Ötletbörze 08. 09. 10.

Szilveszter napjára…

Hahó! Pezsgők behűtve? Malac pirul? Lencse beáztatva? Szőnyeg feltekerve? Ha minden kész, akkor üljetek le nyugodtan olvasni… ma ugyanis egyszerre három ötletet teszek ide, hogy holnaptól átgondoltan a szavazásnak szentelhessétek magatokat. Meg persze nekem is kell egy kis idő, hogy megemésszem majd a végleges döntést, ráhangolódjak,  és nekikezdhessek a történetnek úgy istenigazából. 

Tehát:

08.A nevető harmadik

09. Robert

10. Pulykatojás

Január 4-én ,szombaton  lezártnak tekintem majd a szavazást (aminek a módjáról holnap írok Nektek) és nekiülök az írásnak… már előre izgulok, és kíváncsian várom, hogy mennyire pendülünk egy húron, mert már a negyedik rész felrakásakor láttam, hogy érhetnek még engem meglepetések  XD (……………..) – ez volt itt az én kedvencem XD

Jó szórakozást mára mindenkinek, bárhol is ünnepeljétek vagy vészeljétek át az éjszakát! Mi itthon leszünk, mert a kutyát inkább nem hagynánk magára, még akkor sem, ha eddig elég jól bírta a puffogtatásokat. Éjfélkor mindenesetre Rátok is koccintok majd, mert megérdemlitek!

Puszik

PaSa, aki... de hát tudjátok XD

***

08. A nevető harmadik

Agnes és Cameron a Heathrow-n várták, hogy a lány testvérének, Adele-nek a  gépe megérkezzen végre Los Angelesből.  Némán álldogáltak egymás mellett, úgy érezték, jobb, ha nem mondanak semmit, mert a reggel elkezdett veszekedés egyre veszélyesebb vízek felé kezdett evezni. A fiú úgy várta ezt a látogatást, mint egy vizitet a fogorvosánál. Nem tehetett róla, de mindig zavarba hozta, amikor a testvéreket együtt látta. Folyamatosan azt latolgatta magában, vajon észlelné-e a köztük lévő különbségeket, ha mindketten meztelenek lennének, ha egy sötét szobában hozzásimulna valamelyikük. Utálta magát ezekért a gondolatokért, de nem tehetett ellenük semmit. 

Amikor a lány felbukkant az érkezési kapunál, még mindig megdöbbent a hihetetlen hasonlóságon, hiába számított rá.  Az első alkalom sokkoló meglepetése a lányoknak vidám perceket, neki izzadtságszagú gondolatokat okozott, amiktől azóta sem tudott szabadulni. Ha nem lett volna gyökeresen eltérő ízlésük a ruhák terén, talán meg sem tudta volna különböztetni őket. Egypetéjű ikrek voltak és hasonlóságukat nem törte meg még az sem, hogy a hajukat máshogy hordták volna, vagy más színűre festették volna. Ráadásul imádták megtréfálni a környezetüket, ezért ha egyikük valami új hóbortnak hódolt, a másik azonnal követte. Ilyen volt ez a féloldalas hajfonás is, ami most mindkettőjük haját összefogta. Fintorogva nézte, ahogy Agnes affektálva, valami régi testvéri  játékot idézve összepacsizik a nővérével, aki csak 2 perccel volt idősebb nála. Mindenesetre két, a huszas éveik közepén járó nőtől nevetséges, tinilányokhoz illő viselkedés volt. 

Adele feléje fordult és ő mosolyt erőltetett az arcára mielőtt megölelte, hogy leplezze a kényelmetlenségét.

-Szia! Már nagyon vártunk. – motyogta sután, mire a lány elmosolyodott.

-El tudom képzelni. …A sírba visz, mi? – intett a lány fejével a huga felé.

-Próbálkozik. – vont vállat a fiú. Adele néha pontosan úgy viselkedett, mint a testvére, máskor pedig olyan volt, amilyennek a fiú álmai nőjét képzelte. Barátságos volt, érdeklődő, vicces és – ahogy ezt néha volt alkalma megtapasztalni, ha együtt mentek el egy buliba, ahol azonnal érdeklődő férfiak vették körül – szenvedélyes. Néha arra gondolt, micsoda szeszélyes játéka volt a sorsnak, hogy nem ővele találkozott először. A lányok látszólag egyformák voltak, de ő a szíve mélyén Adele-t választotta volna, ha új lehetőséget kapott volna. Ez néhány héttel az esküvőjük előtt meglehetősen bizarr gondolat volt, de képtelen volt szabadulni tőle.

Végül a két lány belékarolt és a metró felé indultak.

*

Agnes már órák óta csak sorolta a sirámait, Adele kissé unottan és egyre növekvő indulattal hallgatta. Határozottan rosszul érintette, hogy Agnes az oly nagyon várt, sőt, a fiúból szinte kierőszakolt esküvő előtt két hónappal ennyire elbizonytalanodott. Amennyire ő ismerte Cameront, nem volt ő olyan rossz fiú, mint amilyennek a huga lefestette. A maga részéről kicsit irigyelte is a testvérét ezért a jóképű és jóindulatú fiúért. Los Angelesben az elmúlt két évben még hasonlóba sem botlott bele. Az a kissé régimódinak ható, lelassult udvarlás, amivel Cameron vette körbe a hugát, az óceán túlsó partján szinte ismeretlen volt. Ott az emberek az érvényesülés érdekében ismerkedtek, gyors döntéseket hoztak nemcsak a munkájukban, de a magánéletükben is. Ő pedig az ott töltött öt év után már vágyta ez a lelassulást. Egy kósza ötlet vert gyökeret az elméjében, és látva Agnes mindenben csak a rosszat látó elkeseredettségét, megszólalt:

-Figyelj csak! Ha ennyire eleged van az itteni életből… ha ennyire unalmasnak találod, ha pörgésre vágysz, izgalomra, lenne egy javaslatom.

***

09. Robert

Robert a szemét forgatva zárta el a szállodai szobában a tv-t, amelyben a legfrissebb Dior-reklám ment éppen. A francba! Ez a szar fogja most kísérteni, mint annak idején a Twilight? Oké, nem szar… - gondolta bűnbánóan, ahogy a vidám és izgalmas forgatásra gondolt. Romain és Nan tényleg nagyot alkottak, neki legalábbis nagyon tetszett a szenvedélytől átitatott forgatókönyv. Camille pedig remek partner volt a megvalósításban. Az anyja ugyan forgatta a szemét, hogy kinek volt az az elképzelése, hogy egy férfi parfümöt csak ennyi csókolózással lehet eladni; de az apja csak csendesen bólogatott, hogy részéről megvette az ezer élet egyetlen illatban szlogent. Fülledt és érzéki, írták az újságok a megjelent fotókról meg a reklámfilmről, és akkor, ott, annak is érezte Camille-val. Profizmus ide vagy oda, de érzéketlen hülyének kellett volna lennie, ha nem ragadta volna magával az a néhány nap, amely mostanra már csak életének egy szép és izgalmas fejezete volt csak. Kár, hogy nem folytatódott! – sóhajtott vágyakozva.

Így utólag kicsit már bánta, hogy ezt az oldalát is kiadta, mert semmit sem szeretett volna jobban, mint hogy megszabaduljon az ábrándos vámpír bélyegétől, erre tessék, most meg emiatt a másfél perc miatt kiáltották ki két lábon járó szexszimbólumnak. Aki azt hiszi, ez mennyire hízelgő, annak nyilván nem volt még dolga rajongókkal és ellenségekkel. Tavaly szeptember 1. óta mást sem tesz a világ, mint azt találgatja, Camille megvolt-e neki és vajon az alakítása a Kristennek történő visszavágás miatt lett olyan hiteles? Hát, ez is egy olyan kérdés lesz, amire nem fog válaszolni, gondoljon mindenki, amit akar. …Jó lenne végre megint munkával foglalkozni, mert a pihenés hetei kezdenek túl hosszúra nyúlni, és mint minden ilyen alkalommal, most sem menekült meg a folyamatos agyalástól és önmarcangolástól. Legalább kimozdulhatna, de a Saga befejeződése óta sem lett egyszerűbb e tekintetben az élete.

Végre itthon van Londonban, de már itt sem olyan minden, mint régen. Már ugyanúgy nem mehet ki az utcára egy kicsit lődörögni, a St.James parkban üldögélni kicsit, nem simogathat meg egy helyes kutyát és nem beszélgethet a gazdájával, mert azonnal mindenkinek elakad a levegője, ha ránéz. Vagy nekiáll sikítozni, mintha ölnék, mint tegnap az a két tinilány a 12 klub előtt. Egyáltalán mit kerestek ezek éjnek évadján egy olyan környéken? Úgy néztek ki, mint két utcalány és meztelen lábuk csupa libabőr volt a borzongató hidegben. Hülye libák, ez azért nem változott, az angol lányok mindig hírhedtek voltak arról, hogy képtelenek az alkalomnak és az időjárásnak megfelelően öltözködni. 

A reklámot egy Armani Si reklám követte a tv-ben Cate Blanchettel. Milyen szép ez a nő! – sóhajtott fel elismerően a 44 éves színésznő láttán. Csitrik, ezt tanuljátok inkább el! De nem, a sok kis tyúk azt hiszi, hogy Kris mindenkinek bemutató stílusa, szakadt külseje az utánzásra méltó. Megőrült tőle, amikor hordani kezdte a cuccait, néma üzeneteket küldve a világnak, hogy igen, van köztük valami. Persze, szigorúan a Ruperttel történt affér után. Addig úgy ácsorogtak egymás mellett még egy bemutatón is, mint távoli ismerősök. Most meg… bár, lehet, nem is Krist kéne hibáztatnia a sok sületlenségért, ami a hírportálokon megjelenik. 

Naponta szembesült újabb és újabb kitalációkkal. Tegnap például állítólag felhívta és gratulált neki, amiért a filmje részt vesz a Sundence fesztiválon, és ha már, akkor már rögtön meg is hívta, hogy karácsonyozzanak együtt. Mivel senki nem látta, hogy Kris nekiindult volna, erre máris jött a következő spekuláció, hogy Kris nem akarja őt összeugrasztani a nővéreivel. Oké, Vicky és Liz tényleg elég sarkosan fogalmaztak annak idején, de arról szó nincs, hogy beleszólnának a magánéletébe. Ha úgy akarná, hazavihetné a lányt karácsonyra. De nem akarja, és ez az, amit sokan képtelenek elfogadni.

Napok kérdése, hogy a világ lássa, a világ két felén ünnepelnek a családjaikkal, erre ma reggel már azt olvasta – mert mazochista módon még mindig elolvasott egy csomó mindent, amit vele kapcsolatban írtak -, hogy a karácsonyt ugyan nem töltik együtt, de majd a szilvesztert együtt köszöntik Wight szigetén. Az idén nem is akart elmenni oda, ezek után meg pláne nem fog. Tényleg, fel kéne hívni Tomot és Siennát, meddig maradnak… és a srácok, Sam, Bobby és Marcus… valaki csak itt marad Londonban, hogy ne egyedül kelljen ünnepelnie. A forgatás hamarosan kezdődik, és már nem akart visszamenni a kezdésig LA-be. Ott úgyis csak egy csomó olyan ismerős venné körül, akiknél még egy „álarcos” sörözés egy külvárosi londoni pubban is jobb program lenne. 

Szar volt így egyedül, ezt senki sem tudhatta nála jobban! De mi a fenét csináljon, ha a sajtó csírájában fojtja el a próbálkozásait. Szegény Dylan, egyszer beszéltek, aztán máris velük volt tele minden. Még Sean is felhívta és figyelmeztette, hogy nem szeretné, ha palira venné a lányát, nem győzte bizonygatni neki, hogy az ég világon nincs köztük semmi. Igazán csinos lány, ismeri is a felhajtást, ami a sztárokat körülveszi, mégsem akarta vola kitenni őt annak a fajta figyelemnek, ami őt magát üldözi. Aki pedig nem is ismeri ezt az életet, azt ez a világ simán bedarálná… a megoldást nem nagyon látta, és ez a kilátástalanság időnként elkeseredetté tette. Mint az olyan pillanatokban, mint ez a mostani. Magányra lenne kárhoztatva?

***

10. Pulykatojás

Catherine Bigelow majd 180 centis magasságával a környezetéből kimagasodva könnyűszerrel figyelemmel kísérhette a férfit, aki ezer wattos mosolyával elbűvölve a rajongóit, aláírások százait osztotta ki, mire elvergődött a színház bejáratáig. Bájos arcán a szeplők szinte táncoltak a férfi útját szegélyező fáklyák lángjának fényében. Pulykatojás – így csúfolták gyerekkorában, kivéve azt a srácot, aki most felnőtt férfiként legújabb filmjének bemutatójára igyekezett. Arra a bemutatóra, amire neki is volt meghívója, csak éppen semmi kedve nem volt elmenni. Egymást érték mostanában az ilyen rendezvények, ahol többnyire kötelessége volt megjelenni és már halálosan elege volt a szerepből, amit szinte rákényszerítettek. Tulajdonképpen világ életében úgy érezte, hogy az ilyen megjelenések alkalmával mintha prostitúcióra kényszerítenék. Mindig kapott egy listát, hogy kik lesznek ott, kiket kell feltétlenül megszólítania és lehetőség szerint a társaságában fotózkodnia. Most átfutott a fején a gondolat, hogy talán hiba volt éppen ezt a mai rendezvényt kihagynia. 

Ha semmi másért, azért már érdemes lett volna elmennie, mert Alexander Carpenter megérdemelte volna, hogy köszönetet mondjon neki, amiért jó tíz évvel ezelőtt olyan szépet mondott neki. A  fiú őszintének ható hangja azóta is a fülébe csengett, ráadásul egyelőre úgy tűnt, minden szava próféciaként teljesült. Az élete akkoriban csupa sírás volt, mindenki csúfolta vörös hajáért és szeplőiért. Egy iskolai bálon a ruhatárban elbújva sírta ki az éppen elszenvedett sérelem felett érzett bánatát, amikor a fiú szó szerint belebotlott és aggódóan megkérdezte, mi a baj… talán bántotta valaki? Ő pedig  elkeseredésében őszintén elmondta neki, miért sír. A fiú felemelte az állát és a szemébe nézve a legbársonyosabb hangon, amit az iskolában hallott, csak annyit mondott:

-Ne higgy nekik, te elképesztően gyönyörű lány vagy! Még néhány év és az irigységtől besárgulnak mindannyian. 

De ő akkoriban még idétlen bakfis volt, aki azt hitte a fiú is csak csúfolódik és meglehetősen durván elhajtotta. Alexander pedig vállat vonva nézte még néhány pillanatig, aztán ott hagyta. Soha többé nem látta, mert a fiú ősszel elköltözött a városból. 

Még diáklány volt, amikor egy fotós leszólította őket, amikor az édesanyjával egy karácsonyi vásárban kutattak megfelelő ajándékok után. Néhány ifjúsági magazinban megjelent fotó és pár epizódnyi gyerekszerep egy népszerű sorozatban volt a találkozás hozadéka. De ezután a szülei ragaszkodtak hozzá, hogy egyelőre a tanulmányaira koncentráljon, úgyhogy visszautasítottak minden felkérést és magántanárt fogadtak, aki a korábbi kiesést pótoltatta vele. Az érettségi után elvégzett egy modell tanfolyamot és az eltelt években a világot járta, hogy magazinok címlapjain pózoljon, kifutókon suhanjon végig, sőt egy kisebb szerepet is kapott egy filmben, bár erre nem szívesen emlékezett vissza. Az a szerep csak boldogtalanságot hozott neki a cseppnyi örömért cserébe. Ott ismerte meg a férjét, Adam Bigelow-t, aki ugyanolyan rohammal hódította meg, mint amilyen gyorsan le is cserélte egy szinte gyerekkorú pályatársára. Legszívesebben a nevétől is megszabadult volna, de saját családneve a Coulfield nem volt túlságosan jól hangzó név a szakmában. Olyan névre volt szüksége, amit könnyen megjegyeznek és nehezen felejtenek. A Bigelow ilyen volt, úgyhogy a válás után is megtartotta.

Még egyszer elnézett a fejek sokasága felett, pillantása megpihent a sötét hajon, ahogy a férfi egy rajongójához hajol, hogy közös képet készíthessenek róluk, aztán mélyet sóhajtva hátat fordított és hazafelé indult.

*

-Mégis mit képzelsz? – harsogott James Burns, az ügynöke hangja a telefonba, amikor óvatlanul felvette. –Itt kellene lenned! Megmondtam neked előre, hogy erről az estéről csak akkor maradhatsz távol, ha kórházi zárójelentésed van róla, hogy meghaltál.

-James! Fáradt vagyok. Két napja jöttem haza Európából. Nem akarok semmi mást, csak aludni. – sóhajtott Kate elgyötörten, de a férfi nem érdekelte a problémája.

-Catherine! Ez a bemutató olyan esemény, amivel tele lesz a sajtó, és neked létérdeked, hogy ott legyél a fotókon! Nem tudom, de nem is akarom szebben fogalmazni: Már túl öreg vagy és nem fognak fotózásokra hívni, ha nem vagy szem előtt.

-Köszönöm! Ezt így huszonhét évesen kifejezetten jó hallgatni! – fintorgott a telefonba Kate, miközben szinte biztos volt benne, mi lesz a férfi következő mondata, ezért a tekintete akaratlanul is a szekrény oldalára akasztott elegáns estélyire tévedt. Nem kellett csalódnia:

-Most azonnal összekapod magad, csodát teszel és tíz perc alatt lehengerlőre sminkeled magad, aztán kitipegsz a taxihoz, ami akkorra már várni fog és idejössz. Nem fogadok el semmiféle ellenkezést Catherine, mert ha csalódnom kell, én leveszem rólad a kezem.

A vonal megszakadt és a következő tíz percben Kate a már jól begyakorolt apró trükkökkel végrehajtotta a csodát, a laza, kimenős fiatal nő helyét hamarosan átvette egy nagyvilági dáma, aki belül forrongva, de engedelmesen ült be a taxiba, hogy az a vetítést követő partyra szállítsa.

***

Na, lányok! Akkor ennyi volt! Munkára fel!  Mindenkinek nagyon boldog új esztendőt kívánok, jó egészséget, örömet, boldogságot! A rossz kerüljön el mindenkit, a jó találja meg az utat hozzátok! Teljesüljenek álmok, remények, óhajok, sóhajok! Puszi mindenkinek!

Jutka

Ötletbörze 07.

07. Vigyázok Rád

Robert az Operaház előtt várt magyar barátjára, akivel délután háromra beszélték meg a találkozót. Joe-t akkor ismerte meg, amikor a Bel Ami-t forgatták itt, pontosan ezen a helyen, ahol most fázósan toporgott. Akkor is ilyen kurva hideg volt – húzta fel a fejére pulóverének kapucniját, átkozva a feledékenységét, hogy hű társát, a sötétkék gyerekcsináló sapkáját a szobájában hagyta. Április volt annak a forgatásnak az idején, és személyes sértésnek érezte a szitáló esőt és a ruha alá bekúszó hideget, hiszen tavasznak kellett volna lennie, napfényes, balzsamos, virágillatú tavasznak, hiszen úgy indultak neki Londonból a forgatásnak, hogy majd itt Budapesten végre egy kicsit kiolvadhat a stáb. Most azonban november volt. Néhány napja otthon, Londonban még 12 fokot mutatott a hőmérő, és arra számított, itt talán még egy kicsit melegebb is lesz. Ehhez képest fagypont körül járt a hőmérséklet és  az sem lepte volna meg, ha hirtelen nagy pelyhekben hullani kezd a hó. Az itteniek egy cseppet sem csodálkoztak a barátságtalan időjáráson, és a szállodában figyelmeztették is, amikor leadta a kulcsát, hogy túl könnyen öltözött. Kezdett rájönni, hogy csak a javát akarták. 

Joe Kézdyt, vagy ahogy itt hívják Joseph… József – nyújtotta el az első magánhangzót -  a forgatáson ismerte meg. Egyike volt azon keveseknek, akik úgy viszonyultak hozzá, mint egy egyszerű londoni sráchoz, akiről egy kicsit többet írtak akkoriban az újságok, de ez láthatóan nem befolyásolta őket abban, hogy barátkozni próbáljanak vele. Megittak néhány kupica pálinkát, mire ki tudta mondani különösebb akcentus nélkül a srác nevét, vidám perceket szerezve a társaságnak. Egész este ilyen nyelvtörő szavakkal kínozták, úgy érezte, a világ legnehezebb nyelvét beszélik ebben az országban, de közben mégis jól szórakozott, mert senki nem kérdezősködött az amerikai filmvilágról és a magánéletéről. Ritka, normális pillanat volt, és ő kincsként őrizgette az emlékét az agybajos hétköznapokban.

Joe késik – nézett az órájára, erősen vágyva már valami meleg helyre, vagy egy italra, ami felmelegíti, de a srác előre szólt, hogy nem tőle függ, mikor szabadul a forgatásról, ahol operatőrként dolgozott. Szerencsére viszonylag közel volt, …azt mondta, ezzel a századelőt idéző kis földalattival érkezik majd a Városliget felől, amelynek a kijárata itt volt éppen előtte. Néhányan megjelentek a lépcsőn, de egyikük sem az volt, akire várt. Egy idős házaspár, néhány fiatal sietett felfelé a lépcsőkön, akik az építészeti remekmű előtt pózolva azonnal fotózkodni kezdtek, aztán nevetgélve megindultak a Bazilika irányába. Magányosan álldogáló korpuszával senki nem foglalkozott. Eltekintve attól, hogy nyirkos, csontig hatoló hideg volt, tulajdonképpen jó érzés volt csak úgy itt ácsorogni ez előtt a díszes épület előtt, amely abszolút hitelesen idézte a 19. századi Párizst, a sugárút két oldalán sorakozó palotákkal együtt. Az ismerős környezet biztonságérzetet kölcsönzött neki az amúgy elég kaotikusnak tűnő város közepén, amelynek csupán ezt az apró részét ismerte. 

Joe-val és a fiú barátaival bejárták a közeli utcákat, a kimondhatatlan és idegen hangzású Gozsdu udvar felkapott helyeit, ahol annak idején olyan jól érezték magukat. A Gozsdu udvar egy román ügyvédről, Gozsdu Manóról kapta a nevét, aki híres volt arról, hogy vagyona nagy részét ingatlanokba fektette be. Az itt nyílt helyek, mint a Kolor, a Kocka, a Spíler viszont már utánozhatatlan hangulatukkal váltak híressé nemcsak itt a városban, de már szerte a világban is. A közeli Méterben rőffel mérik az italt, ráadásul minél többet kér a vendég, annál jobban jár (a máj és a józan ítélőképesség véleménye itt nem mérvadó). Egy méter ital tíz adagot tesz ki, az ára viszont csak nyolcat – legyen szó sörről, fröccsről, vodkáról, vagy épp ginről. Baráti ivászatokra és ismerkedésre tökéletes, viszont aki még egyszer elsüti a Meghívhatlak egy méter sörre? dumát, azt azonnali hatállyal eltávolítják az ajtón, rosszabb napokon az ablakon át.  Mennyit fűzte Tomot és a fiúkat, hogy jöjjenek el ide együtt egy görbe hétvégére, de még sosem sikerült mindannyiuk idejét összeegyeztetni. Az elmúlt évek legbulisabb forgatása volt az három évvel ezelőtti, sok vidám emléket őrzött róla. – gondolt vágyakozva egy torokkaparó pálinkára, ami most garantáltan végigkergetné szép lassan megdermedő testében a vért.

Megint néhányan előbújtak a föld alól. A többség sietősen a zebra felé indult, de egy szőke, fiatal lány kivált a csoportból és fényképezőgépe lencséjén át az Opera épületét pásztázta. Robert tekintete csak átsiklott rajta, aztán elővette a telefonját, de még mindig nem érkezett üzenet Joe-tól. A fiú azon kevesek egyike volt, akiknek önként adta meg a telefonszámát. Három éve még segédoperatőrként dolgozott, az egyik jelenet után odavitt hozzá egy nagy papírpoharat, benne forró, életmentő kávéval, és megkérdezte, hogy kér-e hozzá egy kis szíverősítőt; és ennyi elég is volt, hogy barátságot kössenek. Később Joe volt az, aki szerzett egy magánszállást, amikor Kris érkezése után kicsit kényelmetlenné vált a szálloda körül állandósult hisztéria, ahol a tinilányok órákon át skandálták a nevét és sikoltozva fogadtak minden elsötétített ablakú autót. El tudta képzelni, hogy az elegáns pesti szálloda mennyire utálhatta azért a felhajtásért, ami rengeteg kényelmetlenséget okozott a többi vendégnek; még akkor is, ha a stáb jelentős összeggel járult hozzá a hotel bevételéhez. 

A lány közben folyamatosan a kamerába nézve hátrált az úttest felé. Nyilván nem fért bele a képbe a monstrum épület ilyen közelről. Menj át a zebrán, te süket! – grimaszolt Robert, ám a lány sóhajtva leengedte a gépet és hirtelen őrá nézett, aztán egyenesen megindult felé. Jaj ne! – sóhajtott a férfi, várva az elkerülhetetlent, amikor autogramot kérnek tőle és közös fotót, ám a lány tétovázva, de tökéletes angolsággal szólalt meg:

-Bocsásson meg, beszél angolul?

Robert egy fejbiccentéssel válaszolt.

-Készítene rólam egy képet úgy, hogy a homlokzat ebből a szögből legyen rajta a szfinx-szel együtt? – magyarázta a lány az épület felé fordulva és hevesen gesztikulálva a beállítást.

-Hogyne – morogta Robert, még mindig kicsit mereven várva a felismeréssel járó sokkot a csinos női arcon. De a lány a szemébe nézve csak kedvesen elmosolyodott. Pedig megismerte – döntötte el némiképp csodálkozva, az apró villanást látva a fakókék szemekben. Látott már ilyen szemet, bár most hirtelen nem jutott eszébe, kinek a szeme hasonlított a lányéra. Kicsit hideg, mélyrehatoló, mégis bizalomgerjesztő… ki a fenének volt ilyen szeme? – töprengett magában, miközben hátrált a géppel a kezében, hogy a kapott instrukciók szerint készíthesse el a képet. 

-Álljon meg! – kiáltott ijedten a lány, és a következő pillanatban már hallotta is a nyilván káromkodásokkal tarkított idegennyelvű kiáltást a háta mögül is. A hangszínből ítélve a biciklis néhány becsületsértő megállapítást tehetett, és örült, amiért a nyelvismerete nem terjed odáig, hogy értse is azokat. Elkattintotta a gépet, aztán a biztonság kedvéért csinált még két képet, végül visszadta a gépet.

-Majdnem balesetet szenvedett miattam. – mondta halkan a lány.

-Jaj, nem… nekem kellett volna jobban figyelnem; de hát végül is nem történt semmi baj. – vont vállat Robert, és hirtelen arra gondolt, Joe most igazán küldhetne egy mentegetőző sms-t, amivel lemondja a találkát. Szívesen meghívta volna ezt a szőke lányt egy forró kávéra. Biztosan angol… a szőke haj, a világos…kék szemek, az a néhány szeplő az orra hegyén, a kiváló angolsága … igen, angol turista lehet – döntötte el magában, elhatározva, hogy amíg felmelegszenek a kávé mellett, addig sok minden más mellett ezt is kideríti a lányról.  A tény, hogy a nyilvánvaló felismerés dacára nem ugrott a nyakába, kifejezetten érdekessé és szimpatikussá tette. Döntött. Az sem baj, ha Joe nem ír, meghívja a lányt, legfeljebb Joe odajön a kávéházba, most már egy percet sem akart maradni kint a hidegben.

-Meghívhatom egy kávéra? – bökte ki hirtelen a kérdést és a lány láthatóan meg is lepődött rajta.

-Jól esne, igen, de nem hiszem, hogy …

-Bocsánat, be sem mutatkoztam. Thomas vagyok – mondta önkéntelenül is második keresztnevét, mire a szőkeség elhúzta a száját.

-Tudom, hogy ki maga… Robert… csak nem hiszem, hogy …

-Upsz, lebuktam – vörösödött el Robert, aztán beismerően folytatta: - Robert Pattinson. Ha van kedve meginni egy kávét és kicsit felmelegedni, akkor legyen a vendégem. Már csak az életmentő kiabálásért is. – biccentett a biciklis után.

-Kate. Kate Hollins. És ha komolyan gondolta, akkor talán ide a Callas Caféba – mutatott az alig harminc méterre lévő elegáns kávézóra a lány, miközben az odalán lógó táskába elpakolta a fényképezőgépet. 

-Hollins? – merevedett meg Robert. –Úgy, mint …Dean Hollins? – ráncolta a homlokát, ahogy hirtelen eszébe villant, hű testőrének, Dean-nek van ugyanilyen szeme. Hogy is nem jutott ez hamarabb eszébe? Vajon ő is itt van valahol?

-Igen, ő az apám. – mosolyodott el a lány.  –Örülök, hogy személyesen is megismerhetem. Már nagyon sokat hallottam magáról.

-Bízom benne, hogy Dean korrektül mesélt rólam! – sóhajtott a férfi, miközben belegondolt, hogy hű testőrénél jobban talán csak a saját édesanyja ismeri a viselt dolgait. –Nem is értem, hogy nem találkoztunk ennyi év alatt?

-Talán azért, mert apám mániákusan akar távol tartani a művészvilágtól. – nyomott el egy halvány mosolyt a lány, miközben Robert benyitott a kávézóba, aztán udvariasan maga elé engedte.