogott kutyák. Nem baj, ha elkísérjük? Talán szétváltak, és nekem kell kártalanítanom az öreg Jamesont. – grimaszolt Jash, mint aki egyébként elképzelhetetlennek tartja, hogy a kedvenceit ott találja a farmon.

-Persze, jöjjenek csak. – vont vállat a férfi, aztán megvárta, hogy visszaüljenek a kocsiba és együtt elindultak. Selena kétkedve ingatta a fejét. 

-Ezek társak, Jash… nem válnának szét. Önszántukból egészen biztosan nem. Ha mégis a te kutyád, akkor a másikkal történt valami.

-Reménykedjünk benne, hogy tévedsz! – sóhajtott Jash, miközben megállt a szállítóautó mögött. Érkezésükre egy idős férfi ballagott elő a házból.

-Jó, hogy jön doki, mert az az átkozott csúnyán megmarta az egyik birkám lábát. Még szerencse, hogy a kosba több bátorság szorult, mint egy falka farkasba és a segítségére sietett. Elzavarta a kutyát, persze nem ártott, hogy a sörétes puskával én is odapörköltem neki.

-Eltalálta, Greg? – kérdezte aggódva az orvos, mire az öreg megrántotta a vállát.

-Talán. Nem tudom. A szemem már nem a régi és nem volt rajtam szemüveg. De arrafelé menekült – mutatott az összeomlás szélén lévő kerítés felé, ahol néhány deszka már megadta magát az enyészetnek és a gazdának láthatóan nem volt fontos, hogy helyreállítsa. Jash Selena felé biccentett.

-Várj meg itt! Körülnézek. 

-Hova megy? – kiabált utána a férfi. –Az én Dollym itt van a garázs mellett. Dorothy gondoskodott róla, de azért nem ártana, ha megnézné.

Selena megnyugtatóan megfogta a karját. –Mindjárt jön, csak megnézi, hogy az a kutya megsérült-e. Ha talál vérnyomokat, könnyebb lenne követni.

-Rendben. Akkor jöjjön, igyunk egy kávét, amíg a doki visszajön! – fordult a ház felé a férfi, ám amikor Tobias is velük akart tartani, mérgesen fújtatott.

-Magának nem a dokival kellett volna mennie? A maga dolga lenne, hogy az ilyen átokfajzatok ne támadhassanak a farmokra.

-Lehet, hogy a doki kutyája. – csúszott ki mentegetőzésként a fickó száján, mire Selena szikrázó szemekkel pillantott rá.

-Kizárt, hogy Sherlock és Watson vadászni kezdenének a környéken.

-Hát, pedig én láttam már itt ezt a kutyát régebben is. Az volt az érdekes, hogy nem éhségből vadászott, inkább csak az izgalom kedvéért. Mindig itt hagyta nekem a tetemet, nem hurcolta el. Már egy párszor majdnem elkaptam, csak mindig meglógott, mire előszedtem a puskát. De most kéznél volt, így aztán rálőttem. – szólt közbe a házigazda. Selena elgondolkodott. Jash kutyái szabadon mozoghattak a kertben. Sosem akartak megszökni, de persze az sem elképzelhetetlen, hogy csak cselesek voltak, és elaltatták a gazda éberségét. Amikor aztán magukra maradtak, megléptek és riogatták a környéket. Tisztában voltak vele, mikorra kell hazaérniük, és csak nem buktak le eddig. Nem ez lett volna az első Bonny és Clyde páros a négylábúak között, és a gondolat valamiért még tetszett is neki. Agyafúrt kis fickók. No persze, ettől még nem helyes, amit csinálnak, és ha bebizonyosodik, hogy ők voltak, akkor alighanem lakat alá kerülnek, mint az igazi bűnözők. A gondolatait mindenesetre megtartotta magának. Egyedül az adott bizakodásra okot, hogy a férfi folyamatosan csak egy kutyáról beszélt. Az is igaz, Jash kutyái egy kívülálló számára olyan egyformák, mintha testvérek lennének. Talán mégis csak ők voltak, csak nem egyszerre, hanem felváltva…

Segített Greg feleségének ellátni a bárány lábát, aztán hálásan nyúlt a forró kávéért, amit az öreg nyújtott feléje. Amióta Jash felfedezte a kutyák eltűnését, még egy korty vizet sem ittak, nemhogy kávét. …Már majdnem negyven perc telt el, amióta Jash elindult a kutya nyomában. Aggódni kezdett, hogy mi történt, és már azon gondolkozott, hogy utána indul, amikor a távolban a férfi alakját fedezte fel. Mintha pórázon vezetett volna egy kutyát, de a karjában is hozott valamit. Hogy mit, azt ebből a távolságból nem tudta megítélni, de látszott, hogy segítségre van szüksége, és rosszat sejtett, ezért aztán eléje sietett. 

Jash komor tekintettel lépkedett… mellette lekushadt fejjel Sherlock cammogott, mint aki tökéletesen tisztában van vele, hogy rosszat csinált és most elkerülhetetlen a büntetés. A férfi karjában Watson élettelen teteme hevert. Selena szemében összeszaladtak a könnyek. Tisztában volt vele, hogy ez mit jelent. Talán éppen Watson volt a rabló, akit az öreg Greg eltalált. Rajta már nyilván nem lehet segíteni, ezt világosan látta a férfi szeméből, de hogy Sherlock sorsa mi lesz majd, azt sajnos meg tudta jósolni. Ezek után nem tarthatják szabadon őket, talán még arra is kötelezik Jasht, hogy szolgáltassa be az ebtelepnek. Ott pedig a végső megoldás várt rá, és ezt még elképzelni is borzasztó volt. 

Tobias mindent értőn némán nyitotta az egyik boksz ajtaját, de Jash megrázta a fejét, így aztán Selena nyitotta ki gyorsan a csomagtartót. A férfi befektette Watson tetemét, aztán lefejtette a nadrágja bujtatójához a nadrágszíjával kötött Sherlock-ot, és beparancsolta a barátja mellé. A kutya szűkölve hasalt le és pofáját a társára fektetve esdeklő szemekkel nézett rájuk. Úgy tűnt, mintha megértette volna az összefüggéseket, sőt, mintha megbánta volna, amit tettek. Túl nagy árat kellett fizetni egy kis mulatságért, ez sugárzott a tekintetéből.

Greg már éppen szólni akart, amikor a felesége megfogta a karját.

-Hozz a doktor úrnak is egy kávét!  - lökdöste a ház felé, mire a kisöreg engedelmesen elindult. Jash hálásan fordult az asszonyhoz.

-Nagyon sajnálom, hogy ez történt. Nem is sejtettem, hogy kiszökdösnek, hiszen mindig otthon vártak nagy örömmel.

-A férjem lőtte le?

-Azt hiszem, igen. Rengeteg vért veszített, mire az utolsó erejével visszaért a társához; azon a nyomon jutottam el hozzájuk. A másik ott feküdt mellette, őrizte. …Nem tudom, mit mondhatnék. Ha van káruk, természetesen megtérítem… és nagyon sajnálom.

-Hagyja fiam! Én sajnálom. Tudom, milyen az, elveszíteni egy kis barátot. Még ha ilyen imposztor is volt, mint ők ketten. A barátnője mesélte, hogy befogadta őket. Nem tudhatta, hogy ilyenek.

-De otthon olyan szófogadóak voltak… - sóhajtott Jash. Hallgatta Sherlock nyüszítését és tisztában volt vele, hogy nem fognak kivételezni vele sem, le kell adja a kutyát. Ha pedig leadja, ki tudja, mit művelnek majd vele. …Megmenteni nem tudja, de talán… a maga módján mégis megadhatja neki a szabadságot. 

…Meg sem várták, amíg az öreg Gregor visszaér, elbúcsúztak, aztán indulás előtt még aláfirkantotta Tobias menetlevelét is, igazolva, hogy a bejelentésre kiment a farmra és átadta a befogott kutyákat dr. Henningnek. Aztán hazafelé indultak, és Selena a férfi túlságosan is nyugodt kezéből, ahogy vezetett, a némaságából és kemény, fájdalmas tekintetéből tudta, hogy egy nagyon nehéz, de elkerülhetetlen döntést hozott.