Túl az Óperencián 37.

Olivia és Sabrina nevetgélve pakolták meg a kosarat az apró gyerekruhák  között válogatva. Az ötlet, hogy együtt menjenek vásárolni, akkor született meg, amikor a szállítók az üzletből meghozták a gyerekbútorokat, amiket a lány segített a helyükre tologatni. Utána kritikusan nézegették az üresen ásítozó polcokat.

-Semmim nincs még – sóhajtott Olivia. –Ha megviccelne és most megszületne, egy pelenka nem lenne itthon, nemhogy rugdalódzó vagy kising… van kedved elkísérni, hogy vegyünk pár dolgot? – nézett Sabrinára, aki vigyorogva bólintott.

-Naná!

Az üzletbe fél kettőkor értek… mire végeztek, negyed hat volt és két alkalmazott tolta utánuk a roskadásig megpakolt kocsikat. Olivia alaposa munkát végzett, szisztematikusan végigjárta az üzletet és mindent megvett a cumisüvegtől, a pelenkán át a kocsiba szerelhető bébiülésig, de a csomag tetején ott volt a kiságyba való puha védőcsík mellett a padlóra szánt játékmintás vastag takaró is, amin majd néhány hónapos korában hentereghet a pici.

-Szerintem egy kicsit elgaloppíroztuk magunkat. – rágcsálta a szája szélét Olivia, ahogy a kocsi csomagtartójában egymás után tűntek el a hatalmas papírszatyrok. 

-Nem, csak előrelátóak voltunk. – nyugtatta meg Sabrina és álmodozva kötötte be magát a vezető melletti ülésre, kezében tartva egy mackót, ami még egy három éves gyereknek is óriási lett volna.  Egy kósza pillanatra megkísértette a gondolat, ahogy a saját gyerekének vásárol és önkéntelenül is végigsimított lapos hasán. Olivia egy halvány mosollyal szótlanul hagyta a pillanatot. Mit mondhatott volna? Nyilvánvaló, hogy a fia és ez a kislány szeretik egymást, de az is jól látszott, hogy a kapcsolatuk még nem ért el abba a stádiumba, amikor felelősséget tudnak, akarnak vállalni egy új kis életért. És egyelőre még azt sem tudta, mit várhatnak ezzel a se vele, se nélküle kapcsolattól, hiszen ha Rick különböző kutatóhajókon éli le a fél életét, akkor még az is lehet, hogy Sabrina hamarosan úgy dönt, meghallgatja valamelyik egyetemi csoporttársa lágy duruzsolását és lecseréli a fiút egy állandóan kéznél levő srácra. Nem igazán hitte, de a lehetőség fennállt. 

Közben megállt a piros lámpánál és összerezzenve nézett oldalra, ahol három böhöm nagy motor fékezett. A legközelebbi motoros hegesztő szemüveget idéző fekete lencséjű szemüvegének takarásából végigmérte, aztán kicsit lehajtotta a fejét, hogy a kocsi belsejét is megnézze magának. Egy pillanatra mintha megállt volna a pillantása Sabrinán, aztán felnézett, mert a lámpa váltott.

Olivia autóversenyzőket megszégyenítő tempóban hajtott el és a visszapillantó tükörben kicsit riadtan figyelte, ahogy a három motoros őket követve kanyarog felfelé a hegyre. Amikor leparkolt a ház előtt, a motorosok hangos dübörgéssel hajtottak tovább, és ettől kicsit fellélegzett. Nem tudta volna megmondani, hogy miért figyelt fel rájuk, de volt bennük valami baljós és utálta, hogy nyilvánvalóan felkeltették a figyelmüket. De most már az otthona biztonságában szinte nevetségesnek érezte a gondolatot. 

Sabrinával a csomagokkal már az első kört tették, amikor Alex is megérkezett, így aztán a további csomagok behordását rá is hagyták, ők pedig a gyerekszobában rendezkedtek. Az úton történt apró incidens már rég feledésbe merült, amikor a szemközti park fái alatt Damien Stielman arcán gonosz mosoly kúszott  elő. Már megvolt a terve és édesebb volt, mint amilyenre előzőleg a legmerészebb álmaiban gondolt.

*

Rick nyugtalanul nézett a motorcsónak után. Délelőtt a hajó tatjáról egy kardszárnyú delfint figyeltek

meg, amint a kölykével játszik. A kardszárnyú delfin, más néven orka, vagy helytelenül gyilkos bálna az emlősök osztályába, a cetek rendjébe, és a fogascetek alrendjén belül a delfinfélék családjába tartozik. A borja körülbelül két és fél méter hosszú volt és anyja fekete háta mellett szinte ezüstösen csillant meg szürke háta a kristálytiszta vízben.

A kardszárnyú delfinek igazi ragadozók, szinte minden kellően nagy tengeri állatot megtámadnak és elfogyasztanak. A halak mellett megeszik a delfineket, fókákat, tengeri madarakat, de még a náluk sokkal nagyobb bálnákat is. Azonban az embert is képesek megtámadni, erre több példa is volt. Éppen ezért felelőtlennek tartotta Halt és Vickyt, akik puszta kíváncsiságból a közelükbe merészkedtek. Ha ez a tengeri emlős csak fele annyira félti a kicsinyét, mint az anyja őt, akkor nehéz pillanatok várhatnak a két kíváncsiskodóra. 

Hatalmas nőstény volt, talán a 9 tonnát is elérheti a testsúlya és minden porcikájával védelmezően kísérte a borját. Alapvetően társas lények, sokszor akár 5-20 tagú család is róhatja a vízeket, de ezek itt magányosan játszadoztak. A leggyorsabban úszó tengeri emlősök közé tartoznak, akár 50 km/h-s sebességgel is hasíthatják a vízet és vadászó technikájuk párját ritkítja. Ricknek eszébe jutott az a régi történet, amit Scott kapitány -végzetessé vált- antarktiszi expediciójának naplójában olvasott. 1911. január 5.-én a vastag jeget alulról áttörő ragadozók kis híján a vízbe rántották és elragadták az expedició fotósát, Herbert Ponting-ot azzal a hadászati technikával, amikor a csoportba verődött kardszárnyú delfinek a majdnem egy méter vastag jeget alulról áttörve rántják a vízbe azt, aki a jégen áll. (Scott utolsó útja, Wodianer F. és fiai kiadó, 1923)

A fiú a szeméhez emelte a nagy teljesítményű távcsövet és már nem is a csónakot, hanem az állatokat figyelte. A kicsi hol szinte hozzátapadt anyja testéhez, hol eltávolodott tőle és kis uszonyaival a vízből kiugrást gyakorolta. A napfényben kristályként csillogott az óceán felfröccsenő víze. Túl közel vagytok. – suttogta magában, átkozva Halt az elővigyázatlanságáért. Nem igazán hitte, hogy a nőstény megtámadná a csónakot, de azért el tudta képzelni, hogy esetleg a zajos csónakmotortól pánikba eshet és kiszámíthatatlanná válik. 

A távolság még éppen elég volt hozzá, hogy jól lássa a kis borjút, amely felbátorodva eddigi sikerein egyre messzebb és messzebb merészkedett az anyjától. Egyenesen a feléje száguldó csónak útjában lebegett, amikor Vicky valamit mondhatott Hal-nak, mert a férfi hátrafordult és fél kezével elengedve a kormányt, hevesen gesztikulálva magyarázni kezdett valamit. A tragédia pillanatokon belül zajlott le, nem számított rá se ember, se állat. Vicky rémülten mutatott előre, Hal visszakapta a tekintetét a csónak előtt ragyogó vízfelületre, aztán a hajóig hallatszó ordítással félrerántotta a kormányt. Vicky csak a csodának köszönhette, hogy nem esett ki, hanem a körben futó kötélzetbe kapaszkodva a csónakban maradt. Az éles forduló azonban már nem tudta meg nem történtté tenni a tragédiát. A kis borjú oldalát nyilvánvalóan végighasította a teljes fordulatszámon pörgő propeller és pillanatok alatt vér színezte vörösre a kékeszöld vizet. 

Rick a lélegzetét visszafojtva figyelte az eseményeket, de addigra már érezte a lába alatt feldübörgő motor remegését is. A parancsnoki hídról nyilván többen is tanui voltak a történteknek és azonnal reagáltak. A hajó megindult, hogy segítséget nyújthasson annak a két embernek, akik a kíváncsiságuktól hajtva valószínűleg elvettek egy ártatlan életet. 

A bébi halálának az anyja is szemtanúja volt, ráadásul a vértől ázó kicsiny testet hamarosan körbevették az óceán sakáljai,  fehércápák jelentek meg szinte a semmiből, rakéta sebességgel érkezve a friss vér szagára. A borjú helyzete kilátástalan volt és ezt az anyja is pontosan tudta. Bár a táplálékai között akár a cápa is előfordult, de azok inkább a hatalmas termetű, de ártalmatlan óriáscápák voltak. A fehércápa még egy ilyen hatalmas vadász számára is kétesélyes vállalkozás lett volna, főleg, ha csapatostól érkeznek. Dühös, velőtrázó sikoltása figyelmeztetés volt a csónak utasainak.  Orca nem felejt és bosszút áll! Kevesen tudják, hogy a világ egyik legintelligensebb állata a kardszárnyú delfin. Nemcsak emlékezni képes azokra, akik ártottak neki, de az egyetlen állat, amelyik ismeri a bosszú fogalmát is. Fáradhatatlanul követi borja gyilkosát és nem nyugszik, amíg elégtételt nem vesz azokon, akik ártottak neki. 

Észrevette a gyorsan távolodó csónakot és nyilván tudatában volt a közelgő nagyobb hajótestnek is, de már semmi sem állíthatta volna meg. Egy gyorsvonat sebességével vette üldözőbe a termetéhez képest parányi lélekvesztőt, amelyet a legerősebb Johnson motorok sem segítettek volna végcéljukhoz, ha valaki odafönt a hídon nem döntött volna időben úgy, hogy a segítségükre siet. 

Vicky rettegve nézte az egyre közeledő uszonyt, ahogy a vízet hasítja. Talán éppen ez volt a szerencséjük, hogy az állat a felszínen vette üldözőbe őket és nem merült a víz alá, ahol nyilván még nagyobb sebességre kapcsolhatott volna. A legveszélyesebb pillanat az volt, amikor a könnyű csónak a hajó farához érve szinte beúszott a rakodótérbe, hogy a csapóajtót már abban a pillanatban zárják is. A kardszárnyú delfin hangos dübörgéssel csapódott a hajónak, életveszélyesen megingatva mindazokat, akik a szabadban álltak a fedélzeten. Rick erősen markolta a korlátot és közben a társalgó felé araszolt, a korlátot egy pillanatra sem elengedve. 

Közben érezte, ahogy a kormányos elfordul az öböl irányába és nagyobb fokozatra kapcsolja a hatalmas motorokat. Egyetlen esélyük az volt, ha az életveszélyesen pörgő propellereket az állat felé tudják fordítani, hogy így tartsák távol a hajótesttől, mert ekkora tömeg a víz erejével hatványozva komoly károkat okozhatott volna. De az Orca félelmetesen intelligens állat volt. Hatalmas testét meghazudtoló fürgeséggel váltogatta a támadási oldalakat, a kormányos már-már képtelen volt követni a mozgását és egyre sűrűbben érezték a kutatóhajó oldalát ért őrületes csapásokat. Ha léket kapnak, két variáció létezett és egyik sem volt biztató. Vagy a hajóroncs foglyaként merülnek a mélybe, vagy a feldühödött állat végez velük. Pillanatnyilag a közelben cirkáló más tengeri ragadozók jelentették a kisebbik problémát. 

Rick végre a zárt kabinban kapaszkodott a jól rögzített bútorokba és Martin rémült tekintetét követte a pillantása, ahogy az egyik asztalon csúszkáló apró műszer után kap. Szerencsére az asztal magasított széle megvédte az iránytűt, hogy a padlóra zuhanva megsérüljön. Rick megkaparintotta, aztán a földre roskadva kitámasztotta magát és a műszert figyelte. Nagyon úgy nézett ki, hogy az orcának sikerül hajójukat a nyílt víz felé kényszeríteni a biztonságot adó öböl helyett. 

Jack Carliss üvöltve hívta a parti őrséget, miközben a kormányos és a kapitány a kardszárnyú delfin csapásait igyekezett a lomha hajó állandó irányváltásaival kivédeni. Két órányira volt tőlük a legközelebbi hajó, amely a segítségükre siethetett volna. Helikopterrel reménytelen lett volna a mentés. Hasonló helyzetben vesztettek el már gépet és teljes legénységet, ahogy a vízből kiemelkedő állat magával rántotta őket a mélybe, így aztán lényegében csak a jószerencséjükben bízhattak, abban, hogy az állat elfárad és elnapolja a bosszúját. 

Rick nem volt hívő, de amikor az ablakon kinézve meglátta a hajó mellett a habzó vízből kiemelkedő hatalmas, fénylő testet, átfutott a fején, hogy talán imádkoznia kéne. Görcsösen kapaszkodva nézte, ahogy a vízbe csapódó test mentén tengeri akváriumot megtöltő mennyiségű víz csap fel, olyan vízfüggönnyel takarva el az ablakon túli látványt, mint a legnagyobb viharban. Csak remélni merte, hogy Hal és Vicky odalent a hajó gyomrában alaposan összeveri magát a rázkódásban, hogy egy életre megtanulják, hogy bármennyire okosak és szépek, de itt a természet őserejével harcolva, gyenge hangyaként taposhatja el őket az anyatermészet eme pompás példánya. A kölykét gyászoló anya fájdalma egyetemes… ugyanezt a már-már tébolyult fájdalmat látta a saját anyja szemében, amikor az orvosok közölték velük, hogy a kicsi Corinna gyenge szervezete feladta a betegséggel való küzdelmet. 

Arra figyelt fel, hogy megszűnt az imbolygás, és az ablakon túl már látta, ahogy a megvadult állat most szinte zavarodottan köröz a hajó körül, miközben a kormányos egyértelműen a part felé vette az irányt. Intett Martinnak, aki fájós sípcsontját masszírozta, amelyet egy elszabadult szék majdnem eltört az előbbi felfordulásban. Az ajtón kilépve a hajó korlátjánál ott állt a kapitány és egy ultrahangos riasztót bűvölt rendületlenül. A kardszárnyú ennek a jeleitől zavarodottan egyre inkább lemaradt mögöttük.

-Jöjjön fiam! – intett neki a vén tengeri medve. –Fogja ezt a dobozt és figyelje a jelet! Ha gyengülne, akkor intsen fel a hídra és lehozza valaki a másik műszert. Remélem kitartanak az elemek, amíg ez a bestia megunja, vagy partot érünk. Bár, ha egészen a kikötőig követne bennünket, az még nagyon rosszul is elsülhetne a kisebb hajósok számára. Úgyhogy figyeljen és drukkoljon! Én meg addig megírom a jelentést erről a kellemetlen közjátékról. 

Közben Jack Carliss is melléjük lépett és hallotta az utolsó mondatot.

-Kapitány, nincs rá lehetőség, hogy a történteknek ne legyen írásos nyoma? – kérdezte halkan, mire a hajós ránézett tengerkék vizenyős szemével, amely azonban most acélos keménységgel söpört végig a tudóson.

-Nincs rá mód, uram. Ez az átokfajzat nem fogja elfelejteni, hogy az embereknek köszönhetően elvesztette a borját. A hallgatásommal csak életveszélybe sodornék olyan ártatlan embereket, akik még a közelében sem jártak ennek a rettenetnek, most azonban ez a nőstény velünk egy kalap alá veszi majd őket is. Azt javaslom, ne eltussolni akarja a történteket, hanem az embereit vegye elő, akiknek ez az egész köszönhető! – mondta határozott, kissé ingerült hangon, aztán Rickre pislogott.

-A fél szeme mindig a műszeren legyen! – azzal nekiindult a hídra vezető lépcsőnek orra alatt jól hallhatóan szídva minden okostojást, akik csak a bajt hozzák a tisztességes hajós emberekre.a léket kapnak, két H

*

Előre bocsátom, az Orca c. filmet horror-ként jegyzik. Az is. Richard Harris főszereplésével készült 1977-ben, de ma se tudnának ettől hatásosabb jeleneteket összehozni. Csak erős idegzetűeknek!