Mindenki egyért, egy érte - 20. rész

-Hogy mit csinált? – emelkedett éteri magasságba Emma hangja. Tom összerezzent. Még sosem hallotta Emmát rikácsolni, de ez a hang határozottan annak tűnt.

-Bement hozzá. Mi is mondtuk, hogy hülyeség, de hajthatatlan volt. Azt állítja, hogy a volt férjed majd megnyugszik, ha biztosítja róla, hogy szereti Tonyt és részéről semmi akadálya, hogy tartsa majd vele a kapcsolatot. Csak egy jó pontot próbált szerezni nála. Mit tudom én, talán az olaszoknál ez a család-dolog extrán fontos, és azért érezte kötelezőnek ezt a látogatást.

-Ezt nem hiszem el! És nekem egyetlen szóval sem mondta. – nyögött Emma. Robert pedig ... olasz gyökerek ide vagy oda, de teljesen rosszul mérte fel Ricardo-t. A volt férje egy sértett hím, aki bosszút fog állni,  mihelyst kiteheti a lábát a rácsok mögül. Egy pillanatra képtelen gondolat futott a fején: Ha szerencséjük van, akkor már ott a beszélőn úgy feldühödik, hogy az őröknek kell leszedniük Robertről, és akkor legalább biztosan évekig a rács mögött marad majd. ...Megőrült ez a srác? A düh tombolt benne és csak abban reménykedett, Robert nem ebben a pillanatban nyit be, mert akkor egészen biztosan a képére mászik. Úgy érezte, hogy rögtön két dolog miatt is dühös lehet. Egyrészt Robert nélküle döntött egy őrá is vonatkozó kérdésben, másrészt az aggodalomtól alig kapott levegőt. Ricardo nem egy hűvös észak-olasz értelmiségi, hanem egy forróvérű szicíliai utcagyerek. Nem igaz, hogy Robert nem képes felmérni ennek a jelentőségét és a veszélyét. 

-Hali! Mi ez a tömeggyűlés? – kedélyeskedett ebben a pillanatban éppen a hazatérő és Emma olyan szikrázó tekintettel nézett rá, hogy Robert megtorpant. –Most mi van?

Emma egy szót sem szólt, csak a fiú szobája felé intett. Nem fogja a többiek előtt lekarmolni a képét, de muszáj megértetnie vele, hogy soha többé nem szabad nélküle döntenie a Ricardoval kapcsolatos kérdésekben. Amikor átjött, örült, hogy lesz néhány nyugodt percük, amit talán a fiú szobájában tölthetnek el, de a barátai kissé feszengve ugyan, de elég hamar felvilágosították róla, hogy Rob éppen hol jár. Az érzéki vágyakozás úgy illant el belőle, akár a kámfor. 

A szobába lépve azonnal megpördült és ujját a fiú mellkasába bökve beszélni kezdett ... volna. Robert azonban abban a pillanatban megérezte a lányból sugárzó negatív energiát, ahogy benyitott, úgyhogy úgy döntött, nem hajlandó veszekedni egy olyan dolog miatt, ami már amúgy is megtörtént. Magához rántotta és nem törődve a méregtől rángatózó kis testtel, szoros béklyóként fonta maga köré, miközben szinte kiszívta belőle a levegőt. Emma feladta. Túl jó volt, túl régen volt részük hasonlóban és túlságosan is szerette ezt a széltolót. Tulajdonképpen meg is értette, amiért próbálta Ricardo-t megnyugtatni Tonyval kapcsolatban. Nem tudhatta, hogy hiábavaló próbálkozás. Hát, éppen ez az! Nem tudhatta, tehát meg kellett volna kérdeznie tőle! – horgadt fel benne újra a felháborodás, amiért Robert nem szólt neki a terveiről, holott ez mindenekelőtt őrá tartozott volna. Talán még Ricardo-nál is jobban. Mert Robert ígérhet bármit, ő a gyerek anyja és végső soron ő fogja eldönteni, a kicsi apja hogy élhet a láthatás jogával. Megfeszítette a karját, ami nem volt könnyű mutatvány, tekintve, hogy minden végtagja remegett az izgalomtól, de nyugalmat erőszakolt magára.

-Engedj el! – mondta reményei szerint fagyos hangon, és nem tudhatta, hogy ez sokkal inkább a vágytól rekedten hangzott.

-Mennyi időnk van? – súgta a fülébe a fiú nem törődve a lány nyilvánvaló mérgével, és ahogy végighúzta az orrát a lány nyakán, olyan forró levegővel borzolta az érzékeit, hogy Emma majdnem megfeledkezett róla, hogy éppen távolságot szeretne tartani. De csak majdnem.

-Semennyi. Ami volt, azt eljátszottad azzal, hogy Ricardo-nál voltál, nem itthon. Hogy tehetted ezt Rob? Elmentél hozzá úgy, hogy nekem egy árva szóval nem is utaltál rá, hogy mire készülsz. – fakadt ki keserűen.

-Kicsim, ez amolyan férfiak közti beszélgetés volt. Azt akartam, ha már annyira érdekelte, hogy kivel jársz, ismerjen meg és lássa, nálam jó helyen vagytok mind a ketten. – dörmögte a hajába a fiú.

-Ó, édes istenem, Rob! Hallod te magadat? Ez nem egy romantikus lányregény, ahol egy aggódó fiú testvért kell megnyugtatni, hogy a hugát nem hozzák hírbe. Az exférjemmel ültél le egy kedélyes csevejre, aki mostantól pontosan fogja tudni, hol a gyenge pontod és ha kiszabadul, első dolga lesz odaütni. 

-Em! Rémeket látsz! – simogatta meg nyugtatóan Robert a lány haját. Szeme előtt ugyan felrémlett az indulattól szikrázó sötét szem, de úgy gondolta, mire Ricardo kilép a börtön kapuján, már lehiggad és értékelni fogja a látogatásában a gesztust. –Nyugodtan beszélgettünk. Csak annyit mondtam neki, hogy a fiára vigyázni fogok, és ha a láthatásra kerül sor, én segíteni fogok mindkettőtöknek, hogy ez ne lehessen probléma. A kicsi érdeke a fontos, nem az, hogy te hogyan érzel iránta, vagy éppenséggel én magam. – próbálta megnyugtatóan leegyszerűsíteni a történteket Robert.

-Ó, gondolom, örült neked. Látom magam előtt, ahogy majd kirobban a boldogságtól, hogy a fickó, akivel a volt felesége lefekszik, ott mosolyog a képébe és biztosítja róla, hogy apja helyett apja lesz a gyerekének. Csodálom, hogy nem ugrott neked ott azonnal. – sziszegett gunyorosan a lány és Robert nem mert ránézni, nehogy a pillantásából kiolvassa, hogy a valóságban nem sok hiányzott ehhez a jelenethez. 

-Oké, most már mindegy. Megtörtént. Utólag már én sem látom akkora ötletnek. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem ártott volna előtte beszélnünk, de biztos voltam benne, hogy le akarnál beszélni, ezért nem szóltam. Most már azonban borítsunk fátylat az ügyre. Rick ül, mi itt vagyunk és engem pillanatnyilag csak az érdekel, mennyi időnk van. – simogatta a lány hátát megnyugtatóan, és lassan Emma át is adta magát ennek a feszültségoldásnak.

-Túl kevés. – sóhajtott a lány. –Tony elaludt, anyám olvasgat, de nem akarom sokáig magára hagyni.

-Már megint nincs jól? – szívta meg a fogát a fiú, mire Emma megvonta a vállát.

-Nem lehet nála tudni, sosem panaszkodik. De fáradékony. És azt mondta, szívesen elolvasná a diplomamunkádat... már amennyi készen van.

-Ellenőrizni akar, hogy tényleg dolgozom-e rajta – grimaszolt Robert.

-Nem! De mielőtt nyugdíjba ment, elég sok ilyen munka futott át a kezén, ugyanis az egyetemi könyvtárban dolgozott és időnként bele-belelapozott a szakdolgozatokba. Azt mondta, sokkal több friss gondolat van bennük, mint sok komoly, összeollózott tanulmányban. De persze, nem kötelező, de tény, hogy stilisztikailag tudna benne segíteni. 

-Maradj itt ma éjjel!- súgta a fülébe a fiú, nem törődve a Norah Bradley képességeiben rejlő pozitívumokkal, és Emmának szinte fájdalmat okozott, hogy nemet mondjon.

-Nem tehetem. – motyogta a sírás határán.

-És ha elkérlek tőle? – ringatta a fiú.

-Jézusom, akkor tudni fogja, mit csinálunk. – forgatta a szemét a lány, mire Robert karjai szinte lehullottak róla.

-Szerinted egyébként nem tudja? Persze, ha nem akarod, oké...

-Jaj, ne hisztizz már!- fortyant fel a lány. –Te is tudod, hogy akarom, csak nem mondhatom neki, hogy anya, vigyáznál Tonyra, amíg én dugok egyet Robbal?

-Nem hiszem, hogy nevesítened kéne a dolgot, meg egyébként is valami tartalmasabb dolog jár az eszemben, mint egy elkapkodott dugás. – kacsintott a fiú. -De nekem úgy tűnt, anyád már beletörődött, hogy együtt vagyunk és ezzel persze együtt járnak olyan dolgok, mint hogy néha együtt alszunk. Ez az egész álszent szégyenlősködés csak a te fejedben van, szerintem neki semmi problémája nem lenne vele. – győzködte tovább a lányt.

-Oké, nagyfiú! Akkor menj át, és beszélj vele! – tette csípőre a kezét Emma és Robert biztos volt benne, a lány arra számít, gyáva lesz meglépni ezt az ötletet. De csalódnia kellett, mert Emma még fel sem ocsúdott, amikor Rob már odaát volt a másik lakásban.

-Norah! – szólalt meg halkan, mire az asszony becsukta a könyvet, amit olvasott. –Emma mondta, hogy szívesen elolvasná a dolgozatomat. Igazából mostanra még mindig két változat van, és örülnék, ha segítene eldönteni, melyikkel jobbak az esélyeim. Holnap áthozhatom?

-Persze, hozza csak! Nem akarom úgy feltüntenti a dolgot, mintha szakmailag meg tudnám ítélni, de talán a döntésben segíthetek, hogy egy kívülálló számára melyik tűnik olvasmányosabbnak. Néha az is fontos lehet. – bólintott az asszony. -Emma?

-Hát, izé... igazából azt akartam kérdezni, hogy érzi magát? – nyelt nagyot Robert. Egy dolog volt Emmának adni a lezsert és egy egészen másik az anyja előtt bevallani az igazságot, hogy a jövetele célja alapjában a lány ágyba csábítása volt, és egy hallgatólagos engedély az anyjától. Felesleges lett volna sumákolni, Norah Bradley idős volt ugyan, de nem hülye. Szeme csillogásán pontosan látszott, hogy csak játszik, amikor válaszra kényszeríti. 

-Igazából arra kíváncsi, hogy egyedül lehet-e hagyni engem a kicsivel? – nézett a szemébe az asszony. –Akkor lefekszem. Vigyen egy kulcsot Emmának, hogy reggel ne verjen fel minket! Jó éjszakát! – állt fel meglepően energikusan és Robert úgy döntött, nem köszöni meg az asszony szívességét. Ha Norah nem feszegeti a kérdést, akkor a szópárbaj lovagiassági szabályai szerint szerint mindketten győztesen hagyhatják el a pástot.

-Jó éjszakát! – mondta vidáman és becsukta maga mögött az ajtót. Még be sem lépett a saját lakásába, amikor hallotta, hogy az asszony elfordítja a kulcsot. Nagyon szusszant a rátörő megkönnyebbüléstől, aztán lenyomta a kilincset. Odabent három szempár rebbent rá, Emma a fiúkkal kártyázott.

-Póker? – nézett rá kérdőn Matt, mire Robert megrázta a fejét. Kizárt. Most, hogy a dolgok a lehető legjobban alakultak, egyetlen percet sem hajlandó elvesztegetni az Emmával tölthető szűkre szabott időből. Egyébként is meg akart vele beszélni valami nagyon fontosat. Valami olyat, ami talán érthetővé és elfogadhatóvá teszi a mai látogatását az állami büntetés-végrehajtási intézetben. Felhúzta a lányt, a lapjaiba lesve, aztán vigyorogva kiterítve a fiúk elé. A kis bestiának fullja volt. Besöpörte a rágógumi halmot, amiben játszottak, és ami között kuncogva ismert fel két eperízű óvszert is, úgy tűnik, valamelyik haverja kifogyott a rágógumiból, aztán Emmát maga előtt tolva vidáman jó éjszakát kívánt a többieknek. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Tom odakint hangosabbra állította a cd-lejátszót.