Túl az Óperencián 32.

-Már azt hittem, vissza sem jön többé – nézett fel kutató tekintettel dr. Bolton az íróasztala mögül Rickre. –A gyerekek nagyon hiányolták… meg persze a nővérek. –vágott beszédes grimaszt, ahogy eszébe jutott, ahogy a nővérkék eleinte rendszeresen rákérdeztek, mikor tér vissza a fiú. Ő maga is szerette volna tudni, de a büszkesége még elég erős volt ahhoz, hogy ne próbálja kihúzni abból a muris kinézetű lányból a választ, akit Rick maga helyett állított a programba. Mostanában többször is gondolt rá, és láss csodát, a srác megjelent, mintha hívásra tette volna. 

-Hát, talán kicsit hosszabbra sikerült, mint eredetileg terveztem, de az az igazság, hogy amíg távol voltam, addig sikerült döntésre jutnom az egész projekttel kapcsolatban is. – válaszolt a fiú és közben elnézett a doktornő mellett, ki a kórház hatalmas üvegablakán, az odalent kavargó forgalomra. Egy pillanatra elkalandozott a figyelme… mennyivel jobb volt még néhány napja a napsütésben és a virágillatban Sabrinával összefonódni, mint ebben a zajos, nyirkos városban szívni a kipufogók füstjét.

-Le akarja állítani? – húzta fel a szemöldökét a nő, és nem kerülte el a figyelmét, hogy a szemben ülő fiú csak testben van jelen.

-Nem, persze hogy nem! – rázta meg a fejét Rick, ezzel kiszakadva az álmodozásból, és újra a beszélgetés témájára koncentrálva. –Csak vissza kell térnem San Franciscóba. Kaptam egy álláslehetőséget, és szeretném kipróbálni. Az Amerikai Egyesült Államok Halászati és Vadászati Hivatalának egyik kutató hajóján teljesítek majd szolgálatot a kaliforniai partok mentén. Tudományos megfigyelés… azt hiszem, mindig is erre vágytam. – beszélt büszkén a fiú a lehetőségről, amelynek írásos bizonyítéka már ott lapult a zsebében. A hazaérkezésük másnapján kapta postán a levelet. Még meg is lepődött, hogy az internet korában ilyen hagyományos módon juttatták el hozzá a szerződést, ráadásul a szülei címére. Nem is emlékezett, hogy ezt adta volna meg, de volt ebben valami szívet melengető… meg nem tudta volna fogalmazni miért, de sokkal személyesebbnek érezte, mintha küldtek volna egy e-mailt. A diplomája még a kezében sem volt, amikor elküldte a jelentkezését, de mostanáig egy sor választ sem kapott, nem is gondolt rá, vagy ha igen, akkor csak mint meg nem valósult álomra. És most ott állt feketén-fehéren egy díszes fejlécű iraton, hogy a jövő hónap elejétől ő is tagja a testületnek. 

-És a gyerekek? – kulcsolta össze az ujjait a nő. Amíg ez a kölyök távol volt, nem is nagyon gondolt rá, hogy majdnem bolondot csinált magából egy éjszaka reményében, de most, hogy itt állt előtte napszívta hajjal, barnán, szeme csillogott annak tanujaként, hogy nemcsak fizikailag, de lelkileg is teljesen a topon van, ez valahogy ismét nagyon felvillanyozó hatással volt rá.

-Zora és Jason a program teljes idejére vállalják a munkát. – bökte ki Rick kicsit kelletlenül. Örült a Hivatal megkeresésének, biztos volt benne, hogy az egyetem hagyományosan jó kapcsolata és a kiváló diplomája segítette hozzá, de azzal, hogy a „Búvárkodj velem” programot most már véglegesen kiadta a kezéből, egy kis lelkiismeret-furdalást is érzett. Ez az ő gyermeke volt, az ő ötlete, az ő sikere, Katrina neki súgta meg, hogy ha nagy lesz, ő is búvárkodni szeretne majd, a kis Michael a meséi nyomán határozta el, hogy  ha felnő, akkor állatorvos szeretne lenni egy tengeri akváriumnál…; és ő most veszi a képzeletbeli kalapját és odébb áll. De hát elment volna mindenképpen, legkésőbb, ha letelik az egy év, vagy a programra szánt adomány. 

-Hát, sajnálom… azt hittem, még sokáig velünk lesz – állt fel a nő és szorosan a fiú elé lépett. Ha elmegy, akkor miért ne búcsúzhatnának el egymástól. Felemelte a kezét és ujjával a fiú arca felé nyúlt, aki az utolsó pillanatban ellépett az érintés elől. Mi a franc? Mit akar tőle ez a nő? Mit, mit? Tudod te, nagyon jól, hogy mit akar… hogy mit akart már a gála estéjén is. – futott át a fején a gondolat. Érezte, hogy a reagálása mennyire megalázó lehet az asszonynak, de kivételesen nem érezte emiatt kényelmetlenül magát. Oké, hogy nem volt kifogása az ellen, ha egy nő kezdeményezett, de ő nem volt szabad ember, így jobb, ha egy pillanatra sem hitegeti Michaelát.

-Elnézést, mennem kell! – lépett még hátrább és magában gúnyosan gondolt rá, hogy még jó, hogy a főorvosnak ilyen tágas irodája van és nem a falhoz lapulva kell kisasszézzon innen. Az már igazán nevetséges lenne.

Az asszony keze lehanyatlott, aztán gyorsan zsebre is dugta, mintha nem történt volna semmi, és egy halvány mosolyt erőltetett az arcára.

-Azért ha erre jár, mindig szívesen látjuk. – búgta neki annak a nőnek a hangján, aki nem sértődik meg olyan könnyen, de nem is vesz tudomásul elutasításokat.

*

-Zora! A szentségit! Nem hiszem el, hogy mindig és mindenben neked kell győztesen kikeveredni minden veszekedésből. – hörrent fel Jason, és ujjai szinte bizseregtek, hogy a lány kurta, most éppen égő vörösre színezett haját kicsit megtépje. –Megígértem a gyerekeknek, hogy ma megyünk be hozzájuk, mert nekem a holnap nem jó. A fiúkkal összejövünk egy kis gyakorlásra, mert a hétvégére van egy meghívásunk.

-Én pedig megmondtam neked, hogy nem variálhatod az időpontokat kényed-kedved szerint. A srácok úgy tudják, hogy szerdán megyünk be hozzájuk. Ők is erre készülnek és a gondozók is. Nem állíthatunk be, mert lehet, hogy valamelyik olyan kezelést kap éppen, ami miatt nem vehet részt a foglalkozáson. Az, hogy te megígérted, nem jelent semmit. Nekik az a biztos, amit a nővérek mondanak nekik; és ők szerdát mondtak.

-Istenem, tudtam, hogy nem leszel képes úgy csinálni, ahogy megegyeztünk. – nyögött a fiú és a telefonjára nézett, amin az egyik haverja éppen lelkendező üzenetet küldött, hogy a hétvégi meghallgatáson egy zenei cég fejese is ott lesz. Most valahogy határozottan jól jött, hogy a Drops zenészeinek gyerekei is benne vannak a bandában, ettől még egy kis klubnak a tulajdonosa is nagyobb bizalmat szavazott nekik. –Megmondtam az elején, hogyha fellépésünk lesz, akkor az az első.

-Ricknek nem ezt mondtad.

-Rick megértené.

-Mit értene meg Rick? – lépett be a szobába éppen az emlegetett.

-Ez a liba nem érti meg, hogy ha hétvégén életbevágóan fontos fellépésünk lesz a bandával, akkor nekem a gyakorlás az első. A srácoknak a szerda jó, úgyhogy ma akartam bemenni a  kórházba a kölykökhöz, de Zora köti az ebet a karóhoz, hogy csak szerdán mehetünk. Mondd már meg neki, hogy ennek nincs semmi jelentősége.  A lényeg, hogy menjünk!

-Nem szívesen mondom, de Zorának igaza van. Ha a szerdát beszéltétek meg a kórházzal, akkor a kezeléseket is ehhez igazítják, hacsak nem életbevágó dologról van szó. Ha most odaállítasz, akkor lehet, hogy a gyerekek fele nem is lesz a kórtermében.

Jason a plafonra emelt tekintettel nyugtázta, hogy ebben a vitában megint alul maradt. Azt azért rossz néven vette, hogy Rick nem mellé állt.

-Akkor holnap menj el te helyettem! – jutott eszébe hirtelen a megoldás, mire Rick sajnálkozva rázta meg a fejét.

-Nem lenne jó ötlet. Én már elbúcsúztam. A gyerekektől is meg a kórháziaktól is.

-Attól még beengednének. – rántotta meg a vállát Jason, nem értve, miért olyan nagy probléma ezek után még egy alkalommal bemenni a kórházba. Rick nagyot sóhajtott. Ha nem ad normális magyarázatot, a srác addig fogja szekálni, amíg be nem megy, ezt pedig mindenképpen el akarta kerülni. Kihasználva, hogy Sabrina Oliviával csatangolt valahol, úgy döntött őszinte lesz. 

-Az van, hogy … de ha valamelyikőtök elpofázza Rina előtt, azt kinyírom, szóval dr. Bolton már a gálán kikezdett velem, most meg búcsúzkodni akart, és nem akarom, hogy azt higgye, azért megyek vissza, mert meggondoltam magam.

-Miért, nemet mondtál neki? – kerekedett el Jason szeme, ahogy a dús idomú doktornő képe felmerült előtte. Mondjuk neki ez a vöröshajú boszorka ezerszer jobban bejönne, de az tagadhatatlan, hogy az asszonynak istentelenül dögös teste van.

-Nem mondtam nemet. – rázta a fejét Rick, aztán már csak az ajtó dörrenését hallotta.

-Remek! Rina csak az utolsó kérdést és a választ hallotta, észkombájnok. – forgatta meg a szemét Zora, aztán elkapta Rick kezét, aki máris futott volna a lány után. –Hagyd, majd én beszélek vele. Néha nem is tudom, mi a fenének jártok ti egymással, olyan agyatlan reakciótok van állandóan mindenre, hogy hozzátok képest még Jasonnal is könnyebb lenne elképzelnem egy vad kalandot. Azzal fogta magát és újdonsült barátnője után indult.

Rick a fejét vakarva nézett utána.

-Nagyon úgy hangzott, mintha …? – nézett Jasonra, aki még mindig az ajtót fixírozta.

-Mi van? – kapta el a tekintetét, mire Rick összeráncolt homlokkal nézett végig rajta.

-Ezt én is kérdezhetném.

-Megőrülök tőle – sóhajtott Jason az ajtó felé biccentve - …és… érte. – fejezte be halkan a mondatot.

-Upsz, srácok, amíg én elvoltam, addig ti…? – lepődött meg Rick a váratlan fordulaton.

-Nem, és ez a bajom. Az a hülye Harvey teljesen kicsinálta. Ez a liba megfogadta, hogy pasival ezek után már nem áll le. Valamelyik nap már azt mondta, hogy lehet, hogy egy csajjal kellene kezdenie, mert mi pasik szemetek vagyunk egytől-egyig. 

Ricket más körülmények között roppant érdekelte volna Zora és Jason alakuló rormánca, de most kizárólag arra tudott koncentrálni, hogy vajon Rina nem hitte-e azt, hogy ő és dr. Bolton …, ezért bocsánatkérő grimasszal ott hagyta a barátját és a konyhába ment, ahonnan Zora hangját hallotta. Éppen azt ecsetelte, hogy dr. Bolton sokkal idősebb, mint Sabrina, és közelről kifejezetten látszanak a szarkalábak a szeme sarkában.

-Zora, megtennéd, hogy megnézed, nem maradt-e a szobában a telefonom? – szólalt meg a fiú és Zora egy látványos grimasszal bólintott. Aztán mégsem tudta megállni és az ajtóból visszaszólt.

-Ti pasik olyan hülye kifogásokat tudtok találni…miért nem mondod azt, hogy egyedül akarsz beszélni a barátnőddel? Ennyi…

-Igaza van. – nézett utána Sabrina.

-Nincs igaza, mert azt akartam, hogy inkább Jasonnal tisztázzák, hogy imádják vagy utálják-e jobban egymást. Nem kell, hogy védőügyvédet játsszon, mert nem csináltam semmi rosszat.

-Hát, mint tudjuk, nem olyan rossz az… - dünnyögte Sabrina, és visszafordult a mosogatógép felé, amiből éppen kipakolta a tiszta edényeket.

-Rina! Ha te most azt mondod, hogy azt hiszed, hogy én és Michaela…

-Nem hiszem, csak utálom, hogy az a tyúk állandóan bepróbálkozik.

-Hogy érted, hogy állandóan? – pislogott óvatosan Rick. Abban egészen biztos volt, hogy a gáláról nem mesélt a lánynak.

-Ahogy megláttam rólatok azt a fotót a gálán, azonnal tudtam, hogy tetszel neki. … és ez nyilván nem változott, amíg távol voltál. Gondolom, csalódott volt, amikor bejelentetted, hogy részedről ennyi volt és mész az ország másik végébe. 

-Rina, hagyjuk a fenébe dr. Boltont. Ha csalódott is volt, az az ő problémája. Én sokkal kíváncsibb lennék arra, hogy mi a te véleményed erről a munkáról.

-Hát, tekintve, hogy tudom, mennyire szeretted volna, és mivel tisztában vagyok vele, mekkora megtiszteltetés, hogy felajánlották, csendben irigykedek. És még csendesebben gyászolok. – motyogta halkan.

-Mit gyászolsz? – emelte fel a lány állát Rick.

-Hogy hetekig nem látlak majd… olyan leszek, mint egy tengerész-barátnő, és csak remélni merem, hogy te viszont nem leszel olyan, mint egy tengerész, akinek minden kikötőben másik barátnője van. … és akkor a sellőkről, hableányokról már nem is beszélek.

-Jól van, kis Ariel! Tudod jól, hogy én már beleszerettem a legszebb hableányba, úgyhogy bolond lennék hűtlen lenni hozzád. Engem sokkal jobban idegesít az a sok tudásszomjtól lihegő kocavadász az egyetemen, aki esetleg szemet vet az én kis sellőmre. Én meg még megvédeni se tudom az érdekeimet, mert valahol a viharos tengeren várom, hogy felszedhessük végre a horgonyt és jöhessen vissza hozzád. 

Amíg játékosan évődtek, Sabrina hogy, hogy nem, felkerült a konyhapultra és széttárt lábai között Rick már olyan szorosan állt előtte, hogy akár magáévá is tehette volna, ha nem lett volna még szerelemre éhes teste a farmer foglya.

-Bocs, ha zavarunk, de rendelhetnénk valami kaját, ha már a lányok nem csináltak. – köszörülte meg mögöttük Jason a torkát. Rick a homlokát Sabrináéhoz szorítva halkan morgott.

-Tulajdonképpen ezek miért rontják itt a levegőt? És hol vannak apáék?

-Dolguk van a városban, őket pedig te hívtad… gondolom, a kórházi dolgokat megbeszélni. – súgta neki a lány vérvörös arccal vigyorogva, aztán lassan távolabb tolta magától a fiút, még egyszer, utoljára ingerlően végigsimított rajta, majd leugrott a pultról. –Én meg azért jöttem vissza, mert a mamád apáddal és a szüleimmel ebédel a városban, és voltam olyan gondoskodó, hogy hazafelé pizzát rendeltem, éhen ne haljunk. Voilá! – legyintett a bejárati ajtó felé, ahonnan a csengetés harsant. –Azt hiszem, meg is hozták. Tálalhattok, amíg átveszem.

*

-Sandra, mesélj, milyen az élet, amióta Sabrina elköltözött otthonról? – kérdezte Olivia, miközben arra vártak, hogy a kakukkfüves gombakrémlevest kihozza a pincér. Fél szeme a férfiakon volt, de úgy tűnt, hogy az ebéd gördülékenyen lezajlik majd, Alex megemberelte magát és barátságosan beszélget Tonyval.

-Hát, igazából unalmasan. – mosolyodott el a nő és elkuncogta magát, ahogy Tony felháborodott tekintetét meglátta. –Nem miattad unalmas drágám! Csak amióta a lányunk nincs velünk, azóta szinte nem vitázunk semmin. Az az igazság, hogy sokáig nem is értettem, mi a baj Rinával, de aztán amikor kiderült, hogy Rick-kel együtt vannak, olyan változáson ment keresztül, hogy mindent megértettem. Azt hiszem, Rina már korábban is szerelmes volt a fiatokba, csak ez a barátság, amit kitaláltak egymás között, ez lassan már az agyára ment, és rajtunk vezette le. Igaz, hogy mostanában sokkal kevesebbet látjuk, viszont olyankor nem is esünk egymásnak, úgyhogy azt hiszem, most kerültek helyükre a dolgok.

-Azért olyan szerencsések vagytok, hogy ott éltek vele egy városban. – sóhajtott Olivia, és a szavaiban rezgő fájdalmat megérezve Alex finoman végig simított a kézfején. –Engem megőrjít, hogy egy kontinensnyi távolságra van, úgyhogy mostanában már arról beszéltünk Alex-szel, talán vehetnénk egy lakást vagy egy házat odaát, és az év egy részét ott tölthetnénk mi is. Az ő munkájával és a technika fejlődésével ez már nem igazán probléma. Persze, ettől még nem ülnénk a nyakára Ricknek, de azért közelebb lehetnénk, ha szüksége van ránk… vagy nekünk rá – vetett egy talányos pillantást a férjére, akinek elkomorodott a tekintete.