A szerelem 4 keréken érkezik 92.

A gépen felszálláskor összekulcsolták a kezüket és lehunyt szemmel próbáltak lazítani. Robert nem tudott szabadulni a menetrendszerűen érkező sötét gondolataitól, ha most itt történne velük valami, a gyerekeik élete vajon hogyan alakulna. Aztán megrázta a fejét, mintha ezzel megszabadulhatna a nyomasztó érzéstől. Az ablak felé hajolva mutogatta az ismerős hegycsúcsokat, de Julie csak a férfi állának ívét, a puha borostát és a hosszú szempillákat látta. És ettől a látványtól a teste legtitkosabb zugai zsibbadtak el, majd keltek életre, visszaemlékezve az elmúlt napokra.

A férfi most felé fordult és észrevette a kissé ködös tekintetet. Elmosolyodott és megcsókolta.

-Tetszik a látvány?

Julie kiszáradt szájjal lehelte a választ:

-Nem is sejted mennyire.

Robert tekintete a felesége csillogó szájáról a két ülés között hátranézve Dean mogorva alakjára siklott. A férfi egy újságot lapozgatott, amit a stewardess hozott neki percekkel ezelőtt. Aztán türelmetlen mozdulattal lecsapta a magazint a térdére és az ablak felé fordította a fejét. Robert elmosolyodott, nagyon helyes, agyaljon csak, még mindig jobb, mintha eleve feladná. Olyan okos tudott lenni mindig, amikor Robert bénázott el valamit, most pedig legalább annyira agyatlanul intézi a saját ügyeit.

Visszafordult Julie felé és ujjával a combján kalandozva a fülébe súgta.

-Szerinted mekkora hely lehet ebben a mosdóban?

Julienak azonnal eszébe jutott a magyarországi kis étterem és bíborvörösre pirulva a férje kezére csapott.

-Nem Fogsz Rávenni! – suttogta neki lassan szótagolva.

-Mire gondolsz? Én csak azért kérdezem, mert ebben a műanyag csizmában elég nehézkesen mozgok, ha netán ki kéne mennem. – kacsintott rá a férfi, mire Julie mérgesen mordult fel, majd elnevette magát.

-Ebben a menetben te győztél, de ha harc, hát legyen harc, reszkess, mert a bosszúm megtalál.

-Már alig várom! – suttogta vissza Robert mély, rekedtes hangon, aztán kissé hátradöntötte az ülést és becsukta a szemét. Ebben a félig fekvő pózban Julie kedvtelve legeltette rajta a szemét, de hamar rájött, hogy ezzel csak saját magának nehezíti meg az utazás hosszú óráit. A férje mellén szétnyíló ing alatt ugyanis a fehér póló kicsúszott a nadrág dereka alól és az ujjnyi résen át a lapos, feszes has és a rajta göndörödő sötét szőrszálak egy olyan vizualizálást indítottak el benne, amibe belepirult. 

Joannáék megnyugodva figyelték a fiatalokat, ahogy a gyerekekkel örülnek egymásnak. Az elmúlt időszak őket is megviselte, mert bármennyire bíztak benne, hogy félreértés az egész, de féltek tőle, hogy Robertben erősebb lesz a büszkeség, mint a megértés vagy megbocsátás. Az újságírókat hibáztatták, akik a szenzáció hajhászása közben teljesen figyelmen kívül hagyták, hogy mekkora kárt okoznak esetleg a családnak. Szerencsére a fiatalokat összekötő kapocs elég erősnek bizonyult.  Mindenesetre, amikor becsukódott mögöttük az ajtó, Joanna vigyorogva fordult Alfredhoz.

-Töltsd egy pohár konyakot, drágám, ünnepelünk!

Alfred a homlokát ráncolva igyekezett teljesíteni a kérését.

-Ennyire örülsz, hogy elmentek a gyerekek? Igazán, nem is volt olyan borzasztó; nekünk csak babázni kellett, a munkát a lányok végezték.

-Nem annak örülök, hogy a kicsiket elvitték, hanem hogy láthatóan rendben van közöttük minden. Egy kicsit aggódtam, bár az, hogy Robertnek jutott eszébe ez a kis szökés, egy kis reménykedésre adott okot. De hát, sose lehet tudni, hogy ha Julien is múlik a dolog, akkor hogyan alakul, szóval, Most már nyugodt vagyok.

Alig csukódott be az ajtó Dean háta mögött, Julie azonnal Robertet kezdte faggatni.

-Mi a baja Deannek? Tudom, hogy tudod. Mondtál is valamit még ott Kanadában, és nagyon utálom, hogy csak fantáziálgatok itt, de nem tudok semmiről. Pedig ha igazam van, akkor meghallgathatnád a véleményemet női szemszögből is.

-Nocsak? Fantáziálgatunk, fantáziálgatunk? – kacsintott rá Robert és tereléséből nyilvánvaló volt, hogy barátja titkait még Julieval sem akarja megosztani.

-Te is tudod, hogy nem úgy értem. – fortyant fel a lány. –De ha Dean Stephanieba szerelmes és azért keseredett el, mert ő és Frank talán hamarosan összeházasodnak, akkor azt kell mondjam, nem értem, hogy miért nem lépett, mielőtt konkurenciát csinált magának.

-Julie! Én ilyenekről biztos nem beszéltem még odakint sem, bármennyire is elvetted az eszem. Honnan szeded ezeket a dolgokat?

-Nem, nem beszéltél. De rendszeresen találkozom Stephanieval, tudom, hogy gyötrődik, mert Frank sem akarja elkötelezni magát, ő pedig családot szeretne. És tudom, hogy már korábban is bízott egy férfiban, aki végül meghátrált. Amióta az ikrek megszülettek, látom rajta, hogy szinte fáj eljönnie hozzánk, annyira erős benne a vágyódás az anyaság után. Azt nem tudtam, hogy Dean volt képben valaha, ennek nem vettem észre a jeleit, de az az igazság, hogy eleinte rajtad kívül nem is nagyon láttam meg mást. – rántott egyet a vállán.

-Eleinte, Julie? És mostanában?

Julie megütközve nézett rá. Arról volt szó, hogy ezt a témát kerülik és nem gondolnak majd folyton arra, hogy vajon…  De közben Robert is kapcsolt, hogy micsoda mondat hagyta el a száját.

-Nem arra gondoltam, Julie, vagy legalábbis nem úgy… szóval, á, hagyjuk, mert csak egyre jobban belegabalyodok és a végén tényleg valami bántó sikeredik ki belőle, pedig nem akarom.  – azzal bevonult a dolgozószobába, mielőtt tovább ront a helyzetén.

Julie állt a nappali közepén, körülötte a csomagok hevertek szanaszét, a gyerekek pedig Greg vezényletével éppen akadálypályának néztek ezt a kuplerájt, de egyszerűen nem érdekelte. Nem is annyira Robert kérdése járt a fejében, hanem az utána elhabogott suta bocsánatkérés. Akkor mostantól ez lesz? Kétértelmű mondatok és sértődések? Az eltelt napok ragyogása egy pillanat alatt fakult vissza a hétköznapokba. Végül nagyot sóhajtott és a kicsiket beterelte a fürdőszobába. Agyalni ráér később is, ha egy kicsit lehiggadt.

Robert kinyitotta a laptopot és a leveleit nézte át. Jó részük Stephanietól érkezett. Erről aztán eszébe jutott, hogy Julie milyen jó érzékkel érzett rá Dean problémájának a valódi okára. Kísérteties. Tagadhatatlan, hogy van valami ezekben a női megérzésekben, figyelni kell rá vagy éppen vigyázni vele.

Amióta csak ismeri ezt a nagy darab melákot, mindig roppant udvarias volt Steph-el. Amikor leszerződött hozzájuk, Steph is nyilvánvalóan nőiesebbre vette a figurát a közelében. Gondoskodásáról egy időben még ő is úgy látta, hogy nemcsak neki szól, de az állandóan vele levő Dean-nek is. Dean pedig, az örökké mindig mindenkivel udvarias Dean…, eleinte fel sem tűnt, hogy Stephre legalább annyira vigyáz, mint őrá. Talán csak azon a budapesti forgatáson, a Bel Ami idején. Akkor Steph is sokat volt velük, és ha kimerészkedtek a városba, legtöbbször úgy nézett ki a dolog, mintha a nővére és annak férje kíséretében járkálna odakint. De aztán Steph egy reggel teljesen váratlanul hazautazott és Dean akkor vallott színt, jó néhány pohárka magyar pálinka kihozta belőle az őszintét. Szereti ezt a nőt, de Stephanie nem tud, nem akar dönteni a munkája, azaz Robert és a férfi között. Hetekig szinte lelkiismeret furdalása volt, amiért a vele való törődés útjába áll ennek a két szívének kedves embernek, hogy a magánéletükben fontos döntéseket meghozhassák. De az is igaz, hogy azóta a pillanat óta, amióta Julie belépett az életébe, már ő sem figyelte annyira fogadott családja minden lépését. Amikor jött Julie, ő teljesen elvesztette a fonalat, hogy azok ketten hogy állhatnak egymással. Frank színre lépésével pedig már azt gondolta, hogy csak képzelte az egészet. De nyilvánvalóan nem így van, ha Dean most azért akarja itt hagyni, mert meggyőződése, hogy Frank és Steph összeházasodnak.

Elolvasta a nő leveleit. Riportok, fotózások, interjúk… édes istenem, már előre forgott a gyomra, hogy ezekben mennyire lesznek kíváncsiak a szakmai sikereire és vajon hányan hánytorgatják majd fel a közelmúlt eseményeit. Hát, ezt most neki is sikerült, pedig tényleg nem úgy gondolta, de nyilvánvaló, hogy a jövőben kétszer is meg kell gondolja, mit ejt ki a száján, ha nem akarja, hogy Julie szemrehányásként értelmezze. Ami ismerve az ő hebehurgya megnyilvánulásait, valószínűleg hamvába holt próbálkozás lesz.

Az utolsó levél egy arizonai jótékonysági szervezettől, a Home Plate Project-től érkezett. Hallott már a munkájukról korábban is. Ha jól emlékszik, Steph javaslatára utaltak is át régebben a számlájukra egy kisebb összeget. De most nem pénzt kértek, hanem egy rajzot, amit árverésre bocsáthatnának. Jézusom! Árverésre az ő rajzát? Kicsit feszengve gondolt arra a régi lufira, amit kedve és ihletettsége szerint tölthetett ki. Hát, ő  meg viccre vette az egészet és talán kicsit még a Dali forgatás hatása alatt is állt. Rajzolt, ha azt rajznak lehet nevezni, aztán az utolsó pillanatban még odabiggyesztett valamit a kép bal oldalára, és utána heteken át röhögött a műelemzéseken. Talán csak a rajongói oldalakon merték nevén nevezni azt a fütyköst. Így utólag egy kicsit még szégyellte is, hogy elbohóckodta a dolgot. Most megint egy adott felületre kell mindenkinek elkészítenie az árverésre szánt műremeket, és komolyan elhatározta, hogy olyan komolyan fog dolgozni rajta, amilyen komoly maga a felkérés. Hátradőlt a karosszékben és a kamaszkorára gondolt, amikor más programja nem lévén, a szobájában gubbasztott és ha a zenélésbe belefáradt vagy nem volt hozzá hangulata, akkor  rajzolgatott. Aztán apu rávette, hogy járjon el a színjátszókörbe, és az annyira rabul ejtette, hogy végül a rajzról lemondva teljesen annak és a zenének szentelte magát. Anya egy ideig még be is kereteztette és kirakta a jobb rajzait, de hát ő anya, ő kirakta az első pont-pont-vesszőcske rajzait is a fridzsider oldalára – mosolyodott el, ahogy az anyja nevetésére visszaemlékezett. A puha simogatásra és az ölelésre. Jó volt gyereknek lenni a Pattinson családban, mert mindig bátorították, sosem nyirbálták meg a szárnyait. Ha azt tették volna, most nem ülhetne itt ebben a városban ilyen elérzékenyülve a visszaemlékezésektől. Na, hát, ha ő elmondhatta, hogy jó volt gyereknek lenni a Pattinson családban, akkor remélhetően majd a saját gyerekei is így emlékeznek vissza. De ehhez most össze kell szedje magát és utána nézni, hogy a kicsik vajon mit művelnek. A csend ugyanis feltűnően nagy volt odakint. Ez pedig feléjük ritkán jelentett jót.

A fürdőszobában zajlott a vízicsata. Állt az ajtóban és Juliet nézte, aki nevetve fröcskölte vissza a kicsik támadásait. Aztán észrevette őt az ajtóban és a nevetés elhalt az ajkán. Beljebb lépett és a felesége mellé ereszkedett a padlóra.

-Ne haragudj rám, tényleg nem úgy gondoltam! Nem élhetünk úgy ezután, hogy mindig minden félreérthető szó vagy mondat után ez a szerencsétlen dolog jusson az eszünkbe. Azt hittem, hogy ezt az egészet tényleg ott a tóparton lezártuk, nem?

Julie lehajtott fejjel bólintott. Ez nem is lesz olyan könnyű, mint ahogy eleinte gondolta. El kell fogadja, hogy Robert tényleg nem dörgöli az orra alá a történteket, de még mindig meg kell küzdenie a saját gondolataival.

Robert közben hátát a kád falának döntve leült a földre és őt nézte. Julie ránézett és próbált szívből jövő mosolyt varázsolni az arcára, de sosem sikerült volna, ha Chloé nem siet a segítségére. Kis kezével egy műanyag figurát emelt fel éppen, és a tartalmát Robert nyakába öntötte. Apja felhördülésére Chloé fülig érő fogatlan mosollyal válaszolt. Julie pedig újra tudott őszintén nevetni.