Túl az Óperencián 42.

Hónapok teltek el azóta, hogy Damien Stielman magával vitte őket, és arra a jó néhány órára a Matiland férfiak megjárták a poklot, aggódva a nőkért, akik mindkettőjük számára a mindenséget jelentették. De Stielman azóta is lakat alatt volt, a tárgyalásra várva és mindenki szerint legalább harminc évet fognak a nyakába sózni. Végre nyugodtan járhattak a városban, és lassan Alex és Olivia is kezdte otthon érezni magát ebben a metropoliszban. 

Az azóta eltelt időt Olivia és Sabrina sűrűn töltötte együtt, egy rövid kényszerpihenőtől eltekintve, amikor a városban influenza járvány tombolt és Sabrina az elsők között kapta el  az egyetemen. Nem akart az asszony közelébe menni, nehogy megfertőzze, de mivel Rick vele együtt nyomta az ágyat, ez végül is nem is volt olyan kellemetlen. Önkéntes száműzetésük egy hét véget nem érő hentergés volt, melynek csak az első napja volt igazán kellemetlen, a többi már annál kellemesebben telt. Házhoz rendeltek mindent, amire szükségük volt, és ki sem bújtak az ágyból. A kölcsönös ápolgatás igazán mindkettőjük legnagyobb megelégedésére zajlott, Alex pedig birka-türelemmel vette körbe unatkozó nejét, amíg Olivia az ügyeletes társalkodónőjét visszakapta. 

Május 13-án reggel Olivia úgy ült fel az ágyon, minden érzékszervével befelé figyelve, mint aki egy régről ismerős érzést próbál újra beazonosítani. Egy ideje már ébren volt. Az órájára nézett, tíz perc telt el a legutóbbi görcs óta. Hát, akkor itt van az idő. Egy héttel a várt időpont előtt, de ez egy lánytól igazán normális, hiszen őket a kíváncsiság mindig korábban hajtja ki az anyaméhből az ismeretlen, felfedezésre váró világba. Bezzeg Rick, ő annak idején jó két hetet ráhúzott odabent, mint aki sosem akarja elhagyni a biztonságos zugot. 

Alexre nézett, aki nyugodtan húzta mellette a lóbőrt. Tegnap este sokáig fent volt, az iskolai koncert műsorát állította össze, nehéz döntéseket hozva a bemutatkozásra váró gyerekek számait illetően. Az asszony mosolyogva nézte, ahogy sokadszor túrta össze a haját, fülhallgatójában némi grimaszolással hallgatva kis védenceinek gyakran disszonáns megnyilatkozásait. Megránduló arca egyszerre volt fájdalmas, a ritmus és a tiszta hangok megerőszakolása miatt, ugyanakkor végtelenül büszke, amiért némelyik kiskölyök, akiről már mindenki lemondott, erejét megfeszítve próbált valami emlékezetest alkotni. Olivia imádta érte a férjét, hogy ebben a küzdelemben megértő, segítő barátként mellettük állt.

A görcs újra jelentkezett és az asszony megnyugtatóan simogatta meg Risa Carment-t. Jézusom! Olyan nevet adtunk neked, mint valami sztriptíztáncosnőnek – sóhajtott magában, aztán óvatosan felkelt, hogy a fürdőszobába menjen. Az ajtóban érte utol a férje aggodalmas hangja.

-Minden rendben?

Olivia megfordult és rámosolygott.

-Minden a legnagyobb rendben. A táskám összecsomagolva, benzin is van a kocsiban. Már csak pisilnem kell és indulhatunk is. … Feltéve, ha felkelsz.

Alex úgy ült fel, mintha a kényelmes rugózású ágy hirtelen szögekkel lenne kiverve. Corinna idején már megtapasztalhatta, milyen az éjszakai rohanás a szülőszobára, de az már olyan régen volt… most az újdonság erejével vágta gyomorszájon az érzés. Körülnézett, mint aki hirtelen azt sem tudja eldönteni, mit vegyen magára, aztán vett egy mély lélegzetet… mégiscsak a második alkalom lesz a szentségit, ne csinálja már össze magát, mint egy kezdő. 

Ledobta magáról a takarót és nemes meztelenségében Olivia után csörtetett. Az asszony kis sziszegésekkel kísérve eltökélten öltözködött, ami köszönhetően a kellemes időnek, nem is vett el sok időt és energiát. Alex látva, hogy az asszony már elkészült, a hálószobában magára kapkodta a farmerjét és egy pólót, aztán még egy inget kanyarított a tetejébe, beleugrott egy könnyű vászoncipőbe, aztán Olivia táskájával a kezében eltűnt a garázs irányába. A felesége lassan, a falba kapaszkodva indult utána. A fájások nem voltak kegyetlenül erősek, de éppen eléggé megviselték, és mintha viharos gyorsasággal felgyorsultak volna. A telefonját szorongatva az órát leste, és valóban, a fájások már öt percenként törtek rá. 

Hohó, kisasszony, csak ne olyan gyorsan! – gondolta gyöngyöző homlokkal. Alex már a kocsi mellett várta, az ajtót tartva besegítette az első ülésre, aztán kérdőn a biztonsági övre nézett.

-Nem lesz belőle baj, ha …? – húzta előre a hevedert.

-Nagyobb baj lenne belőle, ha koccannánk és nem lennék bekötve. – motyogta az asszony, aztán hirtelen megmarkolta a férfi kezét.

-Ha nem nagy gond, majd menetközben beszélgessünk, mert ez a kislány gőzerővel készül kifelé – suttogta fájdalmas grimasszal, mire Alex körberohant a kocsi körül, aztán füstölgő gumikkal kilőtt a garázsból a néptelen hajnali utcára. Erősen remélte, hogy az automatika valóban becsukja a háta mögött a garázskaput, különben, mire hazaér a házából minden mozdítható holmit elvihetnek.

*

A kórházban Oliviát azonnal kezelésbe vették. A fájások már 2 percenként rántották össze. Alex pedig az előkészítés ideje alatt a fiát tárcsázta. Csak annyit vakkantott bele a készülékbe, hogy: Elkezdődött, aztán már bontotta is a vonalat és ment, hogy magára vegye a kórházi göncöt, mert egy pillanatra sem akarta Oliviát magára hagyni.

Rick kissé bamba arccal nézte a telefont a kezében. Sabrina pedig álmosan simított vissza a hátán.

-Ki volt az?

-Apa. Csak annyit mondott, Elkezdődött. Mi a franc kezdődött el?

Sabrina felkacagott.

-Jézusom, te pasi. A szülés kezdődött el. Mégis, szerinted apád mi mást jelentett volna be az éjszaka közepén? Na, gyere, öltözz, odamegyünk mi is!

-Mi? Minek? – nézett rá értetlenül a fiú.

-Rick, a hugod hamarosan megszületik. Szerinted miért megyünk a kórházba? Hát, hogy mielőbb találkozhass vele, és gratulálj a szüleidnek életük nagy kalandjához.

-Akkor ez most már biztos. Hugom lesz! – dörgölte a fiú a halántékát.

-Rick! Azt ne mondd, hogy ez a dolog csak most vált konkrétummá a számodra! – forgatta a szemét a lány. -Tegnap találkoztál a mamáddal, aki egy meglehetősen nagy pocakkal ugrált téged körbe. Szerinted csak sokat nassolt? Ne, ne is válaszolj! Látom, hogy még nem vagy formában. Na, öltözz, aztán majd a kórházban iszunk egy kávét, hogy mire a hugod felsír, te is értsd, hogy miről van szó.

-Jó, gúnyolódj csak! – morgott a fiú. –Majd megnézném, te hogy viselnéd, ha Sandra hirtelen bejelentené, hogy kistestvéred születik nemsokára. – mondta nyűgösen, de azért felkelt és gyors mozdulatokkal öltözni kezdett. Huh, szóval ma éjjel megszületik a huga? Hát, nehéz lesz annak érezni a 26 évnyi korkülönbséggel. De akkor mit mondjon az anyja és az apja, akik már az unoka érkezését várták, erre hozzájuk köszöntött be a gólya? Magára kapott egy farmert, egy tiszta pólót és a kedvenc kapucnis pulóverét, aztán hívott egy taxit. Mire Sabrina is felöltözött, a kocsi már a kapu előtt állt.

*

Reggel fél nyolckor végre kinyílt a szülőszoba ajtaja és Alex jelent meg vigyorogva, és talán néhány könnycseppel a szeme sarkában.

-Nehéz menet volt! Bár, a többiek odabent biztos azt mondanák, hogy csak nekem, de nem bírom nézni, ha anyád szenved. A hugod viszont gyönyörű! Olyan, mint az anyád, csak kicsiben … és ugyanúgy be sem áll a szája. Ha akarjátok, mindjárt meg is nézhetitek, most viszik át őket a szobájába. Addig ihatnánk valamit, mert ugyan anyád száját kenegettem egész idő alatt valami vizes spatulával, de néha az enyémet is kellett volna, mert ugyanúgy vettem a levegőt, ahogy ő, és ugyanúgy ki is száradtam, csak velem nem foglalkozott senki. 

Rick a fejét rázva elnevette magát, aztán megölelte az apját.

-Gratulálok, apa! Ne haragudj, hogy az elején annyi hülyeséget beszéltem. Tudom, hogy a legjobb szülők lesztek, akiket csak kívánhat magának ez a kis prücsök. És ígérem, én meg a legjobb tesó leszek, ráadásul  máris szereztem neki egy ingyenes bébiszittert, mert Rina úgy izgult már az érkezése miatt, mintha … hééé, mi van kicsim? Rosszul vagy? – fordult ijedten Sabrinához, aki a kezét a szája elé kapva berohant a női mosdóba.

*

-Elnézést! – kiabált be Rick a résnyire nyitott ajtón. Amikor senki nem válaszolt, belökte az ajtót és belépett. Az előtérben csillogó mosdó volt és két ajtó nyílt a helyiségből. Az egyik mögött Sabrina öklendezett. –Rina, minden rendben? – kérdezte a fiú, miközben grimaszt vágott, a kérdés nyilvánvalóan hülye volt, hiszen a lány éppen jól hallhatóan rókázott odabent. Rick kihátrált, egyenesen beletolatva egy arra közeledő doktornőbe. –Elnézést! – perdült meg, és már kezdte igazán hülyén érezni magát, ahogy egyik elnézést kéri a másik után, aztán a szeme a dr. Monahan feliratra siklott és megragadta a nő csuklóját. –Bocsánat, de segítene? A barátnőm egyik pillanatról a másikra rosszul lett és most odabent van. Megnézné? Kérem!

A nő bólintott, aztán belépett a mosdóba, kezét Rick mellkasára téve,hangtalanul kiparancsolta. 

-Haló! Dr. Monahan vagyok. A barátja szólt, hogy rosszul van. Segíthetek? – kopogott be a wc-ajtón, mire némi papírzörgés és vízcsobogás után az ajtó kitárult. A fiatal lány odabent olyan sápadt volt, mint a fal.

-Az nem lehet, ez teljes képtelenség… - motyogta halkan, mire a doktornő hűvös kezével megérintette a lány homlokát. Nem volt meleg, de attól még elég zavartnak tűnt.

-Mi a képtelenség?

-Lehet itt szerezni egy terhességi tesztet? Lehetőleg úgy, hogy odakint ne tudjanak róla? – suttogott Sabrina, mire a doktornő elmosolyodott.

-Hát, ez itt egy nőgyógyászati és szülészeti klinika. Szerintem találunk egy terhességi tesztet is a sok felesleges kacat között. Úgy gondolja, hogy terhes?

-Remélem, hogy nem! Gyógyszert szedek, hogy elkerüljem a bajt. De ahogy ölelgettem itt az előbb a fajanszot, az elég ijesztő volt.

-Nem ronthatta el a gyomrát valamivel? – puhatolózott a nő.

-Nem. Tegnap a barátom szüleinél ettünk, és hát nekik semmi bajuk, illetve hát Olivia éppen most szül, de az biztos nem az ebéd miatt van. – magyarázkodott zavartan Sabrina. Dr. Monahan nehezen ugyan, de elnyomta a vigyort, ami az előbbi eszmefuttatás kapcsán az arcára készült kúszni. 

-Nem volt beteg mostanában?

-Hát, egy másfél-két hónapja influenzával feküdtem, de viszonylag könnyen és gyorsan túlestem azon is. Szinte soha nem vagyok beteg. Tulajdonképpen az sem normális, hogy most hánytam, de máris tudnék enni.

-Hát, akkor azért nem árt, ha elvégezzük azt a tesztet – karolt bele a nő.

-De nem akarom, hogy Rick azt higgye…

-Nyugalom, megmondjuk, hogy megvizsgálom, megmérem a vérnyomását, amit mellesleg meg is fogok tenni és közben elvégezzük azt a tesztet is. Aztán majd annak az eredményétől függ, hogy hogyan tovább. Rendben? 

-Rendben. – sóhajtott beletörődően Sabrina, de a kétség nem hagyta nyugodni. Nem ez lenne az első eset, hogy a fogamzásátló tabletta hatását befolyásolja egy betegség. De hát ő még el sem végezte az egyetemet. Rick pedig világosan megmondta, hogy még nem gondol se házasságra, se gyerekre. Nem állhat elé azzal a hírrel, hogy terhes, ha netán úgy lenne. És főleg nem mondhatja el ezt nekik ma, amikor a fiúja anyja éppen egy kislánynak adott életet.

Kiléptek az ajtón és az aggodalmasan várakozó Rickre és Alexre nézve a doktornő elmosolyodott.

-Semmi baj, máris jobban van, de azért megmérem a vérnyomását, és talán vért is veszünk, hátha az magyarázatot ad erre a hirtelen rosszullétre. Egy fél órára ellopom a barátnőjét, addig menjen csak az édesapjával. A huga egy aranyos kis tündér, ismerkedjenek meg! Amúgy dr. Erica Monahan vagyok, a gyerekorvos, az előbb vizsgáltam meg a kicsit. Minden a legnagyobb rendben van, csodaszép kislány… - mosolygott a férfiakra, aztán a még mindig kissé kábult Sabrinát szinte kézenfogva vezette a közeli vizsgáló felé.