Gépelési hiba 11. fejezet

Jash kelletlenül mosolyogva bólogatott, ahogy a nő arról beszélt, milyen sokba kerül az ebtelep fenntartása, és egyre nehezebb ehhez a város támogatását megszereznie. Ki ne tudná, hogy az állatok ellátása, kezelése micsoda összegeket képes felemészteni, de ma este nem a munkájáról, vagy éppenséggel másnak a problémáiról akart beszélgetni, hanem valami igazi, agymosó társasági témáról. Azon már rég túl volt, hogy valami bókolót mondjon Sarah-nak, aki a külseje alapján nyilván megérdemelte volna, de a folyamatos nyavalygása már kezdett az agyára menni. Nem is értette, miért áll annak az intézménynek az élén, ha az állatokkal kapcsolatos munkáját csak és kizárólag teherként tudja megélni. Bezzeg Selena… na, és itt el is érkezett régi kedvenc témájához, ismerte be. 

Miután beismerte, hogy az este nem váltotta be a hozzá fűzött reményeit, egyre nehezebb volt kitartania. Már ott tartott, felajánlja Sarahnak, hogy az ő költségére taxival menjen haza, amikor csak jólesik, ő maga pedig most azonnal lelép… de ebben a percben egy ismerős párosra esett a pillantása.

-Donald! – nyúlt a barátja karja után, aki úgy akart elslisszolni mellette Ericával a karján, mintha nem is ismernék egymást.

-Hát, szia! – villantott rá egy kínos mosolyt a másik férfi, Erica pedig úgy nézett rá, mint aki a legszívesebben felképelné. …Most mi van? Oké, Erica Selena legjobb barátnője, de azért még nem kéne úgy tennie, mintha éppen most csalta volna meg a barátnőjét azzal, hogy egy másik nő társaságában mutatkozik. Hiszen ők nem is járnak! Arról a tényről pedig, hogy néhányszor osztoztak már a másik testének örömében, elvileg nem is tudhat, …talán nem is volt beszédtéma a barátnők között sem. Állítólag szemérmesebbek, mint a férfiak egymás között. Persze, mit tudhat ő a női barátságok nyíltságáról, hiszen férfi létére ő például tartotta a száját, nem dicsekedett el senkinek a történtekkel.

-Hadd mutassam be, … - intett Sarah felé, de Erica félbeszakította.

-Kösz, nem kell, ismerjük egymást! …Sarah! A héten hány kutyát gyilkoltatok meg? – csikorgatta a fogait Erica, nem törődve a férje csitító simogatásával. 

Jash kényelmetlenül feszengett a két nő között. Ohó, itt valami régebbi ellenszenv áll a háttérben, Sarah-val nyilván más körülmények között is kellemetlen lett volna a találkozó. Tudta a nőről, hogy a végletekig gyakorlatias, és ha a telep érdekei úgy diktálják, egy pillanatig sem habozna meghozni kegyetlennek tűnő döntéseket, de azért érzett némi túlzást Erica vádjában is. Mindenesetre volt annyi esze, hogy nem szállt be két nő csatározásába, mert annyit már megtanult, hogy ilyenkor mindig a kéretlen prókátor húzhatja a rövidebbet. Ha az illető ráadásul férfi, akkor garantáltan. 

Sarah Treskell azonban nem az a nő volt, akit könnyen ki lehet billenteni a magabiztosságából. Most szinte egy tulajdonos bizalmas mozdulatával karolt Jash-ba és negédesen rámosolygott a mérges tekintetű Ericára.

-Mivel még csak hétfő van, egyet sem. …De tény, hogy amióta a barátnőd bezárta azt a koszfészket, amit ő Reménynek hívott, megszaporodtak nálunk a selejtes kutyák. Ha annyira a szíveden viseled a sorsukat, holnap akár haza is vihetsz közülük egyet. …Nem mintha nálad jobb helyen lenne, mint tudjuk. – grimaszolt a nőre, utalva a hétvégén történt balesetre, amikor a nemrégiben befogadott cicájuk Donald óvatlanul manőverező kerekei alatt végezte.

-Ó, te… - görbítette be az ujjait Erica, mint akinek óriási erőfeszítésébe kerül, hogy meg ne tépje a testére simuló piros ruhában pompázó ál-állatvédőt. Két napig siratta szerencsétlen kis állatot, akit sajnos az sem menthetett volna meg, ha Jash itthon lett volna. …-Az a szegény kis állat legalább egy szerencsétlen balesetben vesztette az életét, nem pedig előre megfontoltan gyilkolták meg! – sziszegte szikrázó szemekkel, majd váratlanul Jash-hoz fordult. –Benned pedig nagyot csalódtam. Azt hittem… á, nem is érdekes… meg sem érdemelted volna! – mondta dühösen, aztán hátat fordítva elsietett. Donald nagyot sóhajtva nézett utána, aztán bocsánatkérően Jashra pislogott.

-Nagyon megviselte, ami Sissi-vel történt, és Selena is hiányzik neki. Na, utána megyek, viszlát!

Jash komoran nézett utána és türelmet erőltetve magára, óvatosan kibontakozott Sarah csimpaszkodásából.

-Mi volt ez? Ericánál melegebb szívű nő kevés van. Felesleges volt megsértened azzal, hogy ezt a cica-ügyet felhánytorgattad neki. Történnek szerencsétlen balesetek… néha még a legszeretőbb gazdáknál is. És ha már Selena James Reménye szóba került... Én láttam azt a helyet, még a legrosszabb akarattal sem lehetett volna ráfogni, hogy koszfészek. Csodás helyen volt, tisztaság uralkodott mindenütt és ami a legfontosabb, Selena szerette a befogadott állatait. A város számára nagy veszteség, hogy be kellett zárja azt a helyet.

-Gondolom, a te számodra pedig az, hogy el is ment a városból, nemde? – nézett rá csúfolódóan a nő.

Jash egy pillanatra némán végigmérte, és a pillantásában benne volt mindaz, amit szavakba inkább nem foglalt, mert örökre az ellenségévé tette volna vele a nőt. Talán így is. Végül csak annyit mondott:

-Valóban. – azzal hátat fordított, majd nem törődve illemmel és elvárásokkal, hosszú léptekkel kisietett a teremből.

*

Selena mélyet sóhajtva ledugaszolta az üveg vörösbort, amit a korábbi telefonálás után első indulatában kinyitott. Ha hihet annak a két csíknak, akkor mostantól nem vigasztalódhat alkohollal. Nem az bántotta igazán, hogy Jash-nak nem volt ideje vele foglalkozni. Sietett, van ilyen. Nem tudhatta, hogy a hír, amit meg akar vele osztani, mennyire fontos… nem, őt az bántotta, hogy Sarah Treskell miatt lett kispadra ültetve. Nem tudott szabadulni a képtől, ahogy Sarah gondosan manikűrözött kezével belekapaszkodik a férfiba. A francba! Ezt fel sem mérte idáig, hogy Jashnak esetleg szüksége lehet más nő társaságára is, hiszen tőle több ezer kilométer választja el. És végül is, nem köti össze őket semmi… legalábbis még így tudja. Persze, az korántsem biztos, hogy az éjszakát is együtt töltik, bár Sarah ha valakit meg akart szerezni, akkor könnyedén elérte a célját. Már a középiskolában is ő volt a társaság központja, a focicsapat kapitányának barátnője, mindenki kedvence. Nem mintha olyan kedves és elbájoló személyisége lett volna, nem… egyszerűen csak olyan fokú magabiztosság áradt belőle, ami vonzóvá tette mindenki számára. Egy vezéregyéniség volt, a város megbecsült fiatal polgára, akivel trendi volt együtt mutatkozni. Az állatorvos és a menhely vezetője… oh, de összeillő páros… Csalódott volt, ha arra gondolt, esetleg Jash is emiatt tölti vele az idejét. Arra az opcióra inkább nem is gondolt, hogy a másik nő a tagadhatatlanul formás külseje miatt esetleg mint szexpartner jöhet számításba a férfinál. Vagy talán egy komoly, idővel oltárhoz vezető kapcsolat? Egy kőkemény lelkű Sarah Treskell és a melegszívű Jash? Kizárt! Ugyan az ellentétek sokszor vonzzák egymást, de ebben az esetben ezt kifejezetten elképzelhetetlennek tartotta volna. 

Melegített egy bögre tejet, aztán kiballagott a medence mellé; kihasználva a ritka pillanatot, amikor a ház lakói kivétel nélkül más elfoglaltságot találtak maguknak, mint a víz melletti trécselést. Leült az egyik napozóágyra és a világításban valószínűtlenül kéken csillogó vizet nézte, ahogy a könnyű szellő apró egyenetlenségeket fodroz a felszínére. Olyan volt, mint megannyi megírt sor egy füzetben, éppen csak a tartalmát neki kellett kitalálnia, mert titkosírással íródott. …Hát, akkor teljesült a vágya! De tényleg csak ennyit akart? Egy apró babát és vele a hegynyi felelősséget… egyedül viselni? …Szíve mélyén két döntés között ingadozott: szólni a gyerekről Jashnak, vagy eltitkolni? Talán ez a meghiúsult telefon egy égi jel volt, hogy hallgasson róla örökre. Hiszen milyen kapcsolatuk lehetne ilyen messzeségből? Ugyanakkor énjének egy másik része azt akarta, hogy Jash igenis legyen része a babavárás izgalmas hónapjainak és később, valamikor, valahogyan … az életének is.

*

Jash a homlokát masszírozva ült a háza küszöbén és a kutyákat figyelte, akik örömükben, hogy új nap virradt az életükben, vidáman hancúroztak a kiégett füvön. Fájt a feje, mert csak későn tudott elaludni és zavaros, felzaklató álmai után korán reggel már talpon volt. Még sosem volt saját háziállata, mert mindig ideiglenesnek érezte a helyet, ahol éppen élt, ráadásul körbeaszfaltozott bérházak voltak ezek zsebkendőnyi kis parkokkal, nem túl ideális helyek egy négylábú élőlény számára. Sokszor még egy kétlábú számára sem. Amikor hazaköltözött Wichitába és megvette ezt a kis házat és a gondozatlan nagy kertet, aminek a végében még egy keskeny, lassan csordogáló kis patak is volt, úgy gondolta, hogy ezzel a lépéssel megteremtette  új élete alapjait. De a dolog itt el is akadt egy időre. A rendelő volt a fontosabb, ezért minden maradék pénzét abba ölte, a ház felújítása még váratott magára. És mivel nem volt egy pionír típus, hát bérelt egy kényelmes kis lakást, amíg itt lakhatóvá teszi az épületet. Mostanában egyre többet gondolt rá, hogy levezetetlen energiáit ennek a helynek a lakhatóvá tételére fordítsa. Így aztán már nem volt lyukas a tető, az elektromos vezetékek már megbirkóztak volna leendő háztartása gépeinek áramigényével, és a csatorna sem fenyegette már azzal, hogy a szennyvíz borítsa el a felújított házat. A munkák nehezén már túl volt. Legalábbis így érezte. A festést, mázolást már akár saját maga is elvégezheti magányos estéin és hétvégéin. Ha a köztudottan ügyeskezű Donaldot sikerül rábeszélnie, hogy néha segítsen, meg fog birkózni vele. 

A tegnapi szóváltás után ma korán reggel váratlanul Erica csöngetett be hozzá és megkérte, kísérje el az ebtelepre, és segítsen neki kiválasztani egy kutyát. Megtette… és ha már ott járt, kettőt ő maga is elhozott.

Ezt sem tervezte, mint ahogy oly sok mindent mostanában. Egyszerűen csak nem tudott üres kézzel eljönni, amikor annyi reménykedőn csillogó és még több fásultan maga elé néző tekintettel szembesült a korai órán. Selena jutott az eszébe, aki egészen biztosan nem hagyta volna sorsukra ezeket a szerencsétleneket. A sor végéről választott, a reménytelenek közül, azok közül, akikre már az elaltatás várt. A két keverék bizalmatlanul szaglászta, aztán valamit csak megérezhettek, amiért bizalmat szavaztak neki, de végül engedelmesen követték a kocsihoz a nyakukba fűzött jelképes pórázon. Egyetlen szavára szófogadóbban pattantak a hátsó ülésre, mint ahogy a sok elkényeztetett öleb valaha is megtette volna, és türelmesen várakoztak addig is, amíg az első állateledeles boltnál bevásárolt. Fel sem merült benne, hogy a lakásba viszi őket, egyenesen idejöttek, és a két mafla boldogan vette birtokba a léckerítéssel körbevett elvadult telket. Ez azonban azt is jelentette, hogy neki magának is ki kell költöznie ide, hacsak nem akarja, hogy holnapra két szökevényt kelljen keresgélnie.

Nézte a kíméletlenül tűző napsugarakban a hatalmas diófa leveleinek árnyjátékát a házfalon, az elmosódott ecsetvonásokként kúszó felhőfoszlányokat a valószínűtlenül kék égen és csak arra tudott gondolni, vajon haza tudná-e csábítani Selenát a messzi nyugatról?

***

PS. néhány napig - úgy tűnik - net nélkül leszek (jaj, sötét középkor!), úgyhogy a következő fejezet pénteknél előbb nem valószínű... bocs, lányok, de írni addig is megpróbálok... remélem, megihlet a néhány napos karantén XD