Perlekedők 61. és 62. fejezet

61.

-Elmegyek Cyntiához a kutyákért – bökte ki végre Simon a mondatot, amit már egy órája fogalmazgatott magában, de tisztában volt vele, hogy ezt szépíteni nem tudja. Utálta, hogy veszekedés lógott a levegőben, de hát végül is Anna tehet az egészről.

-Muszáj volt őt megkérned? – húzta el a száját Anna, mire Robert azonnal felfortyant.

-Ha visszajöttél volna, ahogy megegyeztünk, akkor fel sem merült volna.

-Szerintem találtál volna kutyapanziót is a környéken, de hát nyilván úgy döntöttél, ahogy a kutyáknak a legjobb volt – tette hozzá a lány békülékenyen, mert a mondat első felére a férfi már beszédes grimaszt vágott.

-Úgy döntöttem. Ismerik és szeretik Cyntiát, vele könnyebben viselték, hogy eltűntem, mintha idegenekre bízom őket. De hagyjuk már ezt az egészet! Vigyázott rájuk és most visszahozom őket, ennyi.

-Oké, én nem szóltam egy szót sem - morogta Anna és miközben Simon is kiviharzott az ajtón, ő heves mozdulatokkal összekapkodta a hálószobában az esti érkezésükkor leszórt ruhákat. A szennyestartóba dobta őket és eközben gépiesen átkotorta a zsebeket, nehogy pénz vagy zsebkendő maradjon bennük. Az egyik nadrág zsebéből egy éttermi szalvéta került elő. Már a szemetes felé szállingózott, amikor a lány észrevette rajta a tollalt írt számokat. Egy telefonszám! Egy pillanatra átfutott a fején, hogy hagyja a fenébe, aztán egy sóhajjal kikotorta a fülpiszkálók és sminkes pamacsok közül. Hátha fontos… Kivitte az étkezőbe és az asztalra tette, aztán a nappaliban előkotorta a laptopját és megnyitotta a levelezését.

*

Simon kicsit lendületesebben vette a Cyntiához vezető kanyarokat, mint azt bármelyik közlekedési rendőr szívesen látta volna, aztán még időben kapcsolt és visszavett, mielőtt még jó témát szolgáltat egy bulvárújságnak. Volt barátnője úgy látszik még jó ideig ütköző pont lesz köztük. De hát ez egy olyan dolog, amelyben Annának meg kell értenie, hogy a másik lány kitörölhetetlenül a múltjához tartozik. Akárhogy is, életük egy jelentős szakaszát együtt töltötték és bár nem minden pillanata volt fáklyásmenet, de valaha a legjobb barátja volt ebben a városban. Oké, Cyntia messze nem tökéletes, sikerült elcsesznie a kapcsolatukat, és most inkább nem ment volna bele, hogy ebben vajon mi volt az ő szerepe, mert a lány nyilván nem merő szórakozásból törte össze a bizalmát. Bár, erről elég sokan próbálták meggyőzni. Eddig bírt elmenni a megértésben és a megbocsátásban, de szakítottak, úgyhogy Annának sem kell fújnia, ha Cyntia nevét hallja, mert ami volt, elmúlt és most minden gondolatával erre a hisztis bestiára koncentrál. Azért kicsit idegesen nyomta be a kódot a kapunál, amit Cyntia – úgy látszik - még nem változtatott meg, mert a hatalmas vasszárnyak lassan nyílni kezdtek. Behajtott és közben igyekezett pléhpofát vágni a sűrűn kattogtató paparazzók előtt, akik még mindig valami szaftos történet esélyével táboroztak a ház előtt. Cyntia a kutyák viháncolására előbújt és flegmán figyelte, ahogy a gazdit üdvözlik. Kedvelik őt is, de amit ezzel a pasival művelnek…, de hát nem is csoda, Simon olyan szeretetteljes gügyögéssel vakargatta a két kajla fejét, hogy majdnem irigyelni kezdte a bolhásokat.

-Szia! – nézett fel a férfi. -Minden rendben volt?

-Szia! – sóhajtott a lány. –Itthon – nyomta meg a szót – minden oké volt. És veled?

-Ja, kösz, minden oké…; hát, kösz, hogy vigyáztál rájuk! Megyünk is, nem tartunk fel.

-Nem tartotok fel. Nem iszol egy kávét?

-Kösz, nem. Otthon – nyomta meg ő is a hangsúlyt – már ittunk.

-Oh, akkor a kislány csak visszajött?

-Persze – vágta rá Simon, és úgy döntött, nem magyarázkodik. A lényeg úgyis az, hogy Anna itt van vele, a többihez senkinek semmi köze.

-Hát, akkor gondolom, hozzá sietsz vissza.

-Cyntia! Hagyd ezt! Köszönöm, hogy vigyáztál rájuk! Most mennem kell.

-Ja, ha muszáj… - grimaszolt a lány, mire Simon szó nélkül kinyitotta a vezetőülés felőli ajtót és intett a feszülten figyelő kutyáknak, akiknek nem is kellett több, máris bepattantak a kocsiba, ő pedig utánuk.

-Akkor szia! – intett ki az ablakon és lassan fordulva várta, hogy a kapu kinyíljon. A visszapillantó tükörben még látta Cyntia beszédes mozdulatát, amivel a középső ujját mutatta be neki. Hát, úgy tűnik, a barátságukból se sok marad – gondolta keserűen, bár, tette hozzá, ő maga sem sokat tett ezért.

*

A kutyák vad örömmel rohantak be a házba, érezhetően boldogok voltak, amiért újra az ismerős és kedvelt környezetben lehetnek. Annát is körbeugrálták, aki nevetve követte őket. Simon a hűtő előtt állt és egy üveg sört vett ki éppen.

-Mit kérsz? – nézett Annára, aki megrázta a fejét és szemével a szalvétát kereste, az azonban már nem feküdt az asztal sarkán. Amikor Simon a kutyák után kiment a kertbe, Anna belesett a mosogató alatti szemetesbe, de a papírdarabkát ott sem látta. A vélt bizonyosság összeszorította a gyomrát. Simonnak volt olyan fontos az a francos cetli, hogy eltüntesse előle egy árva megjegyzés nélkül. Még nem tudta megfogalmazni, hogy pontosan milyen érzések is ülték meg a szívét, de határozottan rossz érzése volt tőlük. Az előbbi mosoly úgy olvadt le az arcáról, mint hó a napon, és nem is nagyon próbálkozott úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Ezalatt Simon odakint a labdát újra és újra elhajítva a zsebében lapuló papírdarabkára gondolt. Bassza meg, hogy ez megmaradt! Még a bemutató estéjén nyomta a kezébe egy csinos szőke nő. Persze, esze ágában sem volt felhívni a számot, ami rajta szerepelt, és fogalma sem volt róla, hogy miért őrizte meg. Nyilván Anna találta meg, talán azt hitte, valami fontos …, és most elég hülyén jönne ki, ha a mosogató alatti szemetes tetején látná viszont. Biztos kérdések jutnának eszébe ezzel kapcsolatban, ő meg mit mondhatna? Hogy némelyik nőnek nincs annyi büszkesége, hogy megvárja, hogy egy férfi kezdeményezzen? Hallotta, hogy a lány is kijött, sőt Maci már egyenesen őt tisztelte meg a labdával, de Anna nem volt játékos kedvében.

-Nem is meséltél, milyen volt ez a hét Párizsban… - szólalt meg a lány mögötte és a hangja fagyossága önmagáért beszélt, mire a férfi megforgatta a szemét. Nagyon ravasz! Ezzel a bevezetővel szeretné megtudni, mi a frász lehetett az a szalvétára írt szám. Remek! Akkor magyarázkodhat valami miatt, ami meg sem történt. Eldobta a labdát, aztán amikor a kutyák lelkesen elrohantak, megtörölte a kezeit a farmerje hátsó részében, aztán leült a lány mellé a hintaágyba.

-Hát, a bemutató a szokásos, óriási hangzavar, kismillió aláírás kiosztása, fotózkodás, aztán feszengés a sötétben, hogy a meghívott közönség vajon hogyan fogadja a filmet. Szerencsére tetszett nekik. Aztán napokig interjú interjú után, tudod, amikor már sokadszor próbálsz frappáns választ adni ugyanarra a kérdésre, hogy az mégis egy kicsit más legyen, mint amit már megszámlálhatatlan alkalommal elmondtál, hát, az elég fárasztó tud lenni. Esténként még olvasni sem volt kedvem, viszont az a zongora a lakosztályban átsegített néhány nehéz pillanaton. Amikor azon törtem a fejem, hogy miért nem jöttél vissza hozzám, akkor leültem és addig pötyögtem, amíg kikeveredett az ujjaim alól egy dallam. A szövege is hozzád szólt, úgyhogy meg is fogod kapni, ha majd úgy érzed, hogy minden kérdésedre megkaptad a választ… – szúrt oda egy apró grimasszal, hogy a lány is érezze, kicsit sértőnek tartja, hogy nem bízik benne. …-Igen, időnként vacsorákon vettem részt, és az egyik alkalommal egy nő a kezembe nyomta a telefonszámát. Én meg nem tettem le a szomszéd asztalra, hanem zsebre gyűrtem, mert miért alázzam meg még én is, ha megtette már ő maga. De nem foglalkoztam vele, ha ez izgat. Tudod, ez is olyan dolog, hogy soha nem tudhatod, hogy ha látványosan utasítod vissza, esetleg nem ártasz-e vele többet, mintha próbálod diplomatikusan kezelni a dolgot.

-Hát, ahogy elnézem, még apám is tanulhatna tőled diplomáciát – fintorgott Anna, bár szíve mélyén tisztában volt vele, teljesen feleslegesen piszkálódik, Simon őszintén elmondta neki, honnan az a papír. –És most…, elteszed a gyűjteményedbe?

-Anna! – csattant fel a férfi és felpattant, aztán kikotorta a farzsebéből az az átkozott cédulát és apró fecnikre tépve a lány kezébe nyomta. –Tessék! A kukába akartam kidobni, de majd te megteszed, és akkor talán nem foglalkoztat tovább a téma. Vállait megfeszítve ellépdelt a medence széléig és gondolatban vállon veregette magát, amiért nem volt annyira teátrális, hogy a sok kis papírfalatkát a vízbe szórja. Pecázgathatta volna óraszám, hogy ne a medencetisztítók szedegessék össze. Még képesek lennének összeragasztgatni és eladni egy újságnak. Utálta, amiért a lány hangjában ott érezte a bizonytalanságot és a gunyorossággal álcázott bizalmatlanságot. Azt még elfogadta, hogy neki is lehetnek rossz tapasztalatai, emlékei, ő maga is tudott már Gergőről és a szemétségéről, amivel hosszan ható sebeket okozott Annának, de az istenit, ne hasonlítsa ahhoz a görényhez még kimondatlanul sem!

Anna közben hallgatagon méregette a kezébe nyomott szemetet. Gyűlölte, amiért még ennek a nyílt pasinak sem tud teljes szívéből bizalmat szavazni. Az agya tudta, hogy hülyeséget művel, mégis hagyta, hogy kinyissa a száját és őrültségeket ejtsen ki rajta. Egy sóhajjal felállt és a garázs melletti kukába szórta a papírt, aztán halkan a még mindig mereven ácsorgó férfi mögé lépett, és átölelte a derekát. A hátára fektette az arcát és halkan suttogva megszólalt:

-Ne haragudj! Tudom, hogy igazságtalanul viselkedem, amikor bántalak. Én tényleg nagyon szeretlek, de ez az érzés olyan dolgokat hív elő belőlem, amelyek még engem is meglepnek. Soha senkit nem akartam még így birtokolni. Féltékeny vagyok, azt hiszem…, és ez az érzés még nekem is új. Próbálok úrrá lenni rajta, de piszkosul nehéz, ha közben tudom, hogy a fél világ téged akar.

-Sokkal könnyebb lenne, ha csak azzal foglalkoznál, hogy én kit akarok – motyogta a férfi és belekapaszkodott az őt ölelő karokba.

Álltak még egy darabig így összeölelkezve és közben mindketten arra a párizsi estére gondoltak, amikor Anna nehezen keresve a szavakat elmesélte az Adéllal való találkozást és a nővére írásával kapcsolatos érzéseit. Simon megrendülve hallgatta, kicsit meg is ijedt, hogy vajon Adél  mit fog kezdeni ezzel az egésszel és az mit fog jelenteni őrá nézve, de nem akarta még ezzel is terhelni Annát, ezért aztán neki nem tette fel a kérdéseit.

*

-Hívott Trevor – mormolta egy idő után a lány, és érezte, ahogy az arca alatt Simon háta megmerevedik. –Azt ígértem, hogy hat körül ott leszek nála a klubban. El akarsz kísérni? Tudom, hogy kíváncsi vagy rá, milyen hely..., hallhatnád a tárgyalást és saját szemeddel láthatnád...

-Már voltam ott – vágott közbe fojtott hangon Simon. –Amikor elutaztál, elmentem Trevorhoz, hogy megnézzem azt a helyet. Nem tudom, olyan, mint bármelyik másik ebben a városban, talán csak túl sok ott a lány. Trevor is azt mondta, hogy tőlük függsz, ha megkedvelnek, akkor nyert ügyed van, de ha utálnak, mert csinosabb vagy a legtöbbjüknél, akkor ki fog rúgni, mert első az üzlet.

-Kösz, ez az információ úgy kellett, mint egy falat kenyér – nyögött fel a lány, ahogy elképzelte a gyűlölettől szikrázó szempárokat.

-Hát, legalább nem ér váratlanul, és tudni fogod az okát, ha érzed az ellenszenvet.  Szerintem ez is egy előny, erre fel lehet készülni.

-Hogyan?

-Kicsit átlagosabbra veszed a figurát, nem öltözöl kihívóan és hamisan énekelsz – vigyorodott el a férfi és Anna a bohóckodásért cserébe belecsípett a fenekébe. A férfi feljajdulva megfordult, magához húzta és a hajába suttogva folytatta: -Nem énekelsz hamisan, jó vagy, nagyon jó..., és Trevor azt akarja, hogy szexi legyél, ettől meg én érzem magam rosszul, mert a francot se érdekli, hogy a csajok saját magukat hasonlítgatják hozzád, de a pasik majd azt akarják, ami az enyém. Meg se kell érintsenek, de bepiszkítanak a gondolataikkal, fantáziálásaikkal; bármennyire is ígérgette Trevor, hogy az emberei vigyáznak rád. Odabent igen, de idekint?

-Ne szeress ennyire, ha ez neked ennyire nem jó! – suttogta Anna, miközben a könnyei lefolytak az arcán és fogalma sem volt róla, most éppen miért..., az örömtől, hogy a férfi, akiért mindent odadobna, ennyire akarja őt, vagy a félelemtől, amiért Simon ennyire akarja őt. Mi nyújthat ő cserébe? Csak ugyanezt a megszállott szerelmet, ami néha jobban fáj, mint boldogít. Simon pedig csak ölelte és egy néma dallamra ringatta, mintha lassan táncolna vele, és közben a hajába suttogta: -Jókor mondod!

62.

Anna állt a színpadon és a reflektor fényébe hunyorogva hallgatta Trevor utasításait. Ugyan nem okozott gondot, hogy Adele számaiból énekeljen, de azért kicsit sértett volt, amiért a saját dalait simán lesöpörte a fickó.

-Még nem ismernek, tehát slágereket kell énekelned, aztán idővel majd közéjük csempésszük a dalaidat is.

Segítségkérően Simonra nézett, de az csak felhúzta a vállait és rákacsintott.

-Hagyd rá! – súgta hangtalanul. Ezért aztán a zongorista felé fordult és odamotyogta neki a következő számot, amit jól ismert, aztán Simon szemébe nézve énekelni kezdett:

Miközben Simon szinte itta a lány szavait, a dalszerző szerelmes vallomását szó szerint magára véve, gondolatai elkalandoztak Adele és a vele való legutóbbi kínos találkozásához. Egy rendezvényen voltak mindketten meghívottak és közös asztalhoz ültették őket, ahol aztán a sztárság jó és rossz oldalairól beszélgettek. Elmondta neki, hogy nagyon gyakran arról álmodozik, hogy egyszer úgy tudjon sétálni az utcán, hogy senki ne vegye észre. Aztán tett egy kijelentést, amit nem gondolt át eléggé, ami nem is csoda, mert addigra már legurított néhány pohárral. Ahogy később egy interjúban is elismerte: „Vitatkoztam Adele-lel, ami talán a leghülyébb beszélgetés, aminek valaha részese voltam, mondtam neki, hogy egyszer majd te is úgy jársz, mint én, és eléred, amit szeretnél, leszel még híresebb, mint most vagy” . Holott éppen akkoriban kapott hat Grammy díjat egyetlen estén, és már sejteni lehetett, hogy legújabb nagy dobását, a James Bond film főcímdalát Golden Globe-re, sőt Oscarra is jelölik. Ráadásul utólag kiderült, el is nyerte őket. Aztán a beszélgetés után másnap reggel felébredt, átgondolta a vitát, és elég kényelmetlenül érezte magát. Adele a jó tanácsok után szomorúan azt felelte, hogy sajnos már ő sem tud sehová elmenni észrevétlenül. Simon ezzel nem értett egyet, kötötte az ebet a karóhoz, hogy kettőjük helyzetét össze sem lehet hasonlítani, és ez robbantotta ki a vitát, ami itt még nem ért véget. Adele szerint Simon nem találja helyét a filmiparban, és ügyetlen nyilatkozataival sikerült elintéznie, hogy saját szülőföldje, a brit filmipar semmibe vegye. Merthogy ő néhány nappal korábban állítólag azt nyilatkozta, hogy eredeti akcentusával meztelenül érzi magát, és nem valószínű, hogy angol filmben vagy sorozatban látható lesz, mert szerinte a brit filmipar csapnivaló. Adele emlékeztette arra, hogy szerinte rossz döntés volt ezt kimondania, annak ellenére, hogy díjazza Simon őszinteségét. Figyelmeztette, hogy ne lepődjön meg, ha a tervezett zenészi karrierjével sem fut be az Egyesült Királyságban vagy nem fogják ott szeretni, amiért interjújában nem csak a brit film-, de a zeneipart is borzasztónak hívta. Adele szavai elgondolkodtatták, és azóta már több helyen is beismerte, hogy mélyen megbánta az akkor meggondolatlanul kiejtett szavait.  De most nem akarta, hogy ezek a kényelmetlen gondolatok foglalják le, amikor Anna jövője lehet a meghallgatás tétje, ezért inkább felállt és a pultnál kért egy limonádét, aztán a színpad elé sétált vele. Anna éppen befejezte a dalt, Trevor csücsörítve bólogatott, aztán csak annyit mondott:

-Oké, akkor gyertek az irodába, aláírjuk a papírokat.

*

-Holnap fotózni megyek – jelentette be Simon, ahogy egyeztették a másnapi programjaikat este az ágyban, amikor már kimerülten csak Anna vállát simogatva heverésztek a szétdúlt ágynemű között.

-Milyen fotózás lesz? – élénkült meg Anna és felkönyökölt, hogy a férfi arcvonásait a szemével végig simogassa.

-A Playboy-ban jelenik meg egy cikk, és ahhoz – vallotta be Simon összeszorított fogakkal, ahogy elképzelte, hogy Anna fantáziája az információtól meglódul. Nem kellett csalódnia.

-Playboy? – emelkedett meg a lány, aztán nagyot sóhajtva visszafészkelte magát a férfi hóna alá. –Sose fogom megszokni, hogy állandóan a szex-szel azonosítsanak.

-Mondod most, hogy túl vagyunk rajta? – vigyorgott a férfi, mire Anna oldalba bokszolta gyengéden.

-Gondolom majd valami dögös szőke tekeredik rád, amíg te valami elegáns hacukában feszítesz. Hát, ezt még el tudom viselni. Remélem. Csak le ne vetkőzz, mert az már kemény határ, ha érted, mire gondolok – morogta Anna.

-Egyrészt nem én döntök, azt csinálom, amit kérnek. De nyugi, ismernek és tudják, hogy mit kérhetnek és mit nem. Másrészt az a szegény lány is csak a munkáját végzi. Lehet, hogy a hideg rázza még a gondolattól is, hogy engem ölelgessen. Lehet, hogy a pasija most szexeli ki belőle a lelket is, hogy eszébe se jusson rám mászni. Szóval, a lehetőségek sora végtelen, de tulajdonképpen te is lefáraszthatnál annyira, hogy erőm se legyen reagálni a dögös szőke bájaira – kacsintott szívdöglesztő félmosolyával a lányra, aki fellelkesült a felkéréstől.

-Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? Azt hiszem, hozathatnak neked egy karosszéket, mert állni sem lesz erőd, úgy leharcollak reggelig – nyalta meg a szája szélét, mire Simon egy drámainak szánt sóhajjal letolta magáról a takarót. -Tedd, amit tenned kell!

*

Másnap délelőtt Simon már korántsem volt olyan blazírt, amikor a fotózás javában zajlott. Az mindenesetre biztosnak látszott, hogy Mandy vagy fehérmájú volt, vagy a hapsija nem szexelte ki belőle a lelket tegnap este, de ahogy haladtak előre a felvételekkel, egyre jobban belelkesült. Ő a legjobb formáját próbálta hozni, amikor a lány elkezdte ölelgetni, megrágcsálta a fülcimpáját, csókolgatni kezdte az arcát és nyakát, hozzányomta a meztelen melleit. Amikor még jobban eldurvult a helyzet, ugyanis a fotós felszólította a lányt, hogy kezdje el csókolgatni Simon mellbimbóját a nyitott inget félretolva, na akkor besokallt, azt üvöltötte, hogy ’Elég!’, majd bement az öltözőbe telefonálni. Pár perc múlva kijött, befejezte a fotózást és mindenki örült, csak ő érezte magát kellemetlenül. Abban a néhány percben muszáj volt Anna hangját hallania. Azt a hangot, amely minden körülmények között fel tudta húzni, be tudta gerjeszteni, de ami most egy hidegzuhany hatékonyságával adta vissza a józanságát. Otthon aztán egy hálás csókkal köszönte meg az elsősegélyt, bár azt nem kötötte a lány orrára, hogy milyen helyzetben volt szüksége erre a segítségre. És egyúttal azt is elhatározta, hogy az elkészült és felhasználásra kiválasztott képeket még a megjelenés előtt meg fogja mutatni Annának, hogy ne az újságban lássa először. Aztán félretette ezeket a gondolatokat és a hálószobájuk mélyén édes kettesben valóra váltotta a fotós legmerészebb álmait is. És most eszében sem volt senkitől sem segítséget kérni.

*

-Hol töltsük a karácsonyt? -  tette fel a kérdést Anna látszólag közömbösen, miközben a kávéfőzőt tömte meg az illatos, aranybarnára pörkölt kávészemekkel. Mély sóhajjal szippantotta be az őrlés közben kiáramló aromát, aztán a pulton dobolva várta, hogy a forró folyadék lassan belecsöpögjön a termosz-szerű edénybe. Tudta, hogy közben Simon teljes tanácstalansággal ingatja mögötte a fejét.

-London? – érkezett a bizonytalan kérdés, és ő elmosolyodott. Ekkora hárpia lenne, hogy Simon ennyire nem akar határozottan dönteni, mert nem akar megkockáztatni egy esetleges szóváltást?

-Jó ötlet! – dünnyögte és a mosolya szélesebb lett, ahogy a megkönnyebbült sóhajt meghallotta a háta mögül. A következő pillanatban a férfi átölelte és az állát a nyakán nyugtatva ő is beleszippantott a finom párába.

-Anyáméknál, apádnál, vagy egy szállodában? – kérdezett vissza.

-Huh… őszintén?

-Csakis!

-Szálloda.

-Annak semmi hangulata nincs – görbült le a férfi szája, aztán hogy elvegye ennek a csalódott megjegyzésnek az élét, egy csókot nyomott Anna vállára.

-Úgyis csak aludni mennénk vissza. Napközben pedig addig lehetünk a szüleidnél vagy apunál, ameddig jól esik – próbálkozott Anna. Biztos volt benne, hogy Simon szüleinek a házában hamisítatlan hangulatú angol karácsony lesz majd, a követségi lakást is hagyománytisztelően feldíszítették eddig mindig, de érezte, tudta, hogy a kapcsolatuk még mind a két helyen kiválthat olyan reakciókat, amik miatt jobb lenne esténként egy saját zugban nyugovóra térni. Ha Adélék is ott lesznek, márpedig biztos ott lesznek, akkor meg pláne.

-Szerintem már helyet sem kapunk – érvelt a családi otthon mellett Simon, de Anna csak legyintett. -Ha nem egy öt csillagosban, akkor magánháznál. Kizárt, hogy minden hely elkelt volna már. Az emberek ilyenkor havas hegycsúcsok közé vágynak, nem Londonba, ha már otthonról eljönnek. Szerintem.

-Szerinted. Hát jó, egy próbát megér, de ha csak olyan helyek lesznek, amik nem tetszenek, akkor menjünk inkább az én régi szobámba – erősködött Simon, mire Anna megfordult.

-Hogy aztán a mamád elhúzza a száját, hogy ott lát engem is?

-Jézusom! Anna! Ezt most te sem gondoltad komolyan. Anya tudja, hogy itt kint együtt élünk, innentől szerinted elvárná, hogy külön szobában aludj?

-Nem, persze hogy nem. De az az otthona, és az más…

-Ööö, ez most valami női dolog, azért nem értem? – nézett rá a férfi felhúzott szemöldökkel, és tényleg fogalma sem volt róla, hova akar kilyukadni Anna ezzel a nyakatekert logikával.

-Á, mindegy, hagyjuk, úgyis találunk helyet valahol – dünnyögte reménykedve a lány, mire Robert az ujjával az álla alá nyúlt és felemelte a fejét.

-Sehol sem látnálak szívesebben,  mint a régi szobámban. Olyan lenne, mint egy kamaszkori álom valóra válása – suttogta halkan.

-Hé, nagyfiú, mikről álmodoztál ott abban a szobában, hm? – mormolta vissza a lány és a férfi elsötétülő tekintetéből már tudta, hogy amíg megkapja a választ, a frissen kicsöpögött kávé még a melegen tartó funkció ellenére is alaposan ki fog hűlni.

Perlekedők 59. és 60. fejezet

59.

Anna hálásan mosolygott Josh-ra, aki felajánlotta a vendégszobát és a vendégszeretetét, ami Adélból láthatóan kiveszett az utóbbi hónapokban.  A fűtés ugyan az ő ízléséhez képest túlságosan alacsonyra volt állítva, de egy meleg zokni és egy hosszú szárú férfialsó a pulóverével kombinálva megvédte a fagyhaláltól. Éjfél sem múlhatott még el, amikor a teljesen elcsendesült házban ő még mindig a radiátorok pattogását hallgatta. Végül megunta és a konyhába indult, hogy a régi jól bevált recept szerint egy bögre tejet melegítsen magának, ami talán átsegíti az álmatlanság csapdáján. Persze, sokkal egyszerűbb dolga lett volna, ha az agya nem járt volna ezer felé, de hol a Simonnal való várható csatározása járt a fejében, hol Adél titokzatos irománya. A nővére laptopja összecsukva az étkező asztalon hevert. Először még ellenállt a kísértésnek és kivette a tejet, bögrébe öntötte, aztán a maradékot visszatette a hűtőbe. Aztán az önuralma utolsó vékony cérnaszála is elpattant, ő pedig felhajtotta a készülék tetejét és bekapcsolta. Amíg a rendszer felállt, ő pedig kevert egy kakaót, igyekezett mentegetőzést találni az indiszkrécióra, amit éppen elkövetett. Adél nem akarta, hogy tudja, milyen írással próbálja kiírni magából a lelkét marcangoló gondolatait, ő pedig nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy meglesse a magára hagyott gép titkát.

Eltartott egy ideig, amíg felismerte a nővére könyvtárainak rendszerét. Aztán a dokumentumok között sorra nyitotta meg a fájlokat, míg eszébe jutott, hogy elég, ha a legutóbbi mentést nyitja meg. Az zavarta össze, hogy nem volt címe, csak száma az írásnak. Amikor végre a Word is behozta a kért oldalt, már a címtől összeszorult a gyomra: A pánik évei  

A kakaó bebőrösödve dermedt meg a bögrében, ujjai majd lefagytak, mire a már kész oldalak végére ért és eleinte értetlenül, majd egy fájdalmas felismeréssel becsukta az oldalt. Adél kíméletlen őszinteséggel írt életének egy olyan korszakáról, amiről neki fogalma sem volt. És ha jól sejti, az édesapjuk ugyanebben az édes tudatlanságban élte az életét. Ő is ismerte Matyit, de a mai napig úgy tudta, hogy Adél dobta a fiút. Hát, nem, és az a nap, amikor a fiú szakított vele, egy olyan útra taszította, amiről nekik fogalmuk sem volt. Adélnak akkoriban lényegében volt egy második élete is. Napközben az iskolát végezte, apa szeme előtt a jól nevelt úrilányt alakította, aztán amikor mindenki más aludni tért, ő átalakult. A Matyival való szakítás után összetört benne valami. A főiskola négy évét együtt töltötték és amikor azt hitte, hogy a kapcsolatukat új alapokra helyezhetik, úgy is történt, csak éppen egészen másképp, mint ahogy ő remélte. Matyi megismerkedett egy lánnyal, egy ismert modellel, és egyik napról a másikra szakított vele. Adél pedig a maga módján revansot akart venni, ezért aztán lefeküdt bárkivel, bárhol. Hirtelen értelmet nyertek a néha kialvatlan, karikás szemek, az izomlázas mozdulatok, amikre a lány akkoriban azt mondta, rosszat álmodott, vagy kényelmetlen az ágybetét, és a szekrényében lógó, de rajta szinte soha nem látott szexi ruhák. Mennyit húzta vele, hogyha csak egyet végre felhúzna közülük, megőrjítené a férfiakat.  Azt is tette, csak előttük titkolta. És ők fenntartások nélkül elhitték minden szavát.

Adél – az írás szerint - mindvégig tisztában volt vele, hogy ezzel csak önmagát alacsonyítja le, de mégsem tudott leállni. A biztonságra egész idő alatt ügyelt, csak egyetlen egyszer tett kivételt, Simonnal, és azonnal érkezett is érte a büntetés. Amikor rájött, hogy terhes, meg akarta keresni a férfit, de aztán győzött a kishitűsége, meghátrált és rövidre zárta az eseményeket.

Anna reszkető kézzel görgette lapról lapra a történetet, amelyben a Simonnal való megismerkedés és együttlét minden pillanatát pontosan, érzékletesen, olykor már naturális egyértelműséggel fogalmazta meg a nővére. Három év után is olyan pontosan írta le a szavaikat, az érintések és mozdulatok vadságát és szenvedélyét, mintha tegnap történt volna, és Anna a bensőjében érezte egyesülésük minden momentumát. Ez pedig összetörte. Jobban fájt, mint a homályos tény néhány hónappal ezelőtt, hogy a nővére valaha az ő mostani kedvesével bújt ágyba; és sokkal jobban fájt, mint hogy Adél hazudott az apjuknak, hazudott neki, pedig ő oly sokszor tárulkozott ki a legbensőbb titkait mesélve el. Most a sorokból kiolvashatta, hogy a nővére mennyire irigyelte tőle ennek a kitárulkozásnak a képességét. Hogy így meg tudott nyílni. Mennyire el akarta mondani már akkor összekuszált élete titkait, csak éppen a szavakat és a bátorságot nem találta hozzá, ezért aztán alakoskodott tovább. Nem tudta elmesélni a húgának, hogy a rengeteg férfi érintése sem tudta elfeledtetni vele Matyi megalázó árulását. És a férfi eközben nem is tudott a „bosszúhadjáratról”, és így végképp értelmetlenné vált a lány már-már megalázó férfiéhsége, amivel túl akart jutni a csalódáson. Simont sem látta elsőre másnak, mint egynek a férfiak hosszú sorában, akiknél feledést remélt, de az a nap megcsillantotta előtte a lehetőséget, hogy talán nem mindenki olyan, mint Matyi.

Josh nyitotta fel a szemét. Megadott neki mindent, amit az ágyban követelt, és elvett tőle mindent, amit talán még adni sem akart. És egy végigkefélt éjszaka után, kicsavarva és mégis valamilyen szinten kielégítetlenül, a férfi egy pszichiáter érzékenységével felnyitotta a szemét, és Adél aznap lehiggadt. Egészen addig a napig, amíg Simon és Anna gyanúsan közel nem kerültek egymáshoz. Valami mélyen gyökerező mazochizmussal Anna újra és újra elolvasta annak a napnak a leírását és észre sem vette, hogy közben rongyosra tépdeste a konyharuhát, amivel még a kakaófoltot törölte le a pultról a konyhában. Adél sokkal mélyebben élte meg azt a napot, mint amennyit arról valaha is bevallott volna, ez teljesen nyilvánvaló volt a sorokból. Ha lett volna benne annyi erő, hogy megkeresse a férfit, miután a baj beütött, talán ő élne most kint abban a napsütötte los angelesi házban egy szöszke kisfiút vagy kislányt nevelgetve, mert Simon vállalta volna őt és a gyereket – ebben Anna biztos volt. Lehet, hogy nem indult volna nagy szerelemként, de megvolt köztük a kémia és ez máris több, mint amivel sokan közös életet terveznek. És Adélban ezek a vágyak, ezek az álmok még fel-felbukkantak, ezért is tudta annyira felkavarni a férfi váratlan felbukkanása a családjuk életében.

Anna a saját szipogására riadva, megtörölte könnytől maszatos arcát és a még befejezetlen történetet becsukva kikapcsolta a gépet. Fogalma sem volt, hogy ezek után mit tegyen. Fejét kezébe hajtva ült az asztal mellett és majdnem felsikított, amikor hátulról egy erős kéz masszírozni kezdte a vállait. -Megdöbbentett? – kérdezte Josh fojtott hangon.

-Te tudod, mi van benne? – kérdezte hitetlenül Anna, és tényleg nem értette, hogy a sorok közt megbújó érzelmeket látva a férfi hogyan tud még mindig ilyen támogatóan a nővére mellett állni.

-Van tehetsége az íráshoz, igaz? – kérdezte újra a férfi, és Anna csak bólintani tudott. Ja, hát tehetsége az van…

-És most mit tegyek? – nézett a férfira, aki kissé értetlenül rántotta meg a vállát.

-Hát, azt mindenesetre el ne mondd neki, hogy már olvastad, mert piszkosul mérges lesz. Meglepetésnek szánta. Van egy barátunk, aki e-könyvként ki is adná, és …

-Jézusom, Josh! Ki akarja adni? – a megdöbbenés olyan hangosan szakadt ki Annából, hogy biztos volt benne, erre még a nővére is felébredt.

-Miért? Hiszen te is azt mondtad az előbb, hogy tehetséges írás… - tanácstalanodott el a férfi, nem is értve, hogy akkor most Annának tetszik vagy sem a történet.

-De hát ezt nem adhatja ki, ez az élete és Simoné is, nem teheti meg, hogy piacra viszi az érzelmeiket, és nem is értem, Josh, téged ez az egész nem zavar, hogy ami ebben benne van, apa, ha megtudja, teljesen össze fog omlani…

-Hé, miről beszélsz? – nézett rá a férfi és lassan érteni kezdte a lány sokkoltságának okát. –Ez nem dokumentumregény, hanem fikció. Oké, valós elemeken alapul, de a nagy része mégiscsak kitaláció, és a nevek is, te tudod, kit kell beleképzelned, de aki olvassa, fogalma sem lehet róla, hogy ki az a Simon, a vezetékneve, a régi film címe, semmi olyan nincs benne, ami alapján azonosítani lehetne. Anna, ez csak egy regény, amibe beleírta a múltját is, meg még egy csomó dolgot, amiktől gyomorszorítóbb lett mások számára, de amitől el tudott távolodni ő maga, szerintem zseniálisan oldotta meg.

Anna bénultan hallgatott. Fikció? És melyik része volt fikció? Az erotikus jelenetek nyilvánvalóan nem, hiszen azokat olvasva látta, hallotta, érezte a férfit, az érzelmi szál? Ennek eldöntéséhez Adél nyilatkozatára lett volna szüksége, de hát nyilvánvalóan nem kérdezhet rá. Vett egy mély levegőt és felállt, hogy a szobájába menjen, bár tisztában volt vele, hogy ezek után az álom olyan messzire el fogja kerülni, hogy csoda lesz, ha valaha ebben az életben még képes lesz aludni. Hogy mondjam ezt el Simonnak? – dübörgött fejében a kérdés, aztán ahogy megfordult, a nővére aggódó tekintetével találta szembe magát. Úgy döntött, ez a pillanat éppen olyan jó lesz a dolgok tisztázására, mint bármelyik másik. -Elolvastam – jelentette be kemény, érzelemmentesnek szánt, már-már támadó hangon.

-Tudom. Azért is hagytam itt, mert reménykedtem benne, hogy győzni fog a kíváncsiságod – vallotta be halkan a nővére.

-Én elhittem minden sorát – suttogta Anna, mire Adél halványan elmosolyodott.

-Tudom, de ahogy Josh is mondta, nagy része csak kitaláció, bár, a téged érintő sorok talán nem, de azzal, hogy leírtam őket, és talán kicsit szépítettem is rajtuk, azt hiszem, sikerült rájuk csuknom végleg a feledés ajtaját. Anna, én nem akarok Simontól semmit! Illetve akarok, de az csak veled kapcsolatos. Azt akarom, hogy soha ebben az életben ne kelljen megbánnod, hogy összehozott vele az élet! Vigyázzon rád és imádja még a lábad nyomát is, mert senkit nem találna, aki ilyen őszintén tudná szeretni, mint te! És csak a megnyugtatásodra megsúgom, Josh, most fogd be a füled! – kacsintott a barátjára,  hogy ezzel a hollandussal én is megtaláltam azt a férfit, akiért izzó parázson is átgyalogolnék, annyira szeretem. Ő mindent tud rólam, ismeri a jó és a rossz napjaimat, és mégis elfogad, szeret, nem ismerek nála jobb embert, és bolondulok a vöröses szakálláért, úgyhogy ne féltsd tőlem az emberedet. Ami volt, megtörtént, már nem változtathatunk rajta, de az a múlt és senki nem sírja vissza. Most pedig mindenki másszon vissza az ágyába és aludjunk. Aztán, ha megnyugodtak a kedélyek, holnap kiviszünk a reptérre, mert neked most a párod mellett a helyed, és a párizsi gép korán reggel indul…

*

Anna Orlyra érkezve kikereste Donald még Los Angelesben elmentett számát. Lehet, hogy horribilis lesz a telefonszámlája, az is lehet, hogy legszebb álmából ébreszti a férfit, de egy próbát megér. Nem tudta, hogy vajon most is Simon mellett van-e, vagy más kísérgeti az emberét, de Donald egyszer már jó szövetséges volt. A férfi szinte az első csöngetésre felvette, és franciául köszönt bele. Anna meg sem lepve franciául kezdett bele a beszélgetésbe. Azonnal ráérzett, hogy Donald sejti, hogy meglepetést szeretne szerezni és a Simon számára nyilvánvalóan idegen nyelven akar konspirálni a háta mögött.

-Itt vagyok Párizsban – tért azonnal a lényegre, mire a férfi kimért, kissé hivatalos hangon kérdezett vissza.

-Értem. És hol tudnánk létrehozni a találkozót?

-Nem tudom, hol lakik, nem tudom, mi a programja, és nem tudom, hogy egyáltalán akar-e még látni… - hadarta a lány, mire a férfi az előbbi stílusban folytatta.

-Értem. Akkor megküldöm az adatokat, és hogy az utolsó kérdésére reagáljak, szerintem ezen a problémán felesleges lenne aggódni. Minden a legnagyobb rendben lesz, ezt akár garantálhatom is Önnek.

-Ott van magával? – vékonyodott el a lány hangja.

-Qui – jött az azonnali válasz, és elmosolyodott… a jó öreg Donald, bármit megtenne azért a majomért, a tiszteletbeli nagybácsi …

-Merci! – suttogta halkan, most már a boldogság könnyeit nyelve.

-Küldöm az e-mailt – hallotta még a férfi hangját, aztán már csak a bontott vonal kattanását hallotta.

*

Simon fintorogva hallgatta a testőrét. Olyan gördülékenyen gurgulázta magából a francia szöveget, hogy szabályosan irigyelte érte. Bezzeg ő, néhány szó erejéig már elbohóckodott egy-két interjúban, de hát az iskolában oly sok minden mellett, erre se fektett sok hangsúlyt. Az anyanyelvének többféle változatát beszélte, de az idegen nyelvek egyszerűen nem ragadtak meg a fejében. Próbálkozott ő a franciával és a spanyollal is, de veszett fejsze nyele volt mindkettő. A szorgalmas nyelvtanulás állandóan elvérzett egy-két-sok izgalmas könyv miatt. A filmjeiben többször is meg kellett szólaljon idegen nyelveken, a kiejtésével nem is volt probléma, de még az a néhány mondat is kiesett a fejéből nagyjából a forgatás befejezésére.

-Újabb munka? – nézett kérdőn Donaldra, aki a telefonja képernyőjén száguldó ujjakkal csak megrántotta a vállát.

-Nem új, visszatérő kuncsaft, de mindig csak a gond van vele. De van benne valami, ami miatt nem tudok neki nemet mondani. Egy pillanat és eligazítom, aztán indulhatunk is.

-Nekem nem sürgős – sóhajtott Simon. Az utolsó napja volt itt Párizsban. Egy városnéző kirándulást szerveztek neki, az idegenvezető már felszólt a portáról, hogy megérkezett, de igazából nem sok kedve volt most az esőben ázó Párizst csodálni. Legszívesebben hazautazott volna egy korábbi géppel, de tudta, hogy roppant udvariatlan gesztus lenne a vendéglátói felé, ha megtenné. Már az is az eszébe jutott, hoyg innen csak egy köpés lenne Budapest felé venni az irányt, de aztán úgy döntött, a labda most Annánál van. Ha úgy érzi, végzett a nővérénél, egészen biztosan utána fog jönni. Időt kért, hát kénytelen neki megadni az időt. Csak ne lett volna olyan veszettül nehéz nélküle.

Közben Donald befejezte az üzenetet és elégedetten zsebrevágta a készüléket, aztán mindketten felkapták a kabátjukat és lementek a portára, hogy megcsodálják az Eiffel tornyot és a város számtalan építészeti remekét. Donald egy pillanatra félrevonta a láthatóan azonnal elbájolt idegenvezetőt és néhány mondatot suttogott a fülébe, mire a nő kissé zavartan bólintott, hogy érti az utasításnak is beillő kérést, aztán az előbbinél jóval komorabb hangulatban a sofőr mellé ült és ahogy elhajtottak a szálloda elől, belekezdett a már-már gépies ismertetőbe.

60.

Csak a kötelező udvariasság álarcát felöltve bírt érdeklődő képpel üldögélni Simon a hátsó ülésen, miközben a csinos francia idegenvezető fáradhatatlanul sorolta a történelmi adatokat és tudnivalókat a valóban csodás város látnivalóiról. Kötelességtudóan forgatta a fejét, elismerően hümmögött és néha megeresztett egy wonderful-t. Nem világosította fel, hogy egy kolléganője már megtette ezt a szívességet néhány évvel ezelőtt, és már akkor is érezte, hogy olyan mennyiségű adatot zúdítottak a nyakába, amit elsőre felfogni képtelenség. Ez a mostani jó alkalom lett volna az akkor hallottak felfrissítésére, ha..., ha nem folyamatosan Anna körül forogtak volna a gondolatai. Most mindennél jobban értékelte volna a lány társaságát és egy sört…, és nagyon tudta sajnálni magát, amiért egyikre sincs esélye. Miközben a bérelt kocsival lassan hajtottak a Bastille tér, a Városháza, a Concorde tér, Opera útvonalon, a Champs-Elysées-en a Diadalív felé, a Trocadero tér irányába, Simon arra gondolt, talán meg kéne hosszabbítania az itt tartózkodását néhány nappal, és ha ez az átok eső is eláll, akkor végig sétálhatna este a Szajna parton, vagy akár kirándulhatna  Givernybe is, ahol a világhírű festő, Claude Monet villája áll. A művész ebben a villában munkálkodott 11 évig, és egy csodálatos japán vizikertben és virágoskertben gyönyörködhetnek a látogatók. Persze így a tél előtt néhány héttel lehet, hogy mégis inkább Napóleon császári kastélyához, Malamaisonhoz kéne látogatnia. Ide vonult vissza a nagy hadvezér a waterlooi vereség után. Első felesége, Josephine messze földön híres rózsakertet létesített a kastély parkjában... Bassza meg, virágok mindenütt, amit most úgysem láthatna... Á, mégis csak jobb lesz felülni a gépre és meg sem állni Kaliforniáig, mert már hiányzott a napsütés és a kellemes meleg, ... és Anna. Kissé profán módon arra gondolt, a kellemes óceánparti élet talán Annát is visszacsábítja előbb-utóbb, hiszen a híradóban ő is látta, hogy Európa nagy részén, így Budapesten is beköszöntött a korai tél. Közben elhaladtak a híres (hírhedt) Pigalle-t és a Moulin Rouge-t is útba ejtve. Annyi mindent nem látott még, pedig egyszer már volt alkalma körülnézni a városban. Például az  Invalidusok dómját, melyet Napóleon síremléke fölé emeltek, a híres szobrász alkotásait a Rodin Múzeumban...,  amikor elérték az Eiffel-tornyot, Donald oldalba bökte és ő visszazökkent a zord valóságba, ezért aztán kissé zavartan rá figyelt.

-Itt kiszállhatnánk inni egy kávét! – dünnyögta a testőre és Simon csodálkozva gondolt rá, ennek is valami baja lehet, mert amióta ismeri, még nem állított meg programot önös érdekből. Vagy csak azt vette észre, hogy ő pusztán testben van jelen? Mindegy is, a kávé jó ötletnek tűnt, bár szíve szerint inkább egy sört ivott volna, de tudta, hogy szentségtörés lenne, ha a bor hazájában egy jó angol sört kérne. Jó lesz a kávé is, ebben a nyirkos időben úgyis szinte csontig hatolt azonnal a szél és az a néhány kósza esőcsepp, amely utat talált a dzsekije gallérja alatt, amikor kiszálltak a kocsiból.

Az idegenvezető előrement az egyik hangulatos kis kávézóba, ő pedig kissé türelmetlenül várta Donaldot, aki a gépkocsivezetővel egyeztetett. -Hosszú lesz még? – nézett rá egy lapos, kelletlen pillantással, és az idegenvezető után biccentett,  mire a testőre elnevette magát.

-Ne legyél már ilyen mísz! Szerintem élvezni fogod, nézd, még a nap is próbálkozik – mutatott az őszi lombok fölött határozottan tisztuló égboltra, aztán Simont maga előtt terelve ő is a fedezék felé indult. A kávézóba belépve azonnal felfedezte a lányt, aki egy ablak melletti asztalkánál egy hatalmas csészén melengette a kezeit.

-Talán ott hátul, az ablak mellett – irányította leszegett tekintetű védencét  Anna irányába, és Simon engedelmesen, körül sem nézve ment előtte. Aztán kicsit zavartan ébredt rá, hogy a kérdéses asztalnál már ülnek. A következő pillanatban pedig az álla a padlón koppant, ahogy felismerte a sálrengetegbe burkolózott vidám női arcot.

-Anna!? – hördült fel és a mögötte vigyorgó összeesküvőre nézett, aki egy kacsintással a pult felé indult.

-Majd küldetek neked is egy kávét. Beszélgessetek nyugodtan, mi Madame Amboise-al elleszünk a pultnál, aztán ha magadhoz tértél, talán folytathatjuk a városnézést is. Bár, nem tudom, eddig se sok értelme volt, mert alig néztél ki az ablakon, most meg majd Annát fogod nézni ... – csóválta meg a fejét a nyilvánvaló tényen, hogy a srác teljesen elvarázsolódott a lány közelségétől.

Simon rá sem nézve csak bólintott, aztán kihúzta a lánnyal szemközti széket és a dzsekijét kinyitva leült vele szembe. -Álmodom... – dünnyögte, aztán átnyúlt az asztal fölött és megragadta a lány hideg kezét. –Hogy kerülsz ide?

-Hát, volt egy kis lelkiismeret-furdalásom, amiért megvariáltam a dolgokat, és eszembe jutott, talán még elcsíphetlek itt Párizsban, és akkor majd együtt mehetünk haza; Donald pedig már rutinos segítőm az ilyen kis összeesküvésekben – mosolygott Anna, aki egyelőre képtelen volt levenni a szemét Simon arcáról. Olyan régen látta! És az a mosoly, ami az amúgy kedvetlen arcra felkúszott abban a pillanatban, amikor a férfi rájött, hogy ki ül a szemei előtt, hát... az minden pénzt megért.

A pincér letette elé a forró, fekete kávét, de nem is érdekelte különösebben. Nem merte levenni a tekintetét a lányról, mint aki attól fél, hogy mire visszanéz, már elenyészik a látomás.

-Mi történt? – kérdezte halkan és Anna kihallotta belőle az ezerfelé elágazó kérdést. Miért döntött olyan hirtelen a hazautazás mellett? Milyen volt a találkozó Adéllal? Miket hallott tőle, miket gondolt felőle? Miért döntött hirtelen úgy, hogy utána jön? És leginkább, miért mondta úgy, hogy együtt mehetünk haza...? A lány úgy döntött, hogy a viszontlátás örömét nem fogja elrontani azzal, hogy maga elé idézze Adél történetének pikáns képeit, ezért egy kis vállrándítással válaszolt:

-Hosszú, most örüljünk a viszontlátásnak, nézzük meg együtt, ami a városnézésedből még hátravan, aztán majd este mesélek. Amúgy sem olyasmi, amit így...  – nézett  körbe – nyílt színen akarnék elmondani. Érdekes volt, felkavaró és fájdalmas ez a néhány nap, de az a fontos, hogy itt vagyok – motyogta halkan, mire Simon megszorította a kezét.

-Oké, később... és tényleg az a legfontosabb, hogy végre itt vagy!

*

A szállodában pillanatok alatt elintézték a bejelentkezést és egyúttal a vacsorát a szobába rendelték. Az elegáns portás szemrebbenés nélkül bólintott a kérésre, csak az időpontot kérdezte meg, aztán már intett is a boynak, hogy Anna kis csomagját felkapva vezesse őket a lifthez. Ahogy a lift ajtaja becsukódott mögöttük, Simon máris magához ölelte Annát, aki boldogan bújt meg ebben az ölelésben, végképp úgy érezve, hogy helyesen döntött, amikor felszállt a párizsi gépre. Jó érzés volt, nagyon jó, hogy nyilvánvalóan hiányzott a férfinak, aki láthatóan nem neheztelt rá, amiért egy héttel ezelőtt nem tért vissza hozzá. Arcát belefúrta a nyirkos kabátba és lehunyt szemmel inhalálta az őszi Párizs és a férfi illatának semmi máshoz nem hasonlító keverékét.

Amióta a kávézóban összetalálkoztak, megnézték a Notre Dame-ot, sétáltak egyet a Latin-negyedben és a Luxemburg-kertben. Mentek néhány kört a Louvre hatalmas épületrengetege körül, fogadkoztak, hogy egyszer majd eljönnek ide és végigjárják a kincsekkel teli termeket, aztán megebédeltek a Montmartre-on. Simon mesélt neki az egyik filmje forgatásáról, aminek néhány jelenetét a Sacre Coeur közelében vették fel, a pompás templommal a háttérben és megcsodálták a templom lépcsőjéről a város pazar panorámáját. Aztán elvesztek a Montparnasse műtermeinek és művészkávézóinak forgatagában és megfeledkeztek mindenről és mindenkiről, csak egymást ölelték szorosan. Akkor már csak Donald baktatott a nyomukban Anna táskájával a vállán, a kocsit és az idegenvezetőt némi hálálkodás után szélnek eresztették. És most itt álltak a Hotel Napoleon ötödik emeletén, a férfi szobájának ajtajában és lázas türelmetlenséggel figyelték a boy kezét, aki idegesen próbálkozott a szobakulccsal. Aztán végre feltárult az ajtó és Simon némi megnyugvással konstatálta, hogy a szobát reggel óta már rendbe tették. Amikor végre magukra maradtak, és megcsókolhatták egymást, egy pillanatra félő volt, hogy az elegáns környezet is lángra lobban.

-Ejha, te aztán szívesen látott vendég vagy! – nézett körül Anna álmélkodva a minden kényelemmel felszerelt lakosztályban.

-Mégse tudtak kényeztetni;  amíg meg nem érkeztél, csak tengtem-lengtem ebben a hodályban. Az volt a csőd, amikor felraktam a lábam erre a kis asztalkára tv-nézés közben, aztán ijedten le is kaptam, majd négykézláb összeszedegettem a leesett chips morzsáit. De még ennek a nyomait is eltüntették, úgy látom. A francba! Az ember nem is meri egy kicsit ellazítani magát, mert ebbe a környezetbe nem illik még az sem, hogy a lábam magam alá húzzam a kanapén. Úgyhogy gyere, ne is csináljunk itt felfordulást, csak a hálószobára korlátozzuk a dúlásunkat – húzta szikrázó szemekkel a lányt a férfias háló felé. Anna nevetve hagyta magát bevonszolni a tetthelyre.

-Szóval, dúlni fogunk?

-Máshogy fogalmaznék, de félek, hogy sértené az érzékeny lelkedet. Kimondhatatlan piszkos dolgokat tervezek ott az ajtó mögött – intett a férfi fejével a háló felé, és Anna remegő térdekkel várta azokat a kimondhatatlanul piszkos dolgokat. Nem kellett csalódnia.

Amikor később az ajtó felől felhangzott a szobaszervíz kopogtatása, Anna már a fürdőszobában frissítette fel magát, Simon pedig vizes hajjal és mezítláb, egy jóllakott férfi dölyfös mozgásával ment ajtót nyitni. A vacsorát a séfre bízta és a látvány alapján nem kellett csalódnia. Az egésznapos városnézés, a könnyű ebéd, az intenzív szex most mind megkapta méltó jutalmát a gazdagon terített asztal képében.

Aperitifként pezsgőt bontottak, aztán úgy döntöttek, hogy mind a finom ételek, mind az alkalom megérdemlik, hogy idővel a második üveget is felbontsák. A hideg előétel-válogatásban volt marhahús-carpaccio, roquefort-gyümölcstorta szeletkék és lazac mousse kapribogyóval, de megbújt két kis csésze forró hagymaleves is. Főételként könnyű tengeri halat kaptak fűszeres mártásban és hozzá kis forró sült tészta-labdacsokat. A desszertes tálra már rá sem mertek nézni, végül azonban elfogyott a csokoládé profiteroles és a második üveg pezsgővel a fantasztikus sajtok jó része is. Egy fürt édes szőlőt szemezgetve Anna úgy nyalogatta a szája szélét, mint egy jóllakott macska az örök bosszúságot okozó kanári elfogyasztása után és Simon nevetve nézte, ahogy  hitetlenkedő pillantást vet a kandalló tetején halkan ketyegő óraremekre. Majdnem három órát szenteltek az evés gyönyörének! De élvezték minden pillanatát, az egymás ujjairól, ajkáról lenyalt falatokat és cseppeket, a pezsgős csókokat. Végül Anna kiadta a parancsot és Simon elérhetetlen távolságba tolta a méretes asztalt, hogy a távolság elég lustává tegye őket a további torkoskodásra. Aztán a franciaágy tetejére telepedtek meztelen testükön a szálloda címerével ellátott hófehér fürdőköpenyekben és az ágy melletti lámpa selymes fényében egymást ölelve Anna belekezdett a mesélésbe.

Perlekedők 57. és 58. fejezet

57.

Anna az ujjaival vidáman verte a ritmust a pulton, amíg a színpadon játszó fickót hallgatta. Aztán a szám véget ért és a pasas a gitárt a mikrofon mellé állítva lelépett a parányi színpadról és feléjük indult. A körülötte felharsanó füttyögésekkel és gratuláló hátba veregetésekkel nem törődve, a szemét le sem véve róla, egyenesen feléje tartott.  Kicsit zavartan ébredt rá, hogy a pasi alighanem rá akar hajtani. George széles mosollyal nyújtotta az érkező felé a teli pint Guinesst.

-Egészségedre! Jó voltál, mint mindig, de mintha egy kicsit előbbre hoztad volna a szünetet.

-Naná. Sürgős lett a dolog, ahogy a hölgyet megláttam. Bemutatsz?

-Anna … ő Sam, Sam Birdly, vigyázzon vele, nagy svihák, de igazából a szíve arany, csak a szája nagy.

-Kösz George, nem vagyok benne biztos, hogy ezzel most nagyon megemelted az ázsiómat  Anna előtt – vágott grimaszt játékosan a férfi, és a sört majdnem egyetlen lendülettel leengedte a torkán. –Huh, ez nagyon jól esett! Nem láttalak még itt… - fordult Anna felé egy lehengerlőnek szánt mosollyal.

-Én se téged. Bár, egy ideje nem voltam, de korábban itt játszottam – húzódott el önkéntelenül is a lány a férfi föléje tornyosuló teste elől. A francba, hogy olyan tökmag, minden nagydarab pasi mellett úgy érezte, mintha egy hegy akarna ráomlani. Érdekes, hogy Simon mellett sose fogta el ez az érzés, ott élvezte a védtelen, gyenge nő szerepét, amit játszhatott, holott mind a ketten tisztában voltak vele, hogy egyáltalán nem az.

-Én elég régen nem voltam itthon, sajnos elkerültük egymást, de hát ami késik, az nem múlik – tartja a mondás – vigyorgott rá a fickó. –És most, hogy végre visszatértél, talán összefuthatnánk ezen a csehón kívül is – próbálkozott tovább Sam.

-Nem hiszem. Csak búcsúzni jöttem. Lelépek – mosolygott rá őszinte örömmel Anna, és Sam nem tudhatta, hogy ez a mosoly az egyik legjobb barátjának szól.

-Ne már! Összetöröd a szívem – bohóckodott a srác, két kezét a szívére szorítva és megroggyanó térdekkel.

-Sam, vegyél vissza, Anna már foglalt! – hunyorgott rá George.

-Ugyan már! A fickó meg sem érdemli, ha nincs itt vele és nem fogja kezét. Anna! –fordult a lányhoz. –Hagyd a pasit a fenébe, te jobbat érdemelsz, és amilyen szerencséd van, én éppen szabad is vagyok, úgyhogy... – rántott egyet a vállán huncut mosollyal, reményei szerint egyértelművé téve, hogy ő boldogan fogná ezeket a bájos kis kezeket, és bármi mást, amihez a lány hozzáférést engedélyez.

Anna pirulva már a választ fogalmazta magában, amikor George dörmögve magához rántotta Sam-et a pulton keresztül és a fülébe súgott valamit. A férfi arca meglepettséget és némi bosszúságot tükrözött, ahogy feléje fordult.

-Ó, basszus! – kapott a férfi a fejéhez, mint aki ebben a pillanatban világosodott meg. –Te Az az Anna vagy? Simon Annája? – komorodott el az arca. –Marcus mesélt valamit, de igazából nem is figyeltem rá, mert akkor éppen másra koncentráltam – kacsintott a lányra, miközben a szemével már egy jó formájú szőkét követett. Ha már Anna foglalt, nem szabad veszni hagyni az egyéb lehetőségeket!

-Igen, azt hiszem, így is lehet mondani – vágott játékos grimaszt a lány. –Itt mindenki ilyen jól ismeri egymást?

-Nem, annyira nem, de Marcus, Bobby, Tom, Simon és én ezer éve barátok vagyunk, és elég sűrűn megfordulunk George kocsmájában. Simonnal még együtt is zenéltünk, csak aztán ő valami jövedelmezőbbre váltott, mint tudjuk. Marcus azt mondta, te is zenélsz. Nincs kedved lenyomni egy számot, amíg én megiszom még egy sört? – nézett a lányra olyan kiskutya szemekkel, hogy Anna elnevette magát.

-Oké, egy szám, aztán már itt sem vagyok. Persze, csak ha George is beleegyezik – nézett kérdőn a tulajra, aki a színpad felé intett a bajusza alatt dünnyögve: -De ezért a fellépésért nem fizetek.

*

Claire a szemét forgatva nézte a fiát, akinek az alsónadrágja félig kilógott a csípőjéről lefelé csúszó nadrágból. Most éppen nem az jutott eszébe, hogy egy filmsztár ülepét vizslatja, hanem sokkal inkább a tini Simon villant az eszébe, aki időnként a sírba vitte az éppen divatosnak tartott trehányságával.

-Fiam, húzd már fel a nadrágod! Úgy lóg rajtad, mint ami bármelyik pillanatban leeshet.

-Anya, most ez a divat, amúgy meg leszakadt a gomb is, azért csúszik mindig le – vallotta be a fia,miközben azért rántott egyet a derekán, az összkép ettől sem lett sokkal jobb. Claire hallgatagon nézte a sikertelen próbálkozást, aztán napközbeni teendői sorába felvette a fia ruhatárának átvizsgálását is.

Simon számára nehezen telt az idő, mióta Annát a reptérre kivitte. Kegyetlenül hiányzott, mert most már ebben a jól ismert környezetben is mindenről ő jutott az eszébe, és a lelkét még égette a látvány, ahogy a lány könnyes szemekkel eltűnik a gépéhez vezető folyosó torkában. Kicsit olyan volt a jelenet, mintha többé vissza sem jönne, és hiába tudta, hogy nem így van, azért nagyon rossz érzés volt újra és újra megküzdeni az emlékezetével. Már régen érezte magát ennyire teljesnek, mint Anna társaságában. Az utolsó óráik olyanok voltak, mint amiről mindig is ábrándozott, sínen volt szakmailag és a magánéletében is, és ettől szárnyalni lett volna képes. Meglehetősen elkeserítő volt a tudat, hogy a lány távozása, még ha csak ideiglenesen is, de alaposan megnyirbálta a szárnyait. Trevortól hazatérve üldögélt még kicsit kint a teraszon és azt az üveg vörösbort kortyolgatta, amit még együtt bontottak fel. A szüleire való tekintettel a zuhanyozás után meztelen testére felkapott egy köntöst, amiről fogalma sem volt, hogy került a ruhatárába, mert hogy nem ő vette, abban azért biztos volt. Most mindenesetre jó szolgálatot tett. Nézte a könnyű légmozgásban a medence finoman fodrozódó vizét, ahogy a terasz lámpájának fénye megcsillan rajta, aztán ezer  darabra hullik szét. Annára gondolt, ahogy együtt játszottak itt nemrég a vízben, a lány vállának naptól felforrósodott bőrére, vizes tincseinek szinte fekete árnyalatára, és a vérforraló érzésre, ahogy ezek a csöpögő loknik a hasát simogatták. Egy pillanatra úgy érezte, most is ráférne egy csobbanás a hűvös vízben, végül inkább elment lefeküdni, és sóhajtva eszmélt rá, hogy automatikusan az ágy jobb oldalára húzódik, ahelyett, hogy az ágy közepére mászna, mintha helyet kéne adnia maga mellett a lánynak is.

Már a reggel is azzal a gondolattal kezdődött, hogy megint jó reggelt puszi és egy felpezsdítő szeretkezés nélkül indul a nap. Az apjával úszott néhány hosszt a medencében, versenyeztek és ahogy régen, most sem engedték a másikat előnyhöz jutni; aztán pihenésképpen dobálta a labdát a két kutyának, végül megint úszott egy kicsit, majd célba vette a szobáját és a fürdőszobát, hogy rendbe szedje magát a délutáni találkozójához. Ahogy benyitott, az anyja fordult hátra a kitárt gardróbajtó elől.

-Anya! Mit művelsz? – kapta ki a kezéből a méregdrága, márkás, rojtos nyakú farmerdzsekit, amit az anyja elmélyülten vizsgálgatott.

-Fiam! Elképesztő, mennyi rongyos holmid van, a zoknikról nem is beszélek, de ingek, pólók, nadrágok és még ez a dzseki is, komolyan, egy hajléktalan is normálisabb holmikat kap a szeretetszolgálatnál. Nem hiszem el, hogy ezekért képes voltál még fizetni is. Anna miért nem varrta meg őket?

-Mert nem mondtam neki. Egyébként is milyen ciki lenne befogni ilyesmire. Ráadásul a cuccok nagy része direkt lyukas, úgyhogy elég vicces lenne befoltozni azokat a lyukakat.

-Miért lenne ciki? Neki is kellemetlen lehet, ha úgy nézel ki mellette, mint egy ágrólszakadt – vitatkozott az anyja, miközben visszalopta a fia kezéből az előbb elvett ruhadarabot. A ruhatára már régi vesszőparipája volt az anyjának, de most először érezte úgy, hogy be kell avatkozzon.

-Anya, amikor együtt vagyunk, nem feltétlenül ezen jár az eszünk.

-Azt sejtem. Azért, mert elmúltam annyi, amennyi, még emlékszem, milyen volt szerelmesnek lenni. Sőt, ha belegondolok…

-Anya, ne gondolj bele, kérlek! – sóhajtott a fiú, mert még élénken előtte volt a kép, amikor a minap véletlenül a szüleire nyitott. Aztán úgy döntött, hamarabb menekül az anyja pátyolgatásából, ha most visszavonulót fúj és ráhagyja, hogy garázdálkodjon a holmija között.

-Na jó, ezeket megvarrom, holnap hazamegyünk, most még szólhatsz, ha valamit rendbe kell tenni. És ezt a cipődet is kidobom – emelte ki Claire éppen a kopott orrú kedvencét a szekrény mélyéről, amit nem sajnált, ha egy koncerten letaposták. –Nem igaz, hogy képes vagy még a lábadra húzni. Ha nem telik másikra, majd veszek én neked – forgatta meg a szemeit az asszony… -és Simon, ha már úgyis a városba mész, vegyél magadnak valami normális fehérneműt is, mert ezek az alsók, még apádról is leráncigálnám. Teljesen elveszi az ember kedvét a …romantikától – fintorgott az anyja a kedvenc bő gatyáinak egyikével a kezében. A fia feladta, mert még emlékezett rá, hogy amikor ilyen gondoskodó anya-üzemmódba kapcsol, úgyis lehetetlen leállítani. Legfeljebb lesz néhány új holmija… nem olyan nagy ár egy kis békességért.

*

Anna a reptéren üldögélt a los angelesi járatra várva. Ez a hét annak ellenére elrepült, hogy minden percében Simonra gondolt, utána vágyakozott. Még mindig megmosolyogtatta a gondolat, amikor Sam a klubban udvarolni próbált neki, és ahogy ez a próbálkozás egyik pillanatról a másikra semmissé lett, ahogy a varázsszó elhangzott: Te Simon Annája vagy? Korábban nem igazán örült neki, ha ilyen birtokos módban gondolkodott róla bárki is, de most megmelengette a szívét minden szó és leginkább a mögöttük megbújó valóság. Az újságosnál több színes magazint is felfedezett, amelyeknek a címlapján a férfi fotója szerepelt, és egyet meg is vett, hogy feltűnés nélkül az arcát nézegethesse. Nem volt túl jól sikerült fotó, milliónyi jobbat talált volna a neten, de pillanatnyilag ezzel kellett beérnie. Ujjai önkéntelenül is végigsimítottak a férfi száján és megremegtek, ahogy az emlékezés felelevenítette előtte az érzést, még ha csak annak valami gyenge pótlékát is. Kicsit korábban jött ki, mert az apja megállás nélkül sorolta a félelmeit és jótanácsait, és úgy döntött, mindenkinek könnyebb lesz az elválás, ha itt várakozik, nem otthon, a nappaliban. A hatalmas kijelzőn ott virított a legfrissebb kiírás, köztük a budapesti járat indulási ideje, nézte egy ideig, aztán hirtelen ötlettel a légitársaság pultjához húzta a bőröndjét.

-Szeretném átíratni ezt a los angelesi jegyet a következő budapesti gépre – mondta az elkerekedő szemű alkalmazottnak, és amíg a nő ujjai fürgén repdestek a klaviatúrán, ő elővette a telefonját és egy sms-t pötyögött be Simonnak: Bocsáss meg! Haza kell mennem, hogy Adéllal beszéljek. Szeretlek! Anna

Tudta, hogy a férfi nagyon várja, hiszen néhány nap múlva neki is el kell utaznia. De most egyszerűen úgy érezte, ennél jobb időpontot úgysem talál arra, hogy a nővérével tisztázza a helyzetüket. Nem akart magyarázkodni, mindannyian tudták, hogy Adél azzal, hogy kiszabadította a szellemet a palackból, őket is helyzetbe hozta. Beszélnie kell vele, hogy a döntése mögötti okokat is ismerje. Aztán talán döntenie, közte és Simon között. Simon nyilván felhúzza majd magát a váratlan döntésén, de meg fogja érteni, hogy itt az ideje rövidre zárni a dolgokat.

Amikor a gép felszállt, bekapcsolta a laptopját és berakta a reptéri tranzitban frissen vásárolt dvd-t, a Nagyvárost. Simon mindig úgy beszélt erről a filmről, mint ami a megváltást hozhatja el neki színészként az Emlékezetkieséssel járó őrületből. Szinte szégyellte, hogy pont ez a férfi számára fontos film kimaradt eddig az életéből, ezért aztán kíváncsian mélyedt bele az amúgy nehezen emészthető történetbe. Az utolsó jelenetnél a gép már megkezdte az ereszkedést a magyar főváros felett, ő pedig önkéntelenül kinyúlt, hogy letörölje a férfi lassan kibuggyanó könnyeit a képernyőn; észre sem véve, hogy a saját sós cseppjei hullanak a mellére. Sosem tartotta férfiatlan dolognak a férfikönnyeket, hiszen kevés olyan megható és bátor dolog van az életben, amikor egy férfi képes a legmélyebb érzelmei megmutatására. Tudta, hogy ez itt csak egy filmes eszköz, de mivel ismerte már Simont, a szíve mélyén érezte, hogy a valóságban is képes lenne ilyen módon kifejezni az érzéseit. Nem szégyellné egy pillanatig sem, és ezt az érzékenységet és bátorságot külön imádta benne.

*

A kaliforniai enyhe időjárás után London maga volt az Északi sark a hideg esővel, ami ott fogadta, de amikor a gép a budapesti reptér betonján landolt, rá kellett ébredjen, elszokott már ettől a metsző hidegtől. Reszketve összerázkódott. A hőmérő mínusz 1 fokot mutatott és november közepén szokatlan módon, szakadt a hó. Remélte, hogy a nővérénél ennél kevésbé fagyos fogadtatásra számíthat. Leszállva elsőként Josh számát tárcsázta. A kezdeti udvariaskodás után nekiszegezte a férfinak a kérdést: -Szerinted beszélhetek vele?

-Simon is itt van?

-Nem, egyedül jöttem.

-Akkor gyere! Kint vagyunk Sashalmon, a házamban. Ráfér most egy kis nyugalom.

-Pont egy légifolyosó alatt? – nevette el magát Anna.

-Nem olyan zavaró, mint hiszed – mondta a férfi.

-Nagyon rossz a helyzet? – kérdezte aggódva és egy pillanatra elbizonytalanodott, hogy talán nem kéne még neki is rátennie egy lapáttal a nővére lelki nyomorára, de Josh megnyugtatta, hogy minden rendben. Egyszer túl kell legyenek ezen a beszélgetésen!

A hévről Sashalomnál leszállva vakító napfény és a korai hó ropogása kísérte a nyüzsgő főútvonaltól egyre távolodva a csendes Margit utca irányába. Nyáron itt két alacsonyan szálló repülőgép között virágillat és madárcsicsergés volt a kísérője, most fázósan fogta össze a szőrmés kapucnit az arca körül, néhány kutya ideges ugatással figyelmeztette, hogy őrzik a rájuk bízott házakat. November közepe volt, éppen Tomi születésnapja, de még csak nem is írt neki. Mit írhatott volna? Elég fals lett volna a szakításuk után sok boldogságot kívánnia. A kapu előtt nagy levegőt vett és benyitott. Josh előrelátóan elment itthonról, tudta, hogy a testvéreknek a legkisebb zavaró tényezőtől mentes környezet kell, hogy a köztük feszülő ellentéteket tisztázhassák.

Adél fülén fülhallgatóval vadul gépelt valamit. Észre sem vette, hogy belépett, amíg Anna a vállát meg nem érintve hozzá nem hajolt, hogy egy puszit nyomjon az arcára. A hideg érintés és a huga váratlan felbukkanása egyaránt sokkolta Adélt.

-Szia! – mosolygott Anna a nővérére, aki ismerte már annyira, hogy felfedezze a szorongást a látszólag felhőtlen mosoly mögött.

-Szia! – motyogta vissza és hirtelen mozdulattal lecsukta a laptop fedelét.

-Újra írsz? – utalt a régi közös munkákra, amikor még szinte versenyeztek, hogy melyikük tud frappánsabb beszámolót írni egy-egy közös utazásukról.

-Á, semmi, nem érdekes… - pirult el Adél, és ezzel azonnal felkeltette a huga figyelmét.

-Na, mi az? Mutasd!

-Nem! – tiltakozott meglepő eréllyel a nővére, aztán kicsit enyhébb hangon hozzátette: -Talán, ha a végére érek, most még nem. Kérsz egy kávét? – váltott témát és a konyha felé indult. Anna elszoruló torokkal nézte a máskor ragyogó loknikban aláomló hajzuhatagot, amely most fénytelenül összetekerve kontyban feltűzve imbolygott a nővére fején. Lefogyott! – állapította meg hátulról nézve, és szinte ijesztő volt a gondolat, hogy mennyit fogyhatott, ha még ebben a bő melegítőben is ilyen nyilvánvalóan látszik.

-Inkább egy teát, iszonyat hideg van odakint. Főleg LA után … - harapta el Anna a mondat végét… Pfff, elég rossz indítás volt, rögtön a lényegre térni!

58.

Simon úgy szorította a telefont, amin az egy perccel korábban érkezett sms-t olvasta el éppen, hogy már attól tartott, szétmorzsolja az ujjai között. Anna! Már megint mi a fenét művelsz? – morogta magában, miközben legszívesebben megfojtotta  volna a kedvesét, aki már megint alaposan felborította a személyes terveit. Egyfelől értette a lány vélhető indokát, hogy egyedül akar a nővérével beszélni, másfelől attól tartott, ismerve a hirtelen indulatait, hogy csak ront az amúgy sem rózsás helyzeten. De leginkább az esett rosszul neki, hogy a lány kihagyta a döntésből és kész tények elé állította. Egy párkapcsolatban a dolgok nem így működnek! – hergelte magát, lényegében tök feleslegesen, mert pillanatnyilag úgysem tehetett semmit; nem telefonon fogja Anna szemére vetni ezt a hirtelen programmódosítást, mert abból csak veszekedés és sértődés lesz a békülés édes összebújásának esélye nélkül. Ráadásul éppen most, amikor néhány napon belül el kell utaznia Párizsba. Annyira szerette volna, ha előtte még itthon találkoznak, ha már arra nyilvánvalóan nem tudja rávenni, hogy tartson vele. Nem feltétlenül a szex miatt, bár az elmúlt hét elvonókúrája már kikezdte az idegeit, de egyszerűen szüksége volt rá, hogy tudja, Anna itt van a házában és biztos lehet benne, hogy hozzá tér majd haza. Biztos? Miben lehet biztos emellett a szélvészkisasszony mellett?

Anna sok tekintetben áthúzta a számításait, például a kutyákkal kapcsolatban is. Eddig úgy gondolta, jól ellesznek együtt, amíg ő távol van, de most hirtelen az is gondot jelentett, ki vigyázzon a két lókötőre. Szinte automatikusan Cyntia jutott az eszébe. Szereti ezeket a dögöket, ők is őt, ez lenne a legegyszerűbb, de még mindig görcs állt a gyomrába, ha a szakításukra gondolt, és az azóta megjelent sok hülyeségre a médiában. És persze ott volt a lányok múltkori találkozása is, ami után elég kellemetlen hangú cikkek jelentek meg a dühösen elviharzó Cyntia és az ő összeölelkező fotójuk kíséretében. Egy ilyen szívességet óhatatlanul mindenféle teóriák gyártása követne, ennyire már ismerte a tettei visszhangját. A francnak se hiányzik, hogy megint tőlük legyen hangos a net. A kisördög persze ott duruzsolt a fülében, hogy talán Anna ettől észre térne és megjegyezné, hogy a jövőben nem hozza őt kényszerhelyzetbe. Az idő sürgette és jobb ötlete nem lévén, egy mély sóhajjal kikereste a lány számát és tárcsázta.

*

A tranzitban a laptopot bújva, Simon elhúzta a száját és Donald felé fordította a monitort. -Látod, pontosan ettől féltem. - „Az álompár kibékült!” – ordították világgá a különböző fórumok a hírt, holott csak annyi történt, hogy elment Cyntiához, hogy megkérje, vigyázzon a kutyákra egy hétig. Aztán beültette a kocsiba és együtt mentek el kaját venni a dögöknek, hazavitte a lányt és lelkiismeretesen lepakolta nála a hatalmas zsákot. Végül elfogadott egy kávét és fél óra elteltével hazament. Tulajdonképpen tényleg csak a bolhazsákokról beszéltek, kínosan kerültek minden más témát, bár Cyntia egyszer megpróbálta Annára terelni a beszélgetést, de hamar belátta, hogy ő nem partner abban, hogy a háta mögött kibeszéljék a lányt és a hozzá fűződő kapcsolatát. Ez azonban máris elég volt hozzá, hogy nagybetűs szalagcímek hirdessék, a szerelmük forróbban lángol, mint valaha. Elég lehangoló, hogy  a pikáns találgatásokra a fél órát elégnek találták. Ebből is látszik, hogy mit tartanak az állóképességéről, pedig Anna még sosem panaszkodott – húzta el a száját az ironikus gondolaton, és amiért bármilyen eszmefuttatás végén a lánynál képes kikötni. Még jó, hogy nem a Teslába ültette be, csak az ütött-kopott pickupbe, mert akkor már az esküvői harangokat is kongatnák. Imádta azt az új kocsit. Végül a Summit állta a szavát és mindannyian megkapták az ajándék-kocsit, eredetileg három egyformát akartak adni, végül mindannyian választhattak. Cyntia kérte Böhömkét, ami kísértetiesen hasonlított az övére, csak éppen csillogott-villogott, Tay a Porshet, ő pedig a Teslát, és csont nélkül teljesítették is a kérésüket. Mondjuk, kerestek annyit a sorozattal, hogy ennyit megengedhessen magának a cég.

Anna is imádta a Teslát, pedig még igazán ki sem tudták próbálni, csak a városban mentek egy kört, amikor a koncertre vitte a lányt. Igazából nincs is szüksége rá, mert aligha befolyásolja az üzleti tárgyalásait, hogy elegáns szedánnal vagy egy leharcolt csotrogánnyal érkezik. Úgysem a tárgyalóasztalig gurul vele, és senkinek nem kell tudnia, mi áll a garázsban. Praktikusnak pedig semmiképpen nem nevezné, hiszen a sebváltó majdnem kiherélte, amikor a koncert után össze akart bújni Annával a sötét parkolóban. A kutyákat sem ültethette bele..., az csak egy szépséges játékszer – vont vállat.

*

Párizs novemberben és Anna nélkül minden volt, csak nem a szerelem városa. Hideg volt, nyirkos és benzingőzös. Még a színház környéke is, ahol a bemutató zajlott. Simon a felöltőben dideregve, mosolyt erőszakolt az arcára és elkattintotta a kétszázadik fotót, aláírta a megszámlálhatatlan fényképet és dedikált bármit, amit az orra alá toltak. A kordonok mögötti tömegben egyszer csak mintha egy ismerős hajkoronát pillantott  volna meg, de mire újra odakapta a tekintetét, már nem látta a sötét, göndör tincseket. Anna! Donaldhoz fordult, aki a tömeget pásztázta minden apró jelre figyelve, ami őt veszélybe sodorhatná. -Te is láttad?

-Mit? – nézett rá zavartan a testőre és újra végigszántotta a tekintetével a környéket, mi kerülte el a figyelmét.

-Annát… ott… arra – mutatott Simon a tömegbe, amit hangos sikítás követett, ahogy néhányan úgy érezték, nekik szól az integetés.

-Nem… Simon, ne bomolj! Nincs ott! Dolgod van, koncentrálj! – sziszegte a nagy darab férfi a fülébe, és elbizonytalanodott, hogy Stephanienak szóljon-e erről az apró, de mégis fontos incidensről. Lehet, hogy Simon besokallt volna és hallucinál? Figyelte a látszólag vidáman mosolygó arcot, amely profin tette a dolgát, elvarázsolta a rajongókat, de csak ő látta a szemeit, amelyek nem mosolyogtak együtt a szájával, hanem valami reménytelen csalódottsággal bámultak az újra és újra eléje tolt könyvekre és fotókra, amelyekre rá kellett firkantania a neve kezdőbetűjét.

*

Bassza meg! Anna két hete ment el Londonba, két őrjítően hosszú hete. Egy hét után már vele kellett volna legyen, de egy újabb hét telt el néhány semmitmondó levéllel és egy telefonhívással, amit a lány a lehető legrosszabbul időzített, le kellett tegye és azóta még nem tudtak beszélni egymással. Annyit tudott, hogy beszélt Adéllal, de a részleteket Anna nem osztotta meg vele. A sorai között valami megbújt ugyan, de azt még nem tudta megfejteni. Mi az istent mondhatott neki Adél? – ezen is agyalt eleget, mert számára az a nap szép lassan beleveszett a múlt ködébe, és bármennyire próbálta felidézni az őrület óráit, talán éppen Anna iránti szerelme nem engedte a felszínre törni őket.

Simon nem értette, most mi van. Miért ül még Budapesten, ahelyett, hogy Los Angelesben Trevorral tárgyalna, vagy más meghallgatásokra járna, és leginkább őt várná? A tegnapi nap volt a mélypont, amikor a tömegben a lányt vélte felfedezni. A csalódás úgy temette maga alá, mint egy lavina, amikor Donald szinte elmeápolói gyöngédséggel biztosította róla, hogy csak a képzelete játszott vele. És el kellett hinnie, hogy ez történt, mert a vacsora után a szobájába visszatérve nem várta a párnáján alva az a kócos boszorkány. Nem hitte,  egyszerűen nem tudta elhinni, hogy az a pár szerencsétlen fotó és agyatlan kitaláció lett volna sok a lánynak, ahol Cyntiával autóznak a francos kutyakajáért. Naná, Anna is látta és ki is akadt. A sorai keserűséggel voltak átitatva, ahogy a szemére vetette, hogy alig tette ki a lábát, máris társaság után nézett. És hogy pont Cyntia volt az, hátba támadásként élte meg. Próbálta megmagyarázni neki, hogy az egészre sor sem került volna, ha nem hagyja cserben és végezve a londoni ügyeivel, indult volna vissza hozzá. De nem. Annának megint a saját hirtelen ötletét kellett követnie és elmenni egyedül Adélhoz, hogy beszéljen vele. Erről se tudott meg sokat, csak annyit, hogy a nővére nem nagyon akar a múltról beszélni. Örült, hogy ők jól megvannak, megnyugodott, hogy Anna Los Angelesben is talál magának elfoglaltságot, nem lesz belőle otthonülő, kitartott barátnő, aztán rövid úton kirakta a huga szűrét, mert ír valamit, de hogy mit, arról talán csak Joshnak van fogalma, de még az is lehet, hogy neki sem. Ezek szerint Adél még messze nincs jól. Az idegösszeomlásból lassan, a maga által jónak vélt terápiával próbál kigyógyulni. Ír. Hát, ez is egy módja a történtek feldolgozásának; kérdés, hogy mit ír és mit akar majd kezdeni azzal az írással... Esténként, ha a hivatalos programmal végzett, ő is írni próbált; aztán amikor kezdett összeállni a szöveg, akkor addig pötyögtette a zongorát a szobájában, amíg lassan a dallam is megszületett.

Nem vehetem meg a szerelmed, meg se akarom próbálni. Néha az igazság nem tesz boldoggá, szóval nem fogok hazudni. De sose kérdőjelezd meg, hogy a szívem csak érted dobog, csak érted dobog. Tudom messze vagyok a tökéletestől, nem úgy mint te. Nem tudom valóra váltani a kívánságaid, nem ígérhetem neked a csillagokat. De sose kérdőjelezd meg, hogy a szívem csak érted dobog, csak érted dobog. Mert mikor már feladtad. Amikor mindegy mit csinálsz nem elég jó. Mikor sose hitted, hogy ilyen nehéz is lehet valaha, Akkor érzel úgy, ahogy én szeretek. Amikor a barátaid akikről azt hitted veled vannak mégsem tartanak ki. Akkor érzel úgy, ahogy én szeretek. Nem fogom feltekerni a rádiót “Baby Te Vagy A Nagy Ő”-t dalolva. De sose kérdőjelezd meg, hogy a szívem csak érted dobog, csak érted dobog. Tudom néha dühös vagyok, és olyat mondok amit nem akarok. Tudom védem a szívem, messze a külvilágtól. De sose kérdőjelezd meg, hogy a szívem csak érted dobog, csak érted dobog. (Emeli Sandé – Ahogy én szeretek)

Perlekedők 55. és 56. fejezet

55.

-Anya! Nem baj, ha ma este nem leszünk itthon? – kérdezte Simon, miközben jóllakottan kortyolta az anyja utánozhatatlan forró kávéját. A tipikus angol reggeli, amitől már rég elszokott, úgy kisámfázta, hogy mozdulni alig tudott. A kis kolbászokkal, szalonna szeletekkel, tükörtojással, babbal és sült paradicsommal megpakolt tányér fényesre törölgetve feküdt előtte.  Az anyja ragyogva vette el előle, mint mindig, ha sikerült kényeztetnie a kicsi fiát. Anna eközben meglehetősen tiszteletlenül vigyorgott. –Egy angol banda játszik lent a parton, a Hurts, és azt gondoltam, Annával elmegyünk kicsit romantikázni. Úgyis ez az utolsó estéje itt. Holnap az esti géppel megy vissza Londonba. De ha gondoljátok, lejöhettek ti is –folytatta Simon, felajánlva a közös időtöltést, de még Claire sem volt annyira süket és vak, hogy ne hallotta volna ki belőle a kényszeredett udvariasságot. Nyilván kettesben szeretnék tölteni az utolsó estéjüket.

-Nem hiszem, hogy apád különösebben értékelné. Ha angol banda, akkor neki kizárólag a Rolling Stones mond valamit. Menjetek nyugodtan, majd nézzük a tv-t, vagy kiülünk a kertbe… romantikázni – nézett a férjére, aki ettől a pillantástól majdnem visszaköpte a kávét a csészéjébe.

-Nincs rád jó hatással ez a meleg – mormogta vörös fejjel, ahogy eszébe jutott az előbbi kínos közjáték, amikor a fiuk rájuk nyitott.

Simon vigyorogva fújdogálta a maga bögréjét, aztán egy lapos pillantással Annára nézett, aki merengve az előbbi mondatot emésztette még mindig magában. Ez az utolsó estéje itt és holnap vissza kell menjen Londonba. Miért van az, hogy ez abszolút nem kelt benne izgatott várakozást? Miért szeretne minden erejével ebbe a vékony ujjú férfikézbe kapaszkodni, és maradni? Simon meglökte a térdét az asztal alatt és ettől összerezzent.

-Ebédre átjönne Stephanie, az ügynököm és egy barátja. Én egy óra-fél kettőt mondtam nekik. Nem kell nagy felhajtás, csak egy baráti ebéd... – mondta Simon, s bár a magyarázat talán Annának szólt, de a világért sem nézett volna most rá, ezért inkább az anyját fixírozta kitartóan.

-Oké, ha fontos ember, akkor inkább nem mérgezem meg – morogta a lány az orra alatt. Simon elvigyorodott és már éppen fel akarta ajánlani, hogy rendeljenek valami kaját, amikor az anyja közbeszólt.

-Nyugi, ketten együtt verhetetlenek leszünk a konyhában – mosolygott rá Claire a lányra, és gondolatban már egy könnyű menü fogásait állította össze.

-Hát, ha ránk nincs is szükség, akkor mi addig tekerhetnénk egyet apa – nyújtott képzeletbeli békejobbot a tegnapi pofon után Simon, és Richard hálásan kapott utána. Már csak azért is, mert első kézből voltak tapasztalatai, mennyi mindent tud a nyakába sózni Claire, ha beveszi magát a konyhába egy vendégség előtt. Az asszony most is tudott volna feladatot adni, de végül úgy döntött, a tegnapi incidens után talán jobb is, ha apa és fia egy kicsit békésebb vizekre eveznek, vagy ahogy most itt tervezgették, kerekeznek. Annával ők ketten megoldják a készülődést.

*

A barát, Trevor Mulligan, nem volt más, mint a Crazy Cats nevű belvárosi klub tulajdonosa. Simon nem ismerte a helyet, de amikor a klub neve elhangzott, majdnem félrenyelte a sörét. Ezek a macskák…, ahhoz képest, hogy nem is bírja őket, az életükben lassan több lesz, mint Webber musicaljében. Miért kell minden sörözőt vagy mulatót valami koszlott macskáról elnevezni? Trevor egyébként külsőre egy olasz dzsigoló és egy manhattani yuppie keveréke volt, és ennek pillanatnyilag nem nagyon örült. A jóképű klubtulajdonos az első percben úgy nézett végig Annán, mint egy a lóvásáron egy csinos kis pónin, és ettől máris bizseregni kezdtek az ujjai, hogy tíz körömmel karmolja le róla az elégedett mosolyt. A kissé leereszkedő hangsúlytól pedig, ahogy a lányhoz szólt, Simon legszívesebben a kapun kívülre rakta volna, de azonnal.

-Látom, a formája megvan a színpadhoz. Kérdés, hogy a hangja legalább fele ennyire jó? – mustrálta kihívó tekintettel Annát a férfi, aki összehúzott szemekkel, felvetett fejjel válaszolt:

-Jamie Cullumnak megfelelt, hogy duettet énekeljen velem New Yorkban. - aztán kis szünet után hozzátette: -Tudja, azon gondolkodom, hogy a klubja nekem megfelel-e egyáltalán? – nézett szúrósan a pökhendi bájgúnár szemébe, aki elismerően hunyorított.

Simon erőnek erejével fogta vissza magát. Legszívesebben megvédte volna a lányt, bár, ha őszinte akart volna lenni, Anna egyáltalán nem szorult védelemre. Sőt, ha ez a seggfej nem vesz vissza, hamarosan ő fog kegyelemért könyörögni – nézte a lány szenvedélyesen szikrázó szemét. Gyönyörű volt! És legszívesebben a nyakába akasztotta volna a táblát, amely azt hirdeti, hogy az övé.

-Oké, nem egy elveszett bárányka, ez tetszik nekem. Tudja, Los Angelest ugyan az angyalok városának hívják, de nem azért, mert olyan tiszta és éteri hely lenne. Kemény itt az élet a szórakoztató iparban, de jöjjön el egy este, nézze meg a műsort, aztán ha még mindig érdekli a dolog, akkor beszélgessünk róla újra – mondta barátságos mosollyal Trevor, aztán a többiek felé fordult.… -Most pedig szenteljük a teljes figyelmünket elragadó háziasszonyunk pazar lakomájának! – mosolygott Claire-re, akit ez a mosoly egyáltalán nem kápráztatott el.

Miután végignézték, hogy Trevor jó étvággyal végigeszi a fogásokat, majd diszkrétnek éppenséggel nem nevezhető módon halk böffentéssel leöblíti az ebédet és a desszertet egy csésze erős feketével, mindenki felszabadultan sóhajtott fel, amikor végre megérkezett érte a taxi és magával vitte a los angelesi délutánba.

-Mekkora seggfej! – volt aki hangosan is kimondta, volt aki csak egyetértően bólogatott, de a lényegben abszolút egyetértettek. Simon dühösen fordult Stephaniehoz.

-Szép kis barátaid vannak! Nem sok hiányzott, hogy a sültszeletelő kést végig ne húzzam a nyakán. Ez egy beképzelt barom, és egy pillanatig se képzeld, hogy engedném, hogy Anna nála lépjen fel. Ha ilyen a tulaj, ki tudja, milyenek a vendégei… - hagyta nyitva a gondolatot. Anna azonban a karjára tette a kezét.

-Hé, nyugi! Stephanie nyilván nem hozta volna ide, ha nem bízna meg benne. El fogok menni megnézni a helyet, és utána döntök. És Simon, én döntök! – tette hozzá nyomatékosan, mire a férfi felpattant és dühösen kimasírozott a  kertbe. Anna nagy sóhajjal bocsánatkérőn nézett a többiekre, aztán utána baktatott.

-Ezt a butaságot! Az utolsó napjukat is képesek veszekedéssel tölteni – sóhajtott Claire, mire Steph és Richard cinkosan összekacsintottak.

-De milyen édes lesz utána a békülés!

*

-Nem akarom, hogy ez a faszfej legyen a főnököd! – morgott háttal ülve Simon, ahogy a lábait a medence hűs vizébe lógatta és egy láthatatlan labdát rugdosott a víz alatt. Anna lekuporodott mellé és ő is bedugta a lábait a vízbe, belekarolt a férfiba és nekidőlt. Kis köröket írva le a kristálytiszta vízben megvonta a vállát.

-Én se örülök mindig, amikor látom, micsoda csinos nők vesznek körül egy forgatáson. De mit tehetnék? Ez a munkád. Elmegyek és megnézem Trevor bűnbarlangját. Ha a hely nem jó, akkor úgyis tárgytalan az egész. Akkor is az lenne, ha Trevor maga lenne a földre szállt angyal. Ha azonban Trevor egy hülye, de a hely jó, akkor megpróbálom. Ha nem bírom őt idegekkel, akkor meg ott hagyom. Ennyi. De az is lehet, hogy csak próbára akart tenni. Te magad mondtad, hogy ez a város nem elsőbálozó lánykáknak való hely. Ő is biztosan csak erre akart felkészíteni.

-De miért nem hiszed el nekem, hogy az a hely nem neked való? – sóhajtott fel durcásan a férfi, amiért még egy ilyen kérdésben sem képes hatni erre az akaratos lányra.

-Miért, te ismered? – nézett rá Anna.

-Nem, még nem voltam ott, de ha ilyen a tulaj…

-Oké, lendüljünk ezen túl, egyelőre az a biztos, hogy én Londonba megyek, úgyhogy az utolsó közös óráinkat ne faszfej-Trevorról való képzelgésekkel üssük el! Kérlek! – simított végig a férfi vállán a lány. –Egyébként is, inkább beszéljünk arról, mit keresett itt ez az ipse? Nyilván nem én hívtam meg ebédre. Ha Stephanie-val jött, akkor te szervezkedtél a hátam mögött, pedig megegyeztünk, hogy nem teszed.

Simon összerezzent. Na igen, már várta ezt a kérdést. -Bocsánat, én csak annyit ígértem, hogy senkit nem fogok rávenni, hogy alkalmazzon téged. Trevort meg nem is ismertem. Csak Stephnek szóltam, hogy nézzen szét. Hát, neki sem fogom megköszönni, hogy pont ezt a köcsögöt kerítette elő.

-Simon! Kidumálod magad minden helyzetből, mi? Hagyd már a fenébe! Most úgyis elmegyek, aztán ha visszajöttem, lehet, hogy lesz más lehetőség is. Felesleges már most ezen görcsölnünk. Inkább menjünk vissza, mert a szüleid azt hiszik, veszekszünk. Pedig ugye nem? – nyomott egy könnyed puszit a férfi feszes ajkára, aki az érintéstől ellágyulva visszacsókolta.

-Mi… veszekednénk? Az nem ilyen, akkor tányérok fognak repkedni, ahogy ismerlek.

*

A Hurst nagy sikerrel játszotta a számokat a hatalmas sátortető alatt, amit a bizonytalan időjárás miatt húztak fel a koncert kezdete előtt. A néhány száz ember alkotta tömeg, akik odabent szorongtak, szinte hullámzott a zene ritmusára, amikor a banda egy lassú nótába fogott. Simon, Annát maga előtt ölelve, még közelebb húzta magához és szinte a testébe olvasztva dúdolta együtt az énekessel a dalt. Anna megesküdött volna rá, hogy a saját könnyei neszét hallja, de a sátron túlnézve a parti sétány lámpái a szakadó eső függönyén csillantak meg, hogy tökéletes aláfestésül szolgáljanak a szám szövegének. Szerelmes volt az őt ölelő két erős karnak a tulajdonosába és egyszerűen muszáj volt sírnia..., a boldogságtól, amiért szerethet és viszont szeretik, és a közelgő elválás fájdalmas gondolatától. Simon megérezte, hogy nemcsak a teste, de a lelke is dédelgetésre szorul, ezért megforgatta az ölelésében és lehajolt hozzá, hogy a dal utolsó részét egyesen a lány ajkai közé énekelje el.

56.

-Steph, ne csináld ezt velem! Nem tudtad volna máskorra időzíteni? Anna ma megy haza és vele akartam tölteni az egész napot. Apámékat le tudtam pattintani, erre te keversz be? Oké, de egy óránál többet akkor sem, ha a jövőm múlik rajta, megértetted? Rendben, ne küldj értem kocsit, jövök magamtól!

Simon dühösen nyomta ki a telefont, aztán visszahanyatlott a párnák közé. A szülei már korán reggel útnak indultak a hirtelenjében megszervezett kirándulásukra, Annától már este, a koncert után búcsút véve. Ők pedig kihasználták a magányos ház nyújtotta előnyöket. A kutyák lustán hevertek kint a kertben, a díszbokrok tövében ásott gödreikben, ők pedig a lágyan lengedező fehér függönyök mögött ölelték egymást. Anna kis grimasszal felkönyölt és végig cirógatta a férfi mellkasát. -El kell menned?

-Egy aláírás az egész, de állítólag nem várhat még holnapig sem. Remélem Stephnek nem lesz még egy-két ilyen húzása mostanában, mert még Trevort se emésztettem meg, ez a mostani meg végképp feltette a koronát a kibaszásaira. Tegnap miért nem tudta azt a kurva papírt magával hozni,  mondjuk, Trevor helyett?

-Hé, nyugi! Elmész, aláírod, visszajössz, itt várlak, talán még az ágyból sem kelek ki – kacsintott rá Anna, mire Simon nagyot sóhajtva az órára nézett.

-Nem könnyíted meg az indulást, te bestia!

*

Anna összecsukta a bőröndöt, ami a méretéhez képest meglepően könnyű volt, hiszen a ruhái egy része ott maradt a férfi által felajánlott szekrényekben. A laptopját akarta volna éppen kinyitni, amikor megszólalt a kapucsengő. A monitorra pillantva a bordó pickupöt látta és megnyomta a gombot. Simon itthon felejtette volna a távirányítót?

A kutyák izgatott csaholására ő is mosolyogva kilépett a házból, de hirtelen bánni kezdte, hogy Simon elnyűtt pólóján és egy falatnyi bugyin kívül nincs rajta más, mert az érkező nem a férfi volt. Az övére megszólalásig hasonlító kocsiból egy fiatal, baseballsapkás lány szállt ki. Cyntia!

-Simon nem mondta még, hogy ne engedj be mindenkit? – szólalt meg gúnyosan a lány, mellőzve köszönést és bemutatkozást, mire Anna önkéntelenül is védekezni kezdett.

-Azt hittem, ő jött.

-Az ő csotrogánya sokkal romosabban néz ki, mint az enyém – mutatott rá a tényre a lány, de Anna csak a vállát rántotta meg.

-A monitoron nem látszott, hogy fényesebb vagy kopottabb, csak egy pickup. Meg a sapka is megzavart – intett a baseball sapka irányába és Cyntia kivételesen visszanyelte a megjegyzést, hogy az amúgy Simoné. Anna közben kicsit irigyen nézte, ahogy a kutyák lelkesen körbeugrálják az érkezőt.

-Simon? – kérdezte Cyntia, mintha nem lenne egyértelmű, hogy miért nem bukkant még fel a házigazda, hiszen ha itthon lenne, akkor a lány is tudná, hogy a pickup az udvaron parkol.

-Elment. Valami megbeszélése van. De szerintem ezt te is tudtad – fűzte hozzá Anna egy hirtelen sugallat hatására. Zsigerből tartózkodó volt Cyntiával szemben, nem annyira az ismertsége, sokkal inkább a Simonhoz fűződő korábbi kapcsolata miatt. Bár, örülnie kéne, hogy Cyntia kilépett a férfi életéből, és ezzel őelőtte szabaddá vált az út, de inkább valami meghatározhatatlan haragot érzett iránta, amiért képes volt bántani Simont.

Cyntia elmosolyodott, és ettől az ovális arc máris nőiesebb lett, nem egy lelenc kölyök nézett vissza rá a sapka alól. -Máris paranoiás vagy? Akkor pont összeilletek. De most véletlenül igazad is van. Egy barátnőm súgott, úgyhogy tényleg tudtam, hogy nincs itthon. És rád voltam kíváncsi. Leila látott titeket tegnap este a parton a Hurst koncerten és olyanokat mesélt, hogy látni akartam a nagy Ő-t, aki képes volt elvenni ennek a fatökű britnek az eszét annyira, hogy képes volt nyílt színen smárolni.

Anna egyre jobban utálta a helyzetet, főként azért, mert fogalma sem volt róla, hogyan rakja az ajtón kívülre a hívatlan vendéget, mert hogy behívni nem fogja, ebben az egyben teljesen biztos volt. Hiba volt egy felületes pillantást vetni a monitorra, és egy életre megjegyezte, hogy máskor körültekintőbb legyen. Csak az a gondolat foglalkoztatta, vajon milyen következményei lennének, ha egy civil elküldené a búsba a filmvászon üdvöskéjét, amikor az utóbbi van hazai terepen?

-Régebbi videókon úgy láttam, a fatökű brit hajlandó lett volna nyíltszínen smárolni, csak éppen te hajtottad el. A másik faszit viszont nem, így aztán szakítottatok is – mondta Anna – reményei szerint fapofával. Nehogy azt higgye már ez a liba, hogy majd összecsinálja magát, csak mert valamikor eljátszhatott egy szerepet, ami nagyrészt Simonnak köszönhetően a csillagokig repítette. Őszintén kíváncsi lett volna, ha nem kapja meg a rámenős-szende szűzlány szerepét abban a filmben, akkor vajon mostanra tudná-e valaki, ki az a Cyntia Holland.

Ohó, a cicusnak éles körmei vannak, lesett rá a lány, aztán mereven Anna szemébe nézett: -Huh, micsoda csípős riposzt – vágott grimaszt, aztán eldobta a teniszlabdát, amit Ben dugdosott a kezéhez. –Tulajdonképpen azért jöttem, mert tudom, hogy hamarosan elutazik, nekem éppen nincs munkám, gondoltam vigyázok a kutyákra, hiszen tulajdonképpen közösek. Nem is tudom, mi a fenének ragaszkodott hozzájuk, amikor alig van itthon.

-Kösz, de jól elleszek velük – mosolygott rá Anna, de ezt a mosolyt a lyoni mészáros is megirigyelhette volna tőle. Hirtelen ötletből két ujját a szájába kapta és fülrepesztőt füttyentett. A két kutya meglepve az éles hangtól, hanyatt homlok rohant hozzá. Anna megborzolta a fejüket, aztán messzire hajította a labdát, a kutyák pedig lelkesen rohantak utána. A demonstráció meglehetősen jól sikerült. Cyntia pedig megtette neki azt a szívességet, hogy nem csinált versenyt a dologból.

-Négy évet töltött velem – mondta helyette minden szót hangsúlyozva, mire Anna elmosolyodott.

-Ha rajtam múlik, velem a hátralevő életét fogja tölteni.

A következő pillanatban nyílt a kapu és az ütött-kopott pickuppel Simon hajtott be. Már nyomta a dudát, hogy Anna hírét vegye az érkezésének, amikor meglátta a parkolóban beszélgető nőket. Bassza meg! Cyntia! Mi a fenét kereshet itt? Kiszállt és sietve feléjük indult, bár még nem látta nyomát, hogy a lányok össze akarnának kapni. Lehet, csak rá várnak – húzta el a száját. Az mindenesetre elég árulkodó volt, hogy Anna nem hívta be a házba a hívatlan vendéget. Nyilván szerette volna minél előbb a kapun kívül tudni, és ezzel nem volt másként ő maga sem. Mi a franc jöhet még az utolsó napjukon? Annát egy lendületes csókkal magához ölelte: -Szia! – lehelte kicsit ideges, de még a néhány perccel ezelőtti vágyakozástól áthatott hangon; aztán Cyntiához fordult:

-A biliárd-asztalért jöttél? Még össze van csomagolva, ha el akarod vinni…

-Nem, csak a barátnődet akartam megismerni, Leila látott titeket és gondoltam…, de nyilván őrült ötlet volt, mindegy. Már megyek, be se csukd a kaput, sziasztok! – hadarta, aztán indított és kipörgő kerekekkel kihajtott a kapun. A kőfal takarásából fotósok serege eredt a nyomába, hogy a gyors távozást megörökítsék. A szemfülesebbek a lassan csukódó kapun befelé lőtték el a képeiket. Ahol egy szorosan összeölelkező pár forrón csókolózott.

-Mit akart? – kérdezte később Simon, de Anna csak a vállát rántotta meg:

-Téged, a kutyákat..., látni, hogy mit szólok a felbukkanásához. Igazából nem is akar téged, de elengedni sem tud, a fene tudja, mit akart, de nem is fontos. Én tudom, hogy mit akarok – akasztotta bele az ujját a férfi pólójának nyakába és befelé kezdte húzni a házba.

-Helyes, és ha jól következtetek a mozdulataidból, akkor ugyanazt akarjuk - vigyogott a férfi, és mire a hálószobába értek, már megszabadultak a meztelen bőrüket elválasztó felesleges ruhadaraboktól.

*

Simon megállt a Crazy Cats előtt és a hosszú sorokban várakozó közönséget nézte a kocsiból. Csupa fiatal lány, akik egy szippantásért vagy egy ismert sráccal töltött estéért, esetleg egy apró szerepért akár egy reklámfilmben is, bármire hajlandóak lennének. Szánalmasak voltak a miniruháikban és a kilónyi smink alatt. Hát, semmi tartás nincs bennetek? – nézett végig rajtuk szánakozóan. Az a néhány srác, aki a sorban állt, esélytelen volt ezekkel az éhes hiúzokkal szemben. A kocsiért érkező fickónak odacsúsztatott egy húszast: -Ne vigye túl messzire, hamarosan megyek! – morogta oda, aztán végigsimított a Tesla áramvonalas csillogó testén, mintha csak Anna valamelyik észbontó íve lenne, majd hosszú léptekkel a bejáratot őrző óriások felé vette az irányt, akik felismerve, azonnal leengedték előtte a vastag bordó kötelet, amely az édenbe nyíló kaput jelképezte. A sikítás azonnal felharsant, ahogy az elől állók felismerték. Trevor jön neki eggyel ezért az ingyen reklámért – gondolta ironikusan, aztán belépett a hatalmas helyiségbe, ahol a fények idegesítően vibráltak, viszont a színpadon meglepően jó zene szólt.  Josh Groban estjén már ő is volt egyszer régebben még New Yorkban. Annával jót lehetne romantikázni a zenéjére – gondolta és egy pillanatra már látta is maga előtt, ahogy összetapadva keringenek a lassú, andalító muzsikára, aztán bedőlnek a puha párnák közé.

Trevort kereste a tekintete, aki az emeleti iroda ablakából nézett le a birodalmára, aztán unottan elfordult. A bolt működött, a vendégek fogyasztottak, gyarapodott a kassza,  visszatérhetett kedvenc foglalatosságához, önmaga csodálatához. Simon intett a csaposnak, hogy kér egy Heinekent, aztán az üveg nyakát lazán két ujja közé fogva, néhány érdeklődő női tekintetet kerülve felfelé indult a lépcsőn, az irodához. Nem érezte a levegőben a fű jellegzetes illatát, de vagy a légkondicionálás volt remek, vagy még korai volt az időpont. A lépcsőről rálátott néhány boxra, ahol már adakozó kedvű lányok hagyták, hogy izzadt tenyerű, olajos hajú bájgúnárok tapogassák őket. Na igen, ezekben a klubbokban ez megy, és jó, ha csak ennyi.

-Szevasz! – fogadta széles mosollyal a tulajdonos, akinek alighanem felszóltak, hogy hozzá tart, ezért már a nyitott ajtóban fogadta. –Csak nem te tárgyalsz a kishölgy helyett? – nézett csúfondárosan a fiatal színészre. A srác tekintetén már a múltkori ebéd alkalmával is látta, hogy alaposan a tyúkszemére taposott, amiért nem ajnározta a kedvesét. De ő üzletet vezetett, nem jótékonysági intézményt. Még nem hallotta énekelni a lányt, amikor Steph magával cipelte arra az ebédre. Amikor a kis ribi dacosan felvetett fejjel közölte, hogy Jamie Cullumnak elég jó volt a hangja, utána persze rákeresett a youtube-on és nem is kellett csalódnia, kalózfelvételek egész sora örökítette meg azt a duettet. A lány jó volt, nagyon jó. De még nincs neve és ez kockázattal jár. Ha ezt valaki megérti, akkor a pasija lesz az, hiszen ő is névtelen senkiként robbantott a filmvilágban.

-Nem helyette, de felderítem a terepet, hogy még időben lebeszélhessem, ha úgy érzem, nem itt kellene megvillantania a tehetségét – mondta kimérten Simon és meghúzta a sört, de Trevor csak legyintett.

-Na, igen…, a tehetségét… - húzta el a száját a férfi, aztán barátilag Simon vállára csapott: -de jobb, ha te is lenyeled a békát, hogy a  95-ös mellbőségét is, barátom. A kislány egy bombázó, a hangja jó, a kettő együtt piacképes, de ha te féltékenyen őrzöd a bájait, akkor elvágod az útját az érvényesülés felé.

-Nem vetkőzik, csak énekel! – tette egyértelművé Simon a dolgot. Ha ez Trevornak nem felel meg, akkor ennyi volt.

-Vetkőziiik? Simon! Ez nem sztriptízbár – adta a sértődöttet Trevor. - de azt te is tudod, hogy nyakig felöltözve nem tudom használni, neked is engedned kell! Egy szolidan szexi ruha, a rekedtes hangjával észvesztő hatást kelthet. Az embereim meg gondoskodnak a biztonságáról, úgyhogy emiatt felesleges aggódnod.

-Ez a stílus itt tényleg megy? – intett Simon a fejével a színpad felé, ahol Josh éppen hajlongva köszönte meg a tapsot és eltűnt a függöny mögött.

-Hát, láthattad, ha össze akarnak bújni, akkor kell ez a nyálas ömlengés is, de egyébként aki most következik, az teljesen más stílus lesz. Akik ide jönnek, sosem tudhatják mit, vagy kit kapnak; szerintem ezt is szeretik ebben a helyben. Mire megunnák a műsort, már egy egészen más stílus szól.

-Ügyes a srác, hallgasd! Úgy kezdi, mintha Josh-t folytatná, aztán egyszer csak azon veszed észre magad, hogy leszarja, mit szeretnél hallani, játssza a maga zenéjét; és még soha senki nem reklamált érte.

-És szerinted Annának helye van köztük?

-Hülye vagy? Az a duett Jamievel kolosszális. Ha egyedül is ilyen jó, akkor idővel még önálló estben is gondolkodhatunk. Persze, ne szaladjunk ennyire előre, minden attól függ, hogy a közönség hogyan fogadja. Ide főleg nők járnak. Ők vagy imádni fogják a számaiért, vagy utálni, mert csinosabb legtöbbjüknél. Ha az utóbbi, akkor sajnos nem lesz hosszú életű az együttműködésünk. Na, gyere! A ház vendége vagy, igyál még valamit, aztán az első legyek, aki tudni fog róla, ha a madárka visszatér a városba!

*

Simon kissé megnyugodva ült be a kocsijába. A fantasztikus jelző ugyan az ízléséhez képest túl sokszor került szóba ma este, de a lényeg, hogy Trevor az ellenszenves külseje mögött profi üzletember, nem egy  gyanútlan lányokra vadászó  hiéna lapult, és ez valamennyire megnyugtatta.

*

Anna első útja Londonban George-hoz vezetett. A klubban nagy élet volt, alig lehetett lépni a tömegtől. A srác a színpadon gondoskodott a jó hangulatról. George a bajusza alatt morogva üdvözölte, aztán amikor a lány nem látta, mosolyogva figyelte. Tudta ő abban a percben, amikor az öltözőben meglátta őket együtt, hogy a lányt nem sokáig látja majd a csehója, követni fogja a szívét és a párját a tengeren túlra. Hát, őszintén szólva a srác helyében még eddig se várt volna. Ez a lány van olyan kincs, akit nem szabad szem elől téveszteni, mert csalhatatlan ösztönnel vetik utána magukat az éhes hímek. Lám, most is alig érkezett meg, Sam a mikrofon mögül már ki is szúrta magának. Kíváncsian várta, Anna hogy hozza majd a tudomására, hogy reménytelen az érdeklődése, mert a lány csillogó szeméből, amivel a los angelesi élményeiről mesélt, és a bejelentésből, miszerint a jövőben a tengerentúlon próbál szerencsét, egyértelmű volt, hogy az a Carmichel gyerek nem vesztegette az idejét és rábeszélte a maradásra.

Sam Birdley szeme  valóban azonnal megakadt a csinos, sötét göndör hajú lányon, aki a tulajjal beszélgetett a pultnál. Ingerlően feszült rajta a farmer és a blúza alatt veszett formás test bujkált. Még sosem látta itt, de nyilván jól ismeri az öreg George-ot, az a puszi legalábbis erre engedett következtetni. Végignyomta a számot, amit éppen játszott, aztán megkönnyebbülve letette a gitárt. A szünet hamarosan következett volna, és ő igazán csak egy kicsit hozta előre, mert már aggódott, hogy valamelyik nyikhaj lecsap a lányra, amíg ő a színpadról csak epekedve nézheti.