"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2012. augusztus 17., péntek

A szerelem 4 keréken érkezik 96.


Robert csak hitte, hogy a boltbeli kalandot titokban tarthatja. Az öreg indiai alighanem az üzlet kamerájának felvételével próbálta pótolni a veszteséget. Az esti hírekben ugyanis jól felismerhetően ott szerepelt ő is, és az izgatott kamasz is a késsel a kezében. De erre csak akkor jött rá, amikor Julie szinte rátörte az ajtót.
-Robert! – állt halál sápadtan Julie a dolgozószoba ajtajában.
A férfi rémülten nézett fel. Elképzelni sem tudta, mitől borult ki ennyire a felesége, és persze azonnal arra gondolt, hogy a gyerekekkel történt valami.
-Jézusom, Robert! – zokogott Julie, mire a férfi felugrott és magához ölelve ringatta, hogy megnyugtassa.
-Mi a baj, szívem? – nézett el a feje fölött a nappali felé, ahol a gyerekek a szőnyegen békésen játszottak. És akkor meglátta a tv képernyőjén a hírek utolsó kockáit. Ó, basszus, ennyit a titkolózásról!
-Ja, hogy ez? Nem történt semmi baj, Julie, nyugodj meg! Sssss… - ringatta az asszonyt, aki lassan már csak szipogott, de úgy kapaszkodott a férfi pólójába, hogy szinte ronggyá gyűrte a markában.
-Egy ideges kölyök volt egy életlen bicskával. Szegény boltos húzta a rövidebbet, mert az összes papírpénzt odaadta a kasszából.
-Robert! Robert – püfölte Julie a mellkasát, mivel nem díjazta a viccelődő hangsúlyt, és újrakezdte a sírást.
-Julie! Ne csináld már! Nem történt semmi. A srác olyan ideges volt, hogy tőlem el se kérte a tárcámat.
-Robert, de tisztán kivehető a képen, hogy a kést a torkodnak szorította. És most már tudom, hogy nem borotválkozásnál vágtad meg magad; és azért volt véres a pólód nyaka, mert ez a suhanc megszúrt – hüppögött Julie.
-Oké, hát egy kicsit füllentettem neked, mert nem akartam, hogy felizgasd magad, de hát ilyen az én szerencsém a titkolózással, még a tv is bemondja a baromi nagy titkomat. – vágott egy grimaszt a férfi, miközben csendes örömmel ölelte magához a feleségét. Hát, ha ez kell, hogy végre megtörjön közöttük a mosolyszünet, akár a mainál jobban is hajlandó megböketni magát – gondolta némi akasztófahumorral.
Julie lassan lecsillapodott és zavartan simította ki a kezei között összegyűrt pólót. Kezével megemelte a férfi állát és a nyakát vizsgálgatta.
-Le sem fertőtlenítetted? Ki tudja, miket vágott azzal a koszos késsel az a gyerek, még a végén valami fertőzést kapsz.
-Megmostam, amikor hazaértünk, a pólót is akkor cseréltem le és kipezsgettem a sebet. Nem hiszem, hogy gond lehet belőle – simogatta meg Robert a lány aggódó arcát.  Aztán mintegy zavarba jőve ettől a meghitt közelségtől, hirtelen mind a ketten elengedték a másikat.

Amikor este végre elcsendesedett a ház, a gyerekek már békésen szuszogtak az ágyaikban, Robert úgy döntött, hogy ma éjjel nem olvassa álomba magát, hanem korán lefekszik. Nagyon remélte, hogy a felesége sem akar késő éjszakáig írni. Meglepve látta, hogy Julie már meg is előzte őt és az ágyban fekszik. A fürdőszobában a mosdó pultjára támaszkodva vizsgálta a tükörképét.
-Na, ki tudod használni ezt a mai ziccert vagy minden megy tovább, ahogy az elmúlt hetekben?
A tükör csak megismételte a kérdést, de választ nem tudott rá adni. Sóhajtott egy nagyot és lekapcsolta a villanyt. Az ágynál felhajtotta a takarót és alábújt. Hamar feladta, hogy a hátán fekve a plafont bámulja. Az oldalára fordult és Juliet nézte, aki felé fordulva lehunyt szemekkel feküdt.
-Alszol? – súgta oda neki a sötétben.
Julie szeme olyan gyorsan nyílt ki, hogy nyilvánvaló volt, hogy nem aludt. Kinyújtotta a kezét és ujjait végighúzta a férfi torkán.
-Miért nem szóltál? – suttogta halkan.
-Nem akartalak megijeszteni. Végül is éppen elég volt, hogy én ijedtem meg. Átfutott a fejemen, hogy egy rémült kamasz még elvágja a torkom mielőtt megmondom neked, hogy sajnálom. Olyan nagyon sajnálom, Julie! Soha nem akartalak megbántani. Csak azért nem tagadtam anyám nevetséges vádját, mert eszembe se jutott, hogy komolyan veheted. Főleg Kanada után. Az nem újdonság, hogy féltékeny vagyok rád, ezt nem is tagadnám soha. De hiszem, hogy ura vagyok ezeknek az érzéseknek és soha nem aláználak meg vele téged és magamat, hogy ilyen kisstílű módon próbáljalak az ellenőrzésem alatt tartani. Én bízom benned, Julie. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Pierre csókja nem jut időnként az eszembe, de csakis azért, mert annyira bizonytalan vagyok magamban. Nem tudom, hogy nem akarsz-e többet, jobbat. De benned bízom! Bízom benned, ha elégedetlen lennél, akkor először engem kapnál le a tíz körmömről és csak ha nem értek a szép szóból, akkor lépnél. Csak abban a sok tahóban nem bízok, akik ebben az amúgy is zavaros világban körülvesznek minket. Éppen elég kollégámnál látom, hogy a forgatások alatt mennyire kifordulnak magukból, és téged ilyen éhes farkasok közé engedni, ijesztő.

Julie hagyta, hogy beszéd közben a férje a tenyerébe szorítsa a kezét, ami még mindig a torkán volt. Minden kimondott szó megremegtette a bőrét, miközben a férfi forró lehelete ott lebegett köztük. Aztán hirtelen elengedte a kezét és az arcához nyúlt, ujjaival letörölte a könnyeit, amik hangtalanul, még a számára is észrevétlenül potyogtak a párnára. Olyan átkozottul régen tartott közöttük ez a mosolyszünet. Már azt hitte, előbb-utóbb tényleg lépni fog valamelyikük, és az a lépés lesz a házasságuk halálos ítélete. Most pedig egy drogos kamasznak rebeghet hálát, amiért még időben rákényszerítette őket, hogy beszéljenek egymással a torkukat szorongató félelmeikről.

Robert közben a lány ujjait morzsolgatta, miközben alig észrevehetően a szájához emelte és végül gyengéden a tenyerébe csókolt. Julie úgy szorította össze a tenyerét, mintha ezzel a csókot is ott tarthatná. Megrándult, de végül a kezét nem húzta vissza. Nézték egymást a hálószoba félhomályában, aztán Robert feje lassan, mint egy lassított felvétel megindult feléje. Összeért az orruk és a homlokuk.
-Szeretlek! – suttogta neki halkan. –Szeretlek, akkor is, ha néha idiótaságokat mondok vagy teszek, és csak abban bízhatok, hogy ismersz már annyira, hogy ilyenkor is tudd, mindennél jobban szeretlek.

Julie ujjai a férfi szájára csúsztak, hogy szinte belefojtsák a forró vallomást. Robert zakatoló szívvel gondolt rá, hogy elkésett, a felesége már nem tart igényt az érzelmei bevallására. De a hideg ujjak helyét átvette a lány ajka, és a takaró alatt közelebb csúszva lábaival folyondárként csavarodott a férfi testére. Annak nem is kellett több biztatás. Átölelte a feleségét és magára húzta. Julie a csókot meg nem szakítva feküdt Roberten  és amikor levegőért kapott, a tarkóját ölelve még közelebb húzta magához.
Robert fürge ujjai lázasan keresték a hosszú hálópóló alját. Egy pillanatra átfutott a fején, hogy reggel látta Juliet ebben a Snoopys pólóban a fürdőszobában; aztán már csak azzal foglalkozott, hogy egyre feljebb és feljebb tolja a felesége testén. A fején átbújtatva egy laza mozdulattal félredobta és végre a selymes bőrt simogatva, játékosan rajzolta körbe a kebleit, majd finoman gyúrni kezdte a lágy halmokat. Sóhajaik, nyögéseik szinte megállították az időt. Szája közben újra és újra Julie száját kutatta. A következő pillanatban megdermedt, mert az ajtóban egy apró alak jelent meg.

-Olyan rosszat álmodtam – szipogta Greg és máris az ágy felé tartott.
Még jó, hogy a takaró félig–meddig eltakart, gondolta ijedten Julie és legördült Robertről, aki nagyot sóhajtva paskolta meg közöttük az ágyat.
-Bujj ide és meséld el, mi volt az a rossz álom! –
A kicsi fürgén mászott fel az ágyra.
-Már nem emlékszem, mi volt, de megijedtem.
A puha párnákra, a szülei közé dőlve hamarosan újra elaludt. Pár perc múlva Robert óvatosan felkelt és a gyereket a karjaiba véve visszavitte a gyerekszobába és betakargatta.
Az utóbbi időben, mintegy védekezésként, előhalászta a szekrénye mélyéről az egyik régi pizsamanadrágját és ma is abban feküdt le. Lassú léptekkel közeledett az ágy felé, ahol Julie tágra nyílt szemekkel figyelte, ahogy lassan, érzékien tolni kezdi a csípőjéről a könnyű anyagot. Amikor szerelemre éhes teste feltárult, Julie érezte, ahogy a szája kiszárad és testét elönti az a régi borzongás, ami a meghitt perceikre mindig is jellemző volt. Testéről hagyta lecsúszni a takarót és várakozóan dőlt hátra a párnák közé. Hamarosan Robert teste simult hozzá.
-Hol is hagytuk abba? – suttogott vágytól fűtött hangon.
Julie a melleihez emelte a kezeit és testét ívbe feszítve kínálta fel magát. Robert már tudta, hol folytassa. Megcsókolta, majd a melleit dédelgetve csúszott egyre lejjebb. Julie úgy nyílt meg neki, mint egy engedelmes rabszolganő, de igazából mindketten rabszolgái voltak egymásnak, a testüket feszítő érzéki vágyakozásnak, a lelkükben dúló érzelmeknek. Az első intim csók máris a szakadék szélére sodorta a lányt, aki remegve kapaszkodott a férfiba, hogy rávegye, tartson vele. És Robert boldogan engedelmeskedett. Úgy hatolt egyre mélyebbre, mint a hosszú utazásról hazatérő vándor; ez az összeolvadás nemcsak a megkönnyebbülést, de a megbékélést is elhozta számukra.

A másnap reggel még ennyi év után is képes másnap reggelként funkcionálni – hunyorgott Julie, ahogy ébredés után az ölelő karokat megérezte. Robert ugyan elmondta a magáét, szerelmet vallott újra és újra, de őbenne benne akadtak a mondatok, amikkel egy új és jóval békésebb jövőt szeretett volna felvázolni. És ettől egy kicsit feszélyezetten érezte magát. Pedig nem voltak ezek nagy dolgok. Csak egy kicsit többet akart a külvilágból. Szerette volna, ha a barátait is vendégül látnák néha. Igazán nagyon kevés barátja van, de néhány anyukával összebarátkozott és némelyiknek már a férjét is ismerte. Szívesen rendezett volna vacsorákat, ahol nemcsak ketten ülnek az asztal két oldalán, esetleg Greggel kiegészülve, hanem civil felnőtt társaság, akikkel az élet mindennapos dolgairól lehet beszélgetni, nem feltétlenül a forgatások világáról. Robertnek is mekkora öröm, igazi feltöltődés, ha a régi barátaival összejön. Neki ez miért nem adatik meg? Amíg csendben azon törte a fejét, hogyan hozza ezt szóba anélkül, hogy lerombolja az éjszakai meghittség emlékét, Robert álmosan mordult fel mögötte.
-Min jár az eszed, hm? Mert egészen megmerevedett a tested az előbbi nagy sóhajtás után.
-Beszélnünk kéne – motyogta csendesen.
Robert azonnal teljesen éber lett. A fenébe! Ő már azt hitte, az éjjel mindent megbeszéltek, amiről beszélni érdemes, de mi lehet az, amit Julie csak ilyen feszengve bír kimondani?
-Miről? – kérdezte bizonytalansággal a hangjában.
-Robert! Szeretném, ha néha az én barátaimat is meghívnánk ide. Ha egy kerti sütögetés mellett beszélgethetnénk a gyerekekről vagy csak egy színházi előadásról vagy a vízicsúszdáról a parton. Bármiről, aminek nincs köze a filmhez. Amitől úgy éreznénk, hogy csak átlagos fiatal szülők vagyunk, gyermeknevelési problémákkal, számlákkal, tervekkel.

Julie hangjában tisztán kivehető volt a sóvárgás egy normális élet után, de Robert tudta, hogy ez hiú ábránd, megpróbálhatják, de garantáltan csalódás lesz a vége. Egyszerűen csak azért, mert ők nem így élnek. Nem tudnak így élni. Arra nem is pocsékolt szavakat, hogy az anyagi lehetőségeik különbözősége miatt a számlákkal nekik valószínűleg életük végéig nem kell foglalkozniuk, ez van, emiatt nem fog bocsánatot kérni. De lehet, hogy megbeszélnek egy kerti partyt és neki váratlanul el kell utaznia, vagy éppenséggel Julienak. És a gyerekeiket vagy bébiszitterek hordják az iskolába majd, vagy felvállalják, hogy viszik magukkal őket, bármerre járjanak és az végképp egy másik életformát kényszerít a kicsikre is. Nem fognak tombolni a parton a vízicsúszdán, együtt biztosan nem; mert egyszerűen nem tehetik. Soha nem lesznek egy egyszerű kertvárosi család fehér kerítéssel, kutyával a gondosan nyírt gyepen és vendégjárós szomszédokkal. Azt hitte, mostanra már Julie is rájött erre, de ezek szerint még mindig nem tudja elfogadni a valóságot, és valami álomképet kerget, amit sajnos nem adhat meg neki. De a fenébe, hogy értesse ezt meg vele anélkül, hogy el ne rontsa azt az éppen csak kialakult törékeny harmóniát, amit az éjjel próbáltak újra feléleszteni. Olyan vékony jégen járkált most még az éjszakai enyhülés után, hogy egyszerűen nem mert rávilágítani a mogorva valóságra.
Ezért aztán némi lelkiismeret furdalással így szólt.
-Részemről rendben, ha szeretnéd, szervezz meg egy ilyen kerti sütögetést.

2 megjegyzés:

zsorzsi írta...



Örülök ,hogy szent a béke.
Jobb így . Kíváncsi vagyok ,hogy fogod újra megkeverni a dolgokat !?

Várom a folytatást.deofcm31

csez írta...

Mindig meglepsz, milyen atgondoltan tud Rob elmelkedni, most eppen az eletmodjukrol... Es azzal is, hogy mennyi minden ugy hangzik ezzel a vilaggal kapcsolatban a tolladbol, mintha elsokezes infoid lennenek ;)