Gitárhúrok 32.

-Te lennél itt az Adams? – dadogott szinte Olivia, ahogy a férfi láttán felemelkedett a kanapéról.

Tony még el volt veszve a mozdulatban, ahogy Olivia a tőle szokatlanul nőies és elegáns darabot igazgatja magán. Még talán sosem volt ennyire tudatában annak, hogy nemcsak a lány kedvességét, szellemességét és hihetetlen erejét szereti, hanem a teste is hat rá, nem is kicsit. Sóhajtott egyet és megpróbált hivatalos közönyt színlelni. Nehezen sikerült, hiszen tegnap óta ezt a percet várta.

-Az apám, Richard Adams. – nyomott el egy grimaszt a férfi. –De én is itt dolgozom, és idővel talán én leszek a névtáblán is. .. Los Angelesben is van irodánk, és ő ott viszi az ügyeket.

-Érdekes, mennyi ideje ismerjük egymást, és fogalmam sem volt róla, tulajdonképpen mivel foglalkozol.  Miről beszélgettünk mi olyan sokat, hogy ez szóba sem került? – rázta meg értetlenül a lány a fejét. -Úgy tűnt, hogy rengeteg időd van, mert mindig ott voltál, amikor szükség volt rád, pedig az ügyvédek nem erről híresek.

-Nem. – értett egyet szűkszavúan a férfi, és ettől Olivia kifejezetten locsogónak érezte magát. 

-Alex adta meg a címet, hogy itt próbálkozzam. – tette még hozzá, mire Tonynak megvonaglott az arca.

-Gondoltam. A Drops is az ügyfelünk, bár velük Chapman foglalkozik. És amikor láttam, hogy időpontot kértél... azt hittem, valami családi ügy... gyerektartás, ilyesmi…

-Hát, tulajdonképpen az, de nem Alex-szel kapcsolatos. – köszörülte meg a torkát a lány. –Örököltem egy elég tekintélyes vagyont és amiatt... amolyan ügygondnoki feladat lenne.

-Kár, hogy nem előbb jött ez az örökség. – morogta a férfi, mire Olivia felkapta a fejét.

-Miért? Ez csak gondot jelent egyelőre és főleg egy rendes ember halálát, akit ráadásul még csak nem is ismertem. Fura érzés, és nem is igazán kellemes. – mondta a nő kissé talán ingerültebben, mint szándékozott. Meglepően lelketlen megjegyzésnek érezte a férfi mondatát.

-Arra gondoltam, hogy akkor hamarabb lehettél volna független és a kórházi számlák se jelentettek volna gondot, meg hát akkor ebben az egészben is melletted állhattam volna. – próbált helyesbíteni a férfi az előbbi valóban kicsit lélektelen megfogalmazáson.

-Tony, ne kezdjük! – emelte fel a kezét a lány, és már kezdte bánni, hogy idejött.

A férfi a szemébe nézett, aztán a recepciósra, aki bár nem nézett rájuk, érezte, hogy minden szavát figyeli.

-Menjünk be az irodámba! – mutatott az ajtó felé, és Olivia vonakodva bár, de megindult mellette.

-Grace, kérem, ne kapcsoljon be senkit! – szólt oda a férfi a titkárnőnek, aztán halk kattanással becsukta kettőjük mögött az ajtót. –Kérsz valamit? – nyitott ki egy kis szekrényt, amiben poharak  és mindenféle italok voltak voltak, de Olivia megrázta a fejét. A férfi kitöltött magának egy dobozból kólát, aztán szinte egyetlen hörpintéssel lehajtotta.Az izgalomtól teljesen kiszáradt a torka.  A drága kristály pohár hangos csengéssel koccant az ezüsttálcán, ahogy letette. Egy pillanatra megmerevedett háttal a lánynak, de aztán úgy döntött, ki kell mondja, mielőtt megfullad. Valószínűleg semmin nem fog változtatni, de legalább nem úgy fogja leélni az életét, hogy még csak nem is tette világossá az érzelmeit. 

-Muszáj kimondanom! Szeretlek! Az első naptól, amióta csak ismerlek. Ezért voltam melletted végig, és azt hittem, idővel majd te is.... – tette szét reménytelen tanácstalansággal a kezeit a férfi, aztán végre megfordult és Oliviára nézett.

-Ahhoz képest, hogy ügyvéd vagy, nem vagy a szavak embere, igaz? – nézett rá szeretettel a lány, de Tony érezte a pillantásában az elutasítást. –Annyi időd volt, de soha még csak nem is utaltál rá. Akkor megmondhattam volna, hogy ne várj rám. ...Attól a perctől kezdve, hogy Alex-szel szétváltak az útjaink, én a szívem mélyén azt a pillanatot vártam, amikor újra összeakadhatunk. Most úgy érzem, hogy tisztességtelen voltam veled, amiért meghagytalak abban a hitben, hogy lehetett volna köztünk bármi is. ...Én mindig is csak barátként gondoltam rád, nagyon jó barátként... vagy mint egy báty... És azt hiszem, ha Alex nem tért volna vissza az életembe, akkor sem lett volna ez másként. Sajnálom. 

Tony megroggyant vállakkal hallgatta a nő vallomását. Talán a szíve mélyén mindig is tisztában volt ezzel, csak reménykedett... olyan sok mindent együtt csináltak végig, akár sikerülhetett is volna... Aztán megrázta magát és próbálta tudomásul venni a beszélgetés irányát. Ezt a dolgot tisztázták, akkor jobb lesz, ha azzal foglalkoznak, amiért Olivia felkereste őket.

-Oké, akkor mesélj nekem erről az örökségről, és hogy mik a terveid! – intett az íróasztalával szemközti karosszék felé, ő maga pedig hivatalos pózt felvéve az asztal mögötti kényelmes bőr karosszékbe ült és az ujjait összekulcsolva maga előtt, a lelkiismeretes jogi képviselő figyelmével hallgatta a lányt.

*

-Mr.Adams, Mr.Maitland van itt, és kivételesen Önnel kíván beszélni. Azt mondja, a felesége ügyében jött... és nincs egyedül... – nyitott be zavartan a titkárnő, amikor már a megbeszélés végén jártak.

-Alex itt van? – nézett fel meglepetten Olivia. Nem ebben egyeztek meg.

-Rendben, Grace, kivel érkezett Mr. Maitland?

-Egy kisgyerekkel – nyelt nagyot a nő, ahogy a képre gondolt, amit a váróban hagyott. Alex Maitland talán még sosem festett ilyen jól, amióta megfordult ebben az irodában, és ezzel a kis kölyökkel a karjában... minden nő álma, döntötte el, és ebbe az összesítésbe önmagát is beleértette. De eddigre már nyílt is az ajtó és a férfi lépett be meg sem várva, hogy szólítsák, aztán meg is torpant, ahogy az ügyvédet meglátta. 

-Tony? – nyelt nagyot, ahogy a savanyú képű férfire nézett. Basszus! – füstölgött magában, és meg sem próbált különösebben szívélyes pofát vágni a találkozáshoz. Hogy futhat bele itt ebbe a hólyagba, amikor évek óta idejár és egyetlen egyszer sem találkoztak? Rendezte a meglepett vonásokat az arcán és jobb híján kicsit megpaskolta a gyerek fenekét, aki kivételesen teljes nyugodtsággal várta, hogy kiderüljön, miért is jöttek ide az apjával.

-Ő az Adams a cégtáblán – világosította fel a felesége, majd hozzátette: -Illetve az apja, de ő is itt dolgozik, mint kiderült….De mit kerestek itt, azt beszéltük meg, hogy majd hívlak?

-Nem is mondtad, hogy a barátod ügyvéd – nézett rá Alex, miközben átvette a gyereket a másik karjába, hogy kezet nyújthasson a férfinak. –Elnézést, hogy csak így betörtem, de Rick már nagyon hiányolta a mamát, és az elmúlt időszak után én is nyugodtabb vagyok, ha látom, hogy minden rendben van vele.

-Én sem tudtam – nyújtotta a kezét a gyerek felé Olivia, de Rick maradt az apja nyakába kapaszkodva.

-Ha nem vagyok túl indiszkrét, mi történt az elmúlt időszakban? – mutatott a kérdés közben Tony a kanapé felé és Alex a gyerekkel és Oliviával oda telepedett le.

-Igazán semmi... – motyogta Olivia legyintve, mintha valami semmiségről lenne szó, de Alex felhorkant mellette:

-Én nem nevezném semminek, hogy majdnem meghaltál. – csuklott el a hangja még mindig a férfinak, ahogy eszébe jutott az a nap. -Los Angelesben járt és a gépe lezuhant. Livi szerencsére lekéste az indulást. – nézett Tony felé, aki sápadtan emésztette az információt.

Alex egy pillanatra elengedte a féltékenység fura érzését. Végül is miért haragszik erre a fickóra? Hiszen amíg ő teljes tudatlansággal élte az életét, ez a pasi ott volt, ha Olivia segítségre szorult. És cserébe végül nem kapott mást, csak a pofára esést. Inkább szánni, mint utálni való volt.

-Jézusom, Oli, te is rajta lettél volna azon a gépen? – képedt el eközben Tony, és felsejlettek előtte a tragédia borzalmas képei, amelyeket a híradóban látott.

Olivia bólintott, aztán egy halvány mosolyt erőltetett az arcára.

-De nem voltam rajta, úgyhogy próbáljuk meg elfelejteni azokat az órákat, hiszen mindannyiunkat meglehetősen megviseltek. Nem lenne jó ötlet, újra felidézni őket.

Tony nézte őket, ahogy beszéd közben összefonják az ujjaikat. Igen! Ez teljesen esélytelen, már a kórházban is érezte, de ez a majdnem baleset, ha lehet, még közelebb hozta őket egymáshoz. Olyanok voltak, mint a sziámi ikrek... egyszerre mozdultak, gesztikuláltak és minden pillantásuk az összetartozásukról mesélt. A gyerek pedig láthatóan erősen kötődött az apjához, akinek az ölében üldögélt, nyilván ő lenne az első, aki leleplezné, ha a férfi nem érdemelné meg, hogy visszakapja a családját. Fájdalmas volt látni, ahogy a reményei szertefoszlanak, de volt valami megnyugtató is abban, hogy nem egy pillanatnyi hangulat miatt lett ő a vesztes. Szerette annyira Oliviát, hogy a legjobbakat akarja neki, és ha ez a volt férje mellett vár rá, akkor kénytelen ezt elfogadni.

*

Naomi a könyvet le sem tette, amikor csengettek. Bárki is az, gyorsan szélnek ereszti, aztán mindjárt meg fogja tudni, hogy a gyilkos hogyan juthatott be a lakásba, amikor a rendőrség emberei körbevették a házat. Az Álomférfi az utóbbi idők egyik legizgalmasabb, ugyanakkor legizgatóbb krimije volt, pazarul beleszőtt romantikus, sőt, erotikus szállal. Élvezte minden sorát. Ahogy kinyitotta az ajtót, az első gondolata az volt, hogy becsapja... aztán mély sóhajjal kitárta és belenyugodott, hogy ma este már nem fogja megtudni, vajon a hősnőt is kicsontozzák, vagy hős nyomozó szerelme még időben a megmentésére érkezik. …Nem számított a férjére, nem készült fel rá, hogy beszéljen vele. Nem akart előtte gyengének mutatkozni, de ahogy teltek a napok, a hetek, egyre inkább elbizonytalanodott. Talán ezzel az elköltözéssel túlságosan egyértelművé tette, hogy válni is képes, amennyiben Dekker nem kapitulál. Talán, ha a házban maradt volna, akkor a férfi is könnyebben változtatott volna a véleményén, nem érezte volna annyira kényszerítve magát. Talán… talán ő maga sem tudja, hogy mit szeretne…

-Szia! – motyogta a férje az ajtó előtt és láthatóan nem akart addig belépni, amíg az asszony be nem hívja. Naomi agyán átfutott a gondolat, hogy elküldi, nem érezte elég erősnek magát most arra, hogy a válásuk részleteiről beszéljenek; de aztán megfordult és befelé indult.

-Helyezd magad kényelembe! – intett az ülőgarnitúra irányába, aztán a konyhába ment és odarakott két kávét. Semmit nem hozott el a házból, csak a kávéfőzőt, bár tudta, hogy a férfi még talán nála is nagyobb rajongója volt az okos masinának.

Dekker a kezében szorongatott paksamétával lerogyott a kanapéra és körülnézett. Nem volt egy pazar kégli, de Naomi még ebből is otthonos kis zugot varázsolt az eltelt hetekben. Ő alig használta a ház egy kis részét, de az egész mégis olyan személytelen, üres és nyomasztó lett, pusztán attól, hogy a felesége elköltözött. Még az a vakarcs a kertben, ő tartotta a férfiban a lelket. Igazából alig volt a kennelben, többnyire a házban volt a kutya is, mert legalább volt valaki mellette, akihez szólhatott, és aki miatt gondoskodott önmagáról is. A postás ma hozta a válási papírokat, de képtelen lett volna odafirkantani a nevét. Nem tudta elhinni, hogy akkor tényleg vége lesz. Egyszerűen látnia kellett, hogy Naomi tényleg ezt akarja-e. A könyvre siklott a tekintete, amit az asszony letett a kezéből, mielőtt a konyhába indult. Egy krimi volt, ez a borítóból is nyilvánvaló volt. Azt hitte, majd valami szerelmes regény, ha már a valóságban így félresiklott az életük. De hát Naomi sose volt egy átlagos nő, előre kiszámítható lépésekkel. 

Az asszony megjelent a kávékkal és leült a fotelbe, távol tőle. Már jól látszódott rajta a terhesség, és Dekker úgy érezte, hogy valami szokatlan báj sugárzik belőle, amit minden szerelmes elfogódottsága ellenére sem látott benne korábban.

Dekker hosszú éjszakákat és néha napokat töltött azzal, hogy az Alex-szel folytatott beszélgetést elemezze magában. A barátja azt mondta, hogy gyáva, önző és gyerekes. Persze, megsértődött, mert ki szereti ezt hallani magáról, de aztán látta, ahogy a barátját összetörte a gondolat, hogy elvesztette Oliviát, és nézte, ahogy azt a pöttömöt szorongatta az ölében, mintha csak az tartaná a földön; és akkor arra gondolt, vajon ő mit érezne, ha elvesztené Naomit. Még így is belerokkanna a fájdalomba, hogy az asszony elhagyta őt. Talán tényleg tisztességtelen volt tőle, hogy a kezdeti eufórikus napok után meggondolta magát a gyerekkel kapcsolatban. Ráadásul őrültség volt, hiszen tudhatta volna, hogy Naomi nem veteti el a gyereket. Akkor nem is az a nő lenne, akit ő annyira szeretett. Alex is meg tudott birkózni a dologgal, neki is menni fog. Amióta összevesztek, sokat ivott, de még a néha önkívületi állapotok sem lökték át egy határon, amikor idegen nőt akart volna hazacipelni. Naomit akarta, és ha így kell lennie, akkor a gyereket is. És eléggé akarta ahhoz, hogy mindent el is kövessen annak érdekében, hogy a felesége megbocsássa neki a hülyeségét és visszatérjen hozzá. 

Most több okból is eljött hozzá. Egyrészt ezt a nyomorult papírt akarta visszavonatni vele. És el akarta mondani, hogy nem hagyta ott a bandát, így aztán néhány hét múlva együtt indulnak majd Londonba, a turnésorozat első állomására. Ha van kedve velük tartani, ő lenne a legboldogabb ember, de ha mégsem, mert a terhesség miatt inkább itthon pihenne, akkor úgy is jó, csak költözzön haza. Nem azért, mert valakinek vigyáznia kellene arra a bolhásra, erre megkérhette volna Oliviát és a kis Rickyt is, nem... csak jöjjön vissza az otthonukba, ami pillanatnyilag olyan sivár, mint egy bemutatóterem. Az élet Naoval eltűnt a házból. És ott lesz Alexék esküvője. Nem akart egyedül ülni a barátja mögött, amikor esküt tesz a feleségének, és abban az emelkedett pillanatban arra gondolni, hogy ő hogyan tette tönkre a sajátját.

Naomi a csésze pereme felett figyelte a férje vívódását. Sejtette, hogy a papírokat hozta vissza.

-Aláírtad? – nyújtotta ki a kezét a paksaméta felé, de Dekker nem adta oda.

-Azt szeretnéd? – kérdezte halkan, mire Naomi megrántotta a vállát.

-Nem hagytál más utat. Én csak családot akartam. Ha te inkább a szabadságot, akkor alá kell írnod. Ennyi.

-Nem akarom aláírni. Téged akarlak. ...Titeket akarlak. – köszörülte meg a torkát a férfi.

-Miért? – nézett rá az asszony. –Olyan eltökélt voltál, olyan megingathatatlan. –Tudnia kellett a választ, mielőtt megkönnyebbülten felsóhajt, hogy mégiscsak jól ismerte a férjét. Ha hagyja végiggondolni a dolgokat, rá fog jönni, hogy nem szakíthatja el a kettőjüket összekötő erős köteléket.

-Láttam Alexet, ahogy padlóra került, amikor azt hitte Olivia is lezuhant a géppel. És láttam, hogy szíve szerint be is dobná a törülközőt, ha nem lenne a gyerek. És akkor megértettem, hogy vele – intett a nő hasa felé – nem téged veszítelek el, hanem őt nyerem. – mondta egyenesen a szemébe nézve a férfi. Naomi látta az őszinteséget a férje tekintetében, de biztosra kellett mennie.

-Most talán ezt akarod, mert még élénken előtted a kép, de amikor majd elhalványul és nem fogsz rá emlékezni, miért visszakoztál... akkor majd újból eldobsz minket magadtól? A szabadságodért? – kérdezte kíméletlen eréllyel és egyenesen a szemébe nézve a felesége. Világos volt, hogy nem fogad el gyenge érveket, biztos akar lenni a férjében, vagy inkább a válást választja.

-Nao! Nem tudok neked garanciát adni, csak esküdni tudok, de azt az esküvői eskünk óta talán már nem veszed olyan komolyan. Tényleg végiggondoltam és tudom, hogy mit akarok. Titeket akarlak. Most és mindig. Nem írom alá – mondta szenvedélyesen és kettétépte a boríték tartalmát. –Gyere haza!

-És mit vársz tőlem? Hogy csináljak úgy, mintha azok a veszekedések, ez a különélés meg sem történt volna? – nézett rá az asszony és Dekker türelmetlenül sóhajtott.

-A fél karomat odaadnám, ha meg nem történtté tudnám tenni, de nem tudom. Hinned kell bennem, titeket akarlak. …És majd szépen lassan be is bizonyítom neked, lépésről lépésre, hogy nem okozok csalódást, ha adsz egy második esélyt.

Naomi megkönnyebbülten hunyta le a szemét. Végül a dolgok mégiscsak úgy alakultak, ahogy ő titkon reménykedett benne, bár az utóbbi napokban már kezdett megingani a fene nagy magabiztossága. A férje nem jelentkezett, és azt hitte, a férfi már belekövült az ellenállásba, és soha nem fognak tudni kibékülni. De most itt ült előtte és a tekintete őszinte volt és kicsit más, mint amikor eljött tőle. Mintha az elmúlt időben Dekker felnőtt volna. Ha ez az Alex-szal történt beszélgetés eredménye, neki az is megfelel, ha saját magával jutott dűlőre, az még jobb lenne, de ennyire azért nem volt optimista. Dekkernek még sokat kell tanulnia, de ezt tudta akkor is, amikor az oltár előtt örök hűséget fogadott neki. És ki más lenne alkalmasabb a tanítására, mint ő.