A szerelem 4 keréken érkezik 88.

Nem gondolták volna, hogy ez a csoda három napon túl is izgatni fogja a közvéleményt. Robert sérülése miatt ráadásul nem nagyon mozdultak ki otthonról, így aztán joggal hihette a világ, hogy elbújtak a nyilvánosság elől. A sokadik idióta pártanácsadó cikk után, amelyben azt taglalták, hogy hogyan kéne átvészelniük a házasságuk válságát, Robert eldöntötte, hogy újra végig sétálnak a parti sétányon a gyerekekkel. A sínben elég jól, bár lassan tudott mozogni,már mankó sem kellett hozzá, így aztán csak abban bízott, hogy nem fogják őket megrohamozni, mert most esélyük sem lenne a gyors távozásra.  Amikor kiszálltak a kocsiból, kis tanakodás után visszadobta az ülésra a mára már védjegyévé vált bézbólsapkát. Julie bepakolta az ikreket a babakocsiba, Greg pedig kis műanyag motorjával tekert előttük.

Robert lassan tolta a kocsit, Julie belekarolva sétált mellette, aztán időnként előreszaladt, hogy a fürge trónörököst nehogy szem elől tévesszék.  A fagyizónál Greg is felült a kocsi elejére, hogy a tölcsérével foglalkozhasson elmélyülten. A kicsik is vidáman maszatoltak a sajátjukkal, Julie pedig mohón nyalta a nagy melegben lecsurgó édességet. Robert beérte a lány  állára csurranó falattal. Gyengéd mozdulattal odanyúlt, az ujjával letörölte és a szemüveg mögött kacsintva lenyalogatta az ujjáról. A női közönség jól hallható felhördülése követte a szexis mozdulatot. Amikor pedig a férfi Julie derekát átkarolva fordította vissza a babakocsit a parkoló felé, telefonok tucatjai örökítették meg a békésen ballagó családot.

Nem csalódtak, estére a hírharangok már lelkesen tudósítottak a sztárpáros béküléséről. Pedig még messze nem volt minden rendben.

A legnehezebb a családtagokkal és a barátokkal való szembesülés volt. Claire az újság megjelenését követő napokban összetörten üldögélt otthon. Fogalma sem volt, hogy merje-e zavarni a fiát a kérdéseivel, amikből persze bőven jutott volna Julienak is. Végül Robert telefonált neki. Megkérte, hogy ne adjon hitelt az újságokban megjelenteknek, az egész egy nagy tévedés, egy rosszindulatú pletyka; és ha Julieval találkozik, ne éreztesse vele a neheztelését, mert most enélkül is éppen elég nehéz helyzetben vannak mindketten. Majd egyszer biztosan elmesélik a részleteket is, de most csak annyit kért, hogy ha bárki zaklatná őt ezzel a dologgal, akkor álljon ki mellettük. Claire örült a híreknek, de azért anyai szíve egy apró csücskében biztos volt benne, hogy a történtek mögött jóval több van, mint amit megosztott vele a fia. Emiatt persze elsősorban Juliera neheztelt, mert bármennyire bízott benne, hogy esetleg manipulált képeket hozott le az újság, de valahol mégis biztos volt benne, hogy a képek nem hazudtak.  Őszintén remélte, hogy a válságot a fiatalok sértetlenül élik túl. Elsősorban a fia, aki mindig is kényes volt a hűség kérdésével kapcsolatban.

A tágabb családjukban sajnos nem egy esetben kellett szembesülniük a problémával, és Robert már kamaszként is nagyon kategorikusan állt ki az elvei mellett. Ha Julie valóban megcsalta volna a fiát, a három gyerek sem tartaná vissza a szakítástól, ebben biztos volt.

Julie az ételt kevergetve a férjét figyelte, ahogy a kertben olvas. A napokban kapott új forgatókönyv volt a kezében, de pillantása sokszor elkalandozott a lapokról. Ebből a távolságból lehetetlen volt megállapítani, hogy a történet nem köti le vagy épp az ellenkezője, fejében már a képi megoldások körvonalazódnak. 

Amióta a kórházból hazajött, nem beszéltek újra a történtekről. Próbáltak úgy csinálni, mintha nem történt volna semmi. Ami elég nehéz dolog volt, mert lépten-nyomon szembesültek a bulvár kacsáival. Pierre nem jelentkezett többet, de Julie sem járt még kint a játszótéren Greggel. A napok békésen, kicsit talán megjátszott nyugodtsággal teltek, éppen ezért nem voltak egészen feszültségmentesek. És nem lépték meg az utolsó, talán leginkább feszültségoldó lépést sem, nem nyúltak egymás felé. Az ágyuk két oldalán tértek nyugovóra esténként és az sem vitte őket kísértésbe, hogy reggelenként – talán megszokásból – sokszor ébredtek egymás karjában. De Julie magában hálás volt még ezért a közelségért is, mert eleinte attól tartott, Robert a vendégszobába költözik. Ám a férjének erre a távolságtartásra láthatóan nem volt szüksége. A mai nap volt az első, amikor ilyen már-már erotikusnak ható mozdulattal megérintette. Ahogy letörölte a fagylaltcseppet és utána lenyalta az ujjait, hát... Julienak sem kellett sok, hogy elveszítse a fejét.

Robert úgy döntött feladja, ledobta maga mellé a forgatókönyvet, amivel már – úgy tűnt – órák óta próbálta lekötni magát. Képtelen volt a sorokra figyelni, állandóan újra olvasott sorokat. Nem mintha azoknak a soroknak a tartalma eljutott volna a szürkeállományáig. Ha valaki rákérdezett volna, még a címét sem biztos, hogy meg tudta volna mondani.

Napokon keresztül próbáltak úgy tenni, mintha az életük nem akart volna egyik pillanatról a másikra összeomlani és mostanra már minden tartalékát felemésztette a hiábavaló próbálkozás, hogy Juliet büntesse a távolságtartásával.  Annyira hiányzott már neki egy vigasztaló ölelés, hogy szinte fájt. Ez a délelőtti séta a parton is csak arra volt jó, hogy ezt a vágyakozást elmélyítse benne. Amikor letörölte azt a fagylaltcseppet a felesége álláról, legszívesebben odahajolt volna, hogy lenyalogassa, aztán... és itt teljesen elszabadult a fantáziája. Ebben a fejben mozizásban aztán egy egész doboz fagylalt szerepelt, amihez azonban egyikük sem használt kanalat.

Első este isteni áldás volt a három gyerek közöttük az ágyban. Ettől valahogy teljesen aszexuális volt a helyzet, hogy ott vannak a közös ágyban. Ha nem így lett volna, talán fogja a párnáját és átvonul a vendéghálóba, ahonnan azonban sokkal hosszabb lenne visszafelé az út, ezzel tisztában volt. Azóta is egymás mellett feküdtek éjszakánként, más kérdés, hogy ez a helyzet nem sok pihenést biztosított. Legalábbis neki. Éjszakánként nem egyszer ébredt arra, hogy a lányt szorítja magához és szinte menekült az ágy szélére. Nem sok értelme volt, mert reggelre megint az ölelésében szuszogott a felesége. Próbáltak úgy tenni, mintha ez nem lenne kínos, nem lenne jelentősége, de legalább önmaga előtt nem akart hazudni, igenis volt jelentősége. Bármi történt, nem tudná elengedni. Ugyanúgy érzett, mint Julie, ha a felesége kérné, akkor sem biztos, hogy le tudna mondani róla.

De nehéz volt túllépni az elvein is. Olyan sokszor tört már pálcát mások felett, akik hasonló szituációba keveredtek. Pillanatok alatt tudott ítéletet hirdetni másokkal kapcsolatban. A hűtlenség az hűtlenség és megbocsáthatatlan. Most azonban be kellett lássa, hogy a dolgok nem ennyire feketék és fehérek, és neki is le kell nyelnie a békát, hogy néha igenis vannak árnyalatok, amiket nem hagyhat figyelmen kívül. Elsőként a saját érzelmeit, hiszen imádja ezt a nőt. Most is, és nem akarja elveszíteni. Másodsorban itt vannak a gyerekek, akik miatt alighanem még jobban ragaszkodna ehhez a házassághoz. És nem utolsósorban Julie vallomása miatt, hiszen megmondta egyenesen, hogy őt szereti. Bármi is volt az a pillanatnyi zavar, de bevallotta, hogy akkor sem akarta volna odadobni a kapcsolatukat. Miért érzi mégis úgy, hogy szembe köpné a régi nyilatkozatait, ha most felállna, bemenne és ebéd helyett beráncigálná a feleségét egy kis békülős szexre. De basszus, így meg nem élhetnek a végtelenségig!

Felállt és bebicegett a konyhába. A gyerekek a nappali szőnyegén játszottak és egy pillanatra elcsodálkozott azon, hogy hamarosan már a két kicsitől is félteni kell a kisasztalon hagyott dolgaikat. Greg éppen a telefonját nyomogatta lelkesen, pedig milliószor megbeszélték már, hogy az nem játék. Szótlanul intett az éppen ránéző gyereknek, hogy hozza ide a készüléket. Greg tudta, hogy lebukott, ezért aztán meglepő engedelmességgel pattant fel, hogy szót fogadjon. A telefonban egy női hang hallózott türelmetlenül. Ezek szerint a billentyűzárat is ki tudja oldani már ez a lókötő?

-Jézusom, Greg, már megint kit hívtál fel?

A kijelzőre nézett, ahol  Joanna képe villogott. Hirtelen ötlettel beleszólt.

-Szia, Jo! Bocs a hívásért, kivételesen nem én partizánkodtam, hanem Greg, de ha már így alakult, lenne egy kérésem. Megoldható lenne, hogy a hétvégére nálatok hagyjuk a gyerekeket? Persze, bébicsőszökkel együtt. Vagy még jobb, ha ti jöttök át hozzánk, mégis csak itt borítsák romba a házat a gyerekek, ne nálatok. ... Oké, nagyon köszönöm. Még beszélünk, szia.

Julie kérdőn nézett rá.

-Elutazunk?

-Azt hiszem, jó ötlet lenne. Mondjuk péntek reggel lelépnénk és vasárnap vagy hétfő este jönnénk csak vissza.

-De mégis hova?

-Van ötletem, de legyen meglepetés. Még az sem biztos, hogy el tudom intézni, úgyhogy egyelőre legyen az én titkom. De hogy készülni tudj, meleg holmit bőven rakj a csomagba.

Azzal felkapta a laptopot és a dolgozószoba felé bicegett. Írni akart Glennek, aki a torontói forgatás során mesélt neki egy fantasztikus hegyi panzióról a kanadai Sziklás hegységben található Banff Nemzeti Parkban, a Moraine tó partján. A háromezer méteres csúcsokkal körülvett tó képe olyan volt, mint egy valószínűtlenül csodás hegyvidéki paradicsom. Friss levegő, magány, madárcsicsergés, mókusok... ha ott nem tudják helyrehozni a házasságukat, akkor sehol. 

Fél óra múlva elégedetten dőlt hátra. Mindent elintézett. A hely csak rájuk vár, bár a tulajdonos felhívta a figyelmét, hogy önellátásra rendezkedjenek be, mert az évnek ebben a szakában csak vadászok szokták kivenni a házat, akik nem igénylik a kiszolgálást, ezért a személyzetet szabadságolták. Ez tökéletesen megfelelt neki. A repülőjegyek és a kocsi bérlése már csak perceket vett igénybe. Lezárt a levelezését és megrázta a fejét. Úgy tűnik, magában már eldöntötte, hogy a mosolyszünetnek vége, de nem fogja elkapkodni. Még két nap az indulásig, ha eddig kibírta, most már türelmesen kivárja, amíg odaérnek. És akkor majd Julie testétől fog választ kapni minden kérdésére.

Julie kis mosollyal a szája sarkában terített az étkezőben. Vajon a férje tervezgetése azt jelenti, hogy végre megszűnik ez az áldatlan állapot közöttük és végre pontot tesznek az egész szerencsétlen történet végére?

Az étkezés végre a régi jó hangulatban zajlott, a gyerekek is a legjobb formájukat hozták, mintha megérezték volna ennek a pillanatnak a jelentőségét. A fürdetés és altatás már megszokott rutin volt. Robert a hintaszékben  ülve a már bóbiskoló Greget ölelte, a kicsik a kiságyakban  szuszogtak, miközben Julie egy régi francia dalt énekelt halkan. Aztán átvette Greget és lefektette őt is.  A nappaliban Robert felemelte a forgatókönyvet és napok óta először végre odafigyelve elolvasta a címet: Medvekaland

Ah igen, már emlékezett; Stephanie viccelődött vele, amikor hozta, hogy minden színész életében elérkezik a pillanat, amikor állatos filmet forgathat. Neki nagyon tetszett a történet, de Robert kicsit fázott tőle. A Vizet az elefántnak éppen elég volt neki állatos filmnek, Thai azóta is a legkedvesebb emlékei egyike, a kis zsiráflányról már nem is beszélve. De a megvadult lovak és zebrák keltette kellemetlen borzongásra még mindig élénken emlékezett. Egy medvekalandra nem igazán vágyott. Félretette a könyvet és Julie után nézett, aki a hálószoba felé indult. Huh, messze van még a péntek este – harapott a szája szélébe és egy nagy sóhajtással újra a történet után nyúlt. Talán lesz annyira érdekes, hogy lekösse a gondolatait, amíg a felesége zuhanyozik.