Mindenki egyért, egy érte - 13. rész

Robert arra ébredt, hogy kezében hangyák ezrei futkosnak és még lehunyt szemmel maga elé akarta emelni, hogy megmasszírozza, de valami súly nehezedett rá és ettől kipattant a szeme. Az óra hajnali négyet mutatott. Hanyatt feküdt, jobb karján egy lány feküdt...nem egy lány... Emma. Nyilván az ölelésében aludt el, aztán ő is bebólintott, a keze pedig a lány dereka alatt maradt. Meg sem próbálta kihúzni, inkább újra a lány hátához simult és óvatosan letolta róla a takarót. Ujjával leheletkönnyedén végigkövette a formás sziluettet, aztán ahogy a lány felsóhajtott és forgolódni kezdett, óvatosan mégis  kihúzta alóla a karját. Amit tervezett, ahhoz mind a két kezére szüksége volt. Emma csukott szemmel addig mocorgott, amíg a térdével vészes közelségbe nem került a férfiasságával és a fiú elvigyorodott, ahogy arra gondolt, talán az elégedetlenségének ad így nyomatékot a lány. ... Elégedetlenség? Hiszen bevallotta, hogy ő még soha nem érzett így, és a fiú hajlamos volt hinni a csodálkozásról árulkodó hangnak. Fintorogva gondolt arra a másik pasira, aki megnyerte a bónuszt és mégis kiengedte a kezéből. Ha Emma az ő barátnője lett volna, először is megismertette volna vele a szerelem szépségét, másrészt vigyázott volna rá. A történtek után nagyon szerette volna azt hinni, hogy ez mostantól az ő felelőssége lesz. 

Basszus! Barátnője van! Barátnő és nem egy lány, aki az ágyába tévedt. A barátnővel az ember nemcsak hentereg, de együtt vacsorázik, moziba jár, bemutatja a barátainak, idővel összeköltözik vele. Na igen, az az utóbbi szakasz még elég bizonytalannak tűnt a kapcsolatukban. Mert ebbe a dologba nyilván beleszólása lesz egy hároméves kiskrapeknak is, aki szerencsére nem idegenkedik tőle. Na ja, amíg szánkózni viszi, meg kakaózni Giancarlo bácsiékhoz. De mi lesz, ha a fenekére csap, mert valami rosszaságon kapja, vagy csak nemet mond neki, amikor akaratoskodik. Vajon akkor is el fogja fogadni, vagy addig hisztizik az anyjánál, amíg Emma az ő talpára köt útilaput? ...Megdöbbent a saját gondolatai kanyargásától. Egyetlen alkalommal szeretkeztek, ő pedig már időben előre rohanva az összeköltözésről fantáziál? ...És persze még ott az ex-férj, aki a gyerekre hivatkozva beleköphet a levesébe, úgyhogy csak reménykedett benne, lesz annyira jó fej, hogy belássa, a fiának és az ex-feleségének jó helye lesz mellette. De még akkor is helyet kell biztosítson az ő számára is a lánnyal közös életükben, és ezt az akadályt még fogalma sem volt, hogyan lenne képes megugrani. 

Odakint nevetés harsant, lányok kuncogtak, egy duda elfúló hangja rezgett végig a lakáson, utána a korábbiaknál is hangosabb „suttogás”, majd ajtók csapódtak és végre csend lett. Ezek szerint a srácok is hazaértek – gondolta megnyugodva, de ekkor újra egy ajtó kattant és szinte azonnal Tom kásás hangja hallatszott az ajtó túloldaláról:

-Boldog új évet nektek, haver!

Már majdnem válaszolt, amikor Cindy vihorászását hallotta, ahogy óva inti a barátját, hogy rájuk nyisson, aztán végre tényleg nyugalom lett odakint. Lehunyt szemmel óvatos csókot lehelt a lány szájára és megpróbált újra elbóbiskolni, amikor Emma váratlanul visszacsókolta, aztán merész mozdulatokkal simogatni kezdte. Oké, ő a maga részéről benne van egy kis játszadozásban, ha a leányzó is úgy akarja! 

Lábának egyetlen mozdulatával lerúgta magukról a takarót, aztán hanyatt fordult és Emma derekát megragadva, magára húzta. A lány addig ügyeskedett, amíg lovaglóülésben helyezkedett el az ágyékán és úgy tűnt, ez a helyzet mindkettőjük számára abszolút megfelelő.  Szőke haja előre lógott, arany függönyként takarva el a melleit, szinte felszólítva a fiút, hogy kotorja félre az izgatottan meredező kis bimbók elől. Némán nézték egymást a félhomályban, kezük lassan kúszott a másik forró testén, borzongatóan hűs érintéssel, aztán Robert a tarkójánál fogva lehúzta magához Emmát.

-Boldog új évet! – suttogta a lány szájába a csókjával, mire Emma a szemébe mélyedve kijavította.
-Boldog új életet!

-Oké, ez jó kívánság, benne vagyok! – mosolyodott el a fiú, aztán fél kézzel az éjjeli szekrényen tapogatózva egy apró csomagot ragadott meg az ujjaival, a szájához emelte és letépte a szélét. Mint valami nassolni valót, kínálta Emma elé a tartalmát, aki a homlokát ráncolva, kicsit zavartan kotorta ki a tartalmát. ...-Azt ne mondd, hogy még nem láttál ilyet! – vigyorodott el a fiú, mire Emma beszédes grimaszt vágott.

-Van egy fiam. Szerinted, ha használtuk volna, így lenne? Nem is tudom, miben bíztunk, amikor felelőtlenül csak bedőltünk az ágyba.

-De amikor megszületett, akkor már vigyáztatok, nem? – próbálta a kíváncsiságát udvariasan megfogalmazni a fiú. Emma megvonta a vállát. -Már nem nagyon volt miért vigyázni, de igazság szerint én felríattam tablettát. Más kérdés, hogy utólag hálát adhatok a szerencsémnek, hogy Rick nem hurcolt haza valami kórságot valamelyik ribanctól, akikkel együtt volt. 

Mialatt beszélt, kezével ügyetlenül próbálkozott felgörgetni a síkos kis vékony hártyát, míg Robert meg nem feszült alatta.

-Hagyd abba, mert itt megyek el, addig ügyeskedsz! – vette ki a kezéből az óvszert, aztán a lány kezét megfogva mély levegőt vett. –Mindjárt rendben leszek, aztán megpróbáljuk együtt. ... Szóval, csippentsd össze az elejét... ide teszed és végig görgeted... jézusom, ne ilyen szűken, mert ellőjük a puskaport, mielőtt még beléd kerülhetek – szisszent fel a fiú és Emma ijedten kapta el a kezét.

-Ez tuti nem is jó, ...kicsi. – állapította meg, miközben újra próbálkozott. Robert összeszorított fogakkal küzdött a józanságáért.

-Szedsz fogamzásgátlót? – kérdezte már-már reménykedve, mire Emma megrázta a fejét.

-Miért szednék? Nincs pasim, aki miatt... – vonta meg a vállát, mire Robert mély levegőt vett.

-Most már van pasid, úgyhogy hálás lennék, ha az új év és az új élet örömére első dolgod lenne felkeresni egy dokit.

*

Emmának fogalma sem volt, mi ébresztette fel. Még életében nem volt ilyen kényelmes párnája. Ráadásul ez a párna egyenletes dobogással diktálta az altatódalát. Odakint már világos volt, így aztán a szeme szabadon garázdálkodhatott. Robert mellkasán a szőr selymesen simult az arcához és ahogy óvatosan felemelte a fejét, meglátta a fiú vállán a szeplőket. Elmosolyodott. Valamiért igazán kedves látványnak látta az apró barnás pöttyöket. Így igazságos! Ha már a teste olyan, mint Michelangelo Dávidjának, akkor legalább a bőrének legyenek apróbb hibái. Bár ez a hiba egyelőre csak arra ingerelte, hogy játékosan végignyalja a feszes bőrt, a kulcscsont felé haladva... Szőke tincsek takarták a másik vállát... valahol az éjszakai tobzódásban kibomlott az összefogott haj és ujjai visszafoghatatlanul indultak, hogy beletúrjanak. Amikor hajnalban  a fiú kapva kapott a kezdeményezésén és kész volt vele újra a szerelem oltárán áldozni, ez a haj még összefogva hagyta szabadon az arcát, amikor fölé hajolt. Talán valamikor az extázis pillanatában szabadította meg a gumitól, nyilván egy maréknyi hajat is kitépve. Nem mintha Robert reklamált volna. Talán nem is érezte. 

Gumi... Jézus az égben, micsoda égés volt a bénázás az óvszerrel, de hát tényleg nem használt ilyet még soha, és mondhat Robert, amit csak akar, de vagy túl későn próbálta felhúzni, vagy valóban kicsi volt rá. Szerencsére a fiú megszabadította a lebőgéstől és saját magának helyezte fel, gyorsan, ügyesen, meghazudtolva az érvelését... nem volt kicsi. Csak gyakorlott kéz kellett hozzá és most kicsit görcsösen gondolt rá, hogy tett szert olyan remek gyakorlottságra Robert jobb keze. A gondolat persze új utakra vitte... Utakra, melyekhez képek társultak és ezekről a képekről hiányzott az eperízű gumi.

Vajon miért nem volt még barátnője? Hiszen egy ilyen pasi után libasorban bomlanának a lányok, és ő lenne a felvezető - ezt azért beismerte. Odáig még rendben volt, hogy valahol a szíve mélyén mindig is ilyen gondoskodó, kedves, romantikus, szenvedélyes fiúra vágyott, de külsőségekben soha meg sem fordult egy szőke srác után. Ennyire mindegy lenne, ha a lényeges szempontoknak tökéletesen megfelel?  

-Min jár az eszed? – szólalt meg a füle alatt a fiú és összerezzent, mint akit rajtakaptak valami illetlenségen.

-Miért nem alszol? – suttogta, mire Robert a hajába markolt és közel húzta.

-Mert egy tünemény nem hagy aludni. Kiszívta minden erőmet és máris azon fáradozik, hogy elcsábítson.

-A tünemény egyáltalán nem fáradozik. A tünemény éhes – nevette el magát Emma, ahogy jól hallhatóan megkordult a gyomra.

-Hány óra van? – ásított nagyot a fiú.

-Kilenc – vágta rá a lány, aztán váratlan gyorsasággal felült. –Kilenc? Már az idejére sem emlékszem, mikor aludtam utoljára 9-ig.

-Újév reggelén kifejezetten kötelező még ennél is tovább aludni. – nyögött álmosan a másik, mire Emma energiától duzzadva kidugta a lábait a takaró alól, hogy felkeljen.

-Ne fogd az újévre, hogy lusta vagy. – paskolt a fiú lapos hasára. Vesztére. Mert a következő pillanatban Robert keze a csuklójára kulcsolódott és lerántotta maga mellé.

-Nem mész sehova! És követelem, hogy cirógass újra álomba!

Emma önkéntelenül is megmerevedett. Nem mész sehova! Istenem, hányszor hallotta Ricardotól ezt a rövid mondatot. Igaz, többnyire olyankor hangzott el, ha szeretett volna elmenni otthonról, régi barátokkal találkozni, vagy csak üldögélni lehunyt szemekkel kint a parkban, néhány értékes percre feledve az otthoni taposómalmot. De előfordult, hogy nemet próbált mondani a férjének, amikor házastársi kötelességét követelte behajtani. De hiába hivatkozott fájó fejére, fáradtságára, Rick követelte a jogait. Igaz, nem kellett sokáig várnia a szabadulásra sem. A rossz emlékek most mégis méregként rontották meg a reggeli kedélyes hangulatot. Robert is észrevette a változást, a merevséget, ami átjárta a tagjait és a karjait masszírozva magához húzta.

-Mi a baj?

-Semmi. – rázta meg a fejét Emma, és Robert már majdnem hitt neki. Éjjel sírt is, mégsem volt baj... aztán összevonta a szemöldökét, ahogy végiggondolta az elhangzottakat. –Valami rosszat mondtam.

Nem kérdés volt, hanem csendes kijelentés és Emmának nem volt ereje szembeszállni vele.

-Csak egy rossz emlék, tényleg, semmi baj.

-Ez nekem kevés! – keményedett meg a fiú hangja. –Ha el akarom kerülni a jövőben, hogy a lelkedbe tapossak, tudnom kell, most mi volt a baj.

-Ricardo szokta mondani, hogy nem mehetek sehova. – ismerte be halkan a lány és Robert mélyet sóhajtott.

-Tudod, hogy nem úgy gondoltam.

-Tudom, csak ... á, mindegy, hülyeség... ne is foglalkozz velem! – mosolygott rá a lány, mire Robert feltornázta magát és a mellére vonta Emmát.

-Lehetetlent kérsz tőlem. – simogatta meg a fancsali arcot. Egy ilyen csodás éjszaka után nem szabadna ilyen keserves képpel, kínos feszengéssel viselkedniük egymás társaságában. A fene egye meg, hogy így eljárt a szája, de hát eszébe sem jutott, hogy valami szellemet szabadít ki a palackból néhány buta szóval.  –Lehetetlent kérsz tőlem, mert ez után az éjszaka után én igenis törődni akarok veled. – suttogta szenvedélyesen.

Upsz, menetközben hogyan változott a „foglalkozni veled” „törődni veled”-re? – futott át a fején. Nem akart nyelvészkedni, de még a maga számára is nyilvánvaló volt a két kifejezés közti jelentős különbség. Tényleg ilyen sokat számított ez az éjszaka? Ahogy a szájuk összeforrt és Emma a hajába túrva teljes szívével viszonozta a szenvedélyét, már tudta a választ is: Igen, ilyen sokat számított.