A szerelem 4 keréken érkezik 105.

Julie mosolyogva hallgatta a férjét, ahogy a srácokról, a kalandjaikról, a rengeteg látnivalóról mesél. Elé rakta az ételt és leült vele szembe az asztalra könyökölve. A férfi úgy falt, ahogy már régen nem látta. Jót tett neki ez az út – állapította meg magában, ahogy a lebarnult arcát, napszívta tincseit nézte.  A halántékán szinte szőke volt a haj és a keze bizsergett, hogy beletúrhasson, de nem akarta evés közben megzavarni. 

Robert felnézett és a felesége elgondolkozó, de nagyon meleg tekintetétől elakadt a hangja. Julie szeméből sütött a vágy és még valami, amit szeretett volna szerelemnek, szeretetnek hívni. Valószínűleg az is volt és ez átmelegítette őt is. Letette a kést és villát, aztán az asztal fölött Julie kezéért nyúlt.

-Én csak dumálok, be sem áll a szám, pedig a többiek megmondhatják, jártattam útközben is eleget. Ne haragudj, hogy nem hívtalak és nem válaszoltam az üzenetekre sem. Furcsa volt ennyire kiszakadni a mókuskerékből, megjártatta az agyam rendesen, de ugyanakkor nagyon jó volt. A srácokkal újra olyan volt, mint régen, amikor még gondtalanul éltünk egyik napról a másikra. Biztos voltam benne, hogy minden rendben van itthon, és hogy ti is tudjátok, ha nem mentek volna simán a dolgok, arról elég hamar hírt kaptatok volna. A gyerekek...?

-Menj, lesd meg őket, addig én itt elpakolok – intett fejével Julie a gyerekszoba irányába, és Robert már pattant is. Már evés előtt meg kellett volna néznem őket – gondolta zavartan és lábujjhegyen benyitott. A két kicsi az éjszakai lámpa fényénél halkan szuszogott, de Greg szobája felől fénycsík látszódott az ajtó alatt. Lenyomta a kilincset és halkan kitárta az ajtót. Greg az ágyán ült, háttal az ajtónak és valamit tartott a kezében. A nappaliból bevilágító fényre hátrakapta a fejét. Akármi is volt az ölében, azt a takaró alá tuszkolta és örömmel mászott ki az ágyból. Nekifutásból az apja nyakába ugrott, aki kicsit megtántorodott a gyerek súlya alatt.

-Szia, nagyfiú! Miért nem alszol? – suttogott neki, miközben beszívta a gyerek friss, hajshampóval kevert illatát. Miközben a fiát lecsúsztatta a padlóra, valami halk, nyüszögő hang ütötte meg a fülét. Csodálkozva nézett szét, de nem látott semmit. Greg zavartan krákogni kezdett, de a nyüszögés továbbra is hallatszott.

-Greg, mi ez? – nézett rá az apja és mutatóujját figyelemfelhívóan a füléhez emelte. De a fiúcska csak állt bokáig vörösen és hallgatott. Közben az ágy tetején a takaró megmozdult és hamarosan egy szőke kis gombóc küzdötte ki magát a szabad levegőre. Megszabadulva a takaró fogságából hatalmasat tüsszentett és nyelvét lógatva nézte az ágy mellett állókat.

-Greg, ki ez? – nevetett Robert és óvatosan a csöppségért nyúlt. –És leginkább mit keres az ágyadban, hm? Anyád tudja, hogy itt dugdosod?

-Hát, ő Colin. Két napja hoztuk el és csak azért hoztam be ide, hogy éjszaka ne sírjon a mamája után – nézett  esdeklően az apjára Greg, és Robert ízelítőt kaphatott annak az elveszett kölyökkutya szempárnak a hatásából, amivel ő szokta a nőket levenni a lábáról.

-És Colinnak nincs egy saját kosara? Muszáj az ágyadban aludnia?

-Anya behozta Bear kosarát, de Colin nem akar belefeküdni. És hát valahol aludnia kell. – érvelt a kicsi.

-De nem az ágyadban. – nyomott egy barackot a fia fejére Robert, aztán odahúzta az ágy mellé a hintaszéket. Felemelte az arany bundájú apróságot és a székre dobott takaróra pottyantotta.

-Itt maradsz! – nézett rá szigorúan, mire a pöttöm kutya becsukta a szemét. Robert vigyorogva csóválta meg a fejét és lehajolt, hogy egy puszi nyomjon Greg kobakjára.

-Majd ne felejtsd el reggel korán kiengedni, mert ha idepisil a szobádba, akkor kiteszem a szűrét. Értettük egymást?-Igen! – bólintott Greg lelkesen és ő is becsukta a szemét, de azért fél kézzel kinyúlt az ágyból és végigsimított a kölyök bundáján. Jó éjszakát, Colin! – suttogta.

Robert már az ajtónál járt, amikor a fia hangja utólérte.

-Jó, hogy itthon vagy apa, már nagyon hiányoztál.

Robert lehunyta a szemét és nyelt egy nagyot.

-Ti is, haver, ti is. Aludjatok jól! – azzal becsukta maga mögött az ajtót.

Julie várakozóan vigyorgott a nappali közepén.

-Na, mit szólsz hozzá?

-Aranyos, de nem kellett volna megengedni, hogy Greg bevigye, mert mostantól ki sem tudjuk tenni a szűrét. Kinek az ötlete volt? És miért nem vártatok meg vele? Annyi szerencsétlen sorsú kutyus van a menhelyeken, inkább onnan kellett volna hozni egyet, nem egy drága fajkutyát.

-Hát, most mellétrafáltál, okoska! – nézett rá gúnyosan Julie. Colint a retriever mentő menhelyről hoztuk. Valaki kitehette a vemhes anyját és a kölykök már ott születtek a menhelyen. És csak, hogy tudd, nem elég, hogy őt elhoztuk, de vállaltuk, hogy minden hónapban elmegyünk és részt veszünk az alapítvány munkájában. Egy kis takarítás, játék a kutyákkal, kefélgetés, ilyesmi. És Colint is visszavihetjük látogatóba. Úgyhogy igazán nem vetheted a szemünkre, hogy a szaporítók malmára hajtanánk a vizet. 

-Oké, bocsánat. Erre nem is gondoltam. Hát, akkor Colin legyen üdvözölve a családban. Lassan már olyanok leszünk, mint az amerikai álomcsalád. Mosolygós férj, csinos anyuka, három szép gyerek és ráadásnak a kertes házba egy golden retriever. Szinte már giccses, nem?

Julie elgondolkodva nézett rá.

-Nem tudom, szerintem a boldogság sosem lehet giccses.

Aztán hirtelen hátat fordítva még hozzátette:

-Különben is olyan könnyen és olyan váratlanul tudnak rosszra fordulni a dolgok. Az ember megtanulja, hogy addig élvezze a boldogságot, amíg csak teheti.

Robert némi lelkiismeret furdalással a szívében nézett utána. Julienak mindig is jók voltak a megérzései, nem kéne megvárni, amíg ő vagy valamelyik srác elszólja magát. Szinte feszítette a késztetés, hogy az út alatti gondolatairól most beszéljen a feleségével. De amikor éppen nagy levegőt vett, hogy belekezdjen, Julie váratlanul megfordult és kacéran ránézett.

-Nem vagy még fáradt? Az az igazság, hogy kicsit azt vártam, majd te fogod javasolni, hogy bújjunk már az ágyba, de talán nem baj, ha ez egyszer én teszem meg, hm? Én mindenesetre zuhanyozni megyek. Ha le akarod mosni magadról az út porát, szívesen látlak a zuhany alatt. – azzal fenekét a szűk ruhában kecsesen riszálva eltűnt a hálószoba ajtó mögött.

Robert tétovázva állt a szoba közepén. Valahogy olyan más lett a felesége! Vagy csak ez a rövid haj zavarta össze? De az a narancsszínű testre tapadós pamutruha a nagy vörös virágokkal... ilyeneket korábban sosem látott Julien. Nyilvánvaló volt, hogy nincs alatta melltartó, nem mintha szüksége lenne rá, de mégis, eddig mindig hordott. Sehol a kényelmes papucs, amiben itthon futkosott még két héttel ezelőtt. Helyette ez a könnyű kis szandál, amitől még a bokája is karcsúbbnak tűnt. Itthon szandál? Ha lenne itt még valaki, azt mondaná, a feleségének mára valami programja volt, csak miatta maradt itthon. De vajon kinek öltözött ki ilyen kihívóan? Mert azt ugye nem tudhatta, hogy ő ma jön haza. De ha tudta volna, sem biztos, hogy kicsípi magát a nagy alkalomra. És ez a haj... mostanra már elismerte, hogy kifejezetten bájos az arca körül repdeső tincsekkel. Régebben mindig összefogva, feltűzve hordta a haját;  és ha leengedte élvezet volt elveszni a selymes hullámokban. De ez a rövid olyan kis  huncuttá varázsolta az arcát. Úgy döntött, hogy az első sokk után igenis tetszik neki. Mint ahogy az egész nő tetszik neki. Akkor pedig mégis mi a jó francra vár itt egyik lábáról a másikra toporogva? Gombolni kezdte az ingét és megindult a fürdőszoba felé.

Julie állt a zubogó víz alatt és mostanra már lemondott róla, hogy a férje utána jöjjön. Akkor hát, hiába volt ez az egész átváltoztatósdi, Robert talán észre sem vette. Pedig Kristen szerint egy ilyen drasztikus lépés elgondolkodtatja a férfiakat, hogy vajon mi vitte rá a feleségüket. Talán hülyeség volt éppen Kristentől tanácsot kérni, hiszen ő aztán már csak a szerepei miatt is állandó változásban van, akár egy kaméleon. De basszus, hogy a fenébe szedje ki finoman ebből a hetek vagy talán már hónapok óta befordult pasiból, hogy mi a baja? Abban bízott, hogy ez a váratlan változás kibillenti és megnyílik. Ha legalább féltékeny lenne, már az is fél siker. De talán nem is bánná, ha a felesége kikacsintana a házasságukból, akkor feljogosítva érezhetné magát, hogy ő is megtegye. Á, most már mindegy. A haját eleinte sajnálta, de az első tengerparti napon rájött, mennyivel szellősebb így és akkor már örült, hogy nem fogta le a fodrász remegő kezét. A hajshampó a szemébe folyt és dühében a csempére csapott, aztán az arcát a vízsugárba fordítva várta, hogy a csípő érzés csillapodjon. 

Aztán megrezzent, ahogy egy forró férfitest simult hozzá és Robert hátulról átölelve a melleit kezdte masszírozni.

-Csak nem itt a kertben lett ilyen észbontóan barna színed? – suttogott a fülébe a férfi, miközben kezei fáradhatatlanul járták be a testét.

-Nem, minden nap lementünk a partra a gyerekekkel. Csak az utolsó két napot hagytuk ki, amióta itt van Colin. A kertben nem mertük egyedül kint hagyni. A lakásban meg pláne. – dünnyögte élvezkedve Julie, miközben a férje keményen követelező testéhez feszítette magát.

-Milyen fürdőruhád van neked asszony, hogy szinte nincs is rajtad fehér terület, hm? – dörzsölte az orrát a férfi a szabad préda nyakszirthez.

-Topless-ről még nem hallottál? – kuncogott Julie.

-Micsoda? – hördült fel a férje és megperdítette, hogy a szemébe nézzen. -Julie, mondd, hogy csak viccelsz és nem pucéron napozgatsz valahol lent a parton!

-Jézusom, Robert! Kapj a fejedhez, le is tartóztatnának; nem beszélve, hogy akkor még a Grand Kanyon is a fotóimmal lett volna kitapétázva, hogyha arra jársz, akkor azonnal felhúzhasd magad.

-Akkor áruld már el végre, mitől vagy ilyen istentelenül dögösen csokoládébarna! – ereszkedett fél térdre a férfi és orrával Julie mellei közül lassan az alsóbb régiókba kalandozott.

-Szolárium – nyögte a választ Julie, aki már alig bírt a lábán megállni a hirtelen érzéki vihartól, ami átcsapott a testén. –És azért nem mindenhol ugyanolyan, mert a strandon egyes részeket takar a fürdőruha. – ez már csak halk suttogás volt.

Közben a férfi leült a zuhanyozó kövezetére és az ölébe húzta az asszonyt, aki még mindig remegve kapaszkodott a nyakába, miközben már egy újabb megsemmisítő orgazmus felé lebegett a teste.

Robert lassan észlelni kezdte a külvilágot, többek között azt is, hogy valami veszettül nyomja a hátsóját. Óvatosan megemelte a feleségét és egy gyors mozdulattal kisöpörte maga alól a szúrós tárgyat, ami vészes közelségbe került a zuhanyozó lefolyójával. A zöld köves gyűrű volt az. Ettől újra görcsbe ugrott a gyomra.

-Ez honnan van? – dugta Julie orra alá a gyűrűt.

-Ó, azt egy édes pasitól kaptam lent a strandon – mosolyodott el a nő.

-Édes pasi? – emelkedett meg a férje szemöldöke. -Te idegen édes pasiktól ékszereket fogadsz el lent a strandon? -  a hangja már kezdett elvékonyodni a felháborodástól.

-Azt nem mondtam, hogy idegen – kacsintott rá Julie.

Robert érezte, hogy ha ez egy komoly dolog lenne, akkor Julie biztosan meggondolná, hogy játékot űzzön belőle, így aztán kicsit nyugodtabban érdeklődött tovább.

-Elmondod, hogy honnan van, ha már a seggembe szúrt, vagy húzod tovább az agyamat?

-Greg találta a strandon, a homokban. Azt hittem, valami értékes darab, oda akartuk adni egy rendőrnek, de egy idős pasi ott ácsorgott mellettünk és elkérte, megvizsgálta és szerinte értéktelen bizsu. Mutatós, de csak bizsu. Így aztán a rendőr a kezembe nyomta, hogy kíméljem meg az adminisztrációtól. Greg a megtaláló, ő pedig nekem ajándékozta. A középső ujjamra nagyjából jó, de látod, elfelejtettem levenni zuhanyozás előtt és le is csúszott az ujjamról. De nem akarunk innen végre felállni?

-Én akarnék, de szerintem egyszerűbb lenne négykézláb elmászni az ágyig, úgy elzsibbadt a lábam

 – sóhajtott Robert, miközben felnyúlt, hogy legalább a vizet elzárja a fejük felett.