Richard figyelmesen hallgatta a recepcióst, aki
tájékoztatta róla, hogy lassan az egész Pattinson család megérkezik. A teljes
emelet az övéké, hacsak nem kényszerülnek rá, más vendéget nem fognak itt
elszállásolni. A férfi Lizzyre és Victoriára nézett, akik itt a hallban
találkoztak először, amióta az ikrek megszülettek. A két felnőtt nő
kamaszlányos vihogással ugratta egymást, mint amikor még közös szobán
osztoztak. Már tudta, hogy Julie és a gyerekek is itt vannak, a felesége pedig a
kórházba ment. Tényleg az egész család összegyűlt, mert a pici fiú
megbetegedett. Hiába három gyerekes családapa, azért a családjának még mindig
gyerek, testvér, akiért aggódni kell. Már a kulcsért nyúlt, amikor hátulról a
zakójába kapaszkodott valaki, aztán már Claire felcsattanó hangját hallotta:
-Lányok! Viselkedjetek az istenért, nem otthon vagyunk!
Ó, istenem, hányszor mondta ezt nekik a különböző
nyaralások, utazások alkalmával. A két szöszke pedig most is meghunyászkodva
kullogott utánuk a lifthez. Hiába teltek el hosszú évek, azért van, ami nem
változik.
A folyosóra kilépve már hallották is valamelyik pici
erőszakos sírását. Claire fejét félrehajtva hallgatózott,
-Ez Chloé lesz. Rob szerint vacsoraidőben egyszerűen
vigasztalhatatlan, ha kicsit késik a kaja. Megyek, segítek, mert ezt szerintem
már lent az étteremben is hallani.
Richard csak a levegőt markolta, ahogy utána nyúlt,
mert a felesége sebességet váltott, ahogy a hangok felé indult. A nyíló ajtón
át még erősebb hangorkán öntötte el a folyosót. Richard pedig úgy döntött, hogy
majd vacsora után ölelgeti meg az unokáit, amikor remélhetőleg jóval
csendesebbek lesznek. A lányai a szemüket forgatva húzták a bőröndjeiket maguk
után.
-Szerintem Rob sem sejtette, mire vállalkozik, amikor
úgy döntöttek, hogy nem védekeznek. Én személy szerint most azonnal beveszem a
bogyómat, mielőtt egy szeplőtelen fogantatás áldozata leszek. Ezt egyszerűen
nem lehet elviselni. – sóhajtotta Victoria.
Lizzy a fejét csóválva iparkodott utána.
Victoria már jó ideje a fürdőszobában matatott, Lizzy
türelmetlenül kopogott rá.
-Vic, nekem is sürgős lenne, gyere már ki!
Odabent elzárták a vizet és az ajtó lassan kinyílt.
Lizzy azonnal el is felejtette, mi volt eddig olyan sürgős. A nővére arcán
teljesen elmosódott a smink, szemfestéke vastag csíkban csorgott alá, ahogy a
könnyeit nyelte.
-Uramisten, Vic, mi történt? – ölelte át ijedten a
nővérét, akit talán még sosem látott ennyire kétségbeesve.
-Ó, Liz, annyira utálom magam!
-De hát miért? Mi történt? – simogatta a még mindig
reszkető vállakat.
-Még sosem éreztem ennyire, hogy irigylem az öcsémet.
Amikor pici volt, akkor is anyuék szíve csücske volt, csak mert fiú. De akkor
valahogy tudtam kezelni ezt az egészet, mert akkor én voltam az okos nagy lány,
meg ott voltál te is, ketten bosszanthattuk a kis pöcsöst, de most… Nézd meg,
mindene megvan, ami nekem sosem lesz. Jeff lelépett pár hete, pedig már a
fejemben zúgtak az esküvői harangok így a harmadik évben. Már láttam, ahogy egy
bébit ringatok én is. Erre elment. Robert pedig… mindene megvan, egy munka,
amit imád, egy feleség, akit imád, egy rakás kölyök, akiket imád, ráadásnak
pedig itt a családja, akik imádják. Én meg néha legszívesebben világgá mennék
ebből a nagy össznépi imádásból. És ez annyira borzasztó érzés.
Lizzy merengve simogatta a nővére vállát. Meg tudta
érteni az érzéseit, mert néha ő maga is hasonlókkal küzdött. Nem értette, miért
alakult így az életük. Addig próbálták önmagukat megvalósítani, amíg szép
csendesen elosontak mellettük az évek. És tisztában volt vele, minél
görcsösebben igyekszik bepótolni, ami elszalasztott, annál valószínűbb, hogy
nem fog összejönni. Akadtak persze férfiak az ő életében is, de még senkit nem
vitt volna haza bemutatni. Nézte Victoriát, aki Jeff mellett úgy érezte, hogy
lassan talán egy új szakaszba léphet az élete, és lám, most megint egyedül van
ő is. Úgy látszik, nekik már ez lesz a sorsuk, Rob gyerekeinek a vénlány
nénikéi maradnak már örökre.
Victoria hirtelen kiegyenesedett, ránézett Lizzyre és
szemében szinte ijesztő fény lobogott.
-Megvan! Én vagyok a hülye, hogy nem gondoltam erre
már korábban. Nem kell nekem Jeff ahhoz, hogy saját családom legyen. Valaki,
aki majd engem imád. Mondjuk, jó lett volna, ha segít, de ha nem, hát
megoldhatom máshogy is.
Lizzy értetlenül nézte a nővérét, ahogy fejében már
láthatóan a nagy stratégián dolgozott. Fogalma sem volt róla, hova akar
kilyukadni. Victoria pedig a kezeibe kapaszkodott és folytatta:
-Tudom, hogy te is így érzel ahogy én. Minden normális
nő így érezne, a mi korunkban már pláne. Úgyhogy tarts velem, csináljuk együtt
végig! Óriási buli lesz Liz, érzem!
-Vic, miről beszélsz? Miben tartsak veled? Miért érzem
úgy, hogy már megint valami oltári nagy marhaságba akarsz belerángatni?
-Nem, drága testvérem, nem oltári nagy marhaság, hanem
oltári nagy kaland lesz ez. Együtt fogunk gyereket várni, együtt fogjuk
megszülni őket és ….
-Állj Vic, állj le! Te nem tudod, mit beszélsz. Most
csak azért mondasz ilyeneket, mert Jeff elment, de majd lesz más. Vic, apáék
teljesen kiborulnának ettől, ne hülyéskedj! Külön meg.. fogalmam sincs, hogy én
akarom-e ezt egyáltalán. Oké, jó, bevallom, amikor Rob gyerekeit nézem, akkor nekem
is eszembe jut, hogy talán gondolni kéne már nekem is erre, de aztán még időben
kijózanodom és belátom, hogy sem a szakmám, sem az életvitelem nem kedvezne egy
ilyen kalandnak, ahogy te nevezed. Azt a nyilvánvaló apróságot meg mintha
kihagytad volna a számításból, hogy egyikünknek sincs senkije, aki összehozná
azt a kölyköt. Meg ez nem olyan dolog, amit eltitkolhatsz a másik elől;
lefekszel vele, aztán lelépsz, hasadban a gyerekkel. Joga lenne tudni róla.
Victoria nézte a húgát, aztán vállat vont.
-Hát, ha nem, akkor nem. De aztán nekem ne sírj, hogy
miért nem szóltam. Én belevágok.
-Vic, nincs fél órája, hogy azt mondtad, nem bírod
elviselni ezt a hangzavart, amivel egy ilyen kicsi jár.
-Miért, szerinted mit kellett volna mondanom? Istenem,
persze, hogy kiugrok a bőrömből, amikor a más gyereke ordít; de ha a sajátom,
akkor nekem kell lecsendesíteni, az teljesen más helyzet. Gyereket akarok Liz!
Az ajtón felhangzó kopogásra mindketten ijedten
kapták fel a fejüket.
-Anyuéknak egy szót se! – suttogta Vic és besurrant a
fürdőszobába, hogy az arcát rendbe hozza.
Lizzy a fejét csóválva nyitott ajtót. Az apja kutatóan
leste a vonásait, ismerte már a lányát, hogy tudja, ez az arckifejezés valamit
rejteget előle. De Liz csak nagyot sóhajtva tárta ki előtte az ajtót.
-Vic-kel beszélgettünk. Jeff lelépett és kicsit kivan,
de nem lesz semmi baj.
Ah, akkor már világos, miért volt olyan paprikás
hangulatban eddig is a nagyobbik lánya – gondolta Richard. Hát, akkor ne is
reménykedjen, hogy lassan a lányok részéről is jönnek az unokák. Nézte a
kisebbik lányát és arra gondolt, hogy vakok ezek a férfiak? Itt ez a két szép,
értelmes nő, tele élettel, és egyikük sem talál magának párt. Megsimogatta
Lizzy szőke haját, mint régen, amikor még kislány volt és vigasztalásra
szorult, aztán csak annyit mondott:
-Anyátok kéri, hogy vacsora előtt menjünk be együtt
Robhoz a kórházba. Számíthatok rátok?
-Persze, azonnal indulhatunk, szólok Vicnek és
bekopogunk hozzátok – ígérte Lizzy és egy öccséére kísértetiesen hasonlító
félmosollyal becsukta az apja után az
ajtót.
Claire halkan benyitott a fia szobájába, aztán a
látványtól elmosolyodott. Aludtak. A nem túl széles kórházi ágyon Rob az
oldalán feküdt, feje fölé emelt csuklójába még csöpögött az infúzió, de másik
karjával a takarón kívül, az ölébe kucorodott Juliet ölelte magához; aki pedig
ebbe az ölelő kézbe kapaszkodott. Robert
az arcát a lány sűrű hajába temetve mélyen aludt. A monitoron már napok óta nem
pittyegett ilyen szabályos, lassú ütemben a szívgörbéje. Gyógyszer neki ez a
lány – gondolta elérzékenyülten, aztán csendben behúzta az ajtót.
-Alszanak. – közölte a többiekkel a nyilvánvalót,
hiszen a család minden tagja részese volt a meghitt látványnak a vállai fölött.
Az ajtó halk kattanására Robert keze megfeszült Julie
körül. Még a szívverése is felgyorsult az álommélyi gondolatra, hogy a lány
elment. De aztán megérezte a puha testet az ölelésében és megnyugodva
visszasüppedt a gyógyító mély alvásba.
Julie szeme szinte kipattant, ahogy az ajtó kitárult.
Az orvos jókedvűen hunyorgó szemébe nézve óvatosan kibontakozott a férje
öleléséből, aki halkan morogva tapogatózott utána.
-Elnézést, nem is tudom, hogy történt, de annyira
fáradt voltam, hogy…
-Ne mentegetőzzön! Teljesen természetes és ahogy
látom, többet használt a férjének, mint a napok óta adagolt gyógyszerek. De ha
most megengedi, megvizsgálom, aztán majd beszélünk az ötletéről, hogy
kiengedjük-e.
Julie halkan kilépett a szobából és leült a szobával
szemközti székre. Jó tíz perc elteltével kinyílt az ajtó és az orvos hívogatóan
intett feléje.
-Azt hiszem, nincs értelme tovább bent tartani a
férjét. A gyógyszereit szedje tovább, a héten még mindenképpen feküdjön tovább,
legfeljebb a szobában járkálhat kicsit, de semmiképpen ne erőltesse meg még
magát. Ne melegedjen ki, ne érje a légkondicionáló és minél kevesebbet feküdjön a
hátán. Ha ezt be tudja vele tartatni, nyugodtan viheti magával. Ha bármi
rendelleneset észlel, ezen a számon elérhet – nyújtott feléje egy névjegyet.
–Akár már ma éjszakára is elmehet, ha meg tudják oldani. De öt nap múlva
mindenképpen szeretném megvizsgálni újra.
-Egészen biztos, hogy megoldjuk – vigyorgott Julie
Robertre nézve, aki lelkesen bólogatott az ágyban, és a szekrénykén heverő
telefon után nyúlt.
-Dean! – suttogott bele a készülékbe. -Értünk tudnál
jönni titokban? Nem kell senkinek tudnia még a családból sem, had legyen
meglepetés.
-Oké, a többiek úgyis most mentek le vacsorázni, addig
titeket be is csempészlek, ha gyorsan el tudtok készülni.
-Lent várunk a bejáratnál – ígérte, aztán bontotta a
vonalat. –Doktor Molnár, nagyon köszönöm amit eddig is tett értem és persze a
kollégáinak is. Nem tagadom, hogy eleinte tartottam tőle, hogy idegen országban
kelljen kórházi segítséget kérnem, de meg kell mondjam, otthon se láttak volna
el különbül. Bárki kérdezni fog a kórházi élményeimről, csak a legjobbakat
mondhatom a munkájukról és még egyszer nagyon köszönöm, hogy visszahozott abból
a két napos rémisztő állapotból. Sajnálom, ha nem voltam elég együttműködő,
igyekszem az állapotommal magyarázni, de biztosan rájött, hogy nem vagyok egy
egyszerű eset. A feleségem a megmondhatója. – vágott egy bocsánatkérő grimaszt,
amely nemcsak a rajongói körében, de Molnár doktor esetében is működött.
Mosolyogva fogott vele kezet, jobbulást kívánt és Juliehoz fordult.
-Vigyázzon rá! Most ugyan már sokkal jobban érzi
magát, de még nincs túl a nehezén. Nem akarom, hogy visszaessen, mert akkor
szerezhet pár kellemetlen meglepetést. Legyen vele szigorú! Hallom, hogy van
három gyermekük, akkor talán van már tapasztalata ebben – kacsintott rá, aztán
búcsút intve kilépett a szobából.
Julie kapkodva szedte össze a férje holmiját, miközben
Robert azt a göncöt húzta magára, amiben még a forgatásról eljött.
-Kabátod nincs? – nézett rá Julie, majd a sajátját
terítette a férfi vállára. Aztán beleültette az odakészített tolókocsiba és
kifelé indult.
-Julie! Ne hülyéskedj, nem fogok ilyen vén trotlisan
távozni, had álljak fel!
-Nem! Ülsz és szót fogadsz! Különben máris mászhatsz
vissza ebbe az ágyba! A felállást minden tekintetben elfelejtheted egy időre –
suttogta a fülébe, miközben bájos mosollyal búcsút intett a nővérpultnál ülő csillogó
szemű nővérkéknek.
-Édes, vannak ám olyan pózok, amiktől nem én
melegednék ki, de ha ilyen zsarnok leszel, nem is biztos, hogy elárulom neked,
melyek azok – kacsintott rá Robert, és vidáman nézte, ahogy a felesége fülig
pirulva nyomja be a lift hívógombját. A kezéért nyúlt és a szájához emelte.
Megfordította a tenyerét és belecsókolt, amitől Julienak végképp elakadt a
szava. Aztán így, fél kézzel egymásba kapaszkodva gördültek be az érkező
liftbe. Odalent Dean már várta őket Robert kabátjával a karján.
2 megjegyzés:
Dr Molnár ,mi ?????? XDDDDDD
Biztos nagyon rendes orvos lehet! :)
A Pattinson nővéreknek ,meg üzenem innen ,hogy annyi helyes magyar srác van !!!!!
Julinak meg ,hogy megoldás lenne egy budai villa bérlése a gyereksírásra és a zavartalan családi életre...amíg a papik fel nem fedezik őket !!!!!!
Hát, zsó sikeresen rávilágított minden megjegyezni szánt momentumra ;)
Tetszett!
Megjegyzés küldése