Túl a Szentestén, remélem mindenki megnyugodott már, ajándékok megvoltak, a pocakok is megkapták az ilyenkor szokásos extra kalóriákat. Nem azért mondom, de a tiramisum eszméletlen finomra sikerült. Az éjféli misére az idén nem jutottam el, viszont cserébe akkortájt mosogattam, mert nem akartam reggelre hagyni a nagy mutatványt. Nem tudom, miért alakult most másként, de az utóbbi tíz év leghangulatosabb karácsonyát töltöttük a fiúkkal és a nagyszülőkkel. Este, levezetésként pedig a srácokkal megnéztük a Reszkessetek betörők című filmet. Ez nem fordulhatott volna elő, ha benne van a tv műsorban, de mivel annyi év fanyalgása után most senki nem tűzte műsorra, valóságos kampány indult miatta, az RTL állítólag közleményben fogadta meg, hogy jövőre jóvá teszi a mulasztást.
Na, de nem szaporítom a szót, érkezzen a Börze következő darabja, amit egy személyes élmény ihletett, bár közel sem hasonló, mint amivel a történet indul(na).
*
02. A Sál
Lucas Robinson percek óta szuggerálta a barna hajú lányt, aki
a metrókocsi közepén kapaszkodott a csillogó háromágú rozsdamentes
kapaszkodóba. Hűvös volt már az idő, induláskor a nyakába kanyarította a
sálját, és annak a sálnak a pontos mása most ott tekeredett egy bájos karcsú
nyak köré. Ilyen véletlenek egyszerűen nem léteznek! A lány egy fiúval
vitatkozott valamiről, de Lucas a srác arcát csak elmosódott foltként
érzékelte, nem is érdekelte, csak a sálat látta. És meglepő módon a lányt,
pedig most ő sem lehetett volna érdekes, csak az a nyomorult laza szövésű,
egyedi mintás anyag, ami a lelke mélyéig felzaklatta.
Együtt vettek két ikersálat Velencében Annával, a
barátnőjével, aki azóta már halott. Néha már arra gondolt, hogy két éve, amikor
egy bowlingozás után a bevásárlóközpontban a kávézó és a bowlingterem közötti
alig húsz méteren elhagyták, az volt az előjele a későbbi tragédiának is.
Hetekig ha arra jártak, mind a ketten érdeklődtek a környékbeli kis üzletekben,
hátha valaki leadta a sálat, mert valami nevetséges módon úgy érezték, hogy az
összetartozásukat szimbolizálja, de senki nem látta.
Aztán egy nap kiderült,
hogy Anna gyakori fejfájásai mögött egy iszonyatos kór áll, és késő volt már,
hogy megállítsák a feltartóztathatatlanul közelgő véget. A temetésen is a
nyakában volt ez a nyomorult sál, pedig akkor nyár volt, forróság, sokan
nyilván bolondnak is nézték miatta, de ő csak azon kesergett, hogy a sál
ikerfele örökre elveszett, …Annával együtt.
Nem akarta megszólítani a lányt, de fejben mégis ezerszer
megtette, és amikor a fiú dühösen kiszállt és hátra sem nézve elviharzott a
következő megállónál, előkapott a kabátjából egy papírlapot és a tollát. Néhány
sort vetett rá, aztán az ajtóhoz sétált, hogy a következőnél ő maga is leszálljon. Sokkal korábban szállt le, mint ahol
dolga lett volna, de nem izgatta magát, néhány percen belül úgyis érkezik a
következő szerelvény, majd azzal megy tovább. Mielőtt kilépett volna a
kocsiból, a lány kabátjának kézelője alá dugta a papírlapot és az utolsó
pillanatban kilépett a már csukódó ajtón. Hatalmas, barna, kerekre tágult
szemek néztek utána az elsuhanó ablakból, és még látta, ahogy a lány kíváncsian
szétnyitja a papírlapot.
„Hol vetted ezt a szép
sálat? Csak nem a Megahouse-ban a bowlingpálya és a McDonalds kávézója között? Ha van mit mondanod a dologról, akkor hívj
fel! 4534567899 Lucas” – ez állt a papíron.
Egész nap ez a közjáték járt a fejében. Aztán még másnap,
sőt harmadnap is eszébe jutott, s valahányszor megcsörrent a telefonja,
lélegzetvisszafojtva várta az idegen női hangot, de nem ő volt. Amikor már
biztos volt benne, hogy a lány futóbolondnak tartja, mégiscsak jelentkezett.
Kissé akadozó hangon emlékeztette, mintha nem égett volna
bele a retinájába a látvány amúgy is, hogy ő az a lány, akinek egy cédulát
adott a metrón. Elmondta, hogy a barátja azt mondta neki, ő vette ajándékba, de
most hogy rákérdezett, már csak hebegett-habogott, végül bevallotta, hogy úgy
találta. Úgyhogy össze is vesztek miatta, mert ő már abban sem biztos, hogy nem
volt-e minden más is hazugság közöttük. Ha ez a fiúnak ilyen fontos darab, ő
nagyon szívesen visszaadja.
-Tartsd csak meg, akié volt, már úgysem tudja hordani. –
motyogta halkan. A lány is hallgatott, nyilván zavarban volt, hogy ha nem kéri,
akkor egyáltalán miért kérdezett rá…
-De ha emlék? – kérdezte halkan a lány.
-Hogy hívnak? – kérdezte Lucas válasz nélkül hagyva a kérdést.
-Anna, Anna Thompson.
-Oké, találkozzunk, Anna! – adta meg magát a sorsának Lucas.
2 megjegyzés:
Nekem ez is bejön ;)
Egy novellányit mindenképp olvasnék belőle, de ha több, az se baj :P
K&P
Szia!
Ez tetszik! Szívesen olvasnám tovább.
Nikol
Megjegyzés küldése