Gépelési hiba 19. fejezet

-Éhes vagy? – nyitotta ki a hűtőszekrény ajtaját a férfi, és fintorogva vette tudomásul, hogy egy karton könnyű, gyümölcsízesítésű sörön, valamint egy doboz tojáson és egy kevéske tejen kívül semmi nincs benne. Na, igen… ma akart bevásárolni a rendelés után, csak aztán a dolgok viharos gyorsasággal nem várt fordulatot vettek. Az biztos, hogy ébredéskor még nem gondolta volna, hogy estére megjárja Los Angelest oda- és vissza, ráadásul még Selenát is magával hozza. A reptéren étvágytalanul elrágcsált fűrészpor ízű szendvicsen kívül azonban más még nem volt a gyomrában, és az most kíméletlen őszinteséggel figyelmeztetni is kezdte erre a tényre. 

-Nem, nem igazán. – mormolta Selena. Ericáék távoztával kicsit kényszeredetté vált a hangulat. Jash megmutatta a szobáját, az emeleti nagy háló melletti kényelmes kis szobát. Meglepte, hogy a férfi nem a saját szobájába vitte a bőröndjét. Valamiért azt érezte volna természetesnek. Végül is összekalapáltak már egy gyereket, felesleges úgy tenniük, mint két szende tinédzser. És ahogy a gyomra valóban nem érzett éhséget, a teste azonban egészen más véleményen volt. Olyan régen volt már, hogy a férfi karjaiban feküdt. Neki legalábbis úgy tűnt, mintha fényévekkel ezelőtt történt volna.  Már magától a gondolattól hevesebben kezdett verni a szíve és az egész teste, amely még az abortusz gondolatától mérgezetten feszült volt és tompa, Jash közelségétől életre kelt, szinte lüktetett. Normális, hogy egy férfi így hasson rá? Mintha drogos lenne… elég látnia és máris többet akar… mindent, amit csak nyújtani képes. Ott Los Angelesben talán akart is… mostanra azonban úgy tűnt, mintha csak oltalmazni akarná, mint egy testvért. Ez a szerep azonban a lánynak határozottan kevésnek érződött. A férfit akarta… a barátságát, a szerelmét, a szenvedélyét, a gyereke apját… csak abban nem volt biztos, hogy a szerencsétlen kezdéssel nem játszotta-e el élete nagy lehetőségét arra, hogy mindent megkapjon tőle. 

-Én éhes vagyok! – csapta be Jash a hűtőszekrényt és telefonján a már jól bejáratott pizzás számát tárcsázta. Nem kérdezett semmit a lánytól, csak bemondott két számot, a két kedvencének számát, aztán már csak reménykedett, hogy a szokásosnál fürgébbek lesznek ma este. Éhes volt, és ilyenkor ingerlékenyebb. Selenával vékony jégen táncolnak és nem volt szüksége nehezítő körülményekre.  Nem akarta, hogy korgó gyomra miatt esetleg olyasmit vágjon oda meggondolatlanul, ami később okoz majd gyomorrontást mindkettőjüknek.

A két kutya megnyugodva szuszogott a helyén, időnként lapos pillantást vetve kettőjükre, mintha csak ellenőrizni akarnák, hogy nem készülnek megzavarni semmivel az éjszakai nyugalmukat. Nyugalom? Így, hogy Selene a szomszédos szobában alszik majd? Kizárt! – gondolta Jash savanyúan, és egész egyszerűen nem értette magát, miért játszotta a grállovagot ezzel a külön szobával. Utólag kifejezetten szerencsétlen ötletnek tartotta, mert a lány azt hiheti, a ténytől, hogy gyereket vár, már nem is kívánja, pedig … a vére úgy forrt az ereiben, hogy szinte lázasnak érezte magát. Egyetlen dolog tudná feledtetni vele a gyomrát mardosó éhségét, Selena testének ölelése… de nem akarta, hogy a lány úgy érezze, csak ágymelegítőnek hurcolta haza. 

-Szükséged van valamire? – kérdezte jobb híján, reménykedve benne, hogy a lány válasza az lesz, igen, Rád! De Selena csak megvonta a vállát.

-Kösz, mindent hoztam magammal.

Remek! – gondolta mogorván a férfi. Aztán a teraszajtóhoz lépett és kitárta. Friss szellő söpört végig a helyiségen, a két kutya pedig boldogan az újabb lehetőségtől, megrészegülten vetette bele magát a sötét kertbe.

-Figyelj! – szólaltak meg egyszerre, aztán Jash a lányra mutatott, hogy övé az elsőbbség.

-Nézd, tudom, hogy ez az egész neked is váratlanul alakult így. Talán haragszol is rám, amiért…. szóval, hogy LA-be kellett jönnöd miattam. Tudom, hogy összezavartam az életedet, és most ráadásul még az otthonodba is befurakodtam, de nem lehetne, hogy egy kicsit … lazábban kezeljük ezt az összezártságot? – motyogta halkan Selena, csendben reménykedve benne, hogy elég egyértelmű volt, de ugyanakkor nem túl rámenős. Jash férfi, csak megérti ebből a sután elhabogott pár mondatból, hogy hova akar kilyukadni…

Jash szava és a kikívánkozó kérdése elakadt, ahogy a lány fátyolos szemébe nézett és megértette végre, Selenát ugyanazok a kétségek gyötrik, mint őt magát. Nem szólt hát semmit, csak némán magához húzta és megcsókolta. Ezzel a gyengéden kezdődő és egyre erőszakosabbá váló csókkal próbálta elmondani, hogy igen, haragszik; és igen, minden vágya, hogy képesek legyenek lazábban kezelni az összezártságukat. És valahol a csókjában ott volt az üzenet, hogy végre elégedett, mert Selena ott van most, ahol hetek óta lennie kellett volna. 

Amikor már alig kaptak levegőt, akkor is csak a szájától, attól a duzzadtan fénylő, csókos szájától szakadt el… és remélve, hogy nem fogja másra használni, csak csókra… magához húzta és némán, szorosan ölelte. Megnyugtatta a lány mozdulatlansága, ahogy meg sem próbált kibontakozni karjai fogságából. Amikor a szívük lassú, nyugodt ütemre váltott, végre megszólalt.

-Tudod, amikor elolvastam a leveled, az első gondolatom az volt, hogy talán így a jobb. Mindenesetre az egyszerűbb. A következő pillanatban már úton voltam a reptérre, mert a francba, egyáltalán nem lett volna jobb. De egy pillanatig sem tudtam rád haragudni, amiért ennyire elkeseredtél; csak azon imádkoztam, hogy időben odaérjek. Talán a baba miatt is, de leginkább miattad. Sosem bocsátottad volna meg magadnak, és egyszerűen nem hagyhattam, hogy a magányos kétségbeesés olyan útra vigyen, ami  egy életre szóló sebet ejt rajtad. …Komolyan gondoltam … biztos oka volt annak, hogy belementem az őrült tervedbe, még ha momentán fogalmam sincs erről az okról, de a dolgok sosem véletlenül történnek a világban. Mindennek oka van. …Szeretném kideríteni, hogy ennek mi volt… - vonta meg bizonytalanul a vállát, mint aki nem tudja, mi mást mondhatna még.

-Akkor miért a külön szoba? – dünnyögte Selena a férfi mellébe és fülig pirult, amiért képtelen volt magába fojtani ezt a kérdést.

-Azt hittem… talán neked van szükséged egy kis távolságra, nyugalomra. … Ha magamhoz vittelek volna, ott egyetlen perced sem lenne arra, hogy nyugodtan átgondold a következő lépésed. – mosolyodott el halványan a férfi, és egy már-már mellékes gondolattal nyugtázta mindkettőjük testének ébredését. Selena testén futott végig előbb a remegés? Vagy a sajátján? Nem tudta, nem is igazán érdekelte, mert a válasz ott rezgett, szikrázott közöttük. Mindketten vágyakoztak a másik után, és csak ez számított. 

-Talán jobb is lenne, ha nem hagynál annyit gondolkozni! – hunyorított rá a lány.

-Igazad lehet, abból eddig is mindig csak probléma lett. – kacsintott rá a férfi. Kézen fogta és a lépcső irányába indult vele, megfeledkezve pizzáról és minden másról, aminek nem volt köze érintéshez és forrósághoz, szenvedélyesen elsuttogott vallomásokhoz. Lehet, hogy teljesen elhibázottan közelítettek eddig a megoldáshoz? Nem kéne mást tenniük, csak követni a spontán éledő késztetéseiket, elfogadni és megélni a következményeket? …Már a lépcső tetején jártak, amikor megszólalt a csengő és a kutyák hangos csaholással ugráltak a bejárati ajtó előtt. A francba! Ennyi idő eltelt volna a rendelés óta? Vagy csak saját csúcsát megdöntve, éppen ma hozta volna frissen, forrón a küldönc a pizzát? Jash egy gyengéd mozdulattal a szobája felé tolta Selenát.

-Azonnal jövök. Tartsd élénken az emlékezetedben, hol is tartottunk! – suttogta csillogó szemekkel, aztán a lépcsőket kettesével véve lerobogott ajtót nyitni.