A szerelem 4 keréken érkezik 95.

Robert már egy órája futott a futópadon. Teljesen gépiesen tette egyik lábát a másik elé, a tempót a gép diktálta. Azt hitte, hogy futás közben majd gondolkodni tud, de igazság szerint ebben nem sokat segített, hogy az edzőterem helyett itthon kínozta magát. A garázs mellett kialakított helyiségben ez a futópad és egy erőgép volt hivatott a kondija megőrzéséhez hozzásegíteni. Amikor belekezdett, bekapcsolta a tévét és az Animal Planetre állította, de ha most hirtelen valaki megkérdezte volna, milyen műsorok mentek az eltelt időben, hát, fogalma sem lett volna róla. Leállította a gépet és a lassuló tempóhoz igazodva lelépett róla. Legalább ennyi előnye van ennek a hosszúra nyúlt mosolyszünetnek, hogy a kondíciója rendben van. Két hónapja voltak utoljára együtt Julieval, még ott Görögországban egy mámoros éjszakán. Aztán robbant a bomba és azóta úgy élnek egymás mellett, mint az idegenek. Közben megjárta Európát, Prágában vettek fel néhány jelenetet a legújabb filmjéhez. Ha felhívta a feleségét, szinte kizárólag a gyerekekről beszéltek, Julie pedig nem nagyon hívogatta, mondván úgysem adják át sosem az üzeneteit és a forgatás alatt sem akar zavarni. Pedig új asszisztense nagyon szolgálatkésznek mutatkozott, de nem nagyon volt lehetősége a kedvében járni.

Itthon a fagyos, vagy inkább közömbös hangulat még a gyerekek társaságában sem nagyon javult. Amikor pedig kettesben voltak, kifejezetten megviselte az idegeit. Hogy ne a veszekedésben oldódjon a feszültség, ezért inkább napjában többször is lejött ide és fárasztotta magát. Étvágya sem nagyon volt, és egyszer csak kezdte észrevenni, hogy olyan vékony, mint az első filmjei idején. Stephanie korholta is érte eleget, mert szerinte ezzel csak rontott a fizimiskáján, amelyről üvöltött a keserűség és a kielégületlenség.

Stephanie bezzeg kivirágzott. Válaszút elé állította Frankot, aki gondolkodási időt kért, és végül meghátrált. Szakítás lett a dologból, és meglepő módon a nemrég még mogorva Dean egy hét múlva újra csatlakozott hozzájuk. De már ez sem érdekelte igazán. Az emberek szerelmesek lesznek, szakítanak, ott keresik a boldogságot, ahol csak lehet. Csak ő olyan marha, hogy öli magát egy nő miatt, aki úgy néz át rajta, mintha láthatatlan lenne. Hűvös közönyössége bántóbb volt, mint bármi, amit tehetett volna.

A felesége a munkába vetette magát, írt. Amikor próbált erről beszélgetni vele, annyit elárult, hogy nem felkérésre teszi, hanem egy régi írását szedte elő és azon dolgozik, de részletekbe nem volt hajlandó belemenni, ő pedig nem akart erőszakoskodni. Amikor pedig becsukta a laptop fedelét, a konyhában főzőcskézett. Lassan az egész konyhát elborították a kis gömbölyű vagy szögletes üvegcsék, amikben mindenféle gyümölcsökből készült lekvárok, vagy a grillezéshez használt chutney-k voltak. Amíg élnek, elég lesz- gondolta néha.

Még a legjobbak az esték voltak, amikor együtt üldögéltek a gyerekszobában és felváltva meséltek a kicsiknek. De amikor a gyerekszemek végre leragadtak, nem bújtak össze a hálószobájukban, mint régen, hanem végkimerülésig próbálták elfoglalni valamivel magukat. Ő néha elment otthonról, Marcussal és Bobbyval találkozott. Ittak néhány sört, de amikor a többiek kérdezősködni kezdtek, általában felállt és hazament. Tom sem hívta mostanában, mert annyira elfoglalta a válása körüli hercehurca, hogy sosem ért rá velük találkozni. Siena menni akart, Tom pedig nem tudta elengedni – fájón ismerős volt a helyzet. Attól az apróságtól eltekintve, hogy Julie még azt a szívességet sem tette meg neki, hogy kimondja – menni akar. De hát mi mást jelenthet ez a közöny, ami megkeseríti a mindennapjaikat?

Amúgy is maga alatt volt, mert Bear, az a nagy gazfickó, itt hagyta őket. Világéletében mohó volt, talán a sanyarú előélete miatt is, és az egyik esti nagy zabálás után addig hancúrozott, amíg gyomorcsavarodást kapott. Mire rájött, mi a baj és állatorvoshoz vitte, már nem tudtak rajta segíteni. Üres volt nélküle a ház és kemény próbatétel volt a játékait, vackát, edényeit összeszedni és elpakolni. Az egyetlen érzelmes gesztust akkor kapta Julietól, mert vigasztalóan ölelte meg, amikor a pórázzal hazajött a klinikáról. Ő meg csak állt és nem tudta, hogy viszonozza-e, mert nem akarta, hogy egy félreérthető mozdulat miatt Julie esetleg visszavonulót fújjon. De aztán Julie mégis elengedte és szótlanul bement a házba, hagyta, hogy magában birkózzon meg a veszteséggel.

Julie lecsapta a laptop tetejét. Múlnak a hetek és semmi nem változik. Már nem áltatja magát azzal, hogy Robertet nem viseli meg ez a helyzet, amiben Görögország óta élnek. Nyilvánvaló, hogy az a szálkás pasi kint az udvaron az edzésben vezeti le az energiáit. Ő meg... eddig dühödten írt, de már ahhoz sincs kedve, lekvárt főzött és ennek köszönhetően hízott is pár kilót; a többit pedig alighanem annak az ipari mennyiségű fagylaltnak köszönheti, amit elkanalazott az utóbbi időben. Ez így nem mehet tovább. Két hónapja csak a gyerekszobában voltak kedvesek egymással, de ez a szinházasdi már kikezdte az idegeit. Amikor Bear elpusztult, próbált vigaszt nyújtani a férfinak, de úgy tűnt, nem tart igényt a vigasztalására, egyedül akarja feldolgozni a veszteséget. Claire-nek is igaza volt; a gyerekeknek elsősorban apára és anyára van szükségük, nem jól fizetett alkalmazottakra. Gregoryn máris érezni, hogy elszaladt vele a ló. A minap Tara panaszkodott, hogy a játszótéren mindenkivel verekszik és a szülők már nem nézik jó szemmel a viselkedését. Hallotta, ahogy készülődnek és hirtelen ötlettel magához vette a kocsikulcsot. Ma ő fogja kivinni a gyereket és tisztázza vele, mit lehet és mit nem.

Tara boldogan egyezett bele a változásba. Szívesebben játszott itthon a kicsikkel, minthogy megint az akaratos, rúgkapáló Greggel viaskodjon a többi szülő előtt. Robert zavartan nézett a felesége után, amikor az beültette a gyereket a kocsiba és a garázs mellől felemelte a zsákot, amiben a homokozójátékok voltak. Mi ez a hirtelen döntés? Pierre óta nem volt a játszótéren. Csak nem vele akar találkozni újra?

Volt annyi esze, hogy a kérdéseit megtartotta magának.

Gyorsan lezuhanyozott és ő is kocsiba ült. A játszótér mellett leparkolva a homokozó környékét figyelte, de sem a gyereket, sem a feleségét nem látta sehol. Nagyon sóhajtott és már-már elindult hazafelé, amikor a kötélmászóka tetején egy ismerős alakot vett észre. Jézusom! Julie! Mi a fenét művelsz már megint?

A felesége óvatosan figyelte a gyerek minden mozdulatát, miközben egyik karjával a vékony kis gyerekkart tartotta. Türelmesen várt, amíg Greg újabb fogódzót talált és őt utánozva oldalazni kezdett, aztán egy-két fokkal lejjebb ereszkedtek. Mire a talajra értek, a gyerek már teljesen kimelegedett a szokatlan erőpróbától, de becsületére legyen mondva, nem panaszkodott. Sőt! Kipirulva nézegette a mászókát, ami mellett szinte eltörpült.

-Olyan magasan voltunk fent, anya? – nézett csodálkozva a magasba.

Julie keze még mindig remegett az erőfeszítéstől, amivel a gyerek súlyát tartotta mászás közben.

-Igen, kicsim, olyan magasan. Majd otthon elmeséljük apának is, hogy milyen ügyes voltál, rendben? – nézett a fiára, aki vágyakozva lesett egyre többször a homokozó irányába.

-Maradjunk még egy kicsit?

-Még homokozni akarok Daviddel. – mondta lelkesen, aztán észrevéve Julie felhúzott szemöldökét, helyesbített.

-Szeretnék még homokozni Daviddel.

-Rendben, menj csak. Én itt ülök majd és figyellek titeket – kacsintott rá az anyja és a kisfiú már ott sem volt.

Robert egy szó nélkül leereszkedett mellé a padra. Pár percig csak üldögéltek és a békésen játszó gyerekeket figyelték.

-Hát, ez meredeknek látszott a kaputól nézve. Csodálom, hogy meg bírtad tartani. – szólalt meg Robert.

Julie meglepetten nézett rá.

-Nem tudtam, hogy te is jönni akarsz, akkor megvártunk volna.

-Én sem tudtam, hogy jönni akarok. Azt hittem, Tarával jönnek. De aztán láttam, hogy te indulsz el vele, és akkor gondoltam csak rá, hogy megnézem, mivel borítja ki mostanában Tarát.

-Keveset foglalkozunk vele, Robert. Anyádnak igaza volt, amikor ezt mondta. És emiatt olyan kis kiállhatatlan mostanában. Most, hogy együtt másztunk, szerintem már nem is lesz vele semmi gond. Persze, ez csak mára igaz. Ha holnaptól megint nem jönnénk vele, akkor kezdődnének a gondok előlről.

Robert már majdnem felfortyant, hogy ez mégis vajon  kinek a hibája, de még időben visszafogta magát. Végre beszélnek egymással! Majdnem normálisan, mint két szülő, akik a csemetéjük viselkedését beszélik meg. Magában végigvette, hogy a játszótéren kívül milyen programokkal köthetné le villámsebesen növő elsőszülött fia energiáit. Ahogy a kötélen mászott, mint egy tehetséges kis majom, biztosan nagyon élvezné a Kalandparkot, amit nemrégen adtak át. A gyerekpályán biztonságosan végig tudna menni és akár még ő is megpróbálkozna vele, bár valószínűleg a legtöbb függőszködő akadálynál leérne a földre a lába. De Gregorynak jó móka lenne még az is, ha ő ott bohóckodik.

A gyerek időnként feléjük nézett. Amikor felfedezte az apját, odaszaladt és megölelte, majd ugyanazzal a lendülettel már futott is vissza a félbehagyott homokvárhoz. Robert felnevetett magában és megrázta a fejét, ahogy arra gondolt, mennyire hétköznapi ez a jelenet, amit most átélnek. Miért nem csinálták ezt már korábban is? Miért nyugodtak bele, hogy Tara hurcolássza a fiúkat, amikor ez tulajdonképpen nagyon kellemes program? Az érzéstől feldobva Juliehoz fordult.

-Hozok egy kis vizet, vagy ti valami mást kértek?

-Nem, az jó lesz. A gyümölcslétől elmenne az a kevés étvágya is, ami mostanában van. – mosolygott vissza Julie. –De ne legyen nagyon hideg! – kiabált még a férfi után.

Robert belépett a sarki kis üzletbe. A pénztár melletti hűtőből kivett egy vizet, egy másikat pedig a mellette álló halomból, aztán a pult mögött álló szinesbőrű férfihoz fordult, hogy fizessen. A következő pillanatban egy bicska bökését érezte a nyakán és egy fiatal suhanc kiabált mellette. Az első sokkból riadva rájött, hogy nem vele kiabál, hanem a pénztárostól követeli a kassza tartalmát. Az idős indiai férfi remegő kézzel húzta ki a fiókot és a papírpénzt összemarkolva a pultra tette. A suhanc remegő keze csak egy aprót mozdult, de Robert érezte, ahogy valami émelyítően lassú csepp elindul a nyakán lefelé. Ez a kis hülye a végén még elvágja a torkát, mint egy csirkének – gondolta bosszúsan. Próbálta kicsit elmozdítani a nyakát a kés hegyétől, de az makacsul nyomta tovább; miközben a pénzt a zsebébe gyűrve a fiatal srác továbbra is ordítozott valamit. Robert időközben rájött, hogy a srác alighanem spanyol lehet, illetve hát mexikói. A szerencsétlen indiai ugyanúgy nem értett egy szót sem, mint ő; de ösztönösen engedelmeskedett a hangból sütő agressziónak. Robert nem először érezte az elbliccelt nyelvórák hiányát. Legalább annyit tudna mondani, hogy nyugalom. Bár, sokak szerint ez az első szó, ami fejetlenséget okozhat egy ilyen szituációban. Aztán valami sztoikus nyugalommal a gondolatai már ott jártak, hogy remélhetőleg nem nyit be senki, amíg ez a szerencsétlen el nem húzza a csíkot, mielőtt valami még nagyobb hülyeséget nem csinál.

A következő pillanatban a kés újra megbökte, de nem mélyebben, mint eddig. Aztán már csak a bejárati ajtó harangjának hangját hallották, ahogy a fiú kirohant. Az öreg indiai eddig bírta a feszültséget. A szívét masszírozva lerogyott a pult mögötti kis székre. Robert izgatottan hajolt át hozzá. A férfi megnyugtatásul felemelte a kezét, aztán halkan csak annyit mondott.

-Köszönöm, hogy nem hősködött. Korábban már történt itt ilyesmi és a vevőm megpróbálta leszerelni a támadót. Ez pedig a feleségem életébe került. Pedig ilyenkor csak egy dolgot tehetünk. Odaadjuk a kasszát és bízunk benne, hogy a rabló beéri vele. De maga megsérült! Hívok egy orvost – nyúlt a telefon után.

-Hagyja! – legyintett Robert és kézfejével megdörzsölte a nyakát. Letette a pénzt a pultra és lassan kilépett a napsütésbe. Nem, nem volt hősies. És ezzel talán bátorítást adott ennek a kölyöknek, hogy máskor is megpróbáljon ilyen könnyen pénzhez jutni. De őszintén szólva eszébe sem jutott, nehogy még jobban felizgassa a rablót, mert ahogy az öreg indiai is mondta, ebből sokkal nagyobb baj is lehetett volna. A park bejáratánál megrázta magát, vett egy nagy levegőt és mosolyt varázsolt az arcára. Egy kis hétköznapi showtime. A családjának erről nem is kell tudnia, utólag már feleslegesen izgatná fel őket.