Mindenki egyért, egy érte - 12. rész

Az ünneplés moraja elmaradt mögöttük, ahogy a dudaszótól hangos utcai lármát kizárták a hangos döndüléssel záródó kapun átjutva. A liftig csókolózva botladoztak el, nem törődve vele, hogy találkoznak-e  másokkal a házban. Szilveszter éjjele volt, mindenki a maga örömét kergette a hajnali hidegben. A folyosóra érve Emma vetett egy bizonytalan pillantást a saját lakása felé, aztán engedelmesen hagyta, hogy Robert kézenfogva magával húzza a szemközti lakás felé.

-Utolsó lehetőség, most még meggondolhatod magad, de ha itt belépsz, talán soha többé nem engedlek ki! – dünnyögte a lány fülébe, miközben már a kabátból csomagolta ki az idei ünnep legszebb, legértékesebb ajándékát.

-Ne hagyj gondolkodni! – nyögte vágyakozva Emma és Robert úgy döntött, ez olyan tanács, amit mindenképpen meg kell fogadnia. Tisztában volt vele, hogy a lánynak nem volt könnyű meghoznia ezt a döntést. Nem egy független valaki, aki szabadon rendelkezik a testével és az érzelmeivel, ... gyereke van, egy beteg anyja, a ma éjszaka egy olyan ajándék tőle, amit nem vehet félvállról. Nem mintha már az örökkévalóságról álmodozott volna, de Emma nem az a lány volt, akivel egyetlen éjszaka után fájdalommentesen elválhatnának. Igaz, még soha életében nem fektetett annyi energiát egy nő meghódításába, mint az övébe, úgyhogy a lelkiismerete nyugodt volt. A mai éjszaka egy kapcsolat újabb lépcsője. Még senki sem jósolhatja meg, mivé fejlődik ez az egész, de nem egy éjszakáról szól, ebben biztos volt. 

Ahogy az ajtó becsukódott mögöttük, az iram, amit eddig diktáltak, szinte egy varázsütésre csillapodott le. Gondos alapossággal szabadultak meg a kabátjuktól, csizmáiktól és Emma a nappali kanapéjára huppant. Robert egy pillanatra tétovázva állt meg. Még mindig érezte tagjaiban a kinti fagy erejét és biztos volt benne, hogy Emma is két lábon járó jégkockaként olvadozik a lakás melegében.

-Iszunk egy teát? – nézett rá bizonytalanul, nem értve, hova tűnt az a lázas mámor, ami eddig ködként ült mindkettőjük agyán. Emma némán bólintott. Nem teára vágyott ugyan, de hirtelen ő is érezni kezdte, ahogy a hidegtől zsibbadt tagjai életre kelnek. Robert bekapcsolta a vízforralót és két nagy bögrébe filtert pottyantott.

-Cukrot? Mézet?

-Cukrot, egy nagy kanállal. – válaszolt a lány, mintha csak egy délutáni teázásra gyűltek volna össze, de szája sarkában mosoly éledezett. Robert is zavarban van. A gondolat valamiért megnyugtatóan hatott rá. Ricardon kivül nem volt férfi az életében, és már a vele töltött első, izgalmas napok is történelem előtti időkbe vesztek, nem is emlékezett rá, milyen egy első igazi randi, ami az ágyban végződhet hamarosan. A taxiban még úgy képzelte, a küszöbön bebotladozva eszelős akarással tépik majd le egymásról a ruhát és hamarabb lesznek túl az egészen, minthogy végiggondolja, mit tesz. Fogalma sem volt róla, hogy hogyan hozza szóba, de a védekezésre is gondolnia kell valamelyiküknek, soha többé nem hozhatja magát olyan helyzetbe, hogy egyetlen éjszakának a következményeit viseljék. ...Közben a tea elkészült és a fiú óvatosan leült mellé, aztán a kezébe nyomta a kellemesen forró bögrét. Mélyet szippantott a finom párából, meglepve érezve a menta erőteljes illatát. Még sosem ivott mentateát és idegenkedve gondolt a furcsa, fogmosást idéző ízre, aztán meglepve tapasztalta az első kortyok után, milyen kellemes élmény a nyelvének... Csendben, óvatosan kortyolgattak, aztán szinte egyszerre tették le a kisasztalra a bögréket. Robert a két keze közé fogta az arcát és megcsókolta. 

A friss mentaíz ott volt a másik szájában, a tea forrósága az ereikben és a szenvedély újraébredt bennük, ahogy a kezeik fáradhatatlanul simogatták a másikat. Kicsavarodva, egymást ölelve tapadtak össze, beszívva a másik test még ismeretlen aromáját, ismerkedve végigtapogatva a ruhák alatt megbújó testeket. ...A folyosón léptek dobogtak és Emma összerezzent:

-A többiek?

Robert fülelt pár  pillanatig és már hallatszott is, ahogy a léptek távolodtak.

-Jim és a barátai. – motyogta két csók között. –Fogalmam sincs, hogy Tomék mikor jönnek, de talán tényleg jobb lenne, ha elbújnánk a szobámban, nehogy meglepjenek – sóhajtott Emma nyakába, ahogy követte az izgatottan lüktető eret a lány füle tövétől a kulcscsontjáig. Feláll, felhúzta a lányt is, aztán egy hirtelen és váratlan mozdulattal felkapta, hogy a szobája felé masírozzon vele.

-Tudok járni. – kuncogott Emma.

-Még. – dörmögött vissza a fiú vidáman, aztán a sarkával belökte maga mögött az ajtót. Nekidőlt és lassan leeresztette a lányt, de egy pillanatra sem hagyva, hogy eltávolodjon tőle.

-Szeretném lassan csinálni, kiélvezni minden pillanatát, de nem tudom meddig leszek képes ellenállni a vágynak, hogy beléd temetkezzek. – suttogta halkan és szürke szemei olyan hipnotikus erővel söpörtek végig Emma arcán, hogy már ettől kész lett volna végignyúlni az ágyon és hagyni, a fiú csináljon vele, amit csak akar. Nem volt túlságosan tapasztalt a szexben, Ricardo nem sokat  teketóriázott, ha együtt voltak. Maga alá teperte, beléhatolt és néhány erőteljes lökés után elélvezett, minden alkalommal azt dünnyögve a fülébe, hogy képtelen volt ellenállni neki. Eleinte még örült is, hogy ilyen hatással van rá, később rájött, hogy csak az önzését csomagolja ezekbe a szavakba, nem törődve a hiányérzettel, amit őbenne hagyott. Most pedig fogalma sem volt róla, hogy mit tegyen, ha Roberttől is csak valami ilyesmire számíthat. Kár volt annyi romantikus könyvet olvasnia, amelyben a szerelem mindig fennkölt és szárnyaló valami volt, a testiség pedig maga az extázis. A mércéje most ehhez igazodott és félt, hogy csalódni fog. 

-Nem vagyok benne túl jó – motyogta vérvörösen és nem is értette, a fiú miért néz rá olyan hitetlenkedve. –Tudod, azt hiszem, a volt férjemet nem igazán érdekelte, hogy megtanítson rá, hogy élvezzem... talán ő sem tudta. – folytatta reszkető hangon, de az őszinteség iránt eltökélve.

-Semmit sem kell tudnod, csak hagyd, hogy a tested cselekedjen! – cirógatta Robert, miközben keze csalhatatlanul találta meg a puha ruha hátoldalán a cipzárt és lassú mozdulatokkal húzni kezdte lefelé. Egy pillanatra átfutott rajta a gondolat, hogy ez a meleg harisnyanadrág, ami Emma karcsú lábait melengette az éjjel, talán nem lesz olyan szexi látvány, ha a ruha lehull, ezért mielőtt lesimogatta volna a válláról a ruhát, lassan araszolva felgyűrte a ruha alját és beakasztott a az ujjait a harisnya gumijába. Ráhajol a lányra, csókolta, szinte a gerince roppanásáig hajlította hátra egyik kezével megtartva, miközben a másikkal a harisnyát tolta lefelé. Emma felnyögött, hogy tudassa, a hajlékonyságának is megvannak a maga korlátai. A fiú letérdelt eléje, hogy befejezze a munkáját. Lehúzta a harisnyát, kiléptette belőle és gondtalanul félredobta a feleslegessé vált ruhadarabot. Aztán kihasználva a helyzetét, a lány karjairól is húzni kezdte a ruhát, amely megadva magát a gravitációnak, hamarosan Emma bokája körül hevert. Csak akkor nézett föl rá és a lány beleborzongott a forró ezüstként kavargó pillantásba. 

Emma szégyenlősen állt a fürkésző tekintet tüzében. Önkéntelenül is felemelte a kezét, hogy a puha pamut melltartó szegélye fölötti gyöngyházfényű csíkokat eltakarja. Ugyanilyen csíkok fénylettek a bugyi szegélye felett is. A terhessége alatt nagyon sokat hízott és a többletsúlytól való hirtelen szabadulás nyomokat hagyott a bőrén. Még a fürdőszobája magányában is zavarták ezek a stigmák, de most kifejezetten gyűlölte őket. Belehalt volna, ha a fiúban valamiért ezek viszolygást keltettek volna, de Robert gyengéden a kezébe fogta takarózó kezeit.

-Ne bújj el előlem! Hagyd hogy egy kicsit jóllakassam a szemem a látvánnyal! Annyira gyönyörű vagy! – súgta a férfi és Emma akaratlanul is fintort vágott. Méghogy gyönyörű! A testén ott maradtak ezek a csíkok, a melle már újra olyan apró, mint volt, a feneke kerek, mint egy labda... mi ebben a gyönyörű? De a finoman kalandozó férfiujjak mégis valami olyan áhítatról meséltek, amit nem is értett. Létezhet, hogy megtalálta az egyetlen férfit a földön, akinek tetszik, amit lát?

Robert magához húzta és mélyet szippantott az ölének illatából, s ettől megint elpirult. Jézusom! Még ha a zuhany alól jönne is... de így, az órák óta tartó csatangolás szagával a bőrén, és jaj, hiszen Normáéknál még pisilni is volt. Fürödnie kell! Most! Azonnal! 

-Talán lezuhanyozhatnánk... – nyelt nagyot, ahogy a bátornak szánt kezdeményezést megtette.

-Miért? – érkezett a tompa kérdés, még mindig az ölét szimatoló fejtől, aztán Robert lassan, mint akinek minden porcikája tiltakozik ellen, felállt és magához ölelte. Játékosan a saját hónalja felé szagolt, aztán megvonta a vállát. -Testszag, ez vagyunk, te és én... Hidd el nekem , ha kellemetlen lenne, már ott állnál a víz alatt, de igazából inkább izgató. De ha te nem így érzed... részemről rendben.

Isten az égben! Méghogy ne így érezné? Robert illata egészen elzsibbasztotta, szinte tiltakozott ellene, hogy ezt bármilyen tusfürdő elnyomja.

-Én már semmit sem tudok, csak azt, hogy legszívesebben így maradnék örökre. – nyögte elgyengülve, mire a fiú felkuncogott.

-Ó, kislány, nem tudod, miről maradnál akkor le, hiszen a java még csak most jön. 

A vidám, nevetős hang végigcsiklandozta Emma gerincét, és hirtelen azon vette észre magát, hogy mindennél jobban vágyja megismerni a javát, amit egyelőre még elképzelni sem tudott.

-Emma! – sóhajtott a fiú és magához  húzta, hogy az ajkára tapassza a száját. Minden csók csak újabbat követelt, táplálva a tüzet, amely már lángra kapott mindkettőjükben. Már átlépték a határt, ahol józan ésszel még lett volna megállás; már nem volt más, csak a vágy, hogy még és még többet kapjanak, hogy öleljék egymást egyre szorosabban. Emma észre sem vette, hogy a fehérneműje mikor és hogyan tűnt el a testéről, de a fiú pulóverének puha érintése emlékeztette, hogy ez az egész akkor lenne tökéletes, ha mezítelen testük simulna össze. Úgy döntött, kezébe veszi a dolgok irányítását és lassú mozdulatokkal feltolta a pulóvert, aztán kicsit ügyetlenkedve, de áttornázta a szűk nyakon a fiú fejét, kiszabadítva összegumizott haját is. A pulóver alatti póló már könnyű préda volt. Egy pillanatra elakadt, hogy megcsodálja a széles mellkast, amelyen aranyos csillogással göndörödött a szőr, izgalmas útra kelve a nadrág öve felé egyre vékonyodva. Nagyot nyelt, ahogy ujjaival követte a vonalat, legszívesebben vakon tapogatózva a nadrág anyaga alatt a folytatásért. Gyors mozdulatokkal kicsatolva az övet, majd a nadrágot és türelmetlenül tolta lefelé. Robert elengedte őt, így aztán letérdelt elé, hogy legyűrje a merev anyagot és segítsen kibujtatni belőle. Majdnem megdermedt, ahogy szemmagasságban bizonyságra lelt, hogy a ténykedése nincs hatás nélkül az izmos férfitestre. Atyaég! Csak nem szemérmeskedik itt, amikor a folyosó túloldalán egy gyerek alszik, akit valahogy csak összehozott egy férfival. Merész elhatározással beakasztott az ujjait az alsónadrág szélébe és lassan húzni kezdte. Robert életre kelő teste ruganyosan pattant elő, sóhajtásra késztetve a kis felfedezőt, aztán a fiú felmérte, ha ilyen hatással van rá a lány érintése, sok ideje nem marad,ha Emma szó szerint is kezébe veszi az események irányítását. Ezért aztán inkább felhúzta magához. Már előre csikorgatta a fogát, ahogy elképzelte a kényeztetését, de nem most. Most neki kell meghódítania a lány adakozó testét, később pedig igényt tart majd mindarra, amit adni tud, de ismerte az önuralma határait. 

Emma áhítattal nézte a tettre kész testrészt és öröm árasztotta el, amiért ilyen erős hatással volt a fiúra. Keze szinte önálló életre kelve kulcsolódott rá, mire Robert a lány vállgödrébe fúrta az arcát.

-Jézusom... érzed, mennyire kívánlak?

Emma nem válaszolt, csak a feszes szájra tapadt, amely mintegy varázsütésre lágyult el nyelve érintésétől. Robert felnyalábolta és az ágyhoz lépett vele, aztán szinte belezuhant, az utolsó pillanatban karjával fékezve a teste tömegét, hogy agyon ne szorítsa a lányt. Már nem bírta tovább, a bársonyos combokat szétválasztva közéjük feküdt. Emma szinte észre sem vette a rövidke eltávolodást, amíg a fiú az óvszerrel bajlódott, mert a csók újra visszatért, elzsongítva, elkábítva, várakozóvá téve. Robert a csókból kiszakadva új vadászterületeket fedezett fel forró ajkai számára, szinte falta a lány melleit, fogával karcolva az ágaskodó bimbókat, aztán visszatalált a szájára és tapogatózó kezét követve elégedett sóhajjal siklott a rá várakozó nedves ölbe. Egy lélegzetvételnyire pillanatra megtorpant, mintha el sem hinné, hogy célba ért, aztán Emma megemelte a csípőjét, hogy hívogatóan fogadhassa még mélyebben magába, átvéve a férfi testének lassú, majd egyre gyorsuló ritmusát. 

Emma a nyakát hátrafeszítve kínálta oda a torkát, elnyíló száján értelmetlen szavak buktak elő, a nyögései már-már sikolyba fúltak... ismeretlen úton járt, fogalma sem volt róla, hogy meddig tart, de élvezte az utazás minden pillanatát. Még sosem érzett ehhez foghatót és ez a felfedezés egyszerre késztette ujjongásra és sírásra. A könnyei lecsorogtak az arcán és Robert a szenvedély ködén át is ijedten torpant meg.

-Em! Mi a baj? Fájdalmat okoztam? – kérdezte, miközben a mozgása nem állt le, csak végtelenül finoman, gyengéden súrolta már a korábbi heves lökések után.

-Istenem! Dehogy! Csak én még soha ... soha ... SOHA! – sikoltott bele a lány a pézsmaillatú csendbe, miközben körmei már-már fájdalmasan martak bele a fiú hátába. Robert megkönnyebbült mosollyal préselte még mélyebbre magát, ha ez egyáltalán még lehetséges volt és örömmel itta a másik gyönyörtől csengő hangját és arcának látványát. Már ő sem volt ura többé önmagának, rázuhant és reszketve tapadt hozzá a gyönyör robbanását követő kiszolgáltatott helyzetükben. Ziháló lélegzetük lassan nyugodott, szívük rohanó dörömbölése csillapodott, némán várták, hogy a gyönyör utolsó szikrái után visszataláljanak a földre. Elsőként Robert tért magához és gyengéden megsimogatta a kipirult arcot, mire Emma ráemelte a szemeit. Még ködös volt a pillantása. A fiú megcirógatta, aztán a homlokukat összeérintve halkan suttogta:

-Tudod, azt hiszem, én is elmondhatom, hogy még soha nem volt ilyen. 

-Biztos ezt mondod mindenkinek – dünnyögte fáradtan Emma és lehunyta a szemét, de Robert nem engedte, hogy ez a gondolat legyen az utolsó, ami az agyában jár, mielőtt elszundít.

-Nézz rám! – kérte halkan, de mégis olyan erővel, hogy Emma önkéntelenül is engedelmeskedett neki. –Ha azt mondom,még soha senkivel, akkor azt úgy is gondolom. Emma! Ez nem egy dugás volt!

A lány összerezzent, ahogy a fiú nevén nevezte a dolgot, hiszen a maga materiális módján mégiscsak erről volt szó, de a szíve örömtáncot járt, amiért Robert is úgy gondolja, hogy ez igen különlegesre sikeredett.

-Tudom. – motyogta, s végül egy csókot nyomott a fiú szájára. –Akkor rá sem tudtál volna venni. De nehéz vagy és én álmos vagyok. Engedj az öledbe bújni! – kérte gyenge hangon és a fiú elvigyorodott. Még hogy nem is engedte volna. Esélye sem volt ellenállni!

Lehengeredett róla és a derekát átölelve magához húzta, hogy a lány édes kis feneke pontosan a még lüktető vesszőjéhez simuljon. –Pihenj egy kicsit! Messze még a délután. – súgta a félresöpört szőke lobonc alatt megbújó fülecskébe, és ő maga is lehunyta a szemét.