Gépelési hiba 12. fejezet

Vége a sötét középkornak! Az esti gyorssal megérkezett a mobilnet, igaz, késett majdnem másfél órát :)
***

-A doktor úr még mindig nem érkezett meg. – mondta újra az asszisztens  egy elmeorvos türelmével, de azért már némi ingerült zöngével a hangjában, amiért fél órán belül másodszor is telefonált. Selena csalódottan köszönt el. Akkor Sarah Treskell mélyebb benyomást tett Jash-ra, mint azt ő szerette volna. Más okot elképzelni sem tudott, amiért a férfi ne kezdett volna időben a rendelőben. A férfi telefonja automatikusan átirányította a rendelő számára, úgyhogy hülyének kellett volna lennie, hogy ne értsen ebből; pillanatnyilag oly nagyon el van foglalva, hogy nem akar beszélni senkivel. Vele meg főleg nem.

Nos, én megpróbáltam! – dünnyögte dacosan, aztán száműzte a gondolatai közül a férfit és megpróbált a saját dolgaira koncentrálni. Például arra, hogy ne késsen el, mert a mai napra igencsak sűrűn tele volt írva a naptára tennivalókkal.

*

Jash még egy utolsó pillantást vetett a hevenyészve megjavított zárra. Remélhetőleg kitart, amíg kerít egy mesterembert, aki rendesen megcsinálja. A pajtában csinált helyet a két kutyának, amiből idővel a garázst akarta kialakítani. Friss vizet tett eléjük és elpakolta a maradék tápot, mielőtt rosszullétig eszik magukat szerencsétlenek, aztán legugolt eléjük és egyszerre simogatva mindkét selymes buksit, beavatta őket a terveibe.

-Figyeljetek, jól elleszünk itt, de most egyelőre el kell menjek dolgozni, már így is jócskán elkéstem. Még szerencse, hogy ma reggelre egyetlen haverotok sem szorult a segítségemre.  Majd déltájban hazaugrom és futhattok egy nagyot a kertben, oké? Addig meg próbáljátok nem lebontani ezt a kócerájt! Sietek! Sziasztok! – borzolta össze még búcsúzóul a bundájukat, aztán bezárta maga mögött az ajtót. Nagyot sóhajtva nézte a helyenként gyanusan nagy réseket a deszkaajtón és remélte, a két kis kalandor nem rágja ki magát, mire hazaér. Amíg a kutyák felderítették a kertet, összeírt egy listát a mai teendőiről, amiket első olvasatra képtelenség lesz véghez vinnie, ha nem indul hamarosan. Volt ebben minden, kezdve mesteremberekkel és szállítókkal folytatott telefonoktól, vásárláson át, a benti munkájáig minden. A lista végére odaírta: Selenát visszahívni! Igazából volt egy olyan érzése, ezzel kellene kezdenie, de aztán úgy döntött, amíg tele a feje a tennivalókkal, úgysem tud normálisan a lányra figyelni. Nem. Majd este, amíg a szőrösök újra birtokba veszik a kertet, leül és nyugodtan annak a selymes hangnak szentelheti magát.

*

 -Terhes vagyok! – mondta a vonal túloldalán éppen Selena és Jash eltartotta magától a készüléket, mintha ettől a lány arcát is láthatná. Tuti csak viccel! Amennyire örült a hívásának, most hirtelen a pánik söpört át rajta a bevezetőt követő rövid mondat miatt.

-Szombat óta?...Bár, azt mondják, vannak nők, akik megérzik a pillanatot. – tette hozzá a hitetlenkedő kérdéshez ezt a régi hiedelmet.

-Nem szombat óta! Még a múltkor, tudod…a búcsúztatóm, vagy az esküvő… - motyogta a lány.

-De hiszen most volt meg.

-Igen, és mégis. Van ilyen, te orvos vagy, tudhatnád.  …Amikor elmentél, vettem egy tesztet. Eszembe se jutott volna, ha nem kérdezel rá. És pozitív lett. Úgyhogy, gondoltam szólok. 

-Hát, ez … meglepő hír, de azt hiszem, örülök, komolyan… akkor teljesült a vágyad. – sóhajtott kicsit bizonytalanul. Persze, ez benne volt a pakliban, mégis … könnyebb volt beleélnie magát abba, hogy nem sikerült a dolog, mint elfogadni most a tényt, hogy mégis. Igazából már arra is gondolt, hogy javasolja a lánynak, találkozgassanak rendszeresen, természetesen a Cél érdekében. …Hát, akkor ezzel már nem operálhat. … A lány hívása két beteg között érte, és először hálás is volt neki, mert attól tartott, ha visszamegy a házhoz, az a két kis átok teljesen kiveri a fejéből, hogy visszahívja. Ebédidőben ugyanis hazaugrott és a fészer ajtaját a délelőtt folyamán a védencei teljesen szétforgácsolták. Odakint hevertek egy bokor tövében, mint akik jól végezték a dolgukat, és ő már azért is hálás volt, hogy nem szöktek ki a kerítésen. Megvizsgálta őket, hogy nem ment-e szálka a szájukba vagy a tappancsaikba, aztán bízva a jó szerencsében, beletörődően ott hagyta őket, uralkodjanak a kerten, ha annyira kikívánkoztak a biztos menedékből. 

Most azonban Selena hívása és az előbbi rövidke mondat kivert a fejéből minden mást, asztalost, festéket és ingatlanosnak intézendő telefont. Amikor meghallotta a hangját, a már ismerős borzongás futott végig a testén és szinte érezni vélte az illatát. Mosolygott, ahogy a lány akadozva, küzdve valami fura zavarral,  beszélni kezdett. Úgy gondolta, hogy az együtt töltött újabb éjszaka és az a nap ott a messzi Los Angelesben végre valami kézzelfogható, megmagyarázható síkra tereli a kapcsolatukat, és ezt végre a lány is érzi, csak még nem tudja, hogyan kezelje. Ő sem volt ezzel másként. Még fogalma sem volt róla, hogyan tartják ezt majd életben, de hirtelen bízni kezdett benne, hogy sikerülhet. Egészen addig, amíg azt az ominózus mondatot ki nem bökte: Terhes vagyok! Ez a rövidke mondat minden optimista várakozás ellenére mégis hidegzuhanyként érte. Mert más egy kapcsolatot építgetni ekkora távolságból és egészen más egy gyerekkel megfejelve ugyanez. 

-Örülsz? – kérdezte halkan, egyelőre félretolva minden mást, hiába nyitott rá Martha már másodszor, hogy megkérdezze, beküldheti-e már a következő pácienst. Kezével legyintve kérte, hagyja még békén egy kicsit.

-Hát, … őszinte legyek? – kérdezte Selena. –Örülök, persze, de legalább annyira meg is ijedtem. Azt hiszem, a terveim csak eddig a pillanatig voltak készen, és innentől fogalmam sincs, mi legyen a következő lépés.

-Menj el dokihoz!

-Oké, ilyen gyakorlatias dolgokkal azért én is tisztában vagyok. – fortyant fel a lány. –Csak azt nem tudom, mi lesz így a munkámmal. Amíg nem látszik, nyilván nem zavar senkit, de itt mindenki olyan fiatal és olyan vékony… nem hiszem, hogy pont egy bálnát akarnának majd kerülgetni… és tudod, sokszor késő este is mennem kell, ha szükség van rám, és nem hiszem, hogy … 

-Gyere haza! – mondta hevesen közbevágva a férfi.  –Nyugalomra lenne szükséged, nem arra a diliházra, ami ott körbevesz.

-Haza? Hova haza? – kérdezett vissza Selena. –Ha még emlékszel, én felszámoltam magam mögött mindent, amikor idejöttem. És ha most itt hagyok csapot-papot, akkor tulajdonképpen teljesen feleslegesen dobtam ki egy rakás pénzt. Muszáj maradnom! Eldöntöttem, hogy itt kezdem újra. Legalább meg kell próbálnom!

-De nem terhesen! – kiabált most már Jash, nem értve a lány fafejűségét. –Gyere haza, aztán ha meglesz a baba, még mindig megpróbálhatod. Legalább lesz időd valami jobb helyet találni. Mégis, hogy képzeled, ha megszületik? Majd ott hagyod egy bébiszitterrel, amíg te egy beszívott tinédzser fejét fogod, miközben végigrókázza valamelyik elegáns szálloda nappaliját? Oké, kaptál az izgalomból, érdekességből egy kis ízelítőt már eddig is, most már nyugodtan hátat fordíthatsz annak a világnak, amiben úgysem lehet felnevelni egy gyereket. 

-Nem ismered ezt a világot, Jash! – torkolta le a lány. –És ha már szóba került, a gyereknevelésről sincs túl sok fogalmad. Meg fogom oldani.

-Ó,bassza meg, Selena! Ne legyél már ilyen fafejű! – csattant fel a férfi. -Úgy beszélsz, mintha te magad abban a világban nőttél volna fel, nem csak néhány hete láttál volna produceri irodát belülről. A gyereknevelésről meg még annyi fogalmad sincs , mint nekem, én legalább látom az anyakutyákat, akik mindent megtesznek, ami csak az erejükből telik, hogy felneveljék a kölykeiket, de segítség nélkül sokszor még nekik sem sikerülne.

-Na, köszönöm a hasonlatot! – horkant fel Selena. –Szóval, szerinted én nem vagyok más, mint egy nem túlságosan tehetséges szuka?

-Hát, nem egészen így fejeztem volna ki magam, de lássuk be, van benne némi igazság. Nem azzal van bajom, hogy te ne akarnál mindent megtenni, hanem, hogy egyszerűen képtelen leszel… mert egyedül vagy, segítség nélkül. 

-Mint mondtam, megoldom. Köszönöm, hogy aggódsz, de a legelején tisztáztuk, hogy ez nem a te felelősséged. Megígértem, hogy szólok, most megtettem, de ne akard nekem előírni, hogy mit csináljak és hogyan! Ezt régen se toleráltam túl jól, mostanában pedig még annyira se. De most mennem kell, azt hiszem, innentől csak felesleges sértéseket vágnánk egymás fejéhez. Én elmegyek orvoshoz, te pedig próbáld megemészteni, hogy nem vagyok totálisan életképtelen. Szia! – zárta hirtelen rövidre a beszélgetést a lány és bontotta a vonalat. Jash pedig elkeseredetten nézett a plafonra. Nem fog hazajönni, mert egy dacos liba. Ha jó állatorvos lenne, boldogulhatna vele, de ehhez a tyúkhoz – sorolta tovább magában a baromfiudvar lakóit – egy pszichiáter kellene. Pontosabban egy suttogó.